BÚCSÚ AZ ANYÁTÓL...

Donizetti – Bardari: STUART MÁRIA

STUART MÁRIA

(Maria Stuarda)

Opera három felvonásban

Szövegét Schiller nyomán írta:

Giuseppe Bardari

Zenéjét szerezte: Gaetano Donizetti

Szereplők:

ERZSÉBET
Anglia királynője (mezzoszoprán)

STUART MÁRIA 
Skócia királynője (szoprán)

HANNA KENNEDY
Mária dajkája (mezzoszoprán)

ROBERT DUDLEY
Leicester grófja (tenor)

Lord WILLIAM CECIL
Burleigh grófja, főkincstárnok (bariton)

GEORGE TALBOT
Shrewsbury grófja (basszus)

ELSŐ FELVONÁS

Galéria a Westminster palotában

Lovagok és dámák érkeznek a francia küldöttség tiszteletére adott tornajátékról, 

csoportokban várják a királynőt.

ELSŐ JELENET

No. 1. Kórus

DÁMÁK, LOVAGOK

Várjuk őt ehelyt, közeleg már
visszatérte a tornajátékról!
A brittek királynője

minden szívnek öröme.

Mily boldog lesz a nap,

ha magasztos szerelemnek adj át magát.

UDVARONCOK

A királyné!

(Belép Erzsébet)

DÁMÁK, LOVAGOK

Bizony, számunkra még szebb lészen

Albionnak tiszta csillaga,

midőn egyesülni látandjuk

franciaföld ragyogásával.

Ünnepelve csodálandjuk

a szerelem hatalmát.

MÁSODIK JELENET

No. 2. Recitativo és Cavatina

ERZSÉBET

Igen, Franciahon uralkodója

kezemmel együtt Anglia trónját kívánja.

Kétségeim vannak még affelől,

elfogadjam-é e magas ajánlatot;

ám ha britt híveim javát az szolgálja,

hogy Hymen oltára elé járuljak,

ez a jobb fog uralkodni

egyaránt Franciahon és Anglia sorsán.

(magában)

Ah! Midőn az oltár elé vezet

az Égi tiszta szeretet,

midőn felölteni szólít

Hymennek rózsás fátyolát,

egy másik szív elveszi tőlem

a drága szabadságot!

S miközben végzetes gátat

látok emelkedni közöttünk,

másik szerelemre mosolyogni

lelkem nem képes.

TALBOT

Egy ily boldog napon

csupán Stuartnak siráma

fogja zavarni Britanniát?

UDVARONCOK

Kegyelmet, kegyelmet Stuartnak!

ERZSÉBET

Ej!
E napnak örömét megzavarni

nem hittem volna.

Miért kényszerítetek siratnom

a bűnös főt,

szomorú sorsát?

CECIL

Ah, add a bárdnak a fejet,  mely végzetes

aggodalmat, gyászos széthúzást támaszt

még láncra verten is, a szerelem lángjával.

UDVARONCOK

Kegyelem!

ERZSÉBET

Hallgassatok!

Még nem tudok dönteni.

Ah! Szállna alá a mennyből egy fénysugár,

mely megvilágítja elmémet;

talán akkor keblemben

megszólal az irgalom!

Ám, ha az alávaló elragadta

szívem minden kedves reménységét,

a bosszú keserves napjának fölkeltét

nem fogom tovább késleltetni!

UDVARONCOK

Bárcsak Erzsébet jó szíve

hajolna az irgalomra!

CECIL

Emlékezz, Erzsébet,

mindennemű irgalmasság veszélyt jelent!

ERZSÉBET

Ah! Szállna alá a mennyből… stb.

No. 3. Jelenet

ERZSÉBET

Miért nem látom köztetek Leicestert?

Csak ő marad távol az általános ünnepléstől?

CECIL

Itt van!

HARMADIK JELENET

(Belép Leicester,

kezet csókol Erzsébetnek.)

ERZSÉBET

Gróf! Éppen felőled érdeklődtem.

LEICESTER

Bocsásd meg nékem,

ha haboztam utasításod szerint tenni.

Mit parancsolsz?

ERZSÉBET (Lehúzza egyik gyűrűjét és átnyújtja Leicesternek)

Fogd, vidd el gyűrűmet

a francia küldöttnek,

térjen vissza hercegéhez a hírt mondani,

hogy a felajánlott frigyet tudomásul vettem.

(Meg sem rezdül az arca!)

(Leicesterhez)

Ám a koronát, mit felajánlott

még visszautasíthatom,

s hogy szabad vagyok.

Fogd hát!

(Háládatlan!)

LEICESTER (közömbösen)

Engedelmeskedem.

ERZSÉBET

Isten veled!

(Csókra nyújtja a kezét, és távozik udvarhölgyei, a főurak és Lord Cecil kíséretében; Talbot is indul utána, de Leicester karonragadja, a színpad elejére vonja, titkon akar szólni vele.)

NEGYEDIK JELENET

LEICESTER

Kerestetettél a tornán, óh, Talbot?

TALBOT

Igen.

LEICESTER

Mit kívánsz hát?

TALBOT

Szólni hozzád.

Riadalmas és drága lészen

minden szavam a számodra.

Jártam Fotheringhay-ban…

LEICESTER

Mit hallok!

TALBOT

Láttam szerencsétlen Stuartot!

LEICESTER

Ah! Halkabban szólj e falak között!

Milyennek tűnt?

TALBOT

Mint a szerelem angyala, szép, mint régen,

és magasztos még mindig.

LEICESTER

Óh! Mily méltatlanság a kegyetlen sorstól!

S mit mondott neked?

Beszélj hát!

TALBOT

Előbb meg kell bizonyosodnom róla,

hogy bízhatok a szívedben.

LEICESTER

Beszélj! Megesküszöm rá.

No. 4. Cavatina

TALBOT (írást és képet ad át Leicesternek)

Ezt az arcképet, ezt a levelet

Stuart neked küldi;

kezéből vettem át, nem sokkal korábban

még könnyeivel öntözte.

LEICESTER

Óh, boldogság!

TALBOT

Mily érzelemtelten ejtette ki a nevedet!

LEICESTER

Óh, öröm!

Ah! Felidézem szépséges orcáját,

mily imádatra, bámulatra méltó,

feltündöklik előttem,

mint azon a napon, amikor megsebzett.

Látom még, mintha arcán

bágyadt mosoly tűnne fel,

mely egykor oly drága volt nékem,

rabláncra verte sorsomat.

TALBOT

Élete bealkonyult,

és nálad keresett segítséget.

LEICESTRE

Óh, emlékek! Óh, drága arc!

Boldogan halok meg érte!

TALBOT

Hogyan döntöttél?

LEICESTER

Kiszabadítom.

Vagy véle együtt halok meg!

TALBOT

Babington sorsa, a veszély

nem rettent vissza?

LEICESTER

Minden félelemmel, minden veszéllyel

szembeszállok érte.

Ki akarom szabadítani!

Ha ő híven szeret engem

szeméről letörlöm a könnyeket,

s ha fel kell áldoznom magamat,

büszke leszek a végzetemre.

TALBOT

Ne hagyd őt sírni,

ha a végső órán

nem menekülhet!

(Talbot távozik; Leicester a másik ajtó felé indul, ahol összetalálkozik a királynővel, aki meglátja arcán a zavarodottságot.)

ÖTÖDIK JELENET

No. 5. Jelenet és Duett

ERZSÉBET

Zavarban vagy?

LEICESTER

Én ugyan nem. (Micsoda találkozás!)

ERZSÉBET

Talbot tartott veled megbeszélést?

LEICESTER

Igen. (Mi lesz itt?)

ERZSÉBET

Gyanakszom rá,

az a nő mindenkit elcsábít.

Ah! Talán Stuarttól kaptál

üzenetet, óh, gróf?

LEICESTER

Gyanúd fölösleges.

Hiszen ismered Talbot hűségességét!

ERZSÉBET

Csakhogy ismerem a szívedet.

Valld meg az igazat, parancsolom!

LEICESTER

(Ó, Egek!) Királynő…

ERZSÉBET

Fedezed előttem?!

Értem.

(Távozni akar.)

LEICESTER

Ah, ne menj el! Hallgass meg!

Ugyan, állj meg! Egy levelet…

ERZSÉBET

Ide a levéllel!

LEICESTER

(Gyászos végzet!)

(Térdre ereszkedik és átnyújtja a levelet.)

Íme, királyi lábaid előtt

adom át.

A négyszemközti kihallgatás kegyét

kéri tőled általam.

ERZSÉBET

Álljon fel, gróf!

Túl sokat tesz meg érte.

A gőgös azt hitte,

így megtántoríthat engem;

de hiába reménykedik ebben.

(Kinyitja a levelet, gyorsan átfutja és haragja megdöbbenéssé változik.)

Mily érzelmes!

LEICESTER
(Megrendült!)

ERZSÉBET

Hogy én ereszkedjem le a börtönbe…

LEICESTER

Igen, királynőm.

ERZSÉBET

Hová tűnt ereje annak,
ki három koronát is viselni óhajt?

LEICESTER

Mint villámfény a sötét éjben,

felvillant, eltűnt, szertefoszlott.

ERZSÉBET

A sors kereke

elhalványította nagy gőgjét.

LEICESTER

Ah, kegyelmezz! Érte esd szívem.

ERZSÉBET
Amit ő birtokol, igaz-e?

LEICESTER

(E szó szíven üt!)

ERZSÉBET

Az Udvarnál mindenki így hiszi.

LEICESTER

És csalatkoznak.

ERZSÉBET
(Hazug!)

LEICESTER

Mindössze a szánalom egyesít vele.

ERZSÉBET

(Szereti! Szereti!
Óh, harag! Óh, harag!)
És bájos? Beszélj!

LEICESTER

Igen.

ERZSÉBET
Igen! Igen! Igen!

LEICESTER

Igen!

A szerelem képmása volt
az élet hajnalán;
orcája egy angyalé volt,

mely megjelenik, és szerelemre gyújt;

mennyei lélek volt,

rebegése szelíd,

szép az öröm napjaiban,

szép a gyötrelmében.

ERZSÉBET

Elhiszem neked, hogy egy angyal,

ha ennyire dicséred;

ha egy tömlöc nyomorában is

elvarázsol minden szívet.
Tudom, hogy megszédít minden lelket,

csábít minden vágyat.
(Ha te őt szereted, óh, hitszegő,
reszkesd szenvedésemet!)

LEICESTER

De… Nem… Királyném,

Hiszem… Én…

Szép az öröm napjaiban,

szép gyötrelmében.

Jöjj!

ERZSÉBET
(Ezt kéri a kegyetlen!)

LEICESTER

Teljesítsd vágyamat!

ERZSÉBET
Hol? Mikor?

LEICESTER

Ma
a börtöne környékén
közelgő vadászat idején
menj az erdőbe!

ERZSÉBET

Gróf, ezt kívánod?

LEICESTER

Erre kérlek.

ERZSÉBET
Értem. (Óvatlan lélek!)
Rád bízom magamat.

LEICESTER
Ah! Csak te, csak te tudod
megvigasztalni a szenvedőt!

ERZSÉBET
Megteszem neked. (De meglátod
meg fogom bosszulni magamat.
Vetélytársam már kinyújtotta
fejem felé a kezét,
a királyi koronát
le akarta szakítani;
de a gőgös veszítvén
még szilajabbá válott,
a szeretett szívtől
akart megfosztani.
Ah! Súlyosan megsértett,
Megbüntetem érte!)

LEICESTER

Jöjj hát, királynő,
mutatkozz irgalmasnak,
meg fogod látni az isteni,
ártatlan szépséget.
Nővére vagy,
irgalmazz neki,
kebledben a gyűlöletnek
mondj megálljt!

ERZSÉBET
Hallgass, hallgass!
Hol van? Hol van a hatalom?
A három korona kevélysége hol van?

LEICESTER
Add vissza nyugalmát, s boldoggá teszel!
Jöjj, Királynő!

MÁSODIK FELVONÁS

Park Fotheringhay-ben. Kétfelől sűrű fás rész, középütt széles kilátás nyílik a tengerre.

Mária sietve jön a ligetből, Hanna valamivel lassabban követi; őrség is látható.

ELSŐ JELENET

No. 6. Jelenet és Cavatina

HANNA
Lassítsd léptedet, Királynőm!

MÁRIA
Ugyan?! Nem örvendsz,
hogy szokatlan örömnek
tártam ki a keblemet?
Nem látod? Börtönöm a tágas égbolt!
Elrévedek! Óh! Mily drága boldogság
vesz körbe!

HANNA

Tudod, hogy a fájdalom,
mi rád vár e falak között?

MÁRIA

Lásd: a réteken

illatozva és szépségesen

a virágok ezere nyílik,

és rám, igen, rám mosolyog,

és a kis zefír, mely Franciahon

szép partjai felől érkezik,

örömöt hoz nékem,

mint boldog kora ifjúságom idején.

Ó, felhő, mi könnyedén szálldogállsz a légben,
te vidd el szeretetemet, sóhajaimat
az áldott földre, hol egykor nevelkedtem.
Óh, szállj le szelíden, végy szárnyaidra,
vigyél Franciahonba, vigyél el a szenvedésből!
De a felhő szívtelenül mégis elrepült,

az áldott földre, mely egykor felnevelt.

(A távolból trombiták hangja hallatszik.)

Mily hangok!

VADÁSZOK (kintről)
A fák közé, a vadászatra!
Lessük a szarvast
a mohos dombról,
majd űzzük vidáman

a csermely partján,
tükröződjék a habokban;
szaporán siessetek
megsebezni a szarvast!

MÁRIA
Mily hangok!

HANNA
A királyi vadászat jelzésének tűnik!

MÁRIA
Közelednek a hangok…
A paripák…

VADÁSZOK
A királynő!

MÁRIA
Ah! Mily végzetes név!

HANNA
A zsarnok vág át a parkon.

MÁRIA
Szomorú nyugovásom békéjét
új rémülettel kívánja sújtani.
Én kértem, s nem merem látni őt,
nem érzek magamban akkora bátorságot!
Maradjon, maradjon az imádott trónuson,
tekintete maradjon távol tőlem,

túlzottan is megvetett vagyok,
senki nem szán engem.

HANNA
Megérkezett.
Meneküljünk!

MÁRIA
Meneküljünk; a szívem nem képes türtőzni!

HANNA
Szíve nem képes türtőzni, nem!

MÁRIA

Ah, igen! Szomorú nyugovásom… stb.

MÁSODIK JELENET

No. 7 Jelenet és Kettős

(Belép Leicester)

MÁRIA
Ah! Nem csal meg az öröm?
Te vagy az, Robert? Te vagy?

LEICESTER
Az érkezett, ki szeret téged,
hogy letörje láncaid.

MÁRIA
Végre megszabadulok börtönömből?
Szabad leszek? És mindörökre a tiéd?
Zaklatott szívem alig hiszi el!

LEICESTER
Erzsébet ide tér
a maga királyi személyében
vadászat ürügyével;
mutatkozz alázatosnak előtte!

MÁRIA
Alázatosnak előtte?

LEICESTER
Ma így kell tenned.

MÁRIA
Egek! Mit hallok?
Távoztasd tőlem e gyászos képet!

(Vissza akar vonulni.)

LEICESTER
Ha szeretsz, maradj!

MÁRIA
Kénytelen vagyok?

LEICESTER
Remélned kell!

MÁRIA
Mindenkitől elhagyatva
a kegyetlen bánat prédájaként,
elnyomva, vigasz nélkül,
mit sem remélhet a szívem.
Könnyekre kárhoztattam,
örökös sóhajokra,
csupán a te szereteted
adhat enyhet nagy bajaim között.

LEICESTER
Nem, ne veszítsd el hitedet!

Ő a trónuson is nemes…

MÁRIA
Mit reméljek?

LEICESTER
...maradt az ő szíve,
leveled megindította…

MÁRIA
Mit nem mondasz?

LEICESTER
és szemében láttam…

MÁRIA
Nagy Ég!

LEICESTER
megcsillant a könny.

MÁRIA
Ah!

LEICESTER
Ha hallgatsz rám, és megbízol bennem…

MÁRIA
Mit reméljek?

LEICESTER
meglátod, minden megváltozik.

MÁRIA
Kiismertem már
a szívét.

LEICESTER
De irgalom
is lakozik benne.

MÁRIA
Nem annak a számára, ki árnyékot vet a trónra.

LEICESTER

Nemet mondasz? Akkor én magam,

ha ő süket lesz könyörgéseidre,

én magam fogok bosszút állni!

MÁRIA
Mit beszélsz? Mit tehetnél? Bajba sodornád magadat értem? Ah, ezt nem akarom!

LEICESTER
Ah! Igen, megteszem!

MÁRIA
Ah! Ha szívem sosem remegett

a halálnak kegyetlen arca előtt,

ne kényszeríts rá,

hogy a te életedért reszkessek!

Csupán azt akartam, arra vágytam,

hogy hűnek és kedvesnek lássalak;

miattad reménykedem, hogy állapotom

nem lesz ily nyomorúságos.

LEICESTER
Igen, hűségemre, becsületemre fogadom,

és erre megesküszik téged szerető szívem:

felülemelkedsz még a balsorson,

mely minden dicsőségedet elragadta.

És, ha trónt nem is ajánlhatok,

sem egy uralkodói jobbot,

legalább felajánlhatom azt a kezet,

amely felnyitja börtönödet.

MÁRIA
Ne sodord bajba magad!

LEICESTER
Esküszöm, hogy felülemelkedsz a balsorson.

MÁRIA
Ah! Nem!

LEICESTER
Igen, a hűségben…

MÁRIA

Ah!Azt nem akarom!

LEICESTER

becsületben kitartó vagyok.

MÁRIA
Ah! ne kényszeríts rá,

hogy a te életedért reszkessek!

LEICESTER

Igen, hűségemre, becsületemre fogadom... stb.

(Mária távozik; Leicester sietve a betoppanó Erzsébet elé siet.)

NYOLCADIK JELENET

No. 8. jelenet

ERZSÉBET

Miféle hely ez?

LEICESTER

Fotheringhay.

ERZSÉBET
Óh, gróf! Hová hoztál?

LEICESTER

Ne kétkedj,

Máriát tüstént színed elé vezeti

a bölcs Talbot.

ERZSÉBET

Minő áldozatot hozok teérted!

Látod?

Zavard el a vadászokat

a szomszédos fasorokból,

túl nagy embertömeg van az ösvényen.

(Leicester egy intésére elvonulnak a vadászok, az udvaroncok külön csoportokban gyülekeznek a háttérben)

CECIL (Erzsébethez)
Nézd, királynőm, hogy’ imád Anglia!

Ah! Tudod, hogy e fejet kéri tőled.

ERZSÉBET

Hallgass!

LEICESTER (Erzsébethez)

Hah, emlékezz rá,

azért vezettelek ide,

hogy vigaszt nyújts

húgod fájdalmas életére.

A kéz, amely elhagyatottságba lökte,

korábbi boldogságát

visszaadhatja.

ERZSÉBET

(Gyűlölöm őt!

Folyton csak rá emlékeztet!)

(Belép Mária, Talbot és Hanna kíséretében.)

KILENCEDIK JELENET

TALBOT
Jöjj!

MÁRIA
Jaj, hagyj!

Vezess vissza menedékembe!

ERZSÉBET, LEICESTER,

CECIL, TALBOT

Itt jön!

MÁRIA (Hannához)

Óh, Istenem!

No. 9 Hatos

ERZSÉBET

Még mindig ugyanolyan:

fennhéjázó, gőgös;

hivalkodó lelke

haragra gyújt;

De hallgat; lesújtja

a jogos rémület.

MÁRIA
Arcán látszik

e zsarnoki nőnek

az iszonytató ítélet,

a kevély megvetés.

Lelkemet lesújtja

a kegyetlen félelem.

TALBOT
Hallgasson végre

a királyi kebelben

a végzetes harag,

a vak düh,

ami kegyetlenül sújtja

ezen szerelmetes liliomot.

HANNA
Lelkemre nehezedik

a végzetes félelem.

Óh! Mily próbatétel

elé állítja ezt a szívet!

Nagy Ég, mentsd meg az elnyomottat

az újabb haragtól!

LEICESTER
A boldogtalan arcán

nyomot hagy a szenvedés.

A zsarnoki csillagok

még nem csillapodnak.

Bár megmenthetném

a sok fájdalomtól!

CECIL
A visszafojtott bosszút

már kitörni érzem,

ádáz küzdelemben

vergődik a szívem.

Örök fájdalom

lesújtott áldozata lesz.

No. 10 A két királynő párbeszéde

LEICESTER (Erzsébethez)

Légy hát támasza!

ERZSÉBET (Leicesterhez)

Elmenekülnék tőle inkább!

TALBOT (Máriához)
Ne húzódj vissza!

MÁRIA (Talbothoz)
Közel vagyok a pokolhoz.

ERZSÉBET (Leicesterhez)

Túlzottan büszke.

LEICESTER (Erzsébethez)

A kegyetlen sorstól

meghurcoltan áll előtted.

MÁRIA

(vonakodva térdet hajt Erzsébet előtt)
Holtan a világ, holtan a trónus számára,

térdelek lábad elé.

Csupán megbocsátásodért esedezem:

ne mutatkozz hajthatatlannak!

Ah! Nővérem, legyen elég neked,

a gyalázat, mit rám mértél!

Óh, emeld magadhoz a boldogtalant,

hogy szíveden pihenjen meg!

CECIL (Erzsébethez)
Ne higgy neki, akárhogy rimánkodik,

hazug az ajka!

ERZSÉBET (Máriához)
Nem, ez a hely, mely igazán illik tehozzád:

porban és szégyenben.

MÁRIA

(Tűrnöm kell!)

(Erzsébethez)

Ki tett téged

hozzám ily rideggé?

ERZSÉBET

Ki? Te magad.

A lelked, az a lélek, mely önhitt,

hitvány, gonosz…

MÁRIA

(El kell ezt szenvednem?!)

ERZSÉBET
Eredj, kérdezd, te nyomorult,

elárult hitvesi ágyadat,

szerencsétlen férjed

bosszulatlan árnyát;

karjaidat, gyalázatos szívedet,

ami szerelmes enyelgésben

csupán a szórakozást és árulást keresve,

csak a csábításban mesterkedik!

MÁRIA (Leicesterhez)

Ah! Robert,

nem bírom tovább!

LEICESTER (Máriához)

Istenem, mire készülsz?

CECIL (Erzsébethez)

Ah, ne adj hitelt, könyörgöm,

ennek a hazug ajaknak!

LEICESTER (Máriához)

Végy erőt állhatatos lelkeden!

Süt még rád a reménysugár.

Ne hagyd, hogy életed és becsületed

legyen az ára az egyszer már elnyert kegynek,

a kegynek, melyet szerelmünktől

oly sokszor megtagadott az Ég.

ERZSÉBET

Minő szavak jelenlétemben!

Beszélj, gróf!

LEICESTER

S mit mondjak?

ERZSÉBET
Hol van hát a szerelem varázsa,

és az a hőn imádott orca?

Bár mindenki, aki dicsőítésére lobbant,

jutalmat nyert érte;

ám a Stuart fejére

örökös szégyent hozott.

MÁRIA

Ah, mit hallok!

Nem bírom tovább.

Ah, Robert,

Nem bírom tovább.

LEICESTER

Óh, Istenem, fékezd magad!

MÁRIA

Micsoda sértés!

Óh, gonosz gúnyoló!

ERZSÉBET (Máriához)

Minő szavak! Reszkess, reszkess!

HANNA, LEICESTER, TALBOT (Máriához)

Mit beszélsz? Hallgass, óh, hallgass!

CECIL (Máriához)

Reszkess! Reszkess!

MÁRIA

Ah! Nem, nem!

Boleyn tisztátalan leánya,

te beszélsz becstelenségről?

Méltatlan és szégyentelen kéjnő,

melletted eltörpül az én szégyenem.

Megszentségtelenítette az angol trónt,

hitvány fattyú, a te lábad!

ERZSÉBET

Őrség, hé!

(Katonák lépnek be)

HANNA, LEICESTER, TALBOT

Minő szavak! Elment az esze!

Jóságos Ég! Elveszett!

CECIL, UDVARONCOK

Minő szavak! Elment az esze!

Nincs több reménye.

No. 11 Záró stretta

ERZSÉBET (Máriához)

Eredj, készítsd magad, te őrjöngő,

a végső csapás elviselésére:

gyűlölt fejedet

szégyenbe borítom!

(az őrséghez)

Hurcoljátok el ezt az őrjöngőt,

aki magára mondott ítéletet!

CECIL

A hatalmas Ég bosszút

áll immár a kevélyen!

(Erzsébet sebesen távozik; Cecil követi)

MÁRIA

Köszönöm, Ég, végre fellélegeztem!

Elmenekült tekintetem elől.

Megszégyenülve maradt lábamnál,

fénye elhomályosult.

HANNA, TALBOT

Minő szavak! Szerencsétlen nő!

Megsértetted Erzsébetet!

Tán, ah, tán elégtételt vesz

a sértésért!

LEICESTER

Ah! Elveszítelek, óh, meggondolatlan nő,

midőn meg akartalak menteni.

Midőn híven visszatértem hozzád,

a végzet villámmal sújtott ránk.

UDVARONCOK

A királyné a legnagyobb szégyent:

a vérpadot szánja neked.

Igen, hallgass, jöjj, reszkess,

minden reménysugár elsötétült!

TALBOT (Leicesterhez)

Jöjj, Leicester,

Erzsébet meg ne halljon téged!

MÁRIA, LEISCESTER

Isten veled! Örökre!

HANNA

Hallgass hát! Ah, jöjj!

ERZSÉBET (az őrséghez)

Hahó! Vigyétek!

(Az őrök Máriához közelednek, hogy elhurcolják.)

ERZSÉBET (Máriához)

A rád váró vérpadon

megleled bosszúmat!

(Az őrökhöz)

Hurcoljátok el a dühöngőt,

aki ítéletet mondott magára!

MÁRIA (Meglátja körben az őröket,

növekvő elragadtatással szól hozzájuk)

Vezessetek hát a halálba most;

dacolok a végzettel!

A győzelem egyetlen pillanata

minden szenvedésért kárpótolt.

LEICESTER
Ah! Elveszítelek… stb.

midőn híven megtértem hozzád,

a végzet villámmal sújtott ránk.

Örökre elhagyjuk egymást.

HANNA. TALBOT

Minő szavak! Szerencsétlen nő! Stb.

Ah! Mily gyötrelem ez

annak, aki meg akart menteni!

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Galéria a Westminster palotában

A királynő egy asztalka mellett ül, az asztalon papiros; mellette áll Cecil.

No. 12 Duettino

CECIL

S te még gondolkodsz, még várakozol?

Még él, ki téged semmibe vesz?

Aki ellened hangolta Európát,

és oly sokszor fenyegette életedet?

ERZSÉBET

Téged hallva teljes súlyával szívemre

nehezedni érzem megcsúfolt tisztességemet.

Ám, óh, Istenem, ki véd meg engem

az igaztalan vádaktól?

CECIL

Az Ég, a hívő Albion s az egész világ,

ahová imáid híre elzeng

és Stuart szívéé és vétkeié,

s a rád hozott gazságoké...

ERZSÉBET

Ah! Hallgass!

Bemocskolt engem.

Mily kevély lett, hogy’ kéjelgett diadalmában!

Mily tekintetet lövellt felém!

Ah! Hívem, békére vágyom,

és ő elragadta tőlem azt.

CECIL
Nem hagy fel zaklatásoddal,

ha életben marad.

ERZSÉBET

Döntöttem.

Haljon!

(Fogja a tollat, hogy aláírja az ítéletet; majd bizonytalanul megtorpan és feláll.)

Számomra végzetes az élete,

félbeszakítani kívánnám, óh, igen!

ám szívem visszatartja a kezemet,

elmémre fátyol borul.

A gyalázatost látni, hallani vélem,

megrémít, elrettent,

és a nyugalom reményét

fenyegetőn elragadja tőlem.

Ah, jóságos Ég, adj erőt a léleknek,

mely oly könnyen esik kétségbe!

CECIL

Ah! Miért lett elméd

váratlanul ily zaklatott?

Ne tarts attól, hogy valaha is elveszíted

korábbi megbecsülésedet!

A kiejtett szavakért,

a meg nem büntetett gyalázkodásokért,

minden angol ezen pillanatban

elégtételt venne!

Írd alá az ítéletet, ezt az uralkodók

meg fogják bocsátani.

MÁSODIK  JELENET

No. 13. Terzett

ERZSÉBET

Igen.

(Erzsébet bizonytalankodik; amint megpillantja a belépő Leicestert, sietve aláírja a papirost, és átadja Cecilnek.)

LEICESTER

Királynő!

ERZSÉBET

Hamarosan elérkezik kivégzése.

LEICESTER

Egek, minő szavak!

(meglátván az okiratot)

Ez talán…

CECIL

Az ítélet.

LEICESTER

Az ítélet?

ERZSÉBET

Igen, az ítélet, te áruló!

Elégedett vagyok.

LEICESTER

Elítélted az ártatlanságot!

ERZSÉBET

Még szólni mersz?

LEICESTER

Ah! könyörgöm, legalább

a végső csapástól kíméld meg!

Hajolj könyörgéseimre,

avagy sújts az én szívemre!

Senki nem kényszeríthet téged,

akaratod szabad!

CECIL(halkan Erzsébethez)

Ne hallgass az érdemtelenre,

most hogy már megszabadultál!

ERZSÉBET

Hiábavaló a te könyörgésed,

Meg sem hallom tanácsodat.

E gőgős nő veszte

veszélyeztetettségem vége is.

Vére árán még szabadabban

kap erőre az én hatalmam.

LEICESTER

Ah! Irgalom, királynőm!

Senki nem kényszeríthet téged…

CECIL

Ah, aki miatt tűzbe borult a birodalom,

annak pusztulnia kell!

Az alávaló utolsó napja,

a béke első napja.

LEICESTER

Kegyetlen asszony, húgod

halálát írtad alá.

ERZSÉBET

És végig kell nézned

utolsó perceit;

pusztulnia kell szerelmednek,

a végzetes pillanatot követően,

amelyben a harci ágyú

háromszor eldördül.

LEICESTER

Azt akarod, hogy végignézzem?

ERZSÉBET

Elhallgass!

LEICESTER
Azt akarod?

ERZSÉBET

Elhallgass!

Minden könyörületesség kihalt belőlem.

LEICESTER
Királynőm!

ERZSÉBET

Eredj, te méltatlan; arcodra ült

a szívedet lesújtó rettenet!

Iránta való szerelmednek készítsd a sírt,

ha Stuart meghalt!

CECIL

Ah, királynőm, derűs az orcád,

a béke, a boldogság visszatért immár belé.

Ez, óh, ez a legszebb nap

trónod és Anglia számára!

LEICESTER

Megyek, megyek, arcodon látom,

önkívületben vagy, fellángolt haragod.

Istápra, barátra, támaszra

lel szívemben a szerencsétlen.

ERZSÉBET

Eredj, te méltatlan!

Szerelmed számára készítsd a sírt! stb.

HARMADIK  JELENET

Stuart Mária börtöne a Fotheringhay kastélyban.

No. 14. Jelenet

MÁRIA

Az arcátlan síromban akart sértegetni,

de a gyalázat visszahullott rá.

Óh, a hitvány! Hát nem a Tudorok lánya vagyok? Hitvány! Ám Robert…

A zsarnoki nő haragja talán őrá fog sújtani.

Ah, egyedül én vagyok mindenki balsorsának az oka!

(Belép Talbot és Cecil az ítélettel.)

NEGYEDIK JELENET

MÁRIA

Mit kívánsz?

CECIL

Én hozom a szomorú hírt.

Ez itt az írás, mely kijelöli életednek

utolsó napját.

MÁRIA

Hát így ítélkeznek Angliában egy királynő felett?

Óh, elvetemültek!

És a hamis írások…

CECIL

A királyság…

MÁRIA

Elég!

CECIL

De…

MÁRIA

Elég legyen most! Távozz!

Talbot, te maradj!

CECIL

Óhajtod, hogy egyik lelkipásztorunk elkísérjen

a halálos úton?

MÁRIA

Visszautasítom. Maradok, aki voltam:

idegen a szertartásaitok számára.

CECIL (távozóban)

(Most is fennhéjázó és gőgös.)

ÖTÖDIK  JELENET

No. 15. Nagyjelenet és gyóntatási kettős

MÁRIA

Óh, jó Talbotom!

TALBOT

Engedélyt kértem Erzsébettől, hogy láthassalak

a véres óra előtt.

MÁRIA

Ah! Igen, adj vigaszt,

könnyíts a lelkemen a végső út előtt!

TALBOT

Mégis rezzenéstelen arccal fogadtad

a végzetes hírt.

MÁRIA

Óh, Talbot! Szívemet nem látod arcomon?

Reszket.

És Leicester?

TALBOT

Végig kell néznie

végzetedet;

a királynő parancsa.

MÁRIA

Óh, a boldogtalan!

Mily fájdalmas büntetés lesz ez neki!

És a zsarnok ujjongani fog!

És a bosszú villáma még most sem sújtja le!

TALBOT

Óh, hallgass!

MÁRIA

Elszakított Skóciámtól, trónomtól,

vallásomtól; Robert mellett

békét találhattam volna,

de börtönre leltem.

TALBOT

Mit mondasz?

Isten nem nyújt megnyugvást a megpróbáltatások között?

MÁRIA

Ah, nem, Talbot, sosem!

Bűneim sápadt kísértete

mindig, mindig megjelenik

az Ég és énközöttem,

és megzavarva a holtak álmát

megidézi a sírból Henrik vérmes árnyát!

Talbot, látod?

Az ifjú Rizzio véráztatta teteme!

TALBOT

(Széttárja köpenyét, láthatóvá válik papi öltözete; kebléből előveszi a feszületet.)

Ah, leljen nyugtot tévelygő képzeleted!

Már a halhatatlanság századai közelednek.

Szívedet minden földi érzelemtől menten

viszed a vérpadra.

MÁRIA

Igen, bűneimet lemosni

vérrel vegyítve sietnek könnyeim.

Halld, e kereszt elé

kívánom helyezni őket!

TALBOT

Bízz!

MÁRIA

Ah, az Égből szól a hangod!

Midőn a nap rózsás fénnyel

ragyogott fel rám,

midőn lelkem

boldog képzetekben örvendezett,

a szerelem bűnössé tett,

a szerelem a poklot nyitotta meg előttem.

Az ő édes mosolyára

meggyűlöltem a férjemet.

Henrik! Henrik! Jaj, szerencsétlen,

miattam kellett meghalnia,

ám gyászos hangja

szívem közepébe talált! Ah!

Imádott árnyék, ah, csillapulj,

már a halált érzem keblemben.

Elégedj meg könnyeimmel,

elégedj meg szenvedésemmel!

TALBOT

Ah! Te boldogtalan, Isten bocsánatáért

könyörgök számodra.

MÁRIA

Bocsáss meg a hosszas sóhajtozásokért,

és imádkozz értem az Éghez!

TALBOT

Még egy bűnt

meg kell bánnod.

MÁRIA

Jaj, mi lenne az?

TALBOT

Szövetkeztél Babingtonnal?

MÁRIA

Ah, hallgass! Végzetes tévedés volt az!

TALBOT

Gondold meg, hogy a hatalmas Isten,

a bűnök büntetője,

mindent látó tekintete elől

nem bújhat el egy hamis szív sem.

MÁRIA
Nem! Még gondolatban sem mertem volna soha

kivonni magamat az Ég akarata alól;

ah, sajnos sűrű fátyol

takarta eddig előlem az igazságot.

Igen, egy haldokló szív esküje

kér kegyelmet az Úristentől.

Esküszöm az Istenre!

TALBOT

Az Úr kegyelme

száll már a fejedre.

MÁRIA
Igen, igen!

TALBOT

Hagyd boldogan a börtönben

ezt a gyötrelmes életet,

angyallá változva lépsz

a vigasztaló Isten elébe;

és a legtisztább öröm

ragadja magával lelkedet,

feledésbe merülnek a dobbanások,

melyek megzavarták szívedet!

MÁRIA

Most, hogy silány életem

fénye kihunyóban van

egyedül az Ég adhat békét

szomorú szívemnek.

Ah, ha a sok könny

tápláléka volt lelkemnek,

a végső fájdalom

oltsa ki hosszas szívdobbanásaimat.

TALBOT

Tehát ártatlanul…?

MÁRIA

Lépek a halálba.

TALBOT

Boldogtalan! Ártatlanul halsz meg.

MÁRIA

Igen, ártatlanul, esküszöm.

(Mária Talbotra támaszkodik, és belép a kastély belsejébe, szüntelenül a feszületre nézve.)

 

HATODIK JELENET

A kivégzőteremmel szomszédos csarnok; a háttérben zárt kapu. Éjszaka.

No. 16. A halál himnusza

MÁRIA HÍVEI

(egyesek)

Láttátok?

(mások)

Láttuk.

(Mind)

Óh, iszonytató eszközök!

A vérpad… A bárd…

A gyászos terem…

És a morajló tömeg

a lépcső közelében

a végzetes emelvénynél.

Micsoda látvány! Micsoda borzalom!

Az alávaló csürhe

az áldozatra vár.

A királyi áldozatra!

Óh, kiszámíthatatlan sors!

Ám egy királynő

kegyetlen halála

Angliára nézvést örök

gyalázat és szégyen!

(Belép Hanna.)

HETEDIK JELENET

No. 17. Nagyjelenet és Ima

HÍVEK

Hanna!

HANNA

Halkabban szóljatok itt!

HÍVEK

Hol van a boldogtalan?

HANNA

Szomorúan, lesújtva közeledik.

Óh, a ti fájdalmatokkal

ne nehezítsétek az ő szenvedését!

HÍVEK

Hallgatunk.

(Belép Mária, fekete gyászban, nagy pompával, koronáját viselve, Talbot követi.)

NYOLCADIK JELENET

MÁRIA (híveinek)

Végre újra látlak benneteket.

HANNA, HÍVEK

Elveszítünk téged!

MÁRIA

Egy jobb élet jut részemül.

HÍVEK

Ah!

MÁRIA

Jobb sorsot fogok élvezni, igen.

Megelégedetten szállok az Isten ölelésébe,

ám ti meneküljetek el e kínteli földről!

HÍVEK

Meghasad a szívünk!

MÁRIA

Ugyan, ne sírjatok!

Hanna, csak te maradj,

te vagy a legkedvesebb,

fogd ezt a könnyáztatta vásznat;

szememre ebből tégy komor kötést

majd ha örökre eltűnik számára a napvilág.

Ám ti még zokogtok?

Gyűljetek körém, híveim,

s az irgalmas Éghez

küldjük utolsó buzgó és forró fohászunkat!

Óh, hallgasd meg egy alázatos ima hangját,

irgalom áldott istene!

Bocsánatod oltalmába fogadj be,

más menedéke nincsen szívemnek.

HANNA, HÍVEK

Óh, hallgasd meg egy alázatos ima hangját,

irgalom áldott istene!

Bocsánatod oltalmába fogadd be,

más menedéke nincsen a szívnek.

MÁRIA

Ah! Igen! Isten!

Szárnyakon fogadj bocsánatod oltalmába,

Más menedéke nincsen szívemnek!

HANNA, HÍVEK

Szárnyakon fogadd bocsánatod oltalmába,

Más menedéke nincsen a szívnek!

MÁRIA

A sírás hiábavaló; szólít az Ég.

HANNA, HÍVEK
Felejtsd el életed elővigyázatlanságait!

MÁRIA

Ah!

HANNA, HÍVEK

Szűnjék a fájdalom, szűnjék a szenvedés,

Az Ég jóságosan megbocsátott!

MÁRIA
Szűnjék a fájdalom, szűnjék a szenvedés,

Az örök szeretetből táplálkozom majd!

HANNA, HÍVEK

Boríts fátylat a múlt szenvedésekre,

Az Ég jóságosan megbocsátott!

MÁRIA

Isten, ah, igen!

Az örök szeretetből táplálkozom majd!

Megbocsátott.

HANNA, HÍVEK

Óh, Isten, ah, irgalom!

Az Ég jóságosan megbocsátott.

(Eldördül az első ágyúlövés a kastélyból)

No. 18. Ária

HÍVEK
Óh, ágyúszó!

KILENCEDIK JELENET

(Kinyílik a színpad mélyén az ajtó, láthatóvá válik egy nagy lépcsősor, rajta az őrség és az igazságszolgáltatás fáklyás tisztjei; Cecil jön a lépcsőn.)

CECIL

Közeleg már halálod perce.

Erzsébet óhaja, hogy minden kívánságod teljesüljön. Szólj hát!

MÁRIA
Nem vártam tőle ily nagy irgalmasságot.

Egy csekélységet kérek tőled.

Hanna hadd kísérjen a vérpadig!

CECIL

Ott lesz.

MÁRIA
Ha első fohászomat meghallgattad,

Ah, halljad a másikat is.

Vidd el egy haldokló szív bocsánatát

annak, ki megsértett, aki elítélt!

Mondd neki, hogy boldog marad a trónon,

Hogy szép napjait nem fogom megzavarni.

Britanniára és életére

mennyei kegyért könyörgök.

Ah! Ne bántsa önvád;

vérem mindent eltöröl!

Ah, vidd egy haldokló szív bocsánatát!

Ah! Ne bántsa önvád;

vérem mindent eltöröl!

HANNA, TALBOT, HÍVEK

Zsarnok pallos! Megszakítasz egy életet,

amely minket édességgel töltött el.

CECIL

Elbizakodottsága elnyeri büntetését;

a békét látom visszatérni közénk!

UTOLSÓ JELENET

Leicester, előbbiek, majd az igazságszolgáltatás tisztjeinek feje.

TALBOT

A gróf érkezik.

MÁRIA

Ah! Mily gyászos jelenetbe érkezik!

LEICESTER (Máriához)

Viszontlátlak!

Elveszetten, igazságtalan kínoktól elgyötörten,

a halál szájában...

MÁRIA

Fékezd, fékezd bánatod!

Ég áldjon örökre!

CECIL

Közel az idő!

LEICESTER

Ah, nem tudlak elhagyni!

CECIL

Közel az idő!

LEICESTER (Cecilhez, aki el akarja távolítani Máriától)

Takarodj, te hitvány!

MÁRIA

Hallgass!

LEICESTER

Reszkessetek! Mind csupa lelketlen!

Féljétek az Istent,

az ártatlanok bosszulóját!

MÁRIA
Magadat is elveszejted!

(A második ágyúszó dörren.

A hóhér és segédei megindulnak a lépcsőn, körülfogják Máriát.)

HÍVEK

Ah! Miért is nem olthatom véremmel

elvakult haragjukat!

CECIL

Ütött az óra!

LEICESTER (Cecilhez)

Gyalázatos!

MÁRIA (Leicesterhez)

Robert! Robert! Hallgass meg!

(Leicester karjára támaszkodik)

Ah! Bár egykor ebből az ölelésből

karodat kivonni kényszerültél,

most vezess elszántan a halálba

utolsó szerelmes vigasztalásként.

És ártatlanul kiontott véremmel

csillapítsd a sértett Eget,

ne idézd a hitszegő Angliára

a büntető Isten ostorát!

LEICESTER, TALBOT, HANNA,

HÍVEK

Minő szavak! Mily iszonytató balvégzet! Ah!

CECIL

Immáron biztosítva van Anglia békéje, igen!

MÁRIA
Hanna, Isten veled! Robert, Isten veled!

Ah! Ha egy napon ebből az ölelésből... Stb.

(Harmadszor dördül az ágyú. A lépcsőn megjelenik a hóhér négy vörösbe öltözött segédjével.)

TALBOT, HANNA, LEICESTER,

HÍVEK

Ártatlanul, szégyenben hal meg.

CECIL

Immáron biztosítva van Anglia békéje,

meghal a birodalom ellensége.

(Mária Talbot támogatásával, őrökkel körülvéve elindul a vérpad felé. Leicester tenyerébe temeti az arcát.)

VÉGE