Az Operaház válsága

Szerény olvasóköröm szíves figyelmébe ajánlom a Caruso blog ezen remek bejegyzését.

Angiolini – Verdi: NELL'ORROR DI NOTTE OSCURA (Rettegve a sűrű éjben)

RETTEGVE A SŰRŰ ÉJBEN

(Nell'orror di notte oscura)

Hogyha sűrű, néma éjen,

Rám borul a félelem,

Én a messzi tájat nézem:

Merre jár most kedvesem?

Mert, ha tán e percben másnak

Nyújt szerelmi zálogot,

Napvilágot már ne lássak,

Jobb, ha még ma meghalok;

S majd ha alkony száll a földre,

Síri árnyam visszajár,

És a sápadt holdnak fénye

Vigasz nélkül hull le rá.

Ott az eldobott szerelmes

Lelke tébolyogva jár,

Lenn a sírban nyugta nem lesz:

Bús siráma messze száll.

Jönnek új szerelmes párok,

S majdan így beszélnek ők:

„Verje emlékedet átok,

Aki így becsaptad őt!

Verje emlékedet átok;

Sújtsa ég a hitszegőt!

Legyen átkos!

Emlékedet verje átok,

aki így becsaptad őt!”

Carlo Angiolini – Csákovics Lajos

Balestra – Verdi: LA SEDUZIONE (A csábítás)

A CSÁBÍTÁS
(La seduzione)

Arca szép volt, mint romlatlan lelke,

Hívta boldogság, bimbódzó évek,

Ám a szívét, mi vágyakra ébredt,

Szívtelen férfinek adta ő oda.

Balga gyermek, ki esküben bízik,

Az, ki hallgat egy álnok szavára!

Bűnre csábult, s bármily őszintén várta,

Azt a gyűrűt nem kapta meg soha!

Szégyen űzte, míg eltelt sok hónap,

Sírva hordozta terhét a lányka;

Élte sorvadt, az út végét járta;

S megbocsátván a gaznak, távozott.

És az árvát, a bűntett gyümölcsét,

Anyja mellé helyezték a sírba;

Nincs a halmon egy sírkő, nincs egy fejfa,

Mely megmondja, ki porladt el ott.

Nincs egy sírkő, nincs egy fejfa,
mely megmondja, ő ki volt.
Nincs egy sírkő, nincs egy fejfa,
mely megmondja, ki volt.

Luigi Balestra – Csákovics Lajos