Mozart - Parini: ASZKANIUSZ ALBÁBAN

ASZKANIUSZ ALBÁBAN
(Ascanio in Alba)

Ünnepi színjáték két részben

Szövegkönyv: Giuseppe Parini

SZEREPLŐK:

VÉNUSZ                                              szoprán

ASZKANIUSZ, Vénusz unokája           szoprán  

SZILVIA, nimfa                                  szoprán

AKESZTÉSZ, pap                               tenor

FAUNUSZ, pásztor                           szoprán

KÓRUS: géniuszok, pásztorok, pásztorlányok

ELSŐ RÉSZ

Pásztorünnepeknek szentelt tágas térség, hatalmas, lombos tölgyekkel körülvéve, mik kellemes, szent árnyékot vetnek maguk köré.

A zöld fasor mentén a föld természetes kiemelkedései láthatók, melyek az emberi kéz munkája nyomán ülőalkalmatosságul szolgálnak a pásztorok számára.

A középen rusztikus oltár faragott csodalénnyel;

a fáma szerint tőle ered Alba város neve.

A fák között itt-ott kilátás nyílik a gyönyörű, derűs tájra: néhol kunyhókkal, a dombokról bővizű, tiszta patakok csörgedeznek.

A láthatár szélén kéklő hegyek, melyeknek csúcsai belevesznek a ragyogó égbolt azúrjába.

ELSŐ JELENET

Vénusz száll ki kocsijából; Aszkaniusz a kocsi mellett, az istennő kíséretében daloló és táncoló gráciák és géniuszok.

Miután Vénusz kiszállt, a lefátyolozott hintó – mint egy könnyű felhő – elillan a levegőbe.

GÉNIUSZOK, GRÁCIÁK

Sem kedvesebb, sem nagyobb

istennő nincs náladnál,

égi Vénusz,

nincs, nincs!

Ó, Istennő, te vagy

az emberek számára a szerelem,

az ég tőled nyeri

dicsőségét.

Ha egy nép kegyességedet

élvezi,

nem találhat

boldogabb birodalmat.

Szolid zabolával

uralkodsz a szíveken,

mik többé nem is vágyakoznak

a szabadság után.

VÉNUSZ

(Kíséretének, amely a háttérbe húzódik és kecsesen elhelyezkedik.)

Géniuszok, gráciák, és puttók,

megálljatok, hallgassatok;

fékezzétek, szüntessétek

szárnyalástokat, hű galambjaim!

Ez itt az én istenségem számára szent, kedves föld.

Lásd, Aszkaniusz, reménységem, íme a ligetek,

miket együtt jártunk,

nagyságos atyád és én. Boldogan emlékszem

arra az időre. Az előjelek is

arra mutattak, ez a választott nép,

mely egy napon

kegyemben részesül.

(Az oltárra mutatva.)

Azon az oltáron

látod a faragott fenevadat,

mely hátán szokatlan gyapjúval díszítve

tűnt elénk. A nagy Aeneas állítá

a tett emlékéül; s ez adja majd a város

nevét, mely ma általunk

nyeri dicső kezdetét. Én akkortól

kegyes bőkezűségemben részesítem

e boldog népet: szívem

gyakorta tér ide vissza

lakhelyemről, az áldott szférákból.

Ám isteni mivoltomban nem uralkodhatom itt

folytonos jelenléttel:

uralkodj itt helyettem! Nemes, nagylelkű,

jóságos atyád, aki Ilionból jött

a latin partokra, immár a mennyben él

újabb istenként az istenek között:

s te vagy most gyöngéd vigaszom.

ASZKANIUSZ

Anyám – ahogyan hívatni

szereted magadat, Istennő helyett –,

mily sokat köszönhetek néked!

VÉNUSZ

Tudod, már négy alkalommal

vezette a nap e zöldellő dombokra

a gyümölcshozó őszt,

mióta a barátságos népnek ajándékot ígértem

drága törzsemből. Mindnyájan várnak,

mind látni akarnak téged, mind esengve rogynak

az oltárhoz; s a szép pillanat

mindenkit száz meg száz fogadalomra sarkall.

Hajtásaid árnyékát

várja a nyájas föld.

Élj, választott sarjam,

méltó leszel hozzám!

Szívem tudja már,

mire viszed még;

már gondoskodása arra utal,

munkája benned magasztaltatik föl.

ASZKANIUSZ

Ám a bájos nimfa, ki a győzhetetlen

Herkules sarjadéka? Ah, mondd csak, a mátkám,

Szilvia, Szilvia hol van? Oly sokat

Szóltál róla szívemhez,

a hír is róla harsog szerte, s a világ oly sok jót vár

nászomtól.

VÉNUSZ

Szeretett ivadékom,

mielőtt a nap lenyugodna

a legbölcsebb nimfa férje leszel,

aki csak istenek véréből valaha is született!

Álmában a hajnal sugarai közt

már megjelentem Akesztésznek, az előkelő szűz őrizőjének.

Ő már elindult szent szálláshelyéről,

és a boldog népnek, valamint kedves nimfádnak,

a boldog hírt jelenteni idejön.

ASZKANIUSZ

Ah, kedves anyám, mondd csak,

közel van hát az óra?

De ki tudja, vajon ő szeret-e engem?

VÉNUSZ

Imád.

ASZKANIUSZ

Hiszen sosem látott!

VÉNUSZ

Ábrázatod

ismert már előtte.

ASZKANIUSZ

Honnan?

VÉNUSZ

Parancsomra Ámor

kegyes csalást vitt végbe.

ASZKANIUSZ

Mit tett hát?

VÉNUSZ

Negyedik esztendeje már,

hogy Ámor a nimfa oldalán mutatkozott helyetted.

Pontosan a te alakodat öltötte magára.

Ezt az orcát, ezt az ajkat, ezt a szempárt,

ezt a hajzatot, ezt a hangszínt.

Akár kocsim egyik galambja

hasonlít a másikhoz,

úgy hasonlít rád Ámor.

ASZKANIUSZ

S mi Ámor feladata

a szeretett nimfa mellett, Istennő?

VÉNUSZ

Hogy elvegyülve a szunnyadó lány könnyű álmai közt folyton feltűnjön, téged mutatván néki;

ígyen töltse el a leányka elméjét, ki téged, a vonzó látomást, felébredvén is maga előtt lát.

ASZKANIUSZ

Mi kedves bűbájt

fedsz fel előttem, ó, nagy istennő! Mire is várok még?

Száguldjunk a nimfához! Lábai előtt

akarok hűséget esküdni!

VÉNUSZ

Csak tenéked kell

nyomába eredned,

engem más feladatok szólítnak el:

nem csak egy halandó kedves az istenek előtt.

ASZKANIUSZ

Igen; megmondom, hogy én vagyok

az ő Aszkaniusza, hogy ez a szív imádja őt,

hogy a mennyei Istennő

sarja vagyok…

VÉNUSZ

Nem, még ne leplezd le magadat!

ASZKANIUSZ

Egek! Miért?

VÉNUSZ

Bízz bennem!

Találkozz véle, de hallgass arról,

ki vagy, honnan jössz, és ki vezet téged!

ASZKANIUSZ

Ó, kegyetlen némaság!

VÉNUSZ

Mondd, nem kívánod saját szemeddel látni, meddig terjed Szilvia imádata? Mily kimagaslóan erényes,

mennyire méltó a szerelem ajándékára, a csodálatra,

a megbecsülésre? Ez az útja.

ASZKANIUSZ

Teljesedjék be akaratod,

ó, anyám! Esküszöm, hogy titkolom kilétemet,

míg neked úgy tetszik. Ma megmutatom neked,

nagyon is képes vagyok engedelmeskedni.

VÉNUSZ

Jöjj keblemre! Az engedelmes lélekről,

a gyöngéd szívről, a tisztelettudásról,

mivel az istenek felé viseltetsz, megismerlek;

legméltóbb utódja vagy

atyádnak és nekem.

Hamarosan viszontlátsz itt.

Addig keresd meg arádat óvatosan: csodáld,

amint most is a boldogságodat szövi tisztes erkölcsből ,

amint a művészet, a természet és az ég segédkezik neki a csodás munkában!

(Távozni készül.)

GÉNIUSZOK, GRÁCIÁK

Nincs nálad szeretni valóbb,

nagyobb istennő,

égi Vénusz,

nincs, nincs!

(Vénusz távozik a táncoló, daloló kórus kíséretében.)

Szelíd zabolával

uralkodsz a szíveken,

mik többé nem is vágyakoznak

a szabadság után.

MÁSODIK JELENET

Aszkaniusz egyedül

ASZKANIUSZ

Miért kell hallgatnom?

Miért kívánod, hogy ismeretlen legyek imádottam előtt?

Mily kegyetlen parancs, istennőm!

Te szítod keblemben

az ártatlan lángokat: igaz érzéseket,

buzgó hevületet, s közel őhozzá,

sorsomnak fényes pályáját

váratlanul megszakítod?

Ah, mily áldozatot vársz szívemtől?

Miért kell hallgatnom?

Miért kívánod, hogy ismeretlen maradjak imádottam előtt?

Bolond! Mily badarságokat beszélek!

Hiszen tudom, az istennő szeret; rá bízom magamat.

Ó, anyám, bocsásd meg kétkedésemet!

Ám hol van a nimfa? E partok között

ki mutatja meg kedvesemet? Igen, szívem,

bizonnyal rá fogunk ismerni! Ahol egy arcon

az erény legtisztább ragyogását látod feltűnni,

ahol összetalálkozik

az egyszerű méltóság, tekintélyes kifinomultság,

a mesterkéletlen határozottság,

s a mennyei szemérmetesség, ahol két szem sugarában

egy emelkedett elme szolid báját,

s lángoló szellemét látod csillogni,

ott találod mátkámat. Gyöngéd dobbanásaid,

rezdüléseid el fogják árulni neked.

Igen, szívem, bizonnyal rá fogunk találni!

Kedvesem, erényességed

már a távolból lángra gyújtott;

engedd hát, hogy szép nevedet

sóhajthassam!

Hiába rejtőzöl, ó, kedvesem,

ritka erényességed

a szerénység köntösében

messziről tündöklik.

HARMADIK JELENET

Pásztorok, Aszkaniusz és Faunusz

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök,

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon bennünket,

láncolja ide a szerelem!

ASZKANIUSZ

(Félrehúzódik.)

De minő ének zengedez!

Miféle pásztorcsapatot látok idegyűlni?

FAUNUSZ

(észre sem véve Aszkaniuszt)

Hol a hely és a művészet

kényelmes teret biztosít

az ünnepi tanácskozásoknak, s a szent szertartásnak,

ide jöjjetek, ó, pásztorok! Istennőnknek szent nap a mai.

Az ő magasztos nevének,

nem Bacchuszénak és Vertunuszénak

kívánunk hálát adni

a szerencsés ősz közeli elmúltán.

Az ég szolgája, a bölcs Akesztész,

úgy látszik, késik. Magasztos gondolataiba temetkezve

láttam őt az imént. Szentséges arcáról szokatlan öröm

mosolygása sugárzott.

Tán közel már az ígért adomány:

talán a kegyes istennő

bevégzi hűséges népe sorsát.

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon bennünket,

láncolja ide a szerelem!

(A kórus kecsesen elhelyezkedik

a fasor mentén.)

FAUNUSZ

(Aszkaniusz felé fordulva)

De ki vagy te, aki ismeretlenül

bolyongsz közöttünk? Arcod arra emlékeztet,

mint mikor egy isten

leszáll a halandók közé. Milyen vágy

vezérel hát hozzánk?

ASZKANIUSZ

(Faunuszhoz lépve)

Idegen vagyok.

A sóvárgás vezetett ide,

hogy láthassam kies dombjaitokat,

a tiszta tavakat, a zöld mezőket,

e bőven csörgedező vizeket.

Latiumban úgy hírlik, áldott emberek,

a jótékony Természet

köztetek felhalmozza mind ama javakat,

melyekből másoknak csak juttat.

FAUNUSZ

Ah! Inkább egy istennő kegyének

tartozunk hálával; ám nem

olyannak, amilyennek a pórnép

képzeli olykor tiszteletlenül az isteneket, hanem Jupiter

malasztos leányának az égben. Ahová ő mosolyog

a szeretet köreiből, ott földerül ez a föld.

A természettől nyert javakat, gondozza, óvja,

megédesíti, gyarapítja.

Bőséget ont e mezőkre,

s a termékenység lelke jár vele.

A kunyhókba szorgalmat visz,

s szolid szabadságban

tartja, ösztönzi azt. Az ő kegyessége

a mi harmatunk, s szeme sugara

olyan nekünk, akár a nap fénye.

Ha ajkam nem mond többet,

ne ítélj hálátlannak.

Aki ennyi jóra született

tudja mennyire szerencsés,

de megmagyarázni nem képes.

Amikor barátaidhoz

visszatérsz a hazai partokra,

éld az életedet, és meséld majd el:

„Láttam az kezdeti idők

édes fészkét.”

ASZKANIUSZ

(Mily jólesően hangzik

leszármazottad szívének,

ó, Istennő, e dicséret!)

FAUNUSZ

(Egyik oldalról a szín belsejébe nézve)

Lássátok, pásztorok!

(A kórus fölkel, előre jön)

Íme, lassan közeleg a dombról

a tiszteletreméltó Akesztész, s lám,

véle együtt jő a nimfa!

ASZKANIUSZ

Hah, melyik nimfa?

Mondd, áruld el, ó, pásztor!

FAUNUSZ

Szilvia, Alkidész

isteni, ragyogó sarja.

ASZKANIUSZ

(Jaj, szívem,

fékezd hevedet!

Lám, imádott mátkám itt van közel!)

FAUNUSZ

(Aszkaniusznak jelezvén,

aki ugyanarról az oldalról figyel)

Tekintsd, ó, idegen, mily fenségesen,

kecsesen lépdel; követőire

mily emberségesen mosolyog,

hogyan osztja meg közöttük

tekintetét és szavait.Hát nem úgy tűnik,

hogy a lélek szelíd harmóniája

és a gondolat emelkedettsége áll őrt

e szép gesztusok felett?

ASZKANIUSZ
(Igaz, igaz.

Nem bírom tovább. Ha itt várom,

felfedem a titkot, s megszegem eskümet!

Bárcsak távozna már!)

FAUNUSZ
Legény, nem illik

itt maradnod, hogy ismeretlen idegenként

tanúja légy

a szelíd Szilvia gondolatainak.

De ha annak óhaja gyúlt benned, hogy közelről csodáld,

s szülőföldedre hírt vigyél róla,

a sürgésforgás ott elrejt.(A pásztorokra mutat.)

ASZKANIUSZ

Legyen óhajod szerint, udvarias pásztor!

(Visszahúzódik és elvegyül a pásztorok között. A kórus közeledik kétoldalról/ Akesztész és Szilvia felőli oldalról)

NEGYEDIK JELENET
Aszkaniusz, Faunusz, pásztorok, pásztorlányok vagy nimfák, Szilvia pásztorlányok körében és Akesztész

PÁSZTOROK, PÁSZTORLÁNYOK

Szívedben Diana,

elmédben Pallasz vagy te.

Herkules nemzetségének

virága vagy, bölcs leányzó.

A becses tanulmányok, s a művészetek

a kedvteléseid és büszkeségeid,

s a múzsák dalai is

kedvesek füleidnek.

Szíved a legszebb

erények fészke,

mégis a szerénység az,

ami sugárzik rólad mindenkor.

AKESZTÉSZ

Ó, magasztos istennő,

ó, embereknek üdve, ó, mennyek

éke és fényessége! Mit várhat még

tőled e szerencsés föld?

Mi mást tehetsz, te hűséges, ragaszkodó nép,

mint hogy fohászkodsz őistennőségéhez,

vagy fogadkozol néki?

Minden teljesült.

A helybéli Aeneas

hőn óhajtott sarja

tiétek lész, mielőtt a nap leszáll.

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon bennünket,

láncolja ide a szerelem!

AKESZTÉSZ

Az istennő saját kezével

adja őt nektek. S ez még nem minden!

Új várost láttok emelkedni itt

az istennő, s a fiú kiemelkedő művét.

E szegényes szállások,

e szűkös viskók

tekintélyes paloták és fenséges épületek leendnek!

Más tágas építmények

szentek lesznek a múzsáknak, ismét mások

az ősidők emlékének őrizői a jövendő számára,

mások a nyomorultak menhelyei,

mások az elvetemültek fékezői, mások gyötrelmei

azon rettenetes szörny bűnös ivadékainak,

mely hajdan az aventinusi erdők

gyalázata és rettegése volt

s gyászos veszély nékünk, szomszédoknak.

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon bennünket,

láncolja ide a szerelem!

AKESZTÉSZ

(Szilviához fordul.)

Ó, én dicsőségem, gyógyítóm, ó, Alkidész törzsének

imádott záloga, ó, én Szilviám,

ma férjhez mész. Mától Aszkaniusz

támasza leszel, szerelme, reménye.

E föld boldogsága,

s öröme lesztek ti ketten.

Keblemben a lélek,

ó, isten, csak úgy ugrál az örömtől.

E túláradó boldogságot

el sem bírom viselni!

Drága Szilvia, barátaim,

ha vélem együtt boldogok vagytok,

ó, jöjjetek, osztozzatok

a szívem örömében!

SZILVIA

(Mit tegyek én, szerencsétlen?) Mondd, Akesztész,

honnan tudsz minderről?

AKESZTÉSZ

Az istennő árulta el!

SZILVIA

Mikor?

AKESZTÉSZ

Midőn a hajnal még

rózsapírba sem borult.

SZILVIA

S mit parancsolt?

AKESZTÉSZ

Hogy hírt adjak néked,

hírt adjak a pásztoroknak;

majd hajából isteni illatot árasztva eltűnt.

SZILVIA

(Jaj, nem tudom, mit is tegyek.

Hallgassak? Felfedjem magamat?)

AKESZTÉSZ

(A nimfa zavarban van!

Istenek! Mi lesz?)

SZILVIA

(Nem, egy tiszta léleknek

ily esetben nem illő titkolnia érzelmeit.)

Hallgass meg, Akesztész!

AKESZTÉSZ

Egek! Mit akarsz mondani?

Mi bánat nehezül rád e boldog pillanatban?

SZILVIA

Atyám! Ó, istenek…! Mily gyötrelem!

Szerelmes vagyok.

AKESZTÉSZ

(Jaj, fellélegeztem végre!)

S ettől szenvedsz? Hát nem szerelemre méltó

a vőlegényed? Bűnnek hiszed,

hogy szereted?

SZILVIA

Sőt, atyám, akár egy istent,

úgy tisztelem, s becsülöm. Érdemei

mind helyet kaptak szívemben. Mindenki

az ő erényeit méltatja. Ki Mars kedveltjének mondja,

ki Uránia szerettének, ki meg

a múzsák támogatójának,

ki testi erejét magasztalja, ki szellemét;

ki azt mondja, nagyságos apjának

nemes szíve van benne,

ki, hogy az Istennő végtelen irgalmassága

áradt át őbelé.

Igen, ám másik szerelem

lángját érzem keblemben;

és nem csupán az ártatlan érzelem

uralkodik benne.

AKESZTÉSZ

Ó, nem, Szilvia, tévedsz,

ártatlan vagy. Hosszú ideje ismerem

erényességedet, jobban mint te.

Leányom, beszéld el, mit érez szíved,

hűséges őriződ ezt tanácsolja.

SZILVIA

Halld, Akesztész, s döbbenj meg! Elközelgett a nap,

mikor a malasztos Istennőnek hitet tettem rá,

hogy Aszkaniusz hitvese leszek.

Ezer boldog ábrándkép

öltött testet attól a naptól,

elborították gondolataimat,

s lelkem édes álomba merülve

ártatlan prédájuk lett:

mert ekkor váratlanul, – ó, egek! – nem is tudom, álmodtam-e, 
feltűnt egy ifjú! Szőke haja hullámzott

hátán, s bájos orcáján

a liliomok közt rózsa nyílt :

kecses szempillája…

Atyám, bocsáss meg, legyen elég ennyi...!

Tovább beszélvén a tapintatlan gondolat

tovább dicséri a kedves képet,

mely szerelmessé teszi.

AKESZTÉSZ

(Mily szeretetre méltó tisztaság!) Folytasd! Mi történt aztán?

SZILVIA

Attól a naptól a csábos ábrázat

uralkodott a szívemen, lángra gyújtott,

egymaga akarta elfoglalni minden gondolatomat,

egymaga töltötte be álmaimat.

Egy felől van Aszkaniusz

kinek külsejét nem ismerem,

ám erényessége tudott előttem,

csodálatot és tiszteletet kelt bennem,

a másik részről pedig a képzeltbeli alak,

ki gyöngédséget és szerelmet ébreszt szívemben.

AKESZTÉSZ

Ne, ne félj, leányom! A kegyes istennő

keze van ebben. E szép történés,

az ő műve.

SZILVIA

Mit mondasz?

Hogyan? Beszélj, mit jelentsen ez!

AKESZTÉSZ

Az Istennőnek úgy tetszett,

hogy a szép köteléket szorosra fűzze:

bármilyen módon szívedbe helyezze

s lelkedbe töltse Aszkaniusz ábrázatát.

SZILVIA

Honnan tudod?

AKESZTÉSZ

Hallom, hogy lelkemben

ismeretlen érzés szólal meg,

erényességedről beszél, s az Istennő

kegyéről biztosít.

SZILVIA

Istenek! Ki lehet

nálam szerencsésebb? Ó, Aszkaniusz, ó, férjem!

Szerelmem, így az utánad való

szerelmes vágyakozás

megkettőződik szívemben!

Vőlegényemet szeretem hát,

mikor egy szép orcát imádok? Őt magát szeretem,

mikor ezernyi erényt tisztelek s becsülök?

Mily szerencsés is az

kinek hűséges lelkében,

az ártatlanság fészkel

és nem kárhoztatja a szerelem!

Boldog életével

mindig elégedett a lelke,

és szíve mindig édes

nyugalomban dobog.

AKESZTÉSZ

Szilvia, nézd, a nap már túl jár

a délidőn! Ideje,

hogy mindenki készülődjék

az istennő fogadására. Rajta, pásztorok,

díszítsük magunkat ágakkal és virágkoszorúkkal!

Faunusz, ti néhány pásztorral gyűjtsetek kecses gallyakat és koszorúkat, s hordjátok őket ide nekünk,

ahol az áldozati hely lész;

amennyit csak lehet! Azután készíts

egy adag drága gyümölcsöt oda az oltárra,

illatos gyantákkal égjen fogadalmi áldozat

az istennőnek, ki nékünk adta őket !

Ha e napon minden évben

megünnepeljük az ő nagy nevét, hogy is ne tennénk most,

midőn oly nagy örömünkre

minden áldásai közt a legnagyobbat juttatja nékünk?

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon minket,

a szerelem láncolja ide!

(Aszkaniusz kivételével mindnyájan távoznak.)

ÖTÖDIK JELENET
Aszkaniusz, majd Vénusz és a géniuszok kara

ASZKANIUSZ

Nagy ég! Mit láttam? Mily ártatlanság,

minő szeretet, minő erényesség! Hogy is nem

vetődtem Szilvia lábai elé, hogy felfedjem magamat?

Ah, micsoda szenvedés volt ez alkalommal, istennő,

engedelmeskednem néked! Jöjj, és lazítsd meg

ezt a kegyetlen féket!

(Felbukkan Vénusz és a géniuszok.)

VÉNUSZ

Itt vagyok, ó, gyermekem!

ASZKANIUSZ

Eressz, eressz, ahová

a mosolygó sors akarata

szárnyalni ragad! Az az édes tekintet,

az az ártatlanság, az a hit, mily tiszteletet

ébreszt lelkemben, mennyire, istenem,

mennyire feltüzelik vágyam!

Ó, mennyit beszélnék

e nemes lélekről!

Ha erényeiről

mindent tudni akarsz,

kérdezd róluk szívemet!

Csak egyetlen nyugodt pillanatot

engedj, Istennő, aztán

minden becses tulajdonságáról

beszámolok neked.

VÉNUSZ

Szilvia erényességének még egy próbatételét

érdemes megcsodálnod. Szenvedj még

egy keveset, reménységem! A pásztornép

éppen itt fog összegyűlni,

hogy lásson, amint dicsőségben megjelenek.

Csak néhány perc, gyermekem,

néhány perc maradt hátra, s aztán...

ASZKANIUSZ

Ó, mit el nem vársz egy türelmetlen szívtől, Istennő!

Ám legyen óhajod szerint!

VÉNUSZ

(az egyik oldalra mutatva)

Míg kedvesed, Szilvia visszatér,

húzódjunk vissza oda,

ahol a domb emelkedik! Időközben e síkon

a város első épületei

magasodnak, s szolgálóim

munkában fáradoznak. A magasból

felügyeljük a munkát;

s a pásztorok népe

visszatérvén együtt fog itt

örömet és csodát találni.

Hej, égi hatalom

géniuszai, híveim,

gyűjtsétek erőtöket! Az én sarjadékomnak

épüljön itt boldog fészek, és Alba város híre

zengjen parttól partig!

Te pedig, gyermekem, készülj,

a szerelem, s az erény diadalát

fogod csodálni ama szívben!

Ha e szép szemsugarak ragyogásától

szárnyra kap benned a szeretet

minden halandó iránt,

szíved a magasba fog emelkedni.

Így juthatsz hírnévre

az istenek kedves gyermekei között,

s így leszel hasonlatos

az én isteni mivoltomhoz.

GÉNIUSZOK és GRÁCIÁK

Nincs nálad szeretni valóbb,

nagyobb istennő,

égi Vénusz,

nincs, nincs!

Szelíd zabolával

uralkodsz a szíveken,

mik többé nem is vágyakoznak

a szabadság után.

(Akesztész parancsára pásztorok és pásztorlányok nagy csoportja érkezik, hogy girlandokkal és virágokkal ünnepélyesen feldíszítsék a helyet.

Ám, midőn munkához látnak, feltűnnek a gráciák, kíséretükben egy csapat nagy vállakozásra készülő géniusszal és égi nimfával. A pásztorok a látványtól döbbenten ácsorognának, ha az égi jövevények nem buzdítanák őket munkára kedvesen.

Ám még nagyobb csodálkozás ébred bennük látván, midőn a gráciák és a géniuszok jeladására a girlandokkal díszített fák törzsei egymás után váratlanul oszlopokká változnak, mik végül erőteljes, kecses és gazdag építményt alkotnak. Ezzel kezdetét veszi Alba város megalakulása, s a vidék szerencsés átváltozása.

E váratlan események csodálattal, hálával, meghatottsággal és egyetértéssel töltik el mind az égieket, mind a földieket, s okot adnak egy kis táncolásra, mely átkötésül szolgál az előadás következő részéhez.)

Vége az első résznek

MÁSODIK RÉSZ

ELSŐ JELENET

Szilvia, pásztorlányok kara

SZILVIA
Nimfa társnőim, nem bírok távol maradni

e kedves helytől.

Ah, hamarosan meglátom itt

imádott vőlegényemet, s a malasztos istennőt,

ki tiszta fényével

felékesíti, s újjáteremti e boldog partokat!

De nagy ég! Mit látok! Nézzétek, társnőim,

mint tündököl körös körül

e díszes, szent hely faragott márványokkal,

s tekintélyes oszlopokkal! Kétség sem fér hozzá,

isteni alkotás ez! Az idő, s a halandók munkája

kevés ily nagy vállalkozáshoz.

Érzem, hogy ez

a kegyes istennő műve! Eredőpontja ez

a nagyszerű városnak, melyet nékünk ígért.

Csodálatra méltó bizonysága ez

eljövetelének! Pillanatok múlva

a boldog szerelmesek

legboldogabbika leszek. A Nap már hanyatlóban

tekint reám, s a tengerbe süllyedvén

fényesebbnek tűnik, mint valaha.

Szárnyat bont a vágy:

szívem elröppen és sóhajtozik,

ám csupán a reménnyel

tér vissza aztán keblembe.

Végre szép istenemmel

jöjj vissza , oh, vágyam!

Mondd már egyszer, ó, istenem!,

itt van, kit úgy szeretsz!

(Leül egyik oldalon a pásztorlányok körében.)

PÁSZTORLÁNYOK

Az órák szállnak,

s jön már szerelmed.

Édes láncok között

fog élni az a lélek.

(A kórus helyet foglal.)

MÁSODIK JELENET

Szilvia, pásztorlányok kara, Aszkaniusz

ASZKANIUSZ

(Szilviát észre nem véve, magában beszél)

Mindenütt csak hűséges

Szilviámat keresem; de mégsem szabad

szerelmes szívemet feltárnom előtte,

mert az istennő megtiltotta.

Ó, imádott mátkám, merre vagy?

Hagyd, hagyd,

hogy érdemeiddel eltelt szívem,

a rejtett csodáló, legalább láthasson téged

(Meglátva Szilviát, magának)

(De nem Szilvia az,

ki oldalán nimfáival

ama zöld ülőhelyen pihen?! Nem tévedek.

Bizonyosan ő az, az én szerelmem!

Istenek! Mit tegyek? Közelebb lépjek?)

SZILVIA

(Meglátva Aszkaniuszt, magában)

Nagy ég! Kit látok?

Ő amaz ifjú, kinek eleven képét

szívembe véstem!

ASZKANIUSZ

Ó, bárcsak fölfedhetném

magamat végre...!

SZILVIA

Így tűnt fel álmomban...

Mindig így állt előttem

lelkemnek édes képzelgéseiben!

Mit jelentsen ez? Álmodom, vagy ébren vagyok?

ASZKANIUSZ

Ó, anyám! Ó, Istennő!

A gyötrelemnek mily kegyetlen útját járatod velem!

SZILVIA

Nem, ez már nem álom:ezt az ábrázatot

imádom hosszú idő óta!

Ő lenne hát Aszkaniusz? Vagy mégis mást szeretek?

Még kételkedem...

ASZKANIUSZ

A nimfa

izgatottnak tűnik... Rám ismert,

de nem mer felfedni magát.

SZILVIA

Ó, igen! Az én szerelmem,

az én mátkám vagy te!

(Fölkel és néhány lépést tesz Aszkaniusz felé.)

ASZKANIUSZ

Egek! Ide tart!

Mit tegyek, hogy el ne áruljam magamat?

SZILVIA

Mit teszek, én meggondolatlan?! Ösztönösen, egymagamban

meg akarom közelíteni?

(Megtorpan.)

Nem látom mellette az istennőt,

aki vezeti… Ő nem kérdez felőlem.

Akesztész nincs velem... Lépteim, hová vezérel benneteket óvatlan szívem?

Talán csak áltatom magamat…

HARMADIK JELENET

Szilvia, Aszkaniusz, pásztorlányok kara, Faunusz

FAUNUSZ

Szilvia, Szilvia, merre vagy?

SZILVIA

(Faunuszhoz lép.)

Mit óhajtsz, Faunusz?

FAUNUSZ

(Szilviához)

Téged kereslek, oh, nimfa.

(Aszkaniuszhoz, aki a másik oldalára állt)

És hozzád is jöttem,

idegen ifjú.

SZILVIA

(Úgy látszik, idegen itt; már biztos, hogy ő az,

biztosan ő a vőlegényem!)

(Faunuszhoz)

Szólj, pásztor!

FAUNUSZ

(Szilviához, elhúzódva Aszkaniusztól)

Akesztész küldött hozzád, felőled kérdezett.

ő maga akart téged ide vezetni.

A nagy istennő jelenléte már érezhető.

Isteni szelleme már az egész környéket áthatja.

Látod, mily csodás mű emelkedik itt? Az ő géniuszai

készítették épp az imént! Én és a pásztorok

láttuk a munkálatot,

mikoron koszorúkat s virágokat hozánk ide.

Beszámoltunk róla Akesztésznek, s ő

új csodákat mutatott

nékünk mindenünnen. Ó, ha te azt látnád!

Szilvia, a szent szálláshely,

hol véle lakozol, fényárban úszik,

s tündököl körös körül, s olybá tűnik, mintha a nap

kihunyta előtt visszatért volna hajnali fényben.

A dombok oldalát

mindenütt

téli virágok és új rügyek

borítják. Az úton

egy ismeretlen elem

élénk, vörös fényű szikrái ragyognak,

mely nyilván mutatja,

e földön merre suhantak az istennő lábai!

De túl sokáig maradtam!

SZILVIA

(Mily sokkal tartozom neked,

szerelmetes istenség!)

FAUNUSZ

(Szilviához, az indulására utalva)

Sietek Akesztészhez,

megmondom, hogy a szerelem

gyorsabb volt nála…

ASZKANIUSZ

(Faunuszhoz lépve)

S vélem még nem kívánsz

beszélni, kedves pásztor?

FAUNUSZ

(Aszkaniuszhoz)

Ó, majd’ elfeledtem!

Megbocsáss, legény,

ily ragyogó napon

a túláradó öröm megzavarja az elmét!

Elmondtam Akesztésznek

hogyan találkoztam veled, s hagytalak itt.

ASZKANIUSZ

És?

FAUNUSZ

Mosolygott,

s a boldogság fénye gyúlt a szent öreg arcán.

Kezeit az égre emelte, s szívdobogva szólt hozzám:

„Érzem, hogy ismeretlen szeretet

kavarja fel bensőmet…”

SZILVIA

(Ó, drága mátkám!

Nem kétkedem tovább!)

FAUNUSZ

Eredj, mondta aztán,

keresd meg az idegent!

SZILVIA

(A bölcs Akesztész

jósszellemével

mindent tud, mindent lát, és mindent érez!)

ASZKANIUSZ

Mit óhajt hát tőlem?

FAUNUSZ

Általam kéret,

hogy maradj köztünk mindaddig,

míg istennőnk megmutatkozik előttünk! Úgy kívánja,

hogy az Istennő ajándékainak,

a boldog násznak, bőségünknek

hűséges hírnöke légy a messzi tájakon.

SZILVIA

(Ó, én szerencsétlen! Akesztész

nem őt tartja hát Aszkaniusznak!)

ASZKANIUSZ

(Jaj nekem, mit mondjak?

Ó, kegyetlen rendelkezés!)

FAUNUSZ

(Aszkaniuszhoz)

Mit válaszolsz tehát?

ASZKANIUSZ

Hogy engedelmeskedem… hogy csodálni fogom

a boldog férj sorsát…

SZILVIA

(Én nyomorult! Ó, istenek!

Hát nem ő Aszkaniusz! Mily súlyos csapás!

Mily váratlanul sújt a villám!)

(Visszahúzódik, s lesújtva roskad a nimfák közé, a szín hátterében.)

ASZKANIUSZ

S végül mondd meg neki,

pásztor, hogy várom őt!

FAUNUSZ

Én pedig

már röpülök is, hogy megsürgessem. Ég veled!

Kedves ábrázatodról

a nagy lélek tündököl,

s e róla áradó ragyogás

szinte imádatot ébreszt irántad.

Ha valaha szerelmes leszel,

boldog lehet a leányzó,

aki ily szép lángra

gyújt.

(Távozik.)

NEGYEDIK JELENET 
Szilvia, pásztorlányok kórusa, Aszkaniusz

ASZKANIUSZ

(Szilviát figyelve)

Jaj nekem!

Mit kell látnom?

Szilvia ott hever

sápadtan, félholtan,

nimfái karján.

Értem már, istenem!

Arcom lángra gyújtotta, s azt hiszi,

nem én vagyok Aszkaniusz, kit néki ígértek!

Az erény, s a szerelem

kegyetlen harcot vívnak jó szívében.

S nem tudom megszabadítani

a fájó megtévesztéstől… Legalább szemeit

elfordítja e bántó dologtól,

míglen az istennő megjön. Oda rejtezem,

s nem messze tőle

hallani fogom szavait,

s szemeimet orcáján legeltethetem.

Szerelmemet látom magam előtt,

érzem szíve szenvedését,

s a parancs mégis visszatart.

Szakadjon szét a kegyetlen kötél,

eleget szenvedett már e szív!

Ha a szerelmesek, szépséges Istennő,

együttérzést keltenek kebledben

ne kívánd ily sok próbának kitenni őket,

sosem hagyva nyugtot nékik.

(Visszahúzódna a háttérbe.)

SZILVIA

(Aszkaniuszhoz siet, uralkodva magán)

Megállj, várj, hová igyekszel? Hová mégy?

Miért menekülsz? Istenek! Mit teszek?

Jaj, hova jutok? Hogy’ is feledkezhetem meg

erényességemről? Igen, oldódjék fel végre;

törjék meg végre e csalfa igézet!

Miért, miért büszkélkedem én,

istenek sarja, ha egy álomkép

eltévelyítheti szívemet, melynek egyedüli kötelessége,

s szent feladata az erényesség? De nem láttam tán

az imádott arcot

saját szemeimmel? Nem, nem számít!

Csak Aszkaniuszé vagyok! Menekülnék tőlük!

Ha az ég így tesz próbára,

lássa győzelmemet! S ha mégis az vőlegényem,

kit most látok? Ah! Csak áltatom magamat!

Ez édes pillanatban

miért nem leplezi le magát? Miért színlel,

és kínoz így engem? Nem! Megcsalt szívem

félrevezet. S ha most itt is lenne,

hadd lássa, képes vagyok őt magát feláldozni érte

és a szeretett képet az ő érdemeiért!

Ah, csak el, Akesztészhez

távozzunk innen! Istenek leszármazottjaként

a közösség javát kell szolgálnom.

Aszkaniusz lelkén kívül, mást nem látok.

Szerencsétlen érzelmeim,

csakis miattatok sóhajtozom és szenvedek.

Ártatlan az én szívem,

ne jöjjetek meggyötörni!

Ó, örök istenek, adjátok vissza

lelkemet, úgy, amint volt!

Több csalfa ábrándkép

ne zaklasson már!

ASZKANIUSZ

(Szilviához siet.)

Fennkölt lélek, engedd,

engedd, ó, istenem, hogy lábad elé…

SZILVIA

(Eltökélten eltávolodik.)

Távozz! Örökre rejtőzz el

szemeim elöl! Én Aszkaniuszé vagyok.

(El.)

PÁSZTORLÁNYOK

Mi különös események

zavarják ma

a szüzet!

Ne, ne hagyjuk őt magára!

Hová menekül

ily sietve?

(Távoznak.)

ÖTÖDIK JELENET

Aszkaniusz egyedül

ASZKANIUSZ

Jaj, a kegyetlen, akár az elhajított dárda,

úgy röppent el szemeim elől! És én óvatlan,

majdnem hűséget szegtem!

Ki képes, ó, Istennő,

a szerelem s az erény ily nagy próbáját kiállani?

Ó, anyám, oly nagy ajándékkal

gazdagítasz, mit halandó nem is kívánhat

az istenektől; s azt óhajtod, hogy érezzem át

adományod teljes értékét. Ó, igen, én Szilviám,

sokkal nagyobb vagy a hírnevednél!

Most érzem csak át becsességedet,

most értem csak meg, mily gazdag vagyok!

Térj vissza, szerelmem, s halljad,

én vagyok a te híved!

Bátran szeress, kedvesem,

nem, Ámor nem csal meg.

Aminek szívedben otthont adsz,

s őrzöd, oly ritka erény!

Tiszta szívvel

készítsd a versengésre!

(Félrehúzódik.)

HATODIK JELENET

Aszkaniusz, Szilvia, Akesztész, Faunusz, pásztorok és pásztorlányok kara, majd Vénusz és géniuszok

PÁSZTOROK

Jöjjön a kiváló hősök

gyarapodó dicsősége!

Többé el se hagyjon bennünket,

láncolja ide a szerelem!

AKESZTÉSZ

(Szilviához, kit szívélyesen kézen fog)

Szíved mily különös csodájáról

beszéltél nékem, szeretett leányom!

Ám én mégsem félek. Őrizd tisztességedet,

miként eddig is őrizéd! Az ég gyakorta

próbára tesz minket, s e nemes vívódásoktól,

mik zaklatottá tesznek,

ébred az a virtus,

mely a halandókat félistenné változtatja.

Hallom, szívem szavát,

mely azt mondja, félned kár,

ám nem szabad behatolni

a rejtett fátyol mögé.

Tudod, hogy ártatlan vagy,

tudod, hogy az égtől függsz;

békével várd a sorsot,

mit néked szánt az ég!

SZILVIA

Igen, atyám, végre minden más érzés

elhallgatott szívemben.

Történjék, aminek történnie kell, csak a kötelességemnek tegyek eleget!

AKESZTÉSZ

(A tömjéngyújtásra összegyűlt pásztorokhoz)

Rajta hát, boldog pásztorok!

Kezdjetek hozzá

a szertartáshoz, s a kegyes istennőt

szólítsátok himnuszokkal!

PÁSZTOROK, NIMFÁK vagy PÁSZTORLÁNYOK

Szállj le, égi Vénusz,

s szereteted jeléül

hagyj édes zálogot,

mely után minduntalan epekedünk.

SZILVIA

De távozzon végre szemem elől

ez a veszedelmes illető! Látod őt?

(Aszkaniuszra mutat.)

AKESZTÉSZ

(Aszkaniuszra nézve)

Látom.

Hasonlatosnak tűnik egy istenhez.

ASZKANIUSZ

(Szilvia rám néz,

mily kegyetlen ellentét!)

AKESZTÉSZ

Ne, kedves lányom,

ne félj! Kövesd magasztos feladatodat!

Nézd, felszáll a füst, lángol az oltár!

Figyeljetek, ó, pásztorok,

íme, az istennő alászáll!

(Az oltár fölött süllyedni kezdenek a felhők.)

E felhők között

rejtezik az Istennő. Ó, én Szilviám,

Jöjj vélem az oltárhoz, s ti, pásztorok,

forró fohászaitok

zengjenek fel újból!

PÁSZTOROK, PÁSZTORLÁNYOK

Nem, nem is élhetünk

boldogabb birodalomban!

Ám az édes zálog híján

mégsem vagyunk egészen elégedettek.

(A felhők szétterülnek az oltár előtt.)

AKESZTÉSZ

Lám, az áldott felhők

körbeveszik az oltárt. Lám, az istennő fénye

megmutatkozik; ím, előtör

(Látszik, amint sugarak törnek elő a felhőkből.)

PÁSZTOROK, NIMFÁK vagy PÁSZTORLÁNYOK

Szállj le, égi Vénusz,

s szereteted jeléül

hagyj édes zálogot,

mely után folyton epekedünk.

AKESZTÉSZ

Folyamodj, leányom, folyamodj

az Istennő kegyéért!

Kérd tőle a vőlegényedet!

SZILVIA

Mutatkozz meg, ó, Istennő,

tárd fel imádott ábrázatodat

szeretett néped előtt! Tedd immár

boldoggá szívemet!

(Eloszlik a füst. Láthatóvá válik a kocsijában ülő Vénusz. 
Ugyanakkor a felhők mögül gráciák és géniuszok lépnek elő, s kecses tartással szétszélednek a színen.)

ASZKANIUSZ

(Közelebb megy Szilviához.)

(Most boldog vagyok. Eljött a pillanat!)

SZILVIA

Ó, Istennő!

ASZKANIUSZ

(Még közelebb lép.)

Ó, sors!

AKESZTÉSZ

Ó, minő nap!

SZILVIA

(a közeledő Aszkaniuszhoz)

Hát még az oltár előtt

is űzöl, kegyetlen kép!

(Eltökélten Vénuszra tekint, kezével szeméhez emelve a fátylat, hogy Aszkaniuszt ne lássa.)

Ki az én vőlegényem, Istennő?

VÉNUSZ

(Aszkaniuszt kézen fogva

megmutatja őt Szilviának.)

Íme, ő az, kedveském.

SZILVIA

(Aszkaniuszhoz fordulva)

Ó, nagy ég! De hát miért rejtőzködtél előlem?

ASZKANIUSZ

(Szilviához)

Mindent meg fogsz tudni.

SZILVIA

(Aszkaniusz felé sietve)

Ó, drága mátkám! Ó, istenem!

ASZKANIUSZ

(Szilvia felé sietve)

Keblemre jöjj, szerelmem!

SZILVIA

(Akesztészhez)

Alig hihetem!

Tán becsapom magamat?

AKESZTÉSZ

(Szilviához)

Fékezd aggodalmadat, ó, fékezd;

és imádd a nagy Istennőt!

ASZKANIUSZ

Mily nagy öröm tölt el

ez áldott napon!

AKESZTÉSZ 
(Szilviához és Aszkaniuszhoz)

A próbára tett erényt

imígyen jutalmazzák az istenek!

SZILVIA

Istenek! Mi szép pillanat!

E nagy boldogságtól

aggodalmam mint ér véget!

ASZKANIUSZ

Ó, drága menyasszonyom! Ó, istenem!

SZILVIA

Ó, drága vőlegényem! Ó, istenem!

(Illendőn összveölelkeznek.)

SZILVIA, ASZKANIUSZ, AKESZTÉSZ

Sem szentebb kötelék,

sem édesebb szerelem nincs a Földön!

Mily sokat, kegyes Istennő,

mily sokat kell köszönnünk neked!

VÉNUSZ

Ím, véget ért most szenvedésetek, gyermekeim!

Most élvezzétek, ti boldogok,

egymás szívében erényességtek

bő jutalmát!

(Szilviához)

Úgy tetszett, kedvesem,

hogy szívedet előre felkészítsem. Előbb a hír,

majd Ámor munkája révén. Így kívántam megmutatni Aszkaniusznak,  
hogy lássa saját szemével menyasszonya

kitartását, tisztaságát, szerelmét, hűségét.

Egy pillanatra megreszkettettem

jó szívedet, ezer s ezer szikrája szállt belőle

az égi erényességnek.

De immár nem csak tinéktek

kell boldognak lenni!

Az isteni sarj a mások javát

a magáé elé helyezi.

(Aszkaniuszhoz)

Tudd meg, fiam, tudd meg,

mily boldog sors

boldoggá tenni a halandókat! Készítsd el

a város jeles épületét

e síkon! Általad legyen híres

Alba népe! Törvényeim szerint

kormányozz szolid zabolával;

szolgáld az igazságot, védelmezd népemet!

Az elkövetkezőkben egy helyébe

két istenük lesz: te, ki jelen leszel,

s én, aki már távol,

de gondolatban gyakran vissza fogok térni.

ASZKANIUSZ

Mily nagy boldogság tölt el

ez áldott napon!

SZILVIA

Istenek! Mi szép pillanat!

Mint ér véget aggodalmam

a nagy boldogságtól!

SZILVIA, ASZKANIUSZ, AKESZTÉSZ

Sem szentebb kötelék,

sem édesebb szerelem nincs a Földön!

Mily sokat, kegyes Istennő,

mily sokat kell köszönnünk neked!

VÉNUSZ

Oh, ki szíve kötődik az enyémnél erősebben

e szeretett partokhoz?

A gyermekek, a házastársak, a népem…

SZILVIA

Ó, istennő!

ASZKANIUSZ

Ó, anyám!

VÉNUSZ

Isten veletek, gyermekeim, isten veletek!

AKESZTÉSZ

Megállj, kegyes Istennő, megállj!

Engedd legalább, hogy hű néped

elszakítsa a hálás szív fékjét!

Én, kegyes Istennő,

az ő szószólójuk vagyok. Zálogodat…

(Aszakniuszra mutat és tiszteletteljesen átöleli.)

… bízd ránk nyugodtan! Jer, te vagy

kit szeretünk, javunk, támaszunk!

(Vénuszhoz, aki a felhők mögött eltűnik,

és felszáll velük.)

A te képedet imádjuk őbenne,

a tiédet, ki tiszta szeretetet,

tiszta örömet sugárzol

a boldog halandókra, a tiédet, ki szerető kötéssel

fűzöd össze a népeket,

ki a szívekbe szeretetet ültetve

segíted a békét, s ki e kerek világon

egyengeted a sorsokat, lecsillapítod

a széles tengert, s a földet. Ó, a te mindig termékeny

véreidben, a hősökben, a félistenekben

éljen tovább szíved,

s Aeneas törzse népesítse be a világot!

GÉNIUSZOK, GRÁCIÁK, PÁSZTOROK, NIMFÁK

A malasztos Istennő kormányozza az egész világot,

a föld boldog lesz;

a te sarjaid gyarapodjanak tovább,

s minden korszak boldog lészen!

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása