Solera – Verdi: L'ESULE (A száműzött)

A SZÁMŰZÖTT

(L’esule)

Nézd csak, a dombok hátán

Csillog a holdfény! Lanyha éji szellő

Huncutan surran; siet, hogy felborzolja

Tükrét a békés tónak.

Miért, egyre ezt kérdem,

A legnyugodtabb órán,

Mért vagyok most is

Néma, ilyen elgondolkodó?

Itt minden

Boldog! A föld, a mennybolt

Csupa jókedv, mit át meg átjár a mámor;

S én számkivetve, könnyek közt élek, itt távol.

Ámde érzem, hazulról a szélben

Régen eltűnt időknek hangja hív:

Óh, mi szép volt, e percben újraélem,

Lángra gyullad a lázas, forró szív!

Óh, mi szép volt, mi szép egykor régen,

Újra lángra gyullad a lázas, forró szív!

Jártam pusztán, mezőkön, s a réten

Vadvirággal a pásztorlány beszórt;

Fényes bálban, ünnepélyben volt sok részem,

Ám a társam mindig bú, a bánat volt.

Ám a társam mindig bú, csak bánat volt.

Ám a társam mindig bú, csak bánat volt.

Mit várjak eztán? Búcsút int a kínnak

Büszke lelkem, és még ma égbe száll.

Halálom, jöjj, ne várass, csak téged hívlak,

S a hajdan kedves tájék újra vár!

Visszavár a régi tájék,

Semmi el nem zárja tőlem!

Könnyű fellegen arra szállnék,

Óh, te drága, drága hon!

Édesanyám, ki sorsom szánod,

Annyi könnyet ontva értem,

Arra szállok észrevétlen,

S könnyes orcád csókolom.

Könnyes orcád, míg újra felderítem, csókolom!

Könnyes orcád, míg újra felderítem, csókolom!

Ah!

Visszavár a régi tájék,

Semmi el nem zárja tőlem!

Könnyű fellegen arra szállnék,

Óh, te drága, drága hon!

Édesanyám, ki sorsom szánod,

Annyi könnyet ontva értem,

Arra szállok észrevétlen,

S könnyes orcád csókolom.

Könnyes orcád, míg újra felderítem, csókolom!

Könnyes orcád, míg újra felderítem, csókolom!

Míg a drága arcod könnyes, csókolom!

Míg a drága arcod könnyes, csókolom!

Míg van könny arcodon, csókolom!

Temistocle Solera – Csákovics Lajos