2012. február 3., péntek

Bellini – Romani: NORMA (nyers)

NORMA

Szövegét írta: Felice Romani

Zenéjét szerezte: Vincenzo Bellini

Ősbemutató: 1831. december 26., Milánó

SZEREPLŐK:

POLLIONE
Róma galliai prokonzulja…………………..tenor

OROVESO
A druidák feje……………………………….basszus

NORMA
papnő, Oroveso lánya………………………szoprán

ADALGISA
Irminsul templomának ifjú szolgálója……..szoprán

CLOTILDE
Norma bizalmasa…………………………...mezzoszoprán

FLAVIUS
Pollione barátja……………………………..tenor

Norma és Pollione két gyermeke
kórus és néma szereplők:
druidák, bárdok, papnők, gall harcosok és katonák


ELSŐ FELVONÁS

Első jelenet

A druidák szent erdeje.
A középen Irmin tölgyfaoszlopa, tövénél a druidák oltárkövével.
A távolban fás dombok.
Éjszaka. A fák közt távoli tüzek fénye látszik.

(Bevezetés)

Vallásos induló hangjaira felsorakozik a gallok serege, a druidák menete követi őket.
Végül Oroveso érkezik a főpapokkal.

OROVESO
Menjetek a dombra, ó, druidák,
menjetek, kémleljétek az eget,
mikor fedi fel az új hold
ezüst korongját;
s szűzi orcájának
első mosolyát
háromszor hirdesse
a papok misztikus harangja!

DRUIDÁK
A szent fagyöngyöt
Norma metszi le?

OROVESO
Igen, Norma.

DRUIDÁK
Prófétikus szellemeddel
irányítsd őt, rettenetes isten!
Ó, Irminsul, töltsd el érzékeit
gyűlölettel és haraggal a rómaiakkal szemben;
érzékeit, miket e számunkra
halálos béke tönkretesz.

OROVESO
Igen, rettentőn fog megszólalni
ezen öreg tölgyön keresztül,
megtisztítja Galliát
az ellenséges sasoktól,
és pajzsának hangjától,
mely mennydörgéshez lészen hasonlatos,
a császárok városa
reszketve fog visszhangozni.

OROVESO, DRUIDÁK
Sietve kélj, hold!
Norma az oltárhoz jő!

Eltávolodván mind eltűnnek a sűrűben, hangjuk még vissza-visszacseng.
Az egyik oldalról óvatosan, köpenybe burkolózva belép Flavius És Pollione.

Második jelenet

Pollione és Flavius

POLLIONE
Elhaltak a hangok; szabad az út
a borzadályos rengetegen át.

FLAVIUS
Halált hoz ez az erdő,
Norma azt mondta néked.

POLLIONE
Oly nevet mondtál ki,
melytől megdermed a szívem.

FLAVIUS
Ó, mit mondasz! A szerelmed!
Gyermekeid anyja!

POLLIONE
Nem tehetsz szemrehányást nekem,
hogy méltónak ne érezzem!
Ám szívemben kihunyt
az egykori láng, s egy ellenséges isten
elűzte nyugalmamat: lábaim előtt
a poklot látom megnyílni, s magamat is belé vetem.

FLAVIUS
Megszerettél valaki mást?

POLLIONE
Halkan beszélj!

Egy másik nőt, igen... Adalgisát...
Meglátod, az ártatlanság virága,
a tisztaság és a szerelem mosolya.
E véres istenség templomának papnője,
olyan ő ott, mint ragyogó csillag a borús égen!

FLAVIUS
Szerencsétlen barátom!
És ő is szeret téged?

POLLIONE
Bízom benne...

FLAVIUS
S nem félsz
Norma haragjától?

POLLIONE
Iszonytatónak és rémesnek
mutatta őt álmomban a kegyetlen lelkifurdalás...

FLAVIUS
Ah! Beszéld el!

POLLIONE
Félek visszagondolni is!

Adalgisa Vénusz oltáránál
állt velem Rómában,
hófehér szalagokkal körülfont
haja virágokkal teletűzdelve;
hallván a nászdalokat,
látván a tömjénfüstöt,
érzékeit elragadta
a pompa és a szerelem.
Amikor is egy szörnyű árnyék
vetül közénk,
bő druidaköpenye
mint a pára terült szét,
villám csap az oltárba,
a nap fátyolba burkolózik,
minden elnémul
a síri rémületben.
A hőn imádott szűzleányt
nem találom magam mellett;
messziről kiáltást hallok
gyermeksírással elvegyülve,
majd egy rettenetes hang
döndül a templom mélyén:
„Norma így pusztítja el
az áruló szeretőjét!”

(Megszólal a szent harang.)

FLAVIUS
Hallod? Szertartásaikat elvégezni
Norma elindult a templomból.

DRUIDÁK
(messziről)
Felkelt a hold, ó, druidák!
Szentségtelenek, távozzatok!

FLAVIUS
Jer! Meneküljünk! Meglephetnek...
Még észrevehet valaki!

POLLIONE
Náluknál nagyobb erő
oltalmaz és védelmez engem,
az iránta érzet imádatom,
a szeretet, mely fellángolt bennem.
Az isten miatt, mely eltiltja
tőlem a mennyei szüzet,
lángba borítom az erdőt,
lerombolom a szentségtelen oltárt!

(Sietve távoznak.)

Harmadik jelenet

KÓRUS

Oroveso jön a szín mélyéről, akit druidák, papnők, harcosok, bárdok, áldozópapok vesznek körbe.

KÓRUS
Jön Norma: haját a szertartásra szentelt
verbéna koszorúzza;
kezében, akár a félhold,
aranysarló áraszt ragyogást.
Jön, s a rémült Róma csillaga
fátyolba burkolódzik;
az égi mezőkön Irmin száguld,
mint a borzalmak hírhozó üstököse.

Negyedik jelenet

JELENET és KAVATINA

Szolgái közt belép Norma. Haja kibontva, homlokát verbénakoszorú övezi, kezében aranysarló.
Elhelyezkedik a druidák kövén, és átszellemülten körbehordozza tekintetét.
Mindenki elhallgat.

NORMA
Ki merészel
lázító hangokat, háborús uszítást hallatni
az isten oltára előtt, s ki hiszi, hogy
előírhatja a jövőlátó Norma számára a jóslatokat,
és siettetheti Róma rejtélyes sorsát?
Nem emberi hatalomtól függ az.

OROVESO
És meddig akarod
elnyomni őket? Nem mocskolta be eléggé
a hazai erdőket és az ősi templomokat
a latin sas? Brenno kardja
immár nem maradhat tétlen.

FÉRFIAK
Rántsa elő valahára!

NORMA
És összetörve hulljon le!
Igen, összetörve, mielőtt közületek
bárkinek ideje lenne előrántani.
Nem jött még el a bosszú ideje,
a sötét sicambraiaknál
erősebbek még a rómaiak dárdái.

FÉRFIAK, OROVESO
És mit adott tudtodra az isten? Beszélj, milyen sorsot?

NORMA
Az ég titokzatos könyvében olvasok:
a halál lapjain írva vagyon a gőgös Róma neve…
egy napon pusztulni fog, ám nem általatok.
Bűnei ölik meg,
elgyötörten pusztul el. Várjátok az órát,
a végzetes órát, mely bevégzi a nagy elrendeltetést!
Nyugalomra intelek benneteket… s lemetszem a szent fagyöngyöt.

(Lemetszi a fagyöngyöt; a papnők fűzfavesszőből font kosarakba helyezik azt.
Norma előre lép, és karjait égre emeli.
A hold teljes fényében ragyog, mindenki letérdel.)

IMA


NORMA, PAPNŐK
Szűzi istennő,  ki ezüsttel vonod be
e szent, ősi lombokat,
csillapítsd a forrongó szíveket,
csillapítsd még a buzgó elszántságot!
Áraszd a földre a békét,
mellyel az égben uralkodsz!

MINDENKI
Fordítsd felénk szép orcádat,
mit sem felhő, sem fátyol nem takar!

NORMA
A szertartás véget ért. Az avatatlanok
hagyják el a szent ligetet!
Ha majd a haragvó és zord isten
a rómaiak vérét kívánja,
a druidák szent áldozóhelyéről
fog hangom mennydörögni.

MIND
Mennydörögjön; s az alávaló népből
senki ne kerülje el az igazságos pusztulást!
Legelsőként a prokonzult
ejtjük el!

NORMA
Igen! Elesik!... Meg fogom büntetni…
(Csak a szívem nem képes büntetni őt.)

(Ah! Kedvesem, térj vissza hozzám
az egykori hű szerelemmel,
és az egész világgal szemben
meg foglak oltalmazni!
Ah! Kedvesem, térj vissza hozzám
sugárzó derűvel,
és kebleden meglelem
az életet, a hazát, a mennyet!

KÓRUS
Lassan, igen, lassan
érkezel, ó, bosszú napja!
Ám az isten, aki a Tiberist kárhozatra ítélte,
dühödten sürget téged!

(Norma távozik, a többiek sorban követik.)

 Ötödik jelenet

JELENET és KETTŐS

Adalgisa egyedül

ADALGISA
(Belép.)
Kiürült a szent liget,
a szertartás befejeződött. Végre látatlanul
sóhajtozhatom itt… Itt, ahol először
mutatkozott előttem sorsdöntőn az a római,
aki a templom és az isten ellen lázított…
Bárcsak utolszor történne! Hiú ábránd!
Ellenállhatatlan erő vonzott ide…
szívemet az a drága tekintet táplálja…
és az ő drága hangját
visszhangozza nékem a susogó szellő.

(Sietve az Irminsul kövére térdel.)

Hajh! Óvj meg engem, nagy isten! Megtévedtem.

Hatodik jelenet

Pollione, Flavius, Adalgisa

POLLIONE
(Flaviushoz)
Ott van! Menj, hagyj engem,
nem hallgatok a józan észre!

(Flavius távozik.)

ADALGISA
(riadtan)
Ó, Pollione!

POLLIONE
Mit látok?
Sírtál?

ADALGISA
Imádkoztam. Ah! Eredj innen,
hagyj imádkozni!

POLLIONE
Szívtelen, kegyetlen istent kérlelsz,
aki ellenzi az én vágyamat s a tiédet!
Ó, kedvesem! Az az isten,
kihez szólnod kell, Ámor!

ADALGISA
Ámor? Ó! Hallgass!
Bárcsak meg se hallanálak!

(Eltávolodik a férfitól.)

POLLIONE
Menekülsz tőlem? Hová is
szökhetnél előlem, ahová ne követnélek?

ADALGISA
A templomba,
a szent oltárokhoz, miknek hűséget esküdtem!

POLLIONE
Az oltároknak? És szerelmünk?

ADALGISA
Azt már el is felejtettem.

POLLIONE
Te kegyetlen, eridj könyörtelen istenedhez,
áldozd fel neki véremet;
ontsd ki mind, ó, mindet,
ám én el nem leszek képes megválni tőled.
Csak magadat ígérted istennek,
de szívedet nekem adtad…
Ah! Te nem tudod, mit állok ki érted,
mert többé nem mondok le rólad!

ADALGISA
Te sem, ó, te sem tudod,
én mennyi fájdalmat állok ki érted.
Az oltár elé, melyet bemocskoltam,
boldogan és ártatlanul járultam egykor,
gondolatom a mennybe szárnyalt,
s látta istent az égben…
Most előlem, bűnös hitszegő elől
a menny és az isten fátyolba rejtőzik.

POLLIONE
Tisztább eget és jobb isteneket
kínálok neked Rómában, ahová megyek.

ADALGISA
Talán elmész?

POLLIONE
Pirkadatkor.

ADALGISA
Elmész? És én…?

POLLIONE
Jössz velem.
Ámor szentebb a te rítusaidnál,
add meg magad neki, ah, add meg magadat nekem!

ADALGISA
(mély megrendültséggel)
Ah! Ne mondd ezt!

POLLIONE
Addig mondom,
míg meg nem hallgatsz!


ADALGISA
Óh, eressz!


POLLIONE
Ah! ENgedj! Engedj nekem!


ADALGISA
Ah! Nem vagyok rá képes...
Óvj engem, jóságos ég!


POLLIONE
El tudnál hagyni így?
Adalgisa! Adalgisa!
(Nagyon gyöngéden)
Jöjj Rómába, ah, jöjj, te drága,
a szerelem, az öröm, az élet vár ott!
Versengve bóduljon lelkünk
a minket csalogató boldogságba!
Nem hallod a szív szavát,
mely örök üdvöt ígér?
Ah! Higgy az édes szavaknak,
mint férjedet szoríts kebledre!
ADALGISA
(Egek! Így szólani hallom
mindig, mindenütt, még a templomban is!
E szemeket, ezt az arcot,
még az oltáron is ezeket látom!
Legyőzte könnyeimet,
diadalt aratott fájdalmam felett.
Egek! Édes bűvöletbe ejtett,
bocsásd meg hát tévedésemet!)

POLLIONE
Adalgisa!

ADALGISA
Ah! Irgalmasan
kímélj meg a még nagyobb fájdalomtól!

POLLIONE
Adalgisa! El akarsz hagyni?

ADALGISA
Nem tudlak… Követni akarlak!

POLLIONE
Holnap, itt, ugyanebben az órában!
Eljössz?

ADALGISA
Ígérem.

POLLIONE
Esküdj!

ADALGISA
Esküszöm.

POLLIONE
Ó, de boldog vagyok!
Emlékezz majd…

ADALGISA
Ah! Emlékezem.

ADALGISA
Megszegem Istenemnek tett eskümet,
de hozzád hű leszek!
POLLIONE
Szerelmedben megbízva
szembe tudok szállni isteneddel.

(Távoznak.)

Hetedik jelenet

JELENET és KETTŐS

Norma szállása

Clotilde két kisgyermeket vezet kézenfogva Norma elé.

NORMA
Menj, rejtsd el mindkettőjüket! A szokottnál jobban
félek megölelni őket.

CLOTILDE
Miféle különös félelem
zaklat, mely gyermekeidet is elutasítod?

NORMA
Nem tudom. Különböző érzelmek
kínozzák lelkemet. Egyszerre szeretem és gyűlölöm
gyermekeimet… Szenvedek, ha látom,
és szenvedek, ha nem látom őket! Mint még soha,
egyszerre olyan fájdalmas és boldogító
anyjuknak lennem.

CLOTILDE
Anya vagy?

NORMA
Bár ne lennék!

CLOTILDE
Milyen szörnyű ellentét!

NORMA
El sem képzelheted!
Clotildém! Pollionét
visszahívták a Tiberishez!

CLOTILDE
És véled megy?

NORMA
Hallgat
az elképzeléseiről. Ó! Mi lesz, ha szökni próbál,
és itt hagy engem? Ha elfelejti
gyermekeit…

CLOTILDE
Ezt hiszed?

NORMA
Nem merem.
Oly gyötrelmes,
oly rettenetes ez a kétség! Valaki közeledik!
Menj! Rejtsd el őket!

(Clotilde távozik a gyerekekkel. Norma megöleli őket.)


Nyolcadik jelenet

Belép Adalgisa.

NORMA
Adalgisa!

ADALGISA
(a távolból)
(Kitartás, lelkem!)

NORMA
Lépj közelebb, ó, leány,
lépj közelébb! De miért reszketsz? Hallottam, hogy súlyos
titkot kívánsz felfedni előttem.

ADALGISA
Így igaz. Ám, kérlek, tűntesd el
e mennyei szigorúságot, mi szemedben
fénylik… Adj bátorságot, hogy leplezetlenül
tárhassam fel szívemet!
(Letérdel, Norma felemeli.)

NORMA
Ölelj meg, és beszélj! Mi bánt?

ADALGISA
(némi tétovázás után)
A szerelem…
Ne dühödj fel! Sokáig küzdöttem,
hogy elfojtsam; legyőzte minden erőmet,
minden önvádamat. Ah! Te nem tudod, épp az imént
miféle esküt tettem… Elszököm a templomból,
elárulom az oltárt, melyhez kötelem fűz,
elhagyom a hazát…

NORMA
Jaj, te szerencsétlen!
Ifjúságod hajnalának
derűje máris szertefoszlott? De hogyan és mikor
ébredt benned e láng?

ADALGISA
Egyetlen szempártól,
egyetlen sóhajtástól a szent rengetegben,
az oltár lábánál, ahol istenhez imádkoztam.
Reszkette! Ajkamon
megszakadt az imádság, és minden feloldódott
abban a bájos tekintetben, mintha egy új mennyországot
csodáltam volna, egy új mennyországot – őbenne.

NORMA
(Ó, emlékezet!!
(elmerengve)
(Engem is
így ragadott el arcának csodálata!)

ADALGISA
Nem is figyelsz rám?

NORMA
Folytasd! Figyelek.

ADALGISA
Gyakran vártam rá
a templomban lopva, magányosan,
és a forró láng
napról-napra jobban perzselt.

NORMA
(Én magam is… Én is
éppen így lángoltam. Én is így estem bűvöletbe.)
ADALGISA
Jöjj, mondta, engedd,
hogy lábad elé térdeljek!

Engedd, hogy édes sóhajaid
szellőjét magamba szíjam,
szép hajadnak göndör fürtjeit
engedd, hadd csókolom!

NORMA
(Ó, drága szavak!Így szóltak hozzám is,
így talált utat szívemhez.)

ADALGISA
Mint a hárfa szép hangja, oly édesek
voltak szavai számomra,
szemében a napot is
szebben láttam ragyogni.
Elvesztem akkor, s elveszett vagyok!
Meg kell bocsátanod nekem!
Óh! Adj erőt, mutass utat!
Nyugtass meg vagy förmedj rám,
óvj meg önmagamtól,
ments meg, ments meg a szívemtől!

NORMA
Ah! Töröld le könnyedet!
Lelkemben könyörületet találsz.
Téged még nem köt örök kötelék az oltárhoz.

NORMA
Ó, igen! Légy erős és ölelj meg!
Megbocsátok és sajnállak.
Vágyaidat felszabadítom,
kötelmeidet feloldom.
Egyesülve azzal, ki oly drága,
boldogan fogsz élni.
ADALGISA
Ismételd, ó, egek, ismételd
e kedves szavakat,
általad, általad szertefoszlik
hosszú szenvedésem.
Az életet adod vissza nekem,
ha a szerelem nem bűn.

TERCETT és ELSŐ FINÁLÉ

NORMA
De mondd csak, hogy hívják az ifjút,
kit megszerettél közülünk?

ADALGISA
Nem Galliában ringott bölcsője…
Az ő hazája Róma…

NORMA
Róma?!
Akkor ő? Folytasd!

Kilencedik jelenet

Pollione és előbbiek

ADALGISA
Lásd, ő az!

NORMA
Ő? Pollione!

ADALGISA
Miért e harag?

NORMA
Róla, róla beszéltél?
Jól értem?

ADALGISA
Ó, igen!

POLLIONE
(Előrelépve Adalgisához)
Te szerencsétlen! Mit tettél?

ADALGISA
(zavartan)
Én?

NORMA
(Pollionéhoz)
Rettegsz?Kiért?

(Pár pillanatnyi csend: Pollione zavarban van, Adalgisa retteg, Norma dühtől reszket.)

NORMA
Ó, ne reszkess, hitszegő,
ne reszkess a lányért!
Nem ő vétkes,
te vagy a gonosztevő…
Magadért reszkess, gazember,
gyermekeidért… értem…

ADALGISA
Mit hallok? Ah, Pollione!
Hallgatsz? Hátrálsz? Jaj nekem!

NORMA
Ó, mily kegyetlen és gyászos csalás
áldozata lettél!
Jobb lett volna meghalnod,
mielőtt őt megismerted!
A szívtelen neked is megnyitotta
az örökös könnyek forrását…
Életed hajnalát
rettentő fátyollal födte be.
POLLIONE
Norma, ne tégy most
szemrehányást nekem!
Ó, hadd lélegezzen fel
e bús szűz!
Takarja e romlatlan lélek előtt,
takarja fátyol a mi szégyenünket!
Döntsön az ég,
melyikünk vétet nagyobbat!
ADALGISA
Ó, mily borzasztó titokra
vetettek fényt szavaid!
Szívem retteg kérdezni,
retteg hallani a valót…
Mindent megértettem, ó, szerencsétlen,
egész boldogtalanságomat;
mi soha véget nem fog érni,
ha ő így becsapott!

NORMA
Szószegő!

POLLIONE
Elég legyen!
(indulna)

NORMA
Megállj!

POLLIONE
(megragadja Adalgisát)
Gyere!

ADALGISA
(eltolja magától)
Hagyj engem, takarodj!
Te Norma férje vagy!

POLLIONE
Hogy mi voltam, feledem…
A szerelmesed vagyok!
(áthevülten)
Téged szeretni az én sorsom,
őt elhagyni, az én sorsom!

NORMA
(haragját fékezve)
Jól van! Tedd meg… és távozz!
(Adalgisához)
Kövesd!

ADALGISA
(esdekelve)
Ah, soha! Pusztuljak el előbb!

NORMA
(Pollionét bámulja míg kitör)
Eredj, igen, hagyj csak itt, te alávaló,
felejtsd el gyermekeidet, ígéreteidet, becsületedet!
Megvetésem átkával
nem lelsz örömet egy áldatlan szerelemben!
A hullámokon és szelek szárnyán
perzselő átkaim üldözni fognak!
Bosszúm éjjel és nappal
körülötted tombol majd!
POLLIONE
(kétségbeesve)
Dühöngj csak, s őrjöngésed
idézzen rám örök önvádat!
A szerelem, mely engem hatalmában tart,
nálad is, nálam is erősebb!
Az isten nem adhat keservesebb kínokat
ó, az én égető kínjaimnál!
Átkozott vagyok a naptól,
mikor a végzet elém vetett téged.
ADALGISA
(rimánkodva Normához)
Ah! Ne én legyek
szíved rémes kínjainak oka!
Tengerek és hegyek mindörökre
válasszanak szét engem és az árulót!
Elfojtom sirámaimat,
elnyomom gyötrelmeimet,
meg is halok, hogy a kegyetlen
visszatérjen gyermekeihez és hozzád!

Megszólalnak a templom harangjai, Normát a szertartásra szólítják.

KÓRUS
Norma, az oltárhoz!
Haragos mennydörgéssel
döndült Irminsul hangja.
Norma, a szent oltárhoz!

NORMA
Ah, a halál hangja! Menj!
Ellened készül!
ADALGISA
Ah, a halál hangja szól hozzád,
menj, ellened készül!
Menekülj!
POLLIONE
Ah! Milyen hang! Dacolok vele,
ám előbb istened a lábam elé fog hullni!

MÁSODIK FELVONÁS

Norma szállásán.
Egyik oldalt medvebőrrel takart római ágy. Norma gyermekei alszanak.

Norma egyik kezében lámpást, a másikban tőrt tartva. Leül. Sápadt, összetört.

NORMA
Mindkettő alszik… nem fogják látni a kezet,
mely lesújt rájuk. Meg ne hátrálj, ó, szívem,
nem szabad életben maradniuk! Itt kínhalál, Rómában pedig
a kínhalálnál is rosszabb gyalázat várna rájuk
egy mostohaanya rabszolgáiként! Ó, nem! Soha!
(Bizonytalanul fölkel.)
Haljanak, igen!
(Tesz egy lépést, megtorpan.)
Nem tudok közelebb menni.
Megdermedek, fejemen
égnek áll a haj! Meggyilkolom a gyermekeimet!
(ellágyulva)
Szeretett gyermekeim! Az imént még ők
voltak az én boldogságom; ők, akiknek mosolyában
az égi megbocsátást véltem csodálni…
És most vérüket ontsam? Mit vétettek?
(csend)
Pollione gyerekei:
ez az ő bűnük. Számomra halottak:
haljanak meg érte,
s nem lesz az övéhez hasonló gyötrelem!

(Az ágyhoz megy, felemeli a tőrt, rémülten felüvölt, a gyerekek felébrednek.)

Ah! Nem! Az én gyermekeim!  a gyermekeim!

(Keservesen zokogva átöleli őket.)

Hé! Clotilde!

Második jelenet

Clotilde, előbbiek

(Belép Clotilde.)

NORMA
Siess, rohanj…
Vezesd hozzám Adalgisát!

CLOTILDE
Itt van a közelben,
magányosan bolyong, imádkozik és könnyezik.

NORMA
Menj!
(Clotilde távozik.)
Jóvátenni vétkemet, aztán… meghalni!

Harmadik jelenet

JELENET és KETTŐS

Adalgisa és Norma

ADALGISA
(félve)
Hívattál, ó, Norma?
(riadtan)
Milyen gyászos sápadtság
borult arcodra!

NORMA
A halál sápadtsága.
Teljesen feltárom előtted szégyenemet.
Csupán egy kérésemet hallgasd meg, s teljesítsd,
ha jelen s eljövendő fájdalmamat
könyörületre méltónak találod!

ADALGISA
Mindent, mindent megígérek.

NORMA
Esküdj meg!

ADALGISA
Esküszöm.

NORMA
Halld! Eldöntöttem, hogy
megtisztítom jelenlétemtől
e bemocskol légkört, de nem vihetem magammal
e boldogtalanokat… Rád bízom őket.

ADALGISA
Ó, egek!
Rám bízod?

NORMA
Vezesd őket a rómaiak táborába,
hozzá… akit nem merek megnevezni sem.

ADALGISA
Ó! Mit nem kérsz!

NORMA
Legyen neked kevésbé kegyetlen férjed;
én megbocsátok neki, és meghalok.

ADALGISA
Férjem? Ah! Soha!

NORMA
Az ő gyermekei érdekében könyörgök.

NORMA
Hajh! Vedd magadhoz,
támogasd, óvd őket,
nem kérek számukra tiszteletet, törődést,
az tartsd meg saját gyermekeidnek;
csupán azt kérem,  hogy az enyéimet ne engedd
elhagyatottan, alantas rabszolgasorba!
Neked legyen elég, hogy én megvetett
és elárult lettem miattad.
Ó, Adalgisa, indítson meg
szívem nagy kínja!

ADALGISA
Norma, ah, Norma, szeretett,
szeretett anya maradsz ha rajtam múlik!
Tartsd meg gyermekeidet; sose kelljen
elszakadnom ettől a földtől!

NORMA
Megesküdtél.

ADALGISA
Igen, esküdtem.
De a te javadra, csak a te érdekedben!
Elmegyek a táborba, és a hálátlannak
feltárom minden keservedet.
A könyörület, mit bennem keltettél,
magasztos szavakkal fog szólni.
Reméld, ó, reméld, hogy a szerelmet, a természetet
újraéledni látod majd benne!
Biztos vagyok, a szívében
Ismét Norma fog uralkodni!

NORMA
Hogy én kérleljem őt? Ó, nem! Soha!
Nem, nem hallgatlak tovább. Távozz! Menj!

ADALGISA
Nézd, Norma, lábadnál
két drága kis gyerkőcödet!
Ah! Szánd meg őket,
ha már magadat nem szánod!
NORMA
Ó, miért, miért akarod megtörni
elszántságomat gyöngéd érzelmekkel?
Több hízelgésre, több reményre
nincs szüksége a halálra készülő szívnek.

ADALGISA
Csillapodj, jaj, csillapodj!

NORMA
Ah! Hagyj engem!
Ő téged szeret!

ADALGISA
Már megbánta!

NORMA
És te?

ADALGISA
Szerettem… de lelkem már
csak barátságot érez.

NORMA
Ó, leányka! És mit kívánsz?

ADALGISA
Visszaadni neked, ami a tiéd,
vagy véled együtt örökre elrejtőzni
az ég és az emberek elöl.

NORMA
Igen, győztél. Ölelj át!
Ismét megleltem barátnőmet.

NORMA, ADALGISA
Igen, a végső óráig
társad leszek:
Elég nagy a világ,
hogy mindketten megférjünk benne.
A végzet csapásaival
szembefordulok melletted,
míg csak szívemet szíveden
dobogni érzem.
(Távoznak.)

Negyedik jelenet

Gall harcosok

Sziklákkal, szakadékokkal körülvett, elhagyatott hely, közel druidák ligetéhez.
A háttérben tó, melyen kőhíd ível át.

GALL HARCOSOK – 1. csoport
Nem távozott?

GALL HARCOSOK – 2. csoport
Még a táborban van,
minden arra vall: - a harci dalok,
a zaj, a fegyvercsörgés,
a zászlók lobogása.

EGYÜTT
Egy csekély akadály
nem zavar, s fel nem tartóztat minket. Várjunk csak,
és csöndben készítsük fel szívünket
a nagy munkát végbevinni!

Ötödik jelenet

Oroveso, előbbiek

OROVESO
(Belépvén)
Harcosok! Azt hittem,
a szebb jövendő hírnökeként jöhetek hozzátok,
a nemes lángolást,
a kebletekben fortyogó haragot
reméltem támogatni, ám az isten nem akarja.

KÓRUS
Hogyan? És a gyűlölt helytartó
nem hagyja el vadonunkat?
Nem tér vissza a Tiberishez?

OROVESO
Ám még rettegettebb és kíméletlenebb
római hadvezér
lép Pollione helyébe.

KÓRUS
Norma tudja ezt? Békét
tanácsol még mindig?

OROVESO
Hasztalan fürkésztem
Norma elméjét.

KÓRUS
Mit gondolsz, mit tegyünk?

OROVESO
Hajtsunk fejet a végzetnek,
Széledjünk szét, és senki
meg ne sejtse meghiúsult szándékunkat!

KÓRUS
Folyvást színlelni?

OROVESO
Kegyetlen szabály, tudom!

 Ah! Róma méltatlan jármától
én is reszketek, fegyverek után sóvárgok,
ám az ég továbbra sem áll mellettünk,
hát tanácsosabb színlelni!
Fojtsuk szívünkbe a haragot,
Róma hadd higgye, kihunyt már!
Eljön a nap, igen, melyen feltámad és visszatér,
hogy még rettentőbben lángoljon.

KÓRUS
Igen, színleljünk, ha a színlelés használ,
de szívünkben őrizzük a haragot! 
Jaj lesz Rómának, ha a szent oltár
megadja a fegyverbe hívó jelet!

(Távoznak.)

Hatodik jelenet

Irminsul temploma. Egyik oldalon a druidák oltára.

Norma, majd Clotilde

NORMA
(Pollione) Vissza fog térni… Igen, bizodalmam
Adalgisában van. Pollione vissza fog térni bűnbánóan,
esdekelve, szerelmesen. Ó! E gondolattól
tűnik a fekete felleg,
mely homlokomat borította, s a nap nevet rám,
akárcsak az első szerelem boldog napjaiban.

(Belép Clotilde.)

Clotilde!

CLOTILDE
Ó, Norma! Erősnek kell lenned!

NORMA
Mit mondasz?

CLOTILDE
Hadd!

NORMA
Szólj!

CLOTILDE
Adalgisa
hiába beszélt és sírt.

NORMA
És én még
hittem neki?! Kiengedtem kezemből, és ő szépen
előadta szenvedését annak az istentelennek;
tőrbe csalt!

CLOTILDE
Visszatér a templomba.
Búsan, fájdalmasan, könyörög,
hadd tegyen fogadalmat.

NORMA
És ő(Pollione)?

CLOTILDE
Megesküdött,
hogy még az isten oltára elöl is elrabolja.

NORMA
Túl messzire ment az elvetemült!
Bosszúm megelőzi őt, és itt patakvér,
római vér fog hömpölyögni!

(Norma az oltárhoz megy és háromszor megüti az irminsul pajzsát.)

KÓRUS
(bentről)
Az isten pajzsa zendül!

Hetedik jelenet

Oroveso, druidák, bárdok és papok szaladnak be mindenfelől.
A templom fokozatosan megtelik fegyveresekkel.
Norma elhelyezkedik az oltárnál.

OROVESO, KÓRUS
Norma! Mi történt? Megdöndült
Irminsul pajzsa, mit kíván
tudtunkra adni?

NORMA
Háború,
öldöklő, pusztító!

OROVESO, KÓRUS
Hiszen nemrég békét
parancsolt nekünk ajkad által!

NORMA
Most pedig haragot,
mészárlást, dühöt és halált!
Zendítsetek a harci dalra, ó, harcosok!

HARCI HIMNUSZ



OROVESO, KÓRUS
Harcra! Harcra! Ahány tölgyfa van
a gall rengetegben, annyi a harcos;
ahogyan az éhes fenevad a kecskére,
úgy rohannak ők a rómaiakra!
Vért, vért! A gall csatabárdot
markolatig merítsétek a torkukba,
gyászos hangon bugyborékoljon az
a mocskos ligur tengereken.
Öldöklés! Öldöklés! Pusztítás, megtorlás!
Elkezdődött, beteljesül, sietve jő!
Mint a sarlóval aratott kalász
a római seregek úgy hullnak.
Szárnya levágva, körme lemetszve,
íme, a sas leverve hever a porban.
S íme az isten a nap sugarán át
gyönyörködik fiai győzelmében!

OROVESO
Nem kezded el a szertartást, ó, Norma?
Nem jelölöd ki az áldozatot?

NORMA
Ő készen áll.
A rettenetes oltár soha
nem szenved hiányt áldozatokban. De mi ez a zűrzavar?

Nyolcadik jelenet

Clotilde érkezik sietve, előbbiek

CLOTILDE
Templomunkat meggyalázta
egy római. A szüzek szent kolostorában
fogták el!

OROVESO, KÓRUS
Egy római?

NORMA
(Mit hallok!
Ha ő lenne az!)

OROVESO, KÓRUS
Hozzák elénk!

NORMA
(Ő az!)

Kilencedik jelenet

Pollione gall fegyveresek között, eddigiek

OROVESO, KÓRUS
Pollione az!

NORMA
(Most elégtételt kaptam.)

OROVESO
(fennkölten)
Szentségtörő ellenség, mi késztetett
általhágni e szent küszöböket;
Irminsul haragját magadra vonni?

POLLIONE
(gőgösen)
Döfj le,
de ne kérdezősködj!

NORMA
(megmutatkozva)
Az én feladatom ledöfni!
Távozzatok!

POLLIONE
Kit látok?
Norma!

NORMA
Igen, Norma.

OROVESO, KÓRUS
Ragadd meg a szent tőrt,
bosszuld meg a templomot és az istent!

(Norma elveszi a tört Orovesótól.)

NORMA
Igen, döfjük le hát!
(Megtorpan.)

OROVESO, KÓRUS
Reszketsz?

NORMA
(Ah! Nem vagyok képes!)

OROVESO, KÓRUS
Mi az? Miért késlekedsz?

NORMA
(Érezhetek még irgalmat?)

OROVESO, KÓRUS
Döfd le!

NORMA
Még ki kell faggatnom…
ki kell derítenem, ki volt felbujtója vagy cinkosa
a papnők között, aki rávette a végzetes gaztettre.
Távozzatok egy kis időre!

OROVESO, KÓRUS
(Mit forgat a fejében?)

POLLIONE
(Reszketek.)

(Oroveso és a kórus visszahúzódik, a templom kiürül.)

Tizedik jelenet

Norma és Pollione

NORMA
Végre a markomban vagy,
köteleidet senki fel nem oldhatja.
Nekem módomban áll.

POLLIONE
Ne tedd!

NORMA
Az a szándékom.

POLLIONE
Hogyhogy?

NORMA
Hallgass meg!
Istenedre és gyermekeidre
esküt kell tenned, hogy egyszer s mindenkorra
elhagyod Adalgisát,
s nem vezeted oltár elé,
akkor életben hagylak…
és többé nem látlak viszont.
Esküdj!

POLLIONE
Nem! Nem vagyok ily hitvány!

NORMA
(kitörő haraggal)
Esküdj! Esküdj!

POLLIONE
Ah! Haljak meg inkább!

NORMA
Nem fogod fel, hogy az én haragom
elsodorja a tiédet?

POLLIONE
Várom, hogy lesújtson rám!

NORMA
Nem fogod fel, hogy e tőr
gyermekeid szívét…

POLLIONE
(felkiált)
Nagy isten! Mit beszélsz?!

NORMA
(Könnyekben tör ki.)
Igen, rájuk emeltem a pengét.
Lásd, lásd, hova jutottam!
Nem sebeztem meg őket, de most,
azonnal megtenném…
Egyetlen pillanat, és feledhetném,
hogy anya vagyok.

POLLIONE
Ah! Kegyetlen, az atya kebelében
forgasd meg a kést!
Add át nekem!

NORMA
Neked?

POLLIONE
Hogy csak én
pusztuljak egyedül!

NORMA
Egyedül? Mindnyájan!
A rómaiak százai lesznek
lekaszabolva, holtra zúzva…
és Adalgisa!

POLLIONE
Ó jaj!

NORMA
Fogadalmát
megszegte…

POLLIONE
Nos, te kegyetlen…?

NORMA
Adalgisa elnyeri büntetését:
a lángok között fog elpusztulni!

POLLIONE
Ah! Vedd életemet,
de az övét, az övét kíméld meg!

NORMA
Könyörögsz végre?  Te aljas! Már késő!
Az ő szívén át téged sebezlek,
igen, az ő szívén át téged sebezlek!
Szemedbe nézve már fájdalmadban,
s az ő halálában gyönyörködöm.
Végre megtehetem, végre olyan boldogtalanná
tehetlek téged amilyen én vagyok!

POLLIONE
Ah! Rettegésem nyugtasson meg téged!
Lábad előtt könnyezek…
Töltsd ki rajtam dühödet,
de kímélj egy ártatlan lányt!
Legyen elég, legyen elég bosszúdnak,
hogy szemed előtt pusztítsz el!

RECITATIVO és HÁRMAS – MÁSODIK FINÁLÉ

POLLIONE
Ide azt a tőrt!

NORMA
Mit merészelsz?!
Takarodj!

POLLIONE
A tőrt! A tőrt!

NORMA
Hej, szolgák,
papok, ide!

Tizenegyek, befejező jelenet

Oroveso, druidák, bárdok és harcosok visszatérnek.

NORMA
Dühötök számára
új áldozatot leplezek le! Egy hitszegő
papnő megszegte szent fogadalmait,
elárulta a hazát és feláldozta őseink istenét!

OROVESO, KÓRUS
Micsoda bűn! Ó, harag! Nevezd meg őt!

NORMA
Jó! Készítsétek a máglyát!

POLLIONE
Ó! Újra kérlek,
Norma, könyörülj!

OROVESO, KÓRUS
Áruld el, ki az!

NORMA
Halljátok! (Én alávaló
saját bűnömmel az ártatlant vádolom?)

OROVESO, KÓRUS
Mondd! Ki az?

POLLIONE
Ah, meg ne mondd!

NORMA
Én vagyok.

OROVESO, KÓRUS
Te, Norma?

NORMA
Én magam. Rakjátok a máglyát!

OROVESO, KÓRUS
(Megdermedek a borzalomtól!)

POLLIONE
(Megáll bennem az ütő!)

OROVESO, KÓRUS
Te vagy a bűntevő?

POLLIONE
Ne higgyetek neki!

NORMA
Norma nem hazudik.

OROVESO
Ó, micsoda szégyen ez rám!

KÓRUS
Ó, micsoda borzalom!

NORMA
Mily szívet árultál el, mily szívet vesztettél el
e rettenetes órán világossá válik számodra.
Hiába próbáltál elszökni tőlem,
kegyetlen római, velem maradsz.
Nálad erősebb istenség, sors
kíván egyesíteni minket életre halálra.
Ugyanaz a máglya, mely elválaszt,
egyúttal összefűz veled.

POLLIONE
Ah! Túl későn ismerlek meg!
Magasztos nő, elvesztettelek…
Lelkifurdalásommal újjászületett szerelmem,
most még reménytelenebb, még őrjöngőbb!
Haljunk meg együtt, ó, igen, haljunk meg!
Utolsó szavam az lesz: szeretlek!
(növekvő szenvedéllyel)
Ám haldokolva ne gyűlölj engem,
halálod előtt bocsáss meg nekem!

OROVESO, KÓRUS
Ó, térj magadhoz, adj hitet nekünk,
megtört atyád rimánkodik hozzád,
mondd, hogy csak lázálom, mondd, hogy hazudtál,
mondd, hogy félrebeszéltél!
Ha a zord isten, ki itt figyel téged,
néma marad, ha a mennydörgést szünetelteti,
az annak a jele, annak nyilvánvaló jele,
hogy bármi történt, nem akarja megtorolni!

Norma! Ó, Norma, védekezz!
Hallgatsz? Nem is hallasz?

NORMA
(Kiáltásban tör ki.)
Egek! És a gyermekeim?!

POLLIONE
Jaj, a szerencsétlenek!

NORMA
(Pollionéhoz fordulva)
A gyermekeink?

POLLIONE
Ó, fájdalom!

OROVESO, KÓRUS
Bűnös vagy, Norma?

NORMA
Igen, bűnös;
jobban mint azt bárki képzelheti!

(Norma – mintegy gondolattól sújtva – apjához megy.
Ezenközben Pollione izgatottan és megindultan figyeli Normát és Orovesót.)

OROVESO, KÓRUS
Gyalázatos!

NORMA
(Orovesóhoz)
Hallgass meg!

OROVESO
Hordd el magad!

NORMA
(Nagy nehezen félrevonja apját.)
Ó, hallgass meg!

OROVESO
Ó, micsoda kín!

NORMA
(halkan)
Anya vagyok…

OROVESO
(megütődve)
Anya?!

NORMA
Csillapodj!
Clotildénél vannak a gyermekeim.
Óvd meg, s menekítsd el őket
a barbárok elöl – vele (Pollionéval) együtt!

OROVESO
Nem. Soha! Menj! Hagyj!

NORMA
Ah! Apám! Ah! Apám!
Még egy kérést!
(Térdre borul. Csöndesen beszél apjához.)

Ó, az én végzetes hibámért
ne követelj áldozatokat!
Ó, ne törd le életük virágában
e kis ártatlanukat!
Gondolj rá, hogy én vér vagyok véredből;
szánd meg őket!

Apám! Te sírsz?

OROVESO
Legyőzted szívemet.

NORMA
Sírj és bocsáss meg!

OROVESO
Győzött a szeretet.

NORMA
Ah, megbocsátasz! E könny azt mondja.

NORMA
Nem kérek többet. Boldog vagyok.
Nyugodtan lépek a máglyára.
POLLIONE
Nem kérek többet. Boldog vagyok.
Nyugodtan lépek a máglyára.

OROVESO
Ah! Soha nem fogok vigaszt találni.

NORMA
Megígéred nekem?

OROVESO
Megígérem.

KÓRUS
Sír! Imádkozik! Mit remél?
Az ima itt már nem használ.
Fejéről kerüljön le koszorú,
borítsa a szégyen!

(A druidák fekete fátyolba burkolják a főpapnőt.)

Eredj a máglyára; gyötrelmed
mossa tisztára az oltárt és tisztítsa meg a templomot!
Holtodban is átkozott leszel!

OROVESO
Menj, te boldogtalan!

NORMA
(Indul.)
Apám, isten veled!

POLLIONE
A te máglyád, ó, Norma, az enyém is!

NORMA
(még egyszer visszanéz)
Apám!... Isten veled!

OROVESO
(lányára nézve)
Isten veled!

POLLIONE
Ott kezdődik
a legszentebb, örök szerelem.
OROVESO
Fakadjatok, ó, könnyek,
egy atyának nem szégyen!

(Pollionét és Normát elhurcolják a máglyára.)

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése