Verdi – Maffei: HARAMIÁK (nyers)

HARAMIÁK
(I MASNADIERI)

Opera négy felvonásban

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

Friedrich Schiller azonos című drámája nyomán a szövegét írta: Andrea Maffei

SZEREPLŐK:

az öreg MOOR MIKSA gróf

KÁROLY, a gróf idősebb fia

FERENC, a gróf ifjabb fia

AMÁLIA, a gróf árva unokahúga

ÁRMIN, a család főudvarmestere

MÓZER, lelkész

ROLLER, Károly pajtása

Megtéved ifjak, majd haramiák

nők, gyermekek, szolgák

Játszódik Németországban, a XVIII. század elején, körülbelül 3 év alatt

ELSŐ FELVONÁS

1. kép

Korcsma Szászföld határán. Károly elmélyülten olvas egy könyvet.

KÁROLY

Amikor Plutarkhoszt olvasom, viszolyogtat, undorral tölt el

ez az elpuhult kor!

Óh, bárcsak égett volna atyáim hűlt porában

Arminius (Hermann) lelkének egyetlen szikrája!

Egész Némethont

oly szabaddá tenném, hogy Spárta és Athén

hozzá képest láncos szolgához lenne hasonlatos!

HANGOK (a színfalak mögül)

Egy banda, egy banda;

az utak hősei…

Gyilokkal és pohárral

senki föl nem ér a haramiához!

KÁROLY

Ezek a részegek, e szégyentelenek

az én tévelyedett cimboráim...

Óh, atyám, meddig késlelteted megbocsátásodat,

hogy elhagyhatnám ezt a csürhét!

Óh, atyai kastélyom,

örökkön zöldellő dombok,

lelkem köztetek

mily felszabadultan fog ujjongni!

Amália, tehozzád jövök,

tárd karodat áldott ölelésre!

Hadd, óh, kedves, újraélnem

ifjúkoromat!

(Besiet néhány fiatalember)

KAR

(Károlyhoz)

Íme, egy írás, egyenest neked…!

(Károly kiragadja a kezükből)

Reszketsz?

KÁROLY

Boldogság árasztott el!

Ez itt, barátim, a megbocsátásom!

(Felnyitja és olvasni kezdi a levelet.)

KAR

(magában)

Arca hogy sápad és változik!

KÁROLY

Én szerencsétlen! Öcsémtől jött!

(A levelet földre ejtve kirohan.)

ROLLER

(fölemelvén azt)

Hitemre, szép kis iromány!

„Atyád általam tudatja veled,

hogy ne is gondolj a visszatérésre,

hacsak nem kívánsz magányban és rabként

vízen és kenyéren tengődni egy sziklatoronyban.”

KAR

Kenyér és víz! Zsíros koszt!

KÁROLY

(Bőszülten visszatér.)

Emberi fenevadak, elvadult emberek,

durvábbak a hegyek szikláinál!

Oly forró és jámbor könyörgések

meg nem érintettek, meg nem lágyítottak?!

Ah, bár képes volnék a tengert, a földet,

felrázni egyetlen üvöltéssel,

s az emberek ellen harcba egyesíteni!

KAR

Figyelj, óh, Moor!

KÁROLY

Hol a kard,

amely halálba küldi e kígyókat?!

KAR

Nálunk van! Csillapodj és hallgass ránk!

Alakítsunk haramiacsapatot!

KÁROLY

(meghökken)

Rablók legyünk? Ti elvetemült lelkek,

kinek jutott ez eszébe?

KAR

És te légy a fővezér!

KÁROLY

A halálba is! Nem utasítom vissza!

KAR

Miénk vagy?

KÁROLY

A tiétek! Kezemet rá!

KAR

(örömkiáltások közepette kardot rántanak)

Éljen, éljen a vezér!

KÁROLY

Haragom döfje e vasakat

az átkozott agyagba!

Mészárlást tudjak hátam mögött,

rettegést magam előtt!

Bosszúállás fúriái, ti,

vállaljatok velem közös sorsot;

hittel esküdjetek fel

az én erős karomra!

KAR

Hittel fölesküszünk

a te erős karodra!

(Nagy lármával távoznak.)

2. kép

Frankónia.

Szoba a Moor-kastélyban.

Ferenc egyedül.

FERENC

(Némi töprenkedés után)

Vénember! Elszakítottam tőled ezt a te utálatos

elsőszülöttedet! A siránkozó levelet,

amelyet ő írt neked, megsemmisítettem:

te az enyémet olvastad, amelyben oly kedves

képet festettem róla… Végre a természet vétkéért,

amivel engem ifjabbá tett,

bosszút álltam fivéremen! Most atyámat

kell megbüntetnem! A jog!

A lelkiismeret! Remek mumusok

a gyönge lelkecskéknek! Merészen, Ferenc!

Szabadulj meg a vénségtől… Hiszen alig él már

ez a roggyant csontváz! Egy fuvallat… és vége van.

Életének mécsese

hunyorog, igaz, de nagyon szívós.

Ha a természet késedelmeskedik,

esküszöm az égre, megsürgetem!

Szellemem, találd meg a gyilkot,

amely átszúrja az emberi szívet,

de a kezet, amely döfte és forgatta

ne lehessen leleplezni!

(Gondolataiba merül, majd folytatja)

Győzelem! Győzelem! Telibe találtam!

Ármin, gyere be!

(Belép Ármin)

ÁRMIN

Mit kíván az úr?

FERENC

Hű vagy te hozzám?

ÁRMIN

Hogyan is kételkedhet?

FERENC

Nos, jó!

Követned kell a tervemet!

Öltözz át úgy, hogy senki föl ne ismerjen,

aztán eredj atyámhoz; mondd neki, hogy

a prágai harcmezőn egy rakás hulla között

hagytad az ő Károlyát holtan.

ÁRMIN

De, még ha így is tennék,

hinni fog nekem?

FERENC

Inni fogja a szavaidat,

nekem elhiheted; olyan bizonyítékkal látlak el,

hogy a legravaszabb embert is megtéveszti!

(Ármin távozik.)

FERENC

Ferenc, hamarosan te léssz itt az uraság!

Reszkessetek, ti nyomorultak, megismeritek

valódi, rettenetes oldalamról is!

Többé nem egy erőtlen vénember, kitől nem tartotok,

fáradt keze irányít benneteket!

A nevetgélést, a vigadozást felváltja

a jajszó, a könny, félelem, gyanakvás;

éhkopp, tömlöc, megaláztatás, szenvedés,

kimondhatatlan gyötrelmek várnak rátok!

(Távozik.)

3. kép

Hálószoba a kastélyban.

Moor Miksa egy karszékben alszik. Amália lép oda csöndesen, s megállván figyeli őt.

AMÁLIA

Óh, apácska, ábrázatod oly tiszteletreméltó,

akárcsak egy szent orcája! Óh, legyen nyugodt

az álmod! Vigyen messze

az élet fájdalmaitól, s nyújtson vigaszt!

Elűzted tőlem az én Károlyomat, minden örömemet

miattad vesztettem el,

ám mégsem tudok neheztelni rád!

(mintegy váratlan gondolattól vezetve)

Pillantásában angyalok

mosolygása volt, mit Isten teremtett…

Csókjaiból az édenkert

öröme érzett.

Karjaiban… a mámor

örvénye nyelt el minket,

mint két összecsengő hang,

dobbant szív a szíven!

Lélek a lélekkel

összeolvadt egyazon tűzben;

s úgy tűnt, a mennybolt és a föld

eggyé válik azon ölelésben.

Belékóstoltam a halhatatlanok

elragadtatásának ismeretlen édességébe;

mennyei álom! Ám szertefoszlott,

s többé nem is tér vissza!

MIKSA

(álmában)

Károlyom!

AMÁLIA 

Álmodik.

MIKSA

Óh, mily boldogtalan vagy!

AMÁLIA

Ébredj fel, szeretett atyám,

és eltűnnek a kísértetek!

MIKSA

(még mindig álmodva)

Ferenc!

Hát még álmomból is elszakítod tőlem?

AMÁLIA

Én vagyok az; nézz rám!

Leányod vagyok!

MIKSA

(kinyitja a szemeit)

Te vagy itt? Éppen Károlyunkról

álmodtam. Óh, szegény leánykám!

Boldogságod tavaszát fosztottam meg virágától!

Ne átkozz!

AMÁLIA

Átkozni téged? Óh, soha!

MIKSA

Károly, meghalok… és, jaj, te távol

vagy a végórán!

Fagyos, háládatlan kéz

tesz majd a sírba.

Édes a könny a haldoklónak,

ám értem ki fog sírni?

AMÁLIA

Óh, én is szívesen itthagynálak

keserves, emberi élet,

most, midőn mindent elvesztettem,

a földön már virág sem terem a számomra!

(elragadtatással)

És Károllyal mindörökre egyesülvén

barangolnánk az öröklétben!

(Belép Ferenc az álruhás Árminnal.)

FERENC

Küldönc érkezett gyászos hírrel.

Kívánja meghallgatni?

MIKSA

(Árminhoz)

Mit hoztál? Szólj!

ÁRMIN

Az ön Károlyáról hozok értesítést…

AMÁLIA

Hol van?

MIKSA

Él?

ÁRMIN

Bajtársam volt

Frigyes császár seregében,

mely befogadta őt a száműzöttet, a koldust…

AMÁLIA

Szerencsétlen!

ÁRMIN

Prágánál elszántan harcolt,

míglen testét elborították a sebek…

FERENC

(ráripakodik Árminra)

Hallgass, te szívtelen!

(Miksa jelt ad Árminnak a folytatásra.)

ÁRMIN

Küszködve így szólt hozzám:

„Vidd el atyámnak e vérben ázó kardot,

s mondd el neki: gyermeke, akit kitagadott,

fegyverek közt, öldöklésben halt meg remény nélkül!”

MIKSA

(fájdalomtól sújtva)

Én vagyok ez az atya, kit az ég is elátkozott!

ÁRMIN

’Amália’ volt utolsó szava!

AMÁLIA

(kétségbeesetten)

Micsoda bánat, hogy zokogva túl kellett őt élnem!

FERENC

(mutatja a kardot Amáliának)

Olvasd! Károlyod vérrel írta neked:

„Az eskü alól, Amália, felold minket a halál.

Légy te, Ferenc, Amália hitvestársa!”

AMÁLIA

Ah, Károly, Károly! Soha nem is szerettél!

MIKSA

(Magához szólva)

Kegyetlen tigris, mily vért ontottál!

Bűnös fejemre

szálljon az ég haragja!

(nekiront Ferencnek)

Ám te, te alávaló, aki kiszakítottad

belőlem a borzalmas istenkáromlást,

add vissza, te add vissza

meggyilkolt fiacskámat!

AMÁLIA

Atyám, a vértanúk közé emelte őt

a szenvedők Istene;

s ha idelenn nem is lehettünk

oly boldogok, mint a mennyben,

ám vigasztalódj: meglátjuk még őt,

ott a csillagok között, a Nap közelében!

FERENC

(magában)

Óh, hála neked, ördög! Megszállja őt

a fájdalom, az önvád és a harag!

Taszítsa kétségbeesésbe

a hatalmas, végső szitkozódás;

hasítsa meg e szívet, tékozolja el

kevéske életerejét!

ÁRMIN

(magában)

Nem bírom, nem bírom elviselni tovább

atyai szenvedését!

E rettenetes hazugság

örök lelkiismeret-furdalással fog kínozni,

máris mintha tüzes lándzsát

Döftem volna szívembe!

(Miksa összeroskad.)

AMÁLIA

Meghalt! Halott! Óh, Istenem!

(Felsikolt és elszalad.)

FERENC

(ujjongva)

Halott? Én vagyok az úr!

MÁSODIK FELVONÁS

1. kép

Sírkert a kastélykápolna mellett

Számos gótikus síremlék között egy újabb, melyre az öreg Moor neve van vésve.

Amália a sír előtt térdepel.

AMÁLIA

(Némi szünet után feláll.)

Elszöktem a gyalázatos lakomáról,

atyám, s ide menekültem, elfeledett

sírodhoz, ami titkos könnyeim

egyetlen vigasztalója.

KÓRUS

(bentről)

Élvezzük, mert múlandók

a vidámság órái;

az öröm a kancsótól

a csókokig vezet minket.

A sírgödör, a kereszt

arra int bennünket:

elröppen az élet,

siess hát kiélvezni!

AMÁLIA

Alávaló!

KÓRUS

Hagyjuk az ostoba

szertartás sirámait;

holtakért keseregni

bolond gyötrelem!

AMÁLIA

Alávaló!

KÓRUS

Ne zavarják sötét

színek a mulatságot,

itt a pohár és a szerelem

csillogjon és vidítson minket!

AMÁLIA

Vigadozz csak, örvendezz, te szívtelen,

atyádnak csontjai fölött!

KÓRUS
A jövendő sorstól

rettegnek a gyöngék,

ám az erősek pillanatig sem

gondolnak vele.

Élvezzük, mert múlandók

a vidámság órái;

az öröm a kancsótól

a csókokig vezet minket.

AMÁLIA

Óh, immár békéjét,

amit életében elragadtál, halálában

nem árnyékolhatod be! Nem! Utálatos

hangod nem hatol át e kövön!

(a sírhoz fordul)

Te már Károlyom kebelére

szálltál, boldogult lélek;

földi szenvedésed

örömre válik a mennyben.

Egyedül én élek itt könnyek közt,

elhagyottan és vigasztalanul;

óh, mennyire irigylem, de mennyire,

boldog sírodat!

ÁRMIN

(izgatottan lép be)

Ah, úrnőm!

AMÁLIA

Mit akarsz?

ÁRMIN

Nagy bűntettért

kérek bocsánatot.

AMÁLIA

Hagyj engem!

ÁRMIN

Hallgasson meg!

AMÁLIA

Ne zaklass!

ÁRMIN

Az ön Károlya…  él!

AMÁLIA

Mit beszélsz?

ÁRMIN

Az igazat: és a bácsikája…

ő is életben van még.

(Elszalad)

AMÁLIA

Megállj! Nagy Isten!

(pillanatnyi döbbenet után)

Károly él? Óh, drága szó,

édeni dallam!

Isten meghallgatta kesergésemet,

s megszánta fájdalmamat!

Károly él? A föld és az ég

most ismét mosolyog;

a csillagokat, a napot már nem takarja fátyol,

a világmindenség csupa szeretet!

(Belép Ferenc)

FERENC

Miért szöktél el a daloláskor

az ünnepi lakomán?

AMÁLIA

Másik hang

zengett szívemben; a jámbor imáé,

mely atyádat e sírhoz kísérte.

FERENC

Örökké siratni akarod? Ah, tedd már félre

ezt a búsongást, ami úgy idegesít engem, és ezt

a sötét ruházatot, ami elrejti előlem bájaidat!

Szeretlek, Amália, szeretlek 

hatalmas, perzselő szerelemmel!

Hívlak, hogy vélem uralkodj,

kezemet s szívemet ajánlom néked;

uralkodód és parancsolód

rabszolgaként hullik lábad elé.

AMÁLIA

Te, aki épp csak az imént taszítottad

halálba szerettemet,

hitvesednek invitálsz

lakodalmi asztalhoz?

Alávaló! A szégyenletes nászágyba

nem bújsz velem!

FERENC

Arcátlan! Csökönyösségedet

majd most megtöri

a négy fal!

AMÁLIA

Óh, te hitvány zsarnok,

tőled távol boldog vagyok.

FERENC

Ebben reménykedsz? Óh, nem, te dölyfös!

Itt maradsz, mint a szajhám és szolgálóm!

AMÁLIA

Ah!

FERENC

Bizony, a szajhám! Azt akarom,

hogy csupán a nevedre elpiruljon mindenki

hajadnál fogva akarlak vonszolni…

(magával akarja cipelni)

AMÁLIA

Megsértettelek! Bocsáss meg nekem!

(Színleg átölelni készül, közben kirántja a kardját.)

Hordd el magad, óh, te galád,

hacsak nem óhajtod

érezni, hogyan döfött

szívedbe a tőr!

Atyádnak

megsértett szelleme

támogat, és vezeti

gyilkos pengémet!

FERENC

Ó, te hitvány nőcske,

nem tudod, kivel dacolsz;

vérrel kell

fizetned a sértésért!

Láncokkal, korbácsolással,

sosem látott kínzásokkal

kell móresre

tanítanom téged!

2. kép

A cseh erdőségben. A fák között, a távolban Prága sejlik.

(Haramiák érkeznek.)

NÉMELYEK

(érkezvén)

Ma egésznap tétlenkedünk.

MÁSOK

(elősietvén)

Ej, nem tudjátok?

ELSŐK

Mi különös híretek van?

MÁSODIKAK

Roller fogságban van!

ELSŐK

Fogoly? Mit hallok?

MÁSODIKAK

Amondó vagyok, a szélben fog himbálódzni!

ELSŐK

Mit szólt a főnök?

MÁSODIKAK

Esküvel fogadta,

hogy Prágát tűzbe borítja!

ELSŐK

Ha megfogadta, tartani is fogja.

Szegény Prága!

MÁSODIKAK

Te sajnálod?

Szegény Roller nem sokára…

(Távoli tűz fénye vonja pirosba a fákat)

Óh! Látjátok, mekkora tűz?!

ELSŐK

Íme, a lángok! Nem káprázat az ott;

a főnök tartja a szavát!

MIND

Micsoda rettenetes tűz! Mi lesz ebből?

(közeli kiáltások hallanak, majd borzas nők szaladnak és gyermekek bukkannak elő a fák között)

NŐK

Reng a föld, elborul a nap!

Óh, elvesztünk! Mentsenek meg! Segítség!

Bizonyára itt a világvége!

(Újra eltűnnek a fák között.)

(Roller érkezik haramiák között.)

HARAMIÁK

Ördög és pokol! Ki közeleg?

Roller árnya? Az Istenit, ő maga az!

Honnan jössz ilyen rohanvást?

ROLLER

(lihegve)

Én? Egyenest a bitó mellől…

Pálinkát ide! Nem bírom tovább…

HARAMIÁK

(töltenek neki egy pohár pálinkát)

Igyál, aztán mesélj!

ROLLER

(az egyik bandatagnak)

Mondd el te!

NÉHÁNY HARAMIA

A városlakók az ünnepre siettek,

mi pedig – jó néhány égő csóvát hajigálva –

itt is, ott is azt kiabáltuk: „Tűz van!”.

Lett erre tülekedés, tumultus, siránkozás…

A lőporraktár hatalmas robajjal felrobbant,

a strázsák megzavarodtak a riadalomtól;

a vezér lecsapott akkor a tömegre,

és lekapta a hurkot Roller nyakáról a hurkot!

MÁSIK HARAMIÁK

Éljen! Győzött az ész és az erő!

Ki érne fel ővele a haramiák között!

ROLLER

Bezony! A sírgödörből rántott ki!

(Károly lép be elgondolkodva.)

HARAMIÁK

Itt is van!

Szomorúnak és gondterheltnek tűnik!

Főnök! Mi bánt?

KÁROLY

Hajnalban indulunk.

(A haramiák eltűnnek a vadonban.)

HARAMIÁK

Éljen, éljen a haramia!

KÁROLY

(egyedül, a lemenő Napba révedve)

Mily ragyogó és fenséges a Nap lemente!

Igazán magasztalásra méltó! Így

bukik egy hős! Természet, óh, igazán szép vagy!

Igazán szép vagy és káprázatos; míg én torz,

és olyan borzasztó…! Minden boldog itt,

csak nékem pokol a paradicsom!

Latrokkal körbevetten,

a bűnhöz láncoltan

kitaszított vagyok a földön,

megátkozott engem az ég.

Te kedves, ártatlan szűz,

ha gondolatom hozzád ragad,

béklyóm csak még jobban gyötör,

kínlódásom még kegyetlenebb!

(Feldúltan érkezik a banda)

HARAMIÁK

Főnök! Be vagyunk kerítve!

KÁROLY

Hány fegyveressel?

HARAMIÁK

Vagy ezer katonával.

KÁROLY

Rajta, testvérek, fogjatok össze,

mit se féljetek olyanoktól, akik félnek!

MIND

Rajta, testvérek, siessünk, gyilokra,

mint a sűrű erdő farkasai!

A kétségbeesett bátorság segít

győznünk egy szolgai söpredéken.

Azoknak hada támad, akik a jobbjukban

tartott kard szabadságát hirdetik.

Bandánkból csupán egy is elég

hogy mindjükkel szembe szálljon.

(Sietve távoznak.)

HARMADIK FELVONÁS

1. kép

Elhagyott környék a kastély melletti erdőnél.

AMÁLIA

Hála neked, Isten!

Ezen ismeretlen zugban kibújhatom

a galád karmaiból…

Hol vagyok?

Milyen elhagyatott környék! Nem látok már

kitaposott ösvényt, csak rönköket és köveket,

amik akadályozzák fáradt lépteimet.

(Kiáltozás és dalolás hallatszik a fák közül.)

HANGOK

Fosztogatás, nőgyalázás, gyújtogatás, halál,

nekünk csak játék, merő szórakozás.

AMÁLIA

Mily hangok! Jaj, nekem! Rablók

kezébe kerültem! Óh, ég, segíts rajtam!

(Belép Károly.)

Közelednek…

KÁROLY

(felismeri)

Nagy Isten!

AMÁLIA

(rá sem pillantva)

Irgalom, kegyetlenek, egy szerencsétlennek!

KÁROLY

Amália!

AMÁLIA

Óh, ki szólít?

KÁROLY

Nézz rám!

AMÁLIA

(Rátekint)

Ki vagy te?

KÁROLY

Már meg sem ismered

napbarnított arcomat?

AMÁLIA

Károly…

KÁROLY

Károly.

AMÁLIA

Égi lélek, végre rád leltem!

(Károly karjába veti magát.)

AMÁLIA és KÁROLY

Átölellek, óh, Károly/Amália,

ölelj át!

Szorítsd szívedet az enyémre!

Többé, többé sem ember, sem isten

el nem választ minket!

AMÁLIA

(Kibontakozik Károly karjaiból)

Károly, Károly, meneküljünk! Rémítő hangokat

hallottam épp most…

KÁROLY

Mitől félsz

ha én itt vagyok veled?

(magában)

Sose tudja meg

miféle pokolbéli szörnyekhez kötöttem magamat!

AMÁLIA

Mily tenger, mily föld választott el tőlem?

KÁROLY

Hajh, hagyd, boldogtalan, e kegyetlen kérdéseket!

AMÁLIA

Álhírek halottnak mondtak.

KÁROLY

Áldanám a sírt, mely magába zárt volna!

AMÁLIA

Mégis, óh, Károlyom, kínokat kellett kiállnod?

KÁROLY

Szíved sose ismerje meg őket!

AMÁLIA

Én is bús magányban sirattalak hosszú évekig…

KÁROLY

Egy angyal merészelt sírni énértem?

AMÁLIA és KÁROLY

Ám a béke szivárványa

elűzte a zivatarokat?

vége a szenvedéseknek,

a szorongásnak vége.

Immár egy mennyei óra

elragadtatása, óh, kedves,

eltörli a sok-sok

szenvedés emlékét.

KÁROLY

Itt, a vadonban? Egymagad? Tévelyegve?

Miért szöktél el a kastélyból?

AMÁLIA

Halld, Károly: atyádat eltemettük…

KÁROLY

(magában)

Mennyi könnytől, mekkora gyalázattól menekült meg!

AMÁLIA

Ferenc, az új uraság,

fenyegette életemet és tisztességemet…

KÁROLY

Ah, a gazember!

AMÁLIA

Ám Isten hozzám vezetett téged!

KÁROLY

Károlyodban, szívem, megbízhatsz!

Jöjj velem!

AMÁLIA

(odaadással)

Véled az életben,

aztán a mennyben!

KÁROLY

(magában)

Becsapott, tiszta lélek!

AMÁLIA és KÁROLY

Odafent még boldogabban

és szebben

látjuk ragyogni

szerelmünk csillagát!

Odafenn, az Istenben

boldogult lelkek között,

feledést iszunk majd

minden fájdalomra.

2. kép

Az erdő sűrűjében.

Középütt régi vártorony romjai emelkednek.

Éjszaka.  A banda a földön hever.

KÓRUS

Fosztogatás, nőgyalázás, gyújtogatás, halál,

nekünk csak játék, merő szórakozás.

Testvérek! Űzzük el az unalmat ma,

hátha holnap már a hóhér fojtogat minket!

Szabadon éljük az életet, az életet, mely örömmel van tele,

a barlang nyújt menedéket, a vadon a szállásunk.

Emitt egy istenhívő ad egy falást,

amott egy gazda lakat jól minket;

Merkúr vezeti léptünket,

a Hold a mi Napunk.

A legyilkolt apák utolsó hörgése,

a feleségek és anyák sikoltása, rikácsolása,

mind muzsika, mind szórakozás

a mi durva kőszívünknek.

Ám, ha egyszercsak üt az óra,

amelyben a hóhér véget vet a vidám napoknak,

pucold le a sarat csizmádról, zekédről,

arassuk le jeles cselekedeteink jutalmát!

Aztán a rövid út céljához elérvén,

gigánkat megöntözve utolsó borunkkal, …

Lallala…

… egy ugrással a túlvilágon termünk!

(Belép Károly. A haramiák felpattannak, és üdvözlik.)

Hozott Isten, főnök!

KÁROLY

Későre jár már?

KÓRUS

Éjfél felé.

KÁROLY

Aludjatok, őrködöm én.

Kórus

Lallala…

(A banda leheveredik, és elalszik.)

KÁROLY

Becsaptalak, Amália!

Mindörökre a magadénak hiszel, s én mindörökre

elszakadtam tetőled…

(Szemléli a haramiákat; csönd)

Még a vademberek is alhatnak…

De én nem!

Óh, élet; homályba vesző rejtelem! S ti nem kevésbé,

halál és öröklét, mélységes rejtélyek;

ki lát mélyetekre?

(Övéből pisztolyt húz elő.)

Ez a hitvány fegyver

széttörhetné számomra a nagy pecsétet…

Törjön szét!

(Felemeli.)

Ezt teszem egy gyötrelmes élet

csüggedtsége miatt?

Nem, nem!

(Eldobja a fegyvert.)

Szenvedni akarok;

a büszkeségnek győznie kell a fájdalom fölött!

ÁRMIN

(Belép.)

Minden sötét és csöndes… Jöjj a rácshoz,

te, szerencsétlen foglya e bástyának;

megérkezett a vacsorád!

(A torony vasrostélyához lép.)

KÁROLY

(magában)

Mit hallok!

EGY HANG

(a föld alól)

Ármin, te vagy az?

ÁRMIN

Én; egyél!

HANG

Már mardosott az éhség.

ÁRMIN

Isten áldjon!

Szállj alá vermedbe; nem tanácsos

itt veled maradni!

(indul)

Szívtelen gyermek!

KÁROLY

(elállva útját)

Megállj!

ÁRMIN

(megrettenve)

Jaj, nekem! Elkaptak!

KÁROLY
Ki vagy?

ÁRMIN

Könyörülj, uram!

Bűnös vagyok! Nem volt helyén a szívem…

HANG

Ármin! Még valakit hallok…

KÁROLY
Ki beszél abban a toronyban?

(Károly a rácshoz indul;

Ármin útját akarja állni.)

ÁRMIN

Uram!

KÁROLY

(fenyegetően)

Hordd el magad, vagy …

(Ármin elszalad. Károly megrázza és kinyitja a rácsot, belép, s egy csonttá soványodott aggastyánt húz ki onnan.)

MIKSA

Ki vagy? Ki ment meg?

KÁROLY

Mily hang ez? Atyám!

Moor szellemárnya! Milyen bűnért

jöttél közénk a holtak közül?

MIKSA
Nem vagyok kísértet, még nem hagyott el

az élet.

KÁROLY

(növekvő megdöbbenéssel)

Nem helyeztek

még a földbe?

MIKSA

(a kazamatára mutatva)

De, élve

odabe!

KÁROLY

Óh, ég és föld!

Micsoda pokoli lélek

űzött oda téged?!

MIKSA

A fiam,

Ferenc.

KÁROLY

Óh, örök káosz!

MIKSA

Halljad, és kerekedjék el a szemed!

KÁROLY

Óh, örök káosz!

MIKSA

Egy ismeretlen – három hónapja lehet most –

azt beszélte nekem, hogy Károlyom elhunyt;

elájultam, összerogytam a hirtelen fájdalomtól,

és aléltságomat halálnak hitték.

Felocsúdván, négy deszka közé zártan

találtam magamat: mocorgok, jajveszékelek,

Felemelkedik a szemfödél… Ferenc állt mellettem.

„Hogyan? – kiáltja – Te még feléledsz?”

Visszarendezték a koporsót és ide hozták,

itt újból leemelték a fedelet;

„Borítsátok oda le ezt a kísértetet,

túl sokat élt már!”– kiáltotta fiam.

Könyörgés, sírás hiába hangzottak,

beborítottak ebbe az odúba;

ő maga volt az, az én embertelen fiam,

aki ennek az üregnek ajtaját rám zárta.

(Elalél.)

KÁROLY

(Néhány pillanatig mozdulatlan marad, magához térvén elsüti a pisztolyt.)

Ébredjetek, ti kősziklák!

KÓRUS

(Talpra ugranak.)

Mi történt? Ki támadt ránk?

KÁROLY

(Megmutatja nekik az ájult Miksát.)

Látjátok ezt az aggastyánt? Egy ördögi fiú

karmai élve temették a föld alá.

És ő itt az apám!

KÓRUS

(döbbenten)

Ez az elesett öregember?

KÁROLY

Bosszút, bosszút! Így kiáltok mennyeidbe,

minden gonosztevők Isteni Büntetője!

Örök sötétség boruljon szemeimre,

ha még hajnal előtt nem ontom ki azt a vért!

És ti, haramiák, legyetek ma

a legfőbb isteni igazság szolgálói!

Hajtsatok fejet! Boruljatok a sárba

a hatalom előtt, aki erre rendelt benneteket,

aztán keljetek fel dicsőülten, rettenetesen

a harag angyalaiként!

(A haramiák letérdelnek.)

KÓRUS

Mit kívánsz? Megkapod.

KÁROLY

(Az ájult öregre teszi egyik kezét.)

Mind esküdjék e megőszült,

szent haj megbosszulására!

KÓRUS
Esküszünk neked e megőszült,

szent haj megbosszulására!

KÁROLY

Vonszoljátok ide az apagyilkost

akár lakomáról, akár az oltár elöl!

KÁROLY

Idevonszoljuk az apagyilkost

akár lakomáról, akár az oltár elöl!

KÁROLY

Az én kardvasam számára őrizzétek meg

élve, sértetlenül!

KÓRUS

(nekihevülten kelnek föl)

Megesküszünk!

Az Isten emésztő haragja,

a te kardod mi leszünk ma!

(Nagy lármával elrohannak; Károly hátramarad, és atyja elé térdel.)

 NEGYEDIK FELVONÁS

1. kép

Egymásba nyíló szobák.

Ferenc feldúltan siet be.

FERENC

(riadtan)

Árulás! Feltámadnak a holtak!

Rám kiáltanak: Gyilkos! Hahó!

ÁRMIN

(másik szolgákkal együtt besiet)

Uram!

FERENC

Nem hallottál zajt?

ÁRMIN

Nem, uram.

FERENC

Nem? Eredj! Siess a lelkipásztorhoz, és vezesd ide!

(utánaszól Árminnak)

Maradj! Egy másik menjen!

(A szolgák távoznak.)

ÁRMIN

Hogyan? Ön reszket?

FERENC

Én? Nem, nem reszketek… Ármin!

(karon ragadja)

Mondd, feltámadnak a halottak, vagy az álmokból

semmi sem igaz? Nekem épp most

volt egy rettenetes…

ÁRMIN

Óh, milyen sápadt az arca!

FERENC

Hallgass meg!

ÁRMIN

Hallgatom.

FERENC

Úgy tűnt, hogy egy pompás lakomáról fölkelve

egy szép kertnek árnyékában szundikáltam;

ekkor hirtelen tompa kiáltás ütötte meg fülemet,

felébredtem, és lángolni láttam a földet:

és e tűzben elolvadtak, tönkrementek

az emberi lakhelyek… Aztán egy kiáltás kélt:

„Óh, föld, vesd ki méhedből a holtakat,

vesd ki a holtakat mélyedből, óh, tenger!”

És mérhetetlen mennyiségű csont borította be a síkságot…

E pillanatban a sínai hegy csúcsára ragadtattam;

és három ragyogó alak kápráztatott el…

ÁRMIN

A végítélet képei ezek!

FERENC

Az elsőnél egy titokzatos kódex volt,

felkiáltott: „Szerencsétlen, aki hitét vesztette!”

És a másik – kezében tükörrel –

mondta: „A hazugság megszégyenül itt.”

A harmadik egy mérleget emelt a magasba

kiáltván: „Jöjjetek, Ádám sarjadékai!”

És elsőnek az én nevem döndült a viharfellegek között,

melyek a sínai hegyet rettentő fátyollal borították.

Minden óra múltán új bűntett

terhelte az egyik serpenyőt – hegyként emelkedve;

ám a másikban megváltásunk vére

az égben függve tartotta a hatalmas súlyt;

mikor is egy éhség gyötörte aggastyán

fehér hajából kitépett egy tincset;

és a bűnök, a gyász serpenyőjébe

az agg, kit ismertem, beledobta a tincset.

Akkor a serpenyő csikorogva aláereszkedett,

a túloldali pedig felszökött a felhők fölé,

s rögvest egy hangot hallottam dörögni:

„Érted, átkozott, az emberré lett Isten nem szenvedett.”

(Ármin elszörnyedve távozik. Belép Mózer.)

MÓZER

Azért hívattál ilyenkor, hogy gúnyt űz

a hitből, ahogyan szoktad? Avagy az öröklét

sürget?

FERENC

Agyrémek.

MÓZER
Sápadt színed elárulja: te félsz!

FERENC

Mitől?

MÓZER

Istentől, akit megtagadtál, s aki megszólalt

zavart lelkedben.

FERENC

(remegve)

Ah!

MÓZER

Érzed már,

számon kéri bűneidet.

FERENC

Mit tud kezdeni velem? Ha a lelkem

nem halandó, majd felbosszantom annyira

ezt a te Istenedet, hogy megsemmisítse.

Melyik bűn hozza dühbe legjobban?

MÓZER

Két ilyen bűn van:

a szülő- és a testvérgyilkosság.

FERENC

(haraggal)

Hallgass, álnok lelkű!

MÓZER
Ámezeket emberi elme fel nem foghatja.

(Ármin remegve tér vissza.)

ÁRMIN

A hegyről őrjöngő lovasok

csapata özönlik…

FERENC

(nagy izgalomban)

Mindenki a templomba!

Mindenki fohászkodjék értem!

BENTI HANGOK, KIÁLTÁSOK

Porba omlott a torony!

FERENC

(fenyegetően Mózerhez)

Oldozz fel!

MÓZER

Azt csak Isten teheti meg, ember fel nem oldhat.

FERENC

(letérdepelve)

Most először! Hallgass meg, Örökkévaló!

És ez lesz az utolsó alaklom is,

hogy hozzád fordulok…

(Dühösen felkel)

Ah, nem, a pokol

nem űzhet gúnyt belőlem!

MÓZER
Reszkess, galád! A villámlás, a mennydörgés

már itt van fölötted! Galád, reszkess!

Isten megtagadja tőled bocsánatát,

a pokol megnyílik előtted.

2. kép

Erdő, ahogyan a III. felvonás utolsó képében.

Pirkad.

Miksa egy kövön ül, Károly mellette.

MIKSA

Ferenc! Fiam!

KÁROLY

Hogyan? Szánod őt?

MIKSA
Kezed által nem áll bosszút értem az ég,

csak büntet engem! Bocsáss meg atyádnak,

Károlyom lelke!

KÁROLY

(meghatottan)

Megbocsát neked.

MIKSA
Örökre elveszítettem.

KÁROLY

Ah, igen! Örökre!

MIKSA

S én nyomorult élek!

KÁROLY

(magában)

(Az ég sugallata…

Talán most megszerezhetném…!)

Most add meg, óh, öreg,

megszabadításod árát,

és add áldásodat

szabadítódnak!

(Letérdel.)

MIKSA
Oly könyörületes legyen hozzád az Isten,

amilyen te vagy.

KÁROLY

Csókolj meg, óh, jámbor öreg!

MIKSA

(Megcsókolja)

Mint egy szerető atya csókját

úgy fogadd, kedves idegen;

mint egy irgalmas fiú csókját

számomra is olyannak tűnik.

KÁROLY

Egy atyai ajak minden édessége

árad ajkadról szívembe.

Az én mennyországom mindörökre elveszett,

de egy tűnő fénysugár még örömmel tölt el.

(Egy csapat haramia közeledik Károly felé lassú léptekkel, lehorgasztott fejjel.)

KÁROLY

(megrémül)

Itt vannak!

HARAMIÁK

Főnök! Főnök!

KÁROLY

(rájuk sem nézve)

Kik vagytok?

HARAMIÁK

Nincs meg… Kicsúszott a kezünkből…

KÁROLY

(égre emeli a kezeit)

Hála neked, ki mindent megtehetsz!

(Másik haramiák jönnek Amáliával.)

HARAMIÁK

(Amáliát vonszolva)

Vidáman, pajtások! Csodás fogás!

AMÁLIA

(zilált hajjal)

Eresszetek, óh, ti kegyetlenek!

Károlyom, hol vagy?

MIKSA
Amália!

AMÁLIA

Te élsz?

KÁROLY

Ki hozta őt?

AMÁLIA

(meglátja Károlyt, hevesen átöleli a nyakát)

Te, te védj meg!

KÁROLY

(próbálja lerázni)

Győztél, óh, végzet!

AMÁLIA

(elcsodálkozva)

Félrebeszélsz, óh, én jegyesem?

MIKSA
A jegyesed?

KÁROLY

(a haramiákhoz)

Szedjétek le a vállamról!

Azt az öreget öljétek meg!

Szúrjátok csak le a lányt, és engem is, és magatokat mind!

Óh, bárcsak minden élőt el lehetne pusztítani egy csapásra!

HARAMIÁK

(egymás között)

Nincsen eszén?

KÁROLY

(apjához)

Fiadat, akit megátkoztál,

maga Isten is megverte, eltaszította!

(Kivont karddal fenyegetően és riasztóan a bandára ront.)

Ám ti, akik a mennyből

a mélybe rántottatok,

az ég haragjának gyűlöletes szolgálói…

(Hirtelen Amália és apja felé fordul.)

Amália, hallgass meg! Hallgass meg és halj meg,

te szerencsétlen apa: ezek a te megmentőid

rablók és gyilkosok!

És az ő vezérük: a te Károlyod!

(Általános döbbenet.)

MIKSA, AMÁLIA és a HARAMIÁK

Balsors! Balsors!

HARAMIÁK

Miért nem titkolod el?

KÁROLY

(hosszas hallgatás után, beletörődve)

A gonosztevő elbukott. Isten utolérte.

Boldogság álmai, örökre isten hozzátok!

A béklyó, a tömlöc, a vérpad, a máglya,

ezek a mi szerelmünk násznépe.

AMÁLIA

(A döbbenetből magához térve, ismét Károly karjába veti magát.)

Elválaszthatatlan feleséged vagyok:

osztozni akarok veled jogaron, rabigán,

mennyen és poklon, örömön és bánaton!

KÁROLY

(áradó örömmel)

Szeret ez az angyal! Szeret és megbocsát!

AMÁLIA

Károlyom!

KÁROLY

Amália!

AMÁLIA és KÁROLY

Örökre az enyém!

Múlnak majd századok, pusztulnak világok,

lelkünkkel a szerelem továbbél mibennünk.

MIKSA

(ő is magához tér a meghökkenésből, magában)

És én bűnös bemocskoltam

sarjamnak derűs napsugarát!

Nem nyílik feneketlen szakadék, hogy elnyeljen?

Istennek nincs több villáma és förgetege?

KÓRUS

(közeledve)

Szószegő, hallgass meg minket! Nem emlékszel már

visszavonhatatlan esküidre?

KÁROLY

Igaz! Igaz!

AMÁLIA

Ah!

KÓRUS

(feltárván mellkasukat)

E sebek a mienkké tettek téged!

Lásd őket, te gaz! Miattad szereztük!

KÁROLY

Igaz!

Letépik szememről a fátylat;

kiszakítanak elhamarkodott álmom mennyországából.

E balsorsúak az én bíráim:

elnyel az örvény, magába húz.

AMÁLIA

Ha nem vagy képes összetörni a láncaidat,

eredj, menj innen! De előbb ölj meg engem!

Az élet elviselhetetlen lenne számomra…

Add meg szerelmednek ezt az utolsó jelét!

                                                    

KÁROLY

(a bandához)

Hallgassatok ide, ti ördögök! Megszereztetek,

tiétek e gyalázattal borított fő…

Én egy angyalt áldozok nektek!

(Kardot ránt és ledöfi Amáliát.)

HARAMIÁK

Mit teszel? Megállj!

KÁROLY

Most pedig a vérpadra!

(Távozik.)

HARAMIÁK

(Körülveszik Amáliát.)

Késő! Meghalt.

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása