Verdi – Solera: JOHANNA ARC-ból (nyers)

JOHANNA ARC-BÓL

avagy

AZ ORLEANS-i SZŰZ LEÁNY

(GIOVANNA D’ARCO)

Opera három felvonásban, prológussal

Szövegét írta:

Temistocle Solera

Zenéjét szerezte:

Giuseppe Verdi

SZEREPLŐK:

VII. KÁROLY

 francia király………. …………….tenor

JOHANNA

 Jakab lánya……………………….szoprán

JAKAB

 pásztor Domremy-ben……............bariton

DELIL

 a király tisztje……………………..tenor

TALBOT

az angol seregek főparancsnoka…..basszus

királyi tisztviselők, polgárok, Reims népe, francia és angol katonák, mennyei lelkek kara, gonosz szellemek kara, országnagyok, heroldok, apródok, leánykák, marsallok, küldöttek, lovagok és dámák, a magisztrátus tagjai, alabárdosok, díszőrség

Ősbemutató: 1845. február 28., Milánó

PROLÓGUS

ELSŐ JELENET

Nagy átrium Domremy-ben, melyből a királyi lakosztályokba lehet jutni.

Városi férfiak és asszonyok, néhány királyi hivatalnok.

POLGÁROK

Mit reméljünk?

TISZTVISELŐK

Magatok is látjátok, míg Károly

visszaretten az ősök trónusától,

a barbár latrok mérhetetlen hordája

dúlja e nyomorúságos földet.

POLGÁROK

 S Orleans?

TISZTVISELŐK

Még a hívek kezén…

De hamarosan az éhhalál lesz sorsa…

MINDNYÁJAN

Átkozott mind, ki gonosz szándékkal

semmibe veszi az Isten által kijelölt határokat!

Egy napon talán, ah, ismét átlépvén a határt,

keserülni fogják hitvány bűnüket…

Ah! Mi is más vidékek után áhítoztunk;

íme, Isten megfizetett érte!

MÁSODIK JELENET

DELIL

A király!

POLGÁROK

Szép orcáján

mi fájdalom!

TISZTVISELŐK

Oly fiatal, s boldogtalan!

KÁROLY
Barátim, jertek közelébb…! Utolsó

parancsa ez immár a királynak.

DELIL
Ah, ne mondj ilyest!

KÁROLY
Tüstént eredjetek az orleans-i hívekhez,

ne folyjék tovább a vér,

mely visszahull fejemre!

Nyugodjanak a fegyverek,

és ősi trónusomat

foglalja el az angol király…

Mindenkit föloldok

a hűségeskü alól.

MINDNYÁJAN

Mit hallok!

KÁROLY

Az imént térdre hullva

hőn fohászkodék,

hogy – ha az égi akarat

ily büntetést mér a gyalázatos bűnért, –

ostorával csak reám sújtson!

MINDNYÁJAN
Jóságos király!

KÁROLY

Ösmeretlen érzés

járta át ereimet…

Édes kábulat szállott rám,

s isteni álomkép kápráztatott el.

Mintha egy tölgyfa alatt

pihentettem vón’ bús homlokomat,

midőn az erdő közepén

fölragyogott a Szűz festett képe…

Parancsszó szálla felém

szólván: „Kelj föl, ó, király!

Sisakot és kardot helyezz

e képnek tövébe!”

POLGÁROK

Ily föstött képmás és hason hely

van itt felénk!

KÁROLY

(elragadtatásban)

Szavaidat, ó, Szűzanyám,

alázatosan imádom én,

s koronámat ezután

képmásoddal fogom díszítni…

Ám szárítsd fel a vért,

hol szenved a hon,

és enyhítsd az ellenség csapásait

e francia földön!

MINDNYÁJAN

Ki képes visszatartani könnyeit

ily könyörületes fájdalom előtt?

KÁROLY

(A polgárokhoz)

Van tehát efféle hely erre,

azt mondátok?

POLGÁROK

A szörnyűséges rengetegben.

KÁROLY

A Szűz elé járulok

még az éj beállta előtt…

Jer, Delil!

POLGÁROK

Hallgassatok ide egy pillanatra, megálljatok!

Borzalmak helye az!

Halál leskel ott…

KÁROLY és TISZTVISELŐK

Beszéljetek!

POLGÁROK

Mikor a bágyadt harangok

búcsúztatják a múló napot,

és az esthajnalcsillag hallgatagon

lassan felkúszik a mennyboltra,

a szörnyűséges rengetegben

mindig förgeteg tombol;

borzasztó villámok és mennydörgés közepette

a démonok gyülekeznek ottan,

a bűbájosokkal és a boszorkányokkal

tartanak gyűlést és szövetkeznek ott,

és mérges italokkal

csillapítják bűneiket…

Jaj annak, ki tudatlanul

meglepi őket a bűnös ünnepségen!

Nem látja meg többé a napot,

ha megadja magát az ördögnek!

KÁROLY
Hol az irgalmas Szűz,

nem lehet ott a Pokol gyülekezete!

Eredjetek! Hamarost egymagam

töltöm be ott a vágyamat.

MINDNYÁJAN

Ó, király!

KÁROLY

Végzetes teher, kínszenvedés

az én fejemnek a korona.

Miért nem élvezhetem én is

a szabadság levegőjét?

Békesség, te, ki a legínségesebbekkel

is bőkezűen bánsz,

küldj felém egy barátságos fénysugarat,

jöjj; nem vagyok többé király!

MIND

Egek! A sötét gondolatoktól

ismét magára talált!

Folyton híven és hallgatagon

követendjük a királyt.

(Károly int nekik, és távozik; mindenki elhagyja az udvart – különböző irányban.)

HARMADIK JELENET

Erdő.

Jobbra kis meredély kicsiny kápolnával, melyet időnként távoli villámlás fénye világít meg.

Balra elöl tölgyfa magasodik tövénél kőből készült ülőalkalmatosság. Hátul egy barlang tátong.

Viharos, fekete ég. A közelből imádságra hívó lélekharang szava szól.

JAKAB

Hideg és rettegés rohan meg.

Ám e rémes helyen

fogok őrködni!

Mint izzó rögeszme,

folyton zaklatja lelkem

e végzetes gondolat.

(Johanna feltűnik a dombtetőn, és letérdel a kápolna előtt.)

Tán nem ez a pokoli gyűlések

szent tölgye?

S nem itt, nem e helyt

alszik ő gyakorta viharos éjszakákon?

Jaj, tán megtévedett itt… elbukott…

Legyőzte lelkét a nagy ellenség!

Rettentő gondolat!

Nagy ég, adj erőt, hogy fölfedjem az igazságot!

(Jakab belép a barlangba.)

NEGYEDIK JELENET

(Johanna magányosan érkezik a dombról.)

JOHANNA

Ó, jól illik e borús égbolt

az elnyomott francia hon

nyomorúságos szenvedéseihez!

Miért öltött lelkem ily

puhány külsőt,

e lélek, mely sebes vággyal szállna

a harcmezőkre?

De tán a sodronying, a kard

és a sisak

túlontúl nehéz lenne nekem…

Túl sokat kérek tőled, világ reménysége!

Esténként és reggelenként mindig

innen küldöm hozzád fohászomat,

itt pihenek éjszaka,

s téged látlak álmomban.

Olyankor mindig megnyílik irgalmas szíved

nekem, méltatlannak...

Ó, bárcsak egy napon ajándékoznál nékem

egy kardot és egy sisakot!

(A kőhöz megy leülni.)

Ám… fáradt pilláimat…

legyőzi az álom…

Királynő, bocsáss meg képtelen kívánságomért…

és áldj meg engem!

(Elalszik.)

ÖTÖDIK JELENET

( Károly a dombon.)

KÁROLY
Talán megijedtél, Károly?

Vagy a bűvölettől reszket minden porcikád?

Ismét látomás tárul elém,

ez itt a szent fa,

melyet álmomban láttam…

Íme, térdet hajtok

hódolattal, jámborul.

(Lehelyezi a páncélsisakot és a kardot, majd térdre borulva imádkozik. Ezenközben Johanna a következőket hallja önnön lelkében:)

GONOSZ SZELLEMEK KARA:

Szép vagy,

szép vagy!

Mit csinálsz,

te bolond lány?

Ha a szerelem

elveszíti virágát,

gyorsan elpusztul,

s nincs tovább.

Kelj föl,s lásd:

utánad sóhajtozik

a mámoros

ifjúság!

Ó, leányka,

vigasztalódj:

csak bolondság

Belzebub!

Aki fölött

már eljárt az idő,

csak az dicséri neked

az erényességet.

Szép vagy,

szép vagy!

Mit csinálsz,

te bolond lány?

(A felhők hirtelen szétoszlanak, és az erdő derűsen felragyog a holdfényben.)

MENNYEI KAR

Kellj fel! Az égiek meghallgatták

fennkölt óhajodat.

Francia hon általad nyeri el szabadságát,

ím, itt a sisak és a penge!

Vedd hát, ó, kiválasztott lélek,

légy az Úr hírnöke!

De jaj neked, ha földi szenvedélyt

fogadsz szívedbe!

(Johanna talpra szökken. Szeme lángol, egész viselkedését elragadtatás hatja át.)

JOHANNA

Készen állok!

KÁROLY

(A dombról jőve)

Mily hang!

JOHANNA
Könyörgésed feljutott

az Örökkévalóhoz, ó, Károly király!

(Felszalad a kápolnához, majd visszatér a sisakkal és a karddal.)

KÁROLY

Ki vagy te?

JOHANNA

Harcos vagyok,

aki győzelemre hív téged…

(prófétikus tartással)

Ó, hűséges Orleans, ne csüggedj,

Van már kardom és sisakom;

britannok hullái felett száll

nemsoká a frank harcosok zászlaja!

KÁROLY

Minő csoda!

Villámló szavaidtól, ó, leányka,

magam is lángra gyúlok!

JOHANNA

Jöjj a harcmezőre, én vezetlek téged.

Jaj neked, halandó, ha elhagy hited!

KÁROLY

Pillantásodban isteni láng világol…

Szólj, parancsolj alattvalódnak!

HATODIK JELENET

JAKAB

(A barlang bejáratánál, alig láthatóan)

A király!

JOHANNA

(Irgalmas Szűzanyám,

reád bízom az egyszerű viskót,

elaggott atyámat,

az ártatlan juhakolt,

míg vissza nem térek,

hogy dicshimnuszokat zengjek hozzád.)

KÁROLY

(Nem múlandó látomány,

mit látok, s érzékelek itt;

egy angyal előtt állok,

isteni jelenést figyelve…

Az eleddig ösmeretlen döbbenet

lenyűgözött.)

JAKAB

(Igen! Széjjelszakadt

a borzasztó kétség fátyla…

Ó, szórd rám villámaidat,

s porlassz hamuvá, nagy ég!

A király iránti szeretete végett

átadta magát az ördögöknek!)

JOHANNA

Most a haza legyen egyetlen gondolatom.

Ó, Károly, jöjj harcolni vélem!

KÁROLY

Igen, követlek, átszellemült harcos…

Egész lelkem ragyog a hittől!

JAKAB

Megállj! Jaj, mindhiába!

A gyalázat útján

atyád haragja súlyosul rád!

(Johanna és Károly elsietnek, Jakab megpróbálja követni őket, ám földre rogy a fájdalomtól.)

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Elhagyatott sziklás környék, a háttérben Reims falai emelkednek. Itt-ott angol katonák kisebb-nagyobb csoportjai. Síró asszonyok a halottak mellett, istápolók a sebesülteknél.

KATONÁK (1)

Otthonunkba! Haza!

Vezérem, mire vársz?

KATONÁK (2)

Otthonunkba! Haza!

TALBOT

Bűnös kiáltást hallok.

KATONÁK

Orleans oda, oda a daliák,

használjuk ki az időt, mi francia földön jut nekünk!

TALBOT

Hajh, száz diadal vált semmivé egyetlen nap alatt.

Ki moshatja le ekkora gyalázat szégyenét?

KATONÁK

Ó, vezér, te mindig megcsodálhattál minket,

bátor szívvel száguldottunk csatázva,

kacagva a döndülő ágyúk fényében,

szívünk felderült, ha karunk kardot fogott…

De egy fúriával szemben, ki a poklot nyitja meg,

mit használ a harcban a rettenthetetlen elszántság?

De a fegyveres ördögök

csapatai ellen

mit ér az ember

hősiessége?

TALBOT

Végzetes kísértetek

mik életre keltek, testet öltöttek,

és hitvány félelemmel

gyötrik elménket.

MÁSODIK JELENET

(Jakab jön; haja zilált, minden mozdulata elméje zavarodottságát mutatja.)

JAKAB

Ez a bűnös nőszemély, ki benneteket zaklat,

rabotok lész.

TALBOT

Ki vagy te?

JAKAB

Az, aki meg tudja tenni…

KATONÁK

A miénk lesz?

JAKAB

Még az est leszállta előtt.

Megesküszöm rá, egy feltétellel.

KATONÁK? TALBOT

Mondd, mondd! Máris teljesül!

JAKAB

Francia vagyok, ám szívemben

a hazánál is előbbre való a becsület,

megesküvék, ha valaki bemocskolja azt,

meghalok vagy megtorlom!

Ím, megőszült fejemet

Károly szégyennel borította most…

A becstelen frankok ellen

mellettetek akarok harcolni.

KATONÁK

Ki lehet ő? Mily tűz lángol

határozott szavaiban!

TALBOT

Gyere! A harctól védett helyen

áll még sátrunk!

KÓRUS

Égő máglyát emelünk ott,

mely elemészti az aljas némbert!

JAKAB

Ó, Johanna…!

KAR

Pilládat könny futja el…

Mily fájdalom…

JAKAB

Egy leány emlékére,

ki elárulta atyját.

Tudom, hogy az eredendő bűn miatt

kell a gyötrelmek útját járnunk,

tudom, hogy a nyomorultak előtt

egy  tisztább, szebb világ

fog megnyílni…

Ám az atya könnye

tűnjék el a mély sárban!

Bár gyönge a test, a lélek

minden fájdalomnál erősebb!

KAR

Nemes agg, igyekezz,

mindnyájunk szíve lángra gyúlt!

Jer, töltsd ki bosszúdat

a hitvány csábítón!

(A katonák követik Talbotot és az öregembert.)

HARMADIK JELENET

A reims-i királyi udvar kertje.

Johanna egyedül. Sisakban, karddal ékesen, de női ruhában.

JOHANNA
Itt! Itt, hol a szabad ég is

tágasabb, és a lég is tisztább;

az ünneplő udvarban

elmém összezavarodott.

Ereimben szorongó

érzés lüktet,

mi félelmesen kérdőre von.

Terhemre volt az ünneplés...

Ó! Hát nem ért véget a küldetésem?

Nem szabadult föl a francia föld?

Mit keresek még itt?

Ki tart vissza?

Ó, jövőlátó erdő,

ó, apám, ó, te kunyhó,

Johanna visszatér hozzátok!

Ó, adjátok vissza a nyugalmat,

mit lelkem most nem érez.

Határoztam…

NEGYEDIK JELENET

(Belép Károly.)

KÁROLY

E pillanatokban

csak így otthagyod a királyt?

Mindenki azt kérdi, mi történhetett.

Az udvar csak rád vár, téged akar látni.

JOHANNA

Az Úr, ki ide vezérelt,

most visszarendel szeretteimhez.

KÁROLY

(hevesen)

Nem, ne mondd ezt! Leborulok eléd…

JOHANNA

Nagy ég! Kelj fel!

KÁROLY

Meggyőztelek?

JOHANNA

Már eldöntetett.

(Indul.)

KÁROLY

Azt a pengét

kell elébb megforgatnod bennem!

Te kegyetlen, hát azért ajándékoztad

Károlynak a dicsőséget, a trónt,

hogy megőrizzed a bús regéknek,

hogy megsebezd a szíve mélyén?

Attól a naptól kezdve, mikor feltűntél előttem,

határtalan szerelemmel szerettelek.

JOHANNA

(megindultan)

Ó, irgalom! Nem vagyok többé

Mária kiválasztottja;

az érzelmek édes hangja ellen

gyönge szívem az egyetlen vértem.

Ó, tisztelj engem, mint először,

hogy mérged át ne járhasson!

KÁROLY

Hiszen a szerelem szent és tiszta…

JOHANNA

Ah, hallgass, hallgass!

(Arcát tenyerébe temeti.)

KÁROLY

Az Istenre esküszöm;

csak lelkedet engedd át nekem,

s az elég lesz izzó szenvedélyemnek!

JOHANNA
A tudatom… elhágy…

Jaj! Elveszítem…

KÁROLY

Ó, engedj meg, engedj!

JOHANNA

Irgalom, Károly!

KÁROLY

Én, életem,

én kérek irgalmat tőled!

JOHANNA

Szeretlek! Igen, szeretlek!

KÁROLY

Ó, e szavak…!

JOHANNA, KÁROLY

Ki boldogabb? Ó, szerelem!

MENNYEI KAR

Jaj neked, ha földi szenvedélyt

fogadsz szívedbe!

(Csupán Johanna lelkében szólalnak meg az intő szavak; kivonja magát Károly öleléséből.

Rémült és reszket.)

KÁROLY

Visszahőkölsz és megremegsz… mi tűnt elébed?

Nézz rám, nézz rám! Senki nem fenyeget…

Mi téssz? Mit suttogsz a tűnő szellemekről?

Ó, szűzleány, Károly karjaiban vagy.

A lég tiszta, a mennybolt ragyogó,

akárcsak hívségünk leple.

JOHANNA

Ők voltak azok! Az angyalok! Nem láttad őket?

Hagyj, eressz engem, átkozott vagyok!

Lám, a sötétből zord, öreg

kísértet tűnik fel; rám mutat, engem vár.

Meghalni vagy becstelenné válni! Mily hangok, ó, Istenem!

Atyám az, mit akar tőlem?!

KÁROLY

(látva, hogy emberek közelednek)

Hallgass!

ÖTÖDIK JELENET

(Delil jön egy zászlóval, királyi tisztviselők)

TISZTVISELŐK

Az út megtelt

hű alattvalóiddal;

Károly, a nagyurak

és a papok csak rád várnak:

ma a nép előtt

királyt koronáz a francia hon.

Te menj előtte, ó, szűz;

íme a lobogód!

(Delil átadja a zászlót; Johanna gépiesen átveszi.)

JOHANNA

(Az enyém volt!)

TISZTVISELŐK, DELIL

(Milyen gondolat zavarja

az isteni hírnököt??)

KÁROLY

Menjetek! Kezdődjék a nagy szertartás;

ő vélem lesz!

(Delil és a tisztviselők távoznak.)

HATODIK JELENET

KÁROLY

Jöjj a templomba, s vigasztalódj

a boldog kiáltások között!

Csak te koronázhatsz meg engem

az Úr színe előtt.

Ám a legragyogóbb ékkő,

ám a leg mosolygóbb öröm,

mint a nap a bolygók között,

Johann, a mi szerelmünk lesz!

JOHANNA

Ó, miért is nem adtam ki

tisztátalan lelkemet a harcmezőn?

Ki vezet el ismeretlen földre,

hol elrejthetem szégyenemet?

Ám, ha a vétkes lélek számára

a könny és a boldogtalanság ér valamit,

éltem minden napja

a fájdalmak napja legyen!

GONOSZ SZELLEMEK KARA

Győzelem, győzelem!

Magasztaljuk a Sátánt,

a kiáltások tompítsák

az örök kárhozatot…

JOHANNA

Ah!

KÁROLY

Mit téssz?

GONOSZ SZELLEMEK

Nézzétek e falusi lány

együgyűségét,

ki az ég hírnökeként

s a tisztaságról papol.

KÁROLY

Mi téssz? Mit suttogsz?

GONOSZ SZELLEMEK

De nem Éva sarjadéka vagy te is,

gőgös leány?

A miénk lettél immár!

JOHANNA

Elkárhoztam!

GONOSZ SZELLEMEK

Elő a barlangokból,

ne törődjünk a számkivetéssel,

törjünk a magasba

szégyenletes kiáltásokkal;

Dobogat, csörgőket

a karmaink közé,

táncoljunk, táncoljuk

a pokol körtáncát!

Nem soká a Sátán is

eljön a mulatságra,

a kis nőcske a miénk,

a kis nőcske a miénk!

KÁROLY

Jöjj a templomba, stb.

JOHANNA

Életem minden napja… stb.

(Károly kezét nyújtja Johannának, s magával vonja őt.)

MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Tér Reims-ben.

Jobbra elöl a Szent Dénesk szentelt katedrális. Hatalmas embertömeg.

KÓRUS

Ki jő hozzánk a mennyekből

letörni láncainkat?

Éljen a csodás szűz,

ki legyőzte Angliát!

Akárcsak a magasztos esemény,

midőn az ember megváltatott,

legyen szent a nap, melyen egy nép

a sárból fölemelkedett.

A néptömeget ketté osztja a katonák sorfala. Az ének elhallgat, kezdődik a zene, melyet időről időre meg-megszakítanak az éljenkiáltások és az ujjongás; aztán érkeznek a fehérbe öltözött lányok, kezükben ágakkal, majd heroldok, utánuk az alabárdosok. Ezek után apródok következnek, majd a tógát viselő magisztrátus, a marsallok marsallbotokkal, utánuk az országnagyok hozzák a kardot, a jogart, az országalmát, a koronát, a palástot és az  Igazság pálcáját, lovagok és dámák rendi viseletükben, küldöttek és az útra virágot szóró leánykák; végezetül Johanna a lobogóval és – harangzúgás és ágyú-sortűz hangjai közepette – bárók által hordozott baldachin alatt a király. A felvonulók sorát udvaroncok, szolgák és katonák zárják. Belépnek a templomba, a zene elhallgat, mindenütt csend.

MÁSODIK JELENET

JAKAB

Itt van a hely és a pillanat!

Most megszűnök itt

atyának lenni, s a megfeszített istenfia

villámává változom.

Áldassék, áldassék ő,

aki számon kérő bosszúja

kijelölt napjától

megkímélte a boldogtalan aggot!

Az aggastyánnak leánya volt egyetlen reménye…

Neki kellett vón’ lezárnia szemeimet…

És most reá  – kegyetlen gyötrelem! –

vádat emelni én magam jövök.

A szégyen és a fájdalom

áldozatát ajánlom fel az Úrnak…

Ó, bárcsak, bárcsak  megmenekülne

e szerencsétlen lány az örök kárhozattól!

A templomban megszólalnak a harsonák.

KÓRUS

(a templomból)

Téged , Isten, magasztalunk, dicsőségedet valljuk,

mennyei seregeknek hatalmas istene;

amíg lelkünk gondolni, ajakunk dalolni tud,

alázatos szívvel fohászkodunk tehozzád, ó, Atyánk!

Hozsánna néked, ki legyőzted a halált,

s megnyitod a megváltottak előtt Sionnak kapuit!

JAKAB

Vége a szertartásnak.

Az isteni énekeknek

hogyan is lehetett ő részese?

A szent helyen

nem járta át a rettegés?

Ám jő az ünnepi menet,

és ő halad az élén…

Lelkének zavara,

ó, mennyire meglátszik arcán!

HARMADIK JELENET

Johanna zaklatottan kilép, őt a megkoronázott Kátoly, az udvartartás és a nép  követi. Jakab elvegyül a tömegben.

KÁROLY

Ne szökj el, leánykám!

Hiába próbálod kivonni magadat

királyod s néped megérdemelt hódolatából.

Ó, emberek, vélem együtt ünnepeljétek

őt, aki megváltott minket!

Én borulok eléd elsőként,

mennyek küldötte.

MINDENKI

Éljen Johanna!

Éljen a mi megmentőnk!

KÁROLY

Két pátrónusa van immár

a Francia honnak.

A nagy Dénesnek

atyáink emléket állítottanak,

kövessük példájukat…

Isteni lány, neked is templomod lesz!

JAKAB

(előretörve)

A gyalázatot, ó, akadályozd meg, Isten!

Kinek a lába elé borulsz te?!

KÁROLY

Mily vakmerőség!

JOHANNA

(döbbenten)

Az apám!

JAKAB

Hallgass meg, ó, király!

Az ég küldött ide engem sietve

a nép színe elé;

atyai szívem és ősz fejem

adják szavaim hitelét.

Jól ismered az erdőt,

ahol ő feltűnt előtted…

ott tagadta meg a hitét

ez a szerencsétlen lány,

megnyitva szívét a gőgnek,

a hitvány földi szerelemért,

magát az örök gyötrelemnek adva

lepaktált az ördögökkel.

Te elárult király, most emelj templomot!

KÓRUS

Borzasztó!

KÁROLY

Mit nem beszélt?!

(Nem. Angyali külső,

nem lehet egy bukott lélek

köntöse,

melytől Isten irtózik.

Mily nagy veszélyben

van szerencsétlen lány!

Nagy ég, adj nekünk

tanácsot!)

JAKAB

(Közel a befejezéshez,

tartsd magadat, ó, szívem…

csillapodjatok

atyai érzéseim!

Csak, ha idelenn megbűnhődik

a nyomorult leány,

bűnös lelke

úgy juthat a mennybe.)

JOHANNA

(A bürökpoharat

engedelmesen kiiszom,

sem egy sóhaj,

sem panaszszó nem hagyja el ajkam…

ez legyen lelkemnek

megtisztítója!

Legyen meg az ég

szentséges akarata!)

KÓRUS

(Megfagyni érzem

csontjaimat…

Mintha villám

sújtaná lelkemet…

Micsoda titokra

derült most fény!

Igazat beszél-e,

mutasd meg nekünk, nagy ég!)

KÁROLY

(Johannához)

Védekezz!

KÓRUS

Elsápad és hallgat.

KÁROLY

Mik a bizonyítékaid,

ó, vakmerő aggastyán?

JAKAB

(Kézen fogja a lányát.)

Mondd csak, a győzelmes Isten nevére,

nem vagy szentség törő?

(Teljes csend)

KÓRUS

Meg sem szólal… Elrejti arcát!

KÁROLY

(Johannához)

Beszélj, és mindenki hinni fog neked!

JAKAB

Mondd, szüleid lelkére,

nem vagy szentségtörő?

(Megint csend)

KÓRUS

(Elrémülten)

Nem válaszol! Nem válaszol!

KÁROLY

(hevesen)

Csak egy szót! (Ó, elvakult apa!)

JAKAB

Mondd, anyád lelkére,

nem vagy szentségtörő?

(Villámlás, mennydörgés, általános rémület.)

JAKAB

Íme! A menny vallott rád!

Igen! A bűn bebizonyosodott!

Hallgat a gyalázatos… nem is tagadja…

El a boszorkánnyal! El a boszorkánnyal!

KÁROLY

Jaj, hallgattál! S ők elhitték…

Ám Károly megsegít!

JAKAB

(szigorúan a királyhoz)

Csupán az Úrnál a segítség.

Gyere, leányom!

JOHANNA

Ó, atyám!

(Zokogásban tör ki, és apja karjaiba veti magát.)

KÓRUS
Menekülj, ó, te átkozott nő,

hagyd el e falakat

mielőtt az ég haragjában

rémülettel árasztaná el a francia földet!

Mit fog mondani rólunk a történelem?

Ki adja eztán vissza dicsőségünket?

Gyalázatos, szégyentelen nő,

vidd a vitézségedet Angliába!

JOHANNA

Elgyötört lelkemben

örök hang mennydörög;

ám tűnjék a bűn,

mossa tisztára a szenvedés!

A felébredt bűntudat

szivárványát már érzékelem…

Jöjjön hát az én keresztem,

szeretettel várom.

KÁROLY

Ó, állhatatlan, kegyetlen népség,

bűnöd visszahull rád!

A szerencsétlen lány mindig

drága és ártatlan marad az én szívemnek.

E királyi bíbor,

e korona mit ér,

ha legyőz és béklyóba ver

a nép hitvány dühe?

JAKAB

A szentségtörés bűne

mindenkit rémülettel tölt el,

ám, te méltatlan lány, atyád felkínálja

lelked megváltásának lehetőségét.

Jöjj velem a végzetes helyre,

ott vár reád a lobogó máglya…

jöjj, félelem nélkül hágj fel rá,

akkor ismét lányom leszel.

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Sziklaerőd belseje az angol táborban.

A harcmező fölött uralkodó toronyhoz lépcsősor vezet.

Johanna  – súlyos láncok között – elhagyatottan egy ülésen. Nem messze tőle máglya. Öltözete, mint először; kard és sisak nélkül.

KATONÁK

(minden kiáltást ágyúlövés követ)

A franciák!

A franciák!

A franciák!

JOHANNA

(magához térve)

Ó, milyen harci zaj rezzent össze?

Gyűlölve, láncok között

az ellenséges harcmezőn.

Ugyan mi vár rám? Egy máglya…

Erősödik a zaj…

Ki nyitja meg nekem

e borzalmas hely kapuját?

Óh, bár csak a harcmezőkön száguldhatnék!

Ó, kegyetlen sors!

MÁSODIK JELENET

Johanna szembesül bezártságával, megdermed, majd lassanként, mintegy sugallatra, mozdulni kezd.

Belép Jakab, megáll és észrevétlenül figyeli a lányt.

JOHANNA

Íme! Merészen, bömbölve

törnek már előre a hadak!

Összecsap kard a karddal…

Gyerünk! Bátran, bajnokaim!

JAKAB

Szerencsétlen! Még képzelődik!

JOHANNA

A király mint szélvihar forog.

Mi történik ott?... Jaj nekem!

Az angolok bekerítették a hőst!

JAKAB

Rá gondol!

JOHANNA

Irgalmas Isten,

hát elhagysz engemet?

JAKAB

Egek! Mit hallok?

JOHANNA

Tebenned bízva

megnyitom szívemet, mint hajdan!

JOHANNA

Szerettem, ám egyetlen pillanat,

s megtisztultam én;

a te orcád kielégíti

minden vágyamat!

Nincs oly gondolatom, oly rezdülésem,

mely ne hozzád szállna.

JAKAB

Ártatlan és tiszta!

Istenhez könyörög.

Jaj, az éji sötétből

föltekint szemem!

E pillanatban, ó, te boldogtalan lány,

megtisztult elmém!

JOHANNA

(a hittől áthevülten fölkelve)

Te, aki a kiválasztott Saulnak

széttörted láncait,

törd össze most az enyéimet…

JAKAB

(odasiet és kiszabadítja)

Szabad vagy!

Bocsáss meg zokogó atyádnak!

JOHANNA

(apja karjaiba borulva)

Igaz lehet? Te vagy? Szívem

minden kínt elfeledett már!

Áldj meg engem, atyám!

JAKAB

(lánya fejére helyezve kezeit)

Az ég örökkön mosolyogjon rád!

JOHANNA

Most, atyám által megáldva,

a fájdalom által megtisztulva,

ismét az Isten választottja vagyok!

Visszatérek a háborús gondolatokhoz.

Senki, de senki nem látja meg újra

hazáját a megszállók közül!

A kardodat! A kardodat!

Hadd száguldjak vissza katonáimhoz!

JAKAB

Indulj! Visszanyerted immár bátorságodat,

övezzen újra a dicsőség;

a veszélyben lévő hazának

indulj, térj vissza katonáihoz!

A győzelem szárnyain

bontsd ki újra lobogódat…

bár ne lenne hiában és későn,

hogy szemeim előtt felragyogott az igazság!

(Johanna kihúzza apja kardját, s elrohan; Jakab a toronyba mászva bámulja a csatateret.)

JAKAB

Íme! Száguld! Micsoda szerencse!

Felkapott egy fehér paripára! Ó, csoda!

Száz helyütt tűnik fel egy időben!

Már ki is mentette a királyt a tusából!

Az ellenség csapatai ziláltan visszahúzódnak.

Jaj! Minden porfelhőbe borul.

(Lejön a mellvédről.)

NEGYEDIK JELENET

Katonák és francia tisztek, Károly jönnek

KÓRUS

Az erőd elesett.

KÁROLY

Az ég új csodával mosolygott ránk.

Másodjára mentett meg engem ő,

ő, akit a nép vak dühében elűzött.

JAKAB

(mutatva magát)

Engem, engem büntess meg!

KÁROLY

(ráismerve)

Ó, öreg, megbocsátok neked.

Üdvözlésemre sietve

így kiáltott az isteni lány: „Menj,

menj az erődbe, és védd meg atyámat!”

ÖTÖDIK JELENET

Delil érkezik.

KÁROLY
Nos? Mi hírt hozol? Az angolok

küzdenek még?

DELIL

Szétverve már az ellen, de Johanna elesett!

(Általános csend. Jakab tenyerébe temeti ősz fejét. A király szomorúan néz övéire, lassanként előre jön, és mélységes fájdalommal megszólal.)

KÁROLY

Melyik hű barátom

döfne át kardjával?

Könyörögve kérlek benneteket…

Trónomat annak, ki megteszi!

Kegyetlenek, ily rettenetes életre

szánjátok hagyni királyotokat?

Ó, bár hitem is

elsorvadna lelkemben!

KÓRUS

Gyászos hang jár át mindent.

KÁROLY

(a szín felé)

Jaj, milyen látvány!

JAKAB

Ó, lányom!

HETEDIK, ZÁRÓ JELENET

A nép és a francia katonák jönnek. A katonák a hadizászlókat óvatosan Johanna hordágyára helyezik.

KÓRUS

Hát nem olyan, mint egy pilláit

békésen álomra hajtó angyal?

Hamvas arcára

a mennyekből hull a fénysugár.

Szűzi testéből

tiszta illat árad.

JAKAB

Nagy Isten! Csöndet!

A halott sóhaja kél!

KÁROLY

Szemei kigyúlnak! Éled! Ó, csoda!

Legyőzte a halált!

(Johanna felemeli jobbját, és megmozdul, mintha földöntúli erő szállna belé.)

JOHANNA

Mi történt? Hol vagyok?

KÁROLY
Harcosaid között.

JAKAB

És vén atyád mellett…

JOHANNA

Ó! Nem vagyok gyalázatos csaló!

KÁROLY

Angyal vagy te!

JAKAB

Ám a sűrű ködben

szemeim nem láttak.

JOHANNA

Ó, apám! Ó, királyom! Vitézeim!

Rátok ismerek! Itt a francia zászlók…

S az enyém hol van? Bárcsak visszavihetném a mennyekbe,

hűséges hírnökként.

KÁROLY

Tessék… De ne hagyj el minket!

(Átadja neki a lobogót.)

JOHANNA

(elragadtatásban)

Ó, az én lobogóm!

JOHANNA

Megnyílik az ég… Alászáll a jóságos,

ki beszélni szokott hozzám a dombról…

Rámmosolyog… Utat mutat nekem…

Mintha intene, hogy menjek véle…

JAKAB

Tedd kezedet fehér hajamra, ó, lányom,

és mosd le róla a vétket…

Nem sírok… Fáradt lelkem

már csak a közeli halált várja.

KÁROLY

Ne hagy itt minket! Ó, élj, élj

Franciahonért, atyádért, királyodért!

Ne hagyj itt minket, vagy add, hogy

a boldog kórusok közt véled szállhassak én is!

JOHANNA

Íme! Arany felhők emelnek…

Ó! Vértem szárnyakká változik…Ég veled, föld! Ég veled, halandó dics…!

Magasba szállok… már a Napban ragyogok!

KÓRUS

Ó, csoda! Hirtelen szokatlan fény

ragyogása terjed szét mindenütt…

Isten veled, ó, mennyei lány! Mint a haza öröksége

minden francia szívében élni fogsz.

MENNYEI KAR

Térj közénk, térj közénk, örömittas húgunk!

GONOSZ SZELLEMEK KARA

Gyötrelem nékünk a mennyek diadala!

Szenvedés nékünk a mennyek diadala!

(Johanna lehanyatlik; az égen hirtelen új csillag gyúl; mindenki térdet hajt a dicső halott előtt.)

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása