FAUST ELKÁRHOZÁSA

FAUST ELKÁRHOZÁSA

drámai legenda négy részben

Szövegét írta:

Hector Berlioz, Almire Gondonnière és Gérard de Nerval

Első rész

1.jelenet

(Faust egyedül a mezőkön, napkelte.

A magyar alföld.)

 

  

Faust

A múló tél átadta helyét a tavasznak;

A természet megfiatalodott;

Az ég végtelen kupolájából ezer ragyogó fény hullik alá.

Érzem, ahogy a reggeli szellő átsiklik a levegőn,

Égő keblemből tiszta sóhaj száll

Hallom magam körül a madarak ébredését,

A növények és a vizek állandó zaját.

Ó, milyen édes a magány mélyén élni

Messze az emberi küzdelemtől és tömegtől.

2. jelenet

(Parasztok tánca.)

Kórus

A pásztorok elhagyják nyájukat,

Az ünnepre kicsinosítják magukat,

Mezei virágok és szalagok a díszeik.

A hársfák alatt, íme mindenki

Táncol, ugrál, mint a bolond.

Ha!

Landerira!

Kövesd a ritmust!

Ha!

Landerira!

Tra lalala

Ho

Faust

Mik ezek a kiáltások? Mi ez a távoli zaj?

Kórus

Tra lalala

Ho

Faust

A nap kezdetén a falusiak azok,

Akik a zöld gyepen táncolnak és énekelnek.

Az ő örömükre féltékeny az én nyomorúságom.

Kórus

Úgy haladtak el, mint a villám,

Ruhájuk szállt a levegőben,

De hamar elfáradtak,

Arcuk kipirosodott

Egymás hegyén hátán a körben.

Ha!

Landerira

Mind elesnek egy sorban.

Ha!

Landerira!

„Ne érj hozzám így!”

„-Nyugalom, a feleségem nincs itt!

Használjuk ki az alkalmat.”

Hirtelen kifelé vezeti a lányt,

És mindenki követi a nyomát.

Ha!

Landerira!

A zene és a tánc!

Tra lalala

Ho

3. jelenet

(A síkság egy másik része.

Egy hadsereg közeleg.)

Faust

De a mezők harci csillogásba tündökölnek.

Ah! A Duna fiaia készülnek a harcra.

Milyen büszke és vidám kedvvel

Hordják fegyvereiket.

És micsoda tűz ég szemükben.

Minden szív győzelmi daluk ütemére ver.

Egyedül az enyém marad hideg, érzéketlen a dicsőségre.

Második rész

4. jelenet

(Észak Németország.

Faust egyedül a dolgozószobájában.)

Faust

Megbánás nélkül hagytam ott a nevető mezőket,

Ahol csak az unalom követett.

Öröm nélkül látom viszont magas hegyeinket,

Régi városomba is így térek vissza.

Ó, szenvedek! Szenvedek! És a csillagtalan éj, amely most terítette szét csendjét és fátylait

Csak hozzáad komor fájdalmaimhoz.

Ó föld! Tehát csak számomra nincs virágod.

A világon merre találom azt, ami az életemből hiányzik?

Hiába kerestem zord kedvem elől minden elmenekült.

Gyerünk. Be kell fejezni

De remegek… Miért

Remegek a szakadék szélén, mely előttem tátong?

Ó, kehely, mely túl sokáig voltál távol vágyaimtól.

Gyere, gyere, nemes kristály! Töltsd ki számomra a mérget.

Melynek meg kell világítania az elmém vagy megölnie azt.

Kórus

Krisztus feltámadt!

Faust

Mit hallok?

Kórus

Elhagyván sírjának rettenetes helyét

Egy égi hajlék kedvéért,

Még szebben támadt fel.

Halhatatlan dicsőségek felé

Miközben gyorsan szárnyal,

Hűséges tanítványai

Lankadnak itt lenn.

Jaj! Itt a balsors égő jelei alatt

Ó, isteni Mester, a te jókedved a mi szomorúságunk oka.

Ő, isteni Mester, itt  hagysz bennünket

A balsors égő jelei alatt.

Faust

Ó, emlékek!

Kórus

Krisztus feltámadt.

Hozsanna.

Faust

Ó, reszkető lelkem,

Az ének szárnyán repülsz az égbe?

Visszatér ingadozó hitem

Visszahozván a kegyes napok békéjét,

Boldog gyermekkoromat,

Az imádság megnyugtató erejét,

A zöld mezőkön való

Barangolás és álmodozás

Tiszta örömét

A tavaszi nap

Végtelen fényében.

Ó, égi szerelem csókja,

Mely édes sejtelmekkel töltötted meg szívemet

És kiűzted az összes vágyat, az összes végzetes vágyat.

Kórus

Elhagyván sírjának rettenetes helyét

Egy égi hajlék kedvéért,

Még szebben támadt fel.

Halhatatlan dicsőségek felé

Miközben gyorsan szárnyal,

Hűséges tanítványai

Lankadnak itt lenn.

De higgyünk az ő örök szavában.

Egy nap követjük őt

Égi helyére

Ahová

A hangja szólít.

Hozsanna!

Faust

Jaj édes égi dal, miért

Ébreszted fel az átkozottat nyomorúságából? Imádság himnuszai,

Miért kell hirtelen szándékaim megingatni?

Szép harmóniáid felfrissítik keblem.

Dalok, édesebbek a hajnalnál,

Visszhangozzatok újra!

Könnyeim elfolytak, az ég visszahódított.

5. jelenet

Mephisto.

Ó, tiszta érzelem! Szent hely gyermeke!

Csodálom önt, doktor.

Az ezüst harangok könyörgése

Nagyon is lenyűgözte zaklatott elméjét.

Faust

Ki vagy te? Te, kinek égő tekintete

Úgy fúr át, mint tőr pengéje,

És mi, mint a láng

Égeti és elemészti a lelket!

Mephisto.

Igazán, egy doktor részéről, a kérdés oly frivol.

Én vagyok az élet szelleme, és én vagyok, aki vigasztal.

Mindent megadok neked: jókedvet, örömet

Mindent, amiről a legégetőbb vágy álmodik.

Faust

Jó. Szegény ördög, mutasd meg csodáid.

Mephisto.

Persze! Elkápráztatom majd szemedet és füledet.

Ahelyett, hogy bezárkóznál, siralmasan, mint egy féreg,

Mely régi könyveidet rágja, gyere!

Kövess engem! Levegőváltozás!

Faust

Beleegyezem.

Mephisto.

Akkor induljunk, ismerjük meg az életet.

És hagyjuk itt filozófiád zagyvaságait.

6. jelenet

(Leipzig. Auerbach boros pincéje.)

Ivók kara

Igyunk még! Rajnai bort!

Mephisto.

Íme, Faust, egy őrült társaság helye.

Itt borok és dalok ünneplik az életet!

Ivók kórusa

Ó, milyen jó is az, ha dörög az ég,

Egy lángoló tál közelében maradni!

És teletömni magad, mint egy hordó

Egy füstös kocsmában.

Szeretem a bort és ezt a világos szeszt,

Mely elfeledteti a gondokat.

Amikor az anyám világra hozott

Egy iszákos lett a keresztapám.

Ó, milyen jó is az, ha dörög az ég…

Egy ivó

Ki tud valami jó történetet?

Nevetéssel jobb lesz a bor.

Többi ivó

Te, Brander!

Ivók

Már nincs memóriája!

Brander

Tudok egyet, és én vagyok a szerző.

Ivók

Jól van akkor! Gyorsan!

Brander

Mivel kértetek, megint én fogok nektek énekelni.

Ivók

Bravo! Bravo!

Brander

Egy bizonyos patkány befészkelte magát egy konyhába,

Mint egy igazi szerzetes,

És olyan jól megvendégelte magát, hogy az ábrázatát

Maga a kövér Luther is megirigyelte volna.

De egy szép napon a szegény ördög,

Megmérgezve előugrott

Olyan szomorúan és olyan nyomorúságosan,

Mintha szerelem égetné testét.

Ivók

Mintha szerelem égetné testét.

Brander

Szaladt előre és hátra,

Vakarózott, szimatolt, harapott,

Befutotta az egész házat,

Fájdalmához düh is társult,

Olyannyira, hogy őrjöngésének látványára,

Mely kimerítette hiábavaló erőfeszítéseit,

Egy rossz tréfa azt mondhatná:

Ezt a patkányt tényleg a szerelem égeti.

Ivók

Ezt a patkányt tényleg a szerelem égeti.

Brander

Szegény pára azt hitte,

Hogy a tűzhelyben jól elrejtőzhet,

De tévedett, és a legrosszabb az,

Hogy a végén megsült benne.

A szolgáló, egy rosszindulatú leány

Aztán jót nevetett balsorsán.

Á! Mondta, hogy pörkölődik!

Tényleg ég a szerelemtől.

Ivók

Tényleg ég a szerelemtől.

Nyugodjék békében! Amen.

Brander

Az ámenre agy fúgát! Egy fúgát! Egy korált!

Improvizáljunk egy mesterművet!

Mephisto.

Jól figyeld ezt! Látni fogjuk, doktor,

A megátalkodottságot teljes nyíltságában.

Brander és ivók

Amen.

Mephisto.

Igaz Istenemre, uraim, az önök fúgája tényleg szép, mégpedig annyira,

Hogy az ember meghallván azt, azt hiszi, szent helyen van.

Engedjék meg, hogy elmondjam:

A stílus tudós és igazán vallásos,

Nem is lehet jobban kifejezni

Kegyes érzelmeinket,

Amiket az ima végén az egyház

Egyetlen szóval foglal össze. Most pedig

Következhetnék én, hogy dalban válaszoljak

Egy az önökénél nem kevésbé megható

Témáról?

Ivók

Mi? Ez kifiguráz itt minket?

Ki ez a férfi? Ki ez a férfi?

Ó, milyen sápadt és milyen

Vörös a szőrzete!

Nem baj. Szívesen! Még egy dalt!

Maga jön. Maga jön.

Mephisto.

Egy szép bolha

Egy hercegnél lakott.

Mint saját lányát

A bátor férfi úgy szerette őt.

És, mondja a történet,

Egy nap lemérette a szabójával,

Hogy báli ruhát varrjon neki.

A bogár nagyon örült,

Amikor meglátta magát talpig

Aranyban, bársonyban, selyemben,

Kereszttel ékesítve,

Elhívatta vidékről

Fivéreit és nővéreit,

Akik a herceg parancsára

Nemesi címet kaptak.

De ami sokkal rosszabb volt,

Az az, hogy az udvari méltóságok,

Anélkül, hogy egy szót is szólni mertek volna,

Egész nap vakaróztak.

Kegyetlen politika!

Ah! Sajnáljuk sorsukat,

És ha bennünket csíp meg egy

Azonnal tapossuk agyon.

Ivók

Bravo! Bravo! Ha! Ha!

Tapossuk agyon! Tapossuk agyon rögtön!

Mephisto

Igen tapossuk agyon rögtön.

Faust

Elég! Meneküljünk erről a helyről, ahol gonosz a szó,

Közönséges az öröm és durvák a gesztusok.

Nincsenek más örömök, nyugodtabb helyek,

Melyeket ajánlanál, te, pokolbéli vezetőm?

Mephisto.

Ah! Ez nem tetszik? Kövess engem!

7. jelenet

(Ligetek és mezők az Elba partján)

Íme a rózsák,

Ma éjjel nyíltak ki.

Ezen az illatos ágyon feküdj,

Szeretett Faustom.

Egy kéjes álomban,

Ahol nem csak egy piros csók ér,

Ahol a virágok a te ágyadra nyitják szirmaikat,

Isteni szavakat fogsz hallani.

Hallgasd! Hallgasd!

A föld és a levegő szellemei

Édes koncertet kezdenek álmodért.

Kórus

Aludj

Aludj, boldog Faust!

Hamar, nagyon hamar, egy arany

És azúr fátyol alatt, boldog Faust,

Lecsukódnak szemeid.

A menny küszöbén ragyog majd csillagod.

Végül szerelmes álom bűvöl el.

Elragadó helyekkel

Telt a vidék,

Szemünk virágokat,

Erdőket és mezőket

És sűrű lombokat fedez fel,

Ahol gyengéd szeretők

Osztják meg gondolataikat.

Mephisto.

Boldog Faust!

Hamar, egy arany és azúr fátyol alatt,

Lecsukódnak szemeid.

Kórus

Elragadó helyekkel

Telt a vidék,

Szemünk virágokat,

Erdőket és mezőket

És sűrű lombokat fedez fel,

Ahol gyengéd szeretők

Osztják meg gondolataikat.

De távolabb a szőlőlugas

Hosszú ágait rügyek, zöld szőlőindák,

És bíbor szőlőfürtök takarják.

Nézd ezeket a fiatal szeretőket

A völgy mentén.

Felejtsd el a pillanatokat

A hűs lombok alatt.

Egy szép lány követi őket,

Naiv és elmélázó.

Szemhéján egy titokban ejtett

Könnycsepp fénylik.

Mephisto.

Boldog Faust!

Hamar, egy arany és azúr fátyol alatt,

Lecsukódnak szemeid.

A menny küszöbén ragyog majd csillagod.

Faust

Már lepi is a fátyol szemeimet.

(Marguerite jelenik meg a rózsák közt.)

Mephisto.

Egy szép lány követi őket.

Faust, a lány szeretni fog téged.

Faust

Margarita!

(a látomás eltűnik)

Mephisto és kórus

A tó szétteríti hullámait

A hegyek körül,

A zöld mezőkön

Patakként kanyarog.

Kórus

Ott vidám daloktól

Visszhangzik a part.

Ha.

Más kórusoktól is a tánc

Szüntelen vidít.

Egyesek vidáman haladnak

A zöld dombok körül.

Ha.

A bátrabbak a keserű hullámok

Mélyébe lendülnek.

Faust

Margarita. Ó, Margarita!

Mephisto és kórus

A tó szétteríti hullámait

A hegyek körül,

A zöld mezőkön

Patakként kanyarog.

Kórus

A félénk madár

Mindenütt árnyékot és hűst keresve

Gyorsan elrepül…

Mephisto.

A bűbáj működik. Ő a mienk.

Kórus

…a mocsár közepébe.

Azért, hogy élvezze az életet…

Faust

Margarita!

Kórus

…mindenki keres egy kedvenc csillagot

Az égen,

Ami neki gyulladt.

Ez ő,

Szépséges,

Kit a szerelem neked rendelt.

Aludj! Aludj!

Mephisto.

Nagyon jó, fiatal szellemek,

Elégedett vagyok veletek.

Ringassátok bűvös álmát.

Kórus

Aludj, boldog Faust! Aludj!

Faust

Margarita!

Mit láttam? Mit láttam?

Micsoda mennybéli arcot!

Egy angyalt halandó arccal.

Hol találom őt?

Mely oltár felé vigyem lábai elé dicséretemet?

Mephisto.

Nos, követned kell még engem

Addig az illatos lugasig,

Ahol szerelmed pihen.

Egyedül a tied ez a mennyei kincs.

Íme a diákok vidám csapata,

Pont az ő ajtaja előtt haladnak el.

Ezek között az ifjú bolondok között, dalaik zajára,

Érkezünk el a te szép hölgyedhez.

De uralkodj szertelenségeden, és kövesd a leckéim.

8. jelenet

Katonák kara

Falakkal és sáncokkal

Körülvett városok,

Hamis tekintetű

Édes kislányok,

Mellettetek rám

Biztos győzelem vár.

Ha nagy a fáradság

Még nagyobb a jutalom.

A trombiták hangjára a bátor katonák

Belevetik magukat az ünneplésbe

Vagy akár a csatába.

Lányok és városok

Úgy tesznek, mintha bevehetetlenek lennének,

De hamar megadják magukat.

Ha nagy a fáradság

Még nagyobb a jutalom.

Falakkal és sáncokkal

Körülvett városok,

Hamis tekintetű

Édes kislányok,

Mellettetek rám

Biztos győzelem vár.

Ha nagy a fáradság

Még nagyobb a jutalom.

Diákok kara – latin

Az éj csillagos fátylába borít,

Itt az ivás és a szerelmeskedés ideje.

Az élet rövid, a kéj elszáll,

Érezzük jól magunkat!

A hold ránk mosolyog, a városon át

Keressünk lányokat,

Hogy holnap, szerencsés Cézárokként, azt mondhassuk:

Jöttem, láttam, győztem.

Érezzük jól magunkat!

Harmadik rész

9. jelenet

(Margit hálószobája. Este.)

Faust

Köszönöm, édes alkonyat! Ó, Isten hozott.

Világítsd be végre e helyeket, eme ismeretlen szentélyt,

Ahol úgy érzem, mintha fejemre szép álom szállna

Vagy az új reggel friss csókja.

A szerelemtől van. A szerelemtől, remélem…

Ó, az ember itt úgy érzi

A gond elszáll.

Hogy szeretem ezt a csendet, és hogy lélegzem be

A tiszta levegőt!

Ó, fiatal leány! Ó, én kedvesem!

Ó, én túl drága szerelmem!

Micsoda érzések ébrednek bennem eme végzetes pillanatban.

Hogy szeretem szűzies ágyad szemlélni!

Mily tiszta levegőt szívok be!

Uram! Uram!

A hosszú mártíromság után

Micsoda boldogság!

Uram! Uram!

A hosszú mártíromság után

Micsoda boldogság!

10. jelenet

Mephisto.

Őt hallom.

Bújj el

A selyem függönyök mögé!

Faust

Istenem! A szívem megreped az örömtől.

Mephisto.

Használd ki jól a perceket! Viszlát. Fogd vissza magad,

Különben elveszíted.

Jó. Lidérceim és én

Szép nászi dalt dalolunk neked.

Faust

Ó, nyugodj meg, lelkem!

11. jelenet

Marguerite

Milyen illatos a levegő!

Félek, mint egy gyermek.

Tegnapi álmom az, mi teljesen felkavart.

Álmomban láttam őt, leendő szeretőm.

Milyen csinos volt!

Istenem! Annyira szeretett! Annyira szeretett!

És mennyire szerettem én is!

Látjuk mi egymást valaha

Ebben az életben?

Őrület!

Volt egyszer egy király Thulében,

Aki a sírig hű volt.

Szerelme halálakor kaott egy cizellált arany kupát.

Minthogy mindig nála volt

A legvidámabb ünnepeken is

Egy könnyű könnycsepp

Nedvesítette szemét, ha ránézett.

Ez a herceg élete végén

Örökül hagyta városait és aranyát,

Kedvenc kupáját kivéve,

Amit még akkor is a kezében tartott.

Királyi asztalához ültette

Báróit és nemeseit

Egy régi terem közepén,

Egy várban, melyet a tenger ölel körül.

Az italozó felállt és kilépett

Egy régi arany balkonra.

Ivott és hirtelen keze beejtette

A hullámok közé a szent kelyhet.

A kehely leesett, a víz felkavarodott,

Aztán kisvártatva nyugodt lett.

Az öregember elsápadt és remegett,

Soha többé nem ivott.

Volt egyszer egy király Thulében,

Aki a sírig hű volt.

Ó!

12. jelenet

Mephisto.

Ingatag lángok szellemei,

Siessetek! Szükségem van rátok.

Siessetek!

Szeszélyes lidércek, ártalmas fényetek

Elbűvöl majd egy kislányt és idehozza nekünk.

Az ördög nevében, táncra!

És ti, jól jegyezzétek meg a ritmust,

Pokol hegedűsei, vagy eloltalak benneteket mind.

Mephisto.

Most

Énekeljünk ennek a szépségnek egy elbűvölő dalt,

Hogy biztosan elnyerjük őt!

Annak háza előtt,

Aki imád téged,

Kicsi louson,

Mit csinálsz hajnal óta,

Mit csinálsz, mit csinálsz?

A gyönyör hívására

A legény szobájába

Ugyan lányként mész be,

De ki már nem lányként jössz.

Kórus

Mit csinálsz?

Mephisto és kórus

Ha!

Mephisto.

Kinyújtja feléd karját,

Te gyorsan szaladsz hozzá,

Szaladsz hozzá, szaladsz hozzá.

Jó éjt, jaj.

Jó éjt, jó éjt, jó éjt.

Mikor közel a végzetes pillanat,

Erősen állj ellen

Ha neked előre

Nem kínál jegygyűrűt.

Kinyújtja feléd karját,

Te gyorsan szaladsz hozzá,

Szaladsz hozzá, szaladsz hozzá.

Jó éjt, jaj.

Kicsikém, jó éjt, jó éjt.

Ha!

Sss! Tűnjetek el!

Csend!

Menjünk, nézzük meg, hogy turbékolnak a galambocskák.

13. jelenet

(Marguerite szobája)

Marguerite

Nagy ég!

Kit látok? Ez ő! Higgyek a szememnek?

Faust

Arany angyal, kinek égi arca már akkor

Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.

Végül meglátlak, és a féltékeny felhő

Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.

Marguerite, szeretlek!

Marguerite

Tudod a nevem! – Én nagyon

Sokszor mondtam a tied:

Faust.

Faust

Ez a nevem, de lehet más is,

Ha neked úgy jobban tetszik.

Marguerite

Álmomban láttalak..

Faust

Álmodban.

Marguerite

Úgy ahogy most látlak.

Faust

Láttál?

Marguerite

Felismerem a hangod,

A vonásaid, édes beszéded.

Faust

És szerettél?

Marguerite

Én… vártam rád.

Faust

Imádott Marguerite!

Marguerite

A bennem támadt szerelem

Már a tiéd volt.

Faust

Marguerite az enyém!

Marguerite

Én szerelmem, nemes és édes arcod

Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.

Végül meglátlak, és a féltékeny felhő

Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.

Faust

Arany angyal, kinek égi arca már akkor

Beragyogta szívem, mielőtt megismertelek.

Végül meglátlak, és a féltékeny felhő

Felett, mely még mindig elrejt, szerelmem győzedelmeskedik.

Marguerite, ó, szerelem!

Engedj az égető mámornak,

Mely hozzád elvezetett.

Maruerite

Nem tudom, miféle mámor

Űz karjaidba?

Milyen epekedés keríti hatalmába létemet?

Faust

Karjaimban igazi boldogságra születsz.

Gyere!

Marguerite

Könnyes szemeimben…

Minden elmosódik… meghalok…

Minden elmosódik…

Ó! – meghalok!

Faust

Gyere! Gyere!

14. jelenet

Mephisto.

Gyerünk, túl késő van.

Marguerite

Ki ez az ember?

Faust

Egy ostoba.

Mephisto

Egy barát.

Marguerite

Tekintete

Megrepeszti szívemet.

Mephisto.

Kétség kívül zavarok.

Faust

Ki engedte, hogy belépj?

Mephisto.

Ezt az angyalt meg kell menteni.

Már az összes szomszéd felébredt dalainkra,

Most ide sietnek, a házra mutogatván az arra járóknak.

Kigúnyolják Margueritet, hívják az anyját.

Az öregasszony jön is mindjárt.

Faust

Mit tegyünk?

Mephisto

El kell menni.

Faust

Kárhozat!

Mephisto.

Holnap látjátok egymást. A vigasz

Nagyon közel van a fájdalomhoz.

Marguerite

Igen, holnap, szerelmem.

Már hallom is a zajt

A szomszéd szobában.

Faust

Isten veled, hát, épp hogy elkezdődött szép éjszaka.

Viszlát, szerelem ünnep,

Mit magamnak ígértem.

Mephisto

Induljunk, már felkelt a nap.

Faust

Látlak-e még, túl gyorsan szálló óra,

Melyben lelkem boldogságra nyílt.

Szomszédok kara

Hahó! Oppenheim asszony, nézd, mit

Tesz a lányod!

Mephisto.

Érkezik a tömeg.

Szomszédok kara

A figyelmeztetés nem jön rosszkor.

Udvarló van a házadban,

És kisvártatva gyarapodni fog a családod.

Mephisto.

Induljunk gyorsan!

Szomszédok kara

Hahó!

Marguerite

Egek!

Szomszédok kara

Hahó!

Marguerite

Egek! Hallod ezeket a kiáltásokat?

Isten előtt halott vagyok,

Ha itt találnak téged.

Mephisto.

Gyerünk. Verik az ajtót.

Faust

Ó, düh!

Mephisto.

Ó, osrobaság!

Marguerite

Viszlát.

A kerten keresztül

El tudtok menekülni.

Faust

Angyalom, holnap!

Mephisto.

Holnap, holnap.

Faust

Végre megismerem az élet minden jutalmát!

Megjelent nekem a boldogság: hív engem,

És én megragadom.

Mephisto.

Végig vezetlek hát az életen,

Büszke lélek, közeleg a perc, mikor

Megkaparinthatlak téged.

Marguerite

Ó, én Faustom!

Faust

A szerelem hatalmába kerítette elragadtatott lelkem.

Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.

Mephisto.

A szerelem, anélkül, hogy kielégítené emésztő vágyad,

Megrészegít téged és megkettőzi őrületed.

És közeleg a perc, mikor megkaparinthatlak téged.

Marguerite

Neked adom az életem!

A szerelem hatalmába kerítette elragadtatott lelkem.

Elragad engem. Elragad engem.

Elveszítenem téged, a halál.

Ó, én szeretett Faustom, neked adom az életem.

Faust

Végre hát megismerem az élet minden jutalmát.

Mephisto.

Tetszésem szerint végig vezetlek hát az életen,

Büszke lélek, közeleg a perc, mikor

Megkaparinthatlak téged.

Szomszédok kara

Udvarló van a házadban,

És kisvártatva gyarapodni fog a családod.

Marguerite

Elveszítenem téged, a halál.

Elveszítenem téged, ah, a halál.

Igen, elveszítenem téged, a halál.

Faust

Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.

Igen. Nemsoká, emésztő vágyam.

Nemsoká kielégíti emésztő vágyam.

Mephisto.

Közeleg a perc, mikor

Megkaparinthatlak téged.

Igen, közeleg a perc, mikor megkaparinthatlak téged.

Kórus

Hahó! Oppenheim asszony!

Nézd, mit tesz a lányod!

Hahó!

Jaj! Jaj! Jaj!

Hahó! Oppenheim asszony! Hahó!

Negyedik rész

15. jelenet

(Marguerite egyedül a szobájában.)

Marguerite

A szerelem égető lángja

Emészti szép napjaim.

Ó, lelkem nyugalma

Hát örökre odavan.

Távolléte, hiánya

Számomra a koporsó,

És messze tőle

Minden gyászosnak tűnik.

Szegény fejem így

Nemsokára összezavarodik,

Gyenge szívem megáll

És azonnal jéggé fagy.

Járása, mit csodálok,

Kecses tartása,

Édes mosolyú szája,

Szemeinek bája,

Elbűvölő hangja,

Mellyel feltüzel engem,

Kezének simogatása

Jaj! És a csókja,

Szerelmes lánggal

Emésztik el szép napjaim.

Ó, lelkem nyugalma

Hát örökre odavan.

Az ablakomnál vagyok

Vagy odakint, egész nap,

Azért, hogy lássam, ha megjelenik

Vagy siettessem visszatértét.

A szívem ver és zakatol,

Mikor érzi, hogy ő jön.

Meg tudom e tartani őt,

Ahogy szerelmem diktálja?

Ó, tűz simogatása!

Hogy szeretném egy nap

Azt látni, hogy lelkem kiárad

Szerelmi csókjaiban!

Kis kar

A trombiták hangjára a bátor katonák

Belevetik magukat az ünneplésbe

Vagy akár a csatába.

Marguerite

Mindjárt az egész város átadja magát a pihenésnek.

Kis kar

Ha nagy a fáradság

Még nagyobb a jutalom.

Marguerite

Az esti trombiták és dobok hallatszanak már

Vidám dalokkal együtt,

Úgy, mint azon az estén, mikor a szerelem Faustot elém tárta.

Kis kar

Az éj csillagos fátylába borít.

Marguerite

Nem jön.

Kis kar

A városon át keressünk lányokat.

Marguerite

Nem jön! Nem jön!

Jaj! Jaj!

16. jelenet

(Erdők és barlangok.

Faust egyedül)

Faust

Hatalmas, áthatolhatatlan és büszke természet,

Egyedül te adsz szünetet vég nélküli unalmamnak.

Mindenható kebleden kevésbé érzem nyomorúságom,

Visszajön erőm, és hiszem, élek végre.

Igen, fújj hurrikán!

Kiáltsatok, sűrű erdők!

Omoljatok, sziklák!

Patakok, gyorsítsátok hullámaitok!

Fenséges zajotokkal szeret hangom egyesülni.

Erdők, sziklák, patakok, imádlak benneteket!

Csillogó világok, hozzátok siet

Egy túl nagy szív és egy lélek vágya,

Mely arra a boldogságra szomjazik, mely elkerüli.

17. jelenet

Mephisto.

A kék mennybolton

Látod-e, mondd, az állhatatos szerelem csillagát?

Hatása, barátom, nagyon is szükséges lehet,

Mert te itt álmodozol, miközben ezt a szegény gyermeket,

Margueritet-

Faust

Hallgass!

Mephisto.

Kétségtelen, hallgatnom kell,

Hisz te már nem szereted,

Miközben ő egy zárkába vetve,

Anyagyilkosként halálra ítélve…

Faust

Mi?

Mephisto

Hallom, vadászok szelik át az erdőt.

Faust

Fejezd be! Mit mondtál?

Marguerite börtönben?

Mephisto.

Egy bizonyos barna folyadék, ártatlan méreg, amit te adtál neki, hogy elaltassa anyját

Éjszakai szerelmeskedéseitek alatt

Az oka minden bajnak.

Vágyán ábrándozva,

Miközben téged várt minden este

Folyton használta is azt.

Olyannyira használta,

Hogy az öregasszony belehalt.

Most már érted.

Faust

Tűz és mennydörgés!

Mephisto.

Úgyhogy érted érzett szerelme ide vezette.

Faust

Ments meg!

Mentsd meg, te nyomorult!

Mephisto.

Ó, én vagyok a hibás!

Innen lehet benneteket megismerni,

Nevetséges emberek!

Nem számít.

Még én vagyok a mester, hogy kinyissam neked ezt az ajtót.

De te mit tettél értem,

Mióta téged szolgállak?

Faust

Mit kívánsz?

Mephisto.

Tőled?

Semmi mást csak egy aláírást

Ezen a régi pergamenen.

Megmentem Margueritet abban a pillanatban,

Mikor megesküszöl,

És aláírod esküdet,

Hogy holnap engem szolgálsz.

Faust

Mit számít a holnap, mikor ebben

A pillanatban szenvedek!

Add!

Itt a nevem.

Szálljunk hát most sötét lakhelyére.

Őrült fájdalom!

Marguerite, sietek!

Mephisto.

Ide hozzám, Vortex! Giaour!

Erre a két fekete lóra,

Melyek gyorsak, mint a gondolat,

Szálljunk fel és vágtassunk!

Az igazságtétel sürgős.

18. jelenet

(Síkságok, hegyek és völgyek)

Faust

Szívemben visszhangzik elkeseredett hangja,

Ó, szegény elhagyott lány!

Parasztok kara

Szűz Mária, imádkozz érettünk.

Szent Magdolna, imádkozz érettünk.

Faust

Vigyázz a gyerekekre és az imádkozó asszonyokra

A kereszt lábánál!

Mephisto.

Mit számít az! Előre!

Parasztok kara

Szent Margit…

Jaj! –

Faust

Istenem! Egy undorító szörny üvöltve

Követ minket.

Mephisto.

Képzelődsz.

Faust

Fekete éjjeli madarak raja!

Miféle rikoltások!

A szárnyaikkal rám csapnak!

Mephisto.

A halottak lélekharangja már neki szól.

Félsz? Forduljunk vissza!

Faust

Nem. Hallom! Siessünk!

Mephisto.

Hop! Hop!

Faust

Nézd ezt a végtelen sort körülöttünk!

Mephisto.

Hop. Hop.

Faust

Táncoló csontvázak!

Micsoda fertelmes nevetéssel üdvözölnek

Bennünket, ahogy elhaladunk.

Mephisto.

Gondolj arra, hogy megmented az életét,

És nevess a halottakon!

Hop.

Faust

Lovaink remegnek,

Sörényük égnek áll,

Zablájukat széttörik.

Látom, a föld

Hullámzik előttünk.

Lábunk alatt hallom,

Dübörög a mennydörgés.

Mephisto.

Hop. Hop.

Faust

Vér eső!

Mephisto.

Pokol seregei

Fújjátok meg győzelmi trombitátok!

Ő a miénk!

Faust

Borzalom!

Mephisto.

Győzelem.

19. jelenet

(Pokol)

Démonok és elkárhozottak kara

Has!

Irimiru Karabrao!

Has!

Sötétség hercege

E büszke léleknek

Örökre te lettél mestere és győzője, Mephisto?

Mephisto.

Örökre én vagyok.

Sötétség hercege

Faust önszántából írta alá

A végzetes iratot, mely kiszolgáltatja őt nekünk?

Mephisto.

Önszántából írta alá.

Démonok kara

Has! Has!

Stb.

(Megjegyzés. A pokol nyelvén énekelnek)

Epilógus

(A Földön)

Néhány hang

Nos, a pokol elcsendesedett.

Nagy lángtavainak szörnyű kavargása,

A lelkek kínzóinak fogcsikorgatása,

Csak ez hallatszott, és a mélyben

Egy borzalmas rejtély bevégeztetett.

Kis kar

Ó, borzalom!

(A mennyekben)

Szerafinok kara

Dicsőítsd! Dicsőítsd!

Hozsanna! Hozsanna!

Ő nagyon szeretett, Uram!

Egy hang az ég magasából

Margarita!

Angyalok kara

Emelkedj az égbe, naiv lélek,

Akit a szerelem tévútra vezetett.

Gyere, vedd fel korábbi szépséged,

Mit e ballépés tönkretett.

Gyere, az égi szüzek,

A te nővéreid, a Szerafinok,

Felszárítják majd könnyeid,

Miket a földi fájdalmak még mindig előhoznak.

Tartsd meg a reményt

És mosolyogj a boldogságra!

Jöjj, Margarita!

Egy hang

Margarita!

Angyalok kara

Jöjj, Margarita!

Egy hang

Margarita! Margarita!

Angyalok kara

Jöjj! Jöjj! Jöjj! Jöjj!

Varsányi Anna nyersfordítása