2021. november 7., vasárnap

Richard Wagner: A BOLYGÓ HOLLANDI

 

A BOLYGÓ HOLLANDI

 

OPERA HÁROM FELVONÁSBAN

 

Szövegét írta: RICHARD WAGNER

 

Fordította: LÁNYI VIKTOR

 

SZEMÉLYEK:

DALAND, norvég hajós .............. basszus

SENTA, a leánya ................... szoprán

ERIK, vadász ...................... tenor

MARY, Senta dajkája ............... mezzoszoprán

KORMÁNYOS ......................... tenor

A HOLLANDI ........................ bariton

 

A norvég hajó matrózai — A hollandi legénysége — Leányok

Szín: a norvég tengerpart.

 

 

 

ELSŐ FELVONÁS

 

Meredek sziklapart. Sötét idő, heves vihar.

Daland hajója éppen horgonyt vetett.

 

MATRÓZOK (kar; munka közben):

Ho-jo-he! Hal-lo-jo!

Ho! He! He! Ja! Ho! He! He! Ja!

Ho! Ho! Ho! Ho!

Jo-he! Hal-lo-he! Hal-lo-he! Hal-lo-ho-he!

 

DALAND (már a parton):

Nincs kétség! Hét mérföldre vert

A szörnyű szél a rév alól.

A cél előtt, a nagy út után

Váratlanul még ily baj ér!

 

KORMÁNYOS (a hajóról): Hó! Kapitány!

 

DALAND: Fedélzeten mi hír?

 

KORMÁNYOS:

Jó, kapitány: a bárka horgonyoz!

 

DALAND: Sandwike ez, az öblöt ismerem,

Ezer ördög!

Házam a parton látszott már,

Sentám kezét már szinte fogni véltem,

S lám, elsodort a tomboló vihar!

Csalfább a szél, mint a Sátán kegyelme!...

Talán ma még lecsendesül,

Más úgyse használ, várni kell.

Hé! Fickók!

A szolgálat letelt, nyugvóra hát!

Nem félek én.

(A matrózok a hajó belsejébe vonulnak)

Nos, kormányos, helyettem állanál-e őrt?

Bár nincs veszély, az őrség mégsem árt.

 

KORMÁNYOS: Csak bízza rám!

Jó álmot, kapitány.

(Daland lemegy a fülkéjébe, a kormányos

egyedül marad a fedélzeten)

Tornyos, hullámverő, vad vészen át,

Leánykám, hívlak én!

Komor, viharos éjbe' nézek rád,

Leánykám, csillagfény!

Tehozzád hajt a szenvedély,

Bár nálad lehetnék már!

Csak lengedezz, jó déli szél,

A mátkám epedve vár!

Ho-ho-jo! Hal-lo-ho-ho!

Jo-lo, ho-ho-ho!

Messzi dél tengerén hajóm ha szállt,

Terád gondoltam én!

Lásd, a szerelmes szív ajándékát

Neked elhoztam én!

Aranylánc, drága gyöngyfüzér,

Oly gyönyörűen ragyog.

Csak lengedezz, jó déli szél,

A mátkám örülni fog!

Ho, ho! Je! Holla-ho! (Elalszik)

 

(A bolygó hollandi hajója sebesen közeledik a parthoz.

A horgony félelmetes robajjal ereszkedik le a tengerfenékre.

A kormányos felriad)

 

KORMÁNYOS:

Leánykám, leng a déli szél...

(Ismét elalszik)

 

A HOLLANDI Időm lejárt,

Fölöttem újra elmúlt hét hosszú év,

Egy szenvedőt vet partra a vihar.

Hah! Büszke óceán!

Hamar megint hullámmeződre szállok!

Te elcsitulhatsz, de sírig tart a kín!

Ó, jaj, soha a szárazföldön üdvöm el nem érem!

Zúgj, hatalmas ősvíz, szolgállak én,

Amíg egy hullám tajtékba tör,

Míg föl nem szikkaszt a nap heve.

Kietlen, mély örvénybe' lent

Kerestem százszor is a sírt,

Kerestem, ah, de nem lelém!

Ahol a vészes szél kereng,

Hadd zúzza szét hajóm a szirt,

Akartam, ám el nem értem én!

Kalózzal hányszor szembeszálltam,

Vad gúnnyal szítva bősz dühét:

Hej, törj az életemre bátran,

Hajóm kincsekkel rakva, nézd!

De jaj, a tenger zord fia

Keresztet vet s fut el tova!

Kietlen, mély örvénybe' lent

Százszor kerestem én a sírt!

Ott, hol a vészes szél kereng,

Hadd zúzza szét hajóm a szirt!

Ám a halál rám nem talál!

Ily kárhozattal sújt az ég,

Ily kárhozattal sújt az ég!

Adj választ most, szent angyala a mennynek,

Ki föltártad nékem üdvöm jóslatát:

Vajjon a sors nem kárhozatba dönt-e,

S megváltatásom nem csak délibáb?

Hiába minden! Szörnyű ébredés!

Örök hűségnek álma ködbe vész!

E véghetetlen szenvedésben

Reményem nincs, csupán ez egy:

Hogy bármi forr a titkos mélyben,

E föld is egyszer tönkre megy!

Végítélet napja, sújts le rám

Villámcsapásos éjszakán!

Csak zúgna már a szörnyű vég!

Robbanna szét a nagyvilág!

Ha majd feltámad mind, ki holt,

Ha majd feltámad mind, ki holt,

Hadd vesszek én el egymagam,

Hadd vesszek én el egymagam!

Ha majd feltámad mind, ki holt,

Hadd vesszek én el egymagam,

Hadd vesszek el!

Ó, lét örvénye, szűnj meg már,

Örök enyészet várjon rám!

 

A HOLLANDI HAJÓ LEGÉNYSÉGE (kar; a hajó belsejében):

Örök enyészet várjon ránk!

 

DALAND (kilép a fülkéjéből és észreveszi az

idegen hajót): Hé! Holla! Kormányos!

 

KORMÁNYOS (félálomban): Nincs baj, nincs baj!

„Csak lengedezz, jó déli szél, a mátkám…”

 

DALAND (felrázza a kormányost): Mit se látsz?

Hej, ez aztán virrasztás!

Hajó van ott... Mióta alszol már?

 

KORMÁNYOS:

Ördög, pokol! Bocsánat, kapitány!

(Belekiált a szócsőbe)

Ki ott?

(Hosszú szünet)

Ki ott?

 

DALAND:

Ez is csak olyan renyhe nép, mint mi.

 

KORMÁNYOS: Kik vagytok, honnan jöttök?

 

DALAND (megpillantja a hollandit): Elég!

Úgy rémlik, látom a kapitányt.

Hé! Hollá! Ember! Honnan jössz? Hogy hívnak?

 

A HOLLANDI:

Nagy út után, ily szörnyűséges éjben

Horgonyt se vethetek?

 

DALAND: Dehogyis nem!

Vendég vagy s én a gazda.

Mi a zászlód?

 

A HOLLANDI: Hollandi!

 

DALAND: Ég hozott!

Hát téged is e puszta partra hajtott a vihar?

Így jártam én is,

Alig pár mértföldre van a honom s házam,

Hasztalan küzdök az árral, messze kerget.

Szólj, honnan jöttél?

Kárt szenvedett-e hajód?

 

A HOLLANDI:

Hajóm szilárd, törés nem éri könnyen.

Vadul dühöngő szörnyű szélben,

Dúlt óceánon tévelygek.

Mióta? Azt tudom, hogy régen,

Nem számolom az éveket.

Hol jártam eddig messze tájon,

Már azt is elfeledtem én,

Az egyetlent, hol élni vágyom,

Még azt a hont föl nem lelém!

Az egyetlent, hol élni vágyom,

Még azt a hont föl nem lelém!

A házadat ha megnyitod nekem,

Hol kis időre megpihenhetek,

Dús kincsekkel van megrakodva bárkám,

Nem kell fukarnak lennem,

Bízhatsz bennem,

Szolgálatod jutalmát elnyered.

 

DALAND:

Csodálatos! Vajh, higgyek-é szavadban?

Csillagzatod eddig nem volt kegyes,

Megérdemelnél végre némi jót,

De azt szeretném tudni mégis,

Mit tartalmaz hajód?

 

(A hollandi int hajója őrségének, mire két ember

egy ládát hoz ki a hajóból a partra)

 

A HOLLANDI:

A drága kincs itt garmadában van:

Gyöngyök és gyémánt, rengeteg arany.

Ím lásd s győződj meg róla hát,

Mi jókban lesz részed,

Ha majd a te házad vendége lészek.

 

DALAND (csodálja a láda tartalmát):

Ah! Mily pompás! Mennyi sok kincs!

Ám ki tudná az árát megfizetni?

 

A HOLLANDI: Az árát?

Hát értsd meg végre szó szerint,

Egy éji szállásért tiéd ez mind!

Mert az, mit látsz, valóban semmiség

Ahhoz, mit rejt hajómnak mélye még.

Mit ér a kincs?!

Nő s gyermek nélkül bolygok én

S otthonom nincs a földtekén!

Ím lássad, minden kincsemet

Néked adom, ha nálad új hazát lelek.

 

DALAND: Mit mondasz, ember!

 

A HOLLANDI: Van-e ifjú lányod?

 

DALAND: Van ám, s mily jó leány!

 

A HOLLANDI: Ő lesz a nőm!

 

DALAND: Jól hallok-e? A leányom a nőd?

Ő mondta ki énhelyettem!

Nem szabad most eleresztenem őt,

Mert még végül visszaretten.

 

A HOLLANDI:

Nincs asszonyom, nincs gyermekem,

Nincsen, mi kössön a földhöz,

Hajszolva kerget a végzetem,

A kínok útján az üldöz.

Ameddig hazát nem találok,

Mit ér nekem gazdagság?

Ha hozzám adod a leányod,

Mindenem néked engedem át,

Mindenem néked engedem át!

Nőmül add ifjú leányod,

Mindenem néked engedem át!

Vedd, ó, vedd, minden szálljon reád!

 

DALAND:

Ha tudnám, való-ez, vagy csak álom?

Mikor lesz még egy ily alkalom?

Jobb vőt balgaság lenne várnom,

Rájuk áldásom adom kész örömmel.

Jól hallok-e? A leányom a nőd?

Ő mondta ki énhelyettem, ő mondotta ki,

Nem szabad most eleresztenem őt,

Mert végül még visszaretten,

Úgy van, mert végül még visszaretten.

Csak tudnám, vajjon ez mind nem álom!

Mikor lesz még egy ily alkalom?

Jobb vőt balgaság lenne várnom,

Kész örömmel rájuk áldásom adom,

Kész örömmel rájuk adom!

Halld, vendég, bájolóan szép a lányom,

S mint gyermek, hozzám hű, ragaszkodó.

Kincs nékem ő és földi boldogságom,

A bajban vigasz, jóban legfőbb jó.

 

A HOLLANDI:

Tovább is hűn szeresse ő az apját,

Úgy lészen mint asszony hű a férjihez.

 

DALAND: Dús ajándékod fölbecsülhetetlen,

De kincset ér a lány, ki hű nőd lesz…

 

A HOLLANDI: Hozzám adod?

 

DALAND: Szavam, kezem reá!

Mert szánlak én,

Nagylelkű férfi vagy

És bőkezűen bántál énvelem,

Ily vőt kívántam rég

S még hogyha félannyid se vón',

Csak téged választnálak!

 

A HOLLANDI: Köszönöm!

Leányod láthatnám ma még?

 

DALAND: Az első jó szél otthonunkba visz,

Majd nézd meg jól, s ha kedvedre való…

 

A HOLLANDI: Enyém lesz ő!

(Magában)

Megvált-e majd vajon?

Ha égve gyötrő kárhozatban

A vágy erőt vesz lelkemen,

Van-e remény, hogy egyszer majdan

Az üdvösségem elnyerem?

 

DALAND: Ó, áldva légy, ó, áldva légy,

Vihar bősz hatalma,

Mely engemet e partra vert,

Ó, áldva légy, vihar bősz hatalma,

Egy gazdag vőre tettem szert!

Ím e dús, e fennkölt férfinak

Vígan kitárom házamat,

E dús, e fennkölt férfinak

Odaadom nőül lányomat,

A házamat, a lányomat!

 

A HOLLANDI:

Van-e remény, hogy egyszer majdan,

Az üdvösséget elnyerem?

Ah, én bús reménytelen

Még mindig, lám, reménykedem,

Reménykedem én, a bús reménytelen,

Még mindig, lám, reménykedem!

 

A KORMÁNYOS: Déli szél, déli szél!

 

MATRÓZOK (kar): Hal-lo-ho!

 

A KORMÁNYOS: Csak lengedezz, jó déli szél!

 

MATRÓZOK (kar):

Ho-ho-he! Hal-lo-ho! Hal-lo-ho!

Hal-lo ho, ho, ho, ho!

 

DALAND: No lásd, szerencséd kedvező,

A déli szél kapóra jő!

Sietve útnak indulunk,

Nem messze vár az otthonunk.

 

A HOLLANDI:

De arra kérlek, te menj előre csak,

Matrózaim félholtra fáradtak,

Kell nékik pihenő, követlek majd!

(A norvég matrózok felhúzzák a horgonyt

és kifeszítik a vitorlákat)

 

MATRÓZOK (kar): Ho ho ho ho!

Hal-lo-he! Hal-lo-he!

 

KORMÁNYOS, MATRÓZOK (kar):

Hal-lo ho! Hal-lo ho! Hal-lo ho! Ho!

 

DALAND: Most jó a szél!

 

A HOLLANDI: Ó, addig még kitart,

E gyors hajón beérlek biztosan.

 

DALAND:

Vagy úgy? Hát jó, majd indulok magam,

Minden jót! Bár lányom láthatnád még ma!

 

A HOLLANDI: Úgy lesz!

 

(Daland hajóra száll)

 

DALAND: Olyan a szél, hogy jobb se kell!

(A sípjába fújva)

Matrózok, útra fel!

 

MATRÓZOK (kar): Viharos, zajgó vad tengeren

Leánykám, zúg a szél! Hurrá!

Széltől felkorbácsolt hullámon át,

Leánykám, jöttem én! Hurrá!

Ne volna lánykám, déli szél,

Nem láthatnál sohasem!

Ah, fujj csak, drága déli szél,

Reám vár a kedvesem!

Ho ho ho! Jo lo ho!

Ho ho ho ho ho!

 

 

 

 

MÁSODIK FELVONÁS

 

Nagy szoba Daland házában

 

LÁNYOK (kar; fonás közben):

Zúgj és búgj csak áldott rokka,

Perdülj vígan, sebesen!

Sződd a szálat rendbe, sorba,

Perdülj vígan, rendesen!

Sík tengeren bolyg kedvesem

És csendesen rám gondol ő,

Hű rokkám, perdülj rendesen!

Ah, légy szellő rá kedvező!

Szőjj, szőjj, szőjj, lánynép sorban!

Zúgj, búgj, áldott rokka!

Szőjj lánynép sorban!

Tra la ra la la la la la!

Tra la ra la la la la la!

La la la la la!

 

MARY: Mily szorgos, fürge kézzel fonnak!

Mindegyik férjhez megy ma-holnap.

 

LÁNYOK (kar):

Csitt, néni, csitt! Ön tudja tán,

Hogy dal jön még a dal után!

Tudja, hogy dal jön még a dal után!

 

MARY: No jó! Csak fonjatok tovább!

(Sentához): Mért vagy te, Senta, hallgatag?

 

LÁNYOK (kar):

Zúgj és búgj csak, áldott rokka,

Vígan perdülj, sebesen!

Sződd a szálat rendre sorban,

Perdülj vígan, rendesen!

Sík tengeren bolyg kedvesünk,

Sok kincset délről hoz nekünk,

Ah, kedves rokkám, perdülj még!

Kincset ha jő, kap az, ki sző!

Szőjj! Szőjj! Szőjj! Lánynép sorba!

Zúgj, búgj, áldott rokka!

Tra la ra la la la la la!

Lánynép sorba! Zúgj, áldott rokka!

Tra la ra la la la la la!

Tra la ra la la la!

 

MARY (Sentához): Te lusta lány, ha így henyélsz,

Dús kérőt hasztalan remélsz!

 

LÁNYOK (kar): Sietni nincsen érdeke,

A tengeren nincs kedvese.

Nem kincseket, vadat vadász,

Hisz erre jó csak a vadász!

Ha ha ha ha ha ha ha!

 

(Senta a bolygó hollandi képét nézve,

halkan dúdol magának)

 

MARY: No tessék, már megint ez a kép!

Így töltöd el szép ifjú élted,

Hogy folyton róla álmodol?

 

SENTA: Mért mondtad el a bús regét

E balsorsú sápadt férfiről?

Én szánom őt!

 

MARY: Óvjon az ég!

 

LÁNYOK (kar):

Ej, ej! Ej, ej! Mit hall fülünk!

Egy sápadt férfiért sóhajt!

 

MARY: Még elveszíti a fejét.

 

LÁNYOK (kar): Lám, mit tehet egy puszta kép!

 

MARY: A szájam itt hiába jár,

Jöjj Senta! Fordulj erre már!

 

LÁNYOK (kar): Nem hallgat ránk, szerelmes ő!

Szerelmes ő, szerelmes ő! Bíz az!

Ej, ej, ej, ej,

Ne légyen bajt szülő!

Eriknek forró vére van,

Bajt tenni könnyen megrohan!

Ne szólj, mert máskép hihető,

Hogy vágytársát lelövi ő!

Ha ha ha! Ne szólj!

Ha ha ha!

Ne szólj! Ha, ha, ha!

 

SENTA (hevesen felpattan): Elég!

Vagy kedvet abban leltek,

Hogy engemet felingereltek?

 

LÁNYOK (kar; újból dolgozni kezdenek):

Zúgj és búgj csak, áldott rokka,

Vígan perdülj, sebesen!

Sződd a szálat rendre, sorba,

Vígan perdülj, rendesen!

 

SENTA: Ó, vessetek már véget ennek!

Úgy zúg-búg tőle a fülem!

Ha dalt nem tudtok ennél szebbet,

Mulassatok ti nélkülem!

 

LÁNYOK (kar): Hát te dalolj!

 

SENTA: Nos, legyen csend hát!

Dalold el, Mary, a legendát.

 

MARY: Ó, mentsen ég, ez kéne még!

A bolygó hollandit hagyni kell!

 

SENTA: Be sokszor zengted nékem el!

 

MARY: Ó, mentsen ég, ez kéne még!

 

SENTA: Én mondom el! Lánynép, figyelj!

Gondoljunk mind a zord hajósra

És szánjuk őt, oly bús a sorsa!

 

LÁNYOK (kar): Jó lesz ez így!

 

SENTA: Elkezdem hát!

 

LÁNYOK (kar): Pihenj rokkánk!

 

MARY: Fonok tovább!

 

SENTA: Jo ho hoe! Jo ho ho hoe!

Vad bárka száll a tengeren,

Vérszín vitorlás, éjsötét,

Gazdája mindig éberen

Fönt áll s néz róla szerteszét.

Hui! A szél süvít! Jo ho he! Jo ho he!

Hui! Kötél feszül! Jo ho he! Jo ho he!

Hui! Mint a nyíl, úgy repül,

Céltalan, szüntelen, nyugtalan!

Megváltást nyerhet mégis a sápadt férfi

a révben,

Majd ha egy nőre lel, ki a sírig hű párja

lészen.

Hol várja üdv óceán zord hajósát?

Szent égi jóság, vezessed e hű nőhöz őt!

Kihíva vészt, vihart, ködöt,

Egy szirtfokot kísérte meg

És átkozódva esküdött:

„Kárhozzam el, ha engedek!"

Hui! A Sátán szól: jo ho he! Jo ho he!

Hui! Szaván fogom! Jo ho he! Jo ho he!

Hui! És a bősz tengeren

Űzi őt szüntelen, egyedül!

Ám, hogy megváltást lelhet a sápadt férfi

a réven,

Föltárja Isten angyala néki és úgy is lészen.

Hol várja üdv óceán zord hajósát?

Szent égi jóság, vezessed e hű nőhöz őt!

 

LÁNYOK (kar):

Hol várja üdv óceán zord hajósát?

Szent égi jóság!

 

SENTA (aki már a második versszaknál

felállott a karosszékről és egyre nagyobb

felindultsággal folytatja):

Hét esztendőnként egyaránt

Horgonyt vet és a partra száll,

Hogy eljegyezzen egy leányt,

De várt hűségre nem talál.

„Vitorla fel!" Jo ho he! Jo ho he!

Hui! „A horgonyt fel!" Jo ho he! Jo ho he!

Hui! Csalfa szív, csalfa lány!

Tovaszáll szüntelen, egyedül!

 

LÁNYOK (kar):

Hol késik az, kit égi angyal fönntarta néked?

Hol leled őt, ki sírig megvédi a szent

hűséget?

 

SENTA:

Én váltlak meg hű szívem szent hevével!

Hozzám vezessen Isten angyala,

Hogy általam az üdvöt te érd el,

A menny üdvét te érd el!

 

LÁNYOK (kar; ijedten felugranak):

Ég őrizz! Senta! Senta!

 

MARY: Ég őrizz!

 

ERIK (belépve hallotta Senta szavát):

Senta! Kárhozatba döntesz?

 

LÁNYOK (kar): Erik, segíts! Eszére térítsd!

 

MARY: A vér is megfagy ereimben!

E csúnya kép pusztulni fog,

Majd ha az apja hazatér.

 

ERIK: Az apja jön!

 

SENTA: Az apám jön?

 

ERIK: Hajója már a révben jár.

 

LÁNYOK (kar): Itt vannak ők! Ki szaporán!

Ki szaporán! Ki szaporán!

 

MARY: Sok léha, rest fehércseléd,

A házban minden szanaszét!

Hohó! Maradjatok csak itt!

Hajósok enni-inni vágynak,

Bort, ételt készítsünk nekik!

Az első ez, a többi várhat!

Dologra fel, kíváncsi nép!

Fel, kíváncsi nép! Rajta, fel!

Az első ez, a többi várhat!

Munkára fel, kíváncsi nép!

 

LÁNYOK (kar):

Ah, mennyi kérdésem van hozzá!

Majd megöl a kíváncsiság!

Ah, mennyi kérdésem van hozzá,

Majd megöl a kíváncsiság!

Jó, jó, de föl legyen csak hordva,

Nem tart itt semmi sem tovább.

Jó, jó, de föl legyen csak hordva,

Nem tart tovább itt semmi sem!

 

(A lányok kiszaladnak a házból és Mary is utánuk megy.

Senta is menni akar, de Erik visszatartja)

 

ERIK: Várj Senta! Ó, maradj egy szóra csak!

Ó, szánjad szörnyű kínomat.

Vagy mérd rám, ah, a kegyelemdöfést!

 

SENTA: Mi az? Mi lelt?

 

ERIK: Ó, Senta, szólj, mi legyen énvelem?

Atyád megjő s mielőtt útra kél,

Meg fogja tenni, amit régen tervez...

 

SENTA: Mi lenne az?

 

ERIK: Hogy téged férjhez adjon!

A szívem sírig hű tehozzád,

Szegény vagyok, bár jó vadász.

Vajon, ha téged nőül kérlek,

Nem utasít-e el atyád?

S ha összezúz a fájdalom,

Mondd, Senta, állsz-e a pártomon?

 

SENTA: Ah, kérlek, Erik, hagyj!

Hadd menjek el, hogy jó atyám fogadjam!

Megszokta már, hogy a parton várjam őt,

S ha egyszer mégse látna,

Azt hihetné, hogy baj van!

 

ERIK: Előlem futsz?

 

SENTA: Sietnem kell!

 

ERIK: Engem kerülsz?

 

SENTA: Ó, eressz el!

 

ERIK: Előlem futsz?

 

SENTA: Sietnem kell!

 

ERIK: Engem kerülsz?

Riaszt a seb, amelyből vérzek,

Mely tőled ért, ó, csalfa lány!

Ó, hallgasd meg, mit tőled kérdek,

S mit most utólszor hallasz tán!

Ha összezúz a fájdalom,

Mondd, állsz-e majd a pártomon?

 

SENTA: Ah, honnan van a kétely benned,

Hogy érzelmemben nem hiszel?

Mily bánat az, mi dúlja kebled,

Mi rút gyanúval tölti el?

 

ERIK: Atyádnak szíve vágya csak a kincs!

És Senta te, hogy bízhatnék tebenned?

Megteszed-é, ha bármire is kérlek?

Nem gyötröd-é a szívemet?

 

SENTA: Hogy én?

 

ERIK: Mit tartsak rólad? Az a kép...

 

SENTA: A kép?

 

ERIK: Nem mindig azt lesi tekinteted?

 

SENTA: Nem bűn talán részvéttel rája néznem!

 

ERIK: És balladáját most daloltad el!

 

SENTA:

Gyermek vagyok, nem is tudom, mit mondok!

Mi lelt? Szólj! Megriaszt egy dal, egy kép?

 

ERIK: Sápadt az arcod. Ah, hogy ne féltenélek?

 

SENTA:

Sorsának szörnyű végzetét ne szánnám?!

 

ERIK:

Hát engem, Senta, engem mért nem szánsz?

 

SENTA: Ó, kérkedő! Vajjon miért szánnálak?

Az ő borzasztó sorsát ismered?

(A hollandi képe alá vezeti Eriket)

Érzed a bút, a szenvedést,

Amellyel képe rámtekint?

Szívembe úgy vág e kín, mint a kés,

Miatta jaj, nyugalmam nincs!

 

ERIK: Ó, jaj, szörnyű álmomra emlékezem!

Ég óvjon meg!

Sátán vet hálót rád!

 

SENTA: Mondd, mi rémít úgy?

 

ERIK: Senta, figyelj reám!

Egy álom, az térít észre tán!

Egy bérci csúcsra vitt az álmom,

Alattam reng a tengerár,

Mely zúgva zúdul szinte fájón,

Kegyetlen habja szirtbe váj.

Hajó közelg, a partot éri,

Vad bárka, furcsa, rémítő.

Belőle most kilép egy férfi,

S az ott atyád, ki véle jő!

 

SENTA: S a másik?

 

ERIK: Rája ismerek... ruhája gyász,

az arca jég ...

 

SENTA: Szemében éj ...

 

ERIK: Igen, ő volt!

 

SENTA: És én?

 

ERIK: Szaladsz a ház felől,

Atyádat üdvözölni gyorsan,

Megállsz és földre hullsz le nyomban,

Az ismeretlen férfi mellett,

Hogy térdét hévvel átöleljed.

 

SENTA: Fölemel ő...

 

ERIK: Keblére von,

A forró két szív egybe ver,

A csókja ég az ajkadon...

 

SENTA: Aztán?

 

ERIK: Véle tengerre szállsz.

 

SENTA: Hozzám jön hát! Őt látnom kell!

 

ERIK: Mit hallok?! Irtóztató!

 

SENTA: És ővéle pusztuljak el!

 

ERIK: Ó, jaj nekem!

Álmom való!

 

(Erik elrohan)

 

SENTA: Hol várja üdv óceán zord hajósát!

Szent égi jóság!

Vezessed el hű nőhöz...

(Az ajtó kinyílik, a hollandi és Daland belépnek)

Hah!

 

DALAND: Sentám, atyádat meg se látod?

Nos? Meg se csókolsz, gyermekem?

A földbe dermedt tán a lábod?

Hát tőled én ezt érdemlem?

 

SENTA: Isten hozott!

Jó atyám szólj,

Ki ez a férfi?

 

DALAND: Sürgeted?

Jó szívvel lásd e fáradt férfiút a házban!

Vendégem ő s mint én, a tenger vándora.

Sok kincset gyűjtött hosszú útján messze járva,

De jó szót érdemel, mert nincsen otthona.

Hazája száműzé az árvát,

Nagy árat ád új otthonért,

Szólj Senta, nem szívesen látnád,

Ha néki otthont nyújtanánk?

(A hollandihoz)

Nos, nézd meg jól, kit földicsértem!

Túlzott talán a dicséret?

Zengjem-e még, mi benne érdem?

E lány nemének dísze, lásd!

E lány nemének dísze, sugárzó dísze, lásd!

(Sentához)

Jó szívvel lásd e fennkölt jövevényt, leányom

Mondd néki azt a szót, mit tőled esdve vár!

Nyújtsad kezed, mert vőlegényül néked

szánom

És hogyha hallgatsz rám, holnap a férjed már.

(Ékszert vesz elő és mutatja Sentának)

Nézd ezt a szép dúsművű láncot,

De van még több, százszorta szebb.

Mindazt, amire szíved vágyott,

Ha igent mondasz, elnyered!

(Magában)

Ám egy se szól?

Terhükre mért legyek?

Úgy van!

Legjobb, ha szépen elmegyek.

(Sentához)

Nyerd meg e férfiút magadnak!

Lásd be, e frigy mily nagyszerű,

Mily nagyszerű!

(A hollandihoz)

Elbúcsúzom! Magadra hagylak...

Hidd el, mily szép, épp olyan hű,

Épp olyan hű! (Távozik)

 

A HOLLANDI:

Mint álomkép, mit küld a múlt s a távol,

Úgy tűn e szűzi arc felém!

Sejtelmes emlék ködlő fényvilágból

S most létre kelve látom én.

Bús éjszakák óráin égve, vágyva

Hajszoltam én egy női látományt,

Érző szívem meghagyta ördög átka,

Hogy jobban szenvedjem a zord magányt!

A gyötrő láng itt ég lobogva mélyen,

Ó, én elkárhozott, szerelemnek véljem?

De nem! Ez vágy az üdvösség után,

Melyet ez angyal visszaadna tán,

Ily szűzi angyal visszaadna tán!

 

SENTA: E látomás tán földöntúli álom,

Csalóka álom, képzelgés?

Vagy eddig volt rút hályog szempillámon,

S ez most a hajnalébredés?

Előttem áll, oly szenvedő az arca,

Elmondja szörnyűséges fájdalmát,

Részvét e kín, mely lelkem fogva tartja?

Így láttam gyakran őt s most rám talált.

Az érzést, melytől szívem összerezzen,

Ah, ezt a vágyat vajon hogy nevezzem?

Mit oly rég hajszolsz hasztalan,

Az ég üdvét, te vándor, nyerd el általam!

Üdvöd, te vándor, nyerd el általam!

Mit régen hajszolsz hasztalan,

Az üdvöt, te vándor, nyerd el általam!

Mit régen hajszolsz hasztalan,

Az ég üdvét, te fáradt vándor, nyerd el általam,

Ah, nyerd el, bús vándor, nyerd el általam!

 

A HOLLANDI:

Sejtelmes emlék messzi fényvilágból,

Úgy tűn e szűzi arc elém,

Mint álomkép, mit küld a múlt s a távol,

S most létre kelve látom én.

A szörnyű láng itt ég lobogva mélyen,

Boldogtalan én, szerelemnek véljem?

Ah, nem! Ez vágy az üdvösség után,

Ily szűzi lány mit visszaadna tán.

A vágy az üdvösség után,

Melyet egy szűzi angyal,

Ily angyal által érek el csupán!

(Sentához)

Tetszik neked atyádnak terve?

Mit ő ígért, nincs ellenedre?

Elszánt vagy-é örökre állni mellém,

Férjül fogadni balvégzet fiát?

Hű szíveddel valóban visszanyerném

Nyugalmamat s az elvesztett hazát?

Kész vagy-e, mondd,

Hogy visszaadd nekem a vesztett hont?

 

SENTA:

Ó, bárki légy és bármily bősz a törvény,

Mely téged szörnyű pusztulásba hajt,

Ám légyen bár a sorsom vészes örvény,

Előttem szent, amit atyám óhajt.

 

A HOLLANDI: És mit se félsz,

Így általhatja lelked

A mély, nagy részvét, melyre vágytam én?

 

SENTA:

Bár vigaszt nyerne az, ki annyit szenved!

 

A HOLLANDI: Mily égi hang a kínok éjjelén!

Jóságos angyal tiszta érzeménye

A poklokon erőt veszen!

Megváltásra ha még van reményem,

(Térdre borul)

Mindenható, add őt nekem,

Mindenható, add őt, add őt nekem!

 

SENTA: Megváltatásra ha még van reménye,

Mindenható, add nékem őt!

 

A HOLLANDI:

Ha sejtenéd, hogy rád mily sors vár,

Bíznád-e rám az életed?

Ily áldozatra képes volnál

S nem bánnád meg az esküdet?

Mert szűzi lelked

Borzadva menekülne

A jövő elől,

Hacsak a nő legszebb erénye,

Törhetlen hűség nem ád erőt,

Törhetlen hűség nem ád erőt!

 

SENTA: Átérzem női szent kötelmem,

Békélj meg hát, boldogtalan!

Daccal megállok a sorssal szemben,

Sújtson le rám, ha kedve van!

Szűz tiszta szívem, hősi lángom

Melletted állni bátorít,

Váltságodért ím fölajánlom

Hű szívem holtomig!

 

A HOLLANDI: Mily égi balzsam nyílt sebemre,

Az eskü, melyet esküvél!

Halld meg, ó, sors, hiába törsz ellenemre,

Üdvöm, az üdvöm szívembe visszatér!

Halld meg, ó, végzet, halld meg, ó, végzet,

Az üdvöm visszatér!

Halld meg, ó, sors, hiába törsz ellenemre,

Üdvöm szívembe visszatér,

Ó, végzet, az üdvöm visszatér!

Széjjel oszoltok, éji árnyak,

Fölvirrad rám az új remény!

A hűség, égi szent varázslat

Áradjon el az ő szívén!

 

SENTA: Szívem varázzsal színig telve,

Hogy őt megmentse, mit se fél.

Pártolja őt az Úr kegyelme.

Bárkája biztos révbe ér!

Itt partot ér,

Bárkája biztos partot ér!

Mily égi tűz, mi lángol bennem,

Mily tűz, mi lángol bennem?

S árasztja szét a mámorát,

Árasztja mámorát!

Nagy Isten, add, hogy hű szerelmem

Váltsa meg őt, ó, tégy csodát!

Hatalmas Úr! Hatalmas Úr!

Add, hogy hű szerelmem

Váltsa meg őt, ó, tégy csodát!

 

DALAND (belép):

Egy szót! Ünnepre gyűlt a matróz-nép,

Ha partot érünk, mindig így szokott.

Ha vélünk tartasz, az lesz csak a szép,

Megtartjuk egyben tán a kézfogót!

(A hollandihoz)

Arád, remélem, tetszésedre van.

(Sentához)

Sentám, igent mondtál-e boldogan?

 

SENTA: Itt a kezem, s mit mond e száj,

Az eskü mindhalálig áll!

 

A HOLLANDI:

Kezet ad ő, ó, halld, pokol, gúnykacajom,

Megleltem őt, hű angyalom!

Ó, halld, Sátán, gúnnyal kacaglak,

Megleltem őt, hű angyalom!

 

DALAND: E frigy ne rejtsen semmi bajt,

A boldog párt éltesse minden ajk!

 

 

 

 

HARMADIK FELVONÁS

 

Sziklás tengeröböl, oldalt Daland háza.

Hátul a két hajó.

 

NORVÉG MATRÓZOK (kar):

Kormányos, hadd az őrt,

Kormányos, jöjj ide!

Jöjj, hadd az őrt!

Be a vitorlát!

Horgonyt le!

Kormányos, jöjj!

Rossz szelet, rossz partot most ne félj,

Vígan töltsük ezt a szép napot!

Oldalunknál egy-egy lányszemély,

Van dohány elég, nem őrzik a csapot,

Künn ha zúg vész, Jo-lo-ho-he,

Oda se nézz! Husz-sza-sza-he,

Vásznat be, horgonyt le!

Vészt, vihart számba se végy!

Kormányos, hadd az őrt!

Kormányos, jöjj ide!

Kormányos, jöjj, hadd igyunk!

Ho! He! Je! Ha!

Vészt, vihart fel se vedd!

Husz-sza-he! Hal-lo-he! Husz-sza-he!

Kormányos! Ho! He! Je! Ha!

Jöjj, kormányos, igyunk!

 

(Lányok jönnek a házból ételes és italos kosarakkal)

 

LÁNYOK (kar):

Hej, lám, no lám! Lám, no lám!

Hogy jár a tánc!

Bizony szükség nincsen lányra tán?

(A hollandi hajója felé indulnak)

 

MATRÓZOK (kar): Hé! Lányok, hé! Hová, hová?

 

LÁNYOK (kar): Ugye, kíván bort torkotok?

És szomjan azt a szomszéd nézze!

Néktek van itt e lagzi csak?

 

KORMÁNYOS: Az ám! Kis bort adjatok nékik,

Szegény fiúk meghalnak szomjan még!

 

MATRÓZOK (kar): Holt csönd van ott.

 

KORMÁNYOS: Még mécs sem ég!

No lám, legénységnek nyoma sincs!

 

LÁNYOK (kar; a partról bekiáltanak a hollandi hajójába):

Matróz-nép! Tán fáklya kell?

Hol vagytok hát? Sötét van ott!

 

MATRÓZOK (kar): Hahaha! Hagyjátok el!

Alusznak ott!

 

LÁNYOK (kar): Hé! Matróz-nép! Szóljatok hát!

 

(Nagy csend)

 

MATRÓZOK (kar): Haha!

Valóban holtak ők,

Nem szomjazók, nem éhezők!

 

LÁNYOK (kar): Hát rútul odútokba húzódtok el?

Vagy néktek ez ünnep üdve se kell?

 

MATRÓZOK (kar):

Ott fekszenek mind egy helyen,

Mint sárkány ül a kincseken.

 

LÁNYOK (kar):

Hé, emberek, bort senki se kíván?

Ti is csak szoktatok szomjazni tán!

 

MATRÓZOK (kar): Nem kell ital nekik, se dal,

A bárkán minden fény kihal.

 

LÁNYOK (kar):

Nem vár kinn parton egy-egy kedves lány?

Kivel táncra perdülni jó lenne tán,

Kivel táncolni jó lenne tán?

 

MATRÓZOK (kar):

Mind sápadt már és roskatag,

S a lányaik már mind meghaltak!

 

LÁNYOK (kar): Hé fickók, fickók, talpra fel!

Vár étel, ital, amennyi kell!

 

MATRÓZOK (kar): Hé! Fickók, fickók!

Talpra fel, talpra fel!

 

LÁNYOK (kar): Valóban, ah, mind holtak ők,

Nem szomjazók, nem éhezők!

 

MATRÓZOK (kar):

Ti tudtok a bolygó hollandiról,

Hajója, amint van, itt áll zordonul.

 

LÁNYOK (kar): Úgy föl ne verjük álmukat,

Mert szörnyeteg mind, tudjuk azt!

 

MATRÓZOK (kar):

Hány száz éve szelitek a tengerárt?

Az örvény, a szélvész tinektek nem árt!

 

LÁNYOK (kar): Nem kell ital nekik, se dal,

Sötét hajón alusznak ők.

 

MATRÓZOK (kar):

A szárazföldnek egyiktek sem izen?

Őseink, ha kell, átadjuk szívesen!

 

LÁNYOK (kar):

Már vének ők, nincs bennük vér,

A szeretőjük egy sem él!

 

MATRÓZOK (kar):

Hé, matrózok, vitorlát árbocra fel,

Hadd lássuk, mint száll a bolygó hollandi el!

 

LÁNYOK (kar): Mind oly süket, mily borzadály!

Mit sem kíván, kínálni kár!

 

MATRÓZOK (kar): Hagyjátok a nyugvó halált,

Hagyjátok!

Hozzánk, élőkhöz jertek át!

 

LÁNYOK (kar; kosaraikat felnyújtva):

Itt van, mit szomszéd megvetett!

 

KORMÁNYOS:

Nos? A fedélzetre nem jöttök fel?

 

MATRÓZOK (kar):

Mit? S föl nem jöttök magatok?

 

LÁNYOK (kar):

Ej, még most nem, nincsen késő még.

Rögtön jövünk, vigadjatok!

S ha tetszik, tánchoz kezdjetek,

Hagyjátok békén ezeket,

Békében hagyjátok ezeket!

(Távoznak)

 

MATRÓZOK (kar; kinyitják és kiürítik a kosarakat):

Ihaj! Van itt mit enni!

Jó szomszéd, hála néked!

 

KORMÁNYOS:

Hadd teljen színig minden serleg!

Friss bort kínál a jóbarát!

 

MATRÓZOK (kar):

Hal-lo-ho! Hal-lo-ho-ho-ho!

Hal-lo-ho-ho-ho-ho!

Hej, szomszéd, aki szóhoz ért,

Ébredjen és tartson velünk!

(A hollandi hajóján mozgolódás kezdődik)

Talpra fel, talpra fel!

Tarts most velünk, ihaj!

Kormányos, hadd az őrt!

Kormányos, jöjj ide!

Hadd az őrt! Jöjj ide!

Ho, he, je, ha!

Le a vitorlát, horgonyt le!

Kormányos, jöjj!

Virrasztottunk sok-sok éjszakát,

Tengervizet ittunk bor helyett.

Jó bort adtál nékünk, szőke lány,

Mindenkinek jut, így aztán sokkal szebb!

Husz-szasz-sza-hé! Künn, ha zúg vész,

Jo-lo-lo-hé! Oda se nézz!

Husz-szasz-sza-hé! Vászont be, horgonyt le!

Vészt, vihart számba se végy!

Kormányos, hadd az őrt!

Kormányos, jöjj ide!

Jöjj, hadd az őrt!

Ho! He! He! Ha!

Kormányos, jöjj, hadd igyunk!

Ho! He! Je! Ha!

Vészt, vihart, hé, fel se vedd! Hé!

Husz-sza-he! Hal-lo-he! Husz-sza-he!

Kormányos! Ho! He! Je! Ha!

Jöjj, kormányos, hadd igyunk!

 

(A hollandi hajója körül heves szélvihar kerekedik,

a legénység megjelenik)

 

A BOLYGÓ HOLLANDI LEGÉNYSÉGE (kar):

Jo-ho-hoe! Jo-ho-ho-hoe!

Hoe! Hoe! Hoe! Hui-sza!

A vihar partra dob! Hui-sza!

Vásznat be! Horgonyt fel! Hui-sza!

Öbölbe hajtsatok! Öbölbe hajtsatok!

Bömbölj szélvész, csapd az árt,

Vitorlánknak úgysem árt!

Sátán azt megbűvölé,

S tart örökkön örökké!

Ho-hoe! Hoe! Tart örökké!

 

A NORVÉG MATRÓZOK (kar):

Milyen dal! Milyen zaj!

Milyen zaj! Milyen dal!

Dalra fel! Hangosan! Kezdjük el!

Kormányos, hadd az őrt!

Kormányos, jöjj ide!

Jöjj, hadd az őrt!

Ho! He! Je! Ha!

Hangosan! Hangosan! Hangosan!

Kormányos, hadd az őrt! Kormányos!

Ho! He! Je! Ha!

Kormányos, jöjj ide!

Hangosan! Hangosabban!

Rossz szelet, rossz partot most ne félj!

Hangosan! Vígan! Kormányos, hadd az őrt!

(Elmenekülnek)

 

A BOLYGÓ HOLLANDI LEGÉNYSÉGE (kar)

Hui-sza, Jo-ho-hoe! Jo-ho-hoe!

Bömbölj szélvész, csapd az árt,

Vitorlánknak úgysem árt!

Sátán azt megbűvölé,

S tart örökkön örökké!

Jo-hoe! Jo-hoe! Jo-hoe!

Hui-sza! Hui-sza! Hui-sza!

Ho! Ho-ho! Ho! Jo-hoe!

Ha ha ha ha ha ha!

 

(Minden újból elcsendesedik. - Senta jön a házból, Erik követi őt)

 

ERIK: Mi az, mit hallok? Irgalmas ég!

Való ez? Szörnyű! Igaz hát!

 

SENTA: Ó, mit se kérdj!

Választ nem szabad hogy adjak!

 

ERIK: Hatalmas ég! Nincs kétség, igaz hát!

Mily rettentő varázs játéka vagy?

Mily bűverő volt csábítód?

Ily hirtelen mi választ tőled el

Mért törted össze ezt a hű szívet?

Az apád, ő neked férjet hozott,

Ismerem őt, tervét sejtettem én,

De te... való ez?

Elfogadtad férjül őt,

Kit alig láttál ezelőtt?

 

SENTA: Ne folytasd! Hagyj! Itt nincs kiút!

 

ERIK: Szégyen, gyalázat, vak önmegadás!

Kapóra jött, hogy atyád így akarta,

S most engem sújt e rettentő csapás!

 

SENTA: Elég! Elég! Már nincs közöm hozzád,

Nem látlak többé, mert az esküm köt.

 

ERIK:

Van esküszó szentségesebb, hogy megtartsd?

Mit egykoron ígértél: hű léssz a sírig?!

 

SENTA: Én örök hűséget fogadtam neked?

 

ERIK: Senta! Ó, Senta, megtagadsz?

Már ama napnak nem él benned a képe,

Hogy kettesben jártunk a völgy ölén?

Vad bérci rózsát úgy szórtam elédbe,

Bátran dacolva száz veszéllyel én.

Emlékszel még, midőn a sziklarévben

Atyád hajója útrakészen állt?

Búcsúzva tőle álltunk kéz a kézben,

S ő arra kért, vigyázzak én terád!

Aztán, ha rám fonódtak karjaid,

Nem volt-e az szerelmi vallomás?

S hogy hű maradsz hozzám a sírodig,

Nem azt jelenté a forró, a forró kézfogás?

 

A HOLLANDI (észrevétlenül kihallgatta Erik szavait; előlépve):

Elvesztem! Ah, elvesztem!

Mindennek vége van!

 

ERIK: Mit látok? Ég!

 

A HOLLANDI: Isten veled!

 

SENTA (a hollandi útját állja):

Megállj! Boldogtalan!

 

ERIK (Sentához): Mit cselekszel?

 

A HOLLANDI:

Csak el! Csak el! A véghetetlen útra!

(Sentához)

Csalódtam hűségedben én,

Az örök üdvre nincs remény!

Ég áldjon! Én nem akarom veszted!

 

ERIK: E nézés iszonyú!

 

SENTA: Megállj!

Én innen el nem engedlek!

 

A HOLLANDI (sípjába fújva, jelet ad hajója legénységének):

Horgony el, útra fel!

Mondjatok búcsút örökre e tájnak!

Vad óceán hadd űzzön ismét,

Elhagy a lány, elhagy az ég!

Tovább, tovább, nincs női hűség,

Szent esküvésed megszegéd!

Mit esküvél, te megszegéd!

Vad óceán hadd űzzön ismét,

Elhagy a lány, elhagy az ég!

Tovább, tovább, nincs női hűség,

Szent esküvésed megszegéd!

Csak el, csak el! Elhagy az ég!

 

SENTA: Kételkedsz tán a hű szívemben?

S a csalfa látszatot hiszed?

Megállj, megállj, ne véts az Isten ellen,

Híven beváltom eskümet! Halljad! Halljad!

Hah, kételkedsz a hűségemben?

Nem látod, hogy tévúton jársz?

Hallgass meg, érts meg!

 

ERIK: Mit hallok? Ó, mi szörnyű látvány!

Jaj, ez a szem mily szörnyűséget lát!

Mit hallok? Ó, Senta! Elpusztulsz

menthetetlen!

Vigyázz, a Sátán hálót vet ki rád!

Vigyázz, vigyázz, a Sátán tőre vár!

Jóságos ég!

Jaj, ez a szem mily rémet lát!

Nagy ég, nagy ég!

Senta, vigyázz! Vigyázz, a Sátán tőre vár!

 

HOLLANDI: Ó, értsd meg végre hát,

Mily sorstól óvlak meg!

Engem az ég elkárhozásra rendelt,

Százszorta jobb a végzetes halál!

Egy nő oldhatja fel rólam az átkot,

Egy nő, ki hozzám sírig hű marad.

Nékem te hűséget ígértél,

De oltári esküt nem tevél.

Ez megmentőd!

Nos, halld, te balga, hogy mi várja azt,

Ki hitszegőn, mint hitvesem, elárul:

Elkárhoz ő is, úgy mint én!

Hány nőt elért már általam e szörnyű vég...

Ám téged én megmentelek!

Áldjon ég! (Elindul)

Csak álom volt az üdvösség!

 

ERIK: Segítség! Meg kell menteni!

 

SENTA (a hollandit visszatartva):

Sorsodat én jól ismerem rég,

Már tudtam én, midőn megláttalak!

A szenvedésed véget ér!

Halljad:

Hűségem, lásd, megadja üdvödet!

 

ERIK: Segítség! Örökre vége!

(A házból Daland, Mary és a lányok,

a hajóról a matrózok odasietnek)

 

DALAND: Mit kell látnom? Jaj!

 

MARY: Mit kell látnom?

 

LÁNYOK ÉS MATRÓZOK (kar): Ah, mi látvány!

 

A HOLLANDI (Sentához):

Te nem tudod, nem sejted, ki vagyok!

Kérdezd az óceán lakóját,

Kérdezd a tenger valamennyi vándorát,

Ismeri mind a borzadály hajóját:

A „bolygó hollandi" a nevem!

 

(A hajóra száll, mely nyomban elhagyja a partot.

Senta utána akar sietni, de Daland, Mary és Erik visszatartják)

 

A HOLLANDI LEGÉNYSÉGE (kar):

Jo ho hoe! Jo ho ho hoe!

Hoe! Hoe! Hoe! Hoe!

Hui-sza!

 

MARY, ERIK, DALAND, LÁNYOK, MATRÓZOK, SENTA:

Senta! Senta! Ó, mit művelsz?

(Senta a tengerbe nyúló sziklára fut

és onnan kiált a hollandi után)

Megvált az Isten, az égi hit!

Itt állok híven holtomig!

(A tengerbe veti magát, a hollandi hajója elsüllyed.)

 

VÉGE

 

A szövegkönyvért köszönet Somlai Istvánnak