2010. október 2., szombat

Egyet vissza: „Ábránd volt minden!”

Ahogyan ígértem, itt a folytatás!
A fordítások sorában egyet visszalépve Hubay Miklós Luisa Miller-fordításából közlöm Rodolfo/Rudolf áriáját.


Ó, bárcsak ne kéne hinnem saját szememnek!
Minden hiába. Égnek minden angyala
hasztalan tenne esküt, hogy semmi a bűne,
„Hazugság!” – ez a válasz lesz mindnek.
Itt van ez írás! Ez bizonyít! Te álnok lélek,
hogy bíztam tebenned! Rútul megcsalsz.
Jól szívébe láttál, apám!
Ámde a szeme, a csókja, a szavak, könnyei,
az eskük? Minden csak árulás, komédiázás!
Mily szörnyű!

Csillagsugáros éjszakán,
távol a nagyvilágtól,
hányszor bolyongtam oldalán,
míg lángolt mennyei mámor!
Hányszor borult szívemre,
lélekzetét így lesve,
lélekzetét így lesve
szívemre hányszor vontam!
Ah! Ábránd volt minden,
álom volt minden!

Hányszor suttogta ajkam
kérdőn:
„Szeretsz-e, édes?”,
és ő felelte halkan:
„Ah, egész valóm tiéd lesz!”,
és elbűvölte szívem
száz földöntúli szent varázs;
ha súgta halkan:
„Egész valóm tiéd lesz.”
Ah! – ábránd volt minden,
és hitvány áltatás!
Áltatás volt, álom csupán ez.
Azt súgta halkan:
„Csak érted élek.”
Hazugság minden,
csak hitvány áltatás!

Ezzel a szöveggel hangfelvétel is létezik az áriából, Korondi György előadásában; a Rádió néha sugározza.
A fordítás, amely a darab 1955-ös Vasadi Balogh Lajos által vezényelt magyarországi bemutatójára készült, egyértelműen a német verzió alapján történt, amit híven követ. Az eredeti, olasz szövegtől való eltérés is többnyire ezzel magyarázható. A strófák végén lévő indulatos kitörés – „Ah, mi tradia!” (Ah, elárult!) – „Ábránd volt minden”-né lágyítását azonban nem tudom, mi indokolhatta, hiszen itt a németben is ennél keményebb zárás szerepel: „Alles war Lüge!” (Hazugság volt minden!). De a kezdősor szépsége mégiscsak kárpótlást nyújt a vége furcsaságáért.
E fordítás létezéséről akkor szereztem tudomást, amikor az OSZK-ban három napi munkával kiírtam magamnak az 1851-as hazai ősbemutató (4 előadást ért meg!) súgópéldányából Egressi fordítását. Fénymásolni nem engedték. Érdekes munka volt a 140 éves kéziratból silabizálgatni. Közben beszélgettem egy idősebb könyvtáros hölggyel, ő mesélte, hogy látta az operát valamikor az '50-es években, Vasadi Balogh vezényletével. Később lánya révén, – az Erkel Színházban, ahol akkoriban hosztkodtam – volt szerencsém találkozni a karmester úrral. (Tőle tanultam meg, hogy „A karnagy és a karmester között akkora a különbség, mint a házmester és a háznagy között.”...) Meg is beszéltünk egy későbbi találkozót, amikor megmutatná a kottát; de az már elmaradt. Aztán néhány évvel ezelőtt karácsony táján a Kodály Zeneműbolt operakottái között kezembe akadt egy öreg, német kiadású  „LUISE MILLER". Kinyitottam és rögtön az elején ott diszelget benne Vasadi Balogh Lajos gyönyörű aláírás és az 1955-ös évszám, a zongorakivonatban pedig az egykori előadás teljes szövege kottára írva. Szerencsés véletlen volt? Vagy a karmester úr küldte karácsonyi ajándékba? Én úgy éreztem, az utóbbi történt, s ma is meghatódom, ha csak eszembe jut.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése