2016. augusztus 7., vasárnap

Verdi – Cammarano: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM (LUISA MILLER)



Ezt a szöveget egy antikváriumban vásárolt, német kiadású zongorakivonatból gépeltem ki, ami Vasadi Balogh Lajos karmester tulajdona volt. Egy korábbi bejegyzésben már írtam ennek történetéről.  Feltételezem, hogy a karmester úr a szólisták korrepetálására használhatta elsősorban, ezért a kórus szövege helyenként ott sem szerepel benne, ahol nem e jelentős húzások miatt hiányzik, ezeket a részeket "X"-szel jelöltem, ugyancsak erre kényszerültem néhány helyen, ahol minden igyekezetem ellenére sem tudtam kiolvasni a halványan megmaradt feliratot, mert Amália ceruzával beírt magyar szövegét itt-ott kiradírozták, és a helyére tollal az eredeti olasz szöveget másolták. 
A megdöbbentően sok húzás (néhol inkább csonkolásnak nevezném) helyét (...) jellel láttam el.
A fordítás egyértelműen a német szöveget vette alapul, de az olasz eredetitől nem üt el sokkal jobban a zenés fordítások esetében szokásosnál.



ÁRMÁNY ÉS SZERELEM
(LUISA MILLER)

opera 3 felvonásban

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

Friedrich Schiller drámája után
szövegét írta: Salvatore Cammarano

Ősbemutató:
Nápoly, Teatro San Carlo, 1849. december 8.

Georg Göhler német fordításának felhasználásával
fordította: Hubay Miklós

SZEREPLŐK:

WALTER gróf……………………………basszus
RUDOLF, a fia…………………………… tenor
AMÁLIA, hercegnő,
Walter gróf unokahúga……………………...…alt
WURM, Walter várnagya………………...basszus
MILLER, kiszolgált katona…………….….…bariton
LUJZA, a leánya……………………..…..szoprán
LAURA, falusi leány………….…….…mezzoszoprán
PARASZT……………………………….…….tenor

Amália udvarhölgyei, apródok, szolgák, íjászok, falusiak

Játszódik Tirolban, a XVII. század első felében


ELSŐ FELVONÁS

A SZERELEM

1. kép

Első jelenet

Kedves falu.
Az egyik oldalon Miller szerény háza, a másikon kis falusi templom.
A távolban, a fák között Walter gróf kastélyának tornyai látszanak.
Ragyogó tavaszi hajnal. A falu lakói gyülekeznek Luisa születésnapját ünnepelni.

KÓRUS, LAURA
Nem hallod, Luiza, az ünnep csak rád vár,
az égen a vén nap utánad bekémlel.
Sok rózsával várunk, óh, jöjj végre már!
A dal messze csengve most téged köszönt fel,
e szép május égen felhőt nem hajt a szél sem,
oly tündöklő tisztán fogad az ég is, lásd,
a hajnal oly fényes, a rózsa mily színes,
mind néked pompáz, tégedet felköszönt.
(…)
Jöjj hát, te drága, úgy várunk rád!
Jöjj hát, te drága, úgy várunk rád!
Nos, halld meg hát, Luiza, az ünnep vár rád!

Második jelenet

LUISA, MILLER, előbbiek

MILLER
Ím, itt jő a lányom.

LUJZA
Kedves barátaim!

KÓRUS
A jó Isten éltesse Lujzát!

LAURA
Ma, névnapodon
hő fohászt az égbe küldünk.

MILLER
Ragaszkodástok megnyilatkozása
könnekre késztet engem.
E napnak szívem százszorosan örvend,
Lujzát ez adta nékem.
(Megöleli a lányt.)

LUJZA
(Türelmetlenül néz körbe.)
(Csak ő nincs itt!
Nélküle nem teljes az én ünnepem.)

MILLER
Kislányom, látom rajtad,
alighogy megfogant, szerelmed már
fennen lángol. Csak bajt ne hozzon
e gyorsan támadt érzés!
(Lujza szólni akar)
Nem rég jött ez a Werner
az új földesúrral, és senki nem tud róla semmit.
Féltlek tőle.

LUJZA
Ne félts! Színtiszta jellem,
eszményi férfi, nincs a földön még egy,
ki hozzája fogható.
És szeret, mint én őt!

Megláttam őt, s a szívemen
a boldogság eláradt,
szeméből az imádat
úgy lángolt énfelém.
Úgy rendelték az égiek,
hogy egymásra találjunk.
Egymáshoz hajt a vágyunk,
mely ég szívünk rejtekén.
Ah!
Megláttam őt, s a szívemen
a boldogság eláradt,
s szeméből az imádat
úgy lángolt énfelém.
Ah, úgy rendelték az égiek,
hogy egymásra rátaláljunk.
Egymáshoz, egymáshoz hajt a vágyunk,
a vágyunk a szívünk rejtekén.
Egymáshoz hajt, ah, a vágy,
egymáshoz hajt a vágy,
felé hajt a vágy!


(…)

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF
Hah, drága szívem!

MILLER
(zavartan)
(Ő az!)

RUDOLF
(Miller elé lép)
Atyám!

LUJZA
Fogadd el őt
a szíved gyermekének!

RUDOLF
(Üdvözli a falusiakat)
Jóemberek!
(Lujzához)
Mondd, boldog vagy?

LUJZA
Telve boldogsággal
a lelkem.

LAURA, KÓRUS
Reátok vár az élet,
a boldog jövendő.

LUJZA, RUDOLF
A boldogság, az élet,
miénk már ma is.
Érzem, hogy hő szerelmed
a mennyországba visz.

RUDOLF
Édesem!

LUJZA
Kedvesem!

RUDOLF
Hallod, e szív hogy dobban
névtelen boldogságtól?
Míg élek, el nem lobban
e láng, mely bennem lángol.
Mert egybefűzte életünk
a mennybéli Úr,
és érzem, hogy a síron túl
is egymásé leszünk.

LUJZA
Hallod, e szív hogy dobban
névtelen boldogságtól?
Míg élek, el nem lobban
e láng, mely bennem lángol.
Mert egybefűzte életünk
a mennybéli Úr,
és érzem, hogy a síron túl
is egymásé leszünk.

(…)

RUDOLF, LUJZA
Ah!
LAURA, FALUSIAK
Híven!
MILLER
Isten!

LUJZA
Híven! Ah, e láng!
RUDOLF
Híven! Ah!
Érzem, hogy a síron túl,
ott is csak egymási leszünk,
ott is csak egymásé leszünk,
csak egymásé leszünk!
MILLER
Isten, ah,
távoztasd el, távoztasd el
tőle e szörnyű sorsot,
mert túl nem élem én,
mert túl nem élem én!
LAURA, FALUSIAK
Híven! Ah!
Lám, szívük most százszor boldog,
csak sohse múljék el ez égő szerelem!

(Harangszó hallatszik.)

MIND
Harangszó! Mily lágyan hívogat!
Az Isten szava hív,
az Isten szava hív. Jöjj, jöjj!

LUJZA, RUDOLF
Hallod, e szív hogy dobban
névtelen boldogságtól?
Míg élek, el nem lobban
e láng, ez égő vágy.
LUJZA
A síron túl is ég,
a síron túl is ég
e láng, e láng, e láng.
RUDOLF
A síron túl is ég,
e láng, e láng úgy ég.
MILLER
Ó jaj, úgy elszorul a szívem,
aggódva rosszat sejtek,
rosszat sejtek, úgy aggódom.
Nem élem túl, ha gyermekem
a csábító prédája lesz.
Oly rosszat sejtek!
Ó távoztasd el tőle, Uram,
e szörnyű sorsot;
nem leszek soha boldog,
ezt túl nem élem én.
Jaj, nem! Jaj, nem!
Nem élem túl!
LAURA, FALUSIAK
Hív minket már az Úr,
hív minket már az Úr.
Jöjj, jöjj, jöjj!
Légy boldog, boldog, boldog!

(Mindenki a kis templomba megy; Miller lassan követi őket, éppen belépne a szentélybe, amikor megállítja valaki.)

Negyedik jelenet

WURM, MILLER

(Belép Wurm)

WURM
Várj még egy szóra!

MILLER
Wurm!

WURM
Hallottam mindent.
A lelkemet a féltés vad lángja gyötri.
Imádom Luizát; egy éve már, hogy tőled
őt feleségül kértem. Nem voltál ellene,
és most, amikor sorsom szerencsésebbre fordul,
mert az új földesúr jobban kegyel elhunyt elődjénél,
szavad nem állod és csalfán kijátszol.

MILLER
Ne folytasd!
Nem tagadnám meg áldásom tőled,
ha téged lányom viszont szeretne.

WURM
Hát nem vagy elég férfi,
hogy makacs leányodat kényszerítsd,
az apai joggal miért nem élsz?

MILLER
Ezt várnád tőlem?!

Két lény, ha egyesül szent házasságra,
hallgassanak csupán szívük szavára.
Áldást reájuk nem hoz a kényszer,
megsínylik fájón a holtig tartó szenvedéssel.
Zsarnok atyák az Úr ellen vétnek,
gyermekük vágyát ha szigorral üldözik;
az Isten ellen halálos vétek
gyermeki lelket így nyomni el, ah!
(…)
Gyöngéd megértés mindent elérhet,
hő szívek lángján a zord erőszak megtörik,
hő szívek lángján megtörik,
hő szíveken, ah, nincs zsarnok atyáknak hatalma, nincs!

WURM
Szánlak botor vakságodért.
Lágyszívűséged megbánod még ezerszer.

MILLER
Hogy érted ezt?

WURM
Kit lányodnak férjül szántál,
álnéven nyerte el szívét
s bizalmadat

MILLER
Mit hallok?
Igaz lenne?

WURM
Jól ismerem:
gróf Walter fia az álnok!

MILLER
Nagy ég! A gróf az apja?

WURM
Kenyéradó urad.
De megyek.

MILLER
Várj!

WURM
Elmondtam mindent.
(Távozik.)

MILLER
Jaj, megszakad szívem!
(A fájdalomtól sújtva egy pillanatra némán áll.)

(…)
Meg kell védnem becsületem s a lányomét!
Melyet eddig gáncs nem ért,
meg kell védnem becsületem,
melyet eddig soha gáncs nem ért!

(Távozik.)

2. kép

Ötödik jelenet

Terem Walter kastélyában, a háttérben ajtóval.

WALTER, WURM, SZOLGÁK a küszöbön túl


WALTER
(Belép Wurmmal.)
Nem tudom hinni.
Eszét vesztette volna a fickó?

WURM
Uram, hisz tudja jól, milyen csélcsap,
meggondolatlan.

WALTER
Ám a hercegnő rögtön itt lesz!
Mondd neki, hogy várom!

(Wurm távozik a szolgákkal.)

Ah, minden oly rendben, csak, fiam,
te meg nem értsz dacolva!
Ha tudnád, jövődért mily áldozatot
hoztam!
 (megretten)
Ah, meg ne tudjad, nem, soha!
 (Tenyerébe temeti arcát; hosszas csend.)

Kész örömmel od’adnám az éltem,
hogyha őt nagynak, boldognak látnám.
Ámde lelkét megszánta a Sátán,
hogy dacával megbántson s vérig sértsen.
Azt sugallta a Sátán,
hogy dacával megbántson
és vérig sértsen.
(…)
Nincsen benne se hűség, se hála
énirántam a jóságomért, ó, jaj!
Szívem mérhetetlen bánatára,
bűnhődésül adá őt az ég,
szívem mérhetetlen bánatára
adta nékem őt az Ég.
(…)
Szívem bánatára, bűnhődésül
adta őt az Ég!
Ó, szörnyű csapás!

(Belép Rudolf.)

Hatodik jelenet

RUDOLF, WALTER

RUDOLF
Atyám!

WALTER
Jöjj gyorsan!
Jó újságot mondok, örvendj, Rudolfom:
nemsokára hitvesed lesz Amália.

RUDOLF
(Nagy Isten!)

WALTER
Ti ketten együtt nőttetek fel,
nálad jobban senki meg nem érti a szívét.
Kérdeztem tőle, menne-e nőül hozzád?
Boldogan mondott igent, s megvallá,
te vagy szívének első, titkos álma,
s csak atyja kívánatára lett jegyese a hercegnek.

RUDOLF
(El vagyok veszve!)

WALTER
Öreg férje elesett a harcmezőn,
vagyona és rangja az özvegyre szállott,
ő élvezi a kegyét a német császárnőnek;
ha mellé állasz, rád is fénylik a koronája lángja
s hatalma.

RUDOLF
Ilyen hiú vágynak
szívemben helye nincs, tudod jól.

WALTER
Hogy mit rejt gyönge szíved?
Reszkess, ha rejtekébe látok!

RUDOLF
Föltárom nyíltan önként….

(Vidám hangok hallatszanak.)

WALTER
Csöndben! Hallod? Épp ő jön!

RUDOLF
Ó, atyám!

WALTER
Fogadjuk együtt, ha jő!
Kezét megkérni
majd magadnak kell.

RUDOLF
Mit gondolsz, van remény?

WALTER
Semmi kétség,
csak tedd meg azt, mit mondtam!

Hetedik jelenet

Belép a HERCEGNŐ

(...)

HERCEGNŐ
(nagy lelkesedéssel)
Ti kedvesek, oly jók, ti drágák!

WALTER
Légy üdvözölve…

(A hercegnő szerelmetesen karjaiba veti magát.)

szép húgom nálam!
Engedd meg a fiamnak,
hogy mulattasson, míg elkészítek mindent
a vadászat előtt!
(fiához halkan)
Fogadj szót!

(Intésére mindenki távozik vele; Rudolf és a hercegnő kettesben marad.)

RUDOLF
(Ő nemes, jószívű
Jobb, ha mindent bevallok neki.)
Fenség!

HERCEGNŐ
Miért e furcsa címzés?
Amália a nevem; remélem,
az vagyok még néked, ki voltam.
Változott bár a sorsom, szívem most is a régi.

A tündöklő pompából elvágytam én
a szülői házba, úgy vonzza szívem,
hol szívemnek ártatlan rejtekhelyén
feltámadt a legelső, szent érzelem.

RUDOLF
Az ifjúi évek szép, tavaszi álmát,
szelíd boldogságát megosztád velem.

HERCEGNŐ
A szívemnek ártatlan rejtekhelyén
feltámadt a legelső szent érzelem.
RUDOLF
Az ifjúi évek szép tavaszi álmát,
szelíd boldogságát megosztád velem.

(…)

RUDOLF
Mi lelkemet nyomja, meggyónom most néked,
és könyörgök hozzád: bocsáss meg nekem!

HERCEGNŐ
Óh, állj fel, Rudolfom, fölindultnak látszol!

RUDOLF
Gyötrődöm kegyetlen, hiába tagadnám.

HERCEGNŐ
Beszélj hát!

RUDOLF
Hogy tárjak fel mindent előtted?
Bocsáss meg, könyörgöm! Elpártoltam tőled.

HERCEGNŐ
Mit mondasz?

RUDOLF
Ily fennkölt, ily tündöklő élettársat
nem rendelt nékem a sors!

HERCEGNŐ
Mondj mindent el!

RUDOLF
Meg kell tudnod, hogy szívem már másé…

HERCEGNŐ
Szíved másé?

RUDOLF
Bocsáss meg!

HERCEGNŐ
Szíved másé?!

RUDOLF
Óh, kérlek, bocsáss meg!

Ah, hidd el, jobb a válás,
mint szenvedni láncra fűzve,
ah, (…)
inkább nem kell az élet,
hadd ontsa szívem vérét e kard!

HERCEGNŐ
Szúrd által, ím, a szívem,
egy jajszót nem kiáltok,
(…)
Bosszúm elér ám téged
megtorolván a csalfaságodat.

RUDOLF
Ah!

(…)

HERCEGNŐ
Bosszúm megtorolja a csalfaságodat.
Bosszúm megtorolja a csalfaságodat.
A véredet hadd ontsa a kard,
hadd ontsa a kard!
RUDOLF
Vesszen ez élet, ontsa a véremet e kard!
Vesszen ez élet, ontsa a véremet e kard,
hadd ontsa kard!

(Eltérő irányban távoznak.)

3. kép

Nyolcadik jelenet

Miller házában. Kétoldalt ajtó: az egyik Miller szobájába, a másik Lujzáéba nyílik; az előbbi mellett kard és katonazubbony függ; szemközt a bejárat és ablak, melyen át a kis templomra látni.
(…)

Kilencedik jelenet

LUJZA, majd MILLER

LUJZA
(az ablakhoz lép)
Hol késhet? Azt mondta,
nemsokára itt lesz, otthagyva vadásztársait.

(…)

(Belép Miller, s egy székre veti magát.)

LUJZA
Édes jó apám! Mi lelt,
mért vagy oly izgatott?

MILLER
A gyanúm nagyon is
alapos volt.
(fölkel)
Megcsaltak téged.

LUJZA
Megcsaltak, hogyan, beszélj?

(…)

MILLER
A név, mit mondott,
álnév csak.

LUJZA
Werner? Nem igaz!

MILLER
Ő Walter grófnak fia,
és atyja parancsára egybekél nemsoká
egy hercegnővel.

LUJZA
Ez aljas rágalom,
ez lehetetlen!

MILLER
A kastélyban voltam,
láttam a mátkát.

LUJZA
Hallgass!
Ne gyilkold lányod lelkét!

MILLER
Hogy csábítódat
házamban tűrjem csak nem kívánod?
(Dühödten indul szobája felé, ahol meglátja falon függő, öreg zubbonyát.)
Ez ódon kabátra esküszöm,
melyre vérem omlott már,
hogy bosszút állok.

LUJZA
(riadtan)
Állj meg!

Tizedik jelenet

RUDOLF, előbbiek

RUDOLF
(még a küszöbön, ahonnan hallotta
a párbeszéd végét)
Luiza, mit se félj!

(Miller megindul felé, de Lujza közbe lép, Rudolf előrébb jön.)

Én nem vagyok csábító,
híven állom, mit megfogadtam.
Megvallom, nem Wernernek hívnak,
de mit jelent a név, a szív, ha változatlan!

MILLER
Hogy’ értsem?

LUJZA
Ó, jaj!

RUDOLF
(Lujzát Miller elé térdelteti,
s maga is odatérdel a lány jobbját megragadva; szenvedélyesen felkiált.)
E szív tiéd a sírig.
Atyád legyen tanúmmá,
s az Ég is hallja szent esküvésem!

MILLER
Mily dőre vakság!
Ki véd meg minket, ha üldöz
a gróf bosszúja?

LUJZA
Úgy félek!

RUDOLF
(ünnepélyesen)
Csak én tudom és az Isten
a szörnyű, borzadályos titkot,
melyről én fogom letépni a leplet,
és porba sújtom szavammal a grófot!

LUJZA
Lépteket hallok…

RUDOLF
(a küszöbhöz lépve)
Ez ő!
Apám az!

LUJZA
El vagyok veszve!

MILLER
Itt nálam a gróf úr?

Tizenegyedik jelenet

WALTER, előbbiek

(Belép Walter)

RUDOLF
Te? Te, apám?!
Ó, mondd, mért jöttél, ó, mért jöttél?

WALTER
Hogy mért? A reszketésed nem tudatja véled
azt, mi dolgom, nékem e házban?
Mindörökre széttépem én most
ezt a szégyenteljes vonzalmat!

LUJZA
Jaj!
MILLER
Hogy?!

RUDOLF
Jaj néked, hogyha még
ilyen szót kiejtsz a szádon!
Nem, nem, nem, nem!
Lelkem tiszta, nagy szerelmét
hogy merészeled gyalázni?

WALTER
Megható e tiszta érzés
ilyen elbukott leányért.

LUJZA, MILLER, RUDOLF
Ah!

(Lujza apja karjába hanyatlik,
Rudolf kardot ránt.)

RUDOLF
Az életem te adtad!
(leereszti a kardot)
Ám e percben tartozásom
megfizettem.

MILLER
(közben egy székre segítette Lujzát)
Egy tiszta házat meggyaláztál,
ezért lakolsz még! Reszkess!

LUJZA
(eszmélve)
Nagy Isten!

MILLER
Eremben
mint láva lüktet, forr a vér…

WALTER
Hogy merészelsz…?!

MILLER
Hogyha kell, kiontom a becsületér’.

WALTER
Öreg, nagy ára lesz
e balga beszédnek. Hahó!

Tizenkettedik jelenet

Egy csapat íjász siet be Laura és falusiak kíséretében.


ÍJÁSZOK
Parancsol?

LUJZA
Ó, nagy Ég!

LAURA, FALUSIAK
Mi történt?

RUDOLF
Óh, atyám, hát képes lennél?

LAURA, FALUSIAK
Ó az atyja!

WALTER
Vigyétek őket!

RUDOLF
Csak egy szót még!

WALTER
Nem érdekel!
(az íjászokhoz – Millerre és Lujzára mutatva)
El hát vélek!

LAURA, RUDOLF, FALUSIAK
Ah!

MILLER
Hah, te zsarnok!

LUJZA
(Walter lába elé hullva)
Légy irgalmas!

MILLER
(Felrántja a lányt.)
Te térdelsz?! Nem!

Tiszta nőiség e földön
nem süllyed olyan mélyre,
hogy e gaz gonosztevő előtt
térdre hulljon tőle kegyelmet kérve.
Csak az ég Urára nézz fel,
aki mindent megtorol,
ő lesújt bosszuló, hatalmas kézzel,
kiben bűn, annyi durva szenvedély honol.

RUDOLF
Téboly szól minden szavából,
irgalmazz szegény fejének!

WALTER
Nem tántorít el vak dühöd,
atyai szent jogommal élek.

RUDOLF
Ó, el ne oltsd mennyei lángját
szívünk tiszta szerelmének!

WALTER
Szót se, mint mondtam, úgy legyen!
Nem tűrök én ellenszegülést!

LUJZA
(könnyes szemekkel az ég felé fordulva)
Isten alkotott meg engem
úgy, mint többi gyermekét.
MILLER
Nézz az égre! Az égre nézz fel!
RUDOLF
Ó lágyítsd meg a szíved!
Ó lágyítsd meg a szíved!
WALTER
Én kényszerítlek téged.
Szülői joggal élek.

LUJZA
Miért tipornak hát a sárba
mint a földnek szégyenét?
Miért? Nagy Ég!
Ó, Megváltóm, fogd a pártom,
légy te védőm, támaszom!
Szent kegyelmed százszor áldom,
védd az ártatlant, halld kérő szóm!
RUDOLF
Kérlek!
Ó, lágyítsd a szíved!
Bosszú lángja gyúl ki bennem,
hogyha most nem hallgatsz énreám.
Elvesztesz örökre engem,
és te többé nem vagy már apám.
Bosszú lángja gyúl ki bennem,
hogyha most nem hallgatsz énreám.
Ah, akkor elvesztesz örökre engem,
és te többé nem vagy már apám.
MILLER
Ó, nézz fel!
Lesújt ő hatalmas kezével!
Az Ég Urára nézz fel!
Az Ég Urára nézz fel!
Nézz, ó, nézz az égre!
WALTER
Mit megmondottam úgy lesz,
ellenszegülést nem tűrök én el.
Ezt a bűnös köteléket
tilalmammal széjjelszaggatom.
Átkom lesz a büntetésed,
ha nem tiszteled akaratom.
Átkom lesz a büntetésed,
ha nem tiszteled akaratom,
az átkom, ah, az átkom lesz a büntetésed,
szörnyű átkom sújt le majd reád!

(…)

LUJZA
Szent kegyelmed százszor áldom,
ó, nézz rám, rám!
Ó, Megváltóm, fogd a pártom,
ments meg, Uram, óh, jöjj!
RUDOLF
Bosszú lángja gyúl ki bennem,
hogyha nem hallgatsz rám.
Nem vagy többé az apám, apám!
MILLER
Bűnt ő megtorolja,
nézz az égre föl tehát,
nézz, megtorolja ő a bűnt.
Ó, kérd az ég Urát,
ó, kérd az ég Urát!
WALTER
Rád az átkom bősz villáma sújt,
lesújt az átkom, átkom,
rád bosszúm villáma sújt,
a bosszúm majd sújt rád!
LAURA, FALUSIAK
(Szívünk fáj és szánva szánjuk,
ah, a szívünk fáj, fáj;
szánjuk őt, s a szívünk fáj, ah, fáj!)
ÍJÁSZOK
x

WALTER
(az íjászokhoz)
Parancsom teljesítsék!

 (…)

RUDOLF
Hogy elhárítsam tőle e szégyent,
e kardot az ő szívébe szúrom.
(Az íjászok közé ugorván Lujza mellének szegzi a kard hegyét.)

WALTER
Nos öld meg őt!
Vagy reszketsz? No lássuk!
RODOLF
Ördög s pokol!

Ördög s pokol!

WALTER
Te gyáva! Hát öld meg őt!
RUDOLF
Ah!

Hasztalan minden, szörnyű terv,
amit sugall a Sátán:
vagy megparancsolod, hogy nyomban
szabadon bocsássák,
(Walter fülébe súg rémítő hangsúllyal.)
vagy reszkess, egy óra múlva megtudja
minden ember, hogy s mint szerezte rangját
gróf Walter!

(Sietve távozik.)

WALTER
(mintha villám sújtotta volna)
Szörnyű!
Rudolfom!
Várj, csak egy szóra még!
Szabad legyen a lány!
(Zavarodottan és holtsápadtan fia után ered)

LUJZA, MILLER
LAURA, FALUSIAK, ÍJÁSZOK
Hogyan? Mi ez?!
Irgalmas ég!

(Az íjászok távoznak; Lujza lesújtva térdre omlik, a többiek köré gyűlnek.)

MÁSODIK FELVONÁS

AZ ÁRMÁNY

Első jelenet

Miller házában.

LAURA, FALUSIAK, majd LUJZA

LAURA, FALUSIAK
(feldúltan sietnek be)
Hol vagy Lujza, Luiza, hol vagy?

LUJZA
(belépve)
Ó. ki szólít?/Drága Laura!
(észrevévén a mindenki arcán és mozdulatain megmutatkozó zaklatottságot)
Te rossz hírrel jöttél,
ó, én érzem.

LAURA
Sajnállak!

FALUSIAK
x

LUJZA
Szólj, hadd tudjam meg végre!

LAURA, FALUSIAK
Hogy ma este a sziklás ösvényen
jöttünk haza a mezőről csendben,
bent a fák közt a sűrű sötétben
halljuk, összecsap két vívó penge,
aztán még erősebb lett a lárma,
durva szitkoknak félelmes árja,
s hogy kiértünk a tisztásra végre,
jaj, mi tárult a szemünk elébe,
jaj, mi tárult a szemünk elébe!
Aggastyánt hurcolt pribékek hada
láncra verve…

LUJZA
Jaj, az apám!

LAURA, FALUSIAK
Ne félj!

LUJZA
Láncra verve!

LAURA, FALUSIAK
Majd az Úr megsegít, bízzál benne!
Hol nagy a veszély, közel van a segély.
LUJZA
Ó, jaj!

LAURA, FALUSIAK
Majd az Úr megsegít, bízzál benne!
Hol nagy a veszély, közel van a segély.

LUJZA
(A fájdalom mélyen lesújtja, hirtelen felocsúdik, s indul kifelé.)
Ó, édes jó apám!

LAURA
Hova készülsz?

LUJZA
El a grófhoz!

(Belép Wurm)

MIND
Wurm!

Második jelenet

WURM, előbbiek

WURM
(Lujzához)
Várj, meg kell, hogy hallgass!
(a távozó falusiakhoz)
Menjetek!

LUJZA
(Úgy félek.)

(…)

WURM
Szegény jó apád…

LUJZA
Csak folytasd!

WURM
Börtönében ül már.

LUJZA
A várban? És miért?

WURM
Meggondolatlan fővel
grófi urára sértéseket szórt
s rá kardot emelt.
Súlyos a bűntett, a büntetése szörnyű.

LUJZA
Nem mer az ajkam
szólni…

WURM
Mért hallgatnám el?
El fog vérezni hóhér bárdja
alatt.

LUJZA
Én haljak inkább!

WURM
Ha akarod,
megmentheted még.

LUJZA
Hogyan? Beszélj!

WURM
Eljöttem hozzád, a gróf úr küldött:
ha most megírsz egy levelet,
amint ő kívánja,
apád szabad lesz még ma.

LUJZA
Való ez?

WURM
(Lujzának asztalt mutat, melyen íróeszközök hevernek.)
Írjad!
(diktál)
„Wurmnak.
Rudolfot soha nem szerettem.”

(Lujza egy pillanatig Wurmot nézi, majd beletörődve lehunyja szemeit, és írni kezd.)

„Megáhítottam rangját s nevét;
a célom az volt, hogy behálózzam.”

LUJZA
Ezt írjam…?

WURM
Gondolj apádra!

(Lujza ír.)

 „Nem volt más, csak hiúság,
vége ennek. Bocsáss meg!
Te vagy igaz szerelmem,
de nehogy Rudolf bősz haragja elérjen,
jöjj még ma éjjel értem,
szökjünk minél gyorsabban el együtt!”

LUJZA
Mit?

WURM
Írjad!

LUJZA
Ó, így megbélyegezzem
a szívem árulását?!
(Sértetten fölkel.)
Nem, nem, soha!

Bármi sorscsapást béketűrőn
eltűrnék, ha kell, az égtől,
óh, csak e szentségtelen kéztől
ments meg engem,
ments meg engem, Istenem!
Ó, te szánd, aki esdekelve néz rád,
ne kívánd a szégyenem!
Sújtsál bármilyen zordul,
csak ne tűrd e szégyenem!
Ah, én jó Istenem,
úgy kérlek, ó, ments meg, atyám!
Boldogan föláldozom életem,
ha jó atyámon segíthetek,
ámde attól borzad a szívem,
kiért lángolok, hogy cserbenhagyjam én,
és így hitszegő legyek.
Uram, óvj meg e szentségtelen kéztől,
szánd meg lányodat,
ki rád esdve néz, Istenem!
Ah, itt úgy borzadok, jöjj hát, jöjj hát,
ah, és mentsél meg, jó atyám!
Szánj meg, Uram!
Szentségtelen kéztől, ah,
mentsél meg, óh, Istenem!

WURM
Mit sírsz és rísz itt? Én nem kényszerítlek.
Csak tégy, amit akarsz, én megyek.
(Indul.)

LUJZA
(Visszatartja Wurmot.)
Kegyetlen!
Mi lesz, mondd, apámmal?

WURM
(ridegen)
Már mondtam: vérpad várja.

LUJZA
És én éljek?
(Görcsösen tördeli a kezét, majd az asztalhoz lép, és ír.)
Ím, olvasd a nevem!
(Átadja Wurmnak)

WURM
(Miután magához vette a levelet)
De esküdj meg rá, bárki kérdezi, azt vallod,
hogy senki nem kényszerített ez írást leírni!

LUJZA
Vedd esküm!

WURM
Most készülnöd kell, velem eljössz a várba...

LUJZA
És ottan?

WURM
Ott is híven kell állnod a szódat:
egy dáma ott hallani kívánja tőled,
hogy szívednek álma csak Wurm.

LUJZA
Ezt én…?

WURM
A próba biz’ súlyos.

LUJZA
Nem.

WURM
Kár lenne.

LUJZA
És ha így lesz?

WURM
Ha így lesz…

LUJZA
Atyám?

WURM
Szabad lesz.

LUJZA
Nos, jöjj!

(Wurm arcára ördögi mosoly ül.)
(…)

Te szívembe tőrt döfsz, és kéjelegsz,
míg engem öl a bánat.
Álld most a szódat, és mentsd meg őt,
add vissza nékem jó atyámat!
A sírnak zordon árnya
rám les orozva már.
Csak egyszer hadd öleljem őt,
míg el nem ér a bús halál;
csak egyszer hadd szorítsam hű kezét,
míg el nem ér a vég!
Add nékem őt, óh, add,
óh, add, hogy lássam őt!

(…)

WURM
Én bízom, hogy te vélem
majd boldog leszel,
boldog leszel,
és szívünk vágyban egyesül!
LUJZA
A szívem úgy borzong,
a szívem, jaj, úgy fáj,
a szívem, ah, úgy fáj!
Óh, add, hogy lássam őt!

Harmadik jelenet

Walter lakosztálya a kastélyban.

WALTER

WALTER
Ő nincsen észnél. Ám az ifjú elmét
mindig csak megzavartad te, szerelem.
Helyette nékem kell most okosnak lennem!
Az elhatározásom meg nem változhat már;
ha gyáván félnék, elveszhet most minden.

Negyedik jelenet

WURM, WALTER

WALTER
Nos szólj?

WURM
Kezemben tartom már a sors
minden tervét!

WALTER
Hogyan? Luiza…?

WURM
Mint várható volt, reszket
az apja életéért az árva. Mindenben enged
bármit kívánsz. Sötét rejtekutakon
már hozzák is őt.

WALTER
De az írás…?

WURM
Egy felbérelt emberem vitt Rudolfhoz.
Mi győztünk, uram.
Csak egy előttem rejtély:
hogy miért kellett Lujzát elengedni nékünk?

WALTER
Megzavart az egy percre,
hogy a múltamra célzott.
Rudolf, a hálátlan…

Miatta lettem, csak miatta bűnös,
hogy grófi rangját megszerezzem,
orozva törtem féltestvérem ellen.
Borzalmas tettemért a bűntudat most üldöz.

(…)

WURM
Lóháton ment az erdőn a gróf úr,
éjféli órán meglestük orvul,
és…

WALTER
Csend, elég!
Hajam mindig újból az égre borzad,
minden eremben, érzem, megdermed a vér!
Megdermed a vér, a vádló vér!

WURM
Miért remegsz a messze tűnt napoktól?
Az régen elmúlt, arra más ki gondol?
Emléke annak elmerült az éjbe!

WALTER
S ha mégse?

WURM
„Rablók vették az erdőn vérét a grófnak.”
Így mondtuk akkor, s hitt nekünk minden ember.

WALTER
Csak egy nem!

(Wurm meglepődik és zavarba jön)

Rudolf föleszmélt a lármára
akkor éjjel…
Nagybátyját haldokolva lelte…

WURM
Mit hallok?! Mit mond ön? Ó, rémség!

WALTER
És gyönge hangon a sápadt ajkak
még megnevezték…

WURM
Kit?

WALTER
Legyilkolóit.

WURM
Itt szörnyű végem!

WALTER
Tiéd? Nem!
A kettőnk sorsát a Sátán egybefűzte!

WURM
El vagyok veszve!

WALTER
Mi együtt kárhozunk el!

A Sátáné a lelkünk.
WURM
El vagyok mindörökre veszve!

WALTER
Majd ha a vérpadon el kell, hogy hulljak,
esküszöm, hogy ott leszel,
és énvelem együtt bűnhődni fogsz.

WURM
(Jaj, érzem azt már, hogy a bárd lesújt
most rám, és szinte látom, hogy összeroskadok.)

(…)

WALTER
Meglásd, velem lakolsz a vérpadon!
Vélem együtt lakolsz a vérpadon!
WURM
(Már érzem én a hóhér bárdját,
lesújtani érzem,
a nyakamon a hóhérbárd!)

Ötödik jelenet

a HERCEGNŐ, előbbiek

WALTER
Hercegnő!

HERCEGNŐ
Kedves gróf!

(…)

Hatodik jelenet

A hercegnő leül, igyekszik úrrá lenni zavarán.
Walter felnyit egy rejtekajtót, ahonnan Wurm kíséretében előlép Lujza.

WALTER
Lujza, jöjj,  őfensége
látni óhajt. (Jól vigyázz!)

HERCEGNŐ
(dölyfösen)
Csak bátran!

WURM
(Lujzához halkan)
Csak egy rossz szó, és atyádnak
rögtön vége!

LUJZA
(előrelép)
(Ó, szörnyű kín!)

HERCEGNŐ
(Ó, mily kedves, szelíd az arca;
ártatlanság világít rajta.)

LUJZA
(Ah, az ő férje lesz az ember,
kit az Isten nékem rendelt!)
HERCEGNŐ
(Óh, mily kedves, szelíd az arca!)

Mért sütöd le X?
X bátran, mit se félve!

WALTER
Megriasztja ennyi pompa.

WURM
Nincs szegényke fényhez szokva.

LUJZA
(Bárcsak föltárhatnám e förtelmes
csalást!)

HERCEGNŐ
(fölkel és Lujzához lép)
Luiza, ó, halld, csak te adhatod, más senki
vissza életem nyugalmát.
Ne hazudj! Bár tiszta lelked
arra úgyse lenne képes.

LUJZA
(Ah! Mi lesz velem, nagy Isten?)

HERCEGNŐ
(Kézen fogja Lujzát, és fürkészőn a szemébe néz.)
Szerelmes vagy?

LUJZA
(Mit válaszoljak?)

HERCEGNŐ
Nos, felelj!

LUJZA
Imádom…

HERCEGNŐ
Ki az? Szólj!

LUJZA
Wurm!
(Rátekint, Wurm szerényen meghajtja magát.)
(Te átkos!)

HERCEGNŐ
Mondd, és Rudolf...?

LUJZA
Ismeretlenül jött hozzánk,
nem is tudom, minő szándékkal.

HERCEGNŐ
Szavad vagy pillantásod nem szólt
hozzá édes vonzalomról?

LUJZA
(Óh, mily szörnyű!)

HERCEGNŐ
Szólj!

LUJZA
Nem! Soha.

HERCEGNŐ
(Szívemről súlyos kő
lehullott!)

LUJZA
(Most boldog!)
(Reszket a féltékenységtől.)

HERCEGNŐ
Hanem várj!
Az arcod belesápadt, X X valót,
föláldozod szerelmet?

LUJZA
(Nagy Isten!)

WALTER
(Szól-e vajjon?)

HERCEGNŐ
Beszélj!

LUJZA
(Úgy félek.)

HERCEGNŐ
Jöjj, és vallj be mindent, Lujza,
amit szíved mélyén rejtesz!

LUJZA
Én...
(Kishíján elárulja magát.)

HERCEGNŐ
Csak bátran!

WALTER
Szólj, és gondolj már apádra!

LUJZA
(Hirtelen megtorpan.)
(Apámra!)

(Walter és Wurm merőn bámulnak Lujzára.)

(Barbárok!)

WURM
Tétovázol?

HERCEGNŐ
Beszélj!

LUJZA
Mit mondtam, most is
rendületlen állom:
(Wurmra értve)
őt imádom, őt imádom,
szívem érte él csupán.
(A féltés lángja
a lelkem által járja.)

HERCEGNŐ
(A boldogságtól felderül
a bánat éjszakája!)
WALTER, WURM
(A hercegnő eláradó örömét figyelve)
(Az arcán újból megjelent
az élet fénysugára!)

LUJZA
(Hogy titkoljam szívem
halálos fájdalmát?)

HERCEGNŐ
(A boldogságtól felderül
a bánat éjszakája!)
WALTER, WURM
 (Az arcán újból megjelent
az élet fénysugára!)

LUJZA
(Hogy rejtsem el, mi kínoz?
Hogy rejtsem el, mi kínoz,
szívem baját?
Hogy rejtsem el a szívem
kínzó fájdalmát?)
HERCEGNŐ
(Az üdv reménye éltet,
az üdv reménye éltet,
boldogság!
Az üdv reménye, az üdv reménye
boldogság!)
WURM, WALTER
(Hogy földeríti arcát,
hogy földeríti arcát
a boldogság!
Hogy földeríti arcát
a boldogság!)

(…)

LUJZA
(Csak jöjjön a halál!
Ó bár csak jönne már a vég!
Nem bírom el tovább e kínt!
Ó, jöjj el hát, jöjj el, halál!)
HERCEGNŐ
(Ó, szívem, csendesedj!
Ó, szívem, csendesedj!
Csak várj, félek e láng
szétveti szívemet!
Csitulj, szívem!)
WURM, WALTER
(A tervünk jól bevált,
mi jól bevált,
a tervünk jól bevált,
jól bevált!
A terv, íme, a tervünk jól bevált,
íme, a terv mily jól bevált!)

(A hercegnő Walter kíséretében elvonul, Wurm a rejtekajtóhoz vezeti Lujzát.)

2. kép

Hetedik jelenet

A kastély függőkertje.
A háttérben ajtó, mely Rudolf lakosztályába vezet.
Rudolf ront be kezében Lujza levelét tartva, egy falusi ember követi.

RUDOLF
Ezt Lujza írta?

FALUSI
És rám bízta,
adjam Wurmnak.

RUDOLF
Mondj mindent sorra el!

FALUSI
Ez írást titokban adta nékem,
és lelkemre kötötte:
„Vidd el ezt rögtön Wurmnak!”

RUDOLF
És kért, hogy én ne tudjak róla…

FALUSI
Nem győzte mondogatni.
Ez nekem föltűnt, nagyon gyanús volt,
gondoltam, célszerűbb lesz átadni önnek.

RUDOLF
(Erszényt dob neki.)
Mehetsz!

(Az ember távozik.)

Hahó!

(Bejön egy szolga.)

Wurmot!

(A szolga távozik.)

Ó, bárcsak ne kéne hinnem saját szememnek!
Minden hiába. Égnek minden angyala
hasztalan tenne esküt, hogy semmi a bűne,
„Hazugság!” – ez a válasz lesz mindnek.
Itt van ez írás! Ez bizonyít! Te álnok lélek,
hogy bíztam tebenned! Rútul megcsalsz.
Jól szívébe láttál, apám!
Ámde a szeme, a csókja, a szavak, könnyei,
az eskük? Minden csak árulás, komédiázás!
Mily szörnyű!

Csillagsugáros éjszakán,
távol a nagyvilágtól,
hányszor bolyongtam oldalán,
míg lángolt mennyei mámor!
Hányszor borult szívemre,
lélekzetét így lesve,
lélekzetét így lesve
szívemre hányszor vontam!
Ah! Ábránd volt minden,
álom volt minden!

Hányszor suttogta ajkam
kérdőn:
„Szeretsz-e, édes?”,
és ő felelte halkan:
„Ah, egész valóm tiéd lesz!”,
és elbűvölte szívem
száz földöntúli szent varázs;
ha súgta halkan:
„Egész valóm tiéd lesz.”
Ah! – ábránd volt minden,
és hitvány áltatás!
Áltatás volt, álom csupán ez.
Azt súgta halkan:
„Csak érted élek.”
Hazugság minden,
csak hitvány áltatás!

Nyolcadik jelenet

WURM, előbbi

WURM
Hívatni tetszett?

RUDOLFO
Jöjj, várlak már!
Olvasd!

(Átadja neki a levelet; Wurm, miután elolvasta, visszaadja.)

Ez az óra
mindkettőnkre halálos.

WURM
(Óh!)

RUDOLF
Ezt veszed vagy emezt?

(Két pisztolyt mutat neki.)

WURM
Nem, nem!
(Próbál elszökni.)

RUDOLF
Maradjál!
(Az egyik fegyvert a kezébe nyomja.)
Át fogja járni a szívünk,
s egyszerre fog megölni a golyó.
(Ráemeli a fegyvert.)

WURM
(Ó, Sátán, most segíts!)
(Hátrál néhány lépést, majd elhajítja a pisztolyt.)


Kilencedik jelenet

Mindenfelől ÍJÁSZOK és SZOLGÁK sietnek be, majd WALTER

KÓRUS
Mi történt, ó, Ég!

RUDOLF
Gazember!

(Wurm elvegyül a tömegben, aztán eltűnik.)

Gyáva és aljas!

KÓRUS
Mily szörnyű
harag ég a két szemedben!

WALTER
Rudolfom!

RUDOLF
Apám!

WALTER
Nagy Isten!
Ó, csillapodj!

RUDOLF
Úgy fáj a szívem!
(Apja lábához rogy.)

WALTER
Fiam, állj fel!
Ma bánt, hogy oly szigorral
bántam véled.
Magam viszlek hát Lujzához,
látom, szíve méltó tehozzád.
Vedd nőül őt!

RUDOLF
Mit mondasz? Jól hallok?

WALTER
Légy boldog!

RUDOLF
Hah! Téboly száll reám!

WALTER
Jaj, mi lelt, Rudolf?
Hát nem vagy boldog?

RUDOLF
Boldog?!

WALTER
Azt hittem...

RUDOLF
Ó, jaj nekem!
Hisz megcsalt az a lány!

WALTER
Megcsalt?

RUDOLF
Halál,
te válts meg engem!

WALTER
Nem! A bosszú!

RUDOLF
Bosszú?

WALTER
Hallgass rám, és sújtsad ót
a méltó megvetéssel!

RUDOLFO
Hogy' érted?

WALTER
Vezesd a hercegnőt
ma még oltár elébe!

RUDOLF
Én? Jó! Legyen! Megteszem!
Mit mondok? Ó, jaj! Ez téboly!

WALTER
Csak semmi tétovázás!

RUDOLF
Ó, jaj, mit mondasz? Ki vagy?

WALTER
Én jó atyád, ki téged
nem fog elhagyni soha.

RUDOLF
Oltár elé vagy sírom felé,
történjék vélem bármi,
én nem kérdem már,
és nem bánom én,
sorsomtól, ah, nincs mit várni.
Nem csábít már az üdvösség hona,
szívem szerelmét ott látni nem fogom.
Gyötri a lelkem a kín ostora,
ó, jaj, az életem elátkozom.
Nem csábít már az üdv hona,
szerelmesem többé nem látom már,
óh, jaj, soha!

(…)

HARMADIK FELVONÁS

A MÉREG

Első jelenet

Miller házában.
A nyitott ablakon át látszik a kivilágított belsejű templom.
Lujza egy asztalnál ír; az asztalon lámpás világol, mellette kosár gyümölcs és egy pohár tej. A szoba egyik szegletében Laura és néhány falubeli nő figyeli szomorúan Lujzát.

LAURA, NŐK
(egymás között)
Hogy meggyötri a bánat
e drága, tiszta szívet,
úgy félek, nincs reményünk,
hogy szegényt még megmentsük.
Jaj, letörték hát e rózsát
kegyetlen kézzel már!
Óh, jaj!

LAURA
(Lujzához közeledvén)
Ó, drága Lujza, így elgyöngülsz egészen,
legalább kóstolj valami kis ételt!

LUJZA
Nem.

LAURA
X

LUJZA
(fölkelvén)
Nem kívánom az ételt,
ne is kínálj, ha mondom!
Ah, az én ajkam semmilyen földi jó
föl nem üdíti már, csak a túlvilági béke
édességére vágyom.
(Tekintete akaratlanul is a templomra téved.)
A templommért csillog
ilyen ünnepi fényben?

(A nők zavartan tekintenek egymásra.)

Hallgattok?

NŐK
X

LAURA
Ma ad ünnepélyes áldást kastélyunk papja
az új földesúrra.

(Lujza ismét írni kezd)

Meg ne sejtse szegény árva,
hisz a szíve el sem bírja,
el nem bírja a valóságnak hírét!
Nem, meg kell védni őt
e gyilkos hírtől!

LAURA, KAR
Jaj, letörték hát e rózsát
kegyetlen kézzel már!


Második jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER
Luiza! Mindenségem!

(Lujza apja karjaiba ugrik.)

LAURA
De hagyjuk őket magukra most,
ne lássa őket más, csak az ég
e meghitt órán!

(Társnőivel távozik.)

MILLER
Halovány, bús az arcod.

LUJZA
Nem, édesapám,
nincs semmi bajom.

MILLER
Mily szörnyű árat kellett fizetned,
hogy én szabad lehessek!
Mindent elmondott Wurm,
hogy történt.

LUJZA
Mindent?

Tudom, feláldoztad
értem szerelmed.

LUJZA
Igen. (E földön!)
(Lassan az asztalhoz megy.)

MILLER
(A nyugalma ijesztő! A szívem mélyén
mily szörnyű sejtés támad!)

(Lujza, aki időközben befejezte a levelet, visszatér Millerhez.)

Milyen levél ez?

LUJZA
Atyám, az égre kérlek,
hogy add ezt át annak,
add, kinek megírtam!

MILLER
(Merőn néz Lujzára, majd kinyitja a levelet és olvasni kezdi.)
"A gonoszság, az ármány
széjjelválasztott minket.
Én esküt tettem, nem mondhatok többet,
ám van egy menhely, hová az árulás,
a földi rosszaság nem ér el.
Ott várok rád, hogyha a tornyon megkondul az éjfél,
jöjj el!"
(A levél kihullik a kezéből.)
A szív megáll! Te, föld, ne mozdulj!
(Egy percig lesújtottan hallgat, aztán reszkető hangon fordul Lujzához.)
És ez a menhely… Iszonyút sejtek.
Jaj, ez a menhely, mondd, hol van?

LUJZA
A sírban.

(Miller elrémül.)

Miért remegsz, mért borzadsz e szótól?

MILLER
Úgy hat ez rám, miként a villám!

LUJZA
Rózsás, lágy bölcső mélye a sírnak,
mely minden jámbort szebb létbe ringat,
és csak a bűnös istentelenség
féli a halál mély, síri csendjét.
Ám de két ártatlan, szerelmes lélek
egymásra lel majd, s ott üdvöt talál.
Otthonuk lészen a tündöklő égbolt,
ott várja őket az égi boldogság,
vár rájuk ott az égi, szent, nagy boldogság.

MILLER
Jaj nekem! Te eldobnád szép ifjú élted,
Lányom, ne rémíts! Képes vagy erre?
Nem féled Isten sújtó haragját?

LUJZA
Szeretni vétek, …

MILLER
E szörnyű tervet
elvessed örökre!
LUJZA
hogy sújt az Ég?

(Borzadva távolodik el lányától, és egy székre rogy, aztán zokogásban tör ki, fölkel, kézen rgadva lányát, a sírástól szakadozó szavakkal szól hozzá.)

(…)

LUJZA
Ah! Nem! Nem bírom
látni, hogy szenvedsz.
Megrázza lelkemet vádló sírásod!
Ó, kérlek, ne sírj hát, nézz rám!

MILLER
Ó, Lujza!

LUJZA
Lásd, széjjel tépem,
ah, ezer darabra!
(Darabokra szaggatja a levelet.)

MILLER
Hát van remény?

LUJZA
Teérted élek, édes jó apám,
s nem hagylak el.

Érted élni akarok.
MILLER
Lányom!

Lujzám!

LUJZA
Mondd, megbocsájtasz?
Nézd, térden állva kérlek!

MILLER
Te, drága lányom!
Drágám, ó, kelj fel, gyermekem, szívemre jöjj!
LUJZA
Apám! Apám!
Édesapám, nem hagylak hát!
(Felemeli a lányt, és mélységes apai gyöngédséggel szorítja szívére.)

LUJZA, MILLER
Hű karodban messze tűnik
minden rossz, mi fáj, minden bú!
Nem hagylak el hát! Nem, soha
/Nem hagyhatsz el, te nem, soha!

LUJZA
Csak innen el!
Veszélyek kísérik itt minden léptünk.

MILLER
Úgy meneküljünk!

LUJZA
Pihenned kell még, hogy erőt gyűjthess,
hiszen a hajnal messze van még.
Majd ha a napfény kgyúl az ormon,
akkor induljunk!

MILLER
Úgy, lányom, úgy.

(Szobája felé indul, majd visszatér, mégegyszer megöleli a lányát.)

MILLER
Majd járunk árván, hontalan,
kérve: „Ó, szánakozzatok!
Segítsen, aki gondtalan,
az éhezőnek adjatok!”

LUJZA
Majd járunk árván, hontalan,
kérve: „Ó, szánakozzatok!
Segítsen, aki gondtalan,
az éhezőnek adjatok!”

MILLER
Hull majd az út porába
könnyeknek égő árja.

LUJZA
Ó, jaj, az ajkunk kérve kér,
hol egy falat kenyér!
MILLER
Ó, jaj, az ajkunk csak kér, csak kér;
hol egy falat kenyér?

LUJZA, MILLER
Elsőt, ha csillan a hajnal fénye,
elindulunk.
Vár ránk a távol nagyvilág,
vár reánk.

(Miller a szobájába megy. Lujza lassan a másik irányba indul, amikor figyelmét felkelti a templomból áthallatszó orgonaszó.)

LUJZA
Még egyszer és utolszor
letérdelek e szent helyen,
hol annyi üdvöt kínált az élet,
hol megtaláltam hű szerelmesem.

(Térdre ereszkedik; mialatt néma imába merül, az ajtóban egy hosszú köpönyeges férfi jelenik meg, egy szolga társaságában.)

És holnap hová hajtom fejem?

Harmadik jelenet

RUDOLF, előbbi

RUDOLF
(visszafogottan a szolgához)
Apámnak jelentsd, hogy ide jöjjön értem,
mihelyt az ünnepre minden kész lesz!

(Szolga el.)

(Imádkozz!
Erre való ez óra!)

(Kebléből üvegcsét vesz elő, és a pohárba önti tartalmát. Lujza felkel, Rudolfot látva összerezzen.)

Tőled származik ez írás?

(A Wurmnak írt levelet Lujza elé tartja, aki nem képes válaszolni.)

Adj választ!
Te írtad ezt a pár sort?

(A kérdés ismétlésekor egész testében megremeg, mint aki a sorsa fölötti döntést várja.)


LUJZA
(Mint aki halálra szántan az utolsó szót mondja ki)

Én.

RUDOLF
(Lerogy egy székre.)
Láz gyötri testem…
A torkom, ah, olyan száraz… Adj inni, kérlek!

(A kehelyre mutat, Lujza átadja neki, Rudolf iszik belőle.)

Oly keserű, oly fanyar a korty is!.

LUJZA
Fanyar és keserű?

RUDOLF
Idd ki!

(Lujza iszik; a fiú elsápad és elfordítja tekintetét.)

(Mindennek vége.)

LUJZA
Nem.

(Rémes csend.)

RUDOLF
Te engem elhagysz.
Más férfi vár, hogy átöleljen,
és engem is oltár elébe
másik nő vár.

LUJZA
Mit mondasz? Hát ezért…?

RUDOLF
Hiába várnak mind a ketten.

(…)

LUJZA
Ha szólni mernék,
ha elmondhatnék mindent!

RUDOLF
Nem, hallgass!
E szörnyű, ah, e rémséges órán
légy irgalommal, légy szánalommal,
ne kínozd jobban véresre sebzett,
fájó szívemet!

(…)

(A kastély toronyórája üt. Rudolf megragadja Lujza kezét.)

Hallod ez órakondulást,
sejted-e mit jelent? A véget.

LUJZA
Ó, Rudolf!

RUDOLF
Lelked a kárhozat várja
még ma, ha most hazudsz!
Szeretted Wurmot?

LUJZA
Ah, hagyd ezt!

RUDOLF
Jaj néked, hogyha hazudsz!
Halljad, e gyertya fénye el se lobbant,
s már az Úr ítél fölötted!

LUJZA
Hogy? Mily rejtelem!
Beszélj!

RUDOLF
Halált ittál vélem,
halált!
(A pohárra mutat; Lujza szinte összeesik, Rudolf egy székre segíti.)
Most kérd az Ég oltalmát, Lujza!

LUJZA
(Pillanatnyi hallgatás után mintegy gondolattól hajtva fölkel.)
Azt mondtad,
a halált? Ah! Már nincsen
rabbilincs, szabad ismét a lelkem!
Szólhatok nyíltan,
most halljad hát: én ártatlan vagyok!

RUDOLF
(riadtan)
Nagy Isten!

LUJZA
Atyámat elrabolták,
sötét tömlöcbe zárták,
és én …

RUDOLF
Csak tovább!

LUJZA
hogy mentsem őt, kit kínhalálra szántak,
rákényszerítve, ó, érted már?

RUDOLF
Csak tovább!

LUJZA
E förtelmes Wurm parancsára
megírtam ez írást!

RUDOLF
Nagy Ég! Ó, jaj, s én őt megöltem!

LUJZA
Ó, jaj, nékünk! Jaj!

RUDOLF
Nagy Ég! Ó, jaj, s én őt megöltem!

RUDOLF
Ah!

(…)

Jaj! Kegyetlen Isten,

mért éltem? Mért születtem, nagy Ég?
LUJZA
Óh, ne káromold,
óh, ne káromold, óh, jaj, szent nevét!

Negyedik jelenet

MILLER, előbbiek

MILLER
Mily vészes hangok?  Kit látok, nagy Isten!

RUDOLF
Kit? Nézd, te jámbor agg,
lássad azt, ki meggyilkolta lányod!

MILLER
Mit mondasz? Nem értlek.

LUJZA
Atyám!

MILLER
Luiza!

RUDOLF
(Millerhez)
De meg kell halnod itt előtte!
(Magához veszi a kardot.)

LUJZA
Ó, Rudolf,... Szerelmem!
Már érzem, átjárja szívem a halál.

(Rudolf az asztalra dobja a kardot, és Lujzához siet.)

MILLER
Halál! Mit hallok?

RUDOLF
Nincs semmi mentség,
testében a méreg.

MILLER
Luiza? Szörnyűség!

(A szorongástól elnémulva fordul lányához, aki átkulcsolja apja nyakát.)

LUJZA
Atyám,
csak egy csókot, a végsőt e földön!
Áldj meg, ó, áldj, akkor enyém a béke!
Hol vagy, Rudolfom? Közel a vég már.
Nem látlak téged, csak a kezedet add!
Egy szédülés von a sír felé…
Rudolfom, jöjj hát!

(…)

Rudolfom, jöjj hát! Ah, ne menj el tőlem!

RUDOLF
Maradok veled.

LUJZA
Hadd fogjam hű kezed!

RUDOLF
Szerelmes párom!

LUJZA
Így, véled összefonódva
érjük el boldogság honát!
RUDOLF
Így érjük el a boldogság honát!
MILLER
Ah, jaj nekem, te zord halál,

várj még, várj még!

Várj, várj,
zsákmányod lett ő,
zsákmányod lett ő!
Ősz atyád, aki itt árván marad!
LUJZA
Ah, ne menj el tőlem!
Hadd fogjam hű kezed!
Így véled érek el boldogság honába,
véled majd a boldogság honába, majd .
RUDOLF
Itt vagyok nálad, szerelmes drágám,
így érjük el a boldogság honát,
a boldogság honát.

(Lujza meghal.)

Ötödik - záró - jelenet

Az összes többi szereplő, előbbiek

(…)

WALTER
(aki elsőként érkezett)
Meghalt!

NŐK
Irgalmazz, Uram!

(Körülveszik a halott Lujzát, s a mellette térdeplő Millert, aki maga is mozdulatlan és sápadt, akár egy holt.)

RUDOLF
(Észreveszi szék mellett ácsorgó Wurmot; megragadja a kardját és ledöfi őt.)
Te aljas gaz, pokolba véled!
(Walterhez)
Te sírig bánd a vétked!
(Holtan rogy Lujza mellé.)

WALTER
Rudolf!

KÓRUS
Jaj!

VÉGE




1 megjegyzés:

  1. Köszönöm , lehetővé tette számomra megismerni ezt a gyönyörű művet

    VálaszTörlés