Dvořak – Kvapil: RUSZALKA

RUSZALKA

opera három felvonásban

Szövegét írta:

Jaroslav Kvapil

Fordította:

Stephányi György (?)

Zenéjét szerezte:

Antonín Dvořák

SZEREPLŐK:

RUSZALKA, vízi tündér…………szoprán

HERCEG…………………………tenor

AZ IDEGEN HERCEGNŐ………mezzoszoprán

VIZAPÓ, vízi manó……………….basszus

BOSZORKÁNY………………….alt

ERDŐKERÜLŐ………………….bariton

VADÁSZ…………………………tenor

KUKTA…………………………..tenor

ELSŐ FELVONÁS

(Füves tisztás egy tó partján, körben erdő; a tóparttól nem messze

az erdei boszorkány kunyhója.

Telihold. Egy tó fölé hajló fűzfa tövénél ül Ruszalka szomorúan.

Hat tündér kézen fogva a színpad elejére libeg, 3 énekel, 3 táncol.)

HÁROM TÜNDÉR

Bolygó láng, kék holdfény

Csillog, leng a tó vizén.

VISSZHANG

Csillog, leng a tó vízén.

TÜNDÉREK

Kukkants le a tó vizébe,

Bukkanj, sellő, s kukkants mélyre,

Vízapónak álma mély-e,

Mélye-e már,

Vagy csak éppen szundikál?

(Vad körtánc.)

Hó, hejhó! Hó, hejhó!

Hó, hej! Hó, hej! Hó, hejhó!

Zöld az erdő, kék a tó. Hó!

Vízapónak nincs sok dolga,

Néha fel-felnéz a holdra,

Mintha a víz ablak volna,

hejhó, hejhó,

S rejti őt a vízivár.

(Vad körtánc.)

Hó, hejhó! Hó, hejhó!

Hó, hej! Hó, hej!

Nézd, a tó mily csillogó!

VISSZHANG

Csillogó!

TÜNDÉREK

Szellő száll, száz sellő táncol.

Vízapó, jöjj, mért nem játszol?

Itt a szép est, jöjj, ne légy rest,

Táncolj kissé velünk!

Hejhó, hej! Hej, ébredj!

Ébredj már fel, vízapó,

Fodrozódik már a tó!

Hó, hej, hó, hej, hó, hej!

(Vízapó fölmerül a tóból, szemét dörzsölgeti.)

Itt vagy, itt vagy, itt maradj!

(Vízapó figyeli a táncot)

Jaj, de jó lesz, itt vagy köztünk!

Dallal, tánccal hadd köszöntsünk!

(A tündérek ijesztgetik, ingerelik Vízapót, aki igyekszik megragadni őket.)

Táncolj vélünk, arra kérünk!

Jaj, de, jaj, de, jaj, de, jaj, de jó!

Játsszunk egyet, vízapó!

Jaj, de jó! Játsszunk egyet, vízapó!

Jaj, de, jaj, de jó!

Jaj, de jó, jó!

(Körbetáncolják vízapót, aki nem tudja elhagyni a vizet, csak időnként derékig fel-felemelkedik a víztükör fölé. A tündérek kacagnak.)

VÍZAPÓ

(kedélyesen, tréfálkozva)

Hát akkor, lányok, szép jó estét! Ringató a tó,

kár, hogy az erdő amott oly borongó.

Ám itt, a mélyben igazgyöngyöt,

S színaranyhal-pénzt is rejt a zöld hínár.

(Próbálja elkapni a tündéreket, de azok mindig elillannak.)

Uccu, sellő, hopp, hopp!

Vízapó, ha megfog,

Ha nem sokat töprengsz,

Te lehetsz a kedvenc!

Vár a vízi vár.

TÜNDÉREK

Vízapócska, fogj meg hát,

Vagy, ha nem, hát ússz tovább!

Hó, hejhó! Jó éjszakát!

(Vízapó mindjobban kiemelkedik a vízből, kapkod utánuk.)

Vízapócska, fogj meg hát,

Vagy, ha nem tudsz, ússz tovább,

Vagy, ha nem tudsz, ússz tovább!

(A tündérek lassanként visszahúzódnak a partról)

Most, ha nem, a víz alatt

Vár rád a nagy haddelhadd!

Kedves nőd majd lesben áll,

S kitépi a hajadat.

Kedves nőd majd lesben áll,

S kitépi a hajadat.

(nevetnek.)

Haha! Haha! Haha! Haha!

Kitépi a hajadat,

S az lesz csak a haddelhadd!

Hejja, hej! Hejja, hej!

Kitépi a hajadat,

S az lesz csak a haddelhadd!

(Felkacagnak, elszaladnak. Vízapó kedvesen fenyegeti őket. Miután a tündérek elszaladtak, Vízapó megfésüli hosszú, nedves haját, a távolba réved és fejét ingatja.)

VÍZAPÓ

(Az eltávozott tündéreket pirongatva.)

Éjjel-nappal játék,

Semmi gonosz szándék!

Semmi bajunk,

Mulatozunk,

Ez az élet célja!

 (Ruszalka, aki kezdettől fogva a tóparton szomorkodva ült, nyugtalanul a Vízapó után kiált.)

RUSZALKA

Vízapó, ah, apácskám!

VÍZAPÓ

(Eddig nem vette őt észre, meglepődve fordul hozzá, 
és vidáman szólítja meg. Eleinte szelíden beszél, de 
egyre izgatottabbá válik, amikor megtudja, hogy Ruszalka 
egy embert szeret.)

Ejnye, te kis béka,

Holdfény-hálók mögé bújsz,

Sellők származéka!

RUSZALKA

Vízapócska, atyácskám,

vigasztalj meg engem!

Bánatomba' szüntelen

sírni volna kedvem.

VÍZAPÓ

Mi az, hogy bánat?

RUSZALKA

Könnyek, fájdalom.

VÍZAPÓ

Mi az, hogy könnyek?

RUSZALKA

Azt csak én tudom.

VÍZAPÓ

Ilyesmit ne is beszélj!

Nézd inkább, mily' szép az éj!

RUSZALKA

Mégis, én messze-messze túl e tájon

Egy emberi szívre, fényre, napsugára,

Emberi létre, értsd meg, arra vágyom,

Valamerre túl, túl e holdas tájon.

VÍZAPÓ

(Megrettenve)

Mit hallok, lányom? Hisz' ez szörnyűség!

(csodálkozva)

Elvágyni innen, s emberré válni

Balga gyász, halál!

RUSZALKA

Egyszer régen te mondtad nékem,

Az ember lelke ismer szerelmet,

Mely égig érhet, s engem ezért gyötör a vágy,

Hogy ismerjem meg, ami itt soha nincs, nincs!

VÍZAPÓ

De van szebb is! Víz, mely lágyan ringat,

s jó az nékünk anyaölnek.

Mit vársz, mit kérsz, mit kívánsz többet, szebbet?

RUSZALKA

(áhítattal)

Csókot, szerelmet!

VÍZAPÓ

(megrémül)

Hát ez szörnyűség!

Te balga lány, tán az ördög bújt beléd?

RUSZALKA

(vágyódva, áhítattal)

Egyszer egy ifjú jött,

De talán csak álmodtam,

S láttam, hogy megfürdött

A fénylő, lágy habokban.

Nem látott, csak én őt,

S vágyamnak szárnya nőtt.

Óh, milyen boldog álom!

Őlesz majd a párom!

Óh, milyen boldog álom!

Ember lesz a párom!

És én egy emberé!

Egy ember lesz a párom!

Milyen boldog csoda!

És el nem hagyjuk egymást soha,

Már többé soha!

Nem hagyjuk el egymást,

Sem ő, sem én többé már soha, soha!

VÍZAPÓ

Balga gyermek, sírva siratunk!

Nővérkéid könnyeire kérlek,

Kérlek, hallgass rám, ne hívd ki vesztedet!

Emberré, ha válsz, az lesz a vég(zet)ed!

RUSZALKA

(rimánkodva)

Vízapácskám, hiába!

Értsd meg, így kell lenni!

Ő kell nekem, s nála nélkül

nem kell semmi!

VÍZAPÓ

(kétségbeesetten)

Hát akkor, jaj neked, elvakult!

Jobb sorsod köddé vált, sárba fullt.

(reszkető, keserű hangon)

Nem segít semmi itt, ő csupán:

Jezsibaba, a boszorkány.

És, ha nem, akkor véged.

(Zokogva visszasüllyed a tóba.)

Véged! Véged!

(Ruszalka a fűzfától lassan a víztükörhöz ereszkedik,

bámulja a Holdat, és leül egy partmenti kőre.)

RUSZALKA

Holdfény az égen, te ragyogó,

Nézz szét a völgyön, s a hegyen,

Bolyongó égi utazó,

Mutasd meg messziről nekem,

Bolyongó égi utazó,

Mutasd meg messziről nekem,

Adj sok fényt, hogy lássam,

Merre jön hozzám a társam,

Adj sok fényt, hogy lássam,

Merre jön, honnan vár a társam!

(Kezét a messzeség felé nyújtja. Újra a Holdra néz.)

Mondd néki, vándor, szép égi fény,

Jöjjön, hogy szívemre zárjam!

Mióta élek, rá vártam én,

Ő volt a legszentebb vágyam,

Álmában gondoljon ő is rám,

Hogy szívem ne legyen árva!

Mondd el, hogy szerelmesen

Egy leány, amíg él, mindig csak őrá vár!

Mondd el, hogy szerelmesen egy hableány

Míg csak él, mindig csak őrá vár!

(Ismét a messzeség felé nyújtja a kezét. A Hold lassanként eltűnik a felhők mögött.)

Kedvesem, gondolj most reám,

S bárhol vagy, keress meg, kérlek!

(A Hold eltűnik.)

Óh, Hold, most el ne tűnj!

Mutasd meg, hol jár a kedvesem!

(Fázósan összehúzza magát)

Mért lett oly sötét? Félek.

(Bánatosan kiáltva)

Jezsibaba! Jezsibaba!

(Fény gyúl a boszorkánykunyhóban)

VÍZAPÓ

(A víz mélyéről, távolról)

Óvakodj, Ruszalka! Vigyázz!

Mégse hívd őt, kérlek!

RUSZALKA

Jezsibaba! Jezsibaba!

(Az erdei boszorkány kilép a kunyhóból, megáll a küszöbön, körülnéz.)

BOSZORKÁNY

Kérés, sóhaj, könnyek, átkok,

Ördög, pokol, mire vártok?

RUSZALKA

Jezsibaba, kérve kérlek,

Bűvölj énrám emberlétet!

(A boszorkány lassan lejön a dombról.)

BOSZORKÁNY

Ki vagy, mi vagy? Honnan jöttél?

Ki kóldött? No, felelj, ne félj!

RUSZALKA

Ruszalka, a vízitündér

Kér, hogy segítsd meg, s néki jót ígérj!

BOSZORKÁNY

(megáll a tóparton)

Vízitündér, te kis balga,

Tedd a lábad máris a partra!

RUSZALKA

Nem tudok én partra lépni,

Nincsen lábam földet érni.

BOSZORKÁNY

Akkor próbáld! Minden láncot

Rázz le, ami nyűgnek látszott!

(szelíden)

Ósdi vágy, új rabság, pusztulj!

Ki a vízből, sellő, indulj!

(Ruszalka kiugrik a partra, és ingatag nehézkes, léptekkel a boszorkány felé lépdel. Néhány lépés után összecsuklik, s nehezen lélegezve a földre huppan.)

BOSZORKÁNY

(varázsol, miközben Ruszalka közeledik hozzá a tó felől.)

Nőj ki hát, csöppnyi láb,

Női láb, menj tehát!

Indulj vígan, szép finoman!

Járj csak, járj boldogan!

RUSZALKA

(siránkozva)

Jezsibaba, Jezsibbaba!

Nem megy, nem megy, nem megy!

(Erőtlenül a boszorkány lábához rogy, aztán fölkel.)

Te bölcs vagy, soktudó. Most segíts!

Tiéd a fák, füvek titka is.

Varázsolj emberré, ne legyek más!

Se tündérlány, se látomás!

Erdei mérgek csíráit, holdfénynek

Bűbáját kavarni, te azt is jól érted;

Rontasz vagy éltetsz, hegyeket döntesz,

Tenéked semmiség, jól tudom mindezt.

Hát, akkor tedd meg azt:

Hadd váljak emberré!

Belém is önts erőt,

Reám is áraszd bűverőd!

Ruszalka könyörög, szívét ne rettentsd,

De minden ártást tőle félre lebbents!

Minket, kis lengeteg pillangó lényeket

Az emberlényhez köthessen szeretet!

Az lehet, az lesz végtelen jó!

Állj mellém, bátoríts!

Állj mellém, bátoríts!

Segíts, segíts, állj mellém, segíts!

Adj erőt!

(lerogyva)

Segíts, kérlek, s bátoríts!

BOSZORKÁNY

(ördögi kacajjal)

Értem én! Tudom ám!

Sok bajjal jönnek hozzám!

Értem én! Tudom ám!

Sok bajjal jönnek hozzám!

Tudom ám! Figyelj rám! Figyelj rám!

Ingyen senki nem kap semmit ám!

Gyöngyfüzér lesz a bér,

Amit rászánsz, annyit ér!

RUSZALKA

Mindenem! Mindenem tiéd!

(elszántan)

Bennem ég a vágy egy férfiért.

BOSZORKÁNY

(gúnyosan)

Semmi más, semmi több?

Semmi több? Buta helyzet módfelett.

(folyvást gúnyolódva)

Untad már a vízi létet,

Inkább kell a szív meg lélek?

Balgaság ez, szépen kérlek!

Suttogások, édelgések?

Házasság balgaság!

Kösd föl magad, ott egy ág!

RUSZALKA

(siránkozva)

Ember testben ember lélek,

Azt adj nekem kérlek, szépen kérlek!

BOSZORKÁNY

(démoni, titokzatos sóhajjal)

Lám csak, lám,

ez aztán a lány!

No de akkor, rajta hát,

Sellő ruhád add is át;

Vagy ha nem, hát nincs ember, nincs boldogság!

Visszatérsz a vízi létbe tovább sírni, s jó'j szakát!

Aztán, hogyha mégse teljesülne vágyad,

Búcsút mondhatsz, tudd meg, fénynek, napsugárnak!

Ha meg szíved boldog, nyelved néma lesz,

Emberi szóval nem szólhatsz senkihez!

Hát jó lesz ez? Mondd, jó lesz ez? Most mit felelsz?

RUSZALKA

Ahol két ember tiszta, hű s szíve jó,

Ott nem is kell semmi szó.

BOSZORKÁNY

Akkor hát jó. De jól vigyázz,

Hogyha visszatérsz mégis, szerelmed itt rád talál,

(mind élénkebben)

Egyetlen csókod néki a halál!

Nincs visszaút, az lesz a vég,

S e csókban, e csókban veszti életét!

RUSZALKA

(buzgón)

Most már mindegy, varázsolj el gyorsan!

Tudom, szerelmem megvéd minden bajban.

BOSZORKÁNY

Akkor hát ízibe vár a kunyhó közepe!

Vaskondérban sárkányfej fő,

Válj ott nővé, vízi sellő!

De a törvény úgy is szól:

Némán járj, kelj mostantól!

Habakukk!

Azt se mondd, hogy kukk!

(Botjával varázsköröket ír a levegőbe. Ruszalka, mintegy varázsütésre,

felkel és mintha bűverő vonzaná, a kunyhó küszöbéhez imbolyog.

Belépnek, a kunyhó ablakán vörös fény világít. Az ég elborul, villámlik.

Időnként szélrohamok. A fák koronája között bagoly röpköd.)

(A kunyhóban, a tűzhely mellett varázsol.)

Abrakadabra,

Nem megy ez babra,

Báránybőr meg farkasvér,

Asszony, sárkány, tejtestvér

Egymás mellett jól megfér.

Galambszív főtt borral

Férfiszívet forral.

Ugorj, macskám gyorsacskán!

Volt macskám, de nincs macskám!

Kotyvalékom vasrocskán

Fityegj, fortyogj forrócskán!

(A tündérek hallják a zajt a kunyhóból, és az ének alatt kíváncsian

bekukucskálnak.)

(Hallik az üst rotyogása.)

Abrakadabra!

Jobbra vagy balra,

Embernő légy holnapra!

Forró fűzfakéreg,

Ez már jó kis méreg!

Itt zúz, amott meg húz,

Ettől biztos megnémulsz!

Skorpió meg oroszlán,

Ne szólj szívem, ne szólj szám!

Ennyi volt csak az egész,

És a bűbáj máris kész!

Most már néma vagy,

S hideg, mint a fagy,

Jéghideg és hallgatag;

Viseld jól magadat,

Hallgass, mint hal a haba latt!

(Kürtszó a távolból. A tündérek elszelelnek.

A vad sistergés a kunyhóból egyre gyöngül. Közben kiderül az ég, a távolból

vadászkürtök szólnak. Hajnalodik a tó fölött.)

VÍZAPÓ

(mélyen a víz alól)

Sírhatsz már, szegény! Szánlak téged.

Véged!

(Teljesen kivilágosodik.)

VADÁSZ

(A színfalak mögött)

Volt egyszer egy őz, hófehér,

Oly szép, hogy az már kincset ér.

Szeme, mint a tó

gyémántos tükre: csillogó.

Vadász, íjad ne lődd ki rá,

Kövesd inkább bárhová!

De rá se pillants, ha megállt,

Bajt hozhat rád, vagy halált!

(Kürtszó hallatszik újra. A herceg jön a rengetegből; elbűvölten néz körül.)

HERCEG

Én láttam őt! Biztos, hogy erre ment!

Itt járt, de eltűnt, átment a hegyen.

Mi ez? Káprázat? S mért játszik velem?

Hogy nyoma veszett, rossz jel, annyi szent!

De lám, amott tó csillan! Habra hab,

Suttogva csobbanó víz hívogat

Hűteni vad vadászszenvedélyt,

Mely úgy lángol, s még ma mit sem ért!

Mért zsibbadokoly szörnyen? Nem értem.

(Ledobja fegyverét)

Mily varázserő sújt ily keményen?

Nem tudom, mi ez. Öröm ér vagy gyász,

Hogy szinte kábít ez a furcsa láz?

(Kábultan ül a tó partjára, fejét a tenyerébe temeti.)

VADÁSZ

(A közeledő vadászok éneke egyre közelebbről hallatszik.)

Nincs itt ma őz, se nyúl, se más.

Káprázat volt vagy csak varázs.

Ne légy oly komor, hercegünk!

Vidulj fel inkább, jöjj velünk!

(Néhány vadász érkezik az erdőből.)

HERCEG

Ma nincsen kedvem. Ti csak menjetek!

Most nagyobb gondom, hogy én mit tegyek,

Miféle álmot kergetek...

S míg azt nem tudom, én nem megyek.

(A vadászok távoznak, a herceg leül a tóparton, újból álmodozni kezd. Ruszalka jön a kunyhóból; meztéláb, szürke, szegényes ruhában; szép aranyhaja kibontva csüng; szemei kigyúlnak, amint meglátja a herceget. Néma.A herceg felnéz, Ruszalka látványa elbűvöli. Bámulják egymást.)

Gyönyörű virág, álomlány,

Az arcod liliomszín márvány.

Ki vagy te szellemfény a vízen,

Hogy érted íjam félreteszem?

Fehér őz, ritka, nemes,

Aki csak engem keres,

Jövendőm kincse, nász vagy gyász,

Kire most rátalált egy vadász,

(Ruszalka némán feléje nyújtja kezét, a herceg csodálkozik, hogy a lány nem beszél.)

Nem felelsz nékem, kis virág,

Mért zárja ajkad némaság?

Szerelmes csókomtól félsz talán,

Mint szűz a násznyoszolyán?

Tündérvarázslatod szép, mint a csillagok.

Csillagom, légy enyém!

Légy enyém, vagy meghalok!

Most értem, mért vagyok,

S eddig mért éltem én:

Érted, én csillagom, sorsom, szerencsém!

Mért nem beszélsz?  A szemed mért oly tétova?

Bár azt se bánom! Ne is szólj!

Csak ints, s már hull rád száz csókom mámora!

(Ruszalka a karjába hullik.)

VÍZITÜNDÉREK

(a víz alól)

Hol vagy, hol vagy? Húgocskánk, óh, el ne hagyj!

(Ruszalka ijedten rezzen össze, hallgatódzik.)

Húgocskánk, kérünk téged, itt maradj!

(Ruszalka imbolyogva a tóparthoz megy, mintha az magába akarná szívni)

MÁSODIK FELVONÁS

Kastélypark. A háttérben jobbra árkádsor és bálterem.

Az előtérben balra magas fák alatt halastó, amihez

a kastély lodzsájáról lépcsősor vezet le.

Esteledik, később éjszaka.

(Az erdőkerülő a kastély mögül jön a kuktával, egy kotnyeles fiúval.)

ERDŐKERÜLŐ

Hé, te! Hé, ebadta kölyke,

mit jelent e muzsika,

mi ez a muzsika?

Sürgölődés, forgolódás

épp úgy, mint ha bál volna!

Trombitákkal versengve

gőzt süvít a kemence;

surrog-burrog üst meg kondér,

nincs is ennél szebb zene.

Trombitákkal versengve

gőzt süvít a kemence;

surrog-burrog üst meg kondér,

nincs is ennél, nincs is ennél  szebb zene.

KUKTA

Lakzi lesz itt máma,

minden lesz, mi drága,

hajnal óta készülődnek,

három hétig tart az ünnep!

Lakzi lesz itt máma,

s lesz minden, mi drága,

hajnal óta készülődnek,

három hétig tart az ünnep!

Hajnal óta készülődnek,

három hétig tart az ünnep!

(fontoskodva)

Nem hallotta, nem látta,

ki a herceg szép arája?

(titokzatosan)

Kinn, az erő mélyén talált rá az úr,

s amint megérkeztek, lám, az úr virul!

Még csak az sem érthető,

mért oly néma az úrnő.

(okoskodva)

Hiába áll itt a bál,

ez csak járkál, meg-megáll,

(titokzatosan)

s néma mint egy sügér!

Asztalnál sem beszél,

sápadt mint az őszidő!

Ide-oda leng a lépte,

s nincsen, aki tudná, ki ő.

ERDŐKERÜLŐ

Hát ez biztos, hogy titkos pletyka

toldja-foldja, s én is mondom:

varázslattal van a princnek dolga,

van a princnek dolga.

Úgy bizony, ez rémes,

ámde nem kétséges:

varázslattal van a princnek dolga.

Úgy bizony, ez rémes,

ámde nem kétséges

az, hogy hercegünknek

 varázslattal van most dolga!

Elmondom, s ez biztos,

rossz varázs ez biztos,

s nem tudom, nem kéne-e

hercegünknek orvos.

Isten úccse, gyermek,

nehogy erdeinket

megrontsa egy gonosz,

szemverő tekintet!

Jezsibaba annak neve,

bajt tud hozni mindenkire;

nomeg itt a viziember,

szembenézni azzal sem kell,

megrontásban ő is mester!

Megaztán a vizilányok,

jobb, ha őket meg se látod!

körbefognak meztelen,

s aztán sírhatsz veszteden!

Isten óvjon, gyermekem, higgy nekem!

KUKTA

(riadtan)

Bácsi! Bácsi, ez biz’ szörnyű!

ERDŐKERÜLŐ

Bizony, de hát ilyen a világ4

Bűnre bűn, de Isten mindent megbocsát,

mindent megbocsát.

KUKTA

Jó, jó, de ha hercegünk

megbolondult, jaj nekünk!

Nem lehet már ráismerni,

céltalan jár szerteszét,

háza népe gyertyát gyújt már,

úgy keresi az eszét.

Hívtak papot, javasasszonyt,

ám a herceg semmit sem mond,

esküszöm, nem is lát senki mást,

csak asszonyát!

ERDŐKERÜLŐ

Túl nagy most a zűrzavar,

nagy a lárma, sok a zaj,

de azért a vadért

kisebb díj jár mint tavaly.

KUKTA

De azért én sejtem, jobb lesz ez még.

Rendben lesz itt minden úgy, ahogy volt réges-rég.

Azt mondja a szóbeszéd,

urunk néha félrelép,

s nemrég volt egy hercegasszony

büszke, gőgös, ámde szép,

az, hogy rá jobb kedvet hozzon,

bárcsak visszajönne még!

ERDŐKERÜLŐ

Adja ég, adja ég,

lássuk mosolyogni még!

Ez a néma, jéghideg nő,

ki csak teng-leng, mint a szellő,

mintha sose lett volna,

tűnjön el a pokolba!

Tűnjön  úgy el a pokolba,

mintha itt sem lett volna!

KUKTA

(Megrémül, amikor a távolban meglátja a herceget és Ruszalkát.)

Huh! Épp itt jönnek, én biz’ eltűnök!

(Elszalad.)

ERDŐKERÜLŐ

 (gyorsan)

Hát, azt mondom, hogy én is. Fuss, kölyök!

(elszalad a másik irányba.)

(A szín egy darabig üres marad, majd a herceg jön

a pompásan felöltözött Ruszalkával.)

HERCEG

(mély aggodalommal)

Hogy tündér vagy és rejtelem,

azt jól tudom, de gyötrelem.

Mily titkot rejt e némaság,

s mért nem szólal meg már a szád?

Mily titkot rejt, mit rejt a némaság,

mért nem szólal meg már a szád?

Mily rossz varázslat fojtogat,

hogy nem felelsz, ha kérdlek,

hogy végre meghalljam hangodat,

mielőtt hitvestársammá avatlak téged?

A kezed hűvös mint a jég,

az én szívem meg forró.

Mit titkolsz, mért a hűvösség,

hisz’ együtt lenni oly jó!

De mégsem szólsz, nincs hozzám egy szavad,

csak nézel, hallgatsz, s őrzöd titkodat.

De habár olyan vagy, mint egy jégdarab,

csak annyit kérek, beszélj, beszélj,

s akkor e szív s e láng tiéd marad.

(Az utolsó szavak közben megjelenik a háttérben a Hercegnő és haragosan figyeli a herceget.)

HERCEGNŐ

No lám, az új pár! Jaj, de bosszant e nő!

De még inkább e balga esküvő.

Alantas nász ez, s én ezt nem tűröm,

de változtatok rajta, de változtatok rajta, esküszöm.

HERCEG

Kérlek, beszélj! Beszélj!

Kérlek, szólj egy szót!

Szólj egy szót, csak egy szót, kérve kérlek!

Mért nem szólsz? Beszélj már! Szólj egy szót!

Beszélj már!

Nem hagylak el, csak beszélj, óh, esküszöm!

(A Hercegnő előrejön, lejön a lépcsőn és a herceg és Ruszalka közé lép.)

HERCEGNŐ

Mi ez, uram? Egy herceg és e lány?

Én itt vagyok, s ön akkor mást kíván?

(csábítóan)

Ön, herceg, olyan mint egy bolond szél,

udvariatlan, tán nincsen eszénél.

(Ruszalka fájdalmas döbbenettel figyeli őket.)

HERCEG

Úrnőm megbocsáss, úgy érzem, a vád nem illet,

mint házigazda mondom: ön a legszebb,

hát mért büntet, ha nincs is bűntett?

Férfiúi szívem hódol önnek.

Vád nem illet, hisz’ férfiúi szívem

hódol önnek.

HERCEGNŐ

(gúnyosan Ruszalkára nézve)

Azt el is várom!

S ez a sápadt szépség – bár önt imádja –

számomra sértő hogy szóra sem nyíl szája.

(Ruszalka felzaklatva néz a hercegnőre)

(még gonoszabban)

Ezt én gyűlölöm. Küldje, kérem, el,

s ön jössön vélem, más már nem is érdekel.

HERCEG

Az óhaja parancs, szép úrnőm, nékem.

Ön bármit kérhet tőlem, megteszem.

S ha kezem, bár hisz’ tudja ön, másnak adtam,

de öné a trón a szívemen.

(Kezét nyújtja a hercegnőnek.

Ridegen szól a félve reszkető Ruszalkához)

Te mért állsz oly bambán,

s mit nézel? Gyorsan eredj!

Menj, öltözz át gyorsan a nászi ünnephez!

HERCEGNŐ

(távozóban győzedelmesen nevet Ruszalka felé)

Öltözzön át előkelőbbnek és szépnek,

hogy bámuljanak - ahol jár - a népek!

 (A herceg Ruszalkára ügyet sem vetve a kastélyba megy a hercegnővel. Ruszalka egyedül marad, dermedten néz utánuk, s hirtelen rádöbben, hogy elvesztette a herceget. Fájdalmas pillantás, kétségbeesetten vetné magát a herceg után, hogy visszatartsa, de aztán szomorúan és összetörve lassan behúzódik az oszlopcsarnokba. Alkonyodik, egyre sötétebb lesz, fölkel a Hold; Ruszalka még egyszer visszanéz, majd eltűnik. Holdfény. Fények gyúlnak. Ünnepi zene. A trombitások kiállnak a kastély elé; a vendégek jönnek-mennek, csoportokba verődnek; a bálteremben vidám zsibongás. Mindenki az erkélyre tódul vagy a parkban sétálgat. A tömegben feltűnik a herceg, aki az idegen hercegnővel érkezik a kastélyból, elmélyülten csábító vendége szemeibe réved. A társaság elfoglalja a szabadon maradt helyeket, kezdődik a tánc. Hat-hat pár táncol váltásban. A tánc véget ér, a tömeg feloszlik; egy része a parkon  át, más része a kastély felé távozik. A vízimanó kiemelkedik a tóból, és a bálterembe pillant.)

VÍZAPÓ

Jaj, jaj! Jaj, jaj!

Jaj neked, Ruszalka szegény!

Jaj neked, ugye, mondtam én!

Jaj, jaj! Mért adtad embereknek szíved?

Sellői élted így elveszett.

Igazán asszony nem lehetsz,

öröktől fogva így van ez.

Igazán asszony nem lehetsz,

öröktől fogva így van ez.

Embert, ha bárhogy is szeretsz,

egészen úgy mint ő nem élhetsz.

Embert, ha bárhogy is szeretsz,

egészen úgy mint ő nem élhetsz.

(Az erkélyen táncoló párokat látni, amelyek alig láthatóan ismét eltűnnek a teremben.)

(kétségbeesetten)

Jaj neked, Ruszalka szegény!

Ugye, ezt mind megmondtam én!

(Szolgák lépnek a terembe, különleges ételekkel megrakott arany tálakat hordoznak körbe.)

Mióta elmentél, sötét,

szomorú lett a víz, az ég.

Hűtlenül tőlünk elmentél;

szerettél, és most vesztettél.

Hűtlenül tőlünk elmentél;

vesztettél, látod, vesztettél.

Így vész el minden, ami jó;

szerelem, boldogság: illúzió.

Így vész el minden, ami jó;

és minden jó csak illúzió.

(Az erkélyen ismét táncoló párok tűnnek fel.)

Jaj neked, Ruszalka szegény!

Sorsod eldőlt, s már nincs remény.

(Az egész vendégsereg az erkélyre és a parkba áramlik. A herceg, a hercegnő és Ruszalka pompás öltözetben középütt. A herceg eleinte Ruszalkával cseveg, majd végképp a hercegnő köti le figyelmét. A kórus egybe gyűlik, és rákezd. A kórus alatt a herceget és Ruszalkát gazdag ajándékokkal halmozzák el.)

KÓRUS

Harmatos vízi liliom,

habfehér szirmú rózsa,

tudod-e mi a szerelem,

mit tudsz, ha tudsz is róla?

Harmatos vízi liliom,

habfehér szirmú rózsa,

tudod-e mi a szerelem,

mit tudsz, ha tudsz is róla?

Fürge fiúk, szép húgocskák,

ki tudja ezt a titkot?

Ezért a nagy kíváncsiság,

mert minden szép, mi tiltott.

Harmatos vízi liliom,

habfehér szirmú rózsa,

tudod-e mi a szerelem,

s mit tudsz, ha tudsz is róla?

Készül a nászi oltár.

Nyílik a vízi liliom,

habfehér szirmú rózsa;

vőlegény vágtat kis lován,

menyasszonyt vár a csókja,

a csókja.

(Míg a kar énekel, a herceg figyelemre sem méltatja Ruszalkát, aki megsemmisülten, végtelen fájdalomban dől az erkély oszlopának.)

VÍZAPÓ

Jaj neked, Ruszalka szegény,

hát, ha csak gyász a vőlegény!

(fájdalmasan)

Óh, jaj! Óh, jaj!

Zöld erdő mélyén,

tiszta tó tükrén a Hold sarlója,

rózsafa ágán nászbimbó,

mégse nő rajta rózsa.

Zöld erdő mélyén,

tiszta tó tükrén a Hold sarlója,

rózsafa ágán nászbimbó,

mégse nő rajta rózsa.

KÓRUS

Harmatos vízi liliom,

habfehér szirmú rózsa,

tudod-e mi a szerelem,

mit tudsz, ha tudsz is róla?

stb.

(Mindenki távozik, majd Ruszalka kirohan a bálteremből a parkba, s kétségbeesve, összezavarodva a tóparton ülő vízimanóhoz fordul.

VÍZAPÓ

(meglepetten)

Ruszalka, merre vagy?

RUSZALKA

(először birkózik a beszéddel, majd kiszakad belőle a hang)

Vízapó, itt vagyok, segíts!

Vízapó, itt vagyok, segíts!

VÍZAPÓ

Ez a kert gonosz, s idegen,

mert látom, te sem vagy boldog.

RUSZALKA

(kétségbeesetten)

Könyörgök, könyörgök, óh, segíts!

Mit tegyek, meghalni vágyom!

Megcsalt a hitem és álmom is.

Végem van, végem, már látom.

Óh, jaj! Óh, jaj!

Végem van, végem, már látom!

Végem, végem!

Egy emberasszony vette el,

elvette tőlem végleg.

Nincs már itt helyed, Ruszalka;

Ruszalka, most már véged.

VÍZAPÓ

Elhagyott téged és máshoz állt,

kit szerettél.

Légy erős, nincs más balzsam rá,

de ez kincset ér;

a balzsam, légy erős!

RUSZALKA

Már késő, már késő!

(kétségbeesetten, reménytelenül)

Már nincs segítség, már nincs segítség!

Se víz se föld nem otthonom;

már nem sellő, de még nem ember;

ugyan hová is tartozom?

Már nem sellő, de már nem ember,

óh, jaj, hová is tartozom, hová is tartozom!

Már nincs segítség! Már nincs segítség!

Engem ő már elhagyott,

engem ő már elhagyott.

Senkim sincs már,

árva lettem.

Nincs senkim, nincs senkim, s míg szívem dobog,

én most már míg élek, csak sírhatok!

Csak végigmért és elment mással;

szemében gúny volt, s gyűlölet;

s én tűrtem néma fuldoklással,

hogy boldogságom elveszett.

Már soha többé sóhaját nem érzem,

őt soha többé nem látom már!

Ölelj át engem, s öld meg szívem!

Jöjj, siess, válts meg, óh, halál!

Hiába, hiába, elszállt, elszállt

a tündér boldogság!

Volt száz remény, de mind csalárd,

s oly tűnő, mint a délibáb.

Én nem vagyok, csak félig;

én, aki már nem sellő,

de éppen még nem is emberlény.

Száműzött vándor, kárhozott lélek,

kárhozott lélek, bús, árva, hontalan

halni sem fél, s meghalna boldogan!

Nem nő, nem sellő; egyik sem már;

bár jönne értem mára a halál!

Bár jönne már!

Ez már nem élet. Jöjj értem már!

Jöjj értem, válts meg, válts meg, halál!

(A tópartra térdel.)

(A herceg lép ki a bálteremből a parkba heves izgalomban, oldalán a hercegnővel.)

(zaklatottan, titokban a vízimanóhoz)

Ott jönnek, látod? Nézd csak, ott! Ők azok.

Mindkettőt jól látod.

(felkiált)

Jaj nekem!

(elkeseredve a vízimanó karjaiba menekül)

HERCEGNŐ

(a herceghez)

Két szeme szinte lángoló,

sőt, megrészegítő vallomás.

Hallgatnom önt, bevallom, oly jó;

így el nem bűvölt senki más.

Így el nem bűvölt senki más.

De hová lett a különös lány,

a szép ara, ki mindig hallgatag?

Nincs sehol; talán bosszús is,

hogy ön most nekem udvarol.

HERCEG

Hogy hol van?

(elgondolkodik)

Azt én sem tudom.

De mért is kéne tudnom róla?

Csak ön kell már és senki más.

Ön bűbájos szép, csodarózsa,

szívem szédítő látomás,

szent kárhozat, mely égbe visz,

emésztő varázs.

(egyre tüzesebben)

Óh, rejtélyes nagy kábulat,

mely felkavart, hogy égig érjen;

mint forgószél, e varázslat

e lágyan tündöklő holdfényben!

Jöjj, szenvedély, jöjj, szerelmem,

szívem, mint fáklya, úgy lángolj!

Jöjj, ragadj el, szerelmi mámor!

HERCEGNŐ

De hogyha ez a szenvedély,

mely énelőttem másért tombolt,

s ön vissza is térne hozzá,

s tombolna úgy, mint akkor tombolt,

ha ön visszatérne hozzá,

mint ahogy visszatér a Hold,

újra ölelné a néma hölgyet,

ki csak bánatot szerzett még önnek,

nem, ez rangunk sértené,

hát ön se legyen az övé!

HERCEG

Mit nekem ő, hisz ön nekem a földi éden,

csak önre vágyom, csak ön az üdvösségem,

egyetlen drága nőm, légy életem, s halálom!

Légy életem, s halálom,

én már azt sem bánom,

mert életemben most először gyújtott lángra,

felizzott szívem, égig felkavargott vágya.

Jöjj, édes úrnőm, jöjj, oh, jöjj, és légy enyém!

Most érzem, ki vagy nékem.

Tiéd a vágyam, csak tiéd a vágyam;

érted izzón lángol, érted ég, csak tiéd.

HERCEGNŐ

Oly forró volt a vallomás,

hogy szinte hajlanék már rája,

de féket rá, mert büszkeségem,

bosszúvágyam így kívánja!

Itt esküvő van, s mégis értem ég,

a vőlegénynek vágya,

mert ez volt, mert ez volt a cél.

A bosszú is elég volt mára,

kár itt több szó, de nagy mámor,

mi bennem ég, győzelmem teljes,

a szívem büszkén lángol,

s vesszen az, ki megbántott nemrég!

(A herceg szenvedélyesen átöleli a hercegnőt; Ruszalka látva ezt hirtelen kitépi magát a vízimanó karjaiból és elkeseredetten öleli át a herceget.)

HERCEG

(riadtan)

Nem kellesz. Tűnj el, jéghideg ajkú szörnyeteg!

(Ellöki a lányt.)

VÍZAPÓ

(Zöldes holdfényben a víz fölé emelkedik, s a hercegre kiált)

Sátáni gaz, légy átkozott!

Kárhozat kövesse minden napod!

(Magával ragadja Ruszalkát a tó mélyére)

HERCEG

Átkozott lettem, átkozott!

Asszonyom, el ne hagyj, most segíts!

(A hercegnő lábához veti magát, majd öntudatlanul terül el.)

HERCEGNŐ

(vad kacagással)

Szánalmas féreg, kotródj odébb!

Betelt a bosszúm, ez volt a cél.

(A hercegnő a kezében tartott rózsacsokrot megvetően a herceghez vágja, gőgösen távozik.)

III. FELVONÁS

Füves tópart, mint az első felvonásban. Esteledik, az ég felhős, később alkonypír, végül derűs holdfény. Ruszalka egy fűzfa alatt ül, akár az első felvonás elején, de egészen sápadt, haja hamuszín, szeméből kihunyt a fény.

RUSZALKA

Részvétlen tó sötét vize,

nyílj meg nékem, fogadj be!

Nyugtass engem bús öledben,

vizek, erdők szelleme!

Bús sírverem, zárd be bús szívem!

Szomorú sors, ködös, sivár,

a száműzöttre más mi vár?

Voltam boldog, s már nem vagyok,

mert a párom elhagyott.

Szomorú sors, ködös, sivár,

a száműzöttre más mi vár?

Voltam boldog, s már nem vagyok,

mert a párom elhagyott.

Ködös e táj, minden sivár,

felhős a nap-, s a holdsugár.

Boldog táncok lenge bája

engem itt már, engem itt már úgysem vár.

Sem a kedves, könnyed bájú,

játszi kedvű sellőtánc!

Jobb lesz nekem mélyen ott lenn,

ott vár rám a legszebb nász, a legszebb nász,

a síri nász.

Óh, részvétlen tó sötét vize,

nyílj meg nékem, s fogadj be!

Ringass engem vizek békés, lágy öle,

vizek békés, lágy öle!

Szomorú sors, ködös, sivár,

száműzöttre más mi vár?

Voltam boldog, s most nem vagyok,

mert a párom elhagyott.

Szomorú sors, ködös, sivár,

száműzöttre, jaj, más mi vár?

Semmi, semmi jó.

(A boszorkány előjön kunyhójából)

BOSZORKÁNY

Ejha! Hát ez már megint itt van!

Rossz volt a herceg karjaiban?

No, nézd csak, milyen sápadt vagy,

és sír rólad a szomorúság!

Megártott tán a boldogság,

a bőven váltott csókocskák,

vagy túl lágy volt a szerelmi ágy?

RUSZALKA

Óh, Jezsibaba gúnyolsz, mért teszed?

Hisz’ úgy is úgy fáj, hogy megcsalt, ki szeretett!

BOSZORKÁNY

Kínba fúl a csók, a mámor,

ha két szív nem egyként lángol.

Csalfa minden férfiszáj,

csalfa minden férfiszáj,

s ha megcsal, a csók is fáj!

Ember az ember, más mint mi vagyunk.

Ő nem ért minket, s épp úgy mi sem őt.

Más az ő szíve, s más a mi agyunk.

Ők büszke lények, s mi a büntetők!

RUSZALKA

Kérlek, szólj, légy bölcs! Mit tegyek,

mert nagyon szenvedek?

Óh, hogy szenvedek!

BOSZORKÁNY

Ha ő megcsal téged, s szíved annyit fáj,

akkor érted majd bosszút áll,

majd szörnyű bosszút áll!

Ennyi bánat után, ily sok könny után

vágysz-e hozzánk visszatérni nimfalány?

Mert, ha úgy van, akkor nem kell hozzá több,

aki majd néked segít, hívd az ördögöt!

Hívd az ördögöt! Hívd az ördögöt!

(Közeledik Ruszalkához)

Merthogy embervért kell azért, húgom, kiontanod,

az átkozott gonosz vérét, ki téged elhagyott,

s akkor majd újra boldog leszel mint rég,

messze száll tőled a gyötrelem,

s az a vér lesz méltó büntetés

más semmi sem.

Intézd így szíved sorsát,

nyugtot ez hoz csak reád!

Ontsd ki bátran, ontsd ki gonosz vérét,

s öld meg, ne sajnáld!

Hadd pusztuljon a férgese, nosza, bátorság!

RUSZALKA

Jezsibaba, hogy mersz ilyet mondani?

JEZSIBABA

(tőrt nyújt a lánynak mellkendőjébe rejtve)

Ím, itt a tőr! Öld meg, és nyugtod lesz!

RUSZALKA

(iszonyodva)

Förtelmes vén banya! Távozz, menj!

(A kést a tóba dobja.)

(fájdalmasan)

Én inkább eltűrök bármily szenvedést,

de gyilkos tőrt én rá nem fogok,

míg élek soha! Míg élek, soha!

Inkább én vesszem oda!

Mert tőle gyúlt szívemben láng,

s ő lesz legvégső sóhajom,

mert bár miatta keserű,

de hozzá mégis holtig hű;

s ha sorsom bármily bánatos és sivár,

e szív bárhogy fáj is, csak érte fáj,

mindig érte fáj, mindig érte fáj!

(A boszorkány gúnyosan kikacagja.)

BOSZORKÁNY

Óh, te bolond, ostoba lány,

ennyi könny egy emberért!

Inkább erős légy, és öld meg;

ne kíméld az embervért!

Ö is öl, ölel és öldököl;

vérbe vért tapos a lába,

megront és üldöz, úgy gyűlöl;

gyűlöld hát te is, te gyáva!

Érted már végre, mi ez az ember?

Az ily gyöngéd szív ellensége!

Ártatlan sellő, ne légy bolond!

Arra vagy, s neked jó szót ki mond?

Menj, menj, menj, menj, te vak, te ostoba!

Csak menj, csak menj, s ne juss el sehova!

(Besántikál a kunyhóba.)

(Ruszalka a fűzfát elhagyva lassan a tóba süllyed.)

RUSZALKA

(fájdalmasan, reménytelenül)

Míg élek gyötrelem, árvaság, semmi más,

hontalan rab vagyok, lenge árny.

Nincs párom, semmim sincs,

csak a kín, s a bús magány.

Nincs párom, semmim sincs.

Nincs párom, semmim sincs.

Nincs párom, semmim sincs,

óh jaj, jaj, jaj nekem!

(Elsüllyed a vízben.)

VÍZI TÜNDÉREK KARA

(a víz alól)

Sellő voltál, eltűntél,

ember szívet szerettél.

Varázs, bűbáj foglya vagy,

s mindig is maradj!

Ne hozz ránk se bajt, se kínt,

gyötrődj már csak odakint!

Embercsókból könny fakad

itt a víz alatt.

Hagyd a kínt csak messze kint,

megzavarná táncaink;

meg ne osszuk sorsodat,

könnyed arra int!

Nádi zsombék csalfaság,

boldog ember ritkaság.

Vágya, csókja, csillaga

mind csak délibáb!

Te is inkább ott maradj,

ne is lássuk, merre vagy!

Nimfa voltál, ember lettél,

most senki vagy! fel

(Nyugat felöl vörösödni kezdenek a felhők, a vérszín Nap a láthatárhoz hanyatlik.

A háttérből az erdőkerülő közeledik a kuktával.)

ERDŐKERÜLŐ

Mért reszketsz úgy? Locska beszéd!

Hidd el, ez a légynek sem árt!

Zörgess be, és semmi más!

Mondd meg egyszerűen, nyíltan,

miért jöttünk!

Mondd neki, hogy rögtön jöjjön,

mert a herceg megbolondult;

s tegyen egy jó varázslatot,

hogy a várban rend legyen,

s hogy a mi jó urunk térjen újra észhez,

s gondolkozzon rendesen!

KUKTA

(védekezve)

Kezem-lábam reszket;

én ezt nem merem!

Menjen inkább kelmed,

én, biz’ Isten, nem!

Én, biz’ Isten, nem!

ERDŐKERÜLŐ

Ne légy olyan gyáva,

bátor légy, mint én!

Ahol én vagyok, nincs veszély.

Bizony, te kis nyúllegény,

amíg engem látsz, te ne félj!

KUKTA

De én félek, bácsikám,

gonosz ez a boszorkány!

(rettegve)

Kérlek, bácsi, lásd be végre,

a boszorkány engem borzaszt!

Te hívd ki, óh, kérlek, tedd ezt,

mutasd meg, milyen hős,

aki mint te, oly erős!

ERDŐKERÜLŐ

Méghogy hős, azt meghiszem!

Node, indulj, gyermekem!

Rajta hát, fogd be szád,

s indulj már, az angyalát!

Hallod-e, kopogj be!

Engem takar itt egy ág;

nem lesz baj, vigyázok rád!

KUKTA

(reszketve a félelemtől)

Jól van, jól van, már megyek!

Nem lesz baj! EB vagy kutya legyek!

Jaj, de félek, jaj!

ERDŐKERÜLŐ

Aki bátor, pajtás, az nem pityereg!

Nagyfiú vagy már te, nem egy kisgyerek.

Hívom akkor! Jezsibaba! Hahó! Hol vagy? Hollá!

(A boszorkány kilép a kunyhóból.)

BOSZORKÁNY

(borzongató hangon)

Mi az, ki az? Ki áll amott?

(A kukta elbújik az erdőkerülő mögött)

ERDŐKERÜLŐ

Mi vagyunk itt ketten, senki más.

Hercegünknek kéne jó tanács!

BOSZORKÁNY

S mit ad érte? Mert, ha pénzt nem küldött,

pecsenyének megsütöm a kölyköt.

(megragadja a kuktát)

Meghízlalom szépen kövérre,

egy-két hétig jó lesz ebédre.

KUKTA

(kétségbeesetten kapálódzik)

Eressz, eressz, rusnya vén bagoly!

Bátyó, nagy hős, hol vagy ilyenkor?!

BOSZORKÁNY

Hahahaha! Hahahaha!

Ne visítozz, kölyök, úgyse bántalak!

Levesnek is rossz vagy, rágós, rossz falat!

Persze, ha megnőttél, az már egész más,

de még erre várunk, nálunk így szokás.

KUKTA

(félve)

Bús a herceg, s búja egyre csak nő;

megbolondította őt egy halvány vizisellő.

Erdőmélyről hozta őt haza,

bele is bolondult már akkor éjszaka.

El is vette, azaz vette volna,

hogyha meg nem tudja, hogy egy ördög az asszonya,

hogyha meg nem tudja, hogy egy ördög az asszonya!

Hercegünk azóta búskomor;

ide-oda kel, már-már bujdokol.

Megbolondult máris, mert nem boldog,

mert egy nő is rontás miatt megjárta a poklot.

(A vizimanó hirtelen kiemelkedik a vízből.)

VÍZAPÓ

Ki jár itt poklot? Ki szenved és kiért?

Sújtson rád átkom, ármány és hazugság!

Vesszen a herceg! Ö volt az álnok, az áruló,

a gonosz ő volt, és senki más!

ERDŐKERÜLŐ

(riadtan ugrik el)

Jaj nekünk! Vízapó!

KUKTA

(mögé bújik)

Baj van! Baj van bácsikám, nagy baj!

VÍZAPÓ

()

Én bosszút állok, és bárhol járok

baj vár, s nagy büntetés!

(alámerül)

BOSZORKÁNY

(nevet)

Hahahaha! Hahahaha!

(Visszasántikál a kunyhóba, vihogása még onnan is fel-felhangzik.

Közben leszáll az este, besötétedik. Az erdei tisztás dombján

gyülekeznek az erdei tündérek. Kisvártatva felszáll a Hold.

Az első tündér libegő léptekkel érkezik, és kioldja arany haját.  )

ELSŐ ERDEI TÜNDÉR

Haj, aranyszőke haj,

váll, selymes, sima váll,

ezüst diadémom csillagfénysugár,

ezüst diadémom csillagfénysugár.

Kezem mint a márvány

selymes és fehér,

kezem mint a márvány

selymes és fehér,

holdfényt bont az ujjam,

hogyha jön az éj,

holdfényt bujt e selymes ujj,

holdfényt bont, ha jön az éj.

MÁSODIK ERDEI TÜNDÉR

(Táncolva jön a tisztásra a másik irányból.)

Láb, könnyű kicsi láb,

könnyű kicsi láb,

az én lábam táncos,

libbenő virág,

kis szoknyám libegve

lebben mint a lepke,

harmat tarisznyában,

könnyű lábam

holdfénycipellőben

lengén kalimpál.

ELSŐ ERDEI TÜNDÉR

Haj, aranyszőke haj,

stb.

Holdfényt bont a selymes ujj,

hogyha jő, ha jő az éj!

MÁSODIK ERDEI TÜNDÉR

Láb, könnyű kicsi láb,

stb.

Láb, láb, könnyű, kicsi láb!

HARMADIK ERDEI TÜNDÉR

(Kitárt karral pörögve-forogva közeledik a tóhoz.)

Lány, tündér testű lány,

tündér testű lány,

perdülj-fordulj tarkán,

légy szép szivárvány!

Perdülj-fordulj tarkán,

légy szép szivárvány!

Hogy egy színes csokrot

attól legyen boldog

__hűvös szerelmetlen kis szíved!

Lány, lány, tündértestű lány!

(Az erdei tündérek egymást kézen fogva kört alkotva táncolnak.)

MIND

Gyertek hát, lányok, gyűrűbe!

Táncra fel, itt az óra!

(vidáman)

Susog a nád, tán jön vízapó,

kezében vízi rózsa.

Susog a nád, tán jön vízapó,

s kezében vízi rózsa.

Gyertek hát, lányok, de gyűrűbe!

Táncra fel, itt az óra!

Susog a nád, tán jön vízapó,

s kezében vízi rózsa.

Susog a nád, tán jön vízapó,

s kezében vízi rózsa.

(Feltűnik Vízapó)

Itt is van!

(A tündérek felhagynak a tánccal, és hozzá szaladnak.)

Itt is van! Itt is van! Itt is van!

Jöjj, apó, jöjj velünk!

Táncoljunk, jöjj velünk, jó?

(körbetáncolják)

Hejja, hejja, vízapó,

jó hogy itt vagy, jaj, de jó!

Hancúrozzunk, örvendjünk,

csókot, bókot adj nekünk!

Hancúrozzunk, örvendjünk,

csókot, bókot adj nekünk,

mert ha nem, a víz alatt

vár a nagy haddelhadd!

Kedves nőddel együtt szépen

meghúzzuk a hajadat!

Vízapócska, hajahajj,

táncra hív a tündérraj!

Víg a kedvünk, kergetőzünk,

hajahajj!

VÍZAPÓ

(szomorúan)

Lányok, lányok, csendben!

Nincs ma tréfás kedvem.

(A tündérek meglepődve szakítják félbe a viháncolást.)

Sötét végzet napja

ez a mai nap idelenn.

ELSŐ és MÁSODIK ERDEI TÜNDÉR

Vízapó, szólj hát, mondd, mi baj?

Mia baj? Mia baj?

Mondd, kérünk, mi a baj, mi a baj?

VÍZAPÓ

Ez a halál zord napja.

Végzetes nap, szomorú.

Most telt be Ruszalka sorsa.

Jaj, úgy fáj, úgy szánom!

(Elmerül a tóban. A Hold a felhők mögé bújik.

A tündérek szomorúan és lesújtva pillognak körbe.)

ELSŐ ERDEI TÜNDÉR

(Elmorzsol egy könnycseppet, és hosszú hajába búrkolódzik.)

Könnyem hul, és reszketek.

Erre jár a halál.

MÁSODIK ERDEI TÜNDÉR

(Felnéz a Holdra.)

Érzem, máris közeleg.

Elvisz, ha itt talál.

HARMADIK ERDEI TÜNDÉR

(Halántékára teszi a kezét.)

Merre nyílik jobb utunk?

Mindegy, jobb,ha elfutunk!

Jobb, ha gyorsan elfutunk!

(Szétszaladnak.)

HERCEG

(Futva érkezik az erdőből, zavarodottan, rémülten, kalap és fegyver nélkül.

Könyörögve kiált.)

Hol vagy, fehér őzem?

(Imbolyogva jön előre, riadtan néz körbe.)

Hol vagy, fehér őzem?

Óh, hol vagy, lenge tünemény?

Hol vagy, vesztett álom,

hol vagy boldogságom,

látlak-e még, vagy nincs remény?

Nincs, ami nékem nyugtot ád;

vak láz űz bércen-völgyön át.

Éjjel és nappal őt keresem;

ő volt, csak ő a szerelem.

Óh, jöjj el, boldog pillanat,

hogy lássam, hogy lássam,

s döntse ő el sorsomat!

(Megtorpan. Felismeri az első felvonás helyszínét.

Felderűl.)

De hisz' itt jártam! Igen, én itt jártam,

és ott jelent meg, s jött felém ő!

Igen, amott!

Jöjj hát, fehér őzem,

jöjj, és válts meg engem!

Oh, jöjj! Oh, jöjj!

Ég vagy pokol, oly mindegy már,

nem bánom, most már bármi vár!

Küldje bár Sátán vagy Isten,

(A Hold lassanként előbújik a felhők mögül.)

mindegy, csak ő megjelenjen!

Jöjjön elő!

(A herceg támolyogva, fáradtan rogy a földre.

Ruszalka feltűnik a holdfényben, amint kiemelkedik a tó vizéből.

Feje fölött lidércfény.)

RUSZALKA

Szerelmem, hallgass rám!

(A herceg elborzadva kel föl.)

(meghitten)

Eljöttem – utoljára tán!

HERCEG

(rémülten)

Szellem, ha vagy, ölj meg, ne várj;

ám hogyha nő, űzd el, mi fáj!

RUSZALKA

Nem vagyok szellem, csak árva sellő,

s bár félig asszony, mégse nő.

Álmodtam egyszer gyönyörű szépet,

s most mégis győz egy bűverő.

Kedvesed voltam, szerelmes párod,

halálos sorsod nem leszek.

Halál lesz abból, ami oly szép volt,

nem is kell hozzá sok idő.

HERCEG

(Szenvedélyesen tárja szét a karjait.)

Mit bánom én, csak meg ne vess!

Bocsáss meg nékem, és szeress!

RUSZALKA

Voltam tiéd, s te elhagytál,

és más asszony lett párod.

Elsápadt szívem, s most is fáj,

de nyugtod te sem találod.

Mi várhat rám, és rád is mi vár?

Csapongó láng volt életed,

az enyém csendes mély;

nem férhet össze sohasem

két ilyen szenvedély,

két ilyen szenvedély.

Mért ébresztetted fel szívem,

ha aztán máshoz álltál?

Most itt a szörnyű büntetés:

életnek túl sok, pokolnak túl kevés.

De nem lesz több szenvedés!

Egy csók még az élet,

de az lesz a végzet,

s a szívünkbe' is béke lesz,

ó, mily öröm ez!

HERCEG

(Feléje imbolyog.)

Óh, azt a csókot, kedvesem,

add nekem, add nekem,

s általa vedd el az életem!

Bünhődnöm jó lesz csókod árán!

Attól végre béke vár rám!

RUSZALKA

(Karját kitárja.)

Túl minden bajon és végzeten

átölel minket a végtelen.

Ősi törvény, ismerd meg tehát,

ott, csak ott élhetünk tovább,

s e csók után ott vár csak ránk

hűség és boldogság.

HERCEG

Azt a csókot add hát végre át,

s hadd várjak híven ott reád!

Kívánj nekem jó éjszakát,

kívánj nekem jó éjszakát!

Csókolj meg, várok ott reád!

Csókolj meg, odaát várok rád!

RUSZALKA

Menj hát, menj, s vedd csókomat,

bűnödtől én feloldalak,

bűnödtől én feloldalak.

(Szenvedélyesen összeölelkeznek. Ruszalka újra és újra

megcsókolja a herceget.)

HERCEG

(Szinte ájultan hanyatlik a lány karjaiba.)

Add búcsúcsókod, és ölelj!

Érzem, már érzem, menni kell.

(egyre gyengébben)

Bocsáss meg, kérlek

(szinte beszélve)

bármi bűnöm van!

Bocsáss meg, kérlek, bármi bűnöm van!

Segíts meghalni, meghalni most érted boldogan!

(meghal)

VÍZAPÓ

(A víz alól sóhajtva)

Hát a csók is pusztulás,

csalóka visszfény, semmi más.

Merülj le velem a vízbe, a mélybe,

ott nincsen szerelem!

(Ruszalka utolszor megcsókolja a herceget.)

RUSZALKA

Emberek közt vágytam élni,

ámde ott nékem, nékem nincs helyem!

Halk tavak, hallgatag lányotok

visszatér, zárjátok be bús szívét

halkan, csendesen!

(Lassan elmerül a tóban.)

VÉGE