2012. június 29., péntek

Verdi – Cammarano: MILLER LUJZA

MILLER LUJZA
(LUISA MILLER)

Opera 3 felvonásban

Szövegét Friedrich Schiller Ármány és szerelem (Kabale und Liebe) című drámája alapján írta: Salvatore Cammarano

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

Ősbemutató: Nápoly, 1849. december 8.

SZEREPLŐK:

WALTER gróf………………………………….....basszus
RUDOLF, a fia………………………………….....tenor
OSTHEIMI FRIDERIKA hercegnő,
Walter gróf unokahúga………………………….alt
WURM, Walter várnagya…………..…basszus
MILLER, kiszolgált katona……………bariton
LUJZA, a leánya……………………..szoprán
LAURA, falusi leány…………………mezzoszoprán
egy FALUSI……………………..…….tenor

Friderika udvarhölgyei, apródok, szolgák, íjászok, falusiak

Játszódik Tirolban, a XVII. század első  felében





ELSŐ FELVONÁS

A SZERELEM

1. kép

Első jelenet

Kedves falu.
Az egyik oldalon Miller szerény háza, a másikon kis falusi templom.
A távolban, a fák között Walter gróf kastélyának tornyai látszanak.
Ragyogó tavaszi hajnal. A falu lakói gyülekeznek Lujza születésnapját ünnepelni.

KÓRUS, LAURA
Ébredj, Lujza, szívek királynője,
a fény már a hegyeken mosolyog!
E boldog napon az édes barátság
vezetett minket ide pitymallatkor.
Bájos ez az áprilisi kelő hajnal,
de nem oly bájos, mint a te orcád.
Tiszta, szelíd e kedves szellő,
de nincs oly szelíd és tiszta, mint te.

Második jelenet

LUIJZA, MILLER, előbbiek

MILLER
Íme, a leányom…

LUJZA
Ó, drága barátnéim!

KÓRUS
Az ég legyen kegyes hozzád!

LAURA
Hamarosan
együtt térünk a templomba ezért könyörögni.

MILLER
Szeretetetek gyöngéd könnyeket
csal szemembe…
Atyai szívemnek szent
e most ébredő nap… ez adta nékem Lujzát.
(Megöleli a lányt.)

LUJZA
Apám!
(Türelmetlenül néz körbe.)
(Még nem érkezett meg… Tőle távol
nincs öröm számomra.)

MILLER
Lányom, ez a szerelem,
mely most támad benned, máris
heves lángra kapott. Ó, baj ne legyen
e nagy szerelemből!
(Lujza szólni akar)
Mindenki előtt
ismeretlen ez az új uraság udvarába
érkezett Károly.
Aggódom.

LUJZA
Ne félj! Nemesebb lélek,
erényekben gazdagabb szív sosem
öltött halandó testet.
Megszeretett engem… megszerettem őt.

Megláttam, és a szívem érezte
a szerelem első dobbanását;
épp csak megpillantott, és szíve
érettem kezdett dobogni híven.
Újra találkozva egymásra
ismertek idelenn lelkeink,
melyeket Isten egymás szeretetére
formált meg a mennyben.

KÓRUS, LAURA
(Előbb a nők, majd a férfiak kis virágcsokrokat adnak át.)
Lujza, fogadd barátságunk
egyszerű jelét!

LUJZA
Hálás a szívem, ó, kedves
pajtásnőim…
(Megpillant egy ifjú vadászt, aki a többiek között áll virágokkal.)
Ah!

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF
Kedvesem!

MILLER
(zavartan)
(Ő az!)

RUDOLF
(Miller elé lép)
Jó apám!

LUJZA
Öleld meg!
Fiadként szeret.

RUDOLF
(Üdvözli a falusiakat)
Barátaim!
(Lujzához)
Örülsz?

LUJZA
Mennyei öröm
tölt el.

LAURA, KÓRUS
Egészen boldoggá
tesz benneteket a szerelem.

LUJZA, RUDOLF
Egészen boldoggá? Igaz!
A szívem melletted
csak örömöt érez.

Oly szerelemmel szeretlek,
mit szóval ki sem lehet fejezni!
A halál hidege sem képes
ily lángoló érzelmet kioltani.
Szíveinket isten
örök kötéssel egyesítette,
s a földi lét múltán
a mennyben fogjuk szeretni egymást.

MILLER
(Nem tudom, mily baljós hang
szólalt meg szívemben…
Jaj, nekem, ha a lány
egy csábító áldozata lesz!
Ah! Ne kívánd, jó Isten,
hogy ilyen sorsra jusson!
Engem sírba taszítana
ily kegyetlen fájdalom.)
KÓRUS, LAURA
Egy a lélek, egy a vágy
mindkettőjük keblében.
Sosem volt még lángolóbb,
hűségesebb érzelem!

(Harangszó hallatszik.)

MIND
Hallottátok? Kondulnak a harangok!
Induljunk, az ég szólít minket.

(Mindenki a kis templomba megy; Miller lassan követi őket, éppen belépne a szentélybe, amikor megállítja valaki.)

Negyedik jelenet

WURM, MILLER

(Belép Wurm)

WURM
Megállj és figyelj!

MILLER
Wurm!

WURM
Mindent hallottam.
A féltékenység dühe
lángol keblemben! Szeretem a lányodat… mégis
egy év elmúlt, mióta a kezét kértem tőled;
nem zárkóztál el tőle, és most, hogy egyre nagyobb
szerencse szegődik mellém, midőn az új
uraság az elhunytnál
nagyobb kegyekkel halmoz, te ígéretedet
megszeged, erre vetemedsz!

MILLER
Ah! Hagyd ezt!
Atyai beleegyezésemet
ígértem, amennyiben a lány
megszeretne téged.

WURM
Talán nem áll módodban
az óhajtott nászra
rákényszeríteni? Nem te rendelkezel
fölötte?

MILLER
Miről beszélsz?!

Hitvest választani szent feladat,
teljességgel szabadon kell történnie!
Baj volna, ha a kötést, mit csak a halál old fel,
a törvény hatalma rendelné el.
Nem zsarnok vagyok, hanem atya,
aki nem parancsol gyermekei szívének.
Egy atya a földön Istenhez hasonlatos
a jóság, nem a szigorúság által lesz.

WURM
Megfizetsz, gyönge vénember;
nagy ára lesz elvakult szeretetednek,
igen nagy!

MILLER
Hogy értsem?

WURM
Az előnyben részesített legény
színlelt alakban
mutatkozik előttetek.

MILLER
Igazán?
S te ismered?

WURM
Tudd meg:
a kevély Walter gróf
fia ő!

MILLER
Nagy ég! Azt mondod,
a fia?

WURM
Gazdádé.
Isten veled!

MILLER
De hát…

WURM
Jól értettél.
(Távozik.)

MILLER
Összetörte a szívemet!
(A fájdalomtól sújtva egy pillanatra némán áll.)


Ah! Beigazolódott a sejtésem!
Harag és fájdalom rohanja meg keblemet!
Minden javaim legszentebbjét,
becsületemet, mocsoktalannak akarom tudni!
Csupán egy leányt adtál nekem ajándékul
ég, s én elégedett vagyok,
ám azt a lányt, ajándékodat,
érintetlenül őrizd meg atyjának!
Minden javaim legszentebbikét,
becsületemet, mocsoktalannak akarom tudni!
(Távozik.)

2. kép

Ötödik jelenet

Terem Walter kastélyában, a háttérben ajtóval.

WALTER, WURM, SZOLGÁK a küszöbön túl


WALTER
(Belép Wurmmal.)
Mit nem mondsz! Hát teljesen elment
az esze!

WURM
Uram, ismeri, tudja,
milyen forrófejű.

WALTER
S közben a hercegnő követ engem!
Mondd meg a fiúnak, hogy látni kívánom!

(Wurm távozik a szolgákkal.)

Ah! Minden
remekül megy… te, fiam, egyedül te
merészelsz….! Nem is tudod, boldogságod
mily sokban van nekem!
(megretten)
Ó! Ne is tudja meg soha, de soha!
(Tenyerébe temeti arcát; hosszas csend.)

Véremet, életemet adnám
azért, hogy őt boldognak, hatalmasnak lássam;
és óhajaimnak, parancsaimnak
ellenáll az a háládatlan szív?!
Lelkemben nem ébred
atyai szeretet édes érzete…
Keserves bűnhődés, pokoli gyötrelem gyanánt
adta őt nekem a haragvó isten.

(Belép Rudolf.)

Hatodik jelenet

RUDOLF, WALTER

RUDOLF
Atyám.

WALTER
Ölelj meg! Örömhír
hozója vagyok! Friderika hamarost
a feleséged lesz.

RUDOLF
Ó, nagy ég!

WALTER
Egyazon tető alatt
nevelkedett veled, ki tudhatna téged
jobban becsülni, mint az ő szíve? Midőn felajánlott
kezedet elfogadta, feltárta előttem
határtalan örömét, mivel titkon
lángolt érted, már azelőtt,
hogy az atyai parancs
a herceghez kényszerítette.

RUDOLF
(Ó, elvesztem!)

WALTER
A csatában elesett harcos
neve és öröksége
reá maradt; reá, e magasztos asszonyra,
aki most baráti kezét kínálja,
mellyel Németország trónját fogja.
Utad megnyílik az Udvar felé!

RUDOLF
Nagyratörő
terveket nem táplálok
szívemben, tudod.

WALTER
Remegjen e gyönge szív,
ha nem hajol meg tekintetem előtt!

RUDOLF
El kell mondanom neked valamit….

(Vidám hangok hallatszanak.)

WALTER
Hallgass! Ez a hercegnő lesz!

RUDOLF
Ó, atyám!

WALTER
Menjünk elébe,
várja tehát, hogy megkérd
a kezét!

RUDOLF
És hiszed… és reményled…?

WALTER
Engedelmeskedj! Óhajom parancs!

Hetedik jelenet

Belép a HERCEGNŐ, UDVARHÖLGYEK, APRÓDOK, SZOLGÁK, ÍJÁSZOK körében

A HERCEGNŐ KÍSÉRETE
Mint a barátságos sors mosolya,
Jöjjön, kedves, e falak közé;
Szépségében nem gőgös,
méltóságában nem hivalkodó!
Éppoly szerény, amilyen szép,
a rózsa illatozni született.
A szégyenlős, félrehúzódó csillag
sorsa, hogy ragyogjon.

HERCEGNŐ
(nagy lelkesedéssel)
Rokonok! Barátaim!

WALTER
Nemes hölgy!

(A hercegnő szerelmetesen karjaiba veti magát.)

Szép unokahúgom, Rudolfom a kegyért folyamodik,
hogy véled szólhasson.
Én közben megsürgetem
a beígért vadászatot.
(fiához halkan)
Hallottad?

(Intésére mindenki távozik vele; Rudolf és a hercegnő kettesben marad.)

RUDOLF
(Nemes szívében
teljesen meg kell bíznom.) Hercegnő…!

HERCEGNŐ
Hercegnőnek szólítsz?
Friderika vagyok… Számodra sohsem
szűntem meg az lenni…
Ha sorsom meg is változott, én nem változtam meg.

A fényben úszó termek hiú ragyogásából
vágyam hazafelé szállott,
oda, hol szűzi szívemben
az első remény, az első sóhaj ébredett.

RUDOLF
Az első évek ártatlan örömeiben
te vélem, s én véled osztoztam;
a forrongóbb évek titkos szenvedéseit
most fel kell tárnom előtted, lábad elé borulva.

HERCEGNŐ
Ugyan, kelj fel, Rudolf! Zavartnak látszol…

RUDOLF
Nincs mit tagadjam… Nagyon is az vagyok.

HERCEGNŐ
Ah! Beszélj!

RUDOLF
Zord atyám kényszerít,
nem a magam hibájáért kérek bocsánatot…

HERCEGNŐ
Hogy értsem?

RUDOLF
Az ég ily bájteli, magas rangú hitvest
nem szánt nekem…

HERCEGNŐ
Ó! Magyarázd meg…!

RUDOLF
Máshoz fűz a sorsom…

HERCEGNŐ
Máshoz?

RUDOLF
Eskümet adtam…

HERCEGNŐ
Máshoz?!

RUDOLF
Irgalom!

Ó, bocsásd meg ajkamnak
a keserű szavakat!
Oltárhoz vezethettelek volna
hazug módon, az Isten elé?
Mintsem neked áldoznám a szívet,
mely más iránt lángol szerelemmel,
inkább átdöfi jobbom
a lábaid előtt!

HERCEGNŐ
Fegyverezd fel kezedet, ha kívánod,
s döfd keblembe a kardot;
hallani fogod, kegyetlen, őrült,
amint haldokolva megbocsátok;
ám a féltékeny szívtől
ne számíts kegyelemre:
a félrelökött szerelem fúria,
mely nem képes megbocsátani.

(Eltérő irányban távoznak.)

3. kép

Nyolcadik jelenet

Miller házában. Kétoldalt ajtó: az egyik Miller szobájába, a másik Lujzáéba nyílik; az előbbi mellett kard és katonazubbony függ; szemközt a bejárat és ablak, melyen át a kis templomra látni. A környező hegyek, völgyek közül kiáltások és vadászat visszhangja hallatszik.


VADÁSZOK
Eresszétek el az agarakat, sarkantyúzzátok a lovakat!
Boldog, vidám lesz a vadászat!
Kerítsük az erdőt, űzzük a vadat,
a zsákmány biztos, nem tud elszökni!

Kilencedik jelenet

LUJZA, majd MILLER

LUJZA
(az ablakhoz lép)
Nem látom őt…. otthagyja a vadászatot,
és idejön, megígérte…

(Belép Miller, s egy székre veti magát.)

LUJZA
Ó, apám!
Mi történt? Zaklatottnak tűnsz…

MILLER
Nem ok nélkül
aggódtam… Elárultattál!
(fölkel)

LUJZA
Én? Hogyhogy?
Mondd!

MILLER
Külsejével és nevével
is hazudik.

LUJZA
Károly? Igaz lenne?!

MILLER
Walter gróf fia,
atyja parancsa szerint,
ragyogó nász
megkötésére készül…

LUJZA
Ez aljas hazugság!
Nem lehet igaz….

MILLER
A kastélyból jövök…
A menyasszony megérkezett.

LUJZA
Hallgass!
Meg akarod ölni a lányodat?

MILLER
Egy csábítót
fogadtam hát házamba?
(Dühödten indul szobája felé, ahol meglátja falon függő, öreg zubbonyát.)
E becsületes
zubbonyra, melyet mellyemen viseltem egykoron,
esküszöm bosszút!

LUJZA
(riadtan)
Apám!

Tizedik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF
(még a küszöbön, ahonnan hallotta
a párbeszéd végét)
Lujza, ne félj!

(Miller megindul felé, de Lujza közbe lép, Rudolf előrébb jön.)

Ajkam ígéretei
nem voltak
hazugságok… A fátyol,
belátom, lehullott; s bár megváltozott a nevem,
ám a szívem ugyanaz marad.

MILLER
Hogy’ érted?

LUJZA
Jaj, nekem!

RUDOLF
(Lujzát Miller elé térdelteti,
s maga is odatérdel a lány jobbját megragadva; szenvedélyesen felkiált.)
A mátkád vagyok!
Atyádat és Istent hívom
az eskü tanújául.

MILLER
Jaj, meggondolatlan!
Ki ment meg minket
a gróf haragjától?!

LUJZA
Megdermedek!

RUDOLF
(ünnepélyesen)
Csupán előttem és az ég előtt
ismeretes egy rettenetes titok. Egy titok,
mit felfedvén, térdre kényszeríthetném
a grófot.

LUJZA
Valaki közeleg…

RUDOLF
(a küszöbhöz lépve)
Ő az!
Atyám!

LUJZA
Ah! Elvesztem!

MILLER
Ő? Ő maga?

Tizenegyedik jelenet

WALTER, előbbiek

(Belép Walter)

RUDOLF
Te, uram, e falak között?!
Mi végett jössz?

WALTER
Mi végett? Nem mutatja
a rémület, mi elfogott benneteket,
eléggé világosan, eléggé nyíltan?
Jöttem, hogy fegyveresen akadályozzam meg
a bűnös ármányt.

LUJZA, MILLER
Micsoda?!

RUDOLF
Ily gyalázatos szó
el ne hagyja többet ajkadat!
Tiszta szerelem gyúlt keblünkben,
senki emberfia nem mocskolhatja!

WALTER
Tiszta szerelem, a szennyes szerelem,
amit egy csába nő árul?

LUJZA, MILLER, RUDOLF
Ah!

(Lujza apja karjába hanyatlik,
Rudolf kardot ránt.)

RUDOLF
Életet adtál nekem!
(leereszti a kardot)
Emlékezz rá… Megfizettem
most az adományért!

MILLER
(közben egy székre segítette Lujzát)
Súlyos sértéssel
illettél! Én katona voltam.
Reszkess!

LUJZA
(eszmélve)
Ó, Istenem!

MILLER
Fellobog
ereimben a vér…

WALTER
Merészelsz?!

MILLER
Mindent merészel
egy becsületében megsértett atya!

WALTER
Őrült, most megbánod
vakmerőségedet. Hej!

Tizenkettedik jelenet

Egy csapat íjász siet be Laura és falusiak kíséretében.


ÍJÁSZOK
Uram?

LUJZA
Jóságos ég!

LAURA, FALUSIAK
De hát mi történt?

RUDOLF
Képes volnál, ó, apám?

LAURA, FALUSIAK
A fia!

WALTER
Hátrébb, esztelen!

RUDOLF
Hallgass meg előbb!

WALTER
Semmit sem akarok hallani!
(az íjászokhoz – Millerre és Lujzára mutatva)
Béklyót mindkettőre!

LAURA, RUDOLF, FALUSIAK
Ah!

MILLER
Embertelen!

LUJZA
(Walter lába elé hullva)
Lábad előtt…

MILLER
(Felrántja a lányt.)
Megalázkodva?! Nem!

Az ártatlanság még nem oly elgyöngült
a halandók között,
hogy egy gőgös előtt
térdre roskadva kelljen mutatkoznia.
Borulj le az isten előtt,
aki a gonoszok megbüntetője,
ne az előtt, aki emberi ábrázatot visel,
ám keblében vadállat szívét hordja!

RUDOLF
E könny a harag tüze…
Engedj… Engedj szerelmemnek!
Ne akard összetörni azt a köteléket,
melyet Isten alakított ki közöttünk!
Sötét fátyol borul szememre!
Pokol ég szívem közepében!
Egy pillanatig még gyermek vagyok;
egy pillanatig még van atyám!
WALTER
Fejet hajtani neked, s nem nekem
kell, ó, te elvakult, hálátlan fiú!
Parancsom, akaratom
megmásíthatatlan, akár a végzet!
Az ő szíve és az atyai szív közé
alantas szerelem tolakodott…
(Miller és Lujza felé)
Sem az ég, sem a pokol
meg nem óv benneteket dühömtől!
LUJZA
(könnyes szemekkel az ég felé fordulva)
Hát nem voltam én is
a te hasonlatosságodra teremtve, ó, Uram?
Miért taposott meg
ő most engemet, akár a sarat?
Miért? Miért?
Hajh! Válts meg engem! Hajh! Segíts rajtam!
Hajh, ne adj az elnyomó hatalmába!
Ajándékodat, az életemet
fogadd vissza előbb, Uram!
LAURA, FALUSIAK
(Könnyei könnyekre késztetnek!
Szenvedése megszakasztja a szívet!)
ÍJÁSZOK
Mindenki köteles engedelmeskedni!
Ő az atya, ő az úr!

WALTER
(az íjászokhoz)
Parancsaimat végrehajtani!

RUDOLF
(kivont pengével Lujza elé lépve)
E pengétől átdöfve
rogy össze az az esztelen,
ki közeledni mer…

WALTER
Te eszeveszett!
(Megragadja Lujzát, és az íjászok közé taszítja.)
Szúrd belém!

RUDOLF
Ó, elragad a düh!
Ha a mátkámat láncra
verik, esküszöm, hogy
követem őt a börtönbe!

WALTER
Rendben van,
kövesd!

RUDOLF
Ah! Mielőtt e hitványak
zsákmánya lenne, a szívét
keresztüldöföm.
(Az íjászok közé ugorván Lujza mellének szegzi a kard hegyét.)

WALTER
Öld meg!
Mire vársz?

RODOLF
Ó, őrjöngök!
Mindent megkíséreltem… Nem marad más számomra,
csak egy pokoli tanácsra hallgatni…
Ha kegyetlen, hajthatatlan
maradsz fiaddal szemben…
(Walter fülébe súg rémítő hangsúllyal.)
Reszkess! Ajkam felfedi
az emberek előtt,
hogyan is lett belőled
Walter gróf!
(Sietve távozik.)

WALTER
(mintha villám sújtotta volna)
Istenem!
Rudolf! Hallgass meg! Maradj!
(Mindenemet átjárja a dermedtség!)
Eresszétek el! Szabad.
(Zavarodottan és holtsápadtan fia után ered)


LAURA, FALUSIAK, ÍJÁSZOK
Igaz ez?!

LUJZA, MILLER
Irgalmas ég!

(Az íjászok távoznak; Lujza lesújtva térdre omlik, a többiek köré gyűlnek.)


MÁSODIK FELVONÁS

AZ ÁRMÁNY

Első jelenet

Miller házában.

LAURA, FALUSIAK, majd LUJZA

LAURA, FALUSIAK
(feldúltan sietnek be)
Ah! Lujza, Lujza, hol vagy?

LUJZA
(belépve)
Ki szólít?
(észrevévén a mindenki arcán és mozdulatain megmutatkozó zaklatottságot)
Bizonyára
rossz hírt hoztok!

LAURA
Sajnos!

FALUSIAK
S neked
meg kell hallgatnod….

LUJZA
Beszéljetek! Beszéljetek!

LAURA, FALUSIAK
Éppen a földekről a faluba térvén
a szikla meredek ösvényén át,
egyre erősödő zaj ért el hozzánk
a völgyből.
Lábdobogás és fenyegető fegyverzörgés volt az
egy rémült hanggal elegyedve;
a szikla széléről
siralmas látvány tárult elénk.
Kegyetlen pribékek vonszoltak
egy láncra vert öregembert.

LUJZA
Ah! Apám!

LAURA, FALUSIAK
Légy erős!
Él az igazságos, a mindenható, aki tekintetét
mindenkor a nyomorgók felé fordítja!

LUJZA
(A fájdalom mélyen lesújtja, hirtelen felocsúdik, s indul kifelé.)
Ó, apám, ó, apám!

LAURA
Hová?

LUJZA
A kastélyba!

(Belép Wurm)

MIND
Wurm!

Második jelenet

WURM, előbbiek

WURM
(Lujzához)
Meg kell hallgatnod.
(a távozó falusiakhoz)
Távozzatok!

LUJZA
(Megdermedek.)

LAURA, FALUSIAK
Él az igazságos, a mindenható, stb.

WURM
Atyád…

LUJZA
Mondd!

WURM
A szigorú börtönben sínylődik.

LUJZA
Mivel vádolják?

WURM
Ő, a gróf alárendeltje,
nem átallotta urát gyalázni és megfenyegetni.
Súlyos a vétség,
súlyos lesz a büntetés is!

LUJZA
Rákérdezni is
félek…

WURM
Mit ér hallgatni róla?
Megőszült feje felett már ott lebeg a bárd.

LUJZA
Ah! Hallgass! Hallgass!

WURM
Mégis,
te meg tudod menteni.

LUJZA
Én? Hogyan?

WURM
A sértett gróf
küldött tehozzád, s azt parancsolja:
vess papírra egy levelet, atyád
szabadulásának ez az útja.

LUJZA
Egy levelet?

WURM
(Lujzának asztalt mutat, melyen íróeszközök hevernek.)
Írjad!
(diktál)
„Wurm, én sosem
szerettem Rudolfot…”

(Lujza egy pillanatig Wurmot nézi, majd beletörődve lehunyja szemeit, és írni kezd.)

„Származása ismert volt előttem, és az volt
szándékom, hogy hálómba kerítsem…”

LUJZA
Muszáj…?

WURM
Muszáj
megmentened atyádat.

(Lujza ír.)

 „A nagyravágyás legyőzött,
de már szertefoszlott… Bocsáss meg!
Visszatérek korábbi szerelmemhez,
és hogy elkerüljem Rudolf haragját,
amint leszáll az éjszaka,
jöjj, s szökjünk el együtt!”

LUJZA
Mit?

WURM
Írjad!

LUJZA
Aláírhatja kezem
saját gyalázatomat?!
(Sértetten fölkel.)
Hiába reméled.

Büntess meg, ó, Uram,
ha megbántottalak, s én boldog leszek,
ám ne engedj át
a kegyetlenek dühének!
Hogy a vétlen atya megmenekülhessen
a fenyegető végzettől,
ők azt kérik… ­- kimondani is félek! –
hogy a leány feláldozza becsületét.

WURM
Senki nem akarja itt szívedet semmire rákényszeríteni,
szabad vagy. Magadra hagylak.
(Indul.)

LUJZA
(Visszatartja Wurmot.)
Te könyörtelen!
S a szerencsétlen öreg?

WURM
(ridegen)
Hallottad: meghal.

LUJZA
És én szabad vagyok!
(Görcsösen tördeli a kezét, majd az asztalhoz lép, és ír.)
Aláírtam a levelet.
(Átadja Wurmnak)

WURM
(Miután magához vette a levelet)
Lujza, atyád fejére esküdj meg nekem,
szükség esetén azt vallod, hogy önszántadból írtad!

LUJZA
Esküszöm rá.

WURM
Csak egy parancsot kell még teljesítened.

LUJZA
Hallgatlak.

WURM
A kastélyba kell jönnöd,
s ott egy nemes hölgy színe előtt
lángolást mutatni… Wurm iránt.

LUJZA
Irántad?

WURM
Kemény próba.

LUJZA
Nem.

WURM
Sajnálom.

LUJZA
És akkor…?

WURM
Akkor…

LUJZA
Apám?

WURM
Szabad lesz.

LUJZA
Hála!

(Wurm arcára ördögi mosoly ül.)

Ó, te galád, darabokra, darabokra
szaggattad a szívemet!
Siettesd végre, hogy végre
visszakapjam boldogtalan atyámat!
A halál hidege
immár megrohant…
Legalább szemeimet
atyám keze zárja le!

WURM
Bátorság! Az idő írt hoz
minden emberi fájdalomra.
Táplálom még a reményt,
hogy kezedet megfoghatom.

Harmadik jelenet

Walter lakosztákya a kastélyban.

WALTER

WALTER
Nincsen eszénél. Az élet hajnalán
az elvakult érzelem gyakran
győz az ész felett. A gyermek tévelygését
az atyának kell helyretennie. Teljesedjék be művem!
Semmi nem változtathatja meg szándékomat:
könyörületesnek lenni kegyetlenség lenne.

Negyedik jelenet

WURM, WALTER

WALTER
Nos?

WURM
Mindent előkészítettem
a cselszövény véghezviteléhez.

WALTER
Óh! Mondd csak: Lujza…?

WURM
Ahogyan előre láttam, behódolt, legyűrte
a kegyetlen rémület,
megadta magát fenyegetésnek; a titkos
folyosón át fog érkezni.

WALTER
És az írás…?

WURM
Lefizetett ember adja át
Rudolfnak; a győzelem biztos.
Mégis, az első alkalommal
hogyan vallhatott kudarcot, nem értem!

WALTER
Váratlan veszély volt!
Megfenyegetett a fiam. Hálátlan gyermek!

Unokafivérem nagy örökségére
nem vágytam én, csupán őmiatta!
Hogy megszerezzem, sajnos
sötét gaztettel mocskoltam be magamat...

WURM
Épp jókor árultam el önnek
uram titkolt szándékát.
Nekem, kiben mindig mélyen megbízott,
felfedte, hogy feleséget választott...

WALTER
Bús félelem ébredt bennem...

WURM
E frigyből gyermekei származhatnak...

WALTER
Megnyugtatásomra borzasztó
eszközt javasoltál!

WURM
A gróf a sűrű vadonon
akart átkelni éjszaka.
Mi meglestük, és...

WALTER
Ne folytasd!
A hajam is égnek áll;
a vérem megdermed.

WURM
Igaz is, mi haszna oly eseményekről beszélni,
melyeket az örök éjszaka titkai közé
eltemetett már!

WALTER
Eltemette?

WURM
Az egykori uraság
haramiák áldozata lett,
ahogyan elterjesztettük, mindenki elhitte...

WALTER
Nem mindenki!

(Wurm meglepődik és zavarba jön)

Fegyvereink zajára
fiam odasietett... S az ő ajka
még nem némult el...

WURM
Mit hallok?! Ah! Talán...?

WALTER
E végső, rettenetes pillanatban
Walter megnevezte...

WURM
Kit?

WALTER
A gyilkosokat.

WURM
Jaj, elvesztem!

WALTER
Csak te? Hát a Sátán nem fűzte
a tiédhez az én sorsomat is?
Esküszöm: vagy bántatlan maradsz velem együtt,
vagy én is a vesztőhelyre kerülök veled.

WURM
(Már nincs biztonságban a fejem;
könnyűszerrel a tőke aljához hullhat!)

WALTER
Jön a hercegnő!

(Walter jelzésére Wurm visszavonul.)

Ötödik jelenet

a HERCEGNŐ, előbbiek

HERCEGNŐ
Gróf!

WALTER
Szavamat igazolom:
a szerelem, mely Rudolf szívét,
mint beteges lázálom, elragadta,
ki fog húnyni...

HERCEGNŐ
Kihúnyni?

WALTER
Méghozzá rövidesen.

HERCEGNŐ
Félek.

WALTER
Fölösleges! Lujza szíve
sosem volt Rudolfé,
másé az.

HERCEGNŐ
Igaz ez? És ki tudná
tanusítani?

WALTER
Ő maga.

HERCEGNŐ
Ő?!

WALTER
Kérésed szerint
idevezettettem.

HERCEGNŐ
Máris?

WALTER
Nem így akartad?

Hatodik jelenet

A hercegnő leül, igyekszik úrrá lenni zavarán.
Walter felnyit egy rejtekajtót, ahonnan Wurm kíséretében előlép Lujza.

WALTER
Lujza, bemutatkozhatsz
a hercegnőnek. Érted?

HERCEGNŐ
(dölyfösen)
Jer közelebb!

WURM
(Lujzához halkan)
Gondolj arra, mily veszélyben
van atyád!

LUJZA
(előrelép)
(Ó, hogy' rettegek!)

HERCEGNŐ
(Kedves megjelenés... Arca, tekintete...
Minden tisztaságot sugall róla.)

LUJZA
(Az ő személyétől függ,
mikor váltja be az ég ígéretét!)

HERCEGNŐ
Úgy tűnik, nincs bátorságod
tekintetedet orcámra emelni.

WALTER
Falun született.

WURM
Most van először nemes hölgy előtt...

LUJZA
(Aljas csalások bűnös melegágyai
ezek itt...)

HERCEGNŐ
(fölkel és Lujzához lép)
Lujza, hallgass rám!
Egyetlen szavaddal szerencsétlenné
vagy éppen boldoggá tehetsz.
Ne hazudj! Bár nem, te nem
látszol hazudósnak.

LUJZA
(Ki tűrt már nagyobb kínokat!)

HERCEGNŐ
(Kézenfogja Lujzát,
és fürkészőn a szemébe néz.)
Szerelmes vagy?

LUJZA
(Kegyetlen végzet!)
Szerelmes...

HERCEGNŐ
És kibe? Kibe?

LUJZA
Wurmba!
(Rá tekint, Wurm szerényen meghajtja magát.)
(Gyalázatos!)

HERCEGNŐ
És Rudolf...?

LUJZA
Ismeretlenül
jött közénk... Hogy rang szerint miféle
nem törődöm azzal...

HERCEGNŐ
És sosem nyert
kecsegtető, szerelmes szavakat
Lujzától?

LUJZA
(Micsoda pillanatok!)

HERCEGNŐ
Mondd!

LUJZA
Nem! Soha.

HERCEGNŐ
(A remény újraéled
szívemben!)

LUJZA
(Ujjong!)
(Reszket a féltékenységtől.)

HERCEGNŐ
Úgy látom...
Igen, megváltozott a színed!
Ah! Mi az? Be ne csapj!
Ne légy önmagad árulója sem!

LUJZA
(Ó, egek!)

WALTER
(Merészeli vajon?)

HERCEGNŐ
Beszélj!

LUJZA
(Megdermedek.)

HERCEGNŐ
Rántsd le a leplet a titokról,
amennyiben titkot örzől szívedben!

LUJZA
Én...
(Kishíján elárulja magát.)

HERCEGNŐ
Szólj hát!

WALTER
Igen, ha szereted
atyádat!

LUJZA
(Hirtelen megtorpan.)
(Atyámat!)

(Walter és Wurm merőn bámulnak Lujzára.)


(Ó, kegyetlenek!)

WALTER
Rajta hát, miért késlekedsz?

HERCEGNŐ
Nos?

LUJZA
Lujzától
mindig csak azt fogja hallani:
(Wurmra értve)
csupán őérte táplálok
hű, végtelen, lángoló szerelmet!

(Hogyan leplezzem
féltékeny szerelmem tombolását?
Jaj nekem, összetört szívemet
nem bírom tovább fékezni!
Ha ittmaradok, eszméletlenül
rogyok lábuk elé!)
HERCEGNŐ
(Mámorító álomnak tűnik,
amit látok és hallok.
Nem, ily nagy örömöt
nem ért még a lelkem!
Fékezd, szívem, dobogásodat,
vagy belehalok a boldogságba!)
WALTER, WURM
(A hercegnő eláradó örömét figyelve)
(Az élénk öröm
mosolyt csalt arcára!
E mosolyban a kedvező
Szerencse csillan!
Bárcsak üstökön ragadhatnám,
és itt tarthatnám a csalfát!)


(A hercegnő Walter kíséretében elvonul, Wurm a rejtekajtóhoz vezeti Lujzát.)

2. kép

Hetedik jelenet

A kastély függőkertje.
A háttérben ajtó, mely Rudolf lakosztályába vezet.
Rudolf ront be kezében Lujza levelét tartva, egy falusi ember követi.

RUDOLF
Tehát az írás...?

FALUSI
Mindent
elbeszéllettem már magának.

RUDOLF
Hallanom kell
újra!

FALUSI
Összekulcsolt kézzel,
titokzatosan, heves fohászok közt
bízta rám Lujza, avégett, hogy juttassam el
Wurmhoz...

RUDOLF
És kerülve az én jelenlétemet...

FALUSI
Többször is elismételte.
Arra gyanakodván,
hogy fondorkodás lehet a dologban,
és némi hála reményében
elhoztam magának.

RUDOLF
(Erszényt dob neki.)
Eredj!

(Az ember távozik.)

Hahó!

(Bejön egy szolga.)

Wurmot!

(A szolga távozik.)

Óh! Bár kétségbe vonhatnám
szemeim hűségét! Ha az ég,
a föld, a halandók,
s égiek akarnának is
tanúskodni arról, hogy ő nem bűnös, – Hazudtok! –
kellene válaszolnom – Hazudtok mind!...
(Nézve az írást)
Ez az ő írása! Micsoda gyalázatosság! Mily sötét
lélek! Mily hazug!
Bárcsak hittem volna atyámnak! Én vakon, gőgösen
nem átallottam... Dehát az esküvések,
a reménykedések, az öröm,
a könnyek, a szenvedés?
Mind-mind hazugság, árulás, csalás!

Midőn nyugalmas estéken
csillagos égbolt ragyogott,
szerelmes tekintetét
az égre függesztette velem,
és éreztem, hogy keze
megszorítja kezemet...
Ah! Elárult!
Akkor, midőn némán, önkívületben
csüggtem ajkán,
s ő angyali hangon
így suttogott: "Csak téged szeretlek.",
miáltal lelkemnek
a mennyország tárult ki...
Ah! Elárult!

Nyolcadik jelenet

WURM, előbbi

WURM
Kéretett?

RUDOLFO
Gyere közelebb!
Olvasd!

(Átadja neki a levelet; Wurm, miután elolvasta, visszaadja.)

Mindkettőnk számára
a halál órája ez.

WURM
(Óh!)

RUDOLF
Választanod
kell!

(Két pisztolyt mutat neki.)

WURM
Uram!
(Próbál elszökni.)

RUDOLF
Megállj!
(Az egyik fegyvert a kezébe nyomja.)
Vélem egyazon pillanatban
kell a földre roskadnod!...
(Ráemeli a fegyvert.)

WURM
(Pokol, segíts rajtam!)
(Hátrál néhány lépést, majd elhajítja a pisztolyt.)


Kilencedik jelenet

Mindenfelől ÍJÁSZOK és SZOLGÁK sietnek be, majd WALTER

KÓRUS
Mi történt? Egek!

RUDOLF
Bitang!

(Wurm elvegyül a tömegben, aztán eltűnik.)

A gyávaság szárnyakat ad!

KÓRUS
Rettentő
harag villog a szemében!

WALTER
Rudolf!

RUDOLF
Atyám!

WALTER
Ó, Istenem!
Csillapodj!

RUDOLF
Ah! Én atyám!
(Apja lábához rogy.)

WALTER
Ugyan! Kelj fel! Hallgass ide! Átkozom
kegyetlen szigorúságomat...
Az erény nyerje el jutalmát!
Fejet hajtok: nyújtsd hívednek
a kezedet...

RUDOLF
Mit hallok!
Azt akarod...?

WALTER
Örvendj!

RUDOLF
Ah!
Megbolondulok!

WALTER
Hogy' őrjöng!
Fiam! Nem vagy boldog?

RUDOLF
Boldog?!

WALTER
Azt reméltem...

RUDOLF
Osztozz bánatomban!
Ő elárult engem!

WALTER
Elárult?

RUDOLF
Siess értem,
ó, halál!

WALTER
Nem! Bosszút!

RUDOLF
Hogyan?

WALTER
Másik esküvővel
mutasd ki megvetésedet felé!

RUDOLFO
Hogy' érted?

WALTER
A hercegnőt vezesd
a nászi oltárhoz!

RUDOLF
Én? Igen, akarom... Meg kell tennem...
Mit beszélek? Jaj, elment az eszem!

WALTER
Rudolf, ne bánkódj!

RUDOLF
Azt sem tudom, hol vagyok...

WALTER
Bízd rám magadat! Atyád
el nem árulhat téged.

RUDOLF
Az oltárt vagy a sírboltot készítse nekem,
átadom magamat a végzetemnek.
Nem félek, nem remélek...
kilátástalan a sorsom.
Vágyakozásomat kioltani
maga az ég sem tudja,
őnélküle az menny is
pokol lenne számomra.

WALTER
Feledd e silány szívet,
csalóka lelket!
Egy napon boldog leszel még,
ezt atyád ígéri neked.

KÓRUS
Bizza magát
atyja jóindulatára!
Bizakodjék a jövőben;
a fájdalom nem tart örökké!


HARMADIK FELVONÁS

A MÉREG

Első jelenet

Miller házában.
A nyitott ablakon át látszik a kivilágított belsejű templom.
Lujza egy asztalnál ír; az asztalon lámpás világol, mellette kosár gyümölcs és egy pohár tej. A szoba egyik szegletében Laura és néhány falubeli nő figyeli szomorúan Lujzát.

LAURA, NŐK
(egymás között)
Egyetlen nap alatt hogyan,
hogyan is tudott a fájdalom
ezen az arcon ily gyászos
nyomot hagyni?
Olyan, mint egy liliom,
melyet kiszántott a kegyetlen eke;

NŐK
egy angyal, melyet idele
száműztek a mennyből!

LAURA
Jaj, nékem!
(Lujzához közeledvén)
Ó, kedves barátném, nem akarod
elgyengült tagjaidat valami táplálékkal felüdíteni?

LUJZA
Nem.

LAURA
Engedj, engedj a baráti szónak, Lujza!

LUJZA
(fölkelvén)
Ellenkezésemet
tartsátok tiszteletben... Így akarom. (Ajakamhoz
többé ne jusson földi étek!
Gondolatban már a mennyei
édességeket ízlelem...)
(Tekintete akaratlanul is a templomra téved.)
A templom, barátnéim,
miért ragyog úgy?

(A nők zavartan tekintenek egymásra.)

Hallgattok?

NŐK
Nem tudjuk...

LAURA
A gróf szent ünnepséggel
nyitja meg hatalomba lépését.

(Lujza ismét írni kezd)

Ah! Ne tudja meg a boldogtalan,
miféle esküvői szertartás közeledik,
s ki lesz ott a vőlegény!
Ily kegyetlen hírbe bele is pusztulna!

LAURA, KAR
Olyan mint egy liliom,
melyet kiszántott a kegyetlen eke;
egy angyal, melyet idele
száműztek a mennyből!


Második jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER
Lujza! Leányom!

(Lujza apja karjaiba ugrik.)

LAURA
E szemérmes ölelkezést
ugyan ne zavarjuk! Csupán az Isten
legyen tanú a leány és atyja között!

(Társnőivel távozik.)

MILLER
Sápadt, szomorú vagy.

LUJZA
Nem, apám,
nyugodt vagyok.

MILLER
Apádnak szabadulása, óh,
milyen sokba került neked! Mindent
megtudtam Wurmtól.

LUJZA
Mindent?

MILLER
Érettem szerelmedről is
lemondtál.

LUJZA
Igaz. (De csak a földön!)
(Lassan az asztalhoz megy.)

MILLER
(Baljóslatú nyugalom ez! Szívemet
balsejtelem szorítja el...)

(Lujza, aki időközben befejezte a levelet, visszatér Millerhez.)

Miféle írás ez?

LUJZA
Ígérd meg az életére,
ha szeretsz, óh, apám, hogy eljuttatod neki!

MILLER
(Merőn néz Lujzára, majd kinyitja a levelet és olvasni kezdi.)
"Rettenetes árulás
szakít szét minket, óh, Rudolf... Esküszó
tiltja, hogy többet mondjak... Létezik egy hely, ahol
nincsen csalárdság, az eskü
nem bír hatalommal... Ott várok rád...
Mikor az éjféli harangszót hallod,
gyere..."
(A levél kihullik a kezéből.)
Lábam alatt reszket a talaj...
(Egy percig lesújtottan hallgat, aztán reszkető hangon fordul Lujzához.)
Az a hely... Elhagy az erőm!
Az a hely csak nem...?

LUJZA
A sír.

(Miller elrémül.)

Miért rohan meg ily nagy rettenet?

MILLER
Ah! Villám sújtott fejemre!

LUJZA
A sír egy ágy – virágokkal behintve,
melyben az igazak teteme fekszik;
csupán a bűnös, remegő szívek számára
ölt a halál viszolyogtató formát.
Ám két ártatlan, hűséges lélek
nem retten meg a jelenlétében...
Hiszen az maga az angyal, mely megnyitja a mennyet,
ahol az örök szerelem mosolyog.

MILLER
Leányom! Elragad a rémület.
Lányom, ... képes volnál... önmagad ellen...?
Az öngyilkos számára nincs kegyelem!

LUJZA
Hát bűn a szerelem?

MILLER
Hagyd! Jaj, hagyd!

(Borzadva távolodik el lányától, és egy székre rogy, aztán zokogásban tör ki, fölkel, kézen rgadva lányát, a sírástól szakadozó szavakkal szól hozzá.)

Arcomat a ráncok, nézd, már végigszántották...
A nehéz évek őszbe vonták hajamat...
Az apának a szeretet gyümölcsét
idős éveiben kellene learatnia...
S te kegyetlen, könnyek
és fájdalom árjával halmozol el?
Ah! A sírba, mit megnyitni vágysz,
a szülönek kell először alászállni!

LUJZA
Ah! Nem! Nyugodj meg, apám!
Jaj nekem, mekkorát vétkeztem!
Ne sírj! Hallgass rám!

MILLER
Lujza!

LUJZA
A levelet
összetépem... megsemmisítem.
(Darabokra szaggatja.)

MILLER
Akkor hát azt akarod...?

LUJZA
Éretted,
jó apám, életben akarok maradni.

MILLER
Igaz lehet?

LUJZA
Lányod, lásd, bűnbánóan
hullik lábad elé...!

MILLER
Nem, leányom!
Állj fel! Ugyan! kellj fel! Itt, szívemen...
(Felemeli a lányt, és mélységes apai gyöngédséggel szorítja szívére.)

LUJZA, MILLER
Ez ölelésben a lélek feledi,
mennyi gyötrelmet állt ki ezidáig!

LUJZA
De szökjünk el! Itt szörnyű veszély
környékez minket...

MILLER
Bölcs gondolat.

LUJZA
Hamarosan álomra hunyod szemedet...
Még oly távol a nappal.
Mihelyt közeleg a hajnal
távozunk.

MILLER
Igen, lányom, igen.

(Szobája felé indul, majd visszatér, mégegyszer megöleli a lányát.)

LUJZA, MILLER
Elindulunk bujdosó szegényekként,
amerre a sors vet minket...
Az emeberektől kenyérért kéregetve
járunk majd házról házra.
Olykor talán könnyben
ázik majd szemünk,
de a leány mindig
apja mellett marad!
Az apa és a lány
áldani fogja az istent!

Pitymallatkor eltávozunk.
Hajnalhasadáskor eltávozunk.

(Miller a szobájába megy. Lujza lassan a másik irányba indul, amikor figyelmét felkelti a templomból áthallatszó orgonaszó.)

LUJZA
Ah! Utolsó imádság
e drága földön, ahol boldog
volt az élet... És ahol
ő azt mondta "Szeretlek." Másutt
imádkozom már holnap.

(Térdre ereszkedik; mialatt néma imába merül, az ajtóban egy hosszú köpönyeges férfi jelenik meg, egy szolga társaságában.)

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbi

RUDOLF
(visszafogottan a szolgához)
Térj vissza a kastélyba,
tudasd atyámmal, hogy közeledik a szertartás,
én itt várom.

(Szolga el.)

(Imádkozz!
Itt az imádság ideje!)

(Kebléből üvegcsét vesz elő, és a pohárba önti tartalmát. Lujza felkel, Rudolfot látva összerezzen.)


Te írtad ezt a levelet?

(A Wurmnak írt levelet Lujza elé tartja, aki nem képes válaszolni.)

Nos?
Te... írtad ezt?

(A kérdés ismétlésekor egész testében megremeg, mint aki a sorsa fölötti döntést várja.)


LUJZA
(Mint aki halálra szántan az utolsó szót mondja ki)

Igen.

RUDOLF
(Lerogy egy székre.)
Lángol a vérem...
a torkom... rettentő tűzzel... Valamit inni!

(A kehelyre mutat, Lujza átadja neki, Rudolf iszik belőle.)

Keserű ez az ital.

LUJZA
Keserű?

RUDOLF
Igyál!

(Lujza iszik; a fiú elsápad és elfordítja tekintetét.)


(Minden bevégeztetett.)

LUJZA
Nem.

(Rémes csend.)

RUDOLF
Szökni készülsz...
Egy másik férfi várja, hogy követhessen téged;
engem egy másik nő vár, hogy kövessen az oltár elé.

LUJZA
Mit mondasz? Tehát...!

RUDOLF
Hiába várnak.

(Öles léptekkel az asztalhoz siet, lecsatolja szíját és kardját, és maga elé dobja azokat.)

Isten veled,
kard, melynek az ártatlanok
és elnyomottak védelmére esküdtem!

LUJZA
Jóságos ég! Mi van veled?

RUDOLF
El... akad... a lélegzetem!

LUJZA
Jaj! kortyolj
még néhány cseppet...
Felüdít majd!

(Ismét nyujtaná a poharat.)

RUDOLF
Ah! Minthacsak tudná,
mit kínál, az álnok!

LUJZA
Rudolf, képes vagy ily kegyetlen szavakkal
illetni a te Lujzádat?

RUDOLF
Ah! El, el tőlem
ezt a csalfa arcot... e szemeket,
melyekben a csillagok
élénk és tiszta fénye ragyog!
Világmindenség teremtője,
miért bújtattál angyali külsőbe
egy pokolbeli lelket?

LUJZA
S nekem hallgatnom kell?
Muszáj?

RUDOLF
Csak hátrébb! Legalább
e szorongatott percekben
légy könyörületes egy boldogtalanhoz! Ah!
(Könnyekben tör ki.)

LUJZA
Könnyezz, könnyezz! Fájdalmad
jogosabb haragodnál, jaj, de mennyire!
Óh! Szívedre balzsamként
szálljon e könny.
Ha imám Isten elé jutva
végre meghallgatásra lel,
kérem majd, hogy szenvedéseid kínja
kevésbé legyen keserves.

RUDOLF
A rám nehezedő gyötrelmek között
Isten magamra hagyott...
Nem, e könnyek nem hoznak
sem megnyugvást, sem enyhet...
Vízcseppek, miket a jég hullat
egy sír boltozatáról.
Eleven vércseppek,
miket egy haldokoló szív ont.

(A kastély toronyórája üt. Rudolf megragadja Lujza kezét.)

Te nő, rettenetes
óra ütött számunkra,... A végső!

LUJZA
Rudolf!

RUDOLF
Nehogy hazugságon
érjelek, vigyázz!
Wurm a szerelmed volt?

LUJZA
Óh, csillapodj!

RUDOLF
Jaj, ha hazudsz! Jaj!
Mielőtt e lámpás
kialudna, az Isten
előtt fogsz állni!

LUJZA
Mit? Magyarázd meg!
Beszélj!

RUDOLF
Vélem együtt
halált ittál!
(A pohárra mutat; Lujza szinte összeesik, Rudolf egy székre segíti.)
Az éghez fordulj,
Lujza!

LUJZA
(Pillanatnyi hallgatás után mintegy gondolattól hajtva fölkel.)
Azt mondtad,
a halált? Ah! Feloldott hát
minden kötelmem alól!
Feltárom az igazságot. Tudd meg!
Ártatlanul halok meg.

RUDOLF
(riadtan)
Ó, Istenem!

LUJZA
Az irgalmatlanok atyámat
gúzsba kötötték...
És én...

RUDOLF
Mondd végig!

LUJZA
Én szerencsétlen, ...
hogy kimenekítsem őt a halálból...
ahogyan az a szörnyeteg... Érts meg!
Wurm parancsolta...
megírtam a levelet.

RUDOLF
Óh, mennykő!
És én megöltelek téged!

LUJZA
Jaj, nekem!

RUDOLF
(Haját tépkedve kétségbeesett üvöltésben
tör ki.)
Átkozott a születésem napja,
a vérem, atyám...!
Te kegyetlen isten, rettentő
haragodban teremtettél engem!

LUJZA
A pillanatra, melyben boldog voltál...
A közeledő halálra (kérlek),
ah, hagyj fel az Örökkévaló becsmérlésével!
Kímélj meg e borzalomtól!

Negyedik jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER
Mily kiáltozást hallok...? Kit látok! Óh, egek!

RUDOLF
Kit? Vérednek gyilkosát,
te boldogtalan...

MILLER
Mit mondott? Megdermedek!

LUJZA
Apám!

MILLER
Lujza!

RUDOLF
Ám az ő lábai előtt
akarlak leszúrni...
(Magához veszi a kardot.)

LUJZA
Rudolf,... Maradj!
Keblemben már... elárad... a halál...

(Rudolf az asztalra dobja a kardot, és Lujzához siet.)

MILLER
A halál! Ah! Mondd...

RUDOLF
Nem maradt kiút...
Mérget ivott!

MILLER
Lányom! Mérget!

(A szorongástól elnémulva fordul lányához, aki átkulcsolja apja nyakát.)

LUJZA
Apám,... vedd végső... búcsúmat!
Áldj meg engem,... ó, apácskám...
Rudolf, a kezedet...! Érzem, elgyengülök...
Többé el nem válok tőled... fátyol borul rám...
Ah! Jöjj velem...! Ah! Ne hagyj el...!
Együtt fogadjon... minket... az ég...!

RUDOLF
Ah, bocsásd meg bűnömet,
s az Isten is megbocsátja!
Egyazon végzet egyesít minket...
már engem is átjár a halál jege...
Igen, jövök veled, mennyei lélek...
Együtt fogadjon minket az ég!
MILLER
Ó, leányom, óh, atyai szívem élete,
mindörökre elválunk hát?
Öregségem varázsos ígérete,
álom voltál, kegyetlen álom!
Többé nem enyém e szent angyal...
Irígyen elragadja tőlem az ég.

(Lujza meghal.)

Ötödik - záró - jelenet

Az összes többi szereplő, előbbiek

ZAVARODOTT HANGOK
(bentről)
Rejtélyes kiáltások e falak között...
Mi történt?

WALTER
(aki elsőként érkezett)
Meghalt!

NŐK
Irgalmas Isten!

(Körülveszik a halott Lujzát, s a mellette térdeplő Millert, aki maga is mozdulatlan és sápadt, akár egy holt.)

RUDOLF
(Észreveszi szék mellett ácsorgó Wurmot; megragadja a kardját és ledöfi őt.)
A te bűntetésed, te hitvány, a halál!
(Walterhez)
A te büntetésed... Lássad!...
(Holtan rogy Lujza mellé.)

WALTER
Fiam!

MINDENKI
Ah!

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása