2013. október 16., szerda

FAUST ELKÁRHOZÁSA



FAUST ELKÁRHOZÁSA

drámai legenda négy részben

Szövegét írta:
Hector Berlioz, Almire Gondonnière és Gérard de Nerval


Első rész

1.jelenet
(Faust egyedül a mezőkön, napkelte.
A magyar alföld.)
 
  
Faust
A múló tél átadta helyét a tavasznak;
A természet megfiatalodott;
Az ég végtelen kupolájából ezer ragyogó fény hullik alá.
Érzem, ahogy a reggeli szellő átsiklik a levegőn,
Égő keblemből tiszta sóhaj száll
Hallom magam körül a madarak ébredését,
A növények és a vizek állandó zaját.
Ó, milyen édes a magány mélyén élni
Messze az emberi küzdelemtől és tömegtől.


2. jelenet
(Parasztok tánca.)

Kórus
A pásztorok elhagyják nyájukat,
Az ünnepre kicsinosítják magukat,
Mezei virágok és szalagok a díszeik.
A hársfák alatt, íme mindenki
Táncol, ugrál, mint a bolond.
Ha!
Landerira!
Kövesd a ritmust!
Ha!
Landerira!
Tra lalala
Ho

Faust
Mik ezek a kiáltások? Mi ez a távoli zaj?

Kórus
Tra lalala
Ho

Faust
A nap kezdetén a falusiak azok,
Akik a zöld gyepen táncolnak és énekelnek.
Az ő örömükre féltékeny az én nyomorúságom.

Kórus
Úgy haladtak el, mint a villám,
Ruhájuk szállt a levegőben,
De hamar elfáradtak,
Arcuk kipirosodott
Egymás hegyén hátán a körben.
Ha!
Landerira
Mind elesnek egy sorban.
Ha!
Landerira!
„Ne érj hozzám így!”
„-Nyugalom, a feleségem nincs itt!
Használjuk ki az alkalmat.”
Hirtelen kifelé vezeti a lányt,
És mindenki követi a nyomát.
Ha!
Landerira!
A zene és a tánc!
Tra lalala
Ho

3. jelenet
(A síkság egy másik része.
Egy hadsereg közeleg.)


Faust
De a mezők harci csillogásba tündökölnek.
Ah! A Duna fiaia készülnek a harcra.
Milyen büszke és vidám kedvvel
Hordják fegyvereiket.
És micsoda tűz ég szemükben.
Minden szív győzelmi daluk ütemére ver.
Egyedül az enyém marad hideg, érzéketlen a dicsőségre.



Második rész

4. jelenet
(Észak Németország.
Faust egyedül a dolgozószobájában.)


Faust
Megbánás nélkül hagytam ott a nevető mezőket,
Ahol csak az unalom követett.
Öröm nélkül látom viszont magas hegyeinket,
Régi városomba is így térek vissza.
Ó, szenvedek! Szenvedek! És a csillagtalan éj, amely most terítette szét csendjét és fátylait
Csak hozzáad komor fájdalmaimhoz.
Ó föld! Tehát csak számomra nincs virágod.
A világon merre találom azt, ami az életemből hiányzik?
Hiába kerestem zord kedvem elől minden elmenekült.
Gyerünk. Be kell fejezni
De remegek… Miért
Remegek a szakadék szélén, mely előttem tátong?
Ó, kehely, mely túl sokáig voltál távol vágyaimtól.
Gyere, gyere, nemes kristály! Töltsd ki számomra a mérget.
Melynek meg kell világítania az elmém vagy megölnie azt.


Kórus
Krisztus feltámadt!

Faust
Mit hallok?

Kórus
Elhagyván sírjának rettenetes helyét
Egy égi hajlék kedvéért,
Még szebben támadt fel.
Halhatatlan dicsőségek felé
Miközben gyorsan szárnyal,
Hűséges tanítványai
Lankadnak itt lenn.
Jaj! Itt a balsors égő jelei alatt
Ó, isteni Mester, a te jókedved a mi szomorúságunk oka.
Ő, isteni Mester, itt  hagysz bennünket
A balsors égő jelei alatt.

Faust
Ó, emlékek!

Kórus
Krisztus feltámadt.
Hozsanna.

Faust
Ó, reszkető lelkem,
Az ének szárnyán repülsz az égbe?
Visszatér ingadozó hitem
Visszahozván a kegyes napok békéjét,
Boldog gyermekkoromat,
Az imádság megnyugtató erejét,
A zöld mezőkön való
Barangolás és álmodozás
Tiszta örömét
A tavaszi nap
Végtelen fényében.
Ó, égi szerelem csókja,
Mely édes sejtelmekkel töltötted meg szívemet
És kiűzted az összes vágyat, az összes végzetes vágyat.

Kórus
Elhagyván sírjának rettenetes helyét
Egy égi hajlék kedvéért,
Még szebben támadt fel.
Halhatatlan dicsőségek felé
Miközben gyorsan szárnyal,
Hűséges tanítványai
Lankadnak itt lenn.
De higgyünk az ő örök szavában.
Egy nap követjük őt
Égi helyére
Ahová
A hangja szólít.
Hozsanna!

Faust
Jaj édes égi dal, miért
Ébreszted fel az átkozottat nyomorúságából? Imádság himnuszai,
Miért kell hirtelen szándékaim megingatni?
Szép harmóniáid felfrissítik keblem.
Dalok, édesebbek a hajnalnál,
Visszhangozzatok újra!
Könnyeim elfolytak, az ég visszahódított.


5. jelenet


Mephisto.
Ó, tiszta érzelem! Szent hely gyermeke!
Csodálom önt, doktor.
Az ezüst harangok könyörgése
Nagyon is lenyűgözte zaklatott elméjét.

Faust
Ki vagy te? Te, kinek égő tekintete
Úgy fúr át, mint tőr pengéje,
És mi, mint a láng
Égeti és elemészti a lelket!

Mephisto.
Igazán, egy doktor részéről, a kérdés oly frivol.
Én vagyok az élet szelleme, és én vagyok, aki vigasztal.
Mindent megadok neked: jókedvet, örömet
Mindent, amiről a legégetőbb vágy álmodik.

Faust
Jó. Szegény ördög, mutasd meg csodáid.

Mephisto.
Persze! Elkápráztatom majd szemedet és füledet.
Ahelyett, hogy bezárkóznál, siralmasan, mint egy féreg,
Mely régi könyveidet rágja, gyere!
Kövess engem! Levegőváltozás!

Faust
Beleegyezem.

Mephisto.
Akkor induljunk, ismerjük meg az életet.
És hagyjuk itt filozófiád zagyvaságait.


6. jelenet
(Leipzig. Auerbach boros pincéje.)

Ivók kara
Igyunk még! Rajnai bort!

Mephisto.
Íme, Faust, egy őrült társaság helye.
Itt borok és dalok ünneplik az életet!

Ivók kórusa
Ó, milyen jó is az, ha dörög az ég,
Egy lángoló tál közelében maradni!
És teletömni magad, mint egy hordó
Egy füstös kocsmában.
Szeretem a bort és ezt a világos szeszt,
Mely elfeledteti a gondokat.
Amikor az anyám világra hozott
Egy iszákos lett a keresztapám.
Ó, milyen jó is az, ha dörög az ég…

Egy ivó
Ki tud valami jó történetet?
Nevetéssel jobb lesz a bor.

Többi ivó
Te, Brander!

Ivók
Már nincs memóriája!

Brander
Tudok egyet, és én vagyok a szerző.

Ivók
Jól van akkor! Gyorsan!

Brander
Mivel kértetek, megint én fogok nektek énekelni.

Ivók
Bravo! Bravo!

Brander
Egy bizonyos patkány befészkelte magát egy konyhába,
Mint egy igazi szerzetes,
És olyan jól megvendégelte magát, hogy az ábrázatát
Maga a kövér Luther is megirigyelte volna.
De egy szép napon a szegény ördög,
Megmérgezve előugrott
Olyan szomorúan és olyan nyomorúságosan,
Mintha szerelem égetné testét.

Ivók
Mintha szerelem égetné testét.
Brander
Szaladt előre és hátra,
Vakarózott, szimatolt, harapott,
Befutotta az egész házat,
Fájdalmához düh is társult,
Olyannyira, hogy őrjöngésének látványára,
Mely kimerítette hiábavaló erőfeszítéseit,
Egy rossz tréfa azt mondhatná:
Ezt a patkányt tényleg a szerelem égeti.

Ivók
Ezt a patkányt tényleg a szerelem égeti.

Brander
Szegény pára azt hitte,
Hogy a tűzhelyben jól elrejtőzhet,
De tévedett, és a legrosszabb az,
Hogy a végén megsült benne.
A szolgáló, egy rosszindulatú leány
Aztán jót nevetett balsorsán.
Á! Mondta, hogy pörkölődik!
Tényleg ég a szerelemtől.

Ivók
Tényleg ég a szerelemtől.
Nyugodjék békében! Amen.

Brander
Az ámenre agy fúgát! Egy fúgát! Egy korált!
Improvizáljunk egy mesterművet!

Mephisto.
Jól figyeld ezt! Látni fogjuk, doktor,
A megátalkodottságot teljes nyíltságában.

Brander és ivók
Amen.

Mephisto.
Igaz Istenemre, uraim, az önök fúgája tényleg szép, mégpedig annyira,
Hogy az ember meghallván azt, azt hiszi, szent helyen van.
Engedjék meg, hogy elmondjam:
A stílus tudós és igazán vallásos,
Nem is lehet jobban kifejezni
Kegyes érzelmeinket,
Amiket az ima végén az egyház
Egyetlen szóval foglal össze. Most pedig
Következhetnék én, hogy dalban válaszoljak
Egy az önökénél nem kevésbé megható
Témáról?

Ivók
Mi? Ez kifiguráz itt minket?
Ki ez a férfi? Ki ez a férfi?
Ó, milyen sápadt és milyen
Vörös a szőrzete!
Nem baj. Szívesen! Még egy dalt!
Maga jön. Maga jön.

Mephisto.
Egy szép bolha
Egy hercegnél lakott.
Mint saját lányát
A bátor férfi úgy szerette őt.
És, mondja a történet,
Egy nap lemérette a szabójával,
Hogy báli ruhát varrjon neki.

A bogár nagyon örült,
Amikor meglátta magát talpig
Aranyban, bársonyban, selyemben,
Kereszttel ékesítve,
Elhívatta vidékről
Fivéreit és nővéreit,
Akik a herceg parancsára
Nemesi címet kaptak.

De ami sokkal rosszabb volt,
Az az, hogy az udvari méltóságok,
Anélkül, hogy egy szót is szólni mertek volna,
Egész nap vakaróztak.
Kegyetlen politika!
Ah! Sajnáljuk sorsukat,
És ha bennünket csíp meg egy
Azonnal tapossuk agyon.

Ivók
Bravo! Bravo! Ha! Ha!
Tapossuk agyon! Tapossuk agyon rögtön!

Mephisto
Igen tapossuk agyon rögtön.

Faust
Elég! Meneküljünk erről a helyről, ahol gonosz a szó,
Közönséges az öröm és durvák a gesztusok.
Nincsenek más örömök, nyugodtabb helyek,
Melyeket ajánlanál, te, pokolbéli vezetőm?

Mephisto.
Ah! Ez nem tetszik? Kövess engem!


7. jelenet
(Ligetek és mezők az Elba partján)


Íme a rózsák,
Ma éjjel nyíltak ki.
Ezen az illatos ágyon feküdj,
Szeretett Faustom.
Egy kéjes álomban,
Ahol nem csak egy piros csók ér,
Ahol a virágok a te ágyadra nyitják szirmaikat,
Isteni szavakat fogsz hallani.
Hallgasd! Hallgasd!
A föld és a levegő szellemei
Édes koncertet kezdenek álmodért.

Kórus
Aludj
Aludj, boldog Faust!
Hamar, nagyon hamar, egy arany
És azúr fátyol alatt, boldog Faust,
Lecsukódnak szemeid.
A menny küszöbén ragyog majd csillagod.
Végül szerelmes álom bűvöl el.
Elragadó helyekkel
Telt a vidék,
Szemünk virágokat,
Erdőket és mezőket
És sűrű lombokat fedez fel,
Ahol gyengéd szeretők
Osztják meg gondolataikat.

Mephisto.
Boldog Faust!
Hamar, egy arany és azúr fátyol alatt,
Lecsukódnak szemeid.

Kórus
Elragadó helyekkel
Telt a vidék,
Szemünk virágokat,
Erdőket és mezőket
És sűrű lombokat fedez fel,
Ahol gyengéd szeretők
Osztják meg gondolataikat.
De távolabb a szőlőlugas
Hosszú ágait rügyek, zöld szőlőindák,
És bíbor szőlőfürtök takarják.
Nézd ezeket a fiatal szeretőket
A völgy mentén.
Felejtsd el a pillanatokat
A hűs lombok alatt.
Egy szép lány követi őket,
Naiv és elmélázó.
Szemhéján egy titokban ejtett
Könnycsepp fénylik.

Mephisto.
Boldog Faust!
Hamar, egy arany és azúr fátyol alatt,
Lecsukódnak szemeid.
A menny küszöbén ragyog majd csillagod.

Faust
Már lepi is a fátyol szemeimet.

(Marguerite jelenik meg a rózsák közt.)

Mephisto.
Egy szép lány követi őket.
Faust, a lány szeretni fog téged.

Faust
Margarita!

(a látomás eltűnik)

Mephisto és kórus
A tó szétteríti hullámait
A hegyek körül,
A zöld mezőkön
Patakként kanyarog.

Kórus
Ott vidám daloktól
Visszhangzik a part.
Ha.
Más kórusoktól is a tánc
Szüntelen vidít.
Egyesek vidáman haladnak
A zöld dombok körül.
Ha.
A bátrabbak a keserű hullámok
Mélyébe lendülnek.

Faust
Margarita. Ó, Margarita!

Mephisto és kórus
A tó szétteríti hullámait
A hegyek körül,
A zöld mezőkön
Patakként kanyarog.

Kórus
A félénk madár
Mindenütt árnyékot és hűst keresve
Gyorsan elrepül…

Mephisto.
A bűbáj működik. Ő a mienk.

Kórus
…a mocsár közepébe.
Azért, hogy élvezze az életet…

Faust
Margarita!

Kórus
…mindenki keres egy kedvenc csillagot
Az égen,
Ami neki gyulladt.

Ez ő,
Szépséges,
Kit a szerelem neked rendelt.
Aludj! Aludj!

Mephisto.
Nagyon jó, fiatal szellemek,
Elégedett vagyok veletek.
Ringassátok bűvös álmát.

Kórus
Aludj, boldog Faust! Aludj!

Faust
Margarita!
Mit láttam? Mit láttam?
Micsoda mennybéli arcot!
Egy angyalt halandó arccal.
Hol találom őt?
Mely oltár felé vigyem lábai elé dicséretemet?

Mephisto.
Nos, követned kell még engem
Addig az illatos lugasig,
Ahol szerelmed pihen.
Egyedül a tied ez a mennyei kincs.
Íme a diákok vidám csapata,
Pont az ő ajtaja előtt haladnak el.
Ezek között az ifjú bolondok között, dalaik zajára,
Érkezünk el a te szép hölgyedhez.
De uralkodj szertelenségeden, és kövesd a leckéim.


8. jelenet


Katonák kara
Falakkal és sáncokkal
Körülvett városok,
Hamis tekintetű
Édes kislányok,
Mellettetek rám
Biztos győzelem vár.
Ha nagy a fáradság
Még nagyobb a jutalom.
A trombiták hangjára a bátor katonák
Belevetik magukat az ünneplésbe
Vagy akár a csatába.
Lányok és városok
Úgy tesznek, mintha bevehetetlenek lennének,
De hamar megadják magukat.
Ha nagy a fáradság
Még nagyobb a jutalom.
Falakkal és sáncokkal
Körülvett városok,
Hamis tekintetű
Édes kislányok,
Mellettetek rám
Biztos győzelem vár.
Ha nagy a fáradság
Még nagyobb a jutalom.

Diákok karalatin
Az éj csillagos fátylába borít,
Itt az ivás és a szerelmeskedés ideje.
Az élet rövid, a kéj elszáll,
Érezzük jól magunkat!
A hold ránk mosolyog, a városon át
Keressünk lányokat,
Hogy holnap, szerencsés Cézárokként, azt mondhassuk:
Jöttem, láttam, győztem.
Érezzük jól magunkat!


Harmadik rész


9. jelenet
(Margit hálószobája. Este.)


Faust
Köszönöm, édes alkonyat! Ó, Isten hozott.
Világítsd be végre e helyeket, eme ismeretlen szentélyt,
Ahol úgy érzem, mintha fejemre szép álom szállna
Vagy az új reggel friss csókja.
A szerelemtől van. A szerelemtől, remélem…
Ó, az ember itt úgy érzi
A gond elszáll.
Hogy szeretem ezt a csendet, és hogy lélegzem be
A tiszta levegőt!
Ó, fiatal leány! Ó, én kedvesem!
Ó, én túl drága szerelmem!
Micsoda érzések ébrednek bennem eme végzetes pillanatban.
Hogy szeretem szűzies ágyad szemlélni!
Mily tiszta levegőt szívok be!
Uram! Uram!
A hosszú mártíromság után
Micsoda boldogság!
Uram! Uram!
A hosszú mártíromság után
Micsoda boldogság!


10. jelenet


Mephisto.
Őt hallom.
Bújj el
A selyem függönyök mögé!

Faust
Istenem! A szívem megreped az örömtől.

Mephisto.
Használd ki jól a perceket! Viszlát. Fogd vissza magad,
Különben elveszíted.
Jó. Lidérceim és én
Szép nászi dalt dalolunk neked.

Faust
Ó, nyugodj meg, lelkem!


11. jelenet


Marguerite
Milyen illatos a levegő!
Félek, mint egy gyermek.
Tegnapi álmom az, mi teljesen felkavart.
Álmomban láttam őt, leendő szeretőm.
Milyen csinos volt!
Istenem! Annyira szeretett! Annyira szeretett!
És mennyire szerettem én is!
Látjuk mi egymást valaha
Ebben az életben?
Őrület!

Volt egyszer egy király Thulében,
Aki a sírig hű volt.
Szerelme halálakor kaott egy cizellált arany kupát.
Minthogy mindig nála volt
A legvidámabb ünnepeken is
Egy könnyű könnycsepp
Nedvesítette szemét, ha ránézett.

Ez a herceg élete végén
Örökül hagyta városait és aranyát,
Kedvenc kupáját kivéve,
Amit még akkor is a kezében tartott.
Királyi asztalához ültette
Báróit és nemeseit
Egy régi terem közepén,
Egy várban, melyet a tenger ölel körül.

Az italozó felállt és kilépett
Egy régi arany balkonra.
Ivott és hirtelen keze beejtette
A hullámok közé a szent kelyhet.
A kehely leesett, a víz felkavarodott,
Aztán kisvártatva nyugodt lett.
Az öregember elsápadt és remegett,
Soha többé nem ivott.

Volt egyszer egy király Thulében,
Aki a sírig hű volt.
Ó!


12. jelenet


Mephisto.
Ingatag lángok szellemei,
Siessetek! Szükségem van rátok.
Siessetek!
Szeszélyes lidércek, ártalmas fényetek
Elbűvöl majd egy kislányt és idehozza nekünk.
Az ördög nevében, táncra!
És ti, jól jegyezzétek meg a ritmust,
Pokol hegedűsei, vagy eloltalak benneteket mind.

Mephisto.
Most
Énekeljünk ennek a szépségnek egy elbűvölő dalt,
Hogy biztosan elnyerjük őt!

Annak háza előtt,
Aki imád téged,
Kicsi louson,
Mit csinálsz hajnal óta,
Mit csinálsz, mit csinálsz?
A gyönyör hívására
A legény szobájába
Ugyan lányként mész be,
De ki már nem lányként jössz.

Kórus
Mit csinálsz?

Mephisto és kórus
Ha!

Mephisto.
Kinyújtja feléd karját,
Te gyorsan szaladsz hozzá,
Szaladsz hozzá, szaladsz hozzá.
Jó éjt, jaj.
Jó éjt, jó éjt, jó éjt.
Mikor közel a végzetes pillanat,
Erősen állj ellen
Ha neked előre
Nem kínál jegygyűrűt.
Kinyújtja feléd karját,
Te gyorsan szaladsz hozzá,
Szaladsz hozzá, szaladsz hozzá.
Jó éjt, jaj.
Kicsikém, jó éjt, jó éjt.
Ha!

Sss! Tűnjetek el!
Csend!
Menjünk, nézzük meg, hogy turbékolnak a galambocskák.


13. jelenet
(Marguerite szobája)


Marguerite
Nagy ég!
Kit látok? Ez ő! Higgyek a szememnek?

Faust
Arany angyal, kinek égi arca már akkor
Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.
Végül meglátlak, és a féltékeny felhő
Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.
Marguerite, szeretlek!

Marguerite
Tudod a nevem! – Én nagyon
Sokszor mondtam a tied:
Faust.

Faust
Ez a nevem, de lehet más is,
Ha neked úgy jobban tetszik.

Marguerite
Álmomban láttalak..

Faust
Álmodban.

Marguerite
Úgy ahogy most látlak.

Faust
Láttál?

Marguerite
Felismerem a hangod,
A vonásaid, édes beszéded.

Faust
És szerettél?

Marguerite
Én… vártam rád.

Faust
Imádott Marguerite!

Marguerite
A bennem támadt szerelem
Már a tiéd volt.

Faust
Marguerite az enyém!

Marguerite
Én szerelmem, nemes és édes arcod
Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.
Végül meglátlak, és a féltékeny felhő
Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.

Faust
Arany angyal, kinek égi arca már akkor
Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.
Végül meglátlak, és a féltékeny felhő
Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.
Marguerite, ó, szerelem!
Engedj az égető mámornak,
Mely hozzád elvezetett.

Maruerite
Nem tudom, miféle mámor
Űz karjaidba?
Milyen epekedés keríti hatalmába létemet?

Faust
Karjaimban igazi boldogságra születsz.
Gyere!

Marguerite
Könnyes szemeimben…
Minden elmosódik… meghalok…
Minden elmosódik…
Ó! – meghalok!

Faust
Gyere! Gyere!


14. jelenet


Mephisto.
Gyerünk, túl késő van.

Marguerite
Ki ez az ember?

Faust
Egy ostoba.

Mephisto
Egy barát.

Marguerite
Tekintete
Megrepeszti szívemet.

Mephisto.
Kétség kívül zavarok.

Faust
Ki engedte, hogy belépj?

Mephisto.
Ezt az angyalt meg kell menteni.
Már az összes szomszéd felébredt dalainkra,
Most ide sietnek, a házra mutogatván az arra járóknak.
Kigúnyolják Margueritet, hívják az anyját.
Az öregasszony jön is mindjárt.

Faust
Mit tegyünk?

Mephisto
El kell menni.

Faust
Kárhozat!

Mephisto.
Holnap látjátok egymást. A vigasz
Nagyon közel van a fájdalomhoz.

Marguerite
Igen, holnap, szerelmem.
Már hallom is a zajt
A szomszéd szobában.

Faust
Isten veled, hát, épp hogy elkezdődött szép éjszaka.
Viszlát, szerelem ünnep,
Mit magamnak ígértem.

Mephisto
Induljunk, már felkelt a nap.

Faust
Látlak-e még, túl gyorsan szálló óra,
Melyben lelkem boldogságra nyílt.

Szomszédok kara
Hahó! Oppenheim asszony, nézd, mit
Tesz a lányod!

Mephisto.
Érkezik a tömeg.

Szomszédok kara
A figyelmeztetés nem jön rosszkor.
Udvarló van a házadban,
És kisvártatva gyarapodni fog a családod.

Mephisto.
Induljunk gyorsan!

Szomszédok kara
Hahó!

Marguerite
Egek!

Szomszédok kara
Hahó!

Marguerite
Egek! Hallod ezeket a kiáltásokat?
Isten előtt halott vagyok,
Ha itt találnak téged.

Mephisto.
Gyerünk. Verik az ajtót.

Faust
Ó, düh!

Mephisto.
Ó, osrobaság!

Marguerite
Viszlát.
A kerten keresztül
El tudtok menekülni.

Faust
Angyalom, holnap!

Mephisto.
Holnap, holnap.

Faust
Végre megismerem az élet minden jutalmát!
Megjelent nekem a boldogság: hív engem,
És én megragadom.

Mephisto.
Végig vezetlek hát az életen,
Büszke lélek, közeleg a perc, mikor
Megkaparinthatlak téged.

Marguerite
Ó, én Faustom!

Faust
A szerelem hatalmába kerítette elragadtatott lelkem.
Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.

Mephisto.
A szerelem, anélkül, hogy kielégítené emésztő vágyad,
Megrészegít téged és megkettőzi őrületed.
És közeleg a perc, mikor megkaparinthatlak téged.

Marguerite
Neked adom az életem!
A szerelem hatalmába kerítette elragadtatott lelkem.
Elragad engem. Elragad engem.
Elveszítenem téged, a halál.
Ó, én szeretett Faustom, neked adom az életem.

Faust
Végre hát megismerem az élet minden jutalmát.

Mephisto.
Tetszésem szerint végig vezetlek hát az életen,
Büszke lélek, közeleg a perc, mikor
Megkaparinthatlak téged.

Szomszédok kara
Udvarló van a házadban,
És kisvártatva gyarapodni fog a családod.

Marguerite
Elveszítenem téged, a halál.
Elveszítenem téged, ah, a halál.
Igen, elveszítenem téged, a halál.


Faust
Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.
Igen. Nemsoká, emésztő vágyam.
Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.


Mephisto.
Közeleg a perc, mikor
Megkaparinthatlak téged.
Igen, közeleg a perc, mikor megkaparinthatlak téged.

Kórus
Hahó! Oppenheim asszony!
Nézd, mit tesz a lányod!
Hahó!
Jaj! Jaj! Jaj!
Hahó! Oppenheim asszony! Hahó!



Negyedik rész

15. jelenet
(Marguerite egyedül a szobájában.)



Marguerite
A szerelem égető lángja
Emészti szép napjaim.
Ó, lelkem nyugalma
Hát örökre odavan.

Távolléte, hiánya
Számomra a koporsó,
És messze tőle
Minden gyászosnak tűnik.

Szegény fejem így
Nemsokára összezavarodik,
Gyenge szívem megáll
És azonnal jéggé fagy.

Járása, mit csodálok,
Kecses tartása,
Édes mosolyú szája,
Szemeinek bája,

Elbűvölő hangja,
Mellyel feltüzel engem,
Kezének simogatása
Jaj! És a csókja,

Szerelmes lánggal
Emésztik el szép napjaim.
Ó, lelkem nyugalma
Hát örökre odavan.

Az ablakomnál vagyok
Vagy odakint, egész nap,
Azért, hogy lássam, ha megjelenik
Vagy siettessem visszatértét.

A szívem ver és zakatol,
Mikor érzi, hogy ő jön.
Meg tudom e tartani őt,
Ahogy szerelmem diktálja?

Ó, tűz simogatása!
Hogy szeretném egy nap
Azt látni, hogy lelkem kiárad
Szerelmi csókjaiban!

Kis kar
A trombiták hangjára a bátor katonák
Belevetik magukat az ünneplésbe
Vagy akár a csatába.

Marguerite
Mindjárt az egész város átadja magát a pihenésnek.

Kis kar
Ha nagy a fáradság
Még nagyobb a jutalom.

Marguerite
Az esti trombiták és dobok hallatszanak már
Vidám dalokkal együtt,
Úgy, mint azon az estén, mikor a szerelem Faustot elém tárta.

Kis kar
Az éj csillagos fátylába borít.

Marguerite
Nem jön.

Kis kar
A városon át keressünk lányokat.

Marguerite
Nem jön! Nem jön!
Jaj! Jaj!


16. jelenet
(Erdők és barlangok.
Faust egyedül)


Faust
Hatalmas, áthatolhatatlan és büszke természet,
Egyedül te adsz szünetet vég nélküli unalmamnak.
Mindenható kebleden kevésbé érzem nyomorúságom,
Visszajön erőm, és hiszem, élek végre.
Igen, fújj hurrikán!
Kiáltsatok, sűrű erdők!
Omoljatok, sziklák!
Patakok, gyorsítsátok hullámaitok!
Fenséges zajotokkal szeret hangom egyesülni.
Erdők, sziklák, patakok, imádlak benneteket!
Csillogó világok, hozzátok siet
Egy túl nagy szív és egy lélek vágya,
Mely arra a boldogságra szomjazik, mely elkerüli.


17. jelenet


Mephisto.
A kék mennybolton
Látod-e, mondd, az állhatatos szerelem csillagát?
Hatása, barátom, nagyon is szükséges lehet,
Mert te itt álmodozol, miközben ezt a szegény gyermeket,
Margueritet-

Faust
Hallgass!

Mephisto.
Kétségtelen, hallgatnom kell,
Hisz te már nem szereted,
Miközben ő egy zárkába vetve,
Anyagyilkosként halálra ítélve…

Faust
Mi?

Mephisto
Hallom, vadászok szelik át az erdőt.

Faust
Fejezd be! Mit mondtál?
Marguerite börtönben?

Mephisto.
Egy bizonyos barna folyadék, ártatlan méreg, amit te adtál neki, hogy elaltassa anyját
Éjszakai szerelmeskedéseitek alatt
Az oka minden bajnak.
Vágyán ábrándozva,
Miközben téged várt minden este
Folyton használta is azt.
Olyannyira használta,
Hogy az öregasszony belehalt.
Most már érted.

Faust
Tűz és mennydörgés!

Mephisto.
Úgyhogy érted érzett szerelme ide vezette.

Faust
Ments meg!
Mentsd meg, te nyomorult!

Mephisto.
Ó, én vagyok a hibás!
Innen lehet benneteket megismerni,
Nevetséges emberek!
Nem számít.
Még én vagyok a mester, hogy kinyissam neked ezt az ajtót.
De te mit tettél értem,
Mióta téged szolgállak?

Faust
Mit kívánsz?

Mephisto.
Tőled?
Semmi mást csak egy aláírást
Ezen a régi pergamenen.
Megmentem Margueritet abban a pillanatban,
Mikor megesküszöl,
És aláírod esküdet,
Hogy holnap engem szolgálsz.

Faust
Mit számít a holnap, mikor ebben
A pillanatban szenvedek!
Add!
Itt a nevem.
Szálljunk hát most sötét lakhelyére.
Őrült fájdalom!
Marguerite, sietek!

Mephisto.
Ide hozzám, Vortex! Giaour!
Erre a két fekete lóra,
Melyek gyorsak, mint a gondolat,
Szálljunk fel és vágtassunk!
Az igazságtétel sürgős.


18. jelenet
(Síkságok, hegyek és völgyek)



Faust
Szívemben visszhangzik elkeseredett hangja,
Ó, szegény elhagyott lány!

Parasztok kara
Szűz Mária, imádkozz érettünk.
Szent Magdolna, imádkozz érettünk.

Faust
Vigyázz a gyerekekre és az imádkozó asszonyokra
A kereszt lábánál!

Mephisto.
Mit számít az! Előre!

Parasztok kara
Szent Margit…
Jaj! –

Faust
Istenem! Egy undorító szörny üvöltve
Követ minket.

Mephisto.
Képzelődsz.

Faust
Fekete éjjeli madarak raja!
Miféle rikoltások!
A szárnyaikkal rám csapnak!

Mephisto.
A halottak lélekharangja már neki szól.
Félsz? Forduljunk vissza!

Faust
Nem. Hallom! Siessünk!

Mephisto.
Hop! Hop!

Faust
Nézd ezt a végtelen sort körülöttünk!

Mephisto.
Hop. Hop.

Faust
Táncoló csontvázak!
Micsoda fertelmes nevetéssel üdvözölnek
Bennünket, ahogy elhaladunk.

Mephisto.
Gondolj arra, hogy megmented az életét,
És nevess a halottakon!
Hop.

Faust
Lovaink remegnek,
Sörényük égnek áll,
Zablájukat széttörik.
Látom, a föld
Hullámzik előttünk.
Lábunk alatt hallom,
Dübörög a mennydörgés.

Mephisto.
Hop. Hop.

Faust
Vér eső!

Mephisto.
Pokol seregei
Fújjátok meg győzelmi trombitátok!
Ő a miénk!

Faust
Borzalom!

Mephisto.
Győzelem.


19. jelenet
(Pokol)


Démonok és elkárhozottak kara
Has!
Irimiru Karabrao!
Has!

Sötétség hercege
E büszke léleknek
Örökre te lettél mestere és győzője, Mephisto?

Mephisto.
Örökre én vagyok.

Sötétség hercege
Faust önszántából írta alá
A végzetes iratot, mely kiszolgáltatja őt nekünk?

Mephisto.
Önszántából írta alá.

Démonok kara
Has! Has!
Stb.
(Megjegyzés. A pokol nyelvén énekelnek)



Epilógus
(A Földön)



Néhány hang
Nos, a pokol elcsendesedett.
Nagy lángtavainak szörnyű kavargása,
A lelkek kínzóinak fogcsikorgatása,
Csak ez hallatszott, és a mélyben
Egy borzalmas rejtély bevégeztetett.

Kis kar
Ó, borzalom!


(A mennyekben)


Szerafinok kara
Dicsőítsd! Dicsőítsd!
Hozsanna! Hozsanna!
Ő nagyon szeretett, Uram!

Egy hang az ég magasából
Margarita!

Angyalok kara
Emelkedj az égbe, naiv lélek,
Akit a szerelem tévútra vezetett.
Gyere, vedd fel korábbi szépséged,
Mit e ballépés tönkretett.
Gyere, az égi szüzek,
A te nővéreid, a Szerafinok,
Felszárítják majd könnyeid,
Miket a földi fájdalmak még mindig előhoznak.
Tartsd meg a reményt
És mosolyogj a boldogságra!
Jöjj, Margarita!

Egy hang
Margarita!

Angyalok kara
Jöjj, Margarita!

Egy hang
Margarita! Margarita!

Angyalok kara
Jöjj! Jöjj! Jöjj! Jöjj!

Varsányi Anna nyersfordítása

2 megjegyzés:

  1. KÖSZÖNÖM!Köszönőm a bejegyzést és a fordítást! Így lehetővé vált ennek a csodálatos műnek a jobb megértése és élvezete !

    VálaszTörlés
  2. Az érdem Varsányi Annáé, ő fordította, én csak közreadom.:)

    VálaszTörlés