2010. december 8., szerda

Verdi: A két Foscari

160 esztendeje – 1850. december 9-én – mutatta be a Nemzeti Színház A két Foscari című Verdi-operát Doppler Ferenc vezényletével, Egressy Béni fordításában, ezt a fordítást teszem közzé most. A darab a következő 5 évben összesen 28 előadást ért meg, majd lekerült a műsorról. 1903-ban a Budai Színkörben került újra színpadra, majd a 2001-es Zeneakadémiai koncertig nem találkozhatott vele a közönség. 









2010. november 30., kedd

Gounod: FAUST

Gounod Károly leghíresebb operájának első magyar fordítása Ormai Ferencz úrtól az 1863-as esztendőből, midőn még nem volt "eladó az egész világ", de már "e világ csak aranyt imád"-ott.



















2010. november 23., kedd

Boito: MEFISTOFELE (nyers)


MEFISZTÓ
(Mefistofele)


(1875-ös változat)

Opera három felvonásban, elő- és utójátékkal
Szövegét írta és zenéjét szerzette:
Arrigo Boito

Első színrevitel: 1875. október 4. Bologna

SZEREPLŐK

MEFISZTÓ (Mefistofele).......... BASSZUS
FAUST .......... TENOR
MARGIT .......... SZOPRÁN
MÁRTA .......... ALT
WAGNER .......... TENOR
HELÉNA .......... SZOPRÁN
PANTHALISZ .......... ALT
NÉREUSZ .......... TENOR

KÓRUS: mennyei seregek – mysticus kórus- kerubocskák (*) – vezeklők – sétálgatók – íjászok – vadászok – diákok – falusiak – népfiak – polgárok – boszorkák – boszorkánymesterek – görög nimfák – szirének – doridák – görög karvezetők – harcosok

NÉMA SZEREPEK: járó-kelő férfiak és nők – boszorkák - lidércek – boszorkánymesterek – apródok – darabontok – nemesek – méltóságviselők – katonák – faunok – udvaribolond – kikiáltó – szélhámos – Paprika Jancsi – csapláros – a választófejedelem – a hóhér – koldus.
(*) 24 kisgyerek. 


ÉGI PROLÓGUS

Köd.
A hét trombita hangja harsan – a hét mennydörgés.
Láthatatlan mennyei seregek a köd mögött,
mysticus kórus, kerubocskák, vezeklők,
majd Mefisztó – magányosan az árnyékban

MENNYEI SEREGEK
Üdvöz légy, ura angyaloknak és szenteknek,
üdvöz légy, ura angyaloknak,
s szárnyas arany keruboknak!
Ave! Üdvöz légyen az Úr!
A világegyetem örök összhangjából
a tengerzöld űrön át
kicsendül egy hang,
a mindent átható szereteté,
s tehozzád száll
a végtelen azúr légben
és édes hangzattá válik.
Ave, ave,
üdvöz légy!

(Feltűnik Mefisztó)

MEFISZTÓ
(szilárdan állva köpenye szegélyén)
Ave az Úrnak!
Bocsáss meg, ha kifejezésmódom
kissé eltér
a paradicsomi himnuszokétól;
bocsáss meg, ha arcom
nem viseli a ragyogást,
mely a magasságos kerubok
fürtjeit koszorúzza;
bocsáss meg, ha beszédemmel
annak veszélyébe sodrom magamat,
hogy kifütyülnek!
A kicsiny föld kicsinyke istene
folyvást elfajzik és tévelyeg,
és mint egy szökdécselő
tücsök, véletlenül
a csillagok közé üti orrát,
majd makacs és elbizakodott gőggel
trillázik a füvön.
Kérkedő porszem! Öntelt parány!
Az ember agyréme!
s még ez hozza létre
a szédült képzelgést,
mit úgy nevez: Értelem, Értelem!
Ah! igen, isteni mester,
a sötét mélybe
zuhan a föld ura,
és már nem visz rá a lélek,
hogy kísértésbe vigyem,
olyan elgyötört.

MYSTICUS KÓRUS
(a háttérből)
Fausztról tudsz-e?

MEFISZTÓ
A legfurcsább bolond
akit csak ismerek;
A maga különös módján
odaadóan szolgál téged.
Olthatatlan tudásvágya
nyomorulttá és sóvárgóvá teszi;
emberfelettivé szeretne válni,
és semmiféle tudás
nem szab határt sötét őrjöngésének.
Vállalkozom rá, hogy lépre csaljam
úgy, hogy hálómba kerüljön.
Akarsz fogadni?

MYSTICUS KÓRUS
Legyen!

MEFISZTÓ
Legyen! Öreg Atya!
Veszélyes játékba kezdtél!
Ő belé harap majd
a bűn édes gyümölcsébe,
s a mennyek királya felett
győzelmet aratok!

MENNYEI SEREGEK
Sanctus! Sanctus!

MEFISZTÓ
(Jólesik időnként
látnom az Öreget,
s hogy össze ne vesszek vele,
mindig nagyon ügyelek rá;
Öröm hallani az Örökkévalót,
az ördöggel
mily emberségesen szól.

KERUBOCSKÁK
(a köd mögött)
A limbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk,
a szent ragyogásban bolyongók,
a gyermekek, a szeretet kórusai vagyunk.
A limbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk.

MEFISZTÓ
A kis angyalkák
röpke raja, akár a méhek;
borzongás és unalom fog el tőlük.
(Eltűnik)

KERUBOCSKÁK
Egy napon a halálos sárban
elvesztettük a szárnyak örömét,
a fény és a virágok arany sugarát;
ám a szomorú számkivetésből feloldozottként,
imádkozva, dalolva, táncolva,
visszatérünk az angyalok közé!
A tánc angyali csavarvonalban
forog, forog, forog.
A limbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk,
a szent ragyogásban bolyongók
a gyermekek, a szeretet kórusai vagyunk.

VEZEKLŐK
(a Földről)
Salve Regina!
Visszhangozzon fel
a világtalan földről
a mennyek isteni királynőjéhez!
Dalunkkal, sírásunkkal
fékezzük az értelem perzselő tüzét,
szelíd és hívő dalunkkal.

KERUBOCSKÁK
Az égitesteken, a szeleken, a világokon,
az áttetsző kék mélységeken,
a nap sugarain
a tánc angyali csavarvonalban
forog, forog, forog.
Ave Maria, gratia plena!

VEZEKLŐK
Hallgasd meg a jámbor,
a jámbor és békés könyörgést!
Ave Maria, gratia plena,
hallgasd meg tiszta könyörgésünk!
Ave Maria, gratia plena.

MENNYEI SEREGEK
Imádkozzunk, imádkozzunk,
Imádkozzunk e haldoklókért!
E haldoklókért imádkozzunk!
Ave Maria, gratia plena.

VEZEKLŐK
A bűnbánat könnyeket áraszt.
E jámbor népség
sirámát hallgassa meg
az ég!

MENNYEI SEREGEK
Imádkozzunk azokért a
rabszolga lelkekért,
melyek tehetetlenül haldokolnak!
Igen, azokért a rabszolga
lelkekért imádkozzunk.

KERUBOCSKÁK
Alimbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk,
a szentséges ragyogásokban bolyongók,
gyermekek, a szeretet kórusai vagyunk.
A limbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk…

VEZEKLŐK, KERUBOCSKÁK,
MENNYEI SEREGEK
Hallgasd meg a jámbor,
a jámbor és szelíd könyörgést!
Ave! Ave! Ah!
Üdvöz légyen az Úr,
ura angyaloknak és szenteknek,
a bolygó szféráknak,
s a szárnyas arany keruboknak.

VEZEKLŐK, MENNYEI SEREGEK
A világmindenség örök harmóniájából
a tengerzöld űrön át
kicsendül egy hang,
a mindent átható szereteté.

KERUBOCSKÁK
Ave, Ave,
Angyalok és szentek Ura,
Üdvöz légy az Úrnak!

VEZEKLŐK, KERUBOCSKÁK,
MENNYEI SEREGEK
És tehozzád száll
az azúr és végtelen légben,
és édes hangzattá válik.
Ave, ave!

ELSŐ FELVONÁS

Első jelenet

HÚSVÉT VASÁRNAP

Frankfurt am Main város
Kapu és bástyák.
Mindenféle népek sétálnak ki a városból csoportokban. Fecsegés, nevetgélés, kiáltások, a tömeg zaja, nyüzsgés. Közbe-közbe szólnak az ünnepi harangok. Később Faust és Wagner is megérkezik.

DIÁKOK, POLGÁROK
ELSŐ CSOPORT
Miért arra?

MÁSODIK CSOPORT
Menjünk a vadásztanyára!

ELSŐ CSOPORT
Mi meg a malomhoz.

NYOLC LEÁNY
(énekelve áthaladnak a színen)
A bájos április nyomai
ragyognak és kacagnak mindenütt
hetykén és kellemesen.

DIÁKOK, POLGÁROK
MÁSODIK CSOPORT
Mit csináltok, cimborák?

ELSŐ CSOPORT
A társasággal vagyunk.

MÁSODIK CSOPORT
Urak, menjünk Burgdorfba!
Ott vannak a legvidámabb
murik, a legjobb sör,
a nők és a legszórakoztatóbb bunyók.

ELSŐ CSOPORT
Bolondok! Bolondok!
Még viszket a hátatok?

(Egy kikiáltó kezében írást tartva, trombitaszóval csalogatja a sétálók tömegét; egy herold van vele.
A szemközti oldalon feltűnik egy szélhámos Paprika Jancsi kíséretében. A nyüzsgés egyre elevenebb lesz.
Íjászok és népfiak csoportja érkezik egy
sörkiméréshez.)

ÍJÁSZOK, NÉPFIAK

ELSŐ CSOPORT
Poharat ide!

MÁSODIK CSOPORT
Inni akarunk!

ELSŐ CSOPORT
És koccintani…

MÁSODIK CSOPORT
Az őrült szerelmekre…

ELSŐ CSOPORT
És a múló szépségre!

MÁSODIK CSOPORT
Éljen!

EGYÜTT
Igyunk, nevessünk, daloljunk!

(Egy kámzsával takart arcú szürke barát halad a tömegben; néhányan meghajolnak előtte, mások elkerülik. Nevetések, hangzavar. Egy lovascsapat vonul át a színen, a választófejedelem vezetésével. Hölgyek, méltóságviselők, apródok, a bolond, a solymász, stb.)

TÖMEG
(a színpad egyik oldalára húzódva)
Oda nézzetek!
Mennyi tüzes paripa
dübörög ott!
Ott a bohóc,
ott a solymár!
Ott a bohóc!
Hódoljunk a fejedelemnek!
Hódoljatok a fejedelemnek!
Utat, el az útjából!
Micsoda káprázatos lovascsapat!
Dicsőség a
fejedelemnek!
Micsoda harangzúgás!
Nagy hullámokban tódul a nép…
Tülekednek, összevegyülnek…
Utat!
Micsoda káprázatos lovascsapat!
Utat!
Micsoda harangzúgás!
Oda nézz!
Ah!
(Sok bámészkodó kíváncsian követi a lovasokat)
Mennyi tüzes paripa!
Mennyi fényes lovag!
Ott dobognak a tüzes paripák!
Hódoljatok a fejedelemnek!
Hódoljatok, hódoljatok a fejedelemnek! Ah!
(Szétszélednek.)

(Faust és Wagner ereszkednek alá egy dombról.)

FAUST
A tavasz lágy fényében
széttörik a jég,
s újra reménytől zöldül a völgy.
Az öreg tél a hegyekbe menekül,
és a nap felvidítja, felélénkíti
a formákat és a színeket.
Ha a síkságon
még nem is nyílnak a virágok,
az erős napfény
már előcsalogatja
az ünneplőbe öltözött
szép polgárokat.

(Falusiak zajos csapata érkezik)
WAGNER
Önnel sétálgatni
doktor úr, számomra
megtiszteltetés és bölcs dolog;
egymagamban
undor fogna el
ezek között az emberek között
Csömöröm van a pórnéptől.
(Faust és Wagner visszahúzódnak a háttérbe)

PARASZTOK
Ihaj, csuhaj! Ihaj, csuhaj!
Hej, haj!
A szép ifjú legény
eljön az ünnepre,
szalaggal az ujjasán,
virággal a kalapján;
és egy nyárfa alatt
lányok és fiúk
táncolni kezdenek
egy őrült galoppot.

(Táncolni kezdik az obertast)

Ihaj, csuhaj!
Mindenki össze-vissza táncol
A kavargó zenére.
Trallalala!Ihaj, csuhaj!
Hahaha!
Mindenki összekavarodik,
táncoljunk!
Mindenki összegabalyodik,
daloljunk!
A tánc a földön dübörög,
a tánc a földön kavarog.
Mind összekavarodik,
Ihaj, hej!
Mosolyognak a nők
a szép körforgásban,
röpködnek a szoknyák,
a szélben.
A barna legény és a szőke lány
egymáshoz simulnak röpülve,
s dübörög a földön
a körtánc.
És egy nyárfa alatt
lányok és fiúk
táncolnak
egy őrült galoppot.
(A tánc abbamarad. A nép és a táncosok távoznak. Lassan besötétedik.)

FAUST
(Wagnerhez)
Üljünk le arra a kőre!
Figyeld, hogyan ragyognak fel
a kunyhók az estében!
A nap alábukik.

WAGNER
Ez a szellemek órája;
az esti párák között járnak
hálót vetve az emberek lába elé.
Menjünk;
a láthatárt köd lepi el!

TÁVOLI HANGOK
Ah!

WAGNER
Sötét estén
jó hazatérni.
Mit fürkészel
az derengő
alkonyatban mozdulatlanul?

(A szürke barát visszatér és lassan, kísértetiesen Faust felé indul.)

FAUST
Látod azt a szürke szerzetest
odalenn, a mező közepén
barangolva?

WAGNER
Már rég észrevettem, mester;
semmi furcsát nem látok rajta.

FAUST
Alaposan nézd meg!
Kinek véled ezt a frátert?

WAGNER
Kolduló barát,
keresgél valamit.

FAUST
Vizsgáld csak meg!
Mozgása tekergőző
és lassan közeledik felénk.
Ó! Ha nem tévedek,
tüzes nyomokat hagy a talajon.

WAGNER
Ó, nem! Elméd
képzelődése ez!
Én nem látok egyebet
egy szürke szerzetesnél.

FAUST
Úgy tűnik, mintha
hurkot akarna fonni körénk.

WAGNER
Félénken járja az útját;
két ismeretlen vagyunk a számára.
Ó, elméd
képzelgése ez!

FAUST
Szorul a hurok.
A közelünkbe ért… Ó!

WAGNER
(hidegen)
Vedd szemügyre!
Egy szürke szerzetes,
nem kísértet.
Imát mormol
olvasót morzsolva.
Menjünk, mester!

(Faust és Wagner távoznak. A szerzetes követi őket.)

VIDÉKI NŐK
(nagyon távolról)
A szép ifjú
eljön a bálba;
a barna legény, és a szőke lány
egymáshoz simulnak röpülve.

Második jelenet

A SZERZŐDÉS

Faust dolgozószobája. Alkóv. Éjszaka.

HANGOK
(nagyon messziről)
Ah!

(Belép Faust. A szerzetes követi és elrejtőzik az alvófülkében)

FAUST
A mezőkről, rétekről
miket elborít az éjszaka,
nyugodt ösvényekről
térek vissza s a béke,
mélységes megnyugvás,
a szent misztérium tölt el.
A szív ádáz szenvedélyei
elszunnyadnak a békés feledésben,
s mi bennem lángol, csupán
az emberszeretet!
Az istenszeretet!
Ah! A mezőkről, rétekről
visszatérek és érzem, hogy magához
vonz az Evangélium;
meditálni kezdek.

(Kinyitja az evangéliumot az olvasópulton. Midőn a meditációba merülne, összerázkódik a barát üvöltésétől, aki kijön a hálófülkéből.)

Hahó! Ki ordít?
A fráter! Mit látok?
A cellámat megosztani
megengedem neked barát,
ha nem üvöltesz
De mit? Bámul rám és meg se moccan.
Mi rettenetes rémlátomást
vonszoltam magam után?
Fúria, démon, avagy kísértet,
enyém leszel!
Salamon jele
mindenható fajzatod felett.

(Faust utolsó szavainál a barát Mefisztóvá alakul, lovagi öltözékben, karján fekete köpönyeggel.)


MEFISZTÓ
Micsoda lárma!
Uram, rendelkezzék velem!

FAUST
Ez rejtezett hát
a kámzsa alatt!
Egy lovag!
Mulattat e tréfa.
Hogy hívnak?

MEFISZTÓ
E kérdés
gyerekes ostobaság
olyas valakitől, aki a szavakat
megveti, s csak
a lényegben hisz

FAUST
Nálatok, uram, a névnek
olyan ereje van
mely feltárja a lényeget.
Mondd hát,
mégis, ki vagy te?

MEFISZTÓ
Élő része
annak az erőnek
mely örökösen
a rosszra tör, s jót mível.

FAUST
S mit jelentsen e
különös játék a szavakkal?

MEFISZTÓ
A szellem vagyok, mely tagad
mindig mindent: égitestet, virágot.
Vigyorgásom és kötekedésem
zavarja az Alkotó pihenését.
Célom a semmi és a teremtés
általános pusztulása.
Életelemem az,
amit úgy hívnak bűn,
halál és rossz!
Röhögök és odavetem e szótagot:
„Nem!”
Elemésztek, kísértésbe viszek, bömbölök, süvöltök:
„Nem!”
Harapok, lépre csalok,
elemésztek, kísértésbe viszek, bömbölök, süvöltök,
fütyülök, fütyülök, fütyülök!
Hej!
(Ujjait szájába helyezve vadul fütyülni kezd)

A nagy mindenség rejtekének
része vagyok: vakhomály.
A sötétség fia vagyok,
mely sötétség vissza fog térni.
Bár most a fény bitorolja és magához ragadja
lázadó kormánypálcám,
versengése nem sokáig tart
a Napra és a Földre elkövetkezik
a pusztulás
Röhögök és odavetem e szócskát:
„Nem!”.
Stb.

(Fütyül)

FAUST
Káosz különös fia.

MEFISZTÓ
Ha van kedved társamul szegődni,
ez órától kezdve
szívesen veszem,
és pajtásodnak nevezem magamat,
vagy, ha úgy tetszik,
rabodnak, szolgádnak.

FAUST
És milyen feltételeknek kell
megfelelnem cserében?

MEFISZTÓ
Ezzel még ráérünk.

FAUST
Nem, a feltételeket;
és beszélj világosan!

MEFISZTÓ
Én itt szolgálatodba szegődöm
és szünet nélkül ugrok
minden óhajodra;
ám odalenn, – értesz? –,
szerepet cserélünk.

FAUST
A másik élettel
nem gondolok.
Ha nekem ajándékozod
a pihenés egy óráját,
melyben lelkem nyugtot lel;
ha borús gondolataimnak feltárod
önvalómat és a világot
ha megtörténik, hogy szólnék
a múló pillanathoz:
„Maradj még, oly szép vagy!”,
haljak meg akkor
és nyeljen el a pokol!

MEFISZTÓ
Rendben!

FAUST
Jöjjön a szerződés!

MEFISZTÓ
(kezet ad)
Topp!
Megköttetett.

Ma éjszakától
gazdám féktelen
tivornyáiban
inasként fogok szolgálni.
FAUST, MEFISZTÓ
Ma éjszakától
a gazdája/gazdám féktelen
tivornyáiban
Inasként fog/fogok szolgálni.

FAUST
S mikor kezdődik?

MEFISZTÓ
Rögvest.

FAUST
Nos hát, szaporán,
hová megyünk?

MEFISZTÓ
Ahová neked tetszik.

FAUST
S hogyan távozunk innen?
Hol vannak a lovak,
a hintók, a szolgasereg?

MEFISZTÓ
Elég szétterítenem
e köpenyt,
s a légbe szállunk, Faust!

(Mefisztó a földre teríti bűvös köpenyét, majd Fausttal rálépnek.)
MÁSODIK FELVONÁS

Első jelenet

A KERT

(Falusias küllemű kert.
Faust – Henrik álnéven – Margittal, Mefisztó Mártával sétál fel s alá.)

MARGIT
Nemes és bölcs lovag,
hogy’ is lehet vonzó az ön számára
csiszolatlan beszédjével
a falusi lányka?

FAUST
Bíbor ajkadról
égi hangok röppennek.
Beszélj, beszélj…
(megcsókolja Margit kezét)

MARGIT
Ó, ne csókolja
ezt az én durva kezemet!
Ne, ne, ne, lovag úr!
(eltűnnek)

MEFISZTÓ
(Mártához)
Az egyedülálló fiatalnak helyénvaló
gondtalanul szaladgálni
a derűs kalandok
nyomán a világban.

MÁRTA
Hahaha!

MEFISZTÓ
Ám, mikor elérkeznek
a komor idők,
magányos ágyban
öregen hal meg.
Sajnos! Reszketve
tekintek azon óra elé.
Ó, igen! Ó, igen! Jaj nekem!

MÁRTA
Ugyan! Gondolkodjék,
van még idő!

(Faust és Margit visszatérnek)

FAUST
Bocsásd meg a merész szavakat,
mik elhagyták ajkamat,
midőn varázslatos orcád
elém tűnt.

MARGIT
Bánkódtam, zavarban voltam,
kételkedtem magamban,
hogy nem tart-e
könnyűvérű lánynak engemet a lovag úr.
Sokat sírtam,
sokat sírtam, …

MEFISZTÓ, MÁRTA
(nevetve)
Haha!

MARGIT
…Ám szívemben ottmaradt
mindig makacsul az ön arca.

FAUST
Kövess, kövess, kincsem!

(Margit és Faust távozik)

MEFISZTÓ
Egy igen régi
mondás úgy tanítja,
az okos feleség
ritka dolog.

MÁRTA
Valóban?

MEFISZTÓ
Ritka, bizony!

MÁRTA
Valóban! S ön még
nem esett csapdába?

MEFISZTÓ
Nem tudom, higgye el,
mi is az a szerelem.

MÁRTA
Soha egy dobbanásnak,
soha egy álomnak
nem érezte égető szükségét?

MEFISZTÓ
Nem tudom, higgye el,
mi légyen a szerelem.

MÁRTA
Haha! Haha!
(Távoznak. Margit visszatér Fausttal.)

MARGIT
Mondd, Henrik,
vallásos vagy?

FAUST
Nem akarom megzavarni
a jó lelkiismeret hitét.
Beszéljünk másról! Azért, akit szeretek
od’adnám, leánykám,
véremet és életemet!

MARGIT
Nem elég! Hinni kell,
s te nem hiszel semmiben, Henrik.

FAUST
Hallgass meg, bájos angyalom!
Ki merné kijelenteni,
„Hiszem az Istent”?
A szentek szavai kigúnyolják
az általam óhajtott igazat,
s melyik ember lenne oly merész
kimondani: „Nem hiszek”?
Teljen el szíved a szerelem
igaz és kifejezhetetlen dobbanásával,
s nevezd ezt az önkívületet úgy:
Természet, Szerelem, Rejtély,
Élet, Isten, Élet, Isten!
A név és a szó
nem más mint füst és mese
az érzéssel összevetve.
Ó, nevezd azután ezt az önkívületet úgy:
Természet, Szerelem, Rejtély…

MARGIT
Illendő távoznom.
Isten önnel!

FAUST
Élet! Isten!

MARGIT
Isten önnel! Illendőbb mennem.
(Indul)

FAUST
Mondd csak,
gyakran vagy otthon egymagad?

MARGIT
Igen kicsiny a mi családunk.
Én ügyelek a veteményesre,
a konyhára, a gabonára,
minden foglalatosságra,
fonok a rokkánál.
Anyuka oly szőrszálhasogató,
mégis boldogan, s nyugodtan
telnek napjaim.

FAUST
Mondd, sosem tudok
egy boldog, szerelmes órát
tölteni veled, s egyesíteni
szívemet a szíveddel?

MARGIT
Nem egyedül alszom,
s anyám ébrékenyen alszik;
ha felneszelne rád,
bele is halnék.

FAUST
Ne aggódj!
(üvegcsét ad a lánynak)
Tessék; ebből a folyadékból
csupán három csepp kell,
hogy nyugodt, mély
álomba merüljön.

MARGIT
(átveszi az üvegcsét)
Add! De nem történhet
Semmi baja édesanyámnak?

FAUST
Semmi, semmi… te bájos arcú,
édes angyal! Ah!
(Mefisztó és Márta visszatér)

MÁRTA
Ó, igazán? Még nem
esett csapdába? Stb.

MEFISZTÓ
Nem tudom, higgye el,
mi légyen a szerelem!
Nem tudom, higgye el, stb.
Az okos feleség ritka,
bizony, bizony.

MARGIT
Jóságos Isten, ifjú, vagyok, nem ismerem
még a világot, a szerelmet;
rejtélyes és kellemes fuvalmat érzek,
mely áthatja szívemet.

FAUST
Emberfeletti vágyakozás,
az élet isteni csodája,
az életé, gátak és határok nélkül,
a szerelem csodája, igen!

MARGIT
Ah, rejtélyes és kellemes fuvalmat érzek.

FAUST
Ah, rejtélyes és kellemes fuvalmat érzek.

MARGIT
(kibontakozik Faust öleléséből)
Isten vele! Futok, futok, hamar, hamar!

FAUST(követve Margitot)
Maradj, maradj, Margit!

MEFISZTÓ(Mártát követve)
Márta, Márta!

MÁRTA
Szaladj, szaladj, hamar, hamar!

FAUST
Margit, maradj, maradj!

MARGIT
Futok, futok, hamar, hamar!

MEFISZTÓ
Márta, Márta!

MÁRTA
Futok, futok, szaladj, szaladj!

FAUST
Szerelmem, jöjj, hová sietsz?
Hová futsz? Hová szaladsz?
Margit! Margit!
Hová szaladsz?
(Megragadja Margitot)
Megvagy!
Hahaha!
Szeretlek! Szeretlek!

MEFISZTÓ
Hová szaladsz? Hová szaladsz?
Márta! Márta! Márta!
Hová szaladsz? Hová szaladsz?
(megragadja Mártát)
Elkaptalak!
Hahaha!
Ah! Szeretlek!

MARGIT,
Futok, futok!
Hahaha!
Menekülök, menekülök!Ah!
Futok, futok! Stb.
(kitörő nevetéssel)
Hahahahaha!
Szeretlek! Szeretlek!

MÁRTA
Szaladj, szaladj, stb.
Hahaha!
Szeretlek! Szeretlek!

(Mind eltűnnek)

Második jelenet

BOSZORKÁNYSZOMBAT

Elhagyott vadon a Schirke völgyében, a Brocken fenyegető ormaitól övezve. A kelő hold különös vöröslő fénnyel világítja meg a színt. Egyik oldalt barlang. Balra a Rosstrappe csúcsa. Szél fúj a szurdokban.

(Mefisztó hangja hallatszik, amint Faustot a hegymászásra ösztökéli.)

MEFISZTÓ (távolról)
Rajta, járd az utat, járd az utat, járd az utat,
Sötét az ég,
meredek a kaptató;
Rajta, járd az utat, járd az utat, járd az utat!

MEFISZTÓ, KÓRUS(visszhangként)
Rajta, járd az utat,
járd az utat, járd az utat,
Mert még távol, távol, távol
tornyosul az öreg sátán hegye.
Sötét az ég,
meredek a kaptató;
Rajta, járd az utat!

(Lidércfények tűnnek fel, az egyik Mefisztó és Faust arcára vetül)

FAUST
Lidérc!

MEFISZTÓ
Lidérc!

FAUST
Lidérc, lidérc,
fürge, röpke,
ki egymagad világítasz
a magányos ösvénynek,
jer közelünkbe,
mert sötét a meredély!
Lidérc, lidérc,
jer közelünkbe!

MEFISZTÓ
Rajta, járd az utat, járd az utat!

FAUST, MEFISZTÓ
Lidérc, lidérc,
fürge, röpke,
stb.

FAUST
Lidérc! Lidérc!

MEFISZTÓ
Járd az utat!

FAUST
Lidérc!

MEFISZTÓ
Járd az utat!

(Mefisztó és Faust feltűnik egy magas sziklán)


MEFISZTÓ
Figyeld csak!
Reng az erdő,
s a hatalmas öreg fenyők
dühösen csapkodnak
óriási karjaikkal.

HANGOK
(távolról)
Ah!

MEFISZTÓ
Hallgasd, hallgasd!

HANGOK
Ah!

MEFISZTÓ
A völgy mélyéről
ezer hang üvöltését
hallom.

HANGOK
Ah!

MEFISZTÓ
Közeleg a pokoli gyülekezet.

HANGOK
Ah!

MEFISZTÓ
Ó, csoda!
A fellegek, a hegy,
az erdőség, a levegő már
őrjöngve dübörögnek
egy mágikus ódát.

BOSZORKÁK (közeledve)
Kapaszkodjunk föl, kapaszkodjunk föl,
vagy az idő még csúfot űz belőlünk,
és Belzebub király
bálját lekéssük!
Vészes éjszaka,
a boszorkányszombat éje,
aki elsőnek ér fel,
külön jutalmat kap!
Rajta! Rajta! Rajta! Rajta!
Rettentő éjszaka
a boszorkányszombat éje,
aki elsőnek jut fel,
jutalmat kap!
Fel, fel, fel, fel!

BOSZORKÁNYMESTEREK
Fel, fel, fel! Rajta!

BOSZORKÁNYSEREG
Rettenetes éjszaka,
a boszorkányszombat éje!

BOSZORKÁNYMESTEREK
Fel, gyerünk, serényen,
az idő csúffá ne tegyen minket,
hitveseink
már felértek.
Rettentő éjszaka
a boszorkányszombat éje,
aki elsőnek jut fel,
külön jutalmat kap!

BOSZORKÁKNYSEREG
Fel, fel, fel! Stb.
(tombolva elözönlik a színpadot)
Mindörökre meg vagyunk mentve!
Igen!
Saboé! Saboé!

MEFISZTÓ (kettészelve a tömeget)
Utat, utat Mefisztónak,
királyotoknak!
Romlott fajzat,
hit nélküliek!
Mind imádjon
s megalázkodva boruljon elém!
Ó, romlott fajzat,
hit nélküliek!

BOSZORKÁNYSEREG
(Mefisztó köré térdelnek)
Leborulunk Mefisztó előtt,
királyunk előtt.
Mindenki földre veti magát előtted;
leborulunk Mefisztó előtt,
királyunk előtt.

(boszorkánytánc)

MEFISZTÓ
(egy trón formájú kövön ülve fellengzősen)
Népem! Hát jogart és palástot
Nem adtok uralkodótoknak?
Rettenetes kezemet
Üresen kell összezárnom?

BOSZORKÁK
(palástot nyújtva Mefisztóra)
Tessék a palást,
föl ne dühödj!

BOSZORKÁNYMESTEREK
Most neked engedelmeskedik ég,
föld és tenger.

BOSZORKÁK
Fel ne dühödj!

BOSZORKÁNYMESTEREK
Fel ne dühödj!

MEFISZTÓ
Van trónom,
van kormánypálcám, és kényura
vagyok büszke királyságomnak,
de az egész világot
markomba akarom zárni.

BOSZORKÁNYSEREG
(a szín hátterében lévő üst köré sereglenek.)
Siess az üst alatt eloltani,
siess az üstben megkeverni,
siess az üst fölött táncolni!
(Üveggömböt adnak Mefisztónak)
Vedd, ó, fejedelem,
itt a kerek világ!

MEFISZTÓ (kezében az üveg glóbusszal)
Íme a Föld,
üres és kerek
emelkedik, ereszkedik,
felpattan és csillog.
Körbe kereng
a Nap körül,
remeg, bömböl,
teremt és rombol,
egyszer meddő, másszor termő,
íme a Föld!
Terjedelmes,
öreg hátán
él egy fajzat
aljas és bolond,
gőgös, hitvány,
gonosz, agyafúrt,
mely mindig önmagát emészti
kezdetétől a végéig
e bűnös Földnek.
Hiábavaló mese
neki a Sátán.
Nevetség és gúny tárgya
neki a pokol.
Gúny és nevetség tárgya
a Paradicsom.
Ó, Istenre!
Nekem is nevetnem kell,
ha elgondolom,
hogy ezeket rejtegetem.
Hahaha!
Íme a Föld!
(Földhöz vágja az üveggömböt, ami darabokra törik)

BOSZORKÁNYSEREG
Körtáncba, körtáncba!
Arra, hogy a Föld elbukott!
Körtáncba, körtáncba,
Arra, hogy a Föld elveszett!
Elpusztult darabkáin
a gyászos golyóbisnak
lobbanjon lángra, fonódjon össze
a pokoli körtánc!
Körtáncba, körtáncba,
A Föld elbukott! Stb.

FAUST
Káprázat! Káprázat!
Ott a távolban,
hol ködhomályos az ég,
egy sápadt,
szomorú leány; látod-e?
Lassan lépked,
s láncot visel.
Ó, megindító látomás…
a kedves alak
Margitra emlékeztet.

MEFISZTÓ
Fordítsd el a tekintetedet!
Csába kísértet az!
Ártó rémkép,
aki ránéz, annak megmételyezi szívét!
Fordíts el tekintetedet,
megtévesztett lélek
a Medúzafőtől!

FAUST
Mennyei szemei
meredtek, akár egy holtnak!
S a fehér kebel,
melyet annyiszor
csókoltam szerelmesen!
Igen, Margit,
az én angyalom! Ah!

MEFISZTÓ
Fordítsd el tekintetedet! A tündérben
mindenki az egykor szeretett nőt látja.

FAUST
Ó, különös dísz
övezi a nyakát,
egy vércsík.

MEFISZTÓ
A feje hiányzik
Perzeusz volt, aki levágta.

BOSZORKÁNYSEREG
Ah! Fel, körtáncba, körtáncba!
Az idő csúffá ne tegyen!
Ócska roncsain
a gyászos golyóbisnak
rettenetes éjszaka,
a boszorkányszombat éje,
dübörög a hegyen
a pokoli körtánc.
Sabba, Sabba, Saboè…
…Saboè har Sabbah!

HARMADIK FELVONÁS

MARGIT HALÁLA

Börtön. Éjszaka. A falon egy lámpás világol. A háttérben rács.

(Margit a földön levő szalmavackon fekszik, énekelgetve és félrebeszélve)

MARGIT
A múlt éjjel a tenger mélyére
vetették magzatomat;
s most, hogy őrületbe kergessenek
azt mondják, én fojtottam vízbe.
Hideg van, sötét a börtön,
és bús lelkem,
mint a veréb az erdőn,
csak száll, száll, száll… messzire.
Ah! Irgalom!
Mélységes mély álomban
édesanyám elszunnyadt,
s végső csapásként
azt mondják, hogy én mérgeztem meg.
Hideg van,
sötét a börtön, stb.

FAUST
(a rácson kívül)
Mentsd meg őt!

MEFISZTÓ
(a rácson kívül)
S ki taszította a romlásba?
Én vagy te?
Amit tudok, megteszem.
Itt vannak a kulcsok.
A porkolábok alszanak,
a táltosok készek
a szökésre…
(Kinyitja a rácsot és távozik. Faust belép a börtönbe.)

MARGIT
Irgalmas Isten!
Ők azok… itt vannak, segíts meg!
Oly rémítő a halál…

FAUST
Nyugodj meg! Nyugodj meg!
Az vagyok, aki megment.

MARGIT
Irgalmas… ember… vagy…
Állj mellém…

FAUST
Csitt, Margit!

MARGIT
Egek!
Ó, beszélj még! Ó, beszélj!
Ó, te megmentesz!
Ó, megmentettél!
Íme, itt az utca,
ahol először megláttalak!
Ez itt Márta kertje…

FAUST
Ó, jöjj! Ó, jöjj!

MARGIT
Maradj még, maradj még!

FAUST
Siess, vagy rettenetes árat kell fizetnünk
a késlekedésért!

MARGIT
Meg sem csókolsz?
Meg sem csókolsz?
Ó! Ajkad jéghideg…
Hová tűnt szerelmed?

FAUST
Hagyd ezt!

MARGIT
Irgalmasan leoldod láncaimat?
Ó, te jóságos, és nem is tudod, kit szabadítsz meg?
Én megmérgeztem… szegény anyámat…
És megfojtottam… a kisbabámat…
Add… a kezed…
Jer… beszélni akarok neked …
a sírok komor rendjéről… Melyeket holnap kiásol…
Oda… ahol legzöldebb a gyöp…
helyezed édesanyámat,
A temető legszebb helyére…
Odébb… de azért közel hozzá…
ásod meg az enyémet…
az én nyomorúságos síromat…
s a kisbabám
a keblemen nyugszik majd.

FAUST
Jaj, könyörgök, meneküljünk!

MARGIT
Nem! Az ajtón túl a pokol van…
Ah! Miért menekülsz?
Miért nem maradsz?
Nem mehetek veled…
Meg aztán…
csak szenvedés nekem az élet;
Mi dolgom még a földön?
Kenyérért koldulni
mind csüggedtebben,
önváddal küszködve
bűneim miatt.

FAUST
Fordítsd felém tekintetedet!
Ó, halld a kérlelő szerelem hangját!
Jer… Meneküljünk!

MARGIT
Igen, meneküljünk…
Már a béke varázslatos menedékéről álmodom,
ahol mindörökre boldog együttlétben élünk.

(Faust és Margit összeölelkeznek egymás szemébe nézve,
s vágyakozón suttognak)

MARGIT, FAUST
Oly távol, oly távol, oly távol,
a széles óceán hullámain,
a tenger harmatos párái közt,
az algák és a virágok között
a pálmák között,
a bensőséges nyugalom réve,
kéklő szigetecske tűnik elém.
A szivárványtól ölelt
derűs égbolton elém tűnik
a nap mosolyának ragyogása.
A szabad, reménykedő,
vándorló, sugárzó szerelmesek
menekvése azon sziget felé irányul
Oly távol, oly távol, oly távol…

MEFISZTÓ (Feltűnik a háttérben)
Kél a nap!

MARGIT
Ah! Üvölt a Sátán!

FAUST
Ó! Jaj! Siess, rohan az idő!

MARGIT (Fausthoz)
Ó! Ne, el ne hagyj!

MEFISZTÓ
Az ajtó előtt rivall már
a halál harsonája!

MARGIT
Jaj nekem! Nagy Isten,
(elszakad Fausttól)
távoztasd el a kísértést!
Tagjaimat súlyos
béklyók nyűgözik!
Ó, Istenem, segíts rajtam,
meghalni visznek,
nagy ég! Ó! Fejem felett,
fejem felett már a hóhérpallos villan,
a bárd, jaj, már villan!

MEFISZTÓ (Faust mellett)
Hagyjatok fel a szócsépléssel,
a keleti égbolton
már kel a nap;
a fekete csikók
nyerítése hallik,
menekülnünk kell,
meneküljünk, ah! Meneküljünk!

FAUST
Csitítsd, leánykám,
háborgó lelkedet;
hogy nyugodtnak lássam
halovány arcodat!
Fékezd
hasztalan sóhajaid áradatát.
Menekülnünk kell,
ó, igen, menekülnünk kell!

Ó! Bár meg se születtem volna!

MEFISZTÓ
Mi lesz már?

MARGIT
Mi emelkedik ott?
Ki emelkedik a földből?
A szörnyeteg! Irgalmas Isten!
E szent menedékben
mit akar az átkozott?
Ah! Űzzed el,
tán értem jött!

FAUST
Ah! Jöjj és élj! Ó!
Élj, Margit!

MEFISZTÓ
Kövess, vagy mindkettőtöket
Itthagylak a bárd alatt.

(Besüt a hajnalfény. Mefisztó a háttérbe megy körülkémlelni. Margit megtörve, haldokolva rogy Faust karjaiban)

MARGIT
Itt van már… a sápadt hajnal…
Elérkezett az utolsó nap…
Ez lett volna…
A fényes nap…
Esküvőnké…
Mindennek vége
az életben.

FAUST
Ó, kegyetlen fájdalom!

MARGIT
Hallgass… Titkold mindenki előtt,
ne tudják meg, hogy szeretted Margitot,
és hogy én néked adtam szívemet!
Ó! Megbocsátsz a haldoklónak…
Uram… te meg fogsz bocsátani, Uram!
Szentséges atyám… válts meg engem…
S ti mennybéliek, védelmezzétek,
ki hozzátok fordul!

MEFISZTÓ
Elítéltetett!

FAUST
Jaj, gyötrelem!

MARGIT
Henrik,…
(összerogy)
…iszonyodok tőled!

MENNYEI SEREGEK
Megváltatott!

MEFISZTÓ
Faust, hozzám!

(Faust és Mefisztó eltűnnek. A szín mélyén pribékektől körülvéve megjelenik a hóhér.) 
 
NEGYEDIK FELVONÁS

A KLASSZIKUS BOSZORKÁNYSZOMBAT

A Péneiosz folyónál. Kristálytiszta víz, sűrű bokrok, virágok és lombok. A mozdulatlan hold varázsos fényt áraszt a színpadra. Balra templom, két szfinxszel. A színpad mélyén Heléna és Panthalisz egy ezüsttel és gyöngyházzal kirakott hajón, szirének csoportja veszi körül őket. Faust elrévülten hever le a virágos réten.

HELÉNA
A mozdulatlan hold
sápadt sugárral
árasztja el az étert.

PANTHALISZ
Dalolj!
Meleg balzsam
csepeg harmatos
bokrok ágairól.

HELÉNA
Dalolj!
Doridák és szilfidek,
hattyúk és néreidák
kóborolnak az algaágy felett.

PANTHALISZ
Dalolj!

HELÉNA
Derűs a lég,
telihold van,
dalold, ó, szirén, a szerenádot!

PANTHALISZ
Dalolj, dalolj,
ó, szirén, dalolj!

FAUST (a távolból)
Heléna, Heléna, Heléna!

HELÉNA
Megfáradt vándor,
jöjj közelébb a síró
hullám széléhez!

PANTHALISZ
Dalolj!
Elhaló ének
hívogat; virághímes
az ibolyák útja.

HELÉNA
Dalolj!
Dalolnak a gyengéd
szirének, szerelmetes
tündérei a tengernek.

PANTHALISZ
Dalolj!

HELÉNA
Derűs a lég,
telihold van
dalold, ó, szirén, a szerenádot!

PANTHALISZ
Dalolj, szirén, dalolj!
(A bárka elúszik)

FAUST (még mindig a távolból)
Heléna, Heléna, Heléna, Heléna!

MEFISZTÓ (belép Fausttal)
Íme a klasszikus boszorkányszombat éjjele!
Nagy szerencse ez tenéked,
aki a mesék birodalmában keresel életet;
a mesék birodalmában vagy.
Tanácsos dolog,
ha most mindketten
másfelé keressük szerencsénket.

FAUST
Bűvös éneklő nyelvének hangját ízlelem.
Görög földön vagyok!
Minden porcikámat
átjárja a szerelem.
(Távozik)

MEFISZTÓ
A Brockenen,
az északi boszorkák között,
könnyedén tudtam tekintélyt parancsolni;
de itt, az idegen rémeknél
többé nem találok magamra.
Szörnyűséges gőzpárái a bérces Harznak,
fanyar kátrányok, s gyanták,
orrlikaim kedvencei,
nyomotokat sem szippanthatom
itt, Ithaka földjén.
De miféle
vidám asszonyhad
közeleg repkedve, táncolva?
Lássuk!

(Jönnek a nimfák. Körtáncot lejtenek. Mefisztó zavartan és unottan távozik. Belép Heléna, a kórus követi)

NIMFÁK
Ah!
Diadal Helenának,
himnuszok, koszorúk,
elragadtatott táncok,
lanttal kísért ünnepségek!
Napfényben úszik
a varázsos orca;
beragyogod a lelkeket,
visszatükrözöd a mennyet

HELÉNA
(gyötrő látomásba merülten)
Éjjel, sötét, rémes,
végtelen, szomorú!
Ílion borzasztó éjszakája!
Engesztelhetetlen önvád!
Száraz porfelhők
szállnak a szélben és
még mélyebbé teszik
a sötétet.

NIMFÁK
Békét!

HELÉNA
Összeverődő pajzsok,
dübörgő harci szekerek,
süvítő kőhajítók
zajától remeg a lég.
A föld vérfolyammá
válik.

NIMFÁK
Istenek! Istenek!

HELÉNA
A rettenetes istenek már üvöltenek,
szítva a harci dühöt!
Toronytüskék meredeznek
gyászosan, feketén,
a sűrű füstködben.

NIMFÁK
Heléna!

HELÉNA
A tűzvész már perzseli a házakat.
Látni amint az akhájok árnyékai
– óriási sötét alakok – a házfalakra
vetülve imbolyognak
a máglyák között.
Jaj nekem! Ah!
Mélységes csönd
uralkodik azután ott,
hol Trója állt egykor.

(Belép Faust, XV. századi ragyogó nemesi öltözékben, mögötte jön Mefisztó, Néreusz, Panthalisz, kis faunok és szirének)

NIMFÁK
Ki jön? Ki jön?
Ó, különös, ó, elbűvölő látvány!
Fényben fürdő hős közeledik.
Bánatos arcáról
leolvasható a Szerelem!
Fordulj meg, királynő,
fordulj meg és nézz rá!

FAUST
(meghajol Heléna előtt)
Örök szépség legtisztább,
eszményi megtestesülése!
Egy ember borul eléd
szerelmesen a földre.
Vesd reám
sötét szemednek pillantását,
mely vágyódó miként a hold,
s perzselő akár a nap!
Egy férfi borul eléd,
szerelmesen, szerelmesen a földre.

HELÉNA
Sóhajod meghallgatásra talál nálam,
s boldognak mondhatom magamat,
hogy egyetlenként – minden
trójai és argoszi nimfák között –
ilyen szeretőre ontom
érzéki vonzerőmet.
Sóhaja meghallgatásra talál nálam,
s áldottnak mondhatom magamat, ah, boldognak!

FAUST
A szolid kisleány
nyugalmas képe,
kit valaha szerettem, ott,
egy elveszett világ ködében
szertefoszlott már;
meghódított
egy fenségesebb tekintet,
ragyogóbb orca,
s most reszketek és lángolok,
Imádom, és reszketek és lángolok!
Meghódított.

NIMFÁK
A szerelem egyesíti őket amott!
Varázslat! A szerelem egyesíti őket!
Ó, bámulatos!
Ó, mennyei pár!
Mint Endümión s Luna!
Az istennő megízleli
az elragadott hős leheletét!
A szerelem egyesíti őket itt.
Figyeld! Ó, bámulatos!
Szinte megcsókolja, ó, bámulatos!
Ó, mennyei pár!
A szerelem egyesíti őket amott, a szerelem!
MEFISZTÓ
Bámulatos! Csoda!
Szerelem egyesíti őket amott!
Bámulatos! Bámulatos!
Ah! A szerelem egyesíti őket emitt!
(a nimfákhoz)
Csend legyen odafönt! Hallgassatok ott!
Amott a szerelem egyesíti őket!
Igen, a szerelem!

PANTHALISZ
Ah! Szerelem egyesíti őket amott!
Nézd!
Mennyei pár!
Ó, égi pár!

NÉREUSZ
Csoda, csoda!
Ó, csoda!
Bámulatos! Mennyei pár!
Szerelem egyesíti őket itt!
Igen! Szerelem egyesíti őket amott
A szerelem, a szerelem!

(Mefisztó, Panthalisz, Nereusz és a nimfák távoznak.)

HELÉNA
Ó, igézet!
Beszélj! Beszélj!
Mi áldott mágikus sugallat
irányítja szerelmes édes szavaidat?
Hangot hanghoz öltesz, mintha a
mélységes elragadtatásnak visszhangja lenne.
Mondd csak, hogyan tudnék ily édesen beszélni?

FAUST
Szívem mélyére nézek,
s így válaszolok: üdvöz légy!

HELÉNA
Így válaszolsz: üdvöz légy!

FAUST
Így te is, mint madárka a csaléteknek,
szívedbe nézel és azt válaszolod nekem:
szeretlek!
Ah! Szeretlek, szeretlek!

HELÉNA
Szeretlek, szeretlek!

HELÉNA, FAUST
Ah! Szerelem! Mélységes, mennyei
misztérium!
Az idő megszűnik,
s a világ szertefoszlik.
Már a komor halandók számolta órák
derűsen vándorolnak
boldog vidékre.

FAUST
Szerelem!

HELÉNA
Ismeretlen borzongás
járja át ereimet.

FAUST
Szerelem!

FAUST, majd HELÉNA
Magasztos érzület
tölti el szívemet.
Egymás arcába nézve
daloljunk a szerelemről!

FAUST
Énekeljünk a szerelemről
egymás arcába nézve!

HELÉNA
Énekeljünk a szerelemről!
Ah! Szerelem, szerelmi mámor!

HELÉNA, FAUST
A mosolygó szerelem!

FAUST
Ah! A szerelemi látomás,
a szerelmi dal
legyen örökre a távoli
homályló jövőben
az ő utolsó dala,
végső éneke!
Daloljunk a szerelemről!
Ah! Daloljunk a szerelemről!
Rejtély! Szerelem, szerelem!

HELÉNA
Ah! Szerelmi dal
legyen örökre a távoli
homályló jövőben
az ő utolsó dala, végső éneke!
Szerelem! Rejtély! Szerelem, szerelem!

NIMFÁK, KARVEZETŐK
Szabad költészet
emelkedj az egekbe!
Repülj a villámmal!
Szárnyalj a sassal!
Hatolj a nap
legvégső palotáiba, költészet!
(távolodva)
Ah! Ah!

HELÉNA
(suttogva)
Árkádiában van
egy békés völgy...

FAUST
(suttogva)
Ott élünk majd együtt.

HELÉNA
S a nimfák barlangjában
lesz fészkünk...
s a vánkosunk...

FAUST
a te puha hajad…

HELÉNA
s a mező virága...

(Suttogva eltűnnek a bokrok között)

NIMFÁK, KARVEZETŐK
Ah!


EPILÓGUS

Faust dolgozószobája, akár az első felvonásban, de már az időtől megviselten.
Mágikus hangok terjednek a légben. Faust székében ül, zaklatottan, elgondolkodva. Mefisztó lidércként áll mögötte.

Éjszaka. Sápadt lámpavilág, szinte sötét van. A nyitott Evangélium az olvasópulton, mint az első felvonásban.

MEFISZTÓ
(Faustot nézve)
Járd csak az utat, járd az utat,
fennhéjázó gondolat!

FAUST
(fölkelve, mintegy látomástól lenyűgözötten)
Ó, emlékezet!

MEFISZTÓ
(Közel a halál,
járd csak, járd csak,
gőgös gondolat!)

FAUST
Bejártam a világot
és ábrándképeit.
Üstökön ragadtam
a suhanó vágyat.

MEFISZTÓ
(Ó, dalok! Ó, dicsőségek
és bűvöletek emlékei,
vezessétek pusztulásba
a kevély lelket!)
(Fausthoz)
Epekedtél,
örvendtél és sóvárogtál ismét,
s nem szóltál
a múló pillanathoz:
Maradj, oly szép vagy!

FAUST
Minden halandó titkot megízleltem,
a valóságosat és a képzeletbelit,
a szűz leány szerelmét,
az istennő szerelmét, … igen.
De a valóságos fájdalom volt,
az eszményi pedig álom...
Elérve a legvégső életkor
utolsó lépéséhez
egy végső álomban
gyönyörködik immár a lélek.
Egy békés világ,
egy végtelen ország királyaként,
egy termékeny népnek
szándékszom ajándékozni életemet.

MEFISZTÓ
(Ki akarom kémlelni szívét.)

FAUST
Akarom,
hogy bölcs törvény alatt
szülessenek
emberek és állatok ezrei
házak, mezők és falvak.

MEFISZTÓ
(Ah! Résen állj, kísértő!)

FAUST
Ah! Kívánom,
hogy ez az álom
legyen szent hitvallásom,
s létemnek
utolsó igénye!
Óhajtom, hogy ez az álom
legyen szent hitvallása
létemnek!

(mennyei nép víziója tűnik fel előtte)

Íme!
Az új sokaság
kél már szemem előtt!

MEFISZTÓ
(Hah! Mily ragyogás zavarja meg
a néma sötétséget?)

FAUST
Íme: a dombtetőn város épül,
s az emberek üdvöt lelnek ott.

MEFISZTÓ
(Feltárul előtte a mennyei jóság!)

FAUST
Himnusz zeng az égben!

MEFISZTÓ
(Résen légy!)

FAUST
Himnusz zeng az égben!

MEFISZTÓ
(Résen légy, kísértő!)

FAUST
Már megannyi hajnal
magasztos ragyogása üdvözít!
Képzeletben már élvezem
a ki nem fejezhető fennkölt órát.

MEFISZTÓ
(Résen légy, résen légy!
A csata még nem dőlt el
a Sátán s az Ég között)

(Fausthoz, szétterítvén palástját, akár az első felvonásban)

Jöjj! Leterítem e palástot, ...

FAUST
A menny!

MEFISZTÓ
… s a légbe szállunk!
Faust! Faust!

(A szentséges látomás mind ragyogóbbá válik.)

MENNYEI SEREGEK
Ah!
Üdvöz légy Urunk,
ura angyaloknak,
szenteknek, a szféráknak…

MEFISZTÓ
(Az alkóvhoz menekülve, ahol egy meleg fényű sugár közepén feltűnnek a szirének)
Halld a szerelem dalát,
mely egykor gyönyörrel járta át szívedet!
Jöjj, hogy megrészegítsd a véredet
a szirének kebelén! Jöjj!

(A szirének eltűnnek.)

MENNYEI SEREGEK
… a szféráknak, a szárnyalóknak,
… a szenteknek, a szárnyalóknak,
és a szárnyaló arany keruboknak.
Ave az Úrnak!

FAUST
Maradj, oly szép vagy!

KERUBOK
Ave!

MEFISZTÓ
Fordítsd el tekintetedet!
Fordítsd el tekintetedet!

(Faust határozottan a Bibliához lép, s megragadja azt)

FAUST
Az Evangélium az én bástyám!
KERUBOK
Ave!

MEFISZTÓ
Fordítsd el tekintetedet!
Fordítsd el tekintetedet!

FAUST
Kegyelmes Isten, távoztasd el
a gúnyos ördögöt,
ne vigy engem a kísértésbe!
(a látomástól elragadva)
Száll a mennyei seregek
Lángoló himnusza!

MENNYEI SEREGEK
A Mindenség örök
összhangjából,
a tengerzöld űr mélyén…

MEFISZTÓ
Zengnek már az angyali karok,
kapjuk el ezt a lelket röptében!
Már tönkreteszi a gonosz munkáját
az Isten ostoba kegyességével,
ostoba megbocsátásával.

FAUST
Szent múló pillanat,
maradj, oly szép vagy!
Öröklétet nekem!
(Meghal)

MENNYEI SEREGEK
…csendül egy hang,
a legfőbb szereteté…

(Rózsaeső hullik Faust tetemére)

KERUBOK
Ontsunk rózsaesőt,
illatos levelek felhőjét,
virágpermetet.

MENNYEI SEREGEK
… s hozzád száll!

MEFISZTÓ
(a ragyogás és virágeső alatt vergődve, csúfolkodva fokozatosan elsüllyed a föld alá)
Ömlik a rózsa
kiégett fejemre,
testem elmállik
a sugaraktól és a virágoktól.

KERUBOK
Imádkozzunk, a nyomorúságos test elenyészik,
a lélek megváltatik a misztikus szeretetben.

MENNYEI SEREGEK
Hozzád száll a légben…

MEFISZTÓ
Ezernyi angyalka
hada támad rám.
Győzedelmeskednek a kiválasztottak,
ám a kárhozó fütyöl!

KERUBOK
Szórjuk a rózsák
özönét a szörnyetegre,
hideg és izgékony
tagjait tekergeti…

MENNEYEI SEREGEK
… lágy hangon.

MEFISZTÓ
Győz az Úr,
de a kárhozó fütyöl!
Hej!!!

KERUBOK
… őrjöngve a forró
eső közepén,
mit az arany kerubok
ontanak.

A limbuszokból repülő fénykoszorúk vagyunk,
a szent, ragyogásban bolyongók.

MENNYEI SEREGEK
Ave! Ave!

VÉGE



Csákovics Lajos nyersfordítása
2010