Bellini – Romani: NORMA (nyers)

NORMA

Szövegét írta: Felice Romani

Zenéjét szerezte: Vincenzo Bellini

Ősbemutató: 1831. december 26., Milánó

SZEREPLŐK:

POLLIONE

Róma galliai prokonzulja…………………..tenor

OROVESO

A druidák feje……………………………….basszus

NORMA

papnő, Oroveso lánya………………………szoprán

ADALGISA

Irminsul templomának ifjú szolgálója……..szoprán

CLOTILDE

Norma bizalmasa…………………………...mezzoszoprán

FLAVIUS

Pollione barátja……………………………..tenor

Norma és Pollione két gyermeke

kórus és néma szereplők:

druidák, bárdok, papnők, gall harcosok és katonák

ELSŐ FELVONÁS

Első jelenet

A druidák szent erdeje.

A középen Irmin tölgyfaoszlopa, tövénél a druidák oltárkövével.

A távolban fás dombok.

Éjszaka. A fák közt távoli tüzek fénye látszik.

(Bevezetés)

Vallásos induló hangjaira felsorakozik a gallok serege, a druidák menete követi őket.

Végül Oroveso érkezik a főpapokkal.

OROVESO

Menjetek a dombra, ó, druidák,

menjetek, kémleljétek az eget,

mikor fedi fel az új hold

ezüst korongját;

s szűzi orcájának

első mosolyát

háromszor hirdesse

a papok misztikus harangja!

DRUIDÁK

A szent fagyöngyöt

Norma metszi le?

OROVESO

Igen, Norma.

DRUIDÁK

Prófétikus szellemeddel

irányítsd őt, rettenetes isten!

Ó, Irminsul, töltsd el érzékeit

gyűlölettel és haraggal a rómaiakkal szemben;

érzékeit, miket e számunkra

halálos béke tönkretesz.

OROVESO

Igen, rettentőn fog megszólalni

ezen öreg tölgyön keresztül,

megtisztítja Galliát

az ellenséges sasoktól,

és pajzsának hangjától,

mely mennydörgéshez lészen hasonlatos,

a császárok városa

reszketve fog visszhangozni.

OROVESO, DRUIDÁK

Sietve kélj, hold!

Norma az oltárhoz jő!

Eltávolodván mind eltűnnek a sűrűben, hangjuk még vissza-visszacseng.

Az egyik oldalról óvatosan, köpenybe burkolózva belép Flavius És Pollione.

Második jelenet

Pollione és Flavius

POLLIONE

Elhaltak a hangok; szabad az út

a borzadályos rengetegen át.

FLAVIUS

Halált hoz ez az erdő,

Norma azt mondta néked.

POLLIONE

Oly nevet mondtál ki,

melytől megdermed a szívem.

FLAVIUS

Ó, mit mondasz! A szerelmed!

Gyermekeid anyja!

POLLIONE

Nem tehetsz szemrehányást nekem,

hogy méltónak ne érezzem!

Ám szívemben kihunyt

az egykori láng, s egy ellenséges isten

elűzte nyugalmamat: lábaim előtt

a poklot látom megnyílni, s magamat is belé vetem.

FLAVIUS

Megszerettél valaki mást?

POLLIONE

Halkan beszélj!

Egy másik nőt, igen... Adalgisát...

Meglátod, az ártatlanság virága,

a tisztaság és a szerelem mosolya.

E véres istenség templomának papnője,

olyan ő ott, mint ragyogó csillag a borús égen!

FLAVIUS

Szerencsétlen barátom!

És ő is szeret téged?

POLLIONE

Bízom benne...

FLAVIUS
S nem félsz

Norma haragjától?

POLLIONE
Iszonytatónak és rémesnek

mutatta őt álmomban a kegyetlen lelkifurdalás...

FLAVIUS
Ah! Beszéld el!

POLLIONE

Félek visszagondolni is!

Adalgisa Vénusz oltáránál

állt velem Rómában,

hófehér szalagokkal körülfont

haja virágokkal teletűzdelve;

hallván a nászdalokat,

látván a tömjénfüstöt,

érzékeit elragadta

a pompa és a szerelem.

Amikor is egy szörnyű árnyék

vetül közénk,

bő druidaköpenye

mint a pára terült szét,

villám csap az oltárba,

a nap fátyolba burkolózik,

minden elnémul

a síri rémületben.

A hőn imádott szűzleányt

nem találom magam mellett;

messziről kiáltást hallok

gyermeksírással elvegyülve,

majd egy rettenetes hang

döndül a templom mélyén:

„Norma így pusztítja el

az áruló szeretőjét!”

(Megszólal a szent harang.)

FLAVIUS

Hallod? Szertartásaikat elvégezni

Norma elindult a templomból.

DRUIDÁK

(messziről)

Felkelt a hold, ó, druidák!

Szentségtelenek, távozzatok!

FLAVIUS
Jer! Meneküljünk! Meglephetnek...

Még észrevehet valaki!

POLLIONE

Náluknál nagyobb erő

oltalmaz és védelmez engem,

az iránta érzet imádatom,

a szeretet, mely fellángolt bennem.

Az isten miatt, mely eltiltja

tőlem a mennyei szüzet,

lángba borítom az erdőt,

lerombolom a szentségtelen oltárt!

(Sietve távoznak.)

Harmadik jelenet

KÓRUS

Oroveso jön a szín mélyéről, akit druidák, papnők, harcosok, bárdok, áldozópapok vesznek körbe.

KÓRUS

Jön Norma: haját a szertartásra szentelt

verbéna koszorúzza;

kezében, akár a félhold,

aranysarló áraszt ragyogást.

Jön, s a rémült Róma csillaga

fátyolba burkolódzik;

az égi mezőkön Irmin száguld,

mint a borzalmak hírhozó üstököse.

Negyedik jelenet

JELENET és KAVATINA

Szolgái közt belép Norma. Haja kibontva, homlokát verbénakoszorú övezi, kezében aranysarló.

Elhelyezkedik a druidák kövén, és átszellemülten körbehordozza tekintetét.

Mindenki elhallgat.

NORMA

Ki merészel

lázító hangokat, háborús uszítást hallatni

az isten oltára előtt, s ki hiszi, hogy

előírhatja a jövőlátó Norma számára a jóslatokat,

és siettetheti Róma rejtélyes sorsát?

Nem emberi hatalomtól függ az.

OROVESO

És meddig akarod

elnyomni őket? Nem mocskolta be eléggé

a hazai erdőket és az ősi templomokat

a latin sas? Brenno kardja

immár nem maradhat tétlen.

FÉRFIAK

Rántsa elő valahára!

NORMA

És összetörve hulljon le!

Igen, összetörve, mielőtt közületek

bárkinek ideje lenne előrántani.

Nem jött még el a bosszú ideje,

a sötét sicambraiaknál

erősebbek még a rómaiak dárdái.

FÉRFIAK, OROVESO

És mit adott tudtodra az isten? Beszélj, milyen sorsot?

NORMA

Az ég titokzatos könyvében olvasok:

a halál lapjain írva vagyon a gőgös Róma neve…

egy napon pusztulni fog, ám nem általatok.

Bűnei ölik meg,

elgyötörten pusztul el. Várjátok az órát,

a végzetes órát, mely bevégzi a nagy elrendeltetést!

Nyugalomra intelek benneteket… s lemetszem a szent fagyöngyöt.

(Lemetszi a fagyöngyöt; a papnők fűzfavesszőből font kosarakba helyezik azt.

Norma előre lép, és karjait égre emeli.

A hold teljes fényében ragyog, mindenki letérdel.)

IMA

NORMA, PAPNŐK

Szűzi istennő,  ki ezüsttel vonod be

e szent, ősi lombokat,

csillapítsd a forrongó szíveket,

csillapítsd még a buzgó elszántságot!

Áraszd a földre a békét,

mellyel az égben uralkodsz!

MINDENKI

Fordítsd felénk szép orcádat,

mit sem felhő, sem fátyol nem takar!

NORMA

A szertartás véget ért. Az avatatlanok

hagyják el a szent ligetet!

Ha majd a haragvó és zord isten

a rómaiak vérét kívánja,

a druidák szent áldozóhelyéről

fog hangom mennydörögni.

MIND

Mennydörögjön; s az alávaló népből

senki ne kerülje el az igazságos pusztulást!

Legelsőként a prokonzult

ejtjük el!

NORMA

Igen! Elesik!... Meg fogom büntetni…

(Csak a szívem nem képes büntetni őt.)

(Ah! Kedvesem, térj vissza hozzám

az egykori hű szerelemmel,

és az egész világgal szemben

meg foglak oltalmazni!

Ah! Kedvesem, térj vissza hozzám

sugárzó derűvel,

és kebleden meglelem

az életet, a hazát, a mennyet!

KÓRUS

Lassan, igen, lassan

érkezel, ó, bosszú napja!

Ám az isten, aki a Tiberist kárhozatra ítélte,

dühödten sürget téged!

(Norma távozik, a többiek sorban követik.)

 Ötödik jelenet

JELENET és KETTŐS

Adalgisa egyedül

ADALGISA

(Belép.)

Kiürült a szent liget,

a szertartás befejeződött. Végre látatlanul

sóhajtozhatom itt… Itt, ahol először

mutatkozott előttem sorsdöntőn az a római,

aki a templom és az isten ellen lázított…

Bárcsak utolszor történne! Hiú ábránd!

Ellenállhatatlan erő vonzott ide…

szívemet az a drága tekintet táplálja…

és az ő drága hangját

visszhangozza nékem a susogó szellő.

(Sietve az Irminsul kövére térdel.)

Hajh! Óvj meg engem, nagy isten! Megtévedtem.

Hatodik jelenet

Pollione, Flavius, Adalgisa

POLLIONE

(Flaviushoz)

Ott van! Menj, hagyj engem,

nem hallgatok a józan észre!

(Flavius távozik.)

ADALGISA

(riadtan)

Ó, Pollione!

POLLIONE
Mit látok?

Sírtál?

ADALGISA

Imádkoztam. Ah! Eredj innen,

hagyj imádkozni!

POLLIONE

Szívtelen, kegyetlen istent kérlelsz,

aki ellenzi az én vágyamat s a tiédet!

Ó, kedvesem! Az az isten,

kihez szólnod kell, Ámor!

ADALGISA

Ámor? Ó! Hallgass!

Bárcsak meg se hallanálak!

(Eltávolodik a férfitól.)

POLLIONE

Menekülsz tőlem? Hová is

szökhetnél előlem, ahová ne követnélek?

ADALGISA

A templomba,

a szent oltárokhoz, miknek hűséget esküdtem!

POLLIONE

Az oltároknak? És szerelmünk?

ADALGISA

Azt már el is felejtettem.

POLLIONE

Te kegyetlen, eridj könyörtelen istenedhez,

áldozd fel neki véremet;

ontsd ki mind, ó, mindet,

ám én el nem leszek képes megválni tőled.

Csak magadat ígérted istennek,

de szívedet nekem adtad…

Ah! Te nem tudod, mit állok ki érted,

mert többé nem mondok le rólad!

ADALGISA

Te sem, ó, te sem tudod,

én mennyi fájdalmat állok ki érted.

Az oltár elé, melyet bemocskoltam,

boldogan és ártatlanul járultam egykor,

gondolatom a mennybe szárnyalt,

s látta istent az égben…

Most előlem, bűnös hitszegő elől

a menny és az isten fátyolba rejtőzik.

POLLIONE

Tisztább eget és jobb isteneket

kínálok neked Rómában, ahová megyek.

ADALGISA

Talán elmész?

POLLIONE

Pirkadatkor.

ADALGISA

Elmész? És én…?

POLLIONE

Jössz velem.

Ámor szentebb a te rítusaidnál,

add meg magad neki, ah, add meg magadat nekem!

ADALGISA

(mély megrendültséggel)

Ah! Ne mondd ezt!

POLLIONE

Addig mondom,

míg meg nem hallgatsz!


ADALGISA
Óh, eressz!


POLLIONE
Ah! ENgedj! Engedj nekem!


ADALGISA
Ah! Nem vagyok rá képes...
Óvj engem, jóságos ég!


POLLIONE
El tudnál hagyni így?
Adalgisa! Adalgisa!

(Nagyon gyöngéden)

Jöjj Rómába, ah, jöjj, te drága,

a szerelem, az öröm, az élet vár ott!

Versengve bóduljon lelkünk

a minket csalogató boldogságba!

Nem hallod a szív szavát,

mely örök üdvöt ígér?

Ah! Higgy az édes szavaknak,

mint férjedet szoríts kebledre!

ADALGISA

(Egek! Így szólani hallom

mindig, mindenütt, még a templomban is!

E szemeket, ezt az arcot,

még az oltáron is ezeket látom!

Legyőzte könnyeimet,

diadalt aratott fájdalmam felett.

Egek! Édes bűvöletbe ejtett,

bocsásd meg hát tévedésemet!)

POLLIONE
Adalgisa!

ADALGISA

Ah! Irgalmasan

kímélj meg a még nagyobb fájdalomtól!

POLLIONE

Adalgisa! El akarsz hagyni?

ADALGISA

Nem tudlak… Követni akarlak!

POLLIONE

Holnap, itt, ugyanebben az órában!

Eljössz?

ADALGISA

Ígérem.

POLLIONE

Esküdj!

ADALGISA

Esküszöm.

POLLIONE

Ó, de boldog vagyok!

Emlékezz majd…

ADALGISA

Ah! Emlékezem.

ADALGISA
Megszegem Istenemnek tett eskümet,

de hozzád hű leszek!

POLLIONE

Szerelmedben megbízva

szembe tudok szállni isteneddel.

(Távoznak.)

Hetedik jelenet

JELENET és KETTŐS

Norma szállása

Clotilde két kisgyermeket vezet kézenfogva Norma elé.

NORMA

Menj, rejtsd el mindkettőjüket! A szokottnál jobban

félek megölelni őket.

CLOTILDE

Miféle különös félelem

zaklat, mely gyermekeidet is elutasítod?

NORMA

Nem tudom. Különböző érzelmek

kínozzák lelkemet. Egyszerre szeretem és gyűlölöm

gyermekeimet… Szenvedek, ha látom,

és szenvedek, ha nem látom őket! Mint még soha,

egyszerre olyan fájdalmas és boldogító

anyjuknak lennem.

CLOTILDE

Anya vagy?

NORMA

Bár ne lennék!

CLOTILDE

Milyen szörnyű ellentét!

NORMA

El sem képzelheted!

Clotildém! Pollionét

visszahívták a Tiberishez!

CLOTILDE

És véled megy?

NORMA

Hallgat

az elképzeléseiről. Ó! Mi lesz, ha szökni próbál,

és itt hagy engem? Ha elfelejti

gyermekeit…

CLOTILDE

Ezt hiszed?

NORMA

Nem merem.

Oly gyötrelmes,

oly rettenetes ez a kétség! Valaki közeledik!

Menj! Rejtsd el őket!

(Clotilde távozik a gyerekekkel. Norma megöleli őket.)

Nyolcadik jelenet

Belép Adalgisa.

NORMA

Adalgisa!

ADALGISA
(a távolból)

(Kitartás, lelkem!)

NORMA

Lépj közelebb, ó, leány,

lépj közelébb! De miért reszketsz? Hallottam, hogy súlyos

titkot kívánsz felfedni előttem.

ADALGISA

Így igaz. Ám, kérlek, tűntesd el

e mennyei szigorúságot, mi szemedben

fénylik… Adj bátorságot, hogy leplezetlenül

tárhassam fel szívemet!

(Letérdel, Norma felemeli.)

NORMA
Ölelj meg, és beszélj! Mi bánt?

ADALGISA

(némi tétovázás után)

A szerelem…

Ne dühödj fel! Sokáig küzdöttem,

hogy elfojtsam; legyőzte minden erőmet,

minden önvádamat. Ah! Te nem tudod, épp az imént

miféle esküt tettem… Elszököm a templomból,

elárulom az oltárt, melyhez kötelem fűz,

elhagyom a hazát…

NORMA

Jaj, te szerencsétlen!

Ifjúságod hajnalának

derűje máris szertefoszlott? De hogyan és mikor

ébredt benned e láng?

ADALGISA
Egyetlen szempártól,

egyetlen sóhajtástól a szent rengetegben,

az oltár lábánál, ahol istenhez imádkoztam.

Reszkette! Ajkamon

megszakadt az imádság, és minden feloldódott

abban a bájos tekintetben, mintha egy új mennyországot

csodáltam volna, egy új mennyországot – őbenne.

NORMA

(Ó, emlékezet!!
(elmerengve)
(Engem is

így ragadott el arcának csodálata!)

ADALGISA

Nem is figyelsz rám?

NORMA

Folytasd! Figyelek.

ADALGISA
Gyakran vártam rá

a templomban lopva, magányosan,

és a forró láng

napról-napra jobban perzselt.

NORMA

(Én magam is… Én is

éppen így lángoltam. Én is így estem bűvöletbe.)

ADALGISA

Jöjj, mondta, engedd,

hogy lábad elé térdeljek!

Engedd, hogy édes sóhajaid

szellőjét magamba szíjam,

szép hajadnak göndör fürtjeit

engedd, hadd csókolom!

NORMA

(Ó, drága szavak!Így szóltak hozzám is,

így talált utat szívemhez.)

ADALGISA
Mint a hárfa szép hangja, oly édesek

voltak szavai számomra,

szemében a napot is

szebben láttam ragyogni.

Elvesztem akkor, s elveszett vagyok!

Meg kell bocsátanod nekem!

Óh! Adj erőt, mutass utat!

Nyugtass meg vagy förmedj rám,

óvj meg önmagamtól,

ments meg, ments meg a szívemtől!

NORMA

Ah! Töröld le könnyedet!

Lelkemben könyörületet találsz.

Téged még nem köt örök kötelék az oltárhoz.

NORMA
Ó, igen! Légy erős és ölelj meg!

Megbocsátok és sajnállak.

Vágyaidat felszabadítom,

kötelmeidet feloldom.

Egyesülve azzal, ki oly drága,

boldogan fogsz élni.

ADALGISA

Ismételd, ó, egek, ismételd

e kedves szavakat,

általad, általad szertefoszlik

hosszú szenvedésem.

Az életet adod vissza nekem,

ha a szerelem nem bűn.

TERCETT és ELSŐ FINÁLÉ

NORMA

De mondd csak, hogy hívják az ifjút,

kit megszerettél közülünk?

ADALGISA

Nem Galliában ringott bölcsője…

Az ő hazája Róma…

NORMA
Róma?!

Akkor ő? Folytasd!

Kilencedik jelenet

Pollione és előbbiek

ADALGISA

Lásd, ő az!

NORMA

Ő? Pollione!

ADALGISA
Miért e harag?

NORMA

Róla, róla beszéltél?

Jól értem?

ADALGISA

Ó, igen!

POLLIONE

(Előrelépve Adalgisához)

Te szerencsétlen! Mit tettél?

ADALGISA

(zavartan)

Én?

NORMA

(Pollionéhoz)

Rettegsz?Kiért?

(Pár pillanatnyi csend: Pollione zavarban van, Adalgisa retteg, Norma dühtől reszket.)

NORMA

Ó, ne reszkess, hitszegő,

ne reszkess a lányért!

Nem ő vétkes,

te vagy a gonosztevő…

Magadért reszkess, gazember,

gyermekeidért… értem…

ADALGISA

Mit hallok? Ah, Pollione!

Hallgatsz? Hátrálsz? Jaj nekem!

NORMA

Ó, mily kegyetlen és gyászos csalás

áldozata lettél!

Jobb lett volna meghalnod,

mielőtt őt megismerted!

A szívtelen neked is megnyitotta

az örökös könnyek forrását…

Életed hajnalát

rettentő fátyollal födte be.

POLLIONE

Norma, ne tégy most

szemrehányást nekem!

Ó, hadd lélegezzen fel

e bús szűz!

Takarja e romlatlan lélek előtt,

takarja fátyol a mi szégyenünket!

Döntsön az ég,

melyikünk vétet nagyobbat!

ADALGISA

Ó, mily borzasztó titokra

vetettek fényt szavaid!

Szívem retteg kérdezni,

retteg hallani a valót…

Mindent megértettem, ó, szerencsétlen,

egész boldogtalanságomat;

mi soha véget nem fog érni,

ha ő így becsapott!

NORMA

Szószegő!

POLLIONE

Elég legyen!

(indulna)

NORMA

Megállj!

POLLIONE

(megragadja Adalgisát)

Gyere!

ADALGISA

(eltolja magától)

Hagyj engem, takarodj!

Te Norma férje vagy!

POLLIONE

Hogy mi voltam, feledem…

A szerelmesed vagyok!

(áthevülten)

Téged szeretni az én sorsom,

őt elhagyni, az én sorsom!

NORMA

(haragját fékezve)

Jól van! Tedd meg… és távozz!

(Adalgisához)

Kövesd!

ADALGISA

(esdekelve)

Ah, soha! Pusztuljak el előbb!

NORMA

(Pollionét bámulja míg kitör)

Eredj, igen, hagyj csak itt, te alávaló,

felejtsd el gyermekeidet, ígéreteidet, becsületedet!

Megvetésem átkával

nem lelsz örömet egy áldatlan szerelemben!

A hullámokon és szelek szárnyán

perzselő átkaim üldözni fognak!

Bosszúm éjjel és nappal

körülötted tombol majd!

POLLIONE

(kétségbeesve)

Dühöngj csak, s őrjöngésed

idézzen rám örök önvádat!

A szerelem, mely engem hatalmában tart,

nálad is, nálam is erősebb!

Az isten nem adhat keservesebb kínokat

ó, az én égető kínjaimnál!

Átkozott vagyok a naptól,

mikor a végzet elém vetett téged.

ADALGISA

(rimánkodva Normához)

Ah! Ne én legyek

szíved rémes kínjainak oka!

Tengerek és hegyek mindörökre

válasszanak szét engem és az árulót!

Elfojtom sirámaimat,

elnyomom gyötrelmeimet,

meg is halok, hogy a kegyetlen

visszatérjen gyermekeihez és hozzád!

Megszólalnak a templom harangjai, Normát a szertartásra szólítják.

KÓRUS

Norma, az oltárhoz!

Haragos mennydörgéssel

döndült Irminsul hangja.

Norma, a szent oltárhoz!

NORMA

Ah, a halál hangja! Menj!

Ellened készül!

ADALGISA

Ah, a halál hangja szól hozzád,

menj, ellened készül!

Menekülj!

POLLIONE

Ah! Milyen hang! Dacolok vele,

ám előbb istened a lábam elé fog hullni!

MÁSODIK FELVONÁS

Norma szállásán.

Egyik oldalt medvebőrrel takart római ágy. Norma gyermekei alszanak.

Norma egyik kezében lámpást, a másikban tőrt tartva. Leül. Sápadt, összetört.

NORMA

Mindkettő alszik… nem fogják látni a kezet,

mely lesújt rájuk. Meg ne hátrálj, ó, szívem,

nem szabad életben maradniuk! Itt kínhalál, Rómában pedig

a kínhalálnál is rosszabb gyalázat várna rájuk

egy mostohaanya rabszolgáiként! Ó, nem! Soha!

(Bizonytalanul fölkel.)

Haljanak, igen!

(Tesz egy lépést, megtorpan.)

Nem tudok közelebb menni.

Megdermedek, fejemen

égnek áll a haj! Meggyilkolom a gyermekeimet!

(ellágyulva)

Szeretett gyermekeim! Az imént még ők

voltak az én boldogságom; ők, akiknek mosolyában

az égi megbocsátást véltem csodálni…

És most vérüket ontsam? Mit vétettek?

(csend)

Pollione gyerekei:

ez az ő bűnük. Számomra halottak:

haljanak meg érte,

s nem lesz az övéhez hasonló gyötrelem!

(Az ágyhoz megy, felemeli a tőrt, rémülten felüvölt, a gyerekek felébrednek.)

Ah! Nem! Az én gyermekeim!  a gyermekeim!

(Keservesen zokogva átöleli őket.)

Hé! Clotilde!

Második jelenet

Clotilde, előbbiek

(Belép Clotilde.)

NORMA

Siess, rohanj…

Vezesd hozzám Adalgisát!

CLOTILDE

Itt van a közelben,

magányosan bolyong, imádkozik és könnyezik.

NORMA

Menj!

(Clotilde távozik.)

Jóvátenni vétkemet, aztán… meghalni!

Harmadik jelenet

JELENET és KETTŐS

Adalgisa és Norma

ADALGISA

(félve)

Hívattál, ó, Norma?

(riadtan)

Milyen gyászos sápadtság

borult arcodra!

NORMA

A halál sápadtsága.

Teljesen feltárom előtted szégyenemet.

Csupán egy kérésemet hallgasd meg, s teljesítsd,

ha jelen s eljövendő fájdalmamat

könyörületre méltónak találod!

ADALGISA

Mindent, mindent megígérek.

NORMA

Esküdj meg!

ADALGISA

Esküszöm.

NORMA

Halld! Eldöntöttem, hogy

megtisztítom jelenlétemtől

e bemocskol légkört, de nem vihetem magammal

e boldogtalanokat… Rád bízom őket.

ADALGISA
Ó, egek!

Rám bízod?

NORMA

Vezesd őket a rómaiak táborába,

hozzá… akit nem merek megnevezni sem.

ADALGISA

Ó! Mit nem kérsz!

NORMA

Legyen neked kevésbé kegyetlen férjed;

én megbocsátok neki, és meghalok.

ADALGISA

Férjem? Ah! Soha!

NORMA

Az ő gyermekei érdekében könyörgök.

NORMA

Hajh! Vedd magadhoz,

támogasd, óvd őket,

nem kérek számukra tiszteletet, törődést,

az tartsd meg saját gyermekeidnek;

csupán azt kérem,  hogy az enyéimet ne engedd

elhagyatottan, alantas rabszolgasorba!

Neked legyen elég, hogy én megvetett

és elárult lettem miattad.

Ó, Adalgisa, indítson meg

szívem nagy kínja!

ADALGISA

Norma, ah, Norma, szeretett,

szeretett anya maradsz ha rajtam múlik!

Tartsd meg gyermekeidet; sose kelljen

elszakadnom ettől a földtől!

NORMA

Megesküdtél.

ADALGISA

Igen, esküdtem.

De a te javadra, csak a te érdekedben!

Elmegyek a táborba, és a hálátlannak

feltárom minden keservedet.

A könyörület, mit bennem keltettél,

magasztos szavakkal fog szólni.

Reméld, ó, reméld, hogy a szerelmet, a természetet

újraéledni látod majd benne!

Biztos vagyok, a szívében

Ismét Norma fog uralkodni!

NORMA

Hogy én kérleljem őt? Ó, nem! Soha!

Nem, nem hallgatlak tovább. Távozz! Menj!

ADALGISA

Nézd, Norma, lábadnál

két drága kis gyerkőcödet!

Ah! Szánd meg őket,

ha már magadat nem szánod!

NORMA

Ó, miért, miért akarod megtörni

elszántságomat gyöngéd érzelmekkel?

Több hízelgésre, több reményre

nincs szüksége a halálra készülő szívnek.

ADALGISA

Csillapodj, jaj, csillapodj!

NORMA

Ah! Hagyj engem!

Ő téged szeret!

ADALGISA

Már megbánta!

NORMA

És te?

ADALGISA

Szerettem… de lelkem már

csak barátságot érez.

NORMA

Ó, leányka! És mit kívánsz?

ADALGISA

Visszaadni neked, ami a tiéd,

vagy véled együtt örökre elrejtőzni

az ég és az emberek elöl.

NORMA

Igen, győztél. Ölelj át!

Ismét megleltem barátnőmet.

NORMA, ADALGISA

Igen, a végső óráig

társad leszek:

Elég nagy a világ,

hogy mindketten megférjünk benne.

A végzet csapásaival

szembefordulok melletted,

míg csak szívemet szíveden

dobogni érzem.

(Távoznak.)

Negyedik jelenet

Gall harcosok

Sziklákkal, szakadékokkal körülvett, elhagyatott hely, közel druidák ligetéhez.

A háttérben tó, melyen kőhíd ível át.

GALL HARCOSOK – 1. csoport

Nem távozott?

GALL HARCOSOK – 2. csoport

Még a táborban van,

minden arra vall: - a harci dalok,

a zaj, a fegyvercsörgés,

a zászlók lobogása.

EGYÜTT

Egy csekély akadály

nem zavar, s fel nem tartóztat minket. Várjunk csak,

és csöndben készítsük fel szívünket

a nagy munkát végbevinni!

Ötödik jelenet

Oroveso, előbbiek

OROVESO

(Belépvén)

Harcosok! Azt hittem,

a szebb jövendő hírnökeként jöhetek hozzátok,

a nemes lángolást,

a kebletekben fortyogó haragot

reméltem támogatni, ám az isten nem akarja.

KÓRUS

Hogyan? És a gyűlölt helytartó

nem hagyja el vadonunkat?

Nem tér vissza a Tiberishez?

OROVESO

Ám még rettegettebb és kíméletlenebb

római hadvezér

lép Pollione helyébe.

KÓRUS

Norma tudja ezt? Békét

tanácsol még mindig?

OROVESO

Hasztalan fürkésztem

Norma elméjét.

KÓRUS

Mit gondolsz, mit tegyünk?

OROVESO

Hajtsunk fejet a végzetnek,

Széledjünk szét, és senki

meg ne sejtse meghiúsult szándékunkat!

KÓRUS

Folyvást színlelni?

OROVESO

Kegyetlen szabály, tudom!

 Ah! Róma méltatlan jármától

én is reszketek, fegyverek után sóvárgok,

ám az ég továbbra sem áll mellettünk,

hát tanácsosabb színlelni!

Fojtsuk szívünkbe a haragot,

Róma hadd higgye, kihunyt már!

Eljön a nap, igen, melyen feltámad és visszatér,

hogy még rettentőbben lángoljon.

KÓRUS

Igen, színleljünk, ha a színlelés használ,

de szívünkben őrizzük a haragot! 

Jaj lesz Rómának, ha a szent oltár

megadja a fegyverbe hívó jelet!

(Távoznak.)

Hatodik jelenet

Irminsul temploma. Egyik oldalon a druidák oltára.

Norma, majd Clotilde

NORMA

(Pollione) Vissza fog térni… Igen, bizodalmam

Adalgisában van. Pollione vissza fog térni bűnbánóan,

esdekelve, szerelmesen. Ó! E gondolattól

tűnik a fekete felleg,

mely homlokomat borította, s a nap nevet rám,

akárcsak az első szerelem boldog napjaiban.

(Belép Clotilde.)

Clotilde!

CLOTILDE

Ó, Norma! Erősnek kell lenned!

NORMA

Mit mondasz?

CLOTILDE

Hadd!

NORMA

Szólj!

CLOTILDE

Adalgisa

hiába beszélt és sírt.

NORMA

És én még

hittem neki?! Kiengedtem kezemből, és ő szépen

előadta szenvedését annak az istentelennek;

tőrbe csalt!

CLOTILDE

Visszatér a templomba.

Búsan, fájdalmasan, könyörög,

hadd tegyen fogadalmat.

NORMA

És ő(Pollione)?

CLOTILDE

Megesküdött,

hogy még az isten oltára elöl is elrabolja.

NORMA

Túl messzire ment az elvetemült!

Bosszúm megelőzi őt, és itt patakvér,

római vér fog hömpölyögni!

(Norma az oltárhoz megy és háromszor megüti az irminsul pajzsát.)

KÓRUS

(bentről)

Az isten pajzsa zendül!

Hetedik jelenet

Oroveso, druidák, bárdok és papok szaladnak be mindenfelől.

A templom fokozatosan megtelik fegyveresekkel.

Norma elhelyezkedik az oltárnál.

OROVESO, KÓRUS

Norma! Mi történt? Megdöndült

Irminsul pajzsa, mit kíván

tudtunkra adni?

NORMA

Háború,

öldöklő, pusztító!

OROVESO, KÓRUS

Hiszen nemrég békét

parancsolt nekünk ajkad által!

NORMA

Most pedig haragot,

mészárlást, dühöt és halált!

Zendítsetek a harci dalra, ó, harcosok!

HARCI HIMNUSZ

OROVESO, KÓRUS

Harcra! Harcra! Ahány tölgyfa van

a gall rengetegben, annyi a harcos;

ahogyan az éhes fenevad a kecskére,

úgy rohannak ők a rómaiakra!

Vért, vért! A gall csatabárdot

markolatig merítsétek a torkukba,

gyászos hangon bugyborékoljon az

a mocskos ligur tengereken.

Öldöklés! Öldöklés! Pusztítás, megtorlás!

Elkezdődött, beteljesül, sietve jő!

Mint a sarlóval aratott kalász

a római seregek úgy hullnak.

Szárnya levágva, körme lemetszve,

íme, a sas leverve hever a porban.

S íme az isten a nap sugarán át

gyönyörködik fiai győzelmében!

OROVESO

Nem kezded el a szertartást, ó, Norma?

Nem jelölöd ki az áldozatot?

NORMA

Ő készen áll.

A rettenetes oltár soha

nem szenved hiányt áldozatokban. De mi ez a zűrzavar?

Nyolcadik jelenet

Clotilde érkezik sietve, előbbiek

CLOTILDE

Templomunkat meggyalázta

egy római. A szüzek szent kolostorában

fogták el!

OROVESO, KÓRUS

Egy római?

NORMA

(Mit hallok!

Ha ő lenne az!)

OROVESO, KÓRUS

Hozzák elénk!

NORMA

(Ő az!)

Kilencedik jelenet

Pollione gall fegyveresek között, eddigiek

OROVESO, KÓRUS

Pollione az!

NORMA

(Most elégtételt kaptam.)

OROVESO

(fennkölten)

Szentségtörő ellenség, mi késztetett

általhágni e szent küszöböket;

Irminsul haragját magadra vonni?

POLLIONE

(gőgösen)

Döfj le,

de ne kérdezősködj!

NORMA

(megmutatkozva)

Az én feladatom ledöfni!

Távozzatok!

POLLIONE

Kit látok?

Norma!

NORMA

Igen, Norma.

OROVESO, KÓRUS

Ragadd meg a szent tőrt,

bosszuld meg a templomot és az istent!

(Norma elveszi a tört Orovesótól.)

NORMA

Igen, döfjük le hát!

(Megtorpan.)

OROVESO, KÓRUS

Reszketsz?

NORMA

(Ah! Nem vagyok képes!)

OROVESO, KÓRUS

Mi az? Miért késlekedsz?

NORMA

(Érezhetek még irgalmat?)

OROVESO, KÓRUS

Döfd le!

NORMA

Még ki kell faggatnom…

ki kell derítenem, ki volt felbujtója vagy cinkosa

a papnők között, aki rávette a végzetes gaztettre.

Távozzatok egy kis időre!

OROVESO, KÓRUS

(Mit forgat a fejében?)

POLLIONE

(Reszketek.)

(Oroveso és a kórus visszahúzódik, a templom kiürül.)

Tizedik jelenet

Norma és Pollione

NORMA

Végre a markomban vagy,

köteleidet senki fel nem oldhatja.

Nekem módomban áll.

POLLIONE

Ne tedd!

NORMA

Az a szándékom.

POLLIONE

Hogyhogy?

NORMA

Hallgass meg!

Istenedre és gyermekeidre

esküt kell tenned, hogy egyszer s mindenkorra

elhagyod Adalgisát,

s nem vezeted oltár elé,

akkor életben hagylak…

és többé nem látlak viszont.

Esküdj!

POLLIONE

Nem! Nem vagyok ily hitvány!

NORMA

(kitörő haraggal)

Esküdj! Esküdj!

POLLIONE

Ah! Haljak meg inkább!

NORMA

Nem fogod fel, hogy az én haragom

elsodorja a tiédet?

POLLIONE

Várom, hogy lesújtson rám!

NORMA

Nem fogod fel, hogy e tőr

gyermekeid szívét…

POLLIONE

(felkiált)

Nagy isten! Mit beszélsz?!

NORMA

(Könnyekben tör ki.)

Igen, rájuk emeltem a pengét.

Lásd, lásd, hova jutottam!

Nem sebeztem meg őket, de most,

azonnal megtenném…

Egyetlen pillanat, és feledhetném,

hogy anya vagyok.

POLLIONE

Ah! Kegyetlen, az atya kebelében

forgasd meg a kést!

Add át nekem!

NORMA

Neked?

POLLIONE

Hogy csak én

pusztuljak egyedül!

NORMA

Egyedül? Mindnyájan!

A rómaiak százai lesznek

lekaszabolva, holtra zúzva…

és Adalgisa!

POLLIONE

Ó jaj!

NORMA

Fogadalmát

megszegte…

POLLIONE

Nos, te kegyetlen…?

NORMA

Adalgisa elnyeri büntetését:

a lángok között fog elpusztulni!

POLLIONE

Ah! Vedd életemet,

de az övét, az övét kíméld meg!

NORMA
Könyörögsz végre?  Te aljas! Már késő!

Az ő szívén át téged sebezlek,

igen, az ő szívén át téged sebezlek!

Szemedbe nézve már fájdalmadban,

s az ő halálában gyönyörködöm.

Végre megtehetem, végre olyan boldogtalanná

tehetlek téged amilyen én vagyok!

POLLIONE

Ah! Rettegésem nyugtasson meg téged!

Lábad előtt könnyezek…

Töltsd ki rajtam dühödet,

de kímélj egy ártatlan lányt!

Legyen elég, legyen elég bosszúdnak,

hogy szemed előtt pusztítsz el!

RECITATIVO és HÁRMAS – MÁSODIK FINÁLÉ

POLLIONE

Ide azt a tőrt!

NORMA

Mit merészelsz?!

Takarodj!

POLLIONE

A tőrt! A tőrt!

NORMA

Hej, szolgák,

papok, ide!

Tizenegyek, befejező jelenet

Oroveso, druidák, bárdok és harcosok visszatérnek.

NORMA

Dühötök számára

új áldozatot leplezek le! Egy hitszegő

papnő megszegte szent fogadalmait,

elárulta a hazát és feláldozta őseink istenét!

OROVESO, KÓRUS

Micsoda bűn! Ó, harag! Nevezd meg őt!

NORMA

Jó! Készítsétek a máglyát!

POLLIONE

Ó! Újra kérlek,

Norma, könyörülj!

OROVESO, KÓRUS

Áruld el, ki az!

NORMA

Halljátok! (Én alávaló

saját bűnömmel az ártatlant vádolom?)

OROVESO, KÓRUS

Mondd! Ki az?

POLLIONE

Ah, meg ne mondd!

NORMA

Én vagyok.

OROVESO, KÓRUS

Te, Norma?

NORMA

Én magam. Rakjátok a máglyát!

OROVESO, KÓRUS

(Megdermedek a borzalomtól!)

POLLIONE

(Megáll bennem az ütő!)

OROVESO, KÓRUS

Te vagy a bűntevő?

POLLIONE

Ne higgyetek neki!

NORMA

Norma nem hazudik.

OROVESO

Ó, micsoda szégyen ez rám!

KÓRUS

Ó, micsoda borzalom!

NORMA

Mily szívet árultál el, mily szívet vesztettél el

e rettenetes órán világossá válik számodra.

Hiába próbáltál elszökni tőlem,

kegyetlen római, velem maradsz.

Nálad erősebb istenség, sors

kíván egyesíteni minket életre halálra.

Ugyanaz a máglya, mely elválaszt,

egyúttal összefűz veled.

POLLIONE

Ah! Túl későn ismerlek meg!

Magasztos nő, elvesztettelek…

Lelkifurdalásommal újjászületett szerelmem,

most még reménytelenebb, még őrjöngőbb!

Haljunk meg együtt, ó, igen, haljunk meg!

Utolsó szavam az lesz: szeretlek!

(növekvő szenvedéllyel)

Ám haldokolva ne gyűlölj engem,

halálod előtt bocsáss meg nekem!

OROVESO, KÓRUS

Ó, térj magadhoz, adj hitet nekünk,

megtört atyád rimánkodik hozzád,

mondd, hogy csak lázálom, mondd, hogy hazudtál,

mondd, hogy félrebeszéltél!

Ha a zord isten, ki itt figyel téged,

néma marad, ha a mennydörgést szünetelteti,

az annak a jele, annak nyilvánvaló jele,

hogy bármi történt, nem akarja megtorolni!

Norma! Ó, Norma, védekezz!

Hallgatsz? Nem is hallasz?

NORMA

(Kiáltásban tör ki.)

Egek! És a gyermekeim?!

POLLIONE

Jaj, a szerencsétlenek!

NORMA

(Pollionéhoz fordulva)

A gyermekeink?

POLLIONE

Ó, fájdalom!

OROVESO, KÓRUS

Bűnös vagy, Norma?

NORMA

Igen, bűnös;

jobban mint azt bárki képzelheti!

(Norma – mintegy gondolattól sújtva – apjához megy.

Ezenközben Pollione izgatottan és megindultan figyeli Normát és Orovesót.)

OROVESO, KÓRUS

Gyalázatos!

NORMA

(Orovesóhoz)

Hallgass meg!

OROVESO

Hordd el magad!

NORMA

(Nagy nehezen félrevonja apját.)

Ó, hallgass meg!

OROVESO

Ó, micsoda kín!

NORMA

(halkan)

Anya vagyok…

OROVESO

(megütődve)

Anya?!

NORMA

Csillapodj!

Clotildénél vannak a gyermekeim.

Óvd meg, s menekítsd el őket

a barbárok elöl – vele (Pollionéval) együtt!

OROVESO

Nem. Soha! Menj! Hagyj!

NORMA

Ah! Apám! Ah! Apám!

Még egy kérést!

(Térdre borul. Csöndesen beszél apjához.)

Ó, az én végzetes hibámért

ne követelj áldozatokat!

Ó, ne törd le életük virágában

e kis ártatlanukat!

Gondolj rá, hogy én vér vagyok véredből;

szánd meg őket!

Apám! Te sírsz?

OROVESO

Legyőzted szívemet.

NORMA

Sírj és bocsáss meg!

OROVESO

Győzött a szeretet.

NORMA

Ah, megbocsátasz! E könny azt mondja.

NORMA

Nem kérek többet. Boldog vagyok.

Nyugodtan lépek a máglyára.

POLLIONE

Nem kérek többet. Boldog vagyok.

Nyugodtan lépek a máglyára.

OROVESO

Ah! Soha nem fogok vigaszt találni.

NORMA

Megígéred nekem?

OROVESO

Megígérem.

KÓRUS

Sír! Imádkozik! Mit remél?

Az ima itt már nem használ.

Fejéről kerüljön le koszorú,

borítsa a szégyen!

(A druidák fekete fátyolba burkolják a főpapnőt.)

Eredj a máglyára; gyötrelmed

mossa tisztára az oltárt és tisztítsa meg a templomot!

Holtodban is átkozott leszel!

OROVESO

Menj, te boldogtalan!

NORMA

(Indul.)

Apám, isten veled!

POLLIONE

A te máglyád, ó, Norma, az enyém is!

NORMA

(még egyszer visszanéz)

Apám!... Isten veled!

OROVESO

(lányára nézve)

Isten veled!

POLLIONE

Ott kezdődik

a legszentebb, örök szerelem.

OROVESO

Fakadjatok, ó, könnyek,

egy atyának nem szégyen!

(Pollionét és Normát elhurcolják a máglyára.)

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása

Múlik az idő...

 "Ki adja vissza nékem, mit benne vesztettem?!"



A Requiem a Don Carlos-ban.

Verdi — Piave: A KALÓZ(nyers)

A KALÓZ
(IL CORSARO)

Opera 3 felvonásban

Szövegét írta: Francesco Maria Piave
Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

SZEREPLŐK:

CORRADO,
kalózvezér…………………..Tenor

MEDORA,
Corrado fiatal szerelme……..Szoprán

GULNARA,
Szeid pasa kegyencnője………Szoprán

SZEID,
Coron pasája………………….Bariton

SZELIM,
aga, a pasa tisztje……………..Tenor

GIOVANNI,
kalóz…………………………...Basszus

NÉGER EUNUCH…………….Tenor

RABSZOLGA………………….Tenor

Kalózok, háremhölgyek, katonák, eunuchok, muzulmánok, rabszolgák, törökök, szolgálólányok


ELSŐ FELVONÁS

Kalózsziget az Égei-tengeren.

Meredek sziklafallal határolt öböl. A távolban még meredekebb sziklán egy bizánci stílusú, négyszögletű torony látható. a sziklák között balra kunyhók és barlangok, melyek a kalózok rejtekhelyeiül szolgálnak. Naplemente.

A színen mindenütt kalózok.

KÓRUS, JELENET és ÁRIA

KÓRUS
(A színfalak mögül)
Miként szabadon szállnak a szelek
a tenger végtelen síksága felett,
úgy száguldanak a vakmerő kalózok
a hullámokon harcot s zsákmányt keresve.
Hazánk és birodalmunk
a tajtékos ár,
kormánypálcánk a vörös lobogó;
büszke lélekkel tudunk szembe nézni
a veszélyekkel és a halállal.

(Corrado lép be mélázva.)

CORRADO
Büszke az én vitéz társaim dala!

KÓRUS
Az életben forgandó a szerencse,
hol kikacag, hol kegyesen mosolyog;
a halál örökös nyugalom
az öröm és a bánat határán.
Vigadjunk hát! Mit törődünk a vérrel,
ami győzelmes kezünkből csöpög,
A haldokló tengerész átkozódásait
vegyítsd a pohár örömébe!
Vigadjunk!

CORRADO
Ah! Jól mondjátok…
Harc, vég nélküli, kegyetlen,
könyörtelen harc minden ember ellen;
miattuk lettem bűnöző;
gyűlölöm mindet!
Rettegnek tőlem s megvetnek.
Boldogtalan vagyok, ám bosszúálló.

Minden mosolyogni látszott
első szerelmem idején:
a szellő, a fény, az égbolt,
az egész világmindenség.
Ám a könyörtelen sors
elragadta minden javamat,
többé nem látok visszautat
az ártatlanság napjaihoz.

(Giovanni és kalózok érkeznek izgatottan, levelet adnak át Corradónak.)

GIOVANNI
Sebes hajó érkezett
kedvező széllel,
görög kémünk
megbízható hírnököt küldött.
(Corrado olvassa a levelet.)
Olvasd és tárd fel a titkot,
mit ajkad elrejt előlünk!

KÓRUS
Tárd fel a titkot!

CORRADO
Álljatok készen követni!
Gianni, készítsd a fegyveremet!
Horgonyt fel!
Egy óra múlva szóljon a harang!
Ezen az estén magam vezetem a csapatot.

KÓRUS
Igazat beszélsz? Te magad?

CORRADO
Igen.
Igen, a kalózok villámának
útját magam irányítom;
sújtó karunktól
elhull a muzulmán.
Fegyverbe, fegyverbe, és elszántan
rohanjuk, rohanjunk az gyalázatos holdra!

KÓRUS
Fegyverbe, fegyverbe, és elszántan
rohanjuk, rohanjunk az gyalázatos holdra!

CORRADO
Az alávalók meg fogják látni,
van-e, ki felér mivelünk!

KÓRUS
Az alávalók meg fogják látni,
van-e, ki felér mivelünk!

CORRADO, KÓRUS
Fegyverbe, fegyverbe, fegyverbe!

(A kalózok szétszélednek, Corrado a torony felé indul.)

Medora szobája az öregtoronyban – tengerre néző erkéllyel.

ROMÁNC

MEDORA
Még nem tért vissza.
Ó, mily hosszúak, örökkévalók az órák számomra,
mikor távol van tőlem!
(Magához veszi a hárfát.)
Jöjj, némán heverő hárfa,
és kövesd sóhajaimat! Igen!
Panaszos kesergésem hadd érjen mielőbb
hívemnek szívéhez a szellő szárnyán!

Nem tudom elűzni gondolataimból
a sötét képzeteket;
egy titok árnya
örökös sóhajtozásra kárhoztat;
s ha a reménység
sápadt sugara vetődne rám,
az is csak csalóka,
futó villámfény.
Jobb volna meghalni, ha lelkem
Isten kebelére röpülne,
ha Corradóm sírva
borulna hamvaimra;
szerelmem jutalmául csupán
egy drága könnycseppet kérek;
az erény meg nem tagadja a könnyet
attól, ki belehalt a szerelembe.

JELENET és KETTŐS

CORRADO
(Hallván Medora utolsó szavait)
Dalod igazán szomorú, ó, Medora!

MEDORA
Corrado távollétében,
hogy is lehetne boldog?
Miért menekülsz a szerelem elől?

CORRADO
Mégis, ha elvennéd tőlem szerelmedet,
semmi sem maradna számomra…
Szinte az égben sem mernék hinni…

MEDORA
Ó, Corradóm, hallgass!

CORRADO
Minden, mi elmúlt, néked
a jövő záloga…
Nem, a mi szerelmünk meg nem hal!
Medora, még szükségem van bátorságodra!

MEDORA
Ó, egek!

CORRADO
Feladatot kell teljesítenem… nem veszélyes…

MEDORA
Nem mégy el!
Szerelmem visszatart!

CORRADO
Nyugodj meg! El kell mennem.

MEDORA
Ó, én szerencsétlen!
Megsúgta már a szívem!

Nem, te fel sem foghatod
szívemnek aggodalmát,
midőn remény s kétség között
virrasztok át éjeket!
Minden szélzúgás
gyászos sírásnak tűnik,
mely téged sirat, ó, te boldogtalan,
a dühödt tenger áldozatát!

CORRADO
Ó, űzd el gondolataidból
e baljós képzeteket!

MEDORA
Jaj nekem!

CORRADO
Látni fogod, amint a hullámokon
visszatérek karjaidba,
s letörlöm a könnyeket,
miket engem féltve ejtettél,
s szenvedésed azonnal
örömmé válik, szerelmem!

Ám rohan az idő…

MEDORA
Hová, miért mégy?

CORRADO
Egyszer tán megtudod.

MEDORA
Ne hagyj hát el!
Ne hagyj hát el!

CORRADO
Nem, Medora, menni kell!

MEDORA
Hallgass rám!

(Ágyúlövés)

CORRADO
Hallod? Megadták a jelet.

MEDORA
Szánd meg könnyemet!

CORRADO
A hajó indulásra kész!

MEDORA
Ó, micsoda fájdalom!

CORRADO
Várnak rám.
Nyugodj meg, visszatérek!

MEDORA
Micsoda fájdalom!

CORRADO
Visszatérek!

MEDORA
Visszatérsz, de tán már előbb
holtan rogy össze e boldogtalan nő!
Egy baljóslatú hang szól szívemben:
többé nem látlak téged!
Ó, ha van szíved, itt maradsz,
vagy belehalok a fájdalomba!

CORRADO
Feleslegesen gyötör a fájdalom,
higgy nekem, boldog leszel!
Egy titkos hang súgja nekem,
hamarosan visszatérek!

MEDORA
Soha többé!

CORRADO
S látni fogom, amint fájdalmad
boldogsággá válik!

MEDORA
Soha többé nem foglak látni!

CORRADO
Igen, hamarosan visszatérek!

MEDORA
Nem!
Visszatérsz, de tán már előbb
holtan rogy össze e boldogtalan nő!

CORRADO
Egy titkos hang súgja nekem:
hamarosan visszatérek!

(Második ágyúszó)

Itt az idő. Isten hozzád!

MEDORA
Ah, ne menj el!

CORRADO
Isten hozzád!
(Elsiet.)

MEDORA
Nagy Isten!
(Elájul.)

MÁSODIK FELVONÁS

Pompás terem Szeid háremében

A háremhölgyek hímes fátylakat és ékszereket hordanak Gulnara elé.

HÁREMHÖLGYEK
Ó, mily végtelen boldogság vár reád,
a pasa legfőbb öröme vagy te!
Jöjj, Gulnara, jöjj, heveredj ide,
csak gyönyör ragyog itt rád!
Selyemruhák, gazdag ékszerek
övezik s magasztalják szépségedet.
Te vagy e hárem csillaga
a mennyeknek sincsen bájosabb hurija.

KAVATÍNA

GULNARA
Nincs a földön nálam
boldogtalanabb teremtmény!
Szeid szeret; én gyűlölöm!
Ó, te hitvány muzulmán, te még nem ismered,
te még nem érted,
mily lélek lakozik keblemben!
Ékszerrel és arannyal el nem nyered
szerelmemet!

A börtönből olykor
szabadon szállnak gondolataim
hazámnak áhított és tiszta
ege felé;
ott elragadtatott lelkem
lehányja láncait,
feledi a régi szenvedést,
a szerelem mennyországában repked.

EUNUCH
Szeid örömünnepet ül
a kivívott győzelem alkalmából.
Jöjj, te is készülj az örömre,
a pasa úgy kívánja, hogy te is lásd!

GULNARA
Ott leszek.
(A háremhölgyekhez)
Ti is velemjöttök!
(A távozó eunuchhoz)
Engedelmeskedünk parancsának!

Ah, e gyötrött lélek
egyetlen vigasza a reménység:
életem útja nem lesz
egészen a szenvedésé.
Végül az ég megkönyörül
könnyeimnek,
végre teljesíti a vágyat,
mely égeti és szaggatja szívemet.

HÁREMHÖLGYEK
Te vagy a pasa vágya,
minden szív reménye,
szívének királynéja vagy.

Pompázatos pavilon a coróni tengerparton, a kikötő telve ünnepre díszített, fényárban úszó muzulmán hajókkal.
Balra a hárem látszik – szintén fáklyákkal kivilágítva.
Jobbra sátor terített asztalokkal.

KÓRUS és HIMNUSZ

MUZULMÁN KATONÁK és VEZÉREK
Örömkiáltások
visszhangzanak mindenütt,
az éjszaka a napnál is
ragyogóbb lesz!
Csak megmutatkozunk és a garázda
csürhe elhullik.

Reszkessetek, ó, kalózok!
Villámként sújt rátok
Szeid győzetlen
kardja!
A tengeri kereskedelmi
útvonalakat biztonságossá teszi!
Reszkessetek, ó, kalózok, reszkessetek!

(Belép Szeid Szelim és más harcosok kíséretében.
Mindenki letérdel.)

SZEID
Ó, vitézeim, keljetek fel,
öröm töltse el szíveteket,
míg győzelmet és babért
készítek nektek!
Harsogjanak közben a trombiták,
és zengjen ének a győzelmes Allahnak!

Üdv Allahnak! A széles világ
zengje hatalmas nevét;
a hívő harcosok számára
győzhetetlenné teszi ő a próféta kardját.
Békeidőben szent, a háborúban rettentő
az oszmánoknak Allah nagy neve!

KATONÁK és VEZÉREK
Békeidőben szent, a háborúban rettentő
az oszmánoknak Allah nagy neve!

SZEID
Üdv Allahnak! Ha tekintete elborul,
sötétségbe és sírásba borul a döbbent világ;
ha derűs pillantást vet rá,
mosoly és szépség tölti el a teremtést.
Ha az oszmán harcosok az ő nevében küzdenek,
nincs veszély a számukra.

KATONÁK és VEZÉREK
Ha az oszmán harcosok az ő nevében küzdenek,
nincs veszély a számukra.

RECITATIVO és KIS DUETT

(Belép egy rabszolga.)

RABSZOLGA
Egy dervis érkezett,
szökve a galád kalózok
láncaiból,
esdve kéri, hogy szólhasson véled..

SZEID
Ereszd bé!
(Corrado – dervisnek öltözve – belép.)
Honnan, ó, dervis?

CORRADO
Épp csak most szöktem
a gyalázatosak karmaiból.

SZEID
Hol estél fogságba és mikor?

CORRADO
Most három hónapja annak, hogy kihajóztam
a muzulmán hajóhaddal.

SZEID
Ki mentett meg?

CORRADO
Egy kegyszerű, könyörületes halász.
Most rimánkodni járultam eléd,
védj meg engem, uram!

SZEID
Mondd, reszketnek az alávalók
haragomat félve?
Maradni vagy menekülni szándékoznak;
van valamiféle menekülőútjuk?
Tudják, milyen rettenetes
bosszú vár rájuk?
Tudják, hogy ízzé-porrá
zúzom rablótanyáikat?

CORRADO
Nem láttam egyebet, mint a börtönt,
s a láncaimat;
csupán a hullámok zúgása
jutott el füleimhez.
Csak mikor szöktem onnan,
láttam egy keveset a tengerpartból.
Hogy gúnyolódnak hatalmadon,
uram, kétségem sincs afelől.
(Indulna.)

FINALE

SZEID
Még maradj!

CORRADO
Uram?

SZEID
Így akarom.
Nem szokásom a parancsaimat ismételgetni.
(Vakító ragyogás tölti el a színpadot.)
De milyen fényesség árad szerteszét?
Tán korábban kél újra a nap?

CORRADO
(Ó, a vitézeim!)

(Felrobban egy gyújtódereglye, a tűz átterjed az összes hajóra, majd a szerájra.)

TÖRÖKÖK
Elárultak minket;
a hajók már a tűz martalékai!

SZEID
Fegyvert nekem!

TÖRÖKÖK
Szembeszállunk a vésszel!

SZEID
Nyomorult dervis, ilyen újságot hoztál?!
Elfogni!
Kém az aljas,
azonnal szaggassátok cafatokra!

CORRADO
(Csuklyáját és öltözékét ledobva láthatóvá válik sisakja és láncinge.)
Fel csak bátran, vitézeim, előre!
(A kalózok előretörnek és üldözőbe veszik a törököket.)
Verjétek le a hitványakat, űzzétek őket!

GULNARA és HANGOK A SZERÁJBÓL
Ki ment meg minket? Segítség!

CORRADO
Rohanjunk mind a gyönge nők megsegítésére!
A férfiakra halál; csak őket gyilkoljátok,
ó, ti merészek, én leszek vezetőtök!
(Társaival a hárembe rohan, majd Gulnarával a karján újra megjelenik. A kalózok háremnőket hozva követik.)

GULNARA
Ó, irgalom! Könyörülj!

CORRADO
Ne féljetek!
Tiszteletben tartva, megmentve vagytok.

TÖRÖKÖK
(kintről)
Nagy Allah! Nagy Allah!

CORRADO
(övéihez)
Rajta, bátran!
Egy utolsó erőfeszítés, és nyitva áll az utunk!

(A kalózok engedelmeskednek.)

SZEID, TÖRÖKÖK
(Bejönnek a színre.)
Il Allah! Il Allah! Halál, halál!

CORRADO
A mindenségit!
A sors legyőz!

(Anselmo és a kalózok egy része elmenekül, a többieket bekerítve legyőzik. Corrado is kénytelen megadni magát.)

Kíméljétek azt az embert!
(Corrado talpra áll.)
Valódi hős vagy,
egy nőrabló!
Hadd csodáljalak!
Nagyszerű elképzelés volt,
ám a szerencse nem állt pártodra.

CORRADO
Tartsd gőgös szádat!
Nem szavakat, halált várok tőled.

SZEID
Még ily vakmerőnek mersz mutatkozni?
Meglátjuk, nagyképű, meglátjuk,
a végső órán,
ilyen önhitten
tekintettel nézel-e
a végzeteddel szembe.

CORRADO
Csak a te hitványaid számára
tűnik rettenetesnek a halál,
ám az én erős lelkem
zárva marad a félelem előtt.
Majd meglátod, a kínzás
sóhajra bír-e!
E pokoli örömbe
nem kóstolhatsz belé!

GULNARA
(magában)
Démon vagy istenség
az ismeretlen kalóz,
e büszke orca nékem
mindenképpen drága.
Ah! Oly szerelmi láng
éled szívemben,
minőt Szeid sosem
kelthetne.
GIOVANNI
(magában)
Mit használ a merészség
a hős kebelében,
ha a sors nem mosolyog
rá kegyesen!
Corrado túlságosan
kihívta végzetét,
és most kénytelen
fejet hajtani neki.
CORRADO
Majd meglátod, a kínzás… stb.
HÁREMHÖLGYEK
Ki ne szánná
a vitézt, a hőst,
ha oly ellenségesen
fordul ellene a sors?
Véren és tűzön át,
a sorsot kihívva
akarta megmenteni
életünket és becsületünket.
MUZULMÁNOK
Győzelem, győzelem:
a vállalás teljesítve!
A rettegett hidra
feje levágatott.
A kalózok leverve,
a szabad tengereken
biztonságban
bonthatjuk ki vitorlánkat.
SZEID
Meglátjuk, a végső órán, … stb.

(Török katonák vasba verten elhurcolják a kalózok egy részét.)

SZELIM
Uram, jórészük
ledöfve hever,
emezek rabok,
a többiek visszamenekültek barlangjaikba.
Ha óhajtod, utánuk eredhetünk…

SZEID
Fölösleges lenne!
Ő már a markomban van,
másra nincs is szükségem.
(Corrado dühös gesztust tesz.)
Még fenyegetni mersz, ó, te szemtelen!

CORRADO
Méghogy én szemtelen?
Te vagy az!
Ha lenne nálam kard, ó, te szemtelen,
reszketésre késztetnélek!
Hitvány, utálatos, despota,
a fegyvertelent sértegeted!

SZEID
Meghalsz.

CORRADO
De bosszulatlanul.

SZEID
Új, borzalmas
kínzásokat,
miket sem ember,
sem ördög nem ismer,
fogok kieszelni számodra!
Ah!
Igen, kegyetlen halállal halsz,
lassú, gyalázatos,
rettenetes halállal.
Úgy akarom, hogy sorsa minden időkben
elrettentő példa legyen!
Senki kart vagy szót nem emelhet
e galád érdekében!

GULNARA, HÁREMHÖLGYEK
De, nagyúr, emlékezz csak,
e győztes férfi
megmentette életünket és becsületünket,
őt elveszejteni kegyetlenség!
Ah, iránta ne aludjék ki
minden irgalom benned!

HÁREMHÖLGYEK
De, nagyúr, emlékezz csak… stb.
SZEID
Senki kart vagy szót… stb.
GULNARA
Nem, nem, nem, ki ne aludjék… stb.
CORRADO, GIOVANNI
Lesújtottál ránk, s haragodban még csak
nagyságunkat sem méltányolod.
Eljő az idő, mikor a győztes
szerencsétlenebb lesz a legyőzöttnél!
SZELIM, KATONÁK
Igen, kegyetlen halállal halsz… stb.

HARMADIK FELVONÁS

Szeid szobája

JELENET és ÁRIA

SZEID
Végre foglyom lett ez a kalóz!
Felégette palotámat,
ebben a toronyban van
most a vesztes és a győztes szállása.
Vakmerő!
Még az én Gulnarámat is megpróbálta elragadni!
És ő… Ó, féltékenység!
Kegyetlen kígyó,
pillantásoddal hideg mérget
juttatsz a szívbe!
Ó, milyen rettenetes órákat
szerzel annak,
aki kétkedik és szeret,
aki gyanakszik és imád!
Ó, menj! Takarodj, gyötrő gyanú,
őrjöngéseiddel ne zaklasd keblemet!

Száz bájos szűzleány
áhította szerelmemet,
mit sem adtam rájuk, mert szívem
csak Gulnaraért dobogott.
Ám, ha a bennem lángoló szerelmet
most megkísérli elárulni?
Add, ó, bosszú, villámidat,
hogy elhamvasszák az aljast!

De először űzzük ki lelkemből
e keserű bizonytalanságot. Hahó!

SZELIM
Uram?

SZEID
Idefigyelj! Gulnarát elém, de azonnal!
Az arcátlan fickó utolsó napja
virrad holnap.
Kínok között pusztuljon!
Halottad?

SZELIM
Értettem.

SZEID
Most eredj!

Közeleg már a te pillanatod,
büszke bosszúvágyam;
kínzására gondolva
már kezdem is a megtorlást!
És Gulnara? Ha csalatkoznom
kell lelkében,
esküszöm, szerelmesében
zsarnokára fog találni!

KETTŐS

(Belép Gulnara.)

SZEID
(Itt van! Színleljünk!)
(Gulnarához, gúnyosan)
Jöjj, Gulnara!

GULNARA
(Itt a pillanat!)

SZEID
Jöjj, drágaságom!
Te, édes gondolataimnak kezdete és vége!

GULNARA
Győztél?

SZEID
Győztem: Corrado fogságomba esett.
A következő napon meghal.

GULNARA
Így igazságos. Mégis,
ha életben hagynád…?
Nem kérhetnél a fejéért
magas váltságdíjat?

SZEID
Nem engedném szabadon szultánom
háremének összes kincséért sem!

GULNARA
Nem is szabadon gondoltam,
csak hagyd életben,
fogolyként több hasznot hozna…

SZEID
Ellenségem élete ennyire drága
hát neked? Szép Gulnara
higgy nekem, túl nagy fába vágod a fejszédet!
Hiába kérlelsz, hiába színlelsz…
Szereted őt, te alávaló!

GULNARA
Uram, mit hallok?

SZEID
Arcodon olvasom
a rettentő bűnt!

GULNARA
Hálátlan!

SZEID
Hord el magad! Szégyenpírod
elárulja szívednek gyalázatát.
Ám jól figyelj tanácsomra, ó, te orcátlan nő,
nem csak a kalóz van veszélyben!
Még egyet szólj, az lesz az utolsó szavad!

GULNARA
(Hogyan mentsem meg?)

SZEID
Erre gondolj, és rettegj!

Átkozott legyen a pillanat,
melyben kimentett téged a tűzből!
Uradnak nem mátkája,
utálatos szolgája leszel!
Reszkess, te elvetemült! Nem tudod,
milyen rémes sors vár rád.
Nem tudod, hogy szívem gyanújában
a halál les rád.

GULNARA
(Fenyeget; nem ismeri
mire képes egy sértett lélek.
Nem tudja, mily dühödten lángol
bennem a harag és a szerelem.)

SZEID
Reszkess, elvetemült! Reszkess, reszkess!

GULNARA
(Jaj neked, zsarnok, ha eszembe idézem,
hogy bemocskoltad becsületem,
hogy te vetettél oda, te aljas,
a gyalázatnak és a fájdalomnak!)

SZEID
Reszkess, reszkess!
(Távozik.)

GULNARA
(Miután Szeid távozott.)
Jaj neked, zsarnok!


Torony belseje.
Szemközt a tengerre nyíló, zárt ajtó, amellett erkély nagy rácsokkal.
Balra rostélyos ajtó, mai a szeráj felsőbb szintjére vezet. Egyik oldalt durva fekhely.

A vasravert Corrado büszkén járkál.

JELENET és KETTŐS

CORRADO
Íme, rab vagyok!
Nagyratörő ámaim elenyésztek!
Becsületem bizonytalan,
életem még inkább!
A gyűlölet és a szenvedés számomra
egyformán keserves gyötrelem.
Boldogtalan Medora!
Mennyire sajnálom!
A szörnyű hír megöli.
Bárcsak lenne egy kardom,
ha ezeket a vasakat…!
De jaj! Hiú ábrándok!
Fárad testemnek
egy pillanatnyi pihenés jutna bár,
s az alvás ne venné el az időt attól, ki halni fog!
(A fekhelyre heveredik és elalszik. Gulnara lép be óvatosan.)

GULNARA
(A kalózt figyelve.)
Alszik? Mégis, sokan
virrasztanak érte könnyek közt.
Milyen ismeretlen erő
teszi oly drágává őt nekem?
Az életemet köszönhetem neki…
De… ébred már…

CORRADO
(Meglepetten fölkel.)
Élő vagy, vagy kísértet?

GULNARA
Meg sem ismered azt,
akit a tűzből kimentettél?
Hozzád jöttem…

CORRADO
Mi végre?

GULNARA
Magam sem tudom;
ám ellenséged bizonyosan nem vagyok.

CORRADO
Nem vagy az?

GULNARA
Biztos lehetsz benne.

CORRADO
Akkor kevésbé lesz kemény számomra a halál.

GULNARA
Szeid úgy akarja;
hiába könyörögtem miattad.

CORRADO
Miattam, miattam könyörögtél?

GULNARA
Szabadon fogsz távozni innen, esküszöm!

CORRADO
Ki visz ki engem a börtönből?

GULNARA
Két karom segít neked.

CORRADO
Nem! Ha győzni nem tudtam,
képes leszek meghalni…
Visszautasítom.
Egy gondolat gyötör csupán…

GULNARA
Ki miatt?

CORRADO
Egy szomorú lélek miatt…

GULNARA
Hát szerelmes vagy? (Én szerencsétlen!)

CORRADO
Ő most magányos és gyámoltalan.

GULNARA
Szerelmes vagy hát?

CORRADO
Egy angyal!

GULNARA
Mennyire irigylem!

CORRADO
És te nem Szeidet szereted?

GULNARA
Azt a barbárt?
Rabszolga vagyok, kalóz!
Doboghat egy szolga szíve
elnyomójáért?
Csak a szabadok szívéből
sarjadhat szerelem.
De mit is beszélek? Egyetlen gondolatom
a te sorsod legyen, ami most tőlem függ!
Letöröm béklyódat!

CORRADO
És képes vagy rá?

GULNARA
Igen, igen, mindenre képes vagyok… Kövess!

CORRADO
Kövesselek? És a láncaim?

GULNARA
Lehullnak. Megvesztegettem
szolgákat, katonákat és pribékeket…

CORRADO
Te nő!

GULNARA
Bizalmatlan vagy? Gyors hajó
vár ránk a parton;
már minden előkészítve; kövess!
Először is megmutatom az utat.
Szeid, ki őriz téged,
most álomba merülten hever.
Fogd, ez egy gyilok…
Az áldozat többé föl nem kel.
Ó, jöjj!

CORRADO
Elég legyen, Gulnara, hagyj engem,
hiába kérlelsz!
Sosem lennék képes alattomos
fegyvert kézbe venni…

GULNARA
Az én szorult helyzetem indítson meg,
ha a magadé nem, te megátalkodott!
Jöjj, add át magad…

CORRADO
 Ah, engedj át végzetemnek!

GULNARA
Hálátlan!
Hát nem tudod, hogy már fejünk felett
tombol a vihar;
hogy néked a vérpadot, nékem a vesztőhelyet
világíthatja meg a hajnalfény? Ah!
Ah, meneküljünk e falak közül,
teret nyit számunkra a tágas tenger!

CORRADO
Nem, nem, engedj át a végzetemnek,
az égben halálom van megírva.

GULNARA
Meneküljünk e falak közül…
CORRADO
A mindenség harcol ellenem,
Isten rám tette jelét.
átkozott vagyok a földön,
átkozott vagyok az égben.

GULNARA
Meneküljünk, szökjünk!

CORADO
Nem.

GULNARA
Tehát elutasítod, hogy megszökj vélem?

CORRADO
Elutasítom.

GULNARA
Egy gyilkos szerszám félelmet
kelt benned, a haramiában, a kalózban?
Egy gyönge nő mutassa meg, hogyan kell használni?!
(Elrohan a tőrrel.)

CORRADO
Mi teszel?!

(Villámlik, mennydörög.)

Sújts le fejemre
rettenetes villámoddal, könyörtelen isten!
Végre szakítsd meg ezt a nyomorult életet!

(A vihar elvonul, az égbolt lassanként felderül.)

Ó, hát élek! Élek.

(Gulnara reszkető lábbakkal hátratekingetve visszatér, lerogy.)

GULNARA
A munka elvégeztetett.
Már ébredezett… és meghalt!

CORRADO
Te, Gulnara, megölted?!

GULNARA
Vége van.

(Fölkel, Corradóhoz megy.)

A föld, az ég borzad tőlem…
Csak te ne tedd!
Szerelmedért lettem
bűnös, te drága idegen.
Meneküljünk; a végzet
vaslánccal fűzött hozzád!
Téged, kit reménytelenül szeretek, ah,
legalább megmentelek!

CORRADO
Immár boldogtalanabb vagy nálam,
s miattam vagy az.
Miért kívántad fölkelteni,
te nő, lelkifurdalásomat?
Túlontúl rettenetes,
túlontúl kegyetlen hozzám a végzet!
Ha nem adatott meg, hogy szeresselek,
legalább megmenthetlek!

Az első jelenetben látott tengerpart. A háttérben lehorgonyzott hajó.

ZÁRÓ HÁRMAS

MEDORA
(a kalózokhoz)
Hallgattok…
Nem is merek kérdezősködni…
Mégis szeretném… a férjem…
Néma csend. Jaj nekem! Mindent tudok.
Az én Corradóm, az én Corradóm nincs többé.
(Hamarosan vele leszek…
már bensőmben a halál!
Életem virágában
boldogan szállok a sírba,
mely vélem együtt a szerelmet is magába zárja.)
Az én Corradóm, az én Corradóm nincs többé. Ah!

LÁNYOK
Ne veszítsd el a reményt, ne veszítsd el a reményt, Medora!

KALÓZOK
(A tengert figyelve)
Ej! Egy vitorla!
Barát vagy ellenség?
Jelt adott;
és egy másodikat is!
Barátságé? Ki lehet az?
Ó, öröm! Ő az!

MEDORA
Ő az!

KALÓZOK
Corrado! Ő az, Corrado!

MEDORA
Mi tettem?

MEDORA, GULNARA, CORRADO
Ah, ez ölelés gyógyír
hosszú fájdalmamra/fájdalmadra!
LÁNYOK
Ah, még a boldogság fénysugara
ragyog e lélekre!
KALÓZOK
Véled harcolni és győzni
megadatik  még nékünk!

MEDORA
Elégedett boldogságban halok meg immár.

CORRADO
De hát mit beszélsz?

MEDORA
Tekints rám!

CORRADO
Nagy Isten!

MEDORA
De ki ez a nő,
kit sírni látok itt?

CORRADO
Olyas valakit látsz benne,
aki miattam lett boldogtalan;
az én életemért tette kockára
a maga életét.
Szeid kegyencnője volt;
a hárem felgyúlt,
én megmentettem az életét.
Hálából és könyörületből
összetörte
béklyóimat, és elragadott
a rettenetes halál elől.
Együtt szöktünk el.

LÁNYOK, KALÓZOK
Ó, nagylelkű nő!

MEDORA
Fogadd köszönetemet!

LÁNYOK, KALÓZOK
Ó, nagylelkű nő!

GULNARA
Nem tartok igényt köszönetre,
nem vagyok méltó rá;
bátorságom nagyonis bűnös volt.
Nem akarok a lelkifurdalásomról beszélni;
megijesztene, elborzasztana.
Elég annyit tudnod, hogy szívemet
inkább vezette a szerelem, mint a könyörület.

MEDORA
Szereted őt? Mit hallok?!

GULNARA
Ó, igen! Imádom, ám hiába, mindhiába!

MEDORA
(Corradóhoz)
Igaz ez?
Corrado, meghalok!

CORRADO
Mit tettél, ó, te boldogtalan?

MEDORA
Már halottnak hittelek,
és nem tudtam volna tovább élni. Bocsánat…

CORRADO
Nyílj meg, ó, föld, és nyelj el!

LÁNYOK, KALÓZOK, GULNARA
Ki tudja immár visszatartani könnyeit?

MEDORA
Ó, Corradóm, jöjj közelebb!
Legalább az legyen vigaszom,
hogy a szeretett kebelen
lehelem ki lelkemet.

CORRADO
Ah, ha te meghalsz, kietlen
sivatag lesz nékem a föld…

GULNARA
Egy boldogtalan szerelem
drága, ártatlan áldozata!

CORRADO
Életem harcát
nem bírom tovább folytatni.

GULNARA
Szívünk gyászos dobbanásaiban
fogsz továbbélni.

CORRADO
Ó, nem! Ne halj meg!

MEDORA
Az élet fénye kihunyóban…

CORRADO
Ó, én kedvesem!

MEDORA
Többé… nem látlak… Isten veled!…

CORRADO
Ó, én kedvesem!

MEDORA
Az égbe, Isten elé…
szállok… érted… érted fohászkodni.

LÁNYOK, KALÓZOK
Ah, túl sok volt számára
a hosszú szenvedés…
GULNARA
Vidd az égbe bűnbánatom
könnyeit!
Irgalmat, bocsánatot kérhetsz
számomra Istentől.
CORRADO
Ó, én kedvesem, nézz rám!
Én vagyok az, a szerelmed!
Ha isten fűzött hozzád,
most miért, ó, miért akarsz itthagyni?
MEDORA
Nem látlak többé… Isten veled!… stb.

(Medora meghal Corrado karjaiban.)


CORRADO
Meghalt Medora!
A tenger habjai nyeljenek magukba!
(A vízbe veti magát.)

KALÓZOK
Mit teszel? Corrado!
Ah, siessünk megmenteni a szerencsétlent!
GULNARA
Ó, egek!
(Összerogy.)

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása

A Magyar Operaénekesek Egyesületének kiáltványa

A hírekben olvasván a kiváltó okokat, sajnos e mellett nem lehet szó nélkül elmenni:

A Magyar Operaénekesek Egyesületének kiáltványa 

Kritikus időket él Európa, nemzetünk és a művésztársadalom. Most, amikor a fenntartható fejlődés manővereinek hálójában a mindennapi lét fenntartásának erkölcsi és emberi kérdései maradnak megválaszolatlanul, minden művészi alkotóközösségnek meg kell szólalni. A válság oka a pénztelenség. A pénztelenség oka pedig a válság. Lehet, hogy mégis nyereségesek döntenek életünk fölött? A kultúra, művészet, az oktatás és az egészségügy az intenzív osztályra került, de ott is csak addig élhet amíg vagyont és kényelmet nem veszélyeztet. Létező az lesz, akinek létezése kifizetődik. A Magyar Operaénekesek Egyesülete felszólítja tagságát, az Operaházban alkalmazottként, és hazai vendégművészként közreműködő énekeseket, illetve az alkotóművészi közösségeket, hogy emeljék fel szavukat az ember művelésére és gyógyítására szentelt intézmények elsorvasztása ellen. A Magyar Operaénekesek Egyesülete leszögezi, hogy a Magyar Állami Operaháznak a kárpát-medencei magyarság első számú dalszínházának énekművészi közössége, példaértékű múltjával, tehetséggel betöltött jelenével és ígéretes utánpótlásával együtt a magyar nemzet kulturális közkincsét képezi. Mindaz aki eme vagyon szétszórását, a társulat felszámolását, művészi műhelyeinek lebontását tervezi, illetve ennek végrehajtásában segédkezik, súlyos bűnt követ el, és lelkiismereti felelősséggel tartozik önmaga és embertársai előtt. A Magyar Operaénekesek Egyesülete kijelenti, hogy a Magyar Állami Operaház énekeseinek elsőrendű felelőssége van a magyar operajátszás jelenének és jövőjének mindenkori, naprakész meghatározásában. Kérjük a Magyar Állami Operaház vezetését, hogy befolyását latba vetve, megbízatásával élve minden erejével óvja meg a társulatot az egzisztenciális ellehetetlenülés, és az emberi méltánytalanság mindennemű formájától, és kezdjen alkotó, megoldáskereső párbeszédet a Magyar Operaénekesek Egyesületének választott képviseletével a magyar operajátszás országos helyzetéről és jövőjéről. 

Köszönettel: 

a Magyar Operaénekesek Egyesülete elnöksége 

Az Országos Sajtószolgálattól átvéve

Attila, az elpusztíthatatlan

A YouTube számtalan csodája között akadtam rá erre a ritkaságra, Verdi Attilájának 1972-es margitszigeti előadásának felvételére. Nemcsak a karmester, Lamberto Gardelli, a fiatal Marton Éva és az ifjú Gregor József miatt érdekes ez a felvétel. Itt még "B" nélkül énekel a pályakezdő Nagy János egy kis szerepet, színpadon láthatók-hallhatók Kónya Lajos és Bódy József, s a hatalmas színpad -a manapság törpévé nyomorított, vastraverzes, kellemetlen megjelenéshez képest - még fáktól ölelt óriási játéktérként pompázik sok-sok szereplővel, lovakkal, hatalmas díszletelemekkel...
És van még egy külön érdekessége ennek az előadásnak, ami csak az utolsó percekben derülne ki, de én már most lelövöm a poént: a mi Attilánk nem hal meg a darab végén! Se orrvérzés, se méreg nem viszi sírba, de még csak Odabella pengéje sem döfi át, ahogyan az az eredeti darabban meg vagyon írva. Sőt! Attila az, aki kardját indulatosan Odabella ágyékának szegzi, s ettől a nő döbbenten hanyatlik a földre. Hunniában mégsem ölheti meg egy kezdő énekesnő a világhódító hadvezért! Még a pártállami idők kellős közepén sem...



A szöveg nyersfordítása