STIFFELIO
Opera három felvonásban
Emile Souvestre és Eugène
Bourgeois színműve alapján
Szövegét írta: Francesco Maria Piave
Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi
Ősbemutató: 1850. november 16., Trieszt
SZEREPLŐK:
STIFFELIO (Rodolfo Müller)
ahasveriánus
lelkipásztor……………………..tenor
LINA
a
felesége…………………………………szoprán
STANKAR GRÓF
idős ezredes, birodalmi gróf,
Lina apja……bariton
JORG
idős
lelkész…………………………………basszus
RAFFAELE
von Leuthold, nemes
ifjú…………………….tenor
FEDERICO
von Frengel, Lina
unokafivére…………….tenor
DOROTEA
Lina
unokahúga…………………………….mezzoszoprán
FRITZ
szolga………………………………………néma
szerep
a gróf barátai, Stiffelio
követői, ahasveriánus gyülekezet
Játszódik:
Németországban, Stankar gróf Salzbach folyó melletti
kastélyában a XIX. század elején.
No. 1. Nyitány
ELSŐ FELVONÁS
Első jelenet
No. 2. Bevezetés és elbeszélés
Földszinti szála Stankar
gróf kastélyában. Hátul,
középen ajtó, balról
ablak, jobbról kandalló. Az ablak előtt, a szín közepe felé nagy asztal,
könyvekkel megrakva, köztük egy feltűnően nagy, zárható, valamint írószerek.
JORG
(Az asztal mellett ülve olvas)
Óh, szent könyv! Óh, az Örök
Igazság
sugallatos, profetikus
szavai!
(Becsukja a könyvet,
fölkel.)
Kövesd csak, Stiffelio;
szavad
pusztító vihar legyen,
elemésztő hullám,
avagy villámcsapás, mely
földre teríti
az Isten ellenségeit e
földön!
Ő jön… Véle van a neje… Ah,
adja az ég,
hogy e szerelem ne legyen akadály
a cél elérésében!
Második jelenet
(Belép Stiffelo, karján
Linával, valamint Dorottya, Frigyes, Rafael és Stankar)
STIFFELIO
Köztetek vagyok, feleségem,
barátaim!
JORG
Stiffelio!
STANKAR
Fiam!
DOROTEA, RAFFAELE, FEDERICO,
STANKAR, JORG
Mily öröm tölt el bennünket
visszatértére!
E nap minden szívben élni
fog.
Mindenkiében, aki szereti
önt!
DOROTEA
Többször is járt itt
egy hajós…
STIFFELIO
És engem keresett?
DOROTEA
Igen.
STIFFELIO
Valter volt az; a derék
kormányos
egy különös ügyben kérte
tanácsomat.
DOROTEA, RAFFAELE, FEDERICO,
STANKAR, JORG
Szabad tudnunk, mit mesélt?
STIFFELIO
Óh, igen! Nem tiltotta, hogy
elismételjem.
Innen átkelve kora hajnalban
egy ablakot látott kinyílni,
és abban – mintegy rémülettől
nyűgözötten –
egy ifjú jelent meg.
STANKAR
(Óh, mily gyanú ébred
bennem!)
LINA, RAFFAELE
(Óh, egek! Mit hallok!)
JORG
No, folytassa csak!
DOROTEA, FEDERICO, majd
STANKAR, JORG
Különös esemény!
STIFFELIO
Volt egy asszony is mellette,
aki – úgy tűnt – önkívületben
van.
A férfi tétovázott, de aztán
győzött
a határtalan rémület:
sietve fellépett az ablakba,
és levetette magát a
hullámokba.
No. 3. jelenet és hatos
STANKAR
Hány napja ennek?
STIFFELIO
Nyolc.
LINA
(Nagy Isten!)
RAFFAELE
(Az én esetem tanúja volt!)
DOROTEA, FEDERICO, STANKAR,
JORG
És felismerték a menekülőt?
STIFFELIO
(Levéltárcát húz elő a
zsebéből.)
Nem; az csak ezeket a
papírokat veszítette el.
DOROTEA, FEDERICO, JORG
Láthatjuk?
LINA, RAFFAELE
(Egek!)
STANKAR
Mit tesz velük?
STIFFELIO
Visszaadásukhoz el kellene
olvasnom;
azzal tán bűnös ármányt
fedeznék fel.
JORG
Akkor hát?
LINA, RAFFAELE
(Mi lesz?)
DOROTEA, FEDERICO, STANKAR,
JORG
Mit döntött?
STIFFELIO
(A levéltárcát a lángok
közé veti)
Hamvadjanak el a csábító
nevével!
LINA, RAFFAELE
(Egek, fellélegeztem!)
DOROTEA, FEDERICO, STANKAR,
JORG
(Nemes szív!)
STIFFELIO
A hamuval együtt szórassék
szét
a név és a bűn!
Isten megmondta, Isten
leírta:
a testvérnek megbocsáttassék!
LINA
(magában)
(Ah, irgalmazz, nagy Isten!
Indítson meg fájdalmam!
Ha Lina most megmenekül,
többé nem esik újra bűnbe!)
RAFFAELE
(csöndesen Linához)
Színlelni, hazudni szükséges!
Beszélnem kell önnel!
E könyvbe egy levélkét fogok
helyezni,
amelyik tájékoztatja az
időpontról és a helyről.
STANKAR
(magában)
(Óh, Leuthold, leányomon
keresztül
a tisztességemet támadtad
meg,
ám ha igaz, hogy bemocskoltad
azt,
a véred fogja tisztára
mosni!)
JORG, DOROTEA, FEDERICO
(Ah, még a vétek
emlékét is elutasítja!
A szeretet tisztasága
és a jóság lakozik szívében.)
Harmadik jelenet
No. 4. folytatás és stretta
KÓRUS
(Kintről)
Éljen Stiffelio! Éljen!
STIFFELIO
Mi ez?
JORG
(az ablakon kinézvén)
Barátaid serege érkezik
ünnepelve.
STIFFELIO
Mit akarnak?
JORG
Látni téged.
STIFFELIO BARÁTAI és HÍVEI
(Belépvén)
Hol van?
Hozzád, Stiffelio, egy dal
száll valamennyi szívből;
te vagy Némethon büszkesége,
a romlottság elűzője.
Az igazságosságot és a
testvéri szeretetet
terjeszted a földön,
a szent és örök Igazságért
viselsz ádáz háborút.
KÓRUS, JORG, FEDERICO,
DOROTEA
A földekről, a lakomákról,
a dísztermekből, az
oltároktól
a te neved vég nélkül
fog zengeni általunk.
STIFFELIO
Testvérek, egyedül Istent
kell magasztalnotok,
s akkor az éneket
a világmindenség fogja
visszhangozni!
LINA
(magában)
(Úgy érzem, a kegyetlen önvád
szétszaggat!
Erényességének hangja
még bűnösebbnek kiált ki
engem.)
STANKAR
(magában)
(Ha e nagy erénytől önvád
ébred a lányban,
segítséget nyújt az atya,
ki mindig őrködni fog.)
RAFFAELE
(magában)
(E nagy erénytől önvádnak
kellene ébrednie bennem,
ám kevés egyetlen kortyot
ízlelni a mámorból.)
(Lina egy székre ül az
asztal mellett. A többiek Stankart követve távoznak a jobb oldali szobába.)
Negyedik jelenet
No. 5. jelenet és ária
STIFFELIO
(Szava sincsen hozzám… Rám
sem pillant!)
(Linához)
Végre kettesben vagyunk!
LINA
Rodolfo!… Óh, bocsásson meg!
Ajkam nem szokott hozzá, hogy
Stiffeliónak nevezzem.
(Fölkel.)
Rodolfo Müller, ez volt az az
édes név,
amelyen első alkalommal
szólítottam önt,
midőn az ellenség dühétül
menekülvén
atyám befogadta ide.
STIFFELIO
Mily boldogtalan voltam
egykor távol tőled!
LINA
Mégis, a világ a diadalok
és az örömök fényében
ragyogott reád!
STIFFELIO
Örömök?! Tévedsz: te nem
voltál velem.
Mindenütt senyvedni láttam
az elnyomott erényt,
időseket és fiatalokat láttam
a bűn rabszolgaságában;
az arany győzött a
méltóságon,
az igazság becsapva,
az emberiség a gonoszság
tengerén hánykódik.
LINA
Egek, mily borzalom!
STIFFELIO
A szemérem
ártatlan őrizői,
a nők, elszakítják a hitvesi
szeretet láncát…
LINA
Ah!
STIFFELIO
Jól tudom, megbocsáss,
túlságosan rémítő e kép!
Ám újra látva téged tudom,
létezik még a hűség.
LINA
Miket beszél, Stiffelio?
STIFFELIO
Az igazat… Jaj! Jaj, ha
csalatkozom!
LINA
Lelke oly nemes,
megbocsátó lenne…
(Lina zavarban van.)
STIFFELIO
Ó, nem; a megbocsátás
a sebzetlen szívnek könnyű;
ám a lelkekben végtelen
kincs van elrejtve,
amit egy kéz sem
zúzhat össze büntetlenül.
De… csorog a könnyed!
Reszketsz… Nem tévedek,
téged rejtett bánat kínoz!
Mondd el a férjednek!
LINA
Nem.
STIFFELIO
Nem?... Akkor mosolyogj rám:
ma van házasságunk
évfordulója!
LINA
Tudom… (Micsoda rettenetes kínok!)
STIFFELIO
Édesanyám ma
az égből adja ránk áldását.
(Lina kezét megfogván)
Ma az ő gyűrűjét… Mi ez?
Nem viseled! Hol van?
LINA
Ah!
STIFFELIO
Nincs meg? Választ
kell adnia: mit tett vele?
LINA
A gyűrűvel?
STIFFELIO
Igen. Beszéljen!
Kinek adta a gyűrűt?
(Lina sírva tenyerébe
temeti kezét)
Ah! Homlokára van írva
mily lelkifurdalással
küszködik!
E vádoló hallgatás
csupán a bűn szülötte lehet!
Bár villám sújtana rám,
nyelne el a föld!
Szakadjon rám a teremtés,
ha becstelenné váltam!
LINA
Elragadja lelkemet, földre
sújt
e szokatlan harag.
Ötödik jelenet
(Jobbról váratlanul belép
Stankar.)
STANKAR
Müller!
STIFFELIO
Mi van?
STANKAR
Barátaid várnak.
STIFFELIO
Hát már egy perc sem jut
magamra?!
STANKAR
Micsoda dühösség!
STIFFELIO
(Stankarhoz)
Bocsásson meg! Menjünk!
(Linához)
Rögtön itt leszek.
LINA, STANKAR
Elragadja lelkemet, földre
sújt
e szokatlan harag!
STANKAR
Elragadja lelkét, földre
sújtja
e szokatlan harag!
STIFFELIO
Ah, sújtson rám villám… stb.
(Stiffelio és Stankar
távozik.)
No. 6. Jelenet és ima
LINA
(egyedül)
Azt mondta, rögtön! Ah,
elvesztem!
Hogyan is védekezhetném?
Az önvád megnémít,
nem találnék szavakat.
Ezt az elárult nyomorultat
senki meg nem mentheti e
földön!
Hozzád száll, kegyelmes
Isten,
sóhajom, könnyem;
Bocsáss meg a szenvedőnek,
bocsásson meg ő is, ó,
Istenem!
Megbocsátást, avagy életemmel
kell a gyalázatot
megváltanom.
No. 7. Jelenet és kettős
Ide jő! Válaszolnom kell! Mit
válaszoljak?
Gyónjak talán? Óh, nem! Jobb
lesz írni!
(Írni kezd)
„Rodolfo!…” Egek! Nem vagyok
képes…!
Hetedik jelenet
(Stankar visszatér
középütt.)
STANKAR
(Mindent tudni akarok.)
(Meglátva Linát.)
Ah!
LINA
(Nem ezt akarom
elmondani neki.)
STANKAR
(Csöndesen Linához lép, majd rátenyerel a
levélre.)
Egy levél.
Leuthold úrnak írt?
(Magához veszi a levelet.)
LINA
(rémülten)
Én?
STANKAR
Csöndet!
(olvas)
„Rodolfo!
Nem vagyok többé méltó
önhöz…”
Hát nem tévedtem, te szerencsétlen!
LINA
Nem vagyok képes tovább
hallgatni.
Túl sokat szenvedtem.
STANKAR
És ő? Kétségbeesés
és halál ez itt az ő számára.
LINA
Egek!
STANKAR
Igen, halál.
LINA
Óh, nem! Neki élnie kell, óh,
Istenem!
Ám be kell őt csapnom?
Nem, nem vagyok képes!
STANKAR
Mondja, hogy szívében nem
volt erő
visszatartani önt a bűntől,
hogy a lelkifurdalás démona
szörnyű rettegésben tartja.
Mondja, hogy a hitszegő
léleknek
nem oly nehéz
feltárni a tisztátalan
vétket,
amely őt halálba taszítja.
Önnek nem elég a gyalázat,
gyáva akar lenni!
LINA
Apám!
STANKAR
Igen, gyáva! Ám ide
hallgasson:
Rodolfót meg fogja menteni!
A meg nem érdemelt
szerelemnek
alá kell vetnie magát!
LINA
Nem.
STANKAR
Köteles engedelmeskedni.
LINA
Soha!
STANKAR
Soha?
LINA
Nem fogok,
soha!
STANKAR
S nekem mégis el kell
fojtanom
haragomat az emberek szeme
előtt,
le kell győznöm a szégyent,
hogy önt továbbra is
leányomnak nevezzem;
önt, a méltatlant, akit
megvetek,
önt, az atya szégyenét.
LINA
Ah, mily rettenetesen
meggyötri
a bűnbánó nyomorultat!
Nem árulják el
könnyeim,
mily nagyon
bűnhődöm?
Akaratlanul hurcoltattam
a bűn mocskába.
STANKAR
Most elég! Törölje le a
könnyét!
LINA
Ah, nem bírom!
STANKAR
Ne tovább; meg kell tennie!
LINA
Nem, nem bírom.
STANKAR
Ez atyja akarata.
LINA
Nem, nem bírom.
STANKAR
És a feleség kötelessége:
Rodolfo élete kívánja.
LINA
Hallgatni fogok.
STANKAR
Éppen ideje.
LINA
Ki segít rajtam?
STANKAR
Most jöjjön vélem, a könny
nem használ!
Senki ne gyanítsa a végzetes
történést!
Akár egy sírboltban, legyen
elrejtve a bűn;
ezt követeli, ezt parancsolja
vérünk becsülete.
Müller becsülete megmenekül a
világ előtt,
még ha az ön állhatatlan
szerelmét el is vesztette.
LINA
Rettenetes szavak: örökre
elveszett!
A könny maradjon rejtve, a
fájdalom némuljon!
Arcomon derűs mosoly csitítsa,
titkolja el a lélek kegyetlen
viharát!
Elveszett, elveszett… Ám
mégis, mindig
szívemből imádtam mint egy
égből jött személyt!
(Balra távoznak. Raffaele
jön a másik irányból,
Jorg az ablakon kívül.)
Nyolcadik jelenet
No. 8. jelenet
RAFFAELE
Elkerülnek… Ám a találkozó,
mit itt kértem tőle, meglesz.
(A zsebéből levelet vesz ki.)
Itt a könyv… nekem is van
kulcsom hozzá!
(Az ablaknak háttal kinyitja
a könyvet, –elhelyezi benne a levélké t–, és visszateszi az asztalra.)
JORG
(Mit látok!)
Kilencedik jelenet
FEDERICO
(Balról jön.)
Leuthold!
RAFFAELE
Engem szólítanak?
FEDERICO
Klopstock Messiását akartam…
(Magához veszi a könyvet,
Raffaellel távozik balra.
Jorg is visszavonul.)
Tízedik jelenet
1. Finálé
Szín: a kastély ünnepre
díszített, kivilágított fogadóterme
No. 9. Kórus
(A szolgák bevezetik
Stiffelio és a gróf barátait
és feleségeiket.)
KÓRUS
(férfiak)
Ünnepeljünk!
Tegyük boldoggá Stiffelio
itt-tartózkodását!
Ünnepeljük a nagy
lelkipásztor visszatérését!
KÓRUS
(nők)
Egyetértésben uralkodik itt
az öröm, a béke,
az igaz állhatatosság,
mosolyog a szeretet,
MIND
A szeretet, amit a halandók
között hirdet;
a szeretet, amit egyenlővé
teszi a szolgát és az urat.
Ünnepeljünk, és a dalra a
szívekben lángoló
szeretetérzés boldog
visszhangja válaszol.
(A tömeg a terem mélyére
vonul egymás közt beszélgetve.
Stiffelio és Jorg érkezik
jobbról, majd pedig Lina Stankar karján; aztán balról Raffaele Doroteával és
Federicóval, aki rögvest szóba elegyedik Linával, a Klopstock végig a kezében
van.)
STIFFELIO
(A belépő Jorghoz)
Késve érkeztél?
JORG
Kerülöm a földi élveket.
STIFFELIO
Még ezt az ünnepet is?
JORG
Meghagyom a világiaknak,
mert elfedi a veszélyeket és
a becsület elleni merényt!
STIFFELIO
Mit mondasz?
JORG
Azt mondom neked, éppen most
láttam,
amint egy úr kulccsal
kinyitott egy könyvet,
és abban egy cédulát…
STIFFELIO
Egy cédulát?
JORG
… rejtett el,
és válaszra vár. Az a könyv
egy bűnös
cselszövés eszköze.
STIFFELIO
Óh, egek, mit kellett
megtudnom!
S ki az a férfi?
JORG
Linával van, s nála a könyv.
STIFFELIO
Igaz lenne?
Frengel az! De hogyan lehetne
feltárni a titkot?
JORG
Későbben.
No. 10. Folytatás
(Stiffelio gondolataiba
mélyed.)
DOROTEA
Kuzin, a szertartásra gondol?
FEDERICO
Ma este gyűlés lesz a templomban.
Ott leszünk!
KÓRUS
Igen, mindnyájan.
FEDERICO
Mi lesz a téma?
STIFFELIO
Egy régi: a gyalázatos
Júdás hitvány árulása.
LINA, RAFFAELE
(Óh, egek!)
FEDERICO
Káprázatos, magasztos
gondolat.
KÓRUS
És minden gonosznak rettentő
példa.
STIFFELIO
Nem csupán a galádra, aki
eladta az Urat,
de valamennyi árulóra
halljátok átkomat;
arra, aki behízelgi magát,
ravaszul színlel,
aki cselt sző, aki
bemocskolja a családi tűzhelyt;
aki kezet nyújt a megcsalt
embernek,
majd pedig az elragadott
becsülettel henceg a gazember!
Az átok reá csupán az legyen,
hogy el kell ismételnie
a nagy költő ihletett ódáját!
(Kiveszi Federico kezéből
a könyvet.)
LINA
Ah!
STIFFELIO
Zárva van!
DOROTEA
Linánál van a kulcsa.
LINA
(Nagy Isten!)
STIFFELIO
Hát nyissa ki!
LINA
Mit mond?
STIFFELIO
Azt akarom.
LINA
Én…
STIFFELIO
Ismétlem: nyissa ki!
Szükségtelen félnie.
Egy alávaló áruló ítélete
fekszik benne.
No. 11. Largo
STIFFELIO, majd a TÖBBIEK
Óh, hogy’ megrohan és zaklat
egy borzasztó gondolat!
Végzetes, végzetes titok
fog feltárulni e könyvből.
No. 12. Stretta
STIFFELIO
(Linához)
Nem óhajtja?
Megteszem én magam.
(Feltöri a zárat, egy
levélke esik ki a könyvből.)
Egy levél!
LINA
(Egek!)
STANKAR
(Felkapja a levelet.)
Megálljon!
Nem olvashatja el ezt az
írást!
Ki írta, kinek szánta, ne
tudja meg!
STIFFELIO
Nem törődöm vele, adja ide,
akarom!
STANKAR
Idős vagyok!
STIFFELIO
Adja ide!
STANKAR
(Darabokra szaggatja.)
Nem.
STIFFELIO
(Feldühödve Stankarhoz)
Ah, ki ment meg, te
szerencsétlen,
a bennem lobbant
sértettségtől?
Vak düh ragadott el,
őrjöngésemnek nincs már
fékje!
LINA
(Stiffelióhoz, visszatartva őt)
Az atyám ő! Haragja
végtére egészen engem
sújtson,
ám e megőszült főre
tekintsen tisztelettel, uram!
STANKAR
(Raffaelhez halkan)
A sírkertben
foglak várni hamarosan!
Találsz ott fegyver, amiből
választhatsz.
Meg foglak előzni, te áruló!
RAFFAELE
(Stankarhoz)
Fékezze haragját! Nem félem;
majd megtudja, ki vagyok én!
Ön igazán meggondolatlan,
hogy engem árulónak kiált ki!
DOROTEA, FEDERICO, JORG,
KÓRUS
(egymás közt)
Hogy megtörje a derűs
nyugalmat,
mely után minden kebel eped,
miért is helyezte egy démon
Stiffelio szívébe a gyanút?!
(Stiffelio és Jorg jobbra, Stankar és Lina
balra, a többiek középütt távoznak. Függöny.)
MÁSODIK FELVONÁS
Régi temető. Középen kereszt lépcsőkkel.
Balra templomkapu,
belülről megvilágítva,
széles lépcsőfeljáró vezet
hozzá.
Jobbra, hátul Stankar
kastélya látszik.
A holdfény szétszórt, sűrű
ciprusoktól árnyékba borított sírokra esik. Az egyik sírkő láthatóan nem régi.
Első jelenet
No. 13. jelenet és ária
LINA
(Hátulról érkezik,
mélységes felindultsággal)
Óh, ég! Hol vagyok?
Miféle ismeretlen erő
vonszolt ide?
Ő itt lesz! Itt, ahol minden
csupa borzalom?!
Minden síron
félelmetes jelekkel kifaragottan
a vétkemet olvasom!
A szellő minden fuvallata olyan
nekem,
mintha vádló mennydörgés
volna!
(Ingatag léptekkel a
sírkövek között tévelyeg.)
Ah! Ez a szent sírbolt az
édesanyámé!
Ő oly tiszta! Én pedig…
Anyám! Anyám, segíts
fájdalmamban!
Ah, mennyei székedből,
hol boldogan ülsz,
fordulj leányod felé,
óh, nézz szenvedésére!
Bűnbánó könnyeimet
ajánld fel az Örökkévalónak,
s ha a boldogultak még
sírnak,
sírj te is velem!
Végetted Isten sem fogja
megtagadni bocsánatát.
második jelenet
RAFFAELE
(sietve érkezik)
Lina! Lina!
LINA
Halkan beszéljen,
könyörgöm; atyám itt van a
közelben!
Rodolfo rájött, tud
mindenről!
RAFFAELE
Ő csak Federicót gyanítja
bűnösnek,
az ön atyja megsemmisítette a
bizonyítékot.
LINA
És a ránk váró örökös
lelkifurdalás?
RAFFAELE
Nem féli az, aki a szerelmet
szolgálja.
LINA
Csak megszédültem; szívem nem
szereti önt.
RAFFAELE
Kegyetlen! Én mégis örökké
imádom.
LINA
Adja bizonyságát!
Írásaimat, a gyűrűt… adja
vissza,
és azonnal távozzék innen,
tűnjön el!
RAFFAELE
Nem. Itt fogok maradni, hogy
önt megvédjem.
LINA
Ah! Hát el akarja veszejteni
ezt az elárult, nyomorult
nőt?
Ha ön itt marad, egész életem
könnybe fúl.
Nem hagyja el, maga átkozott,
az asszonyt, aki egykor oly
boldog volt;
akit szerencsétlenné tett,
aki még áldhatná egyszer!
harmadik jelenet
(Váratlanul a köpenybe
burkolódzott Stankar jelenik meg a kapuban; kezében két kardot tart.)
No. 14. Jelenet és
Kettős
RAFFAELE
Maradok.
LINA
Akkor Rodolfo mindent meg fog
tudni.
STANKAR
(Hirtelen közéjük lép.)
Semmit nem fog megtudni.
LINA
Atyám!
STANKAR
Távozzék!
LINA
Ah! Szemeiben látom…
STANKAR
Engedelmeskedjék!
(Lina távozik.)
negyedik jelenet
STANKAR
(Stankar leveti köpenyét,
a kardokat Raffaele felé nyújtja.)
Válassz!
RAFFAELE
Párbaj?
STANKAR
Igen. Halálig.
RAFFAELE
De az esélyeink nem
egyformák.
STANKAR
Visszautasítasz? A világ
előtt akarlak
megszégyeníteni!
RAFFAELE
Nem törődöm
a fenyegetéssel,
dicsértessék,
aki tiszteli az aggastyánt!
STANKAR
Szégyentelen, hitvány
gazember vagy!
Még ez sem háborít fel?
Semmi tisztesség nem maradt
benned?
RAFFAELE
Türelmes vagyok, uram.
STANKAR
Óh, elönt a düh! Nos, halljad
akkor….
RAFFAELE
Elég legyen!
STANKAR
Ez egyszer még hallgass meg:
ha mostanáig hiába kiáltott
téged
ajkam hitványnak, gyalázatosnak;
mindenki előtt felfedem én,
ki is vagy te!
RAFFAELE
Stankar, hagyja abba!
STANKAR
Te kalandor,
ki rejtélybe burkolódzol,
nemes Raffaele gróf,
nem vagy más, csak egy
lelenc!
RAFFAELE
(dühödten)
Ah! Kardot!
STANKAR
Köszönet neked, óh, sors!
(Stankar odanyújtja a
kardokat,
Raffaele elvesz egyet.)
RAFFAELE
Kardot! Vigyázz!
STANKAR
Halálig!
RAFFAELE, STANKAR
(keresztezve kardjaikat)
Sem démon, sem isten
meg nem véd csapásaimtól.
Haragom véreddel
fogja lemosni a gyalázatot!
(Elkeseredett párbajba
kezdenek.)
ötödik jelenet
No. 15. Jelenet és Négyes
STIFFELIO
(A templom kapujából)
Mily lárma! Párbaj!
Tegyétek le a fegyvert!
(Lemegy a lépcsőn.)
RAFFAELE, STANKAR
Stiffelio!
STIFFELIO
Önök azok?
Szent a hely, amelyet így
meggyaláznak:
lábuk sírokon tapos,
fejük felett a kereszt!
STANKAR
(Raffaelhez)
Jer máshova!
STIFFELIO
Isten ott is ott lesz.
RAFFAELE, STANKAR
Hagyjon minket; egyikünknek
meg kell halnia!
STIFFELIO
Én mindenüvé követni fogom
önöket.
STANKAR
Mondd csak, elfeleded, kivel beszélsz?
STIFFELIO
Én most az Úr nevében szólok,
Önöknek
csupán meghallgatni van
jussuk.
Le a fegyvert,
a sértést borítsa feledés!
(Stankarhoz)
A testvér bocsásson meg a
testvérnek!
STANKAR
Soha!
STIFFELIO
(Raffaelhez)
Te vagy az ifjabb, Raffaele,
kezd te!
Jobbodat!
(Elveszi a kardját, és
megszorítja a kezét.)
STANKAR
(Raffaelhez)
Óh, hallatlan dolog!
Kezet szorítasz a férfival,
akit megcsaltál?
STIFFELIO
Ah! Megcsalt?!
STANKAR
Mit mondtam!
STIFFELIO
(Stankarhoz)
Beszéljen!
STANKAR
Nem, hagyjon engem!
STIFFELIO
Akarom! Mondja végig!
hatodik jelenet
LINA
(hátul)
(Fegyveresen itt?!)
STIFFELIO
(Stankarhoz)
Tárd fel a titkot!
LINA
(előrejön)
(Óh, ég!)
RAFFAELE, STANKAR
Lina!
STIFFELIO
Végre megtudom az igazságot!
LINA
Irgalom, irgalom, Rodolfo!
STIFFELIO
Irgalom?
(elfúló hangon)
Szóval ő volt az!
STANKAR
Müller!
STIFFELIO
(kétségbeesetten)
Ah!
Igaz volt…? Ah, nem,
lehetetlen!
(mindnyájukhoz)
Hogy „hazugság volt”, mondják
végre!
(Linához)
Szóljon egy szót!
Védje magát, könyörgöm!
Ám te hallgatsz! Véget ért a
kétkedés…
A lábam szét fog tiporni!
(Lina rémülten távolodik el tőle.)
LINA
(magában)
(Ah, kitört immár a vihar,
amely a fejem fölött bömböl,
és hátra lévő életem
lassú halál lesz számomra!
Isten, ki a nyomorultak atyja
vagy,
ne tagadd meg irgalmadat!)
STANKAR
(Raffaelhez)
Isten e könnyekkel
most megírta a sorsodat…
Bűnös vagy abban bűntettben
mely nem maradhat
bosszulatlan.
Ha még késleltetik is a
villámcsapás,
később még rettenetesebben
fog lesújtani!
RAFFAELE
(Stankarhoz)
Készen állok, miért
késlekedsz még?
Nem fogsz riadtnak látni;
a karom megmutatja,
ismerem-e a gyávaságot!
Az újabb harc
elkerülhetetlen,
mely meg fogja bosszulni
becsületemet!
No. 16. ima és II. finálé
STANKAR
(Stiffelióhoz)
Nem ő az, értsd meg,
akit most büntetned kell…
STIFFELIO
(Stankarhoz)
Látom én, ki a bűnös!
A becsületem ragadja meg
e vasat, hogy megbosszuljon…
Ne tovább!
(kikapja Stankar kezéből a kardot, Raffaelhez)
Vedd vissza a fegyvert!
RAFFAELE
Ön ellen… Nem akarok…
STIFFELIO
Védd magad!
RAFFAELE
Nem, nem.
STIFFELIO
Nem hallod, amint rettenetes
hangon
rád kiáltanak e sírok:
„Reszkess, te csalárd,
büntetésednek
ütött az órája!”
KÓRUS
(A templomból)
Ne büntess engem, Uram,
haragodban,
vagy eltűnök, mint köd a
napfényben!
Szánj meg, irgalmazz, Uram!
Szánj meg, és én dicsőségedet
éneklem.
hetedik jelenet
(Jorg lép ki a templomból.)
JORG
(a lépcsőn)
Stiffelio!
STIFFELIO
(Kiejti kezéből a kardot.)
Mily hang!
JORG
(közeledvén hozzá)
Testvéreid azok…
STIFFELIO
Mit akarnak?
JORG
Vigaszért esdenek…
STIFFELIO
Vigaszért! Ah!
JORG
Térj magadhoz!
STIFFELIO
(mintegy önkívületben)
Engem, kétségbeesettet,
perzsel
a harag, a pokoli düh,
s ti hideg kezeteket
nyugodtan
szívemre helyezitek…
Ah, előbb a vért
csillapítsátok,
mely égeti az ereimet,
és a lankadó erény
erősödjék bennem!
Hagyjatok, hagyjatok!
Az én lelkem már elveszett.
(Ismét felcsendül a templomi kórus.)
JORG
Nem hallod?
LINA, STIFFELIO és STANKAR
Kegyetlen pillanat!
JORG
Tisztítsd meg elmédet,
és emlékezz rá, ki vagy te!
STIFFELIO
(Megrázkódik.)
Ah! Pap vagyok!
(Letérdel.)
Isten, segíts szólnom
hozzájuk!
MIND
(Letérdelnek.)
Békével, megbocsátón.
STIFFELIO
Megbocsátón? Soha! A
hitszegő…
(Hirtelen talpra áll.)
Legyen átkozott!
MIND
Óh, egek!
(Lina térdre esik Stiffelio lába előtt.)
JORG
(A kereszt lépcsőjére hágva)
E keresztfáról Krisztus
megbocsátott az embereknek…
STIFFELIO
(Imbolyogva a kereszt felé indul.)
A keresztfa! Jaj nekem!
Micsoda hideg…!
Én… Meghalok.
(Összeesik a lépcsőn.)
MIND
Óh, boldogtalan!
(Tabló, majd függöny)
HARMADIK FELVONÁS
első jelenet
No. 17. jelenet és ária
Előszoba, melyből különböző helyiségek nyílnak.
Az asztalon két pisztoly hever, valamint írószerek.
STANKAR
(Zaklatottan lép be, kezében levelet tart.)
Elmenekült… És ezzel az
írással
Rá akarja bírni Linát, hogy
kövesse!
Gyalázat! Elszökött a bosszúm
elől!
Ó, te becsületes fegyver,
mely oly sok éven át
övezted az öreg harcos
derekát,
és a harcokban dicsőséget
arattál neki,
távozz tőlem! Többé nem
vagyok méltó hozzád!
(Lecsatolja a kardot, és ledobja.)
Elvesztettem a becsületemet!
Becstelenné váltam!
És mi az élet becsület
nélkül?
Csak szégyen… Rendben van,
szűnjék!
Igen, igen! Egyetlen
pillantás, és minden véget érhet!
(Pisztolyt fog, aztán megtorpan.)
Ám itthagyni mindent?
Stiffeliót? A lányomat?
Az én bűnös leányom…! Mit?
Egy könnycsepp?
Könny egy katona szemében?
Óh, mily
erős vagy, te fájdalom!
Kicsaltad a könnyemet.
Lina, úgy hittem, egy angyalt
kaptam tebenned az égtől;
s a legtisztább szeretet
sugara
ragyogja be éveim jegét…
Ostoba! Álmodoztam…
Elenyészett
életem öröme;
Ártatlan könnycseppet
nem látok majd haldokolván;
koporsómat csak
a becstelenség kísérendi.
(Megindultan ül az asztalhoz, írásba kezd.)
Ah, igen, legyen vége! Isten
hozzád, Stiffelio!
Egy utolsó Istenhozzád!
(Lepecsételi a levelet, majd fogja a pisztolyt,
felhúzza a
ravaszt.)
második jelenet
JORG
Ide fog jönni…
STANKAR
(Meglepődve elrejti a fegyvert.)
Ki?
JORG
Ön itt? Stiffeliót keresem.
STANKAR
Mindenki elől elzárkózik.
JORG
Előlem nem fog,
ha megtudja, hogy sikerült
Raffaellel beszélnem.
STANKAR
Mit mond?
JORG
Hamarosan ide fog jönni.
(Belép Stiffelio szobájába.)
harmadik jelenet
STANKAR
(egyedül)
Leuthold itt? Idejön
Leuthold!
E fedél alatt egyikünk meg
fog halni!
Óh, kimondhatatlan öröm,
ami elfogja szívemet,
oly erős, erős e remegés,
mely egész valómat átjárja!
Úgy feldúl az izgalom,
hogy szinte önkívületben
vagyok!
Elakadni érzem
a szavamat és a lélegzetemet!
Bosszúállás, jöjj, siess…
újjászületek tőled!
(Távozik.)
negyedik jelenet
No. 18. jelenet
( Stiffelio és Jorg jön a szobából.)
STIFFELIO
(Jorghoz)
Mondja meg a testvéreknek,
hogy a templomban
leszek hamarosan!
Most hagyjon magamra!
JORG
Ő jön.
(Távozik.)
ötödik jelenet
(Stiffelio, Raffaele, majd Fritz)
RAFFAELE
Kerestetett?
STIFFELO
Igen.
RAFFAELE
Várom
szemrehányásait…
STIFFELIO
Egy szavam sincs.
RAFFAFELE
Nem akadályozom, ha
elégtételt kíván…
STIFFELIO
Csupán egy kérdésem van.
RAFFAELE
És pedig?
STIFFELIO
Mit tenne, ha Lina szabad
lenne?
RAFFAELE
Mit mond?
STIFFELIO
Kérdeztem, válaszoljon!
RAFFAELE
Egy ilyen lehetetlen
elképzelésre?
STIFFELIO
Fritz!
(Fritz belép.)
Tudasd
Linával, hogy itt várom!
(Fritz távozik.)
RAFFAELE
És mit akar kideríteni?
STIFFELIO
Tudni akarom, hogy a bűnösként
élni szabadon
drágább-e önnek vagy annak a
nőnek a jövője,
akit elbuktatott…
Ott mindent hallhat…
(Az egyik oldalsó szobába vezeti.)
RAFFAELE
(belépve)
(Egek!)
hatodik jelenet
No. 19. jelenet és kettős
(Belép Lina.)
STIFFELIO
Elkerülhetetlen volt ez a
beszélgetés
mielőtt különválunk…
LINA
Egek! Elmegy?
STIFFELIO
Igen, ma este.
LINA
Ön? Hogyhogy?
STIFFELIO
Hallgasson meg!
Eltérnek az utak, amelyeket a
jövőben
életünknek követnie kell.
A magamét csupán Istenre
függesztett
tekintettel kívánom járni;
Ön a szíve-választotta férfi
oldalán
kibújhat a szégyen alól.
LINA
Mit mond?
STIFFELIO
Midőn összeházasodtunk,
minthogy mindenütt üldöztek,
mindenki előtt titkoltam
valódi nevemet…
E frigy jog szerint
felbontható.
Ez az okmány semmissé teszi…
LINA
Egek! Válás?
STIFFELIO
(Egy okiratra mutat.)
Parancsoljon, lássa el
kézhegyével! Én már aláírtam.
LINA
Ah, végzetes csapás vár itt
rám,
Rodolfo, tudtam azt;
ám legalább a szemrehányásra
méltónak hittem magamat…
Nem! Itt csak az elvakult
megvetés
borzalmát találom!
Szaggasson szét! Öljön meg!
Szerelméért fogok meghalni!
STIFFELIO
(kesernyésen)
Azt remélte, hogy könnyei
enyhítik fájdalmamat;
hogy a megmásíthatatlan
gyalázatra
feledés borul majd;
hogy a bevallott
becstelenséget
el tudom fogadni…
Ah, a becsület sérelmei
csak a lélekkel együtt
múlhatnak el…
LINA
Ide azt az okmányt! Adja!
(Kikapja a férfi kezéből a papirost
és az asztalhoz siet.)
STIFFELIO
Aláírja?
LINA
Igen.
STIFFELIO
(Mit hallok!)
LINA
Színleltnek gondolta
könnyemet…
Most minden kétség megszűnik…
(Aláírja.)
Mindketten szabadok vagyunk
immár,
köztünk mindennek vége.
(Átadja a papírt.)
Most már megteheti…
Hallgasson meg!
STIFFELIO
(Indul.)
Ne tovább, hölgyem!
LINA
(visszatartván)
Akarom!
Nem a férjemhez fordulok,
hanem az Evangélium
emberéhez,
ő a vérpad előtt
megnyitja a mennyet a
bűnösöknek…
Immár nem az asszony esdekel,
a vétkes áll itt.
STIFFELIO
Hagyjon engem! Hagyjon engem!
LINA
Lelkész, gyóntasson meg!
(Térdre ereszkedik.)
STIFFELIO
Ön? Ön? Mit kell hallanom?!
LINA
Amit Müller
nem kívánt meghallgatni.
Ő egy szerződést javasolt,
amelyik más feleségévé tett
volna engem,
mintha – őt elveszítve – még
békére
lelhetnék a világban,
mintha ennek árán akarnám
visszaszerezni becsületemet…
Mintha élni tudnék
szívéből kiűzötten….
STIFFELIO
Hagyja abba! Elég!
LINA
Más feleségeként!
Ah, akkor hát ön nem érti
az én szerelmemet!
STIFFELIO
Szerelem! Mit nem mond!
LINA
Mindig is szerettem… és
mindig szeretni fogom…
Az Isten legyen a tanúm!
STIFFELIO
De ővele…!
LINA
Kelepcébe csalt!
STIFFELIO
Becsapta önt?
LINA
Igen!
STIFFELIO
Meg kell halnia!
Az igazság az én oldalamon
áll…
LINA
Egek!
STIFFELIO
Odabent van!
Hetedik jelenet
(Stankar lép be kezében véres karddal;
Jorg a másik oldalról.)
STANKAR
Nincs többé.
LINA
Hogyan?
JORG
Gyilkosság?
STIFFELIO
Párbaj?
STANKAR
Vezeklés…
Aki a becstelenséget
feltárhatta volna, már
elpusztult.
(Távozik.)
nyolcadik jelenet
JORG
(Stiffelióhoz)
Jöjj, az Úr templomába,
új erőre lelsz ott!
STIFFELIO
Ah, igen, száguldjunk a templomba,
meneküljünk a gonosz
hajlékból;
csak bűnt és halált
hagy itt maga után az ember!
A csalók számára példa
marad ez a fedél;
Isten elátkozta,
s a gyalázat villámával
sújtotta.
LINA
Így hát a fájdalmam
nem lelhet vigaszra a Földön!
Önkénytelen vétkem
nem nyer bocsánatot!
Kegyes Isten, nyisd meg
könyörületességed
kincsestárát
– szívdobogva esdek –
egy vétlen lélek számára!
(Jorg elvonszolja Stiffeliót, Lina visszavonul az
egyik szobába.)
kilencedik jelenet
No. 20. Ima
Gótikus templombelső nagy árkádsorral.
Oltár nem látható, csak egy oszlopokra támaszkodó
szószék, melyhez kettős lépcsősor vezet.
A hívek lassan gyülekeznek.
Kicsit később Federico és Dorotea jön,
majd a lefátyolozott Lina, aki a szószékhez megy
jobbra,
végül Stankar érkezik balra. Mindnyájan térdre ereszkednek,
orgonakísérettel imádkoznak
KÓRUS, DOROTEA, FEDERICO
Ne büntess, Uram, haragodban,
vagy eltűnök, akár köd a
napfényben!
Könyörülj rajtam, irgalmazz,
Uram,
Könyörülj, és dicsőségedet
fogom zengeni!
STANKAR
Ha megbüntettem, aki
megrabolta
becsületemet, a te
ajándékodat,
ahogyan a bűnbánó Dávidot,
Istenem, engem is részeltess
bocsánatodban!
LINA
Benned bízom,
Uram, irgalmazz!
Ne tagadd meg tőlem
jóságodat!
tízedik, befejező jelenet
No. 21. zárójelenet
(Stiffelio és Jorg jönnek jobbról, hosszú, fekete
köpenyt viselnek. Stiffelio gondolataiban elmélyedve, egy nagy könyv van nála.)
JORG
Stiffelio!
STIFFELIO
(kizökkenve)
Itt vagyok.
LINA
(Még hallhatom őt!)
STIFFELIO
(Lina közelébe érvén)
(Ki ez a nő?)
LINA
(Nem ismer rám!)
STIFFELIO
(Jorghoz)
Maradjon itt!
JORG
(csöndesen)
Erősítsd meg
a lelkedet! Mind benned
bíznak.
(Lina fölemeli a fátylát.)
STIFFELIO
(megpillantja Linát)
Egek!
JORG
Mi az?
STIFFELIO
Ő az!
JORG
Gondold meg, hol vagy! Bátorság!
STIFFELIO
Óh, igen!
De összezavarodott az elmém,
és elhagynak a gondolataim…
JORG
Nyisd ki a Szentírást,
az Úrtól kapsz sugallatot!
STIFFELIO
Jól mondod…
JORG
Légy erős!
(Fölmennek a bal oldali lépcsőn.)
STIFFELIO
(Izgatottan kinyitja a könyvet, reszkető hangon
olvasni kezd.)
„Akkor Jézus odafordult
az összegyűlt néphez
a házasságtörő asszonyra
mutatott,
aki a lábánál térdelt, és így
szólt:…”
LINA
(Óh, ég!)
(A jobb oldali lépcsőzetre hull.)
STIFFELIO
„Aki közületek nem vétkezett,
az első követ az vesse rá!”
JORG
(csöndben Stiffelióhoz)
Mit beszélsz?
LINA
(fájdalmasan)
(És nem fejezi be?)
STIFFELIO
(Linára nézve)
„És az asszony, az asszony
feloldozva kelt fel.”
(Lina térden megy fel a lépcsőn.)
LINA
Nagy Isten!
JORG
Mit teszel, Stiffelio?
STIFFELIO
„Feloldozva, feloldozva.”
(Lina az utolsó lépcsőfokra hullik Stiffelio lába
előtt.)
STIFFELIO
(kezét a Bibliára helyezve)
Igen, feloldozva. Az Isten
mondotta ki.
KÓRUS
(ismétlik)
„Feloldozva, feloldozva.” Az
Isten mondotta ki.
(Lina fölkel a földről és karjait az égre tárva
kiáltja)
LINA
Nagy Isten!
(Függöny.)
VÉGE
Csákovics Lajos nyersfordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése