BORISZ GODUNOV
Opera négy felvonásban
Szövegét írta és zenéjét szerezte: MOGYESZT PETROVICS MUSZORGSZKIJ
Fordította: NÁDASDY KÁLMÁN
SZEMÉLYEK :
BORISZ GODUNOV ...................... bariton
FJODOR gyermekei ................... mezzoszoprán
XÉNIA a gyermekei .................. szoprán
XÉNIA DAJKÁJA ....................... alt
VASZILIJ SUJSZKIJ HERCEG ............ tenor
ANDREJ CSELKALOV, a duma* titkára ... bariton
PIMEN, krónikaíró, szerzetes ........ basszus
DIMITRIJ trónkövetelő
(szerzetes néven Grigorij) .......... tenor
MARINA,
a szandomiri vajda leánya ........... mezzoszoprán v.
drámai szoprán
VARLAM (szökött szerzetesek) ........ basszus
MISZAIL (szökött szerzetesek) ....... tenor
KOCSMÁROSNÉ ......................... mezzoszoprán
EGY BOLOND .......................... tenor
VÁRNAGY ............................. basszus
A HATÁRŐRSÉG EGY TISZTJE ............ basszus
UDVARI BOJÁR ........................ tenor
KRUCSOV, bojár ...................... tenor
LEVICZKY (Jezsuiták) ................ basszus
CSERNYAKOVSZKY (Jezsuiták) .......... basszus
Bojárok, lengyel nemesek, őrség, nép, zarándokok
Történik: 1598—1605
*duma = a bojárok tanácsa
ELSŐ FELVONÁS
1. k é p
(A Szent Szűz kolostor udvara Moszkvában)
A VÁRNAGY (belép; a kolostor udvarán el-
csigázottan heverő tömeghez): Hé, lusták!
Némán bámészkodni könnyű!
Csürhe! Énekelj tüstént!
Térdre!... Mi lesz?
Csapjon belétek a ménkű!
NÉP (kar; térdelve): Ím, a nép jajgat,
Mint a gyermek, ha árva.
Jaj! Tenger gondunk,
Bús fájdalmunk terhét
Ki se szánja!
Kéz, mely védene, nincs...
Tengődünk!
Szerencsétlen a nép!
Ó, jajszónk halld meg,
Légy nyájad őre!
Sírván sírunk, úgy rimánkodunk:
Szánj meg, szánj meg!
Cárunk és jó atyánk,
Ó, halljad! Ó, halljad!
Légy jó atyánk, szánakozz!
(A várnagy távozik)
NÉHÁNY PARASZT (kar): Mityu! Mért sírunk?
Te tudod-é?
MITYU: Fenét!
Így parancsolták!
NÉP (kar): Új cárt hoznak nyakunkra az urak!
ELSŐ PARASZTASSZONY: Jaj, Istenkém!
Száraz a torkom!
Megkérném, komámasszony,
Nem hozna egy kis vizet?
MÁSODIK PARASZT ASSZONY:
Nézd a kényes úri dámát!
ASSZONYOK (kar):
Úgy bömböltél, mint mink,
Hát hozz csak vizet magad!
EGY PARASZT: Jó lesz befogni a szátok!
ASSZONYOK (kar):
Te hogy mersz hozzánk szólni?!
Elkotródj, semmiházi!
MITYU: Cserfes szájú népség!
NÉP (kar): Elhallgass, te ördögadta!
Fölpofozlak, félkegyelmű!
Megkopasztunk, mint egy varjút!
Nincs ezekben semmi szégyen!
Jobb is lenne szégyenszemre
Sátorfánkat összeszedni,
Máshol jobban megbecsülnek!
Összeszedjük sátorfánkat!
Ha, ha, ha, ha, ha, ha, ha!
Szájuk mint a szélvész, jár!
Milyen nyüzsgés, milyen lárma!
Mennyit jár az asszony szája.
Vinné el az ördög őket!
(Belép a várnagy, az asszonyok térdre esnek,
a nép elhallgat)
A VÁRNAGY: Mi az? Megint csönd van?
Tán elpilledtünk?
Rongy banda!
Lássuk csak, hogy ízlik hátatokra korbács?
Addig nyúzlak, míg szuszogsz!
NÉP (kar): Elfáradt a torkunk,
Hadd várjunk egy kissé!
Engedj megpihenni,
Egy-két kortyot inni!
Úgy hajszol minket, mint barmot!
A VÁRNAGY: Ordíts, ahogy torkodon kifér!
NÉP (kar): Kezdjük!
A VÁRNAGY: Fújd!
NÉP (kar; teletorokkal): Ím, a nép jajgat,
Mint a gyermek, ha árva!
Jaj, tenger gondunk.
Bús életünk terhét
Ki se szánja!
Ó, légy néped atyja,
Búját oszd meg úttalan úton!
Kézenfogva vezesd!
Szánj meg, szánj meg!
Cárunk és jó atyánk,
Ó, halljad!
Jaj nekünk!
Légy jó atyánk!
A VÁRNAGY (meglátja Cselkalovot, int a nép-
nek): Elég! Fölkelni!
Ím, halljátok a szót!
CSELKALOV (a nép elé lép és meghajtja magát):
Moszkva népei!
Borisz csak hajthatatlan!
Nem győzte meg a nemzet könnye,
Sem a tisztes Egyház!
El nem fogadja szent Oroszország trónját,
Mily gyászterhes nap!
Keserves nagy siralom, orosz nemzetem!
Széthull a rend! Győz a romlás!
Itt más nem segít már, csak Isten!
Kiáltsunk hozzá:
Mentse meg ártatlan népünk!
Szent lelke járja át Borisz szívét.
Mely fáradt és nem remél!...
(Alkonyodik; közeledő zarándokok hangja
hallatszik)
ZARÁNDOKOK (kar a színfalak mögött):
Zengjetek éneket a mennybéli Istennek
Dallal kérvén minden szenteket,
Őrizzék az orosz népet angyalok!
(Megjelennek)
Dallal kérünk, őrizd orosz népünk!
Angyalok ajkán szózat kél:
Ó, ti fellegek az ég boltján,
Óvjátok meg árva népünket...
Oroszországra szállván,
Pusztulástól óvjátok népünket!
Zúzd már Sátánt szét,
Szent égi nép!
Kénkövet fújó tűztorkú sárkány,
Ördögöket hordva hátán,
Kerülje országunk el!
Isten százezernyi angyala,
Értünk harcot vívj!
Körülhordozván a szent Ikont,
Kegyes ünnepi köntöst öltsetek!
Szent Vladimír ereklyetartóját
Új cárunknak áldásul átadjuk!
(Elvonulnak)
Szép éneket mondj az Úrnak!
Szép énekszóval
Zsoltár hirdesse dicsőségét!
Mennybéli alkotónk, Istenünk,
Nézz ránk,
Jó pásztor, légy velünk!
2. kép
(Tér a moszkvai Kremlben, az Uszpenszkij
és Archangelszkij katedrális előtt; a város
összes harangjai zúgnak)
(A bojárok ünnepi menetben vonulnak
a székesegyházba)
SUJSZKIJ HERCEG (a székesegyház lépcsőjén
állva): Üdv néked, nagy cár,
Borisz Fjodorovics!
NÉP (kar): Fölséges cárunk, néped atyja!
SUJSZKIJ: Hódolunk!
(A koronázási menet elindul az Uszpenszkij
katedrálisból)
NÉP (kar): Ó, mily tündöklő napnak
Árad ránk bíbor fénye!
Örvendj, áldott Oroszország,
Borisz cárnak népe!
Légy boldog, cárunk,
Néped jóságos atyja, te!
Te nagy, te áldott!
Isten áldása rajtad, fölséges cár!
Istenküldötte cárunk vagy,
Isten óvjon meg!
Nagy és diadalmas Oroszország cárja éljen.
Néped jóságos atyja,
Néped atyja te,
Nagyhatalmú vagy te, Oroszország cárja!
Ó, boldog nap!
Boldog nap, vigalomnak napja!
Örvendj, hívő nép!
Örvendj, hívő nép!
Magasztaljuk ím, a nagy Borisz cárt!
BOJÁROK (kar):
Üdv néked, ó cár, Borisz Fjodorovics!
NÉP (kar): Mind hódolunk!
BOJÁROK (kar):
Üdv néked, ó cár, Borisz Fjodorovics!
NÉP (kar): Atyánk! Jövel! Atyánk! Jövel!
Boldog néped vár, ó atyánk!
(Borisz kilép a katedrális kapuján)
Ó, mily tündöklő napnak árad ránk fénye!
Atyánk! Jövel!
Éljen, éljen a cár!
Légyen áldott a cár!
Légyen áldott a cár!
Éljen, éljen a cár!
Ó, légy áldott, nagy cár!
Ó, légy áldott, cár!
Te nagy cárunk, te nagy cár!
BOJÁROK (kar):
Üdv neked, ó cár, Borisz Fjodorovics!
NÉP (kar): Mind hódolunk!
Ó, mily tündöklő napnak
Árad ránk bíbor fénye,
Örvendj, Oroszország boldog népe!
Áldunk téged hódolva, cárunk!
Éljen! Éljen! Éljen! Éljen!
Borisz! Borisz! Borisz! Éljen!
BORISZ: Ó, súlyos perc...
Betelt a sors parancsa.
De mardossa szívem baljós rettegés...
Nagy üdvözült, ősöm a cári trónon!
Az emberszív előtted nem titok,
Méltatlan főmre
Hintse égi sugarát malasztod fénye!
Vezess, mint jó és bölcs uralkodót,
Hogy népem boldoggá tegyem.
Most jertek dicsőséges elődömtől kérni áldást,
S te nép, ma ünnepelni fogsz!
Légy gazdag úr, vagy istenadta koldus,
Mind jöjjetek, mind!
Vendégem az ország!
(A koronázási menet elindul az Archan-
gelszkij katedrálisba)
NÉP (kar): Borisz! Borisz éljen!
Fölséges cárunk, néped atyja,
Borisz! Atyánk,
Néped hódol már!
Áldott légy, ó cár!
Ó, légy áldott, nagy cár!
Ó, légy áldott, cár!
Te nagy cárunk!
Te nagy cár!
BOJÁROK (kar):
Üdv néked, ó cár, Borisz Fjodorovics
NÉP (kar): Mind hódolunk!
Ó, mily tündöklő napnak
Árad ránk bíbor fénye!
Örvendj, Oroszország boldog népe!
Cárunk, nagy Borisz, hódolva áldunk!
Éljen cárunk, éljen!
Éljen soká, éljen!
Éljen! Éljen! Éljen!
Éljen Borisz!
MÁSODIK FELVONÁS
1. k é p
(Cella a Szent Csoda kolostorban. Éjjel;
Pimen egy öreg fóliánsra hajolva ír, Grigorij
a földön fekve alszik)
PIMEN: Még néhány sor,
S a krónikámnak vége...
Kiejti tollát reszkető kezem...
S ha kél a nap,
Elvégezém a munkát,
Mit Isten rám bízott.
(Tovább ír, majd
megint abbahagyja az írást)
Tudom, hogy nem hiába virrasztottam át
Egy hosszú éltet...
Meghaltam rég,
S jő majd egy ifjú lélek,
Ki krónikám elsárgult lapjain olvas,
És úgy, mint én,
Itt ül majd mécsvilágnál...
S a múlt porát a betűkről lefújva,
Zord napjaink történetét megírja...
Hogy életünknek folytatói lássák,
Mint szenvedett, hogy küszködött a nép!
Vén csontjaimnak a munka ád erőt...
Míg írom ezt,
A múlt új létre támad,
Mint mérhetetlen zajló óceán!...
Rég vad vihar mesélt rajt száz kalandról,
Most nem rezdül a tenger,
Mélyen alszik...
Dereng a hajnalpír...
A mécses alig pislog...
Még néhány sor,
S a krónikámnak vége...
SZERZETESEK (kar a színfalak mögött):
Esdekelve kérünk,
Ó, szánj meg Istenünk,
Irgalmas Úr!
Majd ha megkísért a Sátán,
Amaz órán légy velünk!
Oltalmazz meg!
GRIGORIJ (félálomban): Vad álomkép!...
Mit üldözöl már harmadszor?!
Bűnös álom... légy átkozott!
(Felébred és észreveszi Piment)
Öreg Pimen ír csak egyre.
Kél a hajnal,
S az álom elkerülte hű szemét...
Szívemben elfogódva nézem őt:
Meghajlott háta áhítatba görnyed,
S míg száll a tündér-múltba,
Csak önfeledten ír...
PIMEN: Már ébren vagy?
GRIGORIJ: Köszöntlek, szentatyám...
Áldd meg fiad!
PIMEN: Kísérje lépteid az Úr itt lenn
S az égben, gyermekem!
SZERZETESEK (kar; m. f.): Ó, Isten, irgalmazz!
Légy lelkünk gyámola!
GRIGORIJ: Megvirrad már,
S te semmit sem aludtál.
De jaj nekem, már három éjen át
Gyötri lelkemet egy lidérces álom...
Ezt láttam:
Drágakővel díszített nagy toronyban álltam,
Lenn a mélyben fényben úszott Moszkva...
Akár a hangyaboly, úgy nyüzsgött a nép...
Az öklét rázza mind,
S gúnyolva engem, egyre följebb tódul!
Nagy szégyenemben forog velem minden...
A tornyom összedőlt, S ott fekszem holtan!
PIMEN: Heves az ifjú vér!
De böjtölés meg önsanyargatás
Majd enyhülést hoz lázas fődre
S könnyű álmot!
Múlt éjjel
Későre járt,
S elszunnyadtam e fóliánsra dőlve...
Ajkam a jámbor est-imát se mondta,
Mely kísértettől óv...
Rámtört egy álom,
Vad képzelődés dáridója gyúlt...
Sok ellenséget megöltem,
Föltámadott a gyarló ifjúság!...
GHIGORIJ: Múlt ifjúságod napja vígan fénylett!
Kazánnak híres ostrománál vívtál...
Zengett a kürt, patakban hullt a vér...
Ivánt, a győztest tündökölni láttad...
De én, mint zsenge gyermek már
Egy bús kolostor sápadt rabja lettem...
Rám sose vár babérral hősi harc?
Csillámló Moszkva áldomásra nem hív?
PIMEN:
A nagyvilági pompáért, fiam, ne búsulj!...
Higyj nekem,
Csak messziről oly víg az élet...
Szépasszony-csókért férfi-könny a díj!...
GRIGORIJ: Már rég, ó szentatyám,
Rég vágytam megtudni egy titkot:
Hány éves volt a cárevics,
Mikor megölték?
PIMEN:
Tán egyidős volna veled s már uralkodna.
De mást akart az Isten,
A gyermek-gyilkos szörny, Borisz a trónon!
Krónikám legvégső lapja ez...
Téged, Grigorij,
Írástudásal áldott meg az Úr,
Az életem nagy művét rádbízom...
S az esztendők mit majd elédbe tárnak,
Nemzetünk hű történelmét írd meg!...
Csatát meg békét,
Jövendő cárok fényét,
Új prófétát, meg mennyei csodát
Nem írok már... az én időm lejárt...
(A színfalak mögött harang szólal meg)
De hív a harangszó...
Áldd meg, én Istenem, szolgáidat!...
A botot add, Grigorij!
(Lassan indul a kijárat felé)
SZERZETESEK (kar a színfalak mögött):
Nézz rám, nagy bűnösre,
Kegyes Úr Jézus, irgalmazz!
Szent véghetetlen Fölség,
Igazságos bíránk, ó, el ne hagyj!
GRIGORIJ (az ajtóig kíséri Piment, majd egyedül
maradva): Te gaz Borisz!
Retteg a nép ma tőled,
S ki merne emlékezni arra,
Hogy kezeidtől szörnyethalt egy gyermek?!
De itt, az elfelejtett cella mélyén
Írva van lángbetűkkel bűnöd szennye,
S miként e földön utolér a bosszú,
Bírád lesz majd az Isten odafönn...
2. kép
(Kocsma a litván határ közelében)
KOCSMÁROSNÉ: Kis kacsa, jer ide, szentem,
Csőröd add ide menten!
Tó partján zúg a nád,
Minden éjjel várok rád.
Fúj a tavaszi szél,
Fű, fa újra kél...
Árván én se hervadok,
Kedvesemre gondolok.
Kis ruca tolla kék,
Párja nem volt még...
Szárnyaddal csapkodjál,
Ülj meg itt a lábamnál!
Jó lesz dolgunk ám,
Van szép házacskám,
Tarka réce, vőlegény,
Mézen, málén tartlak én!
Oly lágyan ringatlak,
Már el nem hagylak!
Erdő, erdő, zöld erdő,
Három hét a menyegző...
(Az ablakon át látni az átvonuló szökött
szerzeteseket)
Mi a szösz? Vándorló nép...
Csak betér egy vendég! (Kinéz az ajtón)
Hahó!... Senki!...
Már elvitte az ördög!...
Szép is vagy, jó is vagy,
Hozzám hű is vagy...
Hej, ruca, ruca, te,
Adj egy csókot ízibe!
Unom már az özvegy-sorsot, annyi szent!
Hát mikor kér meg kend?
MISZAIL, VARLAM (az ajtón kívül):
Jószívű népek, adjon Isten békét!
Alamizsnát kérnénk a szűkölködő klastromnak!
Százannyit ad vissza néktek Isten!
(Benéznek az ablakon)
KOCSMÁROSNÉ: Ó én tudatlan, ostoba némber!
Borozó vendégnek gondoltam
Két szegény jámbor szerzetest!
Papocskák... szentek,
Nagy öröm nékem...
VARLAM (Miszaillal belép; Grigorij követi őket):
Asszony, üdv!
Béke szálljon rád!
KOCSMÁROSNÉ: Tisztelendő atyuskák,
Mit szabad hoznom?
MISZAIL: Hát csak, amit az Úr adott!
VARLAM (titokban oldalba böki Miszailt):
Lesz-e itt bor?
KOCSMÁROSNÉ: Jó kis karcos borom van...
Egy perc, hozom is!
VARLAM (figyeli Grigorijt):
No, te koma, min töröd a fejed?
Az ott a nagy litván sorompó,
Ez a határ, amit annyira akartál látni.
GRIGORIJ: Míg litván földre nem ér,
Nem lel nyugtot szívem...
VARLAM: A litván földért tör így a nyavalya?
Bezzeg mi fütyülünk rá...
Én és Miszail testvér.
Megszöktünk rég kolostorunkból,
S együtt csavargunk azóta,
És eb vagy guba, orosz az út, vagy litván,
Egyforma sor, legyen csak bor!...
MISZAIL: Már gyün is a bor!
KOCSMÁROSNÉ (jön a borral):
Szívesen adom, de koccintsatok rám is!
MISZAIL, VARLAM:
Jó isten megáldjon, kocsmárosné violám!
(A kocsmárosné tölt, a szerzetesek isznak)
VARLAM:
Hajdan nagyszerű csata dúlt Kazánban,
Véres ünnepet ült Iván a várban!
Tatár hordák részeg jajszava
Meggyászolta akkor éjszaka,
Hogy orosz földre tört!
Mint a tigris,
Olyan óvatosan kúszott a cár,
Árkot ásatott a víz alatt,
Míg alszik a vár...
Másnap fönn a bástyán
Nyüzsgött már a tarfejű had,
Gúnyolódva tátogatták
Nagy pofájukat,
A sok rongy tatár!
Lenn a cár nagy mérgesen rostokolt,
Széles vállára lekókadt a feje és nem szólt...
Hát csak hívott tíz jó muskétást:
"Fickók, fogjátok a muskétát,
Égjen új kanóc!"
Szélnek szárnyán tüzet fog a zsíros kóc,
Rőten lángolva sistereg az új kanóc...
Bátor kis tüzér
Egy ménkű hordót maga előtt hajt,
Hej, gurul a hordó
És az árok felé tart,
Lett is nagy robaj!
Holtan kalimpált az ég felé a sok tatár.
Füstbe, vérbe omlik a híres vár...
Negyvenezer tatár hullát számoltak ott,
És hogy a füst az égről eltakarodott,
Lett még háromezer!...
Ilyen nagyszerű csata dúlt Kazánban!...
Hej!
(Grigorijhoz)
Nótát velünk nem énekelsz?
Jó bort velünk nem iddogálsz?
GRIGORIJ: Nem iszom.
MISZAIL: Szabad az ember.
VARLAM: És mindenki úgy rúg be, ahogy tud!
Isten fizesse meg, szép menyecske!
(Grigorijhoz) Egy bizonyos:
Utálom azt, ki szárazon mulat!
Bortul pezseg vérünk,
Borban virul éltünk!
Jó pajtás, ha vagy, idd ki a kancsót,
Vagy... vigyen az ördög, öntsd ki a bort!
GRIGORIJ: Igyál, de gondolj magadra is,
És eszeden légy!
VARLAM: Magamra?
Nincs senkim... mivel törődjek hát?
He?
(Magában dúdolgatva)
Bort inni gond...
Gond inni bort...
Adj inni, sógor,
Jó bort...
Csúszik a bor...
GRIGORIJ (a kocsmárosnéhoz lép):
Gazdasszony, az országút hova visz innét?
VARLAM: Kipirul az orr...
KOCSMÁROSNÉ: Litván földre, uram.
GRIGORIJ: És a határ messze van?
VARLAM: Száraz gége rossz sor...
KOCSMÁROSNÉ:
Nincs, galambom... nincsen messze...
Estelig elérnéd könnyen,
Ne volna csak zsandár!
GRIGORIJ: Mit? Milyen zsandár?
KOCSMÁROSNÉ: Valakit keresnek itt,
Ki megszökött éppen Moszkvából.
Arra vadásznak...
GRIGORIJ: Hej!
Rám mindig bajt hozott a szent György nap!
VARLAM: Korhelynek jó,
Szó, ami szó!
GRIGORIJ: Mondd, mit tudsz róla?
KOCSMÁROSNÉ: Hát csak ennyit!
Rabló vagy útonálló,
S ez a sok zsandár őmiatta nyaggat minket.
VARLAM: Árokban hálni nem jó!
GRIGORIJ: Úgy!...
KOCSMÁROSNÉ:
Csakhogy nem találnak, de nem ám,
Egy girhes kutyát sem!
Ösvény akad itt elég.
Ha szökni akarsz,
Jól figyelj rám most:
Balra visz egy ösvény,
Azon menj végig,
Míg egy kápolna esik majd útba.
Ott jobbra térsz, amíg Chlopinót eléred,
S ha látod Zajcsevót, úgy tudd meg,
Bármelyik gyermek át tud litván földre vinni.
Ha többen mennek át, fülel a zsandár,
Azért menj csak magad,
A szegény ember átcsúszik.
VARLAM (ásít és nyújtózkodik):
Rosszabb vagy jobb...
Mindegy, kop, kop,
Zörget az ajtón,
Kop, kop, kop!
(Zörgetnek az ajtón)
KOCSMÁROSNÉ: Ki lehet az?
(Az ablakhoz megy és kinéz)
Törje ki a nyavalya!
Nyakunkon megint a zsandár!
VARLAM: Bort inni gond...
Gond inni bort...
Adj innom, sógor...
KAPITÁNY (két katonával belép):
Lássuk, kik ezek?
MISZAIL, VARLAM (alázatosan siránkozva):
Járjuk a falvakat, alamizsnát gyűjtünk,
Énekszóval koldulunk,
Szegény, jámbor szerzetesek!
KAPITÁNY (Grigorijra mutat): És ez kicsoda?
MISZAIL, VARLAM: Derék társunk.
GRIGORIJ: Egy elfáradt járókelő...
Velük jöttem a litván határig el,
Már megyek is haza.
KAPITÁNY (m. f.): Hitvány halacska ez,
Csak szálka van benn!
De a két pap gyanús... Hm!
(Varlamhoz) No, mondd, atyuska,
Hogy megy a kolduló mesterség?
VARLAM: Jaj, rosszul fiam, rosszul!
Nincs már szív az emberekben,
Gyűjtik a tallért,
Fukar népség!
Pénzük malasztra nincs...
Csont és bőr a hívő,
Míg a gazember hízik!
Vándorolni... énekelni
Szélben-fagyban
Egy pár tetves garasért...
Egy vigasz marad:
Az ember leissza magát...
Itt a végítélet keserű napja már!
KOCSMÁROSNÉ:
Istenkém, mily gonosz is a világ!
(A kapitány figyeli Varlamot)
VARLAM:
Mit szögezed rám oly furcsán a szemed?
KAPITÁNY: Aszondom...
(Az egyik katonához)
Aljósa! Van egy parancsunk...
Hát add ide! (Átveszi az elfogató parancsot)
(Varlamhoz) Látod: Moszkva városa írt,
Megszökött az eretnek Griska Otrepjev.
Hallottad-e hírét?
VARLAM: Nem, fiam!
KAPITÁNY: Hát a cár úgy rendeli,
Hogy fogjuk el s nyomban kössük fel őt!
Nem hallottad ezt se?
VARLAM: Biz én nem!
KAPITÁNY: Olvasni tudsz-e?
VARLAM: Nem, fiam, az Úr nem oktatott!
KAPITÁNY (Varlam kezébe akarja nyomni az
elfogató parancsot): Vedd azonnal ezt át!
VARLAM: Mért vegyem át?
KAPITÁNY: Azért,
Mert e bűnös üldözött pap te vagy, hé!
VARLAM: Hogyan, elment az eszetek?
KOCSMÁROSNÉ: Szégyen, hogy egy szerzetest
Így csúffá tesz a zsandár!
KAPITÁNY: Hé! Ki tud itt olvasni?
GRIGORIJ (előlép): Én tudok.
KAPITÁNY: Olvasd!
Minden szót pontosan!
GRIGORIJ (olvas): "Tudtul adatik a népnek,
Hogy a csudovói klastrom méltatlan szerzetese,
Grigorij,
Aki Sátán rabja lett,
Elkezdve a társait is rontani,
Mindenféle őrült tanokat terjesztett ott,
És most szökésben van a litván határon.
A cár parancsot ad tüstént elfogni..."
KAPITÁNY: Fel is kötni!
GRIGORIJ (kapitányhoz):
Erről nem beszél az írás.
KAPITÁNY: Csönd!
Ha nincs is írva, ott van a sorok közt,
Csak olvasd:
"El kell fogni, föl kell kötni."
GRIGORIJ: Föl kell kötni!
Hogy hány éves... (a személyleírást hami-
sítja, úgyhogy az Varlamra illik)
Lehet... talán már...
Ötven is... Szakálla már őszül,
Hájas, nagyhasú, orra vörös...
KAPITÁNY (Varlamhoz): Vén gazember!
Most nem menekülsz!
VARLAM (a rátámadó zsandárokat félrelökve):
Coki, ti szemérmetlen csőcselék!
Nem takarodtok?!
Még hogy én a Griska!...
Ejnye!... Tréfás kedvetek van!
Bár lassan, szótagolva,
Ám olvasnom kell mégis!
Bármily nehéz, látnom kell,
Hisz nyakamon már szorul a hurok!
(Lassan betűzve az írást) "Hu... Hu...
Húszéves múlt..." Nézd csak!
(Grigorijhoz)
Ötvenet mondtál! Ejnye!
(Folytatja az olvasást)
"A termete rendes, a hajszíne...
Hajszíne rőt, orrán...
Orrán szemölcs van kettő, a homlok...
Homlokán kócos a haj...
Az egyik karja kurtább, mint a másik..."
(Grigorijhoz) A Griska te vagy!
(Grigorij kést ránt és kiugrik az ablakon)
MISZAIL, VARLAM, KAPITÁNY (az ablakhoz
rohannak): Bitang! Ő volt a nyomorult!
VARLAM: Bitang!
KAPITÁNY: Csaló!
MISZAIL: Utána! (Mind üldözni kezdik)
HARMADIK FELVONÁS
1. kép
(Cári szoba a moszkvai Kremlben. Xénia sírva
ül meghalt vőlegényének képe előtt. Fjodor
trónörökös egy vázlatokkal és térképekkel
borított asztal előtt áll, a dajka varrogat)
XÉNIA: Jaj, hol vagy, kedvesem,
Sírod merre keressem?
Tán a föld ölében,
Tán a virágos réten...
Hűs koporsó-párnán,
Ott nyugoszol árván!
Ha megleled, szellő,
Én szerelmes mátkám.
Mondd, egyedül élek,
Bár haltam volna véled...
A DAJKA: Ne sírj, Xénia, én fölséges galambom!
Mindig búsulsz, örökké gyászolsz...
XÉNIA: Úgy szenvedek, daduska,
Nem bírom!
A DAJKA: Ó, gyöngyöm, csillapodj!
Lány könnye múló, mint a harmat,
Fölszárad aranyos nap sugarán...
Majd meggyógyít az idő...
Új kérő toppan be, bátor dalia...
Pompás, szépszavú hős,
S holt vőlegényed,
Mintha nem is lett volna...
XÉNIA: Csak őt, őt szeretem!
Itt és a síron túl!
Csak hozzá hű szívem!
A DAJKA: Gyermek, még alig láttad őt,
S mennyit gyászolod!...
(Dúdolgatva)
Rózsa, rózsa, mért vagy halovány,
Mért is szeretted a párod igazán?
Kedves mátkám hűtlen elhagyott,
Érte sírok, érte hervadok...
(Xéniához)
Rózsabimbóm, nem hagyom, hogy hervadj!
Hallgasd meg szúnyog úrfi szép történetét!
Dínom dánom, egyszer volt,
Hogy szúnyog úrfi udvarolt.
Fészket rak, muzsikál,
Bolha néni táncot jár...
Szúnyog rétjén széna nő,
Szöcske szomszéd arra jő.
Úgy elrágta, mint a pinty,
Szúnyogpárnak abrak nincs!...
Szúnyog bosszút forral,
Dünnyög hosszú orral.
Erdőn vág egy ménkű nagy fát,
Tolvaj szöcske, elverem irhád!...
Gyönge volt a kis szúnyog,
Nagy fát vinni nem tudott,
Ménkű nagy fa földhöz vágta,
Ketté tört a szúnyog lába.
Hitvestársa látta ezt,
Bolha szíve megrepedt...
Hátán lógott nagy lapát,
Rá is rakta az urát.
Szegény szúnyog rég nem élt,
Többé soha nem zenélt...
Bolha néni meghótt véle,
Kis lelkük együtt szállt égbe...
FJODOR: Ej dajka, bolondos nótát énekelsz:
Vidáman kezded s a vége szomorú!
A DAJKA: Cárevics lelkem,
Tudsz te százszor szebbet,
Hát dúdold el!
Mi hallgatjuk majd csöndben,
Úgy, ahogy illendő...
Befogni szánkat jól megtanított Iván cár.
No mondd!
FJODOR: Jó, dadus! Nem bírod úgyse ki...
Majd tapsolsz hozzá!
(Elkezdi a játék-dalt)
Mese, mese, mess kenyeret:
Túl az Óperencián született
Pettyes tyúktojásból kis bornyú...
Azt, aki bánja,
Vigye el a kánya!
Erre kakas, erre tyúk,
Erre van a gyalogút!
Honnan jössz te, kis csibe?
Elmesélem ízibe!
Túl, túl tengeren,
Tölgyfalevelen
Bagoly ül egyedül,
Csak a füle látszik.
FJODOR, A DAJKA: Lustán kandikál,
Nótát muzsikál:
Csip, csip, csókacsőr,
Járd a táncot, fond a láncot,
Lánc, lánc, tengertánc,
Míg csak lábam meg nem állsz!
Bújj, bújj, zöld ág,
Zöld levelecske!
FJODOR: Falu végén kicsi ház,
Komámasszony, mit csinálsz?
Tündér idetett
Két kis verebet,
Itatom, etetem
Csipogó gyerekem.
Ide is, oda is,
Gondoskodj rólam is!
FJODOR, A DAJKA: Aki nem hiszi el,
Álljon félre!
A DAJKA: Mély kútba néztem,
Az asszonyom láttam ott
Bíborban, bársonyban,
Gyöngykoszorúban!
Ha tűz, átugorjuk,
El se oltjuk,
Fölgyulladt a magas csűr teteje...
FJODOR, A DAJKA:
Ébredj gazda, kinyílik a pajta,
Elszéled az állat...
FJODOR: Jaj, jaj, kincsem,
Odavan minden!
Nézd csak feleség,
Fut a sok eleség!
Kötényembe megfogom,
Vacsorára föladom.
FJODOR, A DAJKA: Kappant, pulykát,
Hízott ludat, barikát!
Tartsunk lakomát
Három éjen-napon át!
Zsupsz!
(Borisz belép)
A DAJKA (riadtan abbahagyja az éneket):
Jézus!
BORISZ: Mit félsz?
Ha farkas jő, a bárány elszalad!
A DAJKA: Ne haragudj, ó, Fölség,...
De meghibbant a vénségtől az elmém.
BORISZ: S te, Xéniám, szólj, hófehér kis gerlém,
Ki lettél boldog mátkából bús özvegy!
Csak gyászolod holt vőlegényedet?
XÉNIA: Édesapám, észre se vedd,
Ha lányod könnye hullik!
Ezerszer több szegény kis árva búmnál
Fölséged cári gondja!
BORISZ: Te mindenem! Én kis galambom!
Szép ifjú társnőid közt fölvidulnál újra...
Ne hervadj itt, próbálj nevetni!
No, menj, kicsim!
(Xénia és a dajka távozik)
(Fjodorhoz) Hát te, kis fiam, mit tanulsz?
Mutasd meg...
FJODOR: A térkép színes rajzán
Két nagy tenger közt az orosz föld...
Elmondom:
(Mutatja a térképen)
"Ez itt Moszkva, ez Novgorod,
Itt van Kazán, Asztrahán,
Káspi-tenger."
— Jól megtanultam, —
A permi erdő, látod, itt van!
S ez Szibéria földje.
BORISZ: E látvány nagyszerű!
Mint hogyha fönn, nagy hegyen állnál,
Átlátva onnan szent birodalmunk,
A sok földet, falvat, várost!
Mind jól tanuld meg!
Ki tudja, tán nincs messze már a nap,
E föld s rajt' annyi nép ura te leszel...
Hát jól tanulj!...
(Fjodor távozik)
Enyém a cárok trónja,
Hatalmam tündököl immár hat éve,
Ám béke nem deríti föl nehéz szívem.
A csillag-jóslás szép jövőt ígér:
Mint népem boldog apja sokáig élek.
De jaj, a hír, a rang, a kincs, a pompa
Csak terhemre van, mert lelkem vigasztalan!
A boldogság be nem ragyogja házam...
Az udvar ünnepelt és menyegzőre várt,
Menyasszony lett szép fehér virágom,
S a vőlegényt megölte gyilkos kéz!...
Mit ér a cári trón, mit ér a hatalom,
Ha szüntelen csak sújt a végzet karja?!
Mit ér a fény, ha itt belül éj van,
Oly szörnyű éj, mely föl nem virrad...
A bűntudat lángja mardos,
Az önvád, a szégyen, a gond, az emlék...
Istenhez esdekeltem, de mindhiába!
Se könny, se bánat, se mély töredelmem
Le nem mossa már a múltnak szennyét!
Odaadnám egy bűntelen percért nagy hatalmam!
Egy könnyes szóért,
Mely engem, a cárt, megvigasztal, föloldoz...
De hasztalan!
Csak gyűlöl minden:
Lázong a nép, nyílt árulásban Moszkva!
Éhínség és pusztulás meg dögvész...
Farkascsordaként üvölt az ínséges pórnép,
Orosz hazám, szenvedő árva föld!
S e mérhetetlen sok istencsapásért
Nem vádol a nép mást, csak engem!
Hogy vétkeimmel én zúdítottam
A végzetet e földre,
Mely most engem átkoz!
Az álom elkerül és jönnek a rémek...
Egy véres gyermekarc árnya int felém,
Irgalmat esd és görcsösen átfog,
Zokogva néz rám... de nincs kegyelem néki!
Ömlik a vér mély sebéből,
Haldokló jajszavát még hallom...
Ó, Krisztusom, irgalmazz!
UDVARI BOJÁR (belép):
Nagy cár, uralkodóm, ó halld!
Sujszkij Vaszilij herceg vár ott künn.
BORISZ: Sujszkij... Csak jöjjön!
Mondd, hogy kegyelmesen itt várjuk,
De jó hírt hozzon nékem.
UDVARI BOJÁR (közelebb lép és Borisz fülébe súgja):
Egy kém megfigyelte éjjel Puskin házát,
A bojárokkal tanácskozott Sujszkij.
Valami készül ott...
Késő éjszaka még fényes volt az ablak.
Krakkóból futár hozott titkos levelet.
BORISZ: Azt látnom kell!
(Udvari bojár távozik)
No lám, így vagyunk!
*(A belépő Fjodorhoz) Fiam!
FJODOR: Furcsa háborúról hoztam neked hírt,
Félek, ha elmesélem, mérgesen kikergetsz.
BORISZ: Gyermekem, nem haragszom...
Halljuk, mit tudsz? (Megöleli)
FJODOR (Borisz térdére támaszkodva):
Jókedvében a zöld papagáj
Ma reggel úgy karattyolt,
Hogy majd megszakadt az ember!
Hízelkedett és mórikálta fényes tollát,
Játszott vele a dajka s nem végezte dolgát.
Egyszer a papagáj rikácsolt s mondja:
"Vén bolond!"
Szárnyát csapkodva, így csúfolta a dajkát.
Erre a dajka mérges lett, mint a pulyka,
És szegény papagájt fejbekólintotta...
Lett riadalom nagy,
Földrepottyant a kis bűnös,
"Kár érte, ó, be kár!"
Kapkodtak fához-fűhöz...
— De várj, mi lesz a vége! —
Búsult a papagáj,
Senkire se nézett,
Nem szólt egy kukkot,
Látszott rajta, hogy mérges.
Hát egyszer csak, hu!
Borzolva minden tollát,
Éles csőrével
Úgy vágta meg a dajka orrát.
Majd összedőlt a ház!...
Lányok sápítoznak,
Hemperegnek a földön.
Egymással hajbakapnak...
Ott künn a fán
Ült a papagáj, mint győztes!
És apám, kegyes Cár,
A lárma ettől támadt,
Így zavarta egy madár
Nyugalmát a cárnak!
És most e kis mesét bevégzem...
BORISZ: Fiam, te életem reménye!
Két szemed okos és kedves.
Nemcsak nézel, látsz is tisztán.
Mit elmondottál, mennyire élő!...
Csak az mesél így, ki maga is költő.
Ez hát a könyvek haszna:
Ébred a lélek és megtanul szállni...
Ó, álmaimnak álma volna látni téged,
Szép ifjú cárt az arany trónon!
Ó, bár ezt az egyet megadná még az élet...
Fejedre én tenném szent koronámat,
S megáldanálak! (Fjodor távozik)*
SUJSZKIJ (belép):
Köszöntelek, nagy cár, mint szolgád!
BORISZ: No, te összeesküvő!
Rongy csőcselék gaztetteit te szítod!
Te, vízeszű bojárok pártütője!
Tányérnyaló szolga, ravasz úr!
Ámító, ki a cárnak csapdát készít!
Aljas udvaronc, sima nyelvű pojáca!
Te kétfelé is hazug!
Te gyáva! Korcs!
SUJSZKIJ: Cár! Hagyj szólnom!
Az ország sorsa függ a hírtől, mit hozok!
BORISZ: Nem olyan új a hír,
Puskin is tudja már,
Krakkóból futár hozta.
A bojár-söpredék mi újat írhat?
SUJSZKIJ: Szörnyű a hír:
A nép közt egy trónbitorló lázít,
Kit a király s a pápa nagy haddal támogat...
BORISZ: És e gaz csalót,
Ez országúti veszett kutyát,
Mondd, milyen néven hívják a tolvajt?
A nevét!
SUJSZKIJ: Én jól tudom,
Hogy trónod, mint a szikla,
Hisz közmondásos páratlan kegyelmed!...
Tisztel a nép és hőn szívébe zárt,
Irántad hódolatban meg nem tántorul.
De bármily kínos, Felség, szólnom erről itt,
(Fjodor újból belép és hallgatózik)
A józan államérdek mégis kényszerít...
Kimondom hát (Fjodorra néz), de más ne hallja:
Mi lesz, ha a trónbitorló zsoldos hadak élén
Átkel a lengyel határon holnap már?
És győzhetetlen fegyvere egy név:
Dimitrij, a megholt cárevics neve hódít!
BORISZ: Dimitrij?!
(Fjodorhoz) Ezt ne hallgasd, fiam!
FJODOR: Nem szólok majd,
Csak engedd meg, hogy itt maradjak.
BORISZ: Nem, nem!
FJODOR: Hadd tudjam meg,
BORISZ: Menj azonnal!
FJODOR: Mily rossz hír az, mely felháborít?
BORISZ: Nem érted, ha mondom,
Hagyj magunkra!
(Fjodor távozik)
(Sujszkijhoz) Te indulj!
Még ez órán parancsot adj
Lezárni a litván sorompót,
Hogy senki fia elevenen át ne jusson ott!
Eredj!...
Nem,
Csak várj,
Még nem mehetsz!
Mondd, hallottad-e valaha,...
Hogy a meggyilkolt gyermek
Föltámadhat a sírból?
S egy árnyéktól a cár
Soha nem alszik...
A nagy cár,
Akit népe és a pátriárka szentelt fel a trónra?
Ha! ha! ha! ha!
Hogy?
Te nevetsz? (Megragadja Sujszkijt)
Mit? Nem nevettél? Hé!
SUJSZKIJ: De Fölség! Én uram, parancsolóm!
BORISZ: Jól figyelj!
Amikor Uglicsban az az aljas gazság történt,
S eltették láb alól a cári gyermeket,
Ki halt meg ott?... Felelj hát!... Szólj!...
Dimitrij?
SUJSZKIJ: Ő!
BORISZ: Vaszilij Ivanics!
Az Úr nevében esdekelve kérlek,
Mondj mindent el!
Mondd a teljes igazat,
S én testvéremmé fogadlak.
Ám jól vigyázz!
Ha csalni mersz,
Úgy megkínozlak,... esküszöm,
Oly iszonyún,
Hogy összeborzad Rettegett Iván lenn a sírban!
Most válaszolj!
SUJSZKIJ: Hát kínoztass meg,
De hidd el, amit mondok!
Így láttam én:
A dómban Dimitrij teste
Öt napon át a síró nép előtt feküdt!
Mögötte vérben még tizenhárom hulla...
Megcsonkult arcukon
A szemfedő csak rongyból...
Kikezdte már a testeket
Az enyészet, a romlás...
De szép maradt a gyermek arca,
Nagy fényben, mint a nap...
Az oldalán éktelen halálos nyílt seb...
A tiszta arcon mennyei béke!
És mintha mosolyogna ajka,
Mint este, ha kis ágyában a gyermek
Szelíden alszik...
Imára kulcsolt kezében
Egy játékot őrzött görcsösen...
BORISZ: Most takarodj!
(Sujszkij távozik
Ó,... levegőt!
Itt megfulladok!
Hogy lüktet a vér az agyvelőmön át,
És forgott velem minden!
Rossz lelkiismeret, te démon, aki büntetsz!
Gondolat, mit szem nem lát...
Egy pont csupán...
Kis semmiségből óriásra nőve...
A lelken rág...
Megőrjít lassú mérge...
S egy éjjel félni kezdesz,
Száz kalapács lezuhog rád...
Mint Sátán, gyötör a bűnöd,
S ha fuldokolsz már,
Ő megfojt...
Iszonyú rém, ne kísérts!
Megint ott látom a halott gyermeket...
Ott... az ő... a falon át jön felém!...
Most növekszik az árny... közeleg...
Remegve kérlel.
Menj! Menj!
Nem én... a gyilkos... nem én vagyok...
Menj! Menj, fiú...
Ó, hidd el!
Nem én,
Vad népítélet, az ölt meg...
Krisztusom,
Ki a gyilkostól sem borzadtál,
Ó, szánj meg engem!
Szánd boldogtalan szolgád,
Boriszt!
2. kép
(A szandomiri kastély kertje)
AZ ÁL-DIMITRIJ (levelet olvas):
"Ma este... a kertben... ott várlak"
Ó, tünde álom! A karja átfont!
S e szív, mint máglya, fölgyúlt!...
Ó, vajon kedvesem eljön-e?
Fehérszárnyú gerlém,
Ki tudja, merre szállsz?
Talán már elfeledted
Fölgerjedt sólymodat,
Ki csókod szomjazom
S érted meghalok!
Varázsos éjszaka, fénylő csillagok,
Küldjétek gyorsabban karjaimba kedvesem!
Marina!... Marina!...
Egy szót csak, ó adj választ!
Soha nem vártak asszonyt így!
Te álomkép, szeress!
Könyörgöm, légy enyém!
(A kastélyból előkelő vendégsereg vonul
a kertbe, Dimitrij elrejtőzik)
MARINA (a vendégek közt megjelenik):
Gyorsan hervad a színes bókok szirma,
Nékem az kell csak, aki bátor,
S értem harcol.
Gőgös szívem annak szántam,
Szép lobogónkra ki diadalt hoz!
VENDÉGEK (kar; különböző csoportok beszél-
getve): Moszkva gőgös tornyán
Leng majd lengyel zászló!
Kedvünk máris részeg
Győztes harc borától!
Szinte látjuk futni
Borisz jött-ment népét,
Vár a győzelem!
Már látjuk elfutni
A vén Boriszt!
Meddig vártok?
Bátor hősök, harcra fel!
Majd ha Moszkva porba hullva kér,
Hősök!
Majd ha Boriszt elfogjátok,
Hősök!
Holnap Moszkva porba hullik!
Szívünk jutalmat ad!
Győz, győz, győz a lengyel kard!
(Marina a vendégek egy csoportjával távozik)
Az ősi lengyel virtus
Nemcsak szalmaláng!
Fölgyújtja Moszkvát!
(Egy másik csoport; kar):
Marina nagyravágyó,
Mit bán ő, bármi bajt!
Csak ő legyen a cárné!
MARINA (visszatér): Igyunk a győzelemre!
VENDÉGEK (kar): Jöjj, te szép Marina cárné!
Asszonyunk, Marina, éljen!
Hódolunk, jövendő cárné!
Sokáig élj! Marinát felköszöntjük!
Régi jó magyar bort nékünk
Szép jövendő cárnénk felköszöntjük!
Vivát! Vivát! Vivát!
(A vendégek visszamennek a kastélyba)
MARINA (egyedül visszamarad):
Dimitrij! Ó, cárevics! Dimitrij!
DIMITRIJ (előlép): Hát mégis! Marina!
Jöjj varázsos álom,
Mit hold sugára küld...
Mint börtön rabja vár a percre,
Mely újra szabad létre hívja,
Úgy én e bűvös arcra vártam!
Féltékeny lázak kísértik
Nyugtalan napom meg éjem...
És mindenem, bár végromlásba dönt,
Ez az érzés!
MARINA: Hagyd el, ösmerem...
Hogy elsodort a szenvedély,
S hogy kín az élet, ha nem látod őt, Marinát!
Lám, regényes holdsugár,
Enyelgő párok lenge tánca téged andalít...
Jó... magadban kergess álmot,
Űzd a nagy szerelmek árnyát nélkülem!
DIMITRIJ: Marina!
MARINA: Én utálom mind
E százszor hallott nyegle sóhajt,
Te vágytól haldokolsz,
De értem élni kell!
Azt mondd, mikor léssz végre te a cár?
DIMITRIJ: A cár? Marina!
Pusztulásba döntesz!
Ne oltsd belém ez őrült nagyravágyást!
A trón nem boldogít,
Csak tarka rongy a bíbor...
De véled másra vágyom én:
Magunknak élni, az irigy világtól távol,
Vélünk a szerelem égi csöndje,
És két boldog szívben a véghetetlen béke!...
MARINA: No, végre!
Régi házba elvonulva
Rokka mellett tartanál.
Üldögélni kéz a kézben
Többet ér, mint Kreml,
A büszke vár.
Válassz mást, ne engem!
Találsz majd új kalandot,
Kigyúló csábos ajkat,
Mezítelen hattyú-vállat,
Sok részeg vad éjjel nászi mámorát...
DIMITRIJ: Leány,
Mit soha el nem mondtam,
Titkát e szívnek megvallom néked:
Álmomban karjaimban tartlak,
Áldj meg, vagy átkozz,
Gyűlölj vagy szánakozz,
Csak soha el ne hagyj!
MARINA: Te nem Marinát,
Te csak az asszonyt kívánod bennem!
Léha csók, meg langyos érzés
Föl nem ér a cári trónnal,
Gőgös szívem hatalmat áhít!
DIMITRIJ:
Elönti könnytől ázó arcomat a szégyen.
Kegyetlen szódra jéggé dermed benn a vér...
Nem szerelmet kérek én,
Irgalmat egy szenvedőnek...
Engedd, hogy kezed csókolja lázas ajkam.
MARINA: Nem, a női szívet
Meg nem hódítják a hazug könnyek.
Ó csak megvetés, közöny az, mit érzek.
Szép vőlegényem,
Annyi érzés gyötri szíved,
Csókomért epedve koldulsz,
Holdvilágnál lantot pengetsz,
Elfelejtve esküvésed:
Harcot vívni Moszkva ellen! Menj!
Te gyáva jöttment!
DIMITRIJ: Marina! Jól vigyázz!
MARINA: Menj, te lengyel bérenc!
Menj, te szolga!
DIMITRIJ: Nem! Ne folytasd!
Kicsaltad tőlem származásom titkát,
S most azt hiszed, hogy eltaposhatsz könnyen?
Nem!
Tévedsz, ostoba asszony,
Én cár leszek!
A nép ujjong, ha zászlóm leng a szélben,
Ezer száj zengi majd legendás hírű harcom...
Fénylő sasmadár, repülve szállok győzni,
És zsákmányom lesz Moszkva s a cári trón!
Látsz majd talpig színaranyban,
A lábaimnál Moszkva!
Szégyenszemre kigúnyollak az udvar előtt:
Nézzétek ezt a gonosz és szívtelen nőt,
Ki engem magához méltónak nem tartott egykoron,
S most bosszúmat rettegi
Földre tiporva, szerencsétlenül...
Jöjjetek, hogy kicsúfoljuk együtt,
És kacagjunk rajta!
MARINA (összetörten): Te győztél!
Ó királyfi, gyönyörű hősöm,
Ím, lehajtom büszke főmet eléd a porba...
Sírva kérlek, szánd meg bűnöm,
A perzselő láng vadul elragadott,
Mert szerettelek vak esztelen hévvel.
Csak az éj szerelmem néma tanúja,
És míg csak élek,
Követlek hűn bármi végzet útján,
De feledd a csók tüzét,
Hisz riad a harci kürt,
És tiéd, ha győzöl, a cári trón.
DIMITRIJ: Marina!
Mért bűvölsz lidérces álmokat?
Nyomorult lázban elveszek érted...
MARINA: Halálosan egyedül téged szeretlek,
Hidd el!
DIMITRIJ: Ajkaid zengik a boldogságom,
Himnuszát a vágy vélük dalolja...
Lelkem tőled részeg,
Ó, add isteni ajkad, bűvölöm!
MARINA: Cárom!
DIMITRIJ: Ember lehet-e nálam boldogabb?!
MARINA: Boldog éneke dalol a násznak...
DIMITRIJ: Légy az örökös királynőm...
MARINA: Szállj le, bűvös éj!
DIMITRIJ: Légy enyém...
A VENDÉGEK (kar; újból kijönnek a palotából):
Vivát! Vivát! Vivát!
(Ünneplik Marinát és az ál-Dimitrijt, mint
a leendő cári párt)
* A Magyar Állami Operaház jelenlegi rendezésében
a csillagokkal jelölt rész kimarad.
NEGYEDIK FELVONÁS
1. kép
(Erdei tisztás Kromy közelében)
NÉP (kar; mely körülveszi a megkötözött Krucsov
bojárt): A fára föl!
Csak óvatosan, úri módon!
Így ni!
Mit ordítozol úgy?
Még bereked a hidegtől a torkod!
Tömjétek be!
(Egy fatönkre ültetik Krucsovot) Pompás!
Hé fiúk!
Más tisztelet jár ilyen becsületes úrnak!
Más? Node milyen?
Csókolj kezet!
Nagy kutya lehet ez az udvarnál!
Borisz lakája ő,
És Borisz is csak csente a trónt,
S ez meglopta a tolvajt.
Hogy?
A gazfickónak megfizetjük díját most!
Hé! Őrség! Tomka! Epifán!
Állj csak mögéje! Húzd meg!
(A megkötözött bojárt gúnyolják)
Ejnye csak, uracskám,
Ily szép bojárt ki látott a szeretője nélkül?
Míg nincsen nője,
A bojár, mint a lekvár nélkül készített gombóc,
Kutyának kell!
(Egy roskatag öreg anyókát ráncigálnak elő)
Afimja! Kis szentem!
Azt mondják rólad, hogy
Százéves elmúltál a nyáron.
Ide jöjj, kis menyecske!
Rózsám, te kellesz csak a bojárnak!
Csókold, Ha, ha, ha, ha!
Nótát!
Úgy ünnepeljük őt!
Szép győzelmi dalt!
Hé! Kezdjék el a nők!
Szépen kornyikáljatok!
Fényestollú sólymocska bánatos,
Táltos paripánk friss füvet nem tapos...
Gondban ül, búsul szép bojárunk,
Szíve oly nehéz!
Hódoljunk dallal hát,
Dicsérjük Borisz cárt,
Dicsérjük a bojárt!
Hódoljunk dallal hát!
Rajta!
Várjatok! Nem király,
Hogyha nincs kezében pálca!
Nem tetszik a bot?
Van itt korbács, az ám!
Gyújtsatok rá!
Cár atyuska képéről álmodik,
Még most is Borisz kegyét keresi.
Cárjáról álmodik, kegyét keresi,
Jó is volna, ugye,
Szívni árva néped vérit,
Míg meg nem hal...
Hódoljunk dallal hát,
Dicsérjük Borisz cárt,
Dicsérjük a bojárt!
Dicsérjük Borisz cárt!
Éljen!
Szélben, hóban űztél az utakon,
Majd megfagytunk, mégsem volt irgalom!
Asszony, gyermek étlen-szomjan
Járt robotolni és hullt a vér!
Éltessük Borisz cárt!
Éljen a hű bojár!
Dicsérjük dallal őt,
Nagy Borisz szolgáját!
Hálánkat halld, jótevőnk, barátunk!
Hódoló dallal ím, néked szolgálunk!
Hála néked, jótevőnk!
(A tömeg nagy része távozik,
a bojárt magukkal hurcolják)
FIÚK (gyermekkar; beszaladnak, velük jön
a bolond): Trr-rrr-rrr-rrr!
Hogy csörög a vas,
Hogy csörög a vas!
Trrr-rrr-rrr-rrr!
De csúnya kalap,
De csúnya kalap,
Hujju jujju jujju,
Hujju jujju jujju, trrr!
A BOLOND: Süss föl, szép hold,
Kis macska, nyávogj!
Te ártatlan bolond,
Esdekelj Istenhez!
Krisztus urunk, jöjj el,
Bizony jöjj el!
Szép időt hozz,
Napocskát hozz!
Süss fel, kék hold,
Ragyogj!
FIÚK (gyermekkar): Jer csak, jónapot,
Bolond Istók úrfi!
Mondj hangos üdvözlést,
Nekünk tisztességet tégy!
Rozsdás ez a vas!
Rozsdás vasból kalpag!
Vígan csendül majd!
(Ütögetik a bolond vaskalapját)
Csin, csin, csin,
Muzsikál!
A BOLOND: Van nekem ám egy kopekem is...
FIÚK (gyermekkar): Hadd lám!
Tudjuk jól, egy vasad sincs!
A BOLOND (keresi a pénzt): Van!
FIÚK (gyermekkar): Nincs!
(Elragadják tőle a pénzdarabot és elszaladnak)
A BOLOND: Jaj!
Ti, kegyetlenek, mért kínoztok?
Jaj!
Pénzecskémet elvitték!
Jaj, jaj, jaj, jaj,
Jaj!
(A gyerekek után megy)
MISZAIL, VARLAM (a színfalak mögött):
Gyászba borult a mindenség,
Csillagok hullanak rettentőn!
A föld kihányja Borisz gaztettét,
Míg rá a bosszú napja el nem jő!
Ős vadon erdők állatai
Rőt lángot fújva törnek elő,
Mert az emberi faj iszonyún vezekel,
Ha a gaz lator trónja meg nem dől!...
MISZAIL: Jajgat a nép és átkot mond,
Mert kínozza Borisz, a gyilkos cár!
NÉP (kar; visszajön): Micsoda ének?
Istenfélő moszkvai barátok.
Honnan jönnek?
Átkozzák ők a moszkvai várost,
Mely fészke a cárnak,
És jajgatva sírnak sorsodon, ó, nép!
A népért sír ez az ének!
VARLAM: Pokol ördögével rájuk ront...
MISZAIL, VARLAM (megjelennek):
S a védtelen nép könnyet sem onthat már?
Szent orosz föld, mikor ébredsz már?
Hisz sanyargatod éheztet és öldököl!
Míg nyakadon a vérparázna, zsarnok cár,
Addig ártatlan gyermekedben bűnhődöl!
NÉP (kar): Hajhó!
Mozdul már a nép,
Az órjás alvó
Bőgve, zúgva árad szét!
Véres hajnal kél,
Lobogónk a vér!
Véres hajnal, te!
Lobogónk, hej, de vérszínű!
Robban, döng a mélynek hangja,
Földet rázó nagyszerű hang!
Robban, döng a földnek hangja,
Földet rázó nagyszerű hang!
Földet ráz e hang!
Orosz nép, koldus nép,
Ébredj, nincs mitől félned!
Lázadj föl, míg a bűnös fél!
Féljen a bűnös,
Ha vádol és büntet a nép!
Büntess, nép!
Hej, már tűnik az éjszaka,
Virrad szép nap hajnala!
Tűzre, vízre esküszünk,
Szolgák többé nem leszünk!
Máglyát gyújtunk, jó nagyot,
Égesd, népem, a zsarnokod!
Hej, nagy tűz gyúljon,
Égj el, gaz zsarnok,
Kit a bosszú űz,
Lobog abban a tűz!
Bosszúd zivatara háborog,
Hej!
Mindent letipor a táborod,
Hej!
Úr lész földeden,
Vár a győzelem!
Vár a nagyszerű cél, szabad nép!
MISZAIL, VARLAM: Megmentőtök már közeleg,
Az ifjú cár eljő!
Gyilkos kardja meg nem ölte,
Isten óvta, Isten küldte!
Áldjuk őt, a nép hősét,
Új cárunk Dimitrij Ivanovics!
NÉP (kar): Mozdul már a nép,
Az órjás alvó őserő rombol,
Földet rázva, mint az orkán,
Gátat zúzva bőg, tombol!
Véres lángja perzsel, mint a tűz!
VARLAM, NÉP (kar):
Házról házra, nappal és éjjel
Korbáccsal járnak kémek...
MISZAIL, NÉP (kar):
Ifjat, vénet, gyermeket, asszonyt,
Mint barmot, űzik a népet!
MISZAIL, VARLAM, NÉP (kar):
Kínpadra húzva, félholtra verve,
Ám gyilkos cárnak nem szolgál egy se!
Halj meg! Halj meg!
Halj meg, gyermekgyilkos!
Halj meg, Borisz cár!
Halj meg, te gyilkos,
A gyilkos vesszen el!
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY
(a két jezsuita; a színfalak mögött):
Domine, Domine, salvum fac regem,
Regem Demetrium Moscoviae!
Salvum fac, salvum fac regem Demetrium
Omnis Russiae!
Salvum fac, salvum fac
Regem Demetrium!
NÉP (kar): Ki bömböl így? Mily undok károgás!
Éhes farkas-csorda, ördög cimborál!
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY (m. f.):
Domine, Domine, salvum fac,
Salvum fac, salvum fac, salvum fac!
VARLAM: Ravasz csuhás fajzata!
Van merszük éljenezni a mi cárevicsünket!
Miszail testvér, hát eltűrjük ezt?
MISZAIL, VARLAM: Dehogy tűrjük!
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY (megjelennek):
Domine, Domine, salvum fac
Regem Demetrium,
Regem Demetrium Moscoviae!
MISZAIL, VARLAM: Csúf hollók, lógni fogtok!
NÉP (kar): Csalók, a fára!
Te gaz! Mind föl kell kötni!
Pusztulj, hitvány eretnek!
VARLAM: Fölhúzzuk vígan a legmagasabb fára!
MISZAIL, VARLAM:
Ott bőgik majd latin énekük,
Varjú koncaként!
NÉP (kar): Hajhó!
(Megkötözik a jezsuitákat)
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY:
Sanctissima Virgo, juva,
Juva servos tuos!
VARLAM: Húzd meg a gúzst,
Hogy csontig marja húsuk a béklyó!
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY:
Sanctissima Virgo, juva,
Juva servos tuos!
VARLAM: Fönn az ág hegyén
Látják majd a mennyet!
NÉP (kar): No, vidd föl a fára!
(A jezsuitákat elhurcolják)
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY:
Sanctissima Virgo, juva servos tuos,
Servos tuos!
(Trombita harsan, katonák vonulnak fel)
MISZAIL, VARLAM: Nemzetünk hőse, cárevics,
Élted Isten óvta meg!
Hódolat, áldás ünnepel,
Megmentőnk, cárevics!
(A jezsuitákat visszaengedik)
NÉP (kar): Életünk fénye vagy,
Hős ifjú cárevics!
Angyal kit megmentett!
Hódolunk néked!
Jöjj, szívünk átölel!
(Az ál-Dimitrij lóháton megjelenik)
Te népünk hőse, Dimitrij Ivanovics!
Százszor áldunk, százszor áldunk, áldunk!
DIMITRIJ: Mi, Dimitrij Ivanovics,
Törvényes orosz cárevics
Az Úristen kegyelméből,
Ős-orosz vérből sarjadt herceg!
Mind, kit a gaz Godunov üldöz,
Megvédjük győzhetetlen karddal,
S mind kegyelmet nyernek!
KRUCSOV: Irgalom!
Rádismerek, ó, cárevics!
(Térdre veti magát)
DIMITRIJ: Ne térdepelj!
Mosolyog reánk a győzelem!
Jöjj velünk bátor harcra,
Hív már színarany-tornyú Moszkva!
NÉP (kar): Száz diadal vár, hercegünk!
(Az ál-Dimitrij katonáival elvonul, a tömeg
követi)
LEVICZKY, CSERNYAKOVSZKY: Deo, gloria, gloria!
Deo, Deo gloria!
Deo gloria!
NÉP (kar): Mind elmegyünk!
Dimitrij Ivanovics, vezess!
(A lelkesedéstől mámoros tömeg egyre távo-
lodik, csak néhány koldus marad a téren, majd
megjelenik a bolond)
A BOLOND (előbotorkál): Lelkem, sírjál,
Könnyed hullassad,
Hívő nép, jajgass,
Rongyaid megszaggasd!
Mert az ellen jő,
Maga Sátán jő!
Beborul az ég,
Jön a sűrű éj!
Te csak sírj, orosz nép!
Ó, meggyötört nép...
Bús, éhes nép!
(Zokogva a földre borul)
2. kép
(Trónterem a Kremlben)
BOJÁROK (kar; vitatkozó csoportok):
Ím, tiétek most a szó, bojárok!
Nem! Halljuk, mi a terv, bojárok!
Mi egyet akarunk s azt eldöntöttük.
(Cselkalovhoz) Írd, Andrej Mihajlics!
A döntés egy szó csupán:
Halál!...
Lassan a testtel!
Hisz eddig kézre nem került a trónbitorló!
Szégyen!
Nem helyes vélemény ez,
Kár így vitázni!...
Értsük meg egymást!
A bűnöst rabláncon hozzuk el,
És a nép kikötve lássa!
A város végén kerékbetörni,
Testét tépje szét vérszomjas varjúcsőr!
Csontjait a nép előtt máglyatűz eméssze,
Égjen porrá!...
Így érje utol a gazt a bosszú!
Hűlt porának átkos hamva,
Mint a szélbe szétszórt semmi...
Gaz bitorló, így fogsz veszni!
Lelke nyugtot nem lel soha!
És bárki légyen,
Cimboráit sújtsa halál,
S mint holtak, pellengéren lógjanak,
Hogy látva lássa minden bűnös,
Mi vár rá!
És tudjon erről gazdag úr és paraszt,
A városok s az egyház fennen hirdessék,
Hogy hallja mind az ország!
(Áhítattal, szinte imába merülnek)
És térdre hullva kérjék Isten irgalmát,
Hogy az orosz népet szánja,
Mely annyit szenved!
Ám mért nem jött el Sujszkij?
(Sujszkij észrevétlenül belép)
Két színre játszik...
Jó volna tudni,
Milyen újabb tervet forral?
SUJSZKIJ: Szép jó estét, bojárok!
BOJÁROK (kar): Ím, Sujszkij herceg mégis!
SUJSZKIJ: Tudom, hogy késve jöttem,
De államügyben tanácskoztam máshol...
A cár magához kéretett az éjjel,
Majd durva sértéssel elzavart,
Én menni kezdtem... hát mögöttem
Az ajtó... nyitva maradt...
Elmondhatatlan az, mit láttam!
Ott állt és hullaszínű dermedt arcán
Verejték gyöngyözik...
Csak mormol valamit,
De rekedt szava érthetetlen...
Néz, néz kitágult szemekkel...
Ott sír a cár és őrjöng a kíntól!
Így félni embert még nem láttam.
Most újra szól...
Egy pontra bámul merőn
És felhördül úgy, mint az őrült...
BOJÁROK (kar): Nem! Nem hisszük!
SUJSZKIJ: Holt cárevics legyilkolt véres árnya,
Azt látja ő...
BOJÁROK (kar): Mit?
SUJSZKIJ: S a kísértethez jajgat, "menj!"
"Látomás..."
BORISZ (őrjöngve berohan): Menj, menj!
SUJSZKIJ:... "Menj, fiú!"
(Észreveszi Boriszt)
(A bojárokhoz) Vigyázz! A cár... a cár!
BORISZ: Menj! Menj!
BOJÁROK (kar): Szörnyűség!
BORISZ: Menj, fiú!
BOJÁROK (kar): Ó Istenem!
Nézz le szent keresztfádról!
BORISZ: Menj! Menj!
Nem én vagyok a gyilkos!
Nem öltem meg!
Most is él a gyermek...
De még az éjjel fölnégyeltetem Sujszkijt!
Hamisan esküdött!
SUJSZKIJ: Isten adjon békét, kegyes cár!
BORISZ (magához térve): Hogy?
(Elfoglalja helyét)
Én hívtalak, bojárok,
Mint a trónnak bölcs tanácsadóit!
Én és az ország
Tőletek várunk támogatást
E sorsdöntő órán.
SUJSZKIJ: Ó, nagyhatalmú cár,
Ím, hódolattal arra kérlek,
Légy hozzám kegyes...
Hallgass meg engem!
Uram, egy szerzetes van itt,
Szentéletű vén krónikás-barát.
Arra kér, hogy színed elé bébocsásd!
Új nagy csodának titkát
Jött néked hírül adni...
Hazug szó fölszentelt ajkát még el nem hagyta.
BORISZ: Jól van, hívd ide őt!
(Sujszkij távozik
Ó, bár e szent férfi megtisztítaná lelkem,
Mely véres látomások rabjaként beteg!...
PIMEN (belép Sujszkij-val, Boriszhoz):
Az Úr szolgája,
Egy vén barát a halál küszöbén,
Ím, fontos hírrel jöttem hozzád.
BORISZ: Mondd szabadon csak el,
Mi szíved nyomja... Beszélj bátran!
PIMEN: Múlt éjjel
Egy öreg pásztor látogatott meg,
Jámbor és igaz ember,
S egy nagy csodának tárta föl a titkát.
Mint gyermek, vak volt,
Már úgy is született...
Még sosem látta Isten fényes napját,
Sem csillagát...
"Belényugodtam" így szólt,
"Hogy rajtam ember segíteni nem bír.
Ráolvasás vagy varázsfű sem gyógyít meg,
Sem áldott vizű szent kút...
Írt nem ád.
És hosszú éjszakákon át,
Ha néha álmodtam,
A láthatatlan dolgok hangot adtak,
Nem képet, tiszta hangot...
Egyszer, hogy rám borult mély álom,
Gyermekhangot hallok,
Mely halkan zeng, de érthetően szól:
"Jöjj, atyuska, jöjj,
Kelj föl és vándorolj
S a búcsún Uglics templomában
Síromnál térdepelj hő imában!
Én szólítlak:
Dimitrij, régholt cárevics!
Az Úrnak trónusánál angyalok sorában
fénylek én,
Mint népem csodatevő szentje!"
Ekkor fölriadtam
És másnap vándorútra keltem
Kis unokámmal együtt...
S hogy imádkozni kezdtünk ott a sírnál,
Átjárja tűz a testem,
Vad reszketés fog el,
S a könnyek záporán át egyszerre csak
Látok!
Látom a sírt, a népet, unokámat!
BORISZ: Ó!... Uram!... Segíts!... Vizet!...
(Egy székhez támogatják; Pimen távozik)
A fiam jöjjön gyorsan!
(Sujszkihoz) Te... hozz vezeklő köntöst...
(A bojárok egy része elsiet, Fjodor megjelenik)
(A bojárokhoz) Mind menjetek...
(A cárevicsre mutat) Csak ő maradjon!
(A bojárok távoznak)
(Fjodorhoz) Jó gyermekem, meg kell halnom,
Ím, halljad végakaratom...
Föl ne kutasd,
Hogy lettem én a nagyhatalmú cár...
Ne tudd te soha meg!
Rád jog szerint, marad cári trónom,
Törvényes fiam,
Csak téged illet az!
Nézz rám, ó, mindenem a földön,
Amit most mondok, el ne feledd!
Te cár vagy!
Ne kábítson el bojárok szép szava,
Mind vesztedre várnak!
Az aljast, ki trónodra tör,
Kardod éle zúzza szét!
Irgalmas légy,
De a törvényt vas-szigorral őrizd!
Hirdesd bátran és büszkén hitvallásodat!
Míg csak élsz, Isten fölkent vitéze vagy!
Légy jó testvér
És oltalmazd a kis húgod.
Hisz rajtad kívül senkije sincs a földön...
Árva Xéniám, kicsiny galambom!...
(Imára kulcsolt kézzel)
Alkotóm! Istenem, ó, hallgass meg!
Ítélj el bűneim szerint,
De sújtson bármi rám,
Irgalmazz gyermekeimnek!...
Bírám, Égi Jóság, el ne hagyj!
Vezesd két árva gyermekem!
Ó, gyámolítsd és áldd meg
Ártatlan szívük,
Angyalok szent hada
Tárja fölétek szárnyait!...
Öleld át gyermekem,
Mennybéli angyal!
Vigyázz, hogy baj ne érje...
Mögötte állj...
Őrizd a rossztól!
(Harangszó hallatszik)
Halld... nekem szól e harang!
EGYHÁZI ÉNEKESEK (kar; a színfalak mögött):
Minden élő könnyet ont,
Itt a búcsúperc!
BORISZ: Halotti dal!
Adjatok vezeklő köntöst...
A cár klastromba megy!
EGYHÁZI ÉNEKESEK (kar; m. f.):
Már ajkain csöndesség,
Két szemén halálos éj...
Sírjunk! Alleluja!
FJODOR: Atyácskám!
Kérlek, nyugodj meg!
Segít a Krisztus!
BORISZ: Nem...
Érzem már, elvégeztetett!...
(A bojárok visszajönnek)
EGYHÁZI ÉNEKESEK (kar; m. f.):
Jaj, ártatlan gyermek esdekelt,
Kérlek, ó, ne ölj meg!
Letérdelt és átkarolt...
BORISZ: Uram! Isten! Légy velem,
Ó, szánj és könyörülj rajtam!
Én koporsóm...
Mily iszonyú a halál!
EGYHÁZI ÉNEKESEK (kar; m. f.):
Nincs ember, ki nem szánja,
De irgalmat nem adtál...
BORISZ (fölugrik): Hagyjátok abba!
Még cár vagyok!
(Szívéhez kap és visszahanyatlik)
Csak voltam cár...
Uram Isten, irgalmazz!
(A bojárokhoz, a fiára mutatva)
Ím, ez itt cárotok!
Én nagy bűnös...
Irgalom... (meghal)
BOJÁROK (kar): Meghalt a cár...
Függelék
BORISZ GODUNOV III. felv. 3. kép*
(Tér a Vaszilij Blazsenij székesegyház előtt
Moszkvában)
NÉP (kar; csoportokba verődve beszélget):
No, kész van már a mise?
Kész,
A pap már kiátkozta őt.
Mondd, kicsodát?
Hát azt a Griskát, az Otrepjevet,
Griska Otrepjevet.
Értjük.
MITYU: Sok vén pap között a főpap
Roppant nagy hassal állt ott;
Egyszer csak bömbölt:
"Griska Otrepjev, légy átkozott!"
NÉP (kar): Mit mond ez? Lódít mindig,
Meglátszik rajt', hogy ivott.
MITYU: Nem, nem hazudtam!
NÉP (kar): Mink nem hazudtunk!
Így ordibált a pap:
"Griska Otrepjev,"
Mondta ő,
"Én kiátkozlak!"
Haha! Haha! Haha!
Hogy átkozzák, vagy nem,
A cárevicsnek mindegy,
Ő maga a Griska!
Ő Griska!
MITYU: De a cárevicsért tegnap
Gyászmisét mondtak!
NÉP (kar): Ejha!
Meggyászolni egy élőt
Nagy gonosztett!
Isten ellen való vétek
Gyászolni az elevent!
De Griska bosszút áll,
Jól megugratja Boriszt!
(Óvatosan körülnéznek)
Halljuk már,
Hogy Kromy felé tart...
Nagy haddal Moszkva ellen kél!
És tönkreverve már a büszke cári had!...
Mint hajnalfény,
Győz a Cárevics,
Ki tündököl majd atyáinak trónján.
Pusztuljon Borisz cár,
És kutya fajzata!
Nyughass, komám,
Tartsd a szádat!
Tán börtön mélyén kínhalálra vágyol?
(Belép a bolond, gyerekek csúfolódva követik)
GYERMEKEK (gúnyolják a fején hordott vas-
kalap miatt): Trrr, trrr, trrr, trrr,
Hogy csörög a vas,
Hogy csörög a vas!
Trrr, trrr, trrr, trrr,
De csúnya kalap,
De csúnya kalap!
Ujjuju, ujjuju, hujjuju, ujjuju,
Trrr.
BOLOND: Süss föl, szép hold,
Kis macska, nyávogj,
Te ártatlan bolond,
Esdekelj Istenhez!
Krisztus urunk, jöjj el,
Bizony, jöjj el!
Szép időt hozz,
Napocskát hozz!
Süss föl, kék hold!
Ragyogj...
GYERMEKEK: Jer csak, jó napot,
Bolond Istók úrfi!
Mondj hangos üdvözlést,
Nékünk tisztességet tégy.
Rozsdás vasból kalpag,
Vígan csendül rajtad,
Rozsdás ez a vas,
Vígan csendül majd.
Csin, csin, csin,
Muzsikál.
BOLOND (elővesz egy pénzdarabot):
Van nekem ám egy kopekem is!
GYERMEKEK: Hadd lám!
Tudjuk jól, egy vasad sincs.
BOLOND: Van!
GYERMEKEK: Nincs!
(A gyerekek elveszik a bolond pénzét
és elszaladnak)
BOLOND: Jaj!
Ti kegyetlenek, mért kínoztok?
Jaj!
Pénzecskémet elvették!
Jaj, jaj, jaj!
(A székesegyházból kivonul a cár és kísérete,
a nép az uralkodóhoz könyörög)
NÉP (kar): Jóságos cárunk,
Méltass alamizsnára!
Néped atyja, cárunk,
Adakozz nékünk!
Nézd, jön a cár!
Cár!
Légy az árvák atyja,
Kérünk, tápláld az éhezőt!
A Krisztusra kérünk,
Ne hagyd árva néped!
Áraszd jóságod ránk,
Mert meghalunk éhen!
Adj nékünk kenyeret
Adj nékünk ételt!
Ó, hallgass meg!
Ó, halljad!
Halljad! Cárunk!
Éhen pusztulunk!
Kenyeret nékünk!
Ételt! Ételt!
Kenyeret nékünk!
Krisztus nevében kérünk!
BOLOND: Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj!
Borisz!
Halld, Borisz!
Lásd, gyötörnek és bántanak ők!
Jaj, jaj, jaj!
(A cár megpillantja a bolondot és megállítja
kíséretét)
BORISZ: Mért sír ez az ember?
BOLOND: Elvették kopejkám a gyerekek,
Hát gyilkoltasd le mindet,
Ahogy akkor éjjel megöletted a cárevicset!
(Óriási megdöbbenés; Sujszkij tér magához
legelőbb)
SUJSZKIJ (a bolondhoz): Hallgass, nyomorult!
Börtönbe veled, bolond!
BORISZ (Sujszkijhoz): Csak hagyd őt!
(A bolondhoz)
Ó, mondj imát értem, bolond!
BOLOND: Nem, Borisz,
Teérted nem lehet!
Nem mondhatok imát Heródes királyért,
Mert a Szűzanya megbüntet!
(Borisz megtörten távozik, kísérete követi,
a nép szétszéled, csak a bolond marad a téren)
Lelkem, sírjál,
Könnyed hullasd!
Hívő nép, jajgass,
Rongyaid megszaggasd,
Mert az ellen jő,
Maga, Sátán jő!
Beborul az ég!
Jön a sűrű éj!
Te csak sírj, orosz nép,
Ó, meggyötört nép,
Bús, éhes nép!
* (Azokon az előadásokon, amelyeken ez a kép is színre kerül,
a IV. felv. két képe felcserélődik)
A szövegkönyv Somlai István ajándéka.
