2016. szeptember 9., péntek

Verdi – Solera: OBERTO, SAN BONIFACIO GRÓFJA (nyers)



OBERTO,
SAN BONIFACIO GRÓFJA

Opera két felvonásban

Szövegét írta: Temistocle Solera

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

SZEREPLŐK

CUNIZA, Ezzelino da Romano húga    mezzoszoprán

RICCARDO, Salinguerra grófja           tenor

OBERTO, San Bonifacio grófja            basszus

LEONORA, a lánya                               szoprán

IMELDA, Cuniza társnője                     mezzoszoprán

lovagok, hölgyek, udvarhölgyek, vazallusok, hírnök

Játszódik:
Ezzelino kastélyában, Bassanoban és környékén,
1228-ban


I. FELVONÁS

1.kép

Kies vidék.
Jobbra, a háttérben Bassano városa látszik.

ELSŐ JELENET

(Lovagok, hölgyek, vazallusok gyülekeznek, Riccardo Salinguerra gróf üdvözlésére.)

KÓRUS
Bíborpiros, szeretetre méltó fénnyel
tűnik fel reszketőn a hullámok fölött
egy csillag, mely nékünk,
legyőzve a sötétet, boldog napot hirdet.
S mintha előtte valamennyi égitest
félve bújna el:
ez a csillag az Amatunzia (Vénusz)
külsejét ölti magára.
Fordulj felénk kegyes védszellem;
erre a földre boldogságot
te áraszthatsz még;
távozzanak a háború fellegei
Itália városai fölül,
a boldog nászi ágyra
a szerencse mosolyog.

RICCARDO
Köztetek vagyok! Felébredt immár a nap,
amely vágyaimat sietteti.
Ezt az ujjongást, ami körülvesz,
ezt a fogadtatást néki köszönhetem,
egyedül néki, aki engem
a szerelem minden örömével kecsegtet.

KÓRUS
Óh, boldogok! Immáron beteljesül
minden szív kívánalma.

RICCARDO
Mintha már hallanám is kiáltásait
irigy ellenségeimnek;
kevély fejüket
látni fogom a földre hullni!
Óh! Ki védheti meg őket
a sértett Salinguerrák förgetegétől?
Ezzelinóhoz emelkedtem,
lesújtok az ostobákra.

KÓRUS
Jöjj boldog ujjongás közepette oda,
hol a szerelem vár!
Látni fogod az ősök fényét
még tündöklőbben felragyogni.

MÁSODIK JELENET

Leonora

LEONORA
Ah, végre kiürült a tér!
Az észtelen ujjongást a gyűlöletes tornyok közé
vitte a vazallusok tömege, míg itt végre
elnémult a lakodalmi ének…
Lakodalom? Másik nővel?
Csakhogy én váratlanul betoppanok! Én is
esküt teszek annál az oltárnál!
Óh, atyám! Mekkora bánatot
szerez neked e boldogtalan, midőn
a szülőföldtől távol meghallod,
hogy méltatlanná vált rád. De nem marad bosszulatlan
a gyalázat, és ez lesz
a nap, amelyik elhozza bosszúmat.

A szülői házban
egy angyal jelent meg nekem,
arcán szerelem
és szépség ragyogott.
Remény táplálta
szerelmes szívemet…
Ah! Elárult a háládatlan,
minden örömet elragadott tőlem.

Óh, bárcsak elfojthatnám szívemnek
végtelennagy szerelmét!
Az ifjúi ártatlanság,
óh, bárcsak visszatérhetne!
Akkor aranyló és fehér felhőkön
kerubokról álmodtam,
most gyötrelemről és szégyenről,
most könnyről és sóhajról!

(A város felé indul.)

HARMADIK JELENET

Oberto

OBERTO
Óh, szülőföldem, végre viszontlátlak,
drága, vágyott föld! A vendégszerető parton is,
amely befogadott, egyre csak
nálad jártak gondolataim.
Szomorú oka van , hogy visszatértem hozzád,
szeretett pátriám… Ismét könnyeimmel
kell áztatnom az édes hazaföldet,
aztán megint istenhozzádot mondanom!
Ha testvérnéném baljós írása
nem tévesztett meg,
a lánynak már ide kellett érkeznie. Hajh! De merre
lellek, óh, hálátlan leányom! Megrettenek…
Talán atyádnak utolsó napját jelölted ki.

NEGYEDIK JELENET

Leonora, Oberto

LEONORA
Napnyugtakor
kezdik csak a lakodalmat. Legyen hát!
Félhomályba burkolódzva
könnyebben fogok a kastélyba
észrevétlenül bejutni…  Óh, egek! Kit látok!

OBERTO
Mily hang! Ő az!

LEONORA
Te, atyám?!

OBERTO
Én vagyok.

LEONORA
Ezen a helyen találkozunk, örök Isten!

OBERTO
Nézz rám! Szememben
a fájdalom nyomát látod.
Szemérmetlen orcádon
a rettegés jegyei!
Nem volt elég neked a veszély,
melybe szerencsétlen atyád sodródott…
Becsületét is bemocskoltad
hajlott korára.

LEONORA
Atyám! A lelkemet szaggatod,
tekinteted megrémít!
Leányod vagy megbosszultatik,
vagy meghal.
Egy elárult és nyomorult lánynak
adj egy ölelést, óh, atyám!
Erre kér anyám a mennyből,
s boldog lesz a mennyben.

OBERTO
Anyád?

LEONORA
A mennyből
látja könnyemet, és sóhajt.

OBERTO
Vétkedet látja és elborzad.
Hallgass! Hordd el magad! Eredj!

LEONORA
Segíts meg kegyesen,
Ég, aki a szomorúakra rámosolyogsz!
Most, kit mellém vezéreltél,
mentsd meg az atyámat!

OBERTO
Nyújtsd nékem segítő karodat,
Ég, aki az elnyomottakra rámosolyogsz!
Azért jöttem e tájékra,
hogy bosszút vegyek becsületemért!
Halld! Azon magos tornyok között
rejtőzik a csábító;
ott tárd fel a vétkét,
mosd le a gyalázatot vagy halj meg!
Akkor adatik meg számodra
atyád szeretete!

LEONORA
Igen! Azon magos tornyok között
visszhangozzék hangom!
Sújtson az oltárra és dörögjön
rémítően a hitszegőre!
Esküszöm, kiérdemlem
atyám szeretetét!

OBERTO
Fogadj egy ölelést, óh, bűnbánó,
legyen ez az ígért megbocsátás záloga;
ám, ha a gyalázatot többre tartod az életnél,
ez lesz az utolsó, amelyben tőlem részesülsz.

LEONORA
Atyám ölelésének védelmében
magamat is erősebbnek érzem;
ha a gyalázatot többre tartanám a becsületnél,
ez legyen az utolsó, amelyben tőled részesülök!

(Bassano irányába távoznak.)

2. kép

Pompázatos terem Ezzelino palotájában

ÖTÖDIK  JELENET

KÓRUS
Boldog jegyesmátka,
jöjj közénk híveddel!
Olyan vagy, mint a rózsás
hajnal, mely felékesíti és beragyogja az eget.
Mint az euganei dombok gerincének
hófehér palástja, szíved olyan tiszta;
a völgyek lilioma büszkélkedhet
hozzád hasonló makulátlansággal;
A te orcád a mennyeknek
képe idelent,
ajkadon mosoly,
szívedben erény.

HATODIK JELENET

Cuniza, Riccardo, Imelda, Kórus

CUNIZA
Elég, elég, híveim! E napon
szereteteteknek új bizonyságát kaptam.
Az Ég jutalmazzon meg érte benneteket! Menjetek,
hamarosan hívatlak újra.

RICCARDO
Cuniza, ah, úgy tűnik,
e szépséges napon árny
vetül bájos homlokodra.

CUNIZA
Ah, hiába rejteném!

Egy boldog szerelem gondolata
számomra olyan, mint egy álom, kedvesem!
Ám szertefoszlik, midőn a szívem azt súgja:
hiába keresem, nem lehetséges.
A szívemet elárasztó boldogság
titkos félelemmel vegyül,
s mintha egy rejtélyes hang
zokogna fel a szívemben.

RICCARDO
Új nap ragyogjon rád derűsen,
ah, űzz el minden fölösleges félelmet!
Új hang éledjen kebledben,
amely örömről és szerelemről szól!
Egy gyászos látomás képét az oltár elé
ne hozd magaddal ily napon;
ha szomorú emlék maradna néked,
az nagy bánat lenne számomra.

CUNIZA
Ah, bocsáss meg!

RICCARDO
Vigasztald egy mosollyal azt,
aki órákon belül a férjed lesz!
A félelem és a remény közt hánykódva
szívem nem tud megnyugodni.

CUNIZA
Múló álomhoz hasonlatosak
a kétségeim, hidd el!

RICCARDO
Megnyugtatlak, biztosítlak,
nélküled meghalnék!

E kéz immáron adja vissza
boldogságodat, nyugalmadat;
egy szívet, egy lelket
formáljon belőlünk!
Rohannak majd az éveink,
mint a tiszta vizű patak,
mígnem a sírbolt
kéri holt tetemünket!

(Távoznak.)

HETEDIK JELENET

Imelda, Leonora

IMELDA
Szóval súlyos ok
vezérelt a kastélyba?

LEONORA
Olyas dolog, ami Ezzelino húgát is
erősen érdekelheti.

IMELDA
Bátorság, idegen!
Várj itt!
Rövidesen itt lesz a hercegnő.

LEONORA
Ah, keblemben miért versz
oly nagyon, szívem? Atyám
amott elrejtőzve hallgat engem! Bocsánatát
ki fogom érdemelni! A gonosz előtt
ne lásson reszketni.
Állj mellettem, nagy Ég, a rettenetes pillanatban!

NYOLCADIK JELENET

Cuniza, Leonora

CUNIZA
Szép idegen, mit kívánsz?

LEONORA
Erényességed híre vezérelt színed elé
egy szerencsétlent…

CUNIZA
Beszélj nyíltan!

LEONORA
Nos…
Egy boldogtalan ember leányát
látod magad előtt; Oberto neve
tán nem ismeretlen számodra.

CUNIZA
Ah! Obertóé, az ellenségé?

LEONORA
Visszafogottan beszélj! Velem együtt
ő is e falak közé lépett.

CUNIZA
A kastélyba? Óh, egek!

LEONORA
A harag késztette e végső lépésre.
Itt van a közeledben…

CUNIZA
Ő?

LEONORA
Lásd!

CUNIZA
(Félek!)

KILENCEDIK JELENET

Oberto, előbbiek

OBERTO
Én vagyok az! Egy szerencsétlen embert
láss magad előtt, asszonyom!
Ha irgalmat remélhetek még,
akkor szívedtől remélem azt.
A kegyetlen sors megcsúfolt,
de becsületemet sértetlenül megőriztem;
most elárulta, bemocskolta
egy gazember még a tisztességemet is…

CUNIZA
Egek, mit tettél! Micsoda veszélynek
tetted ki életedet, meggondolatlan!
Mit kívánsz tőlem? Szólj, add elő,
megteszem, amit tudok!

LEONORA
Mindent megtehetsz, s egyedül te teheted meg!
Ám szívedet fogja átdöfni,
ha a bűnöst és a bűntettet
remegve megnevezem…

CUNIZA
(Mily balsejtelem dermeszti meg szívemet!)
Mondd hát!

OBERTO
Azt tőle várd!
Azután a bosszúállást rád bízom
vagy a kardomra.

LEONORA
Álnéven, álruhában
örök szerelmet ígért nekem;
leigázta szívemet,
majd hitszegőn elárult…
Mindent, de mindent, békémet és becsületemet
elrabolt tőlem egy alávaló férfi …

OBERTO
Másik nőért!

CUNIZA
Egek! Ki az?
Hogy hívják?

LEONORA
Te magad vagy az.

OBERTO
Salinguerra az áruló.

CUNIZA
Egek! Riccardo! Óh, micsoda borzalom!

OBERTO
Azon a megviselt arcon
az igazat láthatod,
de ha szemednek nem hiszel,
higgy a haragomnak!
Megszegtem Ezzelino
kemény törvényét, és magammal
hoztam e földre
hűséges kardomat is.

CUNIZA (Obertohoz)
Fékezd keserű szavaidat,
heves haragodat csillapítsd;
nagy veszélybe
sodorhatnak!
(Leonorához)
Nem csak téged hozott szégyenbe
egy szerencsétlen érzelem…
Ám biztosan tudom, bosszút állok érte,
vagy szívemben elfojtom.

LEONORA
Óh, nagylelkű nő! Tőrt
döftem a szívedbe.
De legalább a hitvány
nem ragadta el becsületedet.
Te még gyűlölheted,
ám én reménytelen vagyok!
Méltó vagyok bocsánatodra,
méltó az irgalmadra.

CUNIZA
Nagy árat kell miattad fizetnem…

LEONORA
Elhiszem.

CUNIZA
Nagy kín ez nekem…

LEONORA
Tudom.

CUNIZA
Szememben…

LEONORA
Látom,
megcsillan már a könny.

CUNIZA
Ám ez legyen az utolsó, óh, te boldogtalan,
mely orcámat mossa!
A szívet remegtető harag
az árulóra le fog sújtani!

OBERTO, LEONORA
Óh, igen! Az utolsó könnycsepp
csordul orcádon;
A szívet remegtető harag
az árulóra le fog sújtani!

(Cuniza egy közeli szobába vezeti Obertót.)

CUNIZA
Barátaim, ide!

TIZEDIK JELENET

Riccardo, Imelda, lovagok, hölgyek, előbbiek

CUNIZA
(Riccardóhoz, Leonorára mutatva)
Lásd!

RICCARDO
(Megdermedek! Szétvet a düh!)

CUNIZA
Lásd őt!

RICCARDO
Nos hát!  Szerettem,
de csalfának találtam.

LEONORA
Ebben a pillanatban ismerek rád:
méltó hozzád néltánytalan vádaskodásod!
Megcsaltál, becsaptál,
immár sértegetsz is.

MIND
(Boldogtalan! Arcán
látszik a fájdalom kínja!)

OBERTO
Ki merészelte őt sértegetni?

LEONORA
(Óh, egek!)

CUNIZA
(Elárulta a lányt!)

RICCARDO
(Az apja!)

CUNIZA
(Ah, túlzott merészség!)

MIND
Oberto!

OBERTO
Igen, én vagyok.

MIND
Ki hozta ide?

OBERTO
Isten vezérelte lépteimet!

MIND
Erre a látványra rémületet
érzek minden tagomban!
Lelepleződött, és holtan
fog a hazaföldre roskadni.

OBERT
Erre a látványra rémületet
érzek minden tagomban!
Meg fogok halni, ám holtan
roskad össze velem együtt ez a hitvány.

OBERTO
Nem elég egyetlen áldozat
ennek a gazembernek,
az atyát és a leányt is
megöli gyáván,
elragadja becsületüket,
sértegeti, gúnyt űz belőlük…
Óh, te ostoba! Egy kardot
még fel tudok övezni!

RICCARDO
A sértésre adott válaszomat
hallani fogod, vénember,
ha a haragomat
egészen fellobbantod;
ha nem lenne szívemben
jóindulat irányodban,
megmutatnám neked,
hol a becsület ösvénye!

LEONORA
Ismeretlen a te számodra
a tisztesség ösvénye!
A becsület nem rejtőzködik,
mindig csak egy arca van.
Megtaposva, megalázva,
megcsalatva állok
előtted, te gőgös,
s nem szégyelled magadat?

CUNIZA
Lelkemet hazug
esküvel hitegettem,
s megnyitottam a tiszta
érzelmek örömének;
de képes leszek legyőzni
szívem csalódását,
már érzem, hogy gyűlöletté
válik szerelmem.

IMELDA, KÓRUS
Óh, nagy Ég, ne fordítsd el
barátságos tekintetedet!
Csitítsd felháborodásodat,
békével nevess ránk!
Ha egy szív hitszegő volt,
ha egy lélek csalfa,
azt a lelket büntesd,
büntesd azt a szívet!

MÁSODIK FELVONÁS

1. kép

ELSŐ JELENET

A hercegnő lakosztálya

Udvarhölgyek, Cuniza, majd Imelda

KÓRUS
(Boldogtalan! Megcsalatott szívében
kavarognak a szomorú gondolatok.
Boldogtalan! A szerelem hívószavára
megbízott az első esküben.)

IMELDA
Riccardo óhajt szólni veled.

CUNIZA
Riccardo? Mi lehet még,
amit mentségére felhozhatna? Egy napja még
édesen csengett e név szívemben,
akár a harmat, mely életre kelti
a hervadó virágot nyár idején.
Óh, kedves emlékek! Óh, becses érzelmek!
Ki ragadott ki benneteket szívemből?

Óh, ki adja vissza a lángoló gondolatokat?
Arca, lelke oly szépnek
mutatkozott előttem, a szerelemről szólt nekem;
Egy pillantása, egy édes mosolya
az életet jelentette számomra, a boldogságot, az édent!
Mint imádságok a rideg sírboltot,
immár nem hatják meg szívemet.

IMELDA
Mit parancsolsz tehát?

CUNIZA
A hitszegőt visszatérítem Leonórához.

IMELDA
És te?

CUNIZA
Első esküjéhez
személyesen vezérelem.

A hízelkedésnél és a ragyogásnál,
a csalfa körbeünnepléseknél
az erény fényessége
többet jelent az én szívemnek.
A boldogtalan lány fájdalma
találjon enyhet keblemen,
a barátság szent érzése
többet ér a szerelemnél.

KÓRUS
Ah, igen, ilyen nagy és becses személyhez
nem méltó az áruló!

MÁSODIK JELENET

2. kép

Lovagok kara

LOVAGOK
I. CSOPORT
Hová lett a csillag, amely felragyogva
szállott ma az égre?

II. CSOPORT
Gyászos fátyol takarta el,
elsápadt az a csillag.

I. CSOPORT
És az öröm, a kacagás,
mely szerelmet ígért nekünk?

II. CSOPORT
Egy csapásra mind eltűnt
mint egy csalóka álom.

EGYÜTT
Vigasztalja a megcsaltat,
akinek nincs több reménysége,
hogy ebben az életben társak
a balszerencse és az erényesség!

HARMADIK JELENET

Oberto, majd a Lovagok

OBERTO
Még késik! Talán nem lelt rá a küldönc,
vagy gyáva lenne? De nem! Nem hiszem. Végre
beteljesíthetem bosszúvágyamat!
Nincs menekvése kardom elől!

A borzalmas árulás
az alávaló vérét követeli;
karom nem ernyedett,
kardom villámként csapkod.
S ha mégis elhullna az aggastyán,
ha így van megírva az Égben,
a másnak bűne
mégse nehezedjék becsületére!

KÓRUS
Oberto! Oberto!

OBERTO
Mily boldog kiáltás!
Talán elárult a hűtlen hírnök?

KÓRUS
Nem kell félned Ezzelinótól,
jöjj, Cunizához, aki megment téged!

OBERTO
Távozzatok! Hamarosan nála leszek.
(A kar távozik.)
Megment? Mit számít? Bosszút akarok!

Csakhogy te, gőgös ifjonc,
nem fogsz gyöngének látni!
Egyikünknek vagy másikunknak a végzet
az utolsó napját hozza.
Holttestemből csatakiáltás
tör majd föl:
Oberto a Salinguerrákat
haldokolva megátkozza!

Íme, ő az! Nyugodt vagyok.
Lépj be, derék vitéz!

NEGYEDIK JELENET

Riccardo, előbbi

Nem gyöngéded leányzók
megmérettetése lesz ez.
Meghalni jöttél ide, vagy véghezvinni
silány gaztettedet. Ránts kardot,
védd magad!

RICCARDO
Csak egy pillanat,
heves agg! Egyenlőtlen párharcra
szólítsz meglehet… Visszautasítom.

OBERTO
Micsoda rongy ember vagy!
Legalább ez a tetted legyen kevésbé hitvány!

RICCARDO
Hagyd a gyalázkodást,
a sértegetés nem vall igazi bátorságra.

OBERTO
A harcban hitványaknak, csak a nőkkel szemben hősöknek nyilvánítom a Salinguerrákat.

RICCARDO
Hitványak a harcra? Ah! Azt akarod?
Kardommal felelek.
(Kardot ránt.)


ÖTÖDIK JELENET

Cuniza, Leonora, előbbiek

CUNIZA
Megállj! Ah, ezen a földön
túl sok becstelenséget műveltél már!

RICCARDO
Jaj, a szégyen és a méreg
harcot vív keblemben.
Erre a tekintetre önvád
keseríti el szívemet.
Hajh, tárulj fel, óh, föld mélye,
és nyelj be engem, könyörgöm!

LEONORA
Ő aljas és áruló,
és még mindig szeretem!
Ah, a szerelem lobogását
ki tudná eloltani?
Inkább választanám a halált,
úgy sincs szívemnek más reménye.

CUNIZA
Nyomorult! Nem átallott
hozzám kihallgatásért folyamodni,
miközben szívét újabb
rémes gyalázatosságnak nyitotta meg!
(Leonorához)
Boldogtalan! Vigasztalódj,
visszatér szívedre!

OBERTO
Ah, gazember! Kardom elöl
nem, nem menekülhetsz!
Mint Isten villáma,
mindenütt rád fog találni.
Véreddel fogod lemosni
az atyáról a gyalázatot!

CUNIZA
Gróf, látod, rettenetes
helyzetbe kevertél minket.
Megbocsátok neked. Rendbe hozni
a gyalázatosságot még te vagy képes.

RICCARDO
Parancsolj!

CUNIZA
Ennek a boldogtalannak
esküdtél egykor szerelmet.

LEONORA
(Óh, nagylelkű nő!)

CUNIZA
Ragyogjon hát az esküvő öröme!

RICCARDO
Ez a parancsod?

OBERTO (Riccardóhoz)
(Színlelned kell, ha nem vagy gyáva!
Aztán várj rám az erdőben!)

RICCARDO (Obertóhoz)
(Ott leszek, őseimre mondom.)

CUNIZA
Riccardo, nos?

RICCARDO (Kezét nyújtja Leonorának)
Csupán a kezem felelhet helyettem.

LEONORA
Atyám! Igaz lehet?

CUNIZA
Bár az Úr is rád nevetne!

LEONORA
Ah, Riccardo, ha szerencsétlen szerelmesedhez
visszatérsz bűnbánva, őszintén,
ahogyan első esküvésed idején,
teljes szívemet neked adom!

RICCARDO
(Boldogtalan! Bájos orcáján
szerelem ragyog, s én mégis elárultam.
Boldogtalan! A becsület elszólít oda,
ahol ismét megsebezhetlek!)

OBERTO
(Óh, remegő keblemben egy pillanatra
csituljatok, haragos gondolatok!
Az alávalónak vérével fogom lemosni
nevemről a szégyenletes gyalázatot!)

CUNIZA
(Óh, bár feledhetném a pillanatot,
amelyben megnyitottam szívemet a szerelem előtt!
Hajh, végül nevessen a boldogtalan leányra
a béke, mely nekem többé nem adatik meg!)

(Oberto az erdő felé távozik, a többiek a másik irányba.)

HATODIK JELENET

Lovagok kara

LOVAGOK
I. CSOPORT
Láttátok őket?

II. CSOPORT
Óh, igen! A két gróf
kezet adott egymásnak.

I. CSOPORT
És a szívük?

II. CSOPORT
Hiába, hiába!
Az arcukon harag látszott.

MIND
Ah, balsors! Hiszen a keresztről
csak a békét hirdette az Isten!
Hangja süket fülekre talált,
az ember a vérben leli örömét.
Óh, balsors! Hisz egyazon földnek
ragyogó sarjai mindketten!
Békét végre! A testvérháborút
elátkozta az Úristen!

(Váratlanul párbajzajt jelenít meg a zene.)


I. CSOPORT
Óh, mi ez a zaj!?

II. CSOPORT
A csupasz kardpengék ádáz összecsapása!

MIND
Óh, kegyetlen pillanat!
Siessünk, nézzünk utána!

(Az erdőbe sietnek.)

HETEDIK JELENET

Riccardo
kezében karddal, besiet, mintha üldöznék.

RICCARDO
Egek, mit tettem! Azzal a vérrel
szennyeztem be a kardomat…
Hová rejthetem
a bűnt, a szégyent?
Ah, szökni kell!
Óh, Istenem! Ki jajgat?
Tévedtem… A szél süvöltött.
Ah, nem! Utolsó sóhaja ez
egy szerencsétlen haldoklónak.

Irgalmas Ég, kegyelmes Ég,
(Imára kulcsolja kezét)
ha szabad nekem még bármit is kérnem,
jaj, bocsáss meg egy boldogtalannak,
ments meg engem, könyörgöm!
Óh, lelkifurdalás! A haldokló
árnya mindörökre követni fog.

NYOLCADIK JELENET

Cuniza érkezik kifulladva Imeldával,
majd a Kórus

CUNIZA
Hol van? Hiába keresem!
Mily balsejtelem nehezedik szívemre!
A sír fagyát érzem
ereimben, szívem közepén.

IMELDA
Jön valaki.

KÓRUS
Megtaláltuk!
Az erdőben, dermedt holtan…

CUNIZA
Egek!

KÓRUS
Vérébe fagyva
Leonora atyját.
A lány gyanítva a párbajt
a fák közé sietett,
látta lesújtani szerelmét;
s elájult a fájdalomtól.

CUNIZA
Ah, kegyetlenek! Óh, igaznak bizonyultak
balsejtelmeim! Vezessetek
a szerencsétlenhez!

KÓRUS
Közeledik!

MIND
Óh, borzasztó látvány!

KILENCEDIK JELENET

Leonorát a színre vezetik

CUNIZA
Jöjj, óh, te szerencsétlen, csupa könnyre
és boldogtalanságra sújtott lány!
Szívemen találj biztonságot,
nem, nem hagylak el többé!

KÓRUS
Szíveden találja meg
a kiállt fájdalmak jutalmát!

LEONORA
Mindent elvesztettem! Mindent! A végső csapást
az ég akaratából látnom kellett!
Szerencsétlen apám! Apám, bocsáss meg!
Nem ő gyilkolt meg! Én vagyok az, aki megölt téged!

KÓRUS
Csillapodj, csillapodjon fájdalmad,
baráti szíven pihensz!

LEONORA
Én szerencsétlen! Ezen a helyen
hűtlen szerelmemet kerestem…
Itt becsapott a szívtelen…
Itt alázott meg, és gyalázkodott velem…
Itt kellett kiállnom, óh, Istenem
sértett atyám tekintetét!
Azért jöttem, hogy megöljem őt
a csábító kezével!

UTOLSÓ JELENET

Hírnök érkezik, levelet nyújt át a hercegnőnek,
előbbiek

KÓRUS
Hírnök érkezett?
Mit akarhat? Mi lesz most?

(Cuniza reszketve olvassa, majd felkiált)

CUNIZA
Hallgasd meg óhaját, nagy Ég;
Irgalmazz meg neki!
(Leonorához lép, halkan súgja neki)
Salinguerra elmenekült Itáliából,
külhonban keres menedéket.
Bocsánatodat kéri,
javait, hűségét,
ahogyan az első szerelem idején…

LEONORA (félbeszakítja)
Hallgass, óh, Istenem, ne folytasd!
Rejtsd el a vérszennyezte papirost,
amelyet ő írt!
Apa nélkül, megátkozottan,
egy cella vár rám.
Mindenütt vért látok…
Elégetnek a forró lángok!
A könnyem, a fájdalmam,
ah, siettessék halálomat!

(A hölgyek karjába omlik)

KÓRUS
Szerencsétlen! Kegyetlen gyötrelem
csapott le rá, s megrohanta a szívét!
Nyögdécsel… Siráma
bárcsak irgalomra bírná az Eget!

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése