2011. február 4., péntek

Verdi – Scribe: A SZICÍLIAI VECSERNYE (olasz változat, nyers)

 

I. FELVONÁS


1. JELENET
TEBALDO, ROBERTO, FRANCIA KATONÁK, SZICÍLIAIAK, majd BETHUNE és VAUDEMONT

Palermo főtere


A háttérben utak és a város jelentős épületei: jobbra Elena hercegnő palotája, balra kaszárnya bejárata – egy köteg fegyverrel.  Szintén balra a kormányzói palota, lépcsősorral.

(Tebaldo és Roberto francia katonákkal asztalt hoztak a kaszárnya kapuja elé, azt körbeülve isznak. A szicíliaiak fel-alá sétálgatnak a téren, csoportokat formálnak, és ellenséges pillantásokkal méregetik a franciákat.)


TEBALDO, ROBERTO, FRANCIA KATONÁK
Hozzád, hazai égbolt
édes vágyakozással
tér vissza gondolatom,
igen, nótázás és poharazás között.

SZICÍLIAIAK
Istentelen szándékkal
a haza földjét
gyalázzák az elvetemültek
nótázva és borozva!

TEBALDO, ROBERTO, FRANCIA KATONÁK
Babérkoszorúval,
borral és arannyal
jutalmazzátok a derék győztesek
hősiességét!

SZICÍLIAIAK
Ó, bosszú, ó, bosszú!
Ó, bosszú napja,
ne késlekedj soká;
ébreszd a hősi bátorságot
a legyőzöttek szívében!

TEBALDO
(Poharát emelve)
Éljen, Éljen a nagy hadvezér!

ROBERTO
Francia hon büszkesége, hősiességben az első!

TEBALDO
A háború villáma!

ROBERTO
Ki soha nem súlyt hiába,
kit övéi, övéi mind szeretnek!

(Bethune és Vaudemont gróf jönnek a kaszárnyából; Roberto kissé tántorogva megszólítja Bethune-t.)


Így hát e falak között,
mit Palermónak neveznek –
ezt mondta a tábornok – vezérem, így van-é? –
mi vagyunk az urak!

BETHUNE
(Nevetve)
Haha! Reszket a lábad.
Barátocskám, részeg vagy!

ROBERTO
Részeg vagyok… a szerelemtől!
Ah! Tetszik mindegyik szépség!

BETHUNE
A szicíliai férfiak féltékenyek,
s hajthatatlan szívűek az asszonyok.

ROBERTO
(Továbbra is tántorog)
Ó, nem! Nincs oly szív, mely meg ne hátrálna
a harci sisak láttán!
(Tebaldohoz)
Meglásd!

TEBALDO
Ámde a férjeik?

ROBERTO
Nagylelkű legyőzőre talál bennem
a nyájas asszony, s a szófogadó férj.

TEBALDO, ROBERTO, FRANCIA KATONÁK
Babér koszorúval, stb.
SZICÍLIAIAK
Ó, bosszú, ó, bosszú napja,
ne késlekedj soká! stb.

2. JELENET

ELENA HERCEGNŐ, NINETTA, DANIELI  és ELŐBBIEK

( A gyászba öltözött Elena hercegnő halad át a téren , palotája felé Ninetta karján, Danieli követi őket; kezükben imádságos könyv.
A szicíliaiak tiszteletteljesen üdvözlik, a hercegasszony barátságosan szóba elegyedik velük.)


VAUDEMONT
(Bethune-höz)
Az ég mily bájos csillaga
tárul szemem elé?
Köztünk szólva, ki ez
a ritka szépség?

BETHUNE
Gyászba öltözve
a herceg leánytestvére,
azé, kit lefejeztek,
túszként van itt.
Most búsan siratja
szeretett fivérét…

VAUDEMONT
(Élénken)
A sváb barátja,
kit nagyon szeretett!
Végzetes érzelem,
mely vérrel fizetett!

BETHUNE
Ma a keserves napra emlékezik…

VAUDEMONT
Fivére árnyának nyugalmat könyörög.

BETHUNE
(Nevetve)
S az ég bosszúálló mennykövét, mennykövét reánk.

VAUDEMONT
És joggal, hiszen a vezér
nagyon kegyetlen volt.

BETHUNE
Ah! Hallgass, hallgass; egy katonához
nem illenek ilyen szavak!

(Tiszteleg Elena felé és Vaudemont-nal visszatérnek a kaszárnyába.)

3. JELENET

ELŐBBIEK, kivéve VAUDMONT és BETHUNE

DANIELI
Ó végzetes nap, fájdalom napja,
melyen az ellenség kardja
fiai legjavától
megfosztotta az anyaföldet.

ELENA
(Félre, imádkozva)
Ó, fivérem, Federigo! Ó, nemes lélek,
virág, melyet a kegyetlen vihar leszakított
első reggelén.
Halál, Halál a zsarnokra,
ki életedet megcsonkította!
S e súlyos mészárlással szemben
itt közömbös maradt mindenki!
Immár általam leszel megbosszulva,
ó, fivérem, csakis általam!

ROBERTO
(Feltápászkodik az asztaltól)
Jó sok kupát ürítettünk;
most jólesne a nóta –
a szicíliaiak daloljanak dicsőségünkről!

TEBALDO
Hova gondolsz?

ROBERTO
(Teljesen lerészegedve)
Hitemre! Ki zeng el
e szépségek közül egy bájos nótát?
(Elena felé tántorog)
Szépség virága, rád vár a feladat! Rajta…

NINETTA
(Danielihez)
Mi lesz velünk?

ROBERTO
Az erősebb jogán én vagyok az úr,
s a győztessel ellenkezni nem tesz jót, te nő!
Ne vonakodj tovább! Hé!
NINETTA
(Elena védelmére kel)
Katona! Mit nem merészelsz!

ELENA
(Visszatartja Ninettát)
Hallgass!

ROBERTO
(Fenyegetően Elenához)
Dalolni fogsz, dalolni fogsz! Avagy…

ELENA
(Nyugalommal)
Igen, dalolok.

(Roberto és Tebaldo a franciákkal visszaül az asztalhoz.
A szicíliaiak lassanként körbeveszik Elenát
Elena az előtérbe jön.)



A széles tengeren szelektől korbácsolva,
látod a bárkát az elemek kebelén
a hajótörés szélén? Hallod zokogni
a tengerészt összetörött hajója fölött?
Hallod a tengerész zokogását? Ah!
Oh, csillapítsd le, hatalmas Isten
mosolyoddal az eget s a tengert!
Hozzád szálljon a forró ima,
benned bízik a tengerész!
És Isten válaszol uralkodói akaratában:
„Aki önmagában bízik, arra rámosolyog az ég.
Halandók, sorsotok a ti kezetekben van!”
Bátran, csak bátran
tenger merész fiai,
ügyet se vessetek a veszélyekre,
sóhajtozni hitványság!
Nagy árat fizet az égnek,
kit elhagy a mersze.
Legyetek merészek, és a hősi tettet
Isten is pártolni fogja!

NINETTA, DANIELI, SZICÍLIAIAK
Ó, micsoda beszéd! Ó, micsoda lángolás!

ELENA
(Jelentőségteljesen körbe pillant a népre)
És miért csak a fohászokat kell hallanom?
Miért sápadt minden orca?
A legnagyobb megpróbáltatásban
reszkettek a félelemtől?
Merészen! Merészen! A robajra,
a hullámok robajára,
a vihar bőgésére
ébredjen végre bátorságotok,
legyőzött szívek!

NINETTA, DANIELI, SZICÍLIAIAK
E beszédre szívem
minden merészsége felébredt.
Sóhajtozni hitványság!
A bűnös gyalázatot megtoroljuk,
a szolgajármot ledobjuk,
az Isten velünk lesz!
A bűnös gyalázatot megtoroljuk!
Ah! Bátran, fel, bátran,
tenger merész fiai!
ROBERTO, TEBALDO, FRANCIÁK
(Isznak, ügyet sem vetve a körülöttük folyó történésekre.)
Borral tölt kancsók
vidítanak minden szívet,
megkettőzik a hősiességet;
igyunk a szépségre!
Ah, igen, igyunk! Stb.
ELENA
(A franciákra tekintve, akik felé
fordulnak)
A becsület szent hangja
szólt a szívekhez.
Ah! Bátran, fel, bátran,
tenger merész fiai!
Ügyet se vessetek a veszélyekre,
Isten vezérel benneteket!
toroljátok meg a gyalázatot,
vessétek le a bűnös szolgajármot!
NINETTA, DANIELI, SZICÍLIAIAK
Merészen, merészen!

ELENA
Legyetek merészek! A hősi tettet
az ég is pártolni fogja!

ELENA, NINETTA, DANIELI,
SZICÍLIAIAK
Induljunk! Fel hát, bátran,
siessünk, pusztítsunk,
villogjon a tőr a hős kezében!
Induljunk, pusztítsunk! Stb.
TEBALDO, ROBERTO, FRANCIÁK
Ó, igen, Igyunk, Igyuk ki kupáinkat.
Micsoda zaj! Micsoda lárma!
Micsoda hangzavart keltett ez a dal!
Micsoda zaj! Stb.

(A szicíliaiak fegyverrel rontanak a francia katonákra; ekkor egy fegyvertelen ember jelenik meg a kormányzói palota lépcsőjén, egymagában, testőrök nélkül.)

DANIELI, SZICÍLIAIAK
(Riadtan megtorpannak)
Ő az! Ó, egek!

ELENA
Ó, elönt a düh! Mit kell látnom?!
Előtte mindenki megretten.
Nagy Isten!
(Monforte nyugodt pillantást vet a zűrzavarra, parancsoló gesztusára mindenki elmenekül a térről; a színen csak Monforte, Elena, Ninetta és Danieli marad.) 

4. JELENET
ELENA, NINETTA, DANIELI és MONFORTE

ELENA, NINETTA, DANIELI
(Magában)
Reszketek a haragtól a rettentő tekintet előtt,
reszketek, reszketek a haragtól.
Lelkem megborzong a félelemtől!
Remegek a haragtól.
MONFORTE
(félre)
A harag feszít, reszketve,
a harag feszít,
ám a megvetés vidítja szívemet.
a harag feszít.
ELENA
Ó, fivérem! Fivérem!
Rád gondolok, sóhajtva,
és bosszúért, bosszúért
liheg csak a szívem.
Sóhajtva gondolok fivéremre. Stb.
NINETTA, DANIELI
Fivérére gondol sóhajtva,
és bosszúért, bosszúért
liheg csak a szíve.
Sóhajtva gondol fivérére. Stb.
MONFORTE
Reszkessenek csak, ám eméssze őket némán
a szégyen és a puhányság haragja.
Eméssze őket némán a gyávaság haragja!
Ah, reszkessenek csak! Stb.

5. JELENET
ELŐBBIEK, ARRIGO

(Jön Arrigo, és Elenához siet; nem veszi észre Monfortot, aki az ifjú közeledtekor megtorpan.)

ARRIGO
Ó, asszonyom!

ELENA
Ó, egek! Kit látok?
Arrigo! Elhihetem? Te, fogoly…

ARRIGO
(Élénken)
Ó! Igen, szeretteim között;
kiszámíthatatlan a sorsom,
szabad emberként vagyok itt.

ELANA, NINETTA
Ó! Mit mondasz?

ARRIGO
Reszkető bíráim elfogulatlanul ítélkeztek.
Így mertek tenni Monforteval szemben.

ELENA, NINETTA
Boldogság! Való ez?

ARRIGO
Teljesen felmentettek.
Ez csak igazságosság volt, nem kegyelem.

MONFORTE
(Mosolyogva előre lép)
Bolond merészséged
szíved háládatlanságának jele.
Adj hálát annak,
ki ily kegyes hozzád!

ARRIGO
Inkább megfáradtnak mondanám.
Most levette kezét a fegyverről,
s a szövétnekekről,
ha nem is szívből teszi.
Pihen, hogy később még nagyobbat sújtson.

ELENA
(Riadtan)
Ah, hallgass!

NINETTA
Ne merészelj!

ARRIGO
Ugyan miért?
Ah! Bárcsak adná jó sorsom,
hogy bosszút állhassak rajta e falak között!

MONFORTE
(Nyugalommal)
Most látni fogod.
Fékezd hevességedet!

ARRIGO
Hol van?

MONFORTE
Előtted.

ARRIGO
Egek!

ELENA
(Magában)
Jaj nekem! Mi lesz vele?

MONFORTE
Nos? Nem válaszolsz?

ARRIGO
Ah! Nem tudok.
Elvették a kardomat.

MONFORTE
(Elenához és Ninettához)
Távozzatok!
(Arrigohoz)
Te itt maradsz – parancsolom!

(Elena, Ninetta és Danieli a palotába mennek;
Arrigo klövetné őket, de Monforte jelzésére marad..)



6. JELENET
MONFORTE és ARRIGO

MONFORTE
Hogy’ hívnak?

ARRIGO
Arrigo.

MONFORTE
Nem másként?

ARRIGO
Gyűlöletemet ismered.
Ellenségemnek elég ennyi.

MONFORTE
És atyád?

ARRIGO
Nekem nincsen apám.
Tudom, hogy bujdosva, száműzötten
fejezte be életét
távol hazájától,
távol szeretteitől.

MONFORTE
Most anyádról beszélj!

ARRIGO
Ah! Ő sincsen már!
Tíz hónapja múlt már,
hogy – ó, jaj! – elvesztettem.
(Az égre tekint)
Hamarosan ott fogom látni!

MONFORTE
Tudom, hogy elvesztése előtt
Federigo herceg
palotájába fogadott…

ARRIGO
Igen, az a hős
szállást adott nekem szobájában...

MONFORTE
A szószegő!

ARRIGO
Ki nagylelkűen
a harcosok csapatába vezetett,
Atyához méltóan
irányította lépteimet!
A becsület büszke példaképeit követni
dicsőség volt számomra.
Őérte éltem és meghalni is
érte akarok, rettegés nélkül.

Büntesd az ifjúi
vakmerőséget;
képesnek érzem magamat,
gyűlölni téged és meghalni!
Nem ijesztenek a bilincsek,
mit sem törődök a fájdalommal;
szívem boldogan áll
a halál elé!
MONFORTE
(Magában, Arrigot figyelve)
Bámulom és tetszik
benne ez a vakmerőség.
Képesnek hiszem,
hogy gyűlöljön engem  és meghaljon.
Nem ijesztik a bilincsek,
mit sem törődik a fájdalommal,
És nem retten szíve
a halál előtt.

(Arrigohoz)
Meg kellene büntetnem téged,
ám megbocsátom ostoba merészségedet.

ARRIGO
Irgalom tebenned?
MONFORTE
Igen. A nagy lélekben hallgat a harag.
És meg akarlak menteni,
hősiességed elé
magasztosabb célt tárok , ó ifjú,
méltót egy nemes lélekhez.
Csupán a dicsőség vágyának
kell remegnie kebledben!

ARRIGO
A dicsőség? Hol jutna?

MONFORTE
Ott, zászlóim alatt!
Jöjj rettenthetetlen csapataim közé,
jöjj, úgy megbocsátást nyersz,
úgy megbocsátást nyersz!

ARRIGO
Nem! Én nem vagyok ilyen hitvány! Nem, nem, nem!

Büntesd az ifjúi vakmerőséget!
Stb.
MONFORTE
Bámulom és tetszik stb.

Akkor hát eredj!
Felejtsd el kegyességemet!
Ám, figyelj rám, te legény,
hallgass meg előbb egy jótanácsot!
(Elena palotája felé mutat)
Látod azt az épületet?

ARRIGO
Igen?

MONFORTE
Többé át ne lépd a küszöbét!

ARRIGO
Ugyan miért?

MONFORTE
Megtudod!
(Titokzatosan)
Félj, ha szíved
boldogtalan szerelemben ég!

ARRIGO
(Meglepődve)
Ó, egek!

MONFORTE
Higgy nekem, a szerelem elveszejt!

ARRIGO
Ki mondta ezt neked?

MONFORTE
Látod! Olvasok a gondolatodban,
előttem nincsen titok,
mindenről tudok.
Ah, menekülj, menekülj! Parancsolom!

ARRIGO
És milyen jogon?

MONFORTE
Azt mondtam, akarom. Menj!

ARRIGO
Nem törődök tilalmaddal.
A szív nem ismer törvényt.

MONFORTE
Esztelen! Micsoda vakmerőség!
Kevesebb gőggel szólj hozzám!
Ne ébreszd fel keblemben a haragot,
Mely lesújt reájuk, s reád! Stb.

ARRIGO
Szabad vagyok, s vakmerősége
a nagy léleknek velemszületett.

MONFORTE
Esztelen!

ARRIGO
Haragod lesújthat rám,
mégsem félek színed előtt.

MONFORTE
Fékezd őrült vakmerőségedet,
és azt a küszöböt soha át ne lépjed!
Én, én parancsolom!

ARRIGO
Te?

MONFORTE
Igen, gyűlöletem mindig halálos volt.

ARRIGO
(A palota felé indulva)
S én mégsem törődöm vele.

MONFORTE
Meg is fogsz halni!

ARRIGO
Érte (t.i. Elenáért) nem félek a haláltól!

MONFORTE
Meg is fogsz halni!

(Arrigo Elena palotájába megy, Monfort felindultan, ám harag nélkül néz utána.)

 

 

II. FELVONÁS


1.JELENET

Kies völgy Palermo határában

Jobbra virágzó domb, cédrusokkal, narancsfákkal borítva; balra Szent Rozália kápolnája, a háttérben a tenger látszik.
Két férfi érkezik egy dereglyével, a partot kémlelve; a halász, ki oda vezette őket, távozik.

PROCIDA
Ó, haza, ó, drága haza,
Végre, végre látlak!
A száműzött üdvözöl
oly hosszú távollét után.
Virágzó földed
szeretettel telve megcsókolom,
ígéretemet beváltom
karommal, s szívemmel!
Ó, te, Palermo, imádott föld,
oly kedves vagy nékem, mint a szerelem mosolya.
Ah! Emeld fel meggyalázott arcodat,
ragyogjon fel újra az egykori fény!
Segítséget kértem idegen nemzetektől,
bujdostam várkastélyokban és városokban,
ám buzgó sürgetésemre érzéketlenül
mindenütt ezt mondták:
szicíliaiak, hol van a néhai hősiesség?
Fel, serkenjetek, keljetek fel a győzelemért, a becsületért!
Ó, te, Palermo, stb.

(Manfredo és néhány társa partra vonják bárkáikat, érkeznek a domboldalról is, gyülekeznek.)


(Az egyikhez)
Híveinknek vidd hírül
megérkezésemet,
és hogy visszahozom szívükbe a reménységet.
(Egy másikhoz)
Te eredj Arrigo nyomába,
értesítsd őt és a hercegnőt is,
hogy mindkettőjüket itt várom –
hamar!
(Mindketten távoznak)
Sötétben és csendben
érleljük a bosszút,
nem fél tőlei, s nem számír rá
a kegyetlen elnyomó!

SZICÍLIAIAK
Sötétben és csendben
érleljük a bosszút,
Stb.
Csend! Csend!

PROCIDA
A szent szeretet szól belőlem,
fivéreim szívéhez beszél.
Elérkezett a sok fájdalom vége,
a nagy óra végre üt!
Megszabadul a szeretett föld,
aztán elégedetten meghalok!

SZICÍLIAIAK
Sötétben és csendben
Stb.
PROCIDA
A szent szeretet, stb.

Távozzatok!

SZICÍLIAIAK
Távozunk.

PROCIDA
Távozzatok! Óvatosság!
Távozzatok! És csend!
Csend és merészség!
Csend! Távozzatok!
SZICÍLIAIAK
Távozunk! Távozunk.
Csend! Távozzunk!

(Procida egyedül mard)

PROCIDA
Ah! Legyen szabad a drága föld,
aztán boldogan meghalok!

(Megpillantja Elenát és Arrigot, kik a kis templom felől érkeznek.)

Hű barátaim, végre látlak benneteket!


2. JELENET
PROCIDA, ELENA, ARRIGO




PROCIDA
(Elébük siet.)
Kegyed, hercegnő! Arrigo!

ELENA
Ő az!

ARRIGO
Barátunk, Procida!

PROCIDA
Igen, szolgálatukra!

ELENA
A mi egyetlen reménységünk!

PROCIDA
Bizáncot,  Spanyolhont bejártam
segítséget kérve mindenütt.

ELENA
Aragóniai Péter támogat minket?

ARRIGO
Mellénk áll?

ELENA
Mit ígért?

PROCIDA
Ah! Egyelőre semmit.
Ahhoz, hogy pártunkon
végre kardot rántson,
elvárja teljes Szicília fellázadását.
Ez pártfogásának ára.
És Szicília, mondjátok, már készen áll?
Mire számítotok?

ARRIGO
Ah! Semmire. A szív alázatos,
reszket a türelmetlenségtől,
ám bizonytalan és lassú,
vagy mindet merészel vagy semmit.

PROCIDA
Izzítsuk fel megvetésüket,
és összefogva sarkalljuk cselekvésre őket!

ARRIGO
Megkíséreltem már.
Szűkös még az erő,
a nép kétkedik.

PROCIDA
Jól van. Akkor ellenükre kell
megkísérelnünk egy végső, merész csapást!
Jöjjön végre a nap,
melyen új gyalázattal
sértik a népet az aljas frankok,
melytől felébred és fegyvert ragad!

ARRIGO
(Elgondolkodva)
Kelhet ilyen nap…

ELENA
A közös kézfogó,
melyen az oltár előtti
meghitt ünnepségre a város népe összegyűlik,
jó ürügy lehet!

ARRIGO
Nagy tömeg csődül össze…

PROCIDA
Nem is számítanak veszélyre!
A tömegben erő van.
És a nekihevült népségnek
elég egy aprócska tüzes szikra,
szempillantás alatt lángra lobban!
Munkára! Nagy a cél,
és nagy szívre van szükség,
mely vágyamat beváltja,
és egy karra!

ARRIGO
Melyikre?

PROCIDA
A tiédre!

ARRIGO
Rendelkezz vele!

(Procida távozik)

3. JELENET
ARRIGO, ELENA


ELENA
Hogyan tudnám, ó, vitéz, bátorságodat
megjutalmazni?

ARRIGO
Az én jutalmam a megtiszteltetés,
hogy lábaid elé borulhatok.

ELENA
A zsarnok fenyegető
haragja nem ijeszt?
ARRIGO
Nem riadok meg dühétől,
de reszketek, ó, hölgyem, előtted!

ELENA
(Magában)
Mit hallok?

ARRIGO
Jaj nekem! Reszketek előtted!

ELENA
Mit hallok?

ARRIGO
Ah! Angyali szemeidből
a remény sugara árad,
és lángra gyújtja ezt a lelket,
új bátorságot öntve belé.
ó, asszonyom, szeretlek! Ah! Meg kell tudnod,
nem vágyom más jutalomra,
csak a jogra, hogy harcolhassak
és meghalhassak érted!

ELENA
(Magában)
Mit mondjak neki? Mit mondjak neki?
A megnyíló sír közelében,
gyötrelmem zsákmányaként,
nem tudom fékezni a szívdobbanást,
mit keblemben érzek. Nem!
Te, a magasságban,
honnan látod fájdalmamat,
ó, fivérem, bocsássd meg nekem,
ha szívem megnyitom az érzelemnek!

ARRIGO
Ah! Jól értem?
Ah! Nem utasítasz el,
engem, ki végre föl merte emelni
tekintetét reád?

ELENA
Bocsáss meg!

ARRIGO
Te egy egyszerű katona
hűségét nem veted meg,
sem sötét nyomorúságát?

ELENA
Ó, fivérem, bocsáss meg! Ah!
ARRIGO
Egy egyszerű katona stb.

ELENA
Fivéremért, oh, állj bosszút
és számomra nemesebb leszel egy királynál!

ARRIGO
Ezen a földön, oh, nyomorult,
magányos és elhagyatott vagyok!

ELENA
Fivéremért, oh, állj bosszút,
Arrigo, és tiéd leszek!

ARRIGO
Igen! Megbosszulom!

ELENA
Esküszöl?

ARRIGO
Megesküszöm neked a fejemre,
megesküszöm a szívemre!

ELENA
Esküszöl?

Szentesítem esküdet,
s szívemben őrzöm.
ARRIGO
Igen! A fejemre megesküszöm neked,
megesküszöm a szívemre!

(Bethune érkezik egy csapat katonával)

4. JELENET
ELENA, ARRIGO, BETHUNE katonáktól követve




BETHUNE
(Arrigohoz, levelet mutatva neki)
Lovag, ezt az írást
az alkirály küldi.

ARRIGO
(Döbbenten olvassa)
Báli meghívó!

BETHUNE
Nagy megtiszteltetés ez, uram!

ARRIGO
Melyet nem fogadok el.

BETHUNE
Ily nagy kegyet, barátom,
vétek elutasítani!

ARRIGO
Én mégis elutasítom.

BETHUNE
Akkor én az ő nevében parancsolok.
Tehát kövessen most azonnal!

ARRIGO
(Kardot ránt)
Ah! Nem, nem tűrök el ilyen sértést!

BETHUNE
(Int a katonáknak, akik megragadják és lefegyverezik Arrigót.)
Katonák!

ELENA
Egek! Mit csinál?

BETHUNE
(Int, hogy a katonák vihetik Arrigót.)
Teljesítettem a küldetésemet.
(Távozik)

5. JELENET
ELENA, PROCIDA

ELENA
Kegyetlen gúny párosul
a mérhetetlen sértéssel!
Arrigo!

PROCIDA
(Besiet, s meglátja Elena
zaklatottságát.)
Egek, mi történt?

ELENA
Elhurcolták a gonosz palotájába.

PROCIDA
(fájdalmasan)
Újabb akadály került az utunkba.
Benne, az ő hősi szívében bíztunk,
most már biztosan elveszett!

ELEN
(Elszántan)
Ó, nem! Meg kell menekülnie!
Így kívánja a becsület.

PROCIDA
Csöndet! A népség elindult,
S erre tart!

6. JELENET


(Leányok, legények jönnek a domboldalon ünnepelve, tizenkét menyasszonyt kísérve; táncba kezdenek. Ninetta is közöttük van. A másik oldalról Danieli és a vőlegények érkeznek. Manfredo néhány barátjával Procida köré gyűlik. Ninetta és Danieli Elena elé térdel áldásáért. Tánc kezdődik, melyet Roberto, Tebaldo és francia katonák érkezése szakít meg. Roberto folytatásra ösztönzi a táncosokat, majd pihenjt vezényel embereinek. Azok részt vesznek a táncban, mely egyre élénkebbé válik. Procida az ünnepséget szemlélő Robertohoz és Tebaldohoz közelít.)





ROBERTO
Bájos menyasszonyok, hitemre, igazán kedvesek!

PROCIDA
(Robertohoz a táncoló lányokat nézve)
Tetszenek?

ROBERTO
Nagyon!

PROCIDA
(Nevetve)
Olvasok a gondolatotokban.

ROBERTO
És ki vagy te?

PROCIDA
Őszinte barátotok.

TEBALDO
Jól látod a helyzetet, polgár!

ROBERTO
(A menyasszonyokat bámulva)
Nézd, milyen bájosak!

TEBALDO
Milyen isteni szépségek!

ROBERTO
Menyegzőre igyekeznek ünnepelve.

PROCIDA
(Megvonja a vállát)
Mit számít az?

TEBALDO
És a férjeik?

PROCIDA
(Visszafogott hangon, célzatosan)
Ugyan, badarság! A győztesnek…

ROBERTO
Nos?

PROCIDA
(Halkan)
Mindent szabad!

TEBALDO
Emlékszel arra a festményre?

ROBERTO
Ah! A szabin nők elrablása!

PROCIDA
Azt a rómaiak tették!

ROBERTO
(Vidáman)
Az egész világon senki nem ér fel
csatában és szerelemben
a frank harcosokkal!

(A tánc fokozatosan szilajabbá válik. Roberto és Tebaldo csatlakoznak embereikhez. Egyre gyakrabban vetnek szerelmes pillantásokat a szicíliai lányokra. Roberto hírtelen jelt ad, minden táncos felkapja társnőjét; azok a katonák, akik nem táncoltak, szintén megragadnak egy-egy leányt. Roberto elkapja Ninettát. Danieli és a többi férfi vissza akarja ragadni a párját, de a katonák kardjukhoz kapnak. Danieli és társai meghátrálnak. Manfredo megszorítja kardja markolatát, de Procida leinti, s Elena védelmére küldi, aki a katonák s a szicíliaiak között áll.)



TEBALDO, ROBERO, KATONÁK
Éljen a háború,
éljen a szerelem!
Számunkra e Földről
eltűnt a bánat!
(A lányokhoz)
Most már enyém vagy,
nem érdemes szigorúnak lenned,
bolondság lenne
vonakodni szívem elől!
SZICÍLIAIAK
Védtelen nőket
hatalmatokba keríteni!
Ez a cselekedet
szégyen egy harcosra!
Kegyetlen és irgalmatlan,
aki a fájdalmat gúnyolja,
utálatos hitvány,
aki a becsületbe gázol.

ROBERTO
(A menekülni próbáló Ninettához.)
Ah! Csillapodj, ó, te kedves barna!

NINETTA
Ah! Hagyj békén! Ó, hagyj békén!

ROBERTO
Nincs mitől félned immár!
Ah! Csillapodj!
Harcosodat
hamarosan imádni fogod!

NINETTA
Ó, hagyj békén!

ROBERTO
(A katonákhoz, Elenára mutatva)
Azt a nőt, őt tiszteljétek!
(Procidára mutatva)
Őrá vigyázzatok, barátaim,
igazán jó tanácsot adott!
Tiszteljétek, tiszteljétek azt a nőt!

TEBALDO, ROBERO, KATONÁK
Éljen a háború, stb.
SZICÍLIAIAK
Védtelen nőket stb.

(Tebaldo, Roberto és a katonák távoznak, magukkal cipelve Ninettát és a többi lányt. Danieli és a szicíliai ifjak csüggedten állnak, akárcsak Elena, Procida és Manfredo)



7. JELENET
PROCIDA, ELENA, MANFREDO, DANIELI, SZICÍLIAIAK és JEGYESEK





DANIELI, SZICÍLIAIAK
Elönt a szégyen!
Rettenet tölti el keblemet.
Még csend! A kegyetlen szégyen
felemészt!
De már érzem
szívemben fortyogni
egy karddal megsebzett
oroszlán haragját!

ELENA
(Az ifjakhoz, Procidára mutatva)
Neki köszönhető, hogy engem nem ért gyalázat!

PROCIDA
Tisztelettel beszéltek.

DANIELI, SZICÍLIAIAK
Igaz!

ELENA
Bátorsága becsületére vált.

PROCIDA
A gyávákat mindenki megveti.

DANIELI, SZICÍLIAIAK
Igaz.

ELENA
(Danielihez)
És te, nyúlszívű…

PROCIDA
És félelemmel telt

ELENA
Végignézed, ahogy elrabolják menyasszonyod!

PROCIDA
(Megvetően Danielihez és a többi férfihoz)
S nem ölted meg a rablót!
Meg tudtak fékezni?
És rettegve őrzöd a gyalázatot szívedben?

ELENA
Mialatt mátkáitok elrablásával
szégyenítenek a győztesek?

DANIELI, SZICÍLIAIAK
Ah! Túl erősen szól immár
a fájdalom keblemben.
Való igaz! A kegyetlen gyalázatot
meg kell torolnunk!
Némuljon el a gyávaság!
Már érzem szívemben
egy oroszlán végzetes
dühét forrni! Stb.
Ah, igen, már forrhat a düh! Stb.
ELENA, MANFREDO, PROCIDA
Ah! Túl erősen szól immár
a fájdalom keblükben.
Az elszenvedett kegyetlen gyalázatot
meg kell torolniuk!
Némuljon el a gyávaság!
Már érzik szívükben
egy oroszlán végzetes
dühét forrni!
Stb.

8. JELENET

(A zajban egyszerre kellemes, vidám zene csendül a tenger felől.
A szicíliaiak a partra sietnek, ahol meglátják az arra közeledő kivilágított, feldíszített hajót.
Vaudemont, francia katonák, francia nemes urak és hölgyek, szicíliai hölgyek választékos öltözetekben utaznak a fedélzeten. A hajósok gazdag öltözéket viselnek; a hölgyek  puha párnákon helyezkednek el, némelyik gitárt fog a kezébe, némelyik frissítőt vesz magához.)

KÓRUS
Az öröm órája közeleg!
Mennyedből kegyesen
szállj le, ó, szerelem istene,
s tedd boldoggá napjainkat!
Ah! Szépséges arcoddal, fátyol nélkül,
mint a bájos Küthereia (t.i.: Aphrodité)
Jöjj hozzám, valóságos istennő,
üdítő a szellő és a nap estébe hajlik!

PROCIDA
Efféléket visz e gazdag hajó!
Hová mennek?

ELENA
A palotába, az ünnepre.

PROCIDA
A bosszú vezessen bennünket nyomukban!

ELENA, MANFREDO, DANIELI, SZICÍLIAIAK
Hogyan?

PROCIDA
Megbízható álarcot öltve
nem ismernek fel;
s mint a sebes villám,
lesújtok a zsarnokra
az ünnepi forgatagban,
ez, mi  haragom hő óhaja!

MANFREDO
(Remegve)
Kard lesz náluk!

PROCIDA
Nálunk tőr és szív!

KÓRUS
Ah! Az öröm órája közeleg! Stb.
ELENA, MANFREDO, PROCIDA
Ah! Túl erősen szól immár stb.
Rajta, igyekezzetek! Bosszút!
Kapjatok kardra!
Már érzik szívükben
egy oroszlán végzetes
dühét forrni!
Kapjatok kardra! Stb.
Bosszú, bosszú!
DANIELI, SZICÍLIAIAK
Túl erősen szól immár
a fájdalom keblemben.
Rajta, siessünk! A kegyetlen gyalázatot
meg kell torolnunk!
Igen, bosszút, bosszút!
Már érzem szívemben Stb.
Bosszú, bosszú!

(A hajó folytatja útját; Procida, Elena, Manfredo, Danieli és a szicíliaiak csoportokban állva figyelik.)


III. FELVONÁS

1. kép

1.JELENET
MONFORTE

Monforte szobája a kormányzói palotában

MONFORTE
(Asztalhoz ül.)
Igen! (A nő) Gyűlölt engem és okkal!
Olyan aljas voltam hozzá,
hogy egy napon jöttem, hogy elraboljam.
Ám elszökött tőlem és gyűlölt,
s tizenöt esztendeig
rejtegette az atyai ölelés elől a fiút,
kit apja utálására nevelt.
Te kegyetlenebb vagy nálam,
kit kegyetlennek, kegyetlennek nevezel.
(Levelet vesz előkebléből)
Ah! Halála közeledtén
a végzetes asszony
ezt az új gyalázatot követte el
az atya szíve ellen!
(Olvas)
„Ó, te, kinek semmi nem szent!
Ha a véres vesztőhely
fenyegeti a hős Arrigot,
a haza becsületét,
kíméld meg azt az ártatlan fejet!
A fiadé az!”
Ó, fiam! Ó, fiam!

2. JELENET
MONFORTE, BETHUNE

BETHUNE
(Belép)
A lovag megtagadta, hogy idejöjjön,
erővel hoztuk el.

MONFORTE
Jól van.

BETHUNE
Mi legyen a büntetése?

MONFORTE
Nem szükséges!
Tisztelettel
és nagy megbecsüléssel bánjatok vele!
Most eredj, Bethune,
küldd színem elé!

(Bethune távozik)



3. JELENET
MONFORTE egyedül


Bőségtől övezve,
a tisztelet keblén
egy rettenetes, hatalmas óhajtás
uralkodott szívemen.
Boldog jövendő
mosolya sugárzik reám,
ha megadatik, fiam,
a közeledbenélni.
Hiába a gyűlölet, mely elragadja tőlem,
legyőzöm a kevély szívet,
igen, e termek ragyogásában,
az atyai szív, a mérhetetlen szeretet,
igen, győz rajta a szülői szeretet!
Ah! Bőségtől övezve, stb.
Ó, fiam, fiam! Boldog vagyok,
ha megadatik, hogy közeledben éljek!

4. JELENET
MONFORTE, ARRIGO

(Két apród bekíséri Arrigót, majd meghajolva távoznak.)

ARRIGO
Ébren vagyok vagy álmodom?
Alázatosan és készségesen siet
mindenki óhajomra,
s egy intésem
boldoggá teszi őket.
(Monfortehoz)
Újabb játéka ez
a különös sorsnak,
ha tőled nem vár rám
egyéb, mint a halál.

MONFORTE
Azt hiába várod.
E termekben immáron
félelem nélkül, szabadon
nevezhetsz igazságtalannak,
s hiába ármánykodsz ellenem.

ARRIGO
A földet védeni nemes cselekedet!
Én egy zsarnok ellen harcolok!

MONFORTE
Hitvány módjára.
Én karddal ejtek sebet,
te tőrt használsz.
Nincs bátorságod, te arcátlan,
hogy szemembe nézz.
(Merőn nézi)
Lásd! Előtted
védtelenül állok.

ARRIGO
Balszerencsémre!

MONFORTE
Ó, esztelen, kit kegyességem
mentett meg,
ily kemény fizetséggel
szolgálsz nekem?
Nagylelkűnek hiszed magadat,
pedig hálátlan vagy.

ARRIGO
(Magában)
Ah, mi lesz?

MONFORTE
Midőn szívemből szólva hozzád,
őszintén megbocsátok egy vak hibát,
midőn egy lázadót fölmentek tebenned,
Arrigo, szíved nem mond semmit?

ARRIGO
Hangját hallva megborzadok,
hiába próbálom száműzni a félelmet.
Boldogtalan!

MONFORTE
És az erős fájdalomtól, mely engem kínoz,
ifjú lelked meg nem dobbant?
Mégis, látod! – egy könnycsepp
tűnt fel bús a bús szempillán!

ARRIGO
Miféle új gyötrelemre
kárhoztat a kegyetlen, igazságtalan végzet?

MONFORTE
Jól van, Arrigo! Ha szenvedésem
kemény szívedet nem érinti meg,
anyád szavait olvasd!

ARRIGO
Anyáméit?

MONFORTE
Igen, te hálátlan! Igen!
(Magában)
Amíg e szeretett arcot szemlélem,
érzem, szívem majd kiugrik az örömtől!
Végre boldogság jutott a földön,
mert még kimondhatom: fiam!
ARRIGO
Öröm! Igaz ez?
Álmodom vagy ébren vagyok?
Anyám írása!
Itt, a szívemen!

(Felkiált)
Ó, ég! Mit fedezek fel!
Gyászos titok tárul fel előttem!
Megborzadok a rettenettől!

Gyászos titok… stb.
MONFORTE
Míg szemlélem e szeretett arcot,
jóllehet telve vagyok kegyetlen bánattal,
lelkem meghatódik, hogy megadatik kimondanom:
íme, a fiam; apa vagyok!

Ám mi az? Kerülöd tekintetemet, ó, fiam?

ARRIGO
Ah! Elborzadok.

MONFORTE
Hát nem tudod, ki vagyok én?

ARRIGO
(Magában)
Ó, asszony! Elveszítettelek!

MONFORTE
Hatalmam, Arrigo,
ismeretlen előtted?
Monforte vagyok!

ARRIGO
Ó, asszony! Ó, asszony! Elveszítettelek!

MONFORTE
Csak célzást tégy,
hatalmamban áll teljesíteni
mindent, amit kérsz és remélsz!
Javakat, címeket, tiszteletet, bőséget,
minden nagyratörő óhajodat
teljesíthetem!

ARRIGO
Engedj át a végzetemnek!
Engedj, és boldog leszek akkor!

MONFORTE
Hát te nem tudod, micsoda ragyogó hírnév
övez engem?
Dicsőséges az én nevem!

ARRIGO
Utált név az!

MONFORTE
Végzetes szó!
Halálos sértés!
Elenyészett az öröm,
melyben lelkem bízott!
Végső igazság!
Rettenetes átok,
Melyet egy kegyetlen fiú
az apjára szór!
ARRIGO
Ah, add vissza, ó végzet,
tudatlanságomat!
A remény szertefoszlott,
mely a lélek álma volt.
Végső igazság!
Rettenetes átok,
melyet egy fiú mondott,
mely egy atyát ért!

MONFORTE
(Próbálja visszatartani)
Megállj, Arrigo!

ARRIGO
Ah, eressz!

MONFORTE
Ah, Megállj, Arrigo!

ARRIGO
Ah! Eressz! Ah! Eressz,
ó, kegyetlen, fájdalmamba!
MONFORTE
Csitítsd makacs szívedet!

Ah, fiam, hiába nevezel kegyetlennek;
az atya imája és fájdalma győz rajtad.

ARRIGO
Ha igaz az, hogy szeretsz,
engedj elszökni, igen, elszökni!
Másik partra, másik földre,
elszökni másik földre,
ha igaz, hogy szeretsz… stb.
MONFORTE
Ah, fiam, hiába stb.

ARRIGO
Ah! Repülnék kebledre,
de nem tehetem!

MONFORTE
Ki tiltja meg neked, hálátlan?

ARRIGO
Anyámnak képe,
mely közénk áll!
te voltál hóhéra…

MONFORTE
(Mélységes fájdalommal)
Fiam!

ARRIGO
…és én restellem, restellem,
hogy szívem tétovázott köztetek,
hogy tétovázni volt képes a szívem!

MONFORTE
Ah, én fiam! Én fiam!

ARRIGO
Szeretett árnyalak, ki a mennyben pihensz,
add vissza nekem az erőt, mit szívem elveszített!
Irgalmasan vesd rám vigyázó tekintetedet,
és imádkozz, ó, anyám, imádkozz érettem!
MONFORTE
Az atya forró imája
semmi, ó, Arrigo, semmi a számodra?
Nyisd meg kebledet egy szent szeretetnek,
végre maradj, fiam, nálam!

(Arrigo indulatosan kiszakítja magát Monforte karjából, ki tekintetével követi, majd fájdalommal telten távozik.)

2. kép

Káprázatos terem a palotában



5.JELENET

(A terem bálra van előkészítve. Hölgyek és urak maszkban, s maszk nélkül járnak fel s alá. Elena, Arrigo és Procida is közöttük van. Monforte lép be apródok és palotaőrök kíséretében. Helyet foglal a számára fenntartott helyen, és jelzi, hogy mindenki helyet foglalhat. Jön a ceremóniamester, hogy fogadja parancsait, s hogy megadja a jelet az ünnepség megkezdésére.

A palermói udvar előtt a „Négy évszak” című balett kerül bemutatásra.

–BALETT–

TÉL
Belép Jánusz isten, az év jelképeként. Egy aranykulccsal megnyitja a földet, és életre kelti az évszakokat.
Egy jég födte vesszőkosár emelkedik ki a földből, melyből előlép az év első szaka, a tél – szőrmékbe bugyolált, fiatal hölgy alakjában; mögötte három leány csomagokkal. Reszketnek a hidegtől. Az egyik lány egy vasdarabbal megüt egy követ, ami szikrát hány. Felgyullad a tűz. A lányok melegednek, a Telet maguk közé invitálják, az visszautasítja őket. A felmelegedés legjobb módja a táncolás!
TAVASZ
Szellőcskék lengik körbe a fagyos kosarat, és melegükkel felolvasztják a kosár körüli maradék jégdarabokat. Minden oldalról virágcsokrok emelkednek fel, A bokréták közül előlép a Tavasz, fiatal leány képében.
NYÁR
A virágok eltűnnek. A kosár megtelik kalászokkal. A Nyár ifjú leány alakjában kiemelkedik a kévék közül. A Nyár és társnői táncolni szeretnének, de túl meleg van. Elnyomja őket a forróság. Ifjú najádok lépnek elő a kosárból, hosszú, zöld fátylakat viselnek, amik a vizeket jelképezik. A Nyár és társnői úszást imitálnak. A leány fürdeni kíván.
ŐSZ
Belép egy ifjú lány. A lányok megriadnak. A faun elámul. A lányok eltűnnek, a faun követi őket. A távolból vidám zene hallik; a faun feszülten figyeli. A kosár megtelik gyümölcsökkel és szőlővesszőkkel. A faun körbe-körbe járja a kosarat, majd fölágaskodik (fölemelkedik). Összelapítja a venyigéket és leleplezi az Őszt és társnőit. Meglepődés.

SZICÍLIAIAK ÉS FRANCIÁK
Ó, fényes ünnep!
Ó, dús éjszakái
a boldog táncoknak
a ritka szépségnek!
Ez élénk fények
mennyei ragyogása,
szerelemmel, gyönyörrel
tölti el a szívek mélyét!

A sokaság szétoszlik a termekben, s a kertben, a szín üresen marad egy percre.
Arrigo tér vissza, majd az álarcos Elena és Procida.

6. JELENET
ARRIGO, ELENA, PROCIDA


                                                         
PROCIDA
(Halkan Arrigohoz)
Arrigo, barátaid vigyáznak rád!

ARRIGO
(Magában)
Ó, egek! Nem csal meg szívem?

ELENA
Arrigo, barátaid vigyáznak rád!

ARRIGO
Ah, mily hang rezdül keblemben!
(Elena és Procida leveszi álarcát)
Te itt, asszonyom?! Te magad?
Micsoda meglepetés!
Megdermedek az értetek való félelemtől!
Miért jöttetek ide?

ELENA
Téged megmenteni!

PROCIDA
És minden elnyomattatást megtorolni!

ARRIGO
Egek! Oh, beszélj halkan!
Én magamért nem félek;
szabad vagyok, ám ti –
félnetek kell haragjától,
és menekülni mérgétől.

PROCIDA
Légy nyugodt, az áruló…

ARRIGO
(Néhány belépő franciát vesz észre)
Csitt! Közelednek!
(Magában)
Ó, rettenet!

ELENA, ARRIGO, PROCIDA
Ó, fényes ünnep! Stb.

(A hölgyek és urak visszatérnek a terembe. Arrigo, Procida és Elena még egy pillanatig magukban vannak.)


ELENA
(Arrigohoz)
Itt, a vidám forgatagban,
az összefonódó tánc közepette…

PROCIDA
(Visszafogott hangon)
Álarcba rejtik
arcukat a hívek…

ELENA
(Arrigo mellére egy szalagot helyez.)
E selyemcsokorról
mindegyikünk felismerhető lesz!

PROCIDA
E rendíthetetlen, erős karok
nem fognak hiába sújtani!

ELENA
És néhány röpke pillanat múlva bosszulón
villannak itt a tőrök…
PROCIDA
Embertelen seregei között
Monforte veszni fog!

ARRIGO
Ah! Nagy Isten!
(Magában)
Ki menti meg őt?!

PROCIDA
(Meglepődve)
Elsápadsz?

ARRIGO
Valaki meghallhat téged!

ELENA
Ugyan ki?

PROCIDA
(Meglátja a belépő Monforte-ot)
Ő maga!

ARRIGO
(Magában)
Ó, szerencsétlen nap!

PROCIDA
(Arrigohoz)
Rövidesen, itt.

(Monforte a francia és szicíliai hölgyek között tűnik fel.)

ELENA, ARRIGO, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK, FRANCIÁK
Ó, fényes ünnep,
Stb.

(Elena és Procida távoznak.)

7.JELENET
MONFORTE, ARRIGO, majd MINDENKI

MONFORTE
(Arrigohoz)
Efféle élvezetek, tenéked újak;
boldog vagy?

ARRIGO
(Halkan)
Végzetes neked itt a lélegzet is, menj!

MONFORTE
Mitől kellene félnem,
mitől féljek saját termeimben?

ARRIGO
Nem mondhatom meg, mégis
Kérlek! Eredj!
Aggódom napjaid miatt! (Az életedért)

MONFORTE
(Boldogan)
Most megmentésemre ügyelsz
és remegsz értem, értem remegsz?
Ah! Végre megnyílik e lélek
Atyai érzelmem előtt!
Korábbi hibáidat feledem,
Jer, hadd ölellek keblemre!

ARRIGO
Ó, soha! Hátrébb!

MONFORTE
(Hűvösen)
Akkor maradok!

ARRIGO
(Lázban)
Esztelen! El fogsz esni
Bosszújuk célpontjaként!

MONFORTE
Soha nem mernék!

ARRIGO
(Melléhez emelve kezét)
E jelre – esküt tettem.

MONFORTE
Hiába!
(Leszakítja a szalagot)
A becstelenség jele!
Leszakítom rólad, te bolond!
(Arrigo dühödt mozdulatot tesz)
Reszketsz? Az árulásnak
Minden borzalmát átérzed.
Látom én! A francia vér
pezsdül még kebledben.

ARRIGO
(Hevesen)
Nem, nem, nem bűnös az,
ki a haza becsületét szolgálja!
Ám te, ó, gyűlölsz engem: mentsd magad!
Tégy kívánságom szerint! Menj!

MONFORTE
Hiú remény!

ARRIGO
(Észreveszi az összeesküvők
közeledő csoportjait)
Máris közelednek feléd, nézd csak!
Máris körbevesznek! Íme!
Már villan is feléd a tőr!

(Procida és társai körbefogják Monforte-ot.)

PROCIDA
Ez a franciák utolsó napja!
Sújtsunk le! Hozzám, szicíliaiak!

(Elena lendül elsőként döfésre.)

ARRIGO
Megállni!

MONFORTE
Fel, franciák, hozzám!
(Bethune-höz és Vaudemont-hoz)
Hej, Bilincsben vezettessék mind,
akit selyem díszít!
(A Procida mellén lévő szalagcsokorra mutatva)
Vérpadra őket!
(Arrigora mutatva)
Ő legyen szabad!
Ő lojális ellenség volt!

PROCIDA
Ó, árulás!

MONFORTE
Ő megóvta életemet!
Leleplezte az aljas ármányt,
mely a hitszegőknek
szégyenteljes bilincset eredményezett!

ELENA, DANIELI, PROCIDA, SZICÍLIAIAK
(Arrigora mutatva)
Rettenetes, váratlan csapás!
Ő ilyen orcátlan, ilyen hálátlan!
A szégyen legyen a büntetése!
Gyalázat a hitványra, az árulóra!
ARRIGO
Rémült mellemben
Megszűnik dobogni a szív!
E gonosztett bűnös gyalázata
láthatóvá teszi szégyenemet!
MONFORTE, BETHUNE, FRANCIÁK
Hatalmas isten, a dicsőítő ének hozzád
száll alázatosan szívünkből!
Azért, hogy megmentetted a hős keblét
az árulók tőrétől!

ELENA, DANIELI, PROCIDA, SZICÍLIAIAK
Ah! Imádott haza,
első sóhajom,
elhagylak elmerülten
a vérben, bánatban!
Szent lelked
még szebben felgyúl,
neki pedig homályba borul
a napvilág!

MONFORTE, BETHUNE
(Arrigohoz)
Irányozd most hálásan
Franciahon felé sóhajodat!
Az áldott éden
tükre az ő földje!
Nemesebb megszállottság
gyúl kebledben,
élénkebben fénylik rád
a napvilág!
ARRIGO
A végzet bűne miatt,
az őrület zsákmányaként,
vérben fürösztöttem
szülőföldemet!
Ó, reménysugár,
immár kihunytál keblemben,
nem látok, nem érzek
mást, csak gyászt és fájdalmat!
ELENA, DANIELI, PROCIDA
Szent lelked Stb.
SZICÍLIAIAK
Homályba borul neki Stb.
FRANCIÁK
Élénkebben fénylik rád Stb.
ARRIGO
(Elena, Procida és a többi
szicíliai felé közeledve)
Ó, asszonyom! Irgalom, barátaim!
Fájdalmam indítson meg benneteket!

PROCIDA
Nem, nem, hazudik!
Hátrébb, hátrébb, ó, te áruló!

MONFORT
(Arrigohoz)
Megvédhetlek tőlük,
boldogan élsz majd velem!

ARRIGO
(Reményvesztetten)
Nem! Soha! Hagyj engem!

SZICÍLIAIAK
Hátrálj, hátrálj, áruló!

PROCIDA
(Megvetéssel)
Most, hogy ez az aljas vesz védelmébe,
kétszeres szégyenbélyeget szerzel!
SZICÍLIAIAK
Igen! Igen!

PROCIDA
(Társaihoz)
Dicsőség reánk, nekem halál!

SZICÍLIAIAK
Igen! Dicsőség nekünk!
(Arrigohoz)
Gyalázat neked!

ELENA, DANIELI, PROCIDA, SZICÍLIAIAK
Ó, imádott haza, Stb.
Gyalázat nektek, dicsőség nekünk!
ARRIGO
A végzet bűnéért Stb.
Gyalázat nekem, dicsőség nektek! Stb.
MONFORTE, BETHUNE, FRANCIÁK
Most irányozd hálásan Stb.
Gyalázat nektek, dicsőség nekünk! Stb.

(Monforte egy intésére elhurcolják Procidát, Elenát és a szicíliaiakat.
Arrigo a nyomukba sietne, Monforte visszatartja. Procida és Elena megvetően visszautasítják, míg ő könyörögve nyújtja karjait feléjük. Megsemmisülten tántorodik Monforte karjába.)

 

IV. FELVONÁS


1. JELENET

Erőd udvara

Balról a börtöncellák előszobája, jobbról kapurostély, melyen át az erőd belsejébe látni, hátul katonák által őrzött pártázatos kapu.


(Arrigo jelenik meg a kapuban, a katonák átengedik.)

ARRIGO
(Az egyik tiszthez)
Monforte parancsa!
Az ő legfelsőbb kívánságára
láthatom őket.
Vezessétek őket elém!
(A tiszt a börtöncellák felé távozik.
Arrigo a foglyok irányába néz.)
Itt senyvedtek miattam,
A rémes börtönben, kedveseim!
És én, balsorsotok oka,
nem hordok bilincset!
És a végzet áldozataként
nem tudtam elkerülni
a jótéteményt, mely rám nehezedik.
Igazságtalan könyörület! Megszégyenítő kegy!
Az életemnél drágább számomra a becsület!
Egy becstelen pillanatért
jövök mentegetőzni.
De akarnak-e látni?
Meghallgatják védekezésemet?
Gonosznak hisznek mindnyájan;
Ő (Elena) megvet engem,
mindenki gyűlöl –
engem, aki értük, aki értük meghalna!
Napja a könnynek, a súlyos fájdalomnak!
Mialatt a szerelem mosolyog rám –
az ég szertefoszlatja ezt az arany álmot,
a sebzett szív mindent elveszít!
A lenézésükre gondolni is szörnyű,
még súlyosabbá teszi a keserű bánatot!
A te megvetésed, én Elenám,
irgalmatlan, kegyetlen büntetés szívemnek.
(Felfigyel)
Ki jön? Remegek!
Ó, jaj, alig kapok levegőt!
Ő az! Közeleg, hogy elátkozzon!
Hogy elátkozzon! Hogy elátkozzon!
Ah! Reszketek a félelemtől!
Minden, jaj, minden magamra hagy most!
Irgalom, ah, irgalom, bocsánat,
könyörülj, szerelmem, bocsánat!
Minden magamra hagy! Stb.
A halál kevésbé kegyetlen,
kevésbé kegyetlen, mint a te megvetésed!

2. JELENET
ELENA, ARRIGO

(Elena jön le a lépcsőn jobb felől egy tiszttel, ki Arrigohoz irányítja, majd távozik.
Elena Arrigohoz közelít, majd ráismer.)

ELENA
Ó, némulj el, haragom!
Reszketni érzem a szívemet!
Tán újabb gyötréssel
szolgál számomra az áruló!

ARRIGO
(Rimánkodva)
Ah! Derűsen vesd reám pillantásod,
könyörülj meg fohászomnak,
bocsáss meg nekem, ó, engedd végül,
hogy lábaid előtt leheljem ki lelkemet!
ELENA
(Gőgösen)
A vétek bérét megkapod
szíved önvádjaképpen.
Bocsánatot neked? Soha!
Azt ne reméljen egy áruló!

ARRIGO
Nem vagyok bűnös! A rettentő végzet
gyalázattal és gyásszal borít el,
ah, igen, oly nagyon szerencsétlen voltam,
ám a szívem soha nem volt áruló!

ELENA
Nem vagy bűnös, ám a végzet vádol,
mely gyalázatba borított.
Fohászkodj az éghez, szerencsétlen,
mely megszomorította napjainkat!

ARRIGO
Nem vagyok bűnös! Stb.
ELENA
Nem vagy bűnös! Stb.

(Megvetően)
Nem a te kezed volt, ó, te méltatlan,
mely lefegyverezte karomat,
mikor a vas
a gonosz zsarnok szívébe döfött volna?

ARRIGO
(Kétségbeesetten)
Atyáméba!

ELENA
(Rémülten)
Atyádéba?

ARRIGO
Rettenetes kötelék, végzetes kapocs ez!
Halálos, borzalmas láncolatot –
mely számomra örökös gyász,
mely mindörökre elveszejt –
tárt fel számomra az ég!
Mit tehettem volna én, nyomorult,
ily kegyetlen válaszúton?
Te a bátyádért önkezeddel
hiába áldoztad magadat;
én többet tettem, én többet tettem:
kegyetlen apámért feláldoztam a becsületet!

ELENA
Ó, milyen gyászos titok!
Ó, kétszeres fájdalmam!

Ha őszinte szavak ezek,
ó, indítson meg téged bánata,
téged, ki látod gyötrődését
téged, ki olvasol a szív mélyén!
ARRIGO
Igazak e szavak ezek,
a bánat szülöttei!
Csak isten ismeri gyötrődésemet,
ő, aki olvas a szív mélyén.

ELENA
S a gyűlölt kötelék?
ARRIGO
Már összetörte azt a szívem.
Az életet, melyet ő adott nekem
már visszadobtam atyámnak.
Immár szabadon rendelkezem a sorsommal,
újraéledt bennem a régi gyűlölet!

ELENA
Ámde a név, a gazdagság?

ARRIGO
Mindet megveti Arrigo!
Csupán egyet kívánok kérni tőle
szenvedésem béreként,
azt, hogy élhessek,
vagy halhassak veled!

ELENA
Arrigo, ah, oly szívhez beszélsz,
mely készen áll megbocsátani;
csak növeli fájdalmamat,
hogy képes volt gyűlölni téged!
A boldogság fuvallata
csitítja most a kínomat;
szeretlek, szeretlek!
És ez a szó
örömtelivé teszi halálomat.
A gyűlölet végzetes volt
a mindhiába reménykedő szív számára!
A hazádbéliek vérből
emeltek gátat közénk!
Isten veled! Vár rám az ég!
Isten veled! Légy hű hozzám!
Meghalok, meghalok!
És a halálos fátylat
levetem rád gondolva.
Ah! Légy hozzám hű! Stb.

ARRIGO
Rám gondolva? Rám gondolva?

Édes ragyogás,
mennyei ajándék
a te megbocsátásod
az én bűnömre.
Dacolni akarok
a sors villámaival,
ha melletted,
halhatok, oh, halhatok meg!

ELENA
Most a lélekben édes
hang visszhangozza,
hogy az ég megbocsátja
a bűnödet!
Dacolni akarok
a sors villámaival,
ha melletted,
halhatok, oh, halhatok  meg!

ARRIGO
Ah, megbocsátod a bűnömet!

ELENA
Igen!


Ah! Most a lélekben édes stb.
ARRIGO
Ah! Édes ragyogás stb.

3. JELENET
ELENA, ARRIGO, PROCIDA

(Katonák kíséretében feltűnik Procida.)

PROCIDA
(Súlyos hangon Elenához, Arrigora nem pillantva.)
Baráti kéz – enyhítve szenvedésünket –
ezt az írást hozta
a börtönfalakon túlról!

ELENA
(Átveszi a levelet és olvassa)
„Egy aragóniai hajó hasítja hullámaitokat,
közel van már a kikötőhöz,
megrakottan arannyal és fegyverekkel!”

PROCIDA
(csüggedten)
És én vasra verten sóhajtozok!
Ah! Véremet adnám,
Hogy kijuthassak!
Egy napra, egy órára!
Hogy óhajom teljesüljön,
s aztán, nagy Isten, haljak meg!
(Észreveszi Arrigot)
Ám kit látok?!
Miért látom őt oldaladon?!

ELENA
Bűnét menteni jött.

PROCIDA
Újabb árulás!
(A belépő Monfortera mutat, akit Bethune és néhány tiszt követ)
Lásd cinkosát!

4.JELENET
ELENA, ARRIGO, MONFORTE, BETHUNE és TISZTEK

BETHUNE
Mit parancsolsz, Uram?

MONFORTE
Papot és vérpadjukat!

BETHUNE
A nép fenyegetően zúgolódik

MONFORTE
Csapataim felfegyverezve
a számukra kijelölt helyeken
jeladásomra készen;
a lázadók első kiáltása
jel lesz a mészárlásra.
Értetted?

BETHUNE
Igen, értettelek.

(Bethune távozik.)
5. JELENET
ELŐBBIEK, kivéve BETHUNE


ARRIGO
(Monforte-hoz)
Miért e jelek?

MONFORTE
Röpke pillanatok múlva
elérkezik az utolsó óra
számukra.

ARRIGO
A halálos!

PROCIDA
(Magában, fájdalommal)
Ó, hazám! A halál!
Most, mikor életemtől
Függ a sorsod!

ARRIGO
(Monforte-hoz)
Kegyelmezz a foglyoknak, ó, uram!
Irgalom nékik, vagy vélük együtt ölj meg engem!

ELENA
(Procidához)
Hallod őt?

PROCIDA
Árulónkhoz méltó a halál!
De nem az otthonabeliekért!
(Arrigohoz)
Ó, menj! Ilyen tisztességre
méltatlannak nyilvánítalak.

ARRIGO
(Dühödt kiáltással)
Ah!

MONFORTE
Tőlük ily súlyos gyalázat
vár téged, Arrigo!
Téged, a véremet!

PROCIDA
(Döbbenten)
Hogyan?

ELENA
(Halkan)
A fia.

MONFORTE
Téged, te hálátlan, ki inkább választod
a halált, mint velem a dicsőséget!

PROCIDA
Ő! Az ő fia!
Most beteljesült a végzetünk!

Isten áldjon, megbosszulatlan hazám,
másik szférába emelkedek,
meghalok érted, ám remény nélkül
hagylak el oly sok bánat közepette.
MONFORTE
Igen, fejükkel együtt le lefejeződik
ez a dühödt lángolás.
ARRIGO
Ah! Boldogtalan asszony, síroddá
változik számomra a szülőföld!

MONFORTE
A lázadóktól megtisztul,
édes Szicília, a te szép földed!
ARRIGO
Ám nem halsz meg, imádott nő,
vagy – esküszöm – veled együtt halok meg!
PROCIDA
Meghalok érted, remény nélkül! Stb.

ELENA
Isten veled, szeretett hazám!
Isten veled, virágzó föld!
Vigasztalanul szárnyalok
egy más szféra felé. Stb.
Isten veled, szeretett hazám! Stb.
Ó, én hazám, fájdalomban hagylak el!
ARRIGO
Számomra síroddá… Stb.
Ám nem halsz meg, imádott nő, Stb.
MONFORTE
Igen, Fejükkel együtt Stb.
És a lázadóktól megtisztul Stb.
PROCIDA
Isten áldjon, hazám! Stb.

SZERZETESEK
(Kintről)
De profundis clamavi ad te, Domine!
Domine! Exaudi orationem meam!
PROCIDA
(Elenához)
A földre, ó, leányom!
Térdeljünk Isten elé!
Már látom az eget mosolyogni.

ELENA
Vár rám a fivérem!

ARRIGO
(Monforte-hoz, a térdepelő Elenára és Procidára mutatva)
Irgalom, irgalmazz nekik!
Függeszd fel a parancsot,
vagy velük együtt meghalok itt!

MONFORTE
(Fölháborodottan)
Te, te mégis bűnös
feladatra vállalkozol!
Honnan veszed a bátorságot, hogy cinkosaidért
közben járj?
Ám, bármily hálátlan is, fiamnak
mindent megengedek és megadok.
Nevezz apádnak, Arrigo,
és érted megbocsátok őnekik!

ARRIGO
Ó, egek!


MONFORTE
(Az erőd kapun betóduló tömegre mutat)
Hiába hullik most könyörögve
egy nép a lábaim elé!
Csak mondd ki, mondd ki: „Apám!”,
és megkegyelmezek nekik!

ELENA
(Arrigohoz)
Ne mondd soha, nem, nem soha,
és hagyj meghalni!

ARRIGO
(reményvesztetten)
Ah! Asszonyom!

ELENA
Bűnbánásod végül bizonyította számomra hűségedet!

MONFORTE
(Erővel)
Nevezz atyádnak,
és megkegyelmezek nekik!
Mondd, „Atyám!”, mondd!

ELENA
Ne mondd soha, nem, nem soha!
És megbocsátok neked!

ARRIGO
Adj erőt, nagy Isten!

(Megnyílik a rács jobb felől; láthatóvá válik a nagy ítélkező terem, melyhez egypár lépcsőfok vezet, s ahol négy bűnbánó fohászkodik éppen, s néhány katona áll fáklyákkal. Az első lépcsőfokon áll a hóhér, bárdjára támaszkodva.)

Mit látok?

SZERZETESEK
(Kintről)
De profundis clamavi ad te, Domine!
Domine exaudi vocem meam!

MONFORTE
(Hidegen)
A hóhér már kezében tartja a pallost,
és jeladásomat várja!

ARRIGO
Kegyetlen jel, véres parancs!

(Két vezeklő elindul a lépcsőn, az egyik Procida, a másik Elena felé, hogy magával vigye.)

PROCIDA
(A vezeklőkhöz)
Követünk benneteket.
(Elenához)
Jöjj a halálba!

ELENA
A dicsőségbe!

ARRIGO
Ó, asszonyom! Ó, asszonyom!
PROCIDA
Ó, hazám!
SZERZETESEK
De profundis!

ELENA
Ó hazám!

ARRIGO
Ó, borzalom!

ELENA, PROCIDA
Ó, ég!

SZERZETESEK
De profundis!

NŐK
(Térdre vetik magukat)
Irgalom!

SZERZETESEK
De profundis!

NŐK
Irgalom!

SZERZETESEK
De profundis!

ELENA, PROCIDA
Ó, Szicíliám,
örökre Isten veled, Isten veled!
SZERZETESEK
De profundis…
NŐK
Irgalom!

(A hóhér átveszi Elenát)

ELENA, PROCIDA
Örökre Isten veled, Isten veled!
SZERZETESEK
… clamavi …

(Elena éppen fellép a terem lépcsőjére, mikor Arrigo kiáltásban tör ki)

ARRIGO
Ó, apám! Ó, apám!

MONFORTE
Ó, boldogság! Igaz lehet ez?!
NŐK
Irgalom! Irgalom nékik!
SZERZETESEK
…ad te, Domine!

ARRIGO
Ó, apám!

MONFORTE
(A hóhérhoz)
Halál szolgálója, megállj!
Megkegyelmezek nekik!
(Procida és Elena katonáktól körbe véve lemennek a lépcsőn,s  Monforte előtt megállnak.)
Kegyelmem nem elég!
A két ellenséges nép
közötti barátság bizonyságául
megáldom Arrigo és e hölgy
frigyét.

ELENA
(Fojtott hangon)
Soha!

PROCIDA
(Elenához, halkan)
Meg kell tenned!
A haza, a fivéred, ó, asszonyom,
a vágyunk! Ajánlom neked!

MONFORTE
(A nép felé fordulva)
Béke és megbocsátás mindenkinek!
Megtaláltam a fiamat!

ELENA, ARRIGO
Ó, meglepetés, ó, legnagyobb ujjongása
minden boldogságnak!
Nincs száj, se szó,
mely kifejezheti! Nincsen, nincsen!
MONFORTE, KÓRUS
Minden lélek válaszol
A mindent betöltő boldogság morajában.
immár a béke hangja
visszhangzik mindenütt!
PROCIDA
(Magában)
E zajos örömben,
az általános boldogságban
hamarosan egy másik hang
visszhangzik rettentőn.

ELENA, ARRIGO
Immár önkívületbe ragadja
e nagy öröm a szívemet,
megnyílik a legédesebb szerelemnek
a barátság jeleként!
MONFORTE, KÓRUS
Az önkívület boldog gondolatai
ragadják el mind a szíveket.
Ah! A szerelem koszorúja
koronázza a barátságot!
PROCIDA
(Magában)
A gondtalan öröm
bánatra változik;
Ah! A szerelem fátyolát
a bosszú szakítja le!

ARRIGO
(Monforte-hoz)
Oh, Teljesítsd be örömünket,
mely keblünkben mélyen rejtezik;
és a szent nászt üljük meg holnap!

MONFORTE
Még a mai napon!
Mikor a forróság
hűvösebbé válik,
s vecsernyére kongatnak!

ARRIGO
Ó, drága, ó, édes bódulat!

PROCIDA
(Magában)
Hamarosan! Ó, rettenetes ég,
adj elég erőt!

ELENA
Enyém vagy! Enyém vagy! Elhihetem?
Immár önkívületbe ragad Stb.
ARRIGO
Tiéd vagyok! Tiéd vagyok! Elhihetem?
Immár önkívületbe ragad Stb.
MONFORTE, KÓRUS
Immár a béke hangja visszhangzik!
Az önkívület boldog pillanatai Stb.
PROCIDA
Soha! Soha!
Igen, e zajos örömben Stb.

(Az őrség épületéből poharakat és üvegeket hoznak elő; a francia katonák együtt isznak a szicíliaiakkal.Monforte kézen fogja Arrigot és Elenát. Procida közeli barátaival marad.)

V. FELVONÁS

1. KÉP

Gazdag kert Monforte palermoi palotájában

Hátul lépcsősor, mely a kápolnához vezet; a kápolnának csak a kupolája látszik a fák lombja fölött. Jobbra a palota bejárata.

LOVAGOK                      
Ünnepeljük végre
nóták és virágok közt,
az egyesülést és a végét
a sok fájdalomnak!
A béke szivárványa
a szerelem jele.
Éljen a fáklya,
mely felgyújtja e szívet!
Éljen, éljen a dicsőség,
éljen, éljen a szerelem!

LEÁNYOK
Sugárzol, akár
egy ragyogó csillag!
Tiszta vagy, szép vagy,
mint egy ártatlan virágszál.

LOVAGOK
Éljen a szerelem!

LEÁNYOK
A béke szivárványa,
a szerelem jele vagy.
Az általad kelltett érzelem
minden szívet elregad!

LOVAGOK
Ünnepeljünk végre
Stb.

LEÁNYOK
A béke szivárvány Stb.
A dicsőség koszorúja
A szerelem koszorúja!
Ah! Az általad keltett érzelem … Stb.
LOVAGOK
Éljen, éljen a dicsőség! Stb.

2. JELENET
ELŐBBIEK, ELENA

(Elena jön jobbról, a palota lépcsőjén, menyasszonyi ruhában. A leányok elébe járulnak, s virágot nyújtanak át neki.)

ELENA
Köszönet, szeretett barátnéim,
e bájos virágokért;
a drága ajándék
megható ószinteségetek jele .
Ó! Boldog a kötelék,
melyet a szerelem készít elő nekem,
ha ti, nyoszolyók,
szívbéli jókívánságokkal halmoztok el.
Köszönet az ajándékokért, oh, igen!
Ó, drága álom, ó, édes mámor!
Az ismeretlen szerelemtől repes a szívem!
Már a mennyek levegőjét lélegzem,
mely minden érzékemet megrészegíti.

LEÁNYOK
Érzelmeid
minden szívet magukkal ragadnak!
LOVAGOK
Éljen a szerelem!
Éljen a dicsőség!

ELENA
Ó, Szicília tája,
derűs nap virrad,
oly szörnyű bosszúk
marcangolták kebledet!
A remény és a feledés fedi el,
mennyit szenvedett a szív,
örömünnepem napja
legyen a te dicsőséged napja!
Hálás vagyok e virágajándékért,
ó, igen! Ah, igen!
Ó, drága álom, ó, édes mámor! Stb.
Az ismeretlen szerelemtől Stb.

LEÁNYOK
Ó, igen, érzés, mely
Stb.
LOVAGOK
Éljen a fáklya
Stb.

(Elena elbocsátja a leányokat, akik távoznak.
Arrigo elgondolkodva jön le hátul a lépcsőn.)


ARRIGO
Szellőcske kereng
az arcom körül
és kellemes illatok
kenegetik szívemet.
Lágyan ringó hullámok
édes mormolásával
egyesül dalom
a szerelem mosolyában, ó, igen, ó, igen!
Illatos narancsok,
csermelyek, zöldellő rétek,
azt sugallják,
hogy szeretve vagyok, szeretve vagyok!

ELENA
(Arrigohoz közelítve)
Tiéd leszek örökre,
mindig szeretni foglak.

ARRIGO
Szeretsz! Ó, drága szó,
mely elragadja a szívemet,
mit a végzet
a szenvedés nyomorúságára kárhoztatott.
A mennyet mutatod meg nekem,
hová követni akarlak,
s elfeledni veled
kegyetlen szenvedésemet! Ah, igen!
ó, én kedves szerelmem!
Az Isten adott nekem,
égi angyal vagy te,
a nap fénye vagy nekem!

ELENA
Tiéd leszek örökre,
mindig szeretni foglak!

(Néhány úriember jelenik meg jobb felől, a palotából, Arrigót keresik,
aki Elena jelzésére úgy dönt, hogy követi őket.)

ARRIGO
Ámde egy rövid időre engedj
atyámhoz repülni;
hamarosan visszatérek!

ELENA
Gyorsan térj vissza! Ég áldjon!

ARRIGO
Ég áldjon!

ELENA
Ég áldjon!

ARRIGO
Ég áldjon!

(Arrigo belép a palotába. A hátsó lépcsőn Procida érkezik.)

3. JELENET
PROCIDA, ELENA


PROCIDA
Nemes szívednek, ó, asszonyom,
hálás lesz földünk!

ELENA
Miért?

PROCIDA
(Örömteli, fojtott hangon)
Az ellenség védtelenül hagyja,
megbízva bennünk,
a tornyokat, a sáncokat!
Fényűző öltözetben
és az élvezetek karjai között,
mindenki átadja magát az örömnek,
boldogan és ünnepelve.

ELENA
(Aggódva)
Milyen végzet fenyegeti őket?

PROCIDA
(Halkan)
Előtted semmi ne maradjon rejtve!
Alig hogy kimondod a forró „Igen”-t,
és amint a házasság kezdetét
a harangok
hírül adják,
abban a pillanatban Palermoban és mindenütt
megkezdődik a mészárlás!

ELENA
Az oltár lábánál!
Itt? Az ég előtt!
És a hűségeskü?

PROCIDA
Szentebb néked a szülőföldnél?
Ah! Mindent odaadnék!

ELENA
A becsületet is?

PROCIDA
Azt is!

ELENA
Ó, soha!

PROCIDA:
Ám szívedben,
ahol a gyűlölet már kihunyt,
egy franciát annyira
tudnál szeretni, mondd csak!
Ő egy zsarnok fia –
ez a szeretett…

ELENA
Ő a vőlegényem!

PROCIDA
És védelmezed?

ELENA
Igen!

PROCIDA
Ezt merészeled?

ELENA
Merészelem!
(Észreveszi a palotából kilépő Arrigot.)
Íme! Ő jön!

PROCIDA
Ó, asszony, mi tart vissza?
Menj, siess, árulj be!
A fejem az ára!

ELENA
(Magában)
Eláruljam a barátaimat? Nem, nem!
Ám meg kell ölnöm a férjemet?
Ah! Nem, nem tudnám megtenni!
Nem, nem vagyok rá képes!
PROCIDA
Nos, asszony, mi tart vissza? Stb.

4. JELENET
ELENA, PROCIDA, ARRIGO


ARRIGO
(Boldogan siet Elenához,
 aki lehajtott fővel fogadja.)
Íme, a levegőben kibomlik
Franciaföld nagy zászlaja;
az öröm hangját ismétli
a harci kürt visszhangozva!

ELENA
(Félre, elgondolkodva, válasz nélkül)
„Alighogy kimondod a forró „Igen”-t…”

ARRIGO
Üt a boldog óra…

ELENA
„És amint a házasság kezdetét…”

ARRIGO
A nász(dal) az oltárhoz szólít!

ELENA
„…a harangok
Hírül adják,
megkezdődik a mészárlás!”
Ó, egek!
Mitévő legyek?

ARRIGO
(Elenára tekintve)
Reszket!
És sápadt az arca!
E rettegést
miféle okkal rejti?
Ó! Beszélj! Ah! Beszélj!

PROCIDA
(Halkan Elenához)
Igen, beszélj! Ha mersz!

ELENA
(Magában)
Végzetes sors! Ó, kemény próbatétel!
Képes vagyok feláldozni őt! – Elárulom őt!
Szánd meg, fivérem, gyötrődésemet!
Erősítsd meg lelkemet, csitítsd a kínomat!
Szánd meg, fivérem, stb.
ARRIGO
Ah! Beszélj, beszélj!
Ah! Csillapítsd gyötrődésemet!
Könyörülj, könyörülj meg fájdalmamon!
Beszélj, csillapítsd gyötrődésemet!
Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad
el tudja tűntetni e nagy rettegést!
Ah, beszélj! Stb.
Egyetlen pillantásod, egyetlen szavad
Megmenthet! Stb.
PROCIDA
(Elenához)
E veszélyes megmérettetésben a hazaföld
szent szeretete szól hozzád.
Gondolj fivéredre!
Ő a becsület útjára indított téged.
Gondolj fivéredre! Stb.

ELENA
(Egy pillanatig Procidát és Arrigot nézi, majd mély megindultsággal az utóbbi felé lép.)
Kettőnk közé
örökös akadály emelkedik.
Fivérem hajthatatlan árnya
megjelent nekem!
Őt látom! Előttem áll!
Irgalom, bocsánat, Arrigo!
Nem, nem, nem vagyok többé a tiéd!

ARRIGO
Mit mondtál?

PROCIDA
(Magában)
Ó, nagy Isten!

ELENA
Ez a házasság sohasem köttetik meg!

ARRIGO
(kétségbe esve)
Ó, én megcsalt szerelmem!

PROCIDA
(Dühödten)
Ó, elárult bosszú!

ELENA
Menj, menj, távozz gyorsan az oltártól, menj, menj!
(Magában)
Ó! Reménység, ég veled!
Meghalok! Ám őt megmentem
a kegyetlen és gonosz végzettől!
ARRIGO
Ó, én megcsalt szerelmem!
PROCIDA
Ó, elárult bosszú!

ARRIGO
Félrevezettél, ó, te áruló,
hittem sóhajaidnak;
Most nem marad más nekem, szerencsétlennek,
Mint hogy megátkozzalak!
Te, hitszegő, becstelen,
halálos sebet ejtettél szívemen!
Te, hitszegő, becstelen!
Most hát Isten veled, végzetes szépség!
Meghalok érted a fájdalomtól!

ELENA
(Arrigohoz)
Nem, nem vagyok áruló,
Nem hazudtam a sóhajokat!
(Magában)
Most nem marad más nekem, szerencsétlennek,
mint őt megmenteni és meghalni!
Hallgassanak immár a végzetes harangok,
a gyilkolás és rettegés előhírnökei!
PROCIDA
Te azt színlelted, áruló,
hogy velünk akarsz meghalni,
ám sóhajaidat, te csaló,
bűnös lángnak irányoztad.
Örökös szégyen reád!
Immár végzetes hangom
gyalázatot kiált rád!

ELENA
(a távozni készülő Arrigohoz,
 látva kétségbeesését)
Sértéseidet tovább
már nem bírom elviselni.
Tudj meg mindent!
Érted kihívom és megvetem…

PROCIDA
(Halkan Elenához)
És a szégyen és a lenézés!

ARRIGO
Nos? Folytasd, tudni akarom!

PROCIDA
(Hangosan)
Folytasd!
(halkan)
Fivéreid gyilkosainak
árusítsd ki most Szicíliát és a barátaidat!

ELENA
Nem, nem, nem vagyok képes!
(Arrigohoz rohan)
Nem hazudott ajkam,
mikor szerelmet esküdtem neked!
Arrigo, szeretlek,
de tiéd – nem, nem, soha nem lehetek!

ARRIGO
Félrevezettél, áruló! Stb.
PROCIDA
Színleltél, te áruló, stb.
Gyalázat, ó, becstelen,
Hogy elárultad a hűséget és a becsületet!
A hangom, stb.
Igen, örökös gyalázat, ó, becstelen stb.
ELENA
(Magában)
Nem hal meg e tisztességes szív,
Én megmentem a kegyetlen dühöngéstől!
Hallgassanak a harangok! stb.
Nem hal meg stb.




5. (UTOLSÓ) JELENET
ELŐBBIEK, MONFORTE

(Monforte jön a palotából az összes francia lovag és úrhölgy kíséretében.)

ARRIGO
(Monforte elé siet)
Ah, jöjj, halálos fájdalmam
indítson meg, ó, atyám!
A drága köteléket, melyre oly nagyon vágytam,
– fivérére gondolva –
Elena szétszakítja!

MONFORTE
Hiba!
(Elenához)
Hiába tusakodol, makrancos nő,
szíved ellen!
Előttem nyilvánvaló, hidd el!
Szereted őt! Ő imád téged;
és én, kit zsarnoknak neveztél,
(mosolyogva)
Még az akarok maradni számotokra!
Jobbotokat nyújtsátok, ó, gyermekeim!
(Egybefűzi a fiatalok kezét)
Egyesítelek benneteket, ó, nemes pár!

PROCIDA
(A hátulsó lépcső aljához áll és felemeli a kezét)
És ti, harangok, boldog jelt
visszhangozzatok!

ELENA
Nem, nem! Az lehetetlen!

MONFORTE
Az öröm hangjánál,
mely boldogan visszhangzik a légben,
esküdj!

ELENA
Nem! Soha! Nem, nem tehetem!
(Meghallja a harangzúgást)
Ah! Elvesztetek!
Távozz! Menj! Menekülj!

MONFORTE
De hát miért?

ELENA
Nem hallod a kiáltozást?

MONFORTE
A nép, mely minket vár.

ELENA
A harangszó a hírnök…

ARRIGO
A boldogságé!

PROCIDA
(Hangosan)
A bosszúé!

(A Lépcsőkről és mindenfelől betódulnak a szicíliaiak, férfiak, nők, fáklyákkal, kardokkal, gyilokokkal.)
KÓRUS
Bosszú! Bosszú!
Halálra, rettegésbe!
Bosszú! Bosszú!
Üvöltés, igen, a szív üvöltése!
Bosszú! Bosszú!

(Procida és a szicíliaiak rárohannak Monforte-ra és a franciákra.)

Lehull a függöny.

VÉGE

(Csákovics Lajos nyersfordítása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése