2018. szeptember 2., vasárnap

Donizetti – Bardari: STUART MÁRIA


STUART MÁRIA
(Maria Stuarda)

Opera három felvonásban

Szövegét Schiller nyomán írta:
Giuseppe Bardari
Zenéjét szerezte: Gaetano Donizetti

Szereplők:

ERZSÉBET
Anglia királynője (mezzoszoprán)

STUART MÁRIA 
Skócia királynője (szoprán)

HANNA KENNEDY
Mária dajkája (mezzoszoprán)

ROBERT DUDLEY
Leicester grófja (tenor)

Lord WILLIAM CECIL
Burleigh grófja, főkincstárnok (bariton)

GEORGE TALBOT
Shrewsbury grófja (basszus)


ELSŐ FELVONÁS

Galéria a Westminster palotában

Lovagok és dámák érkeznek a francia küldöttség tiszteletére adott tornajátékról, 
csoportokban várják a királynőt.

ELSŐ JELENET

No. 1. Kórus

DÁMÁK, LOVAGOK
Várjuk őt ehelyt, közeleg már
visszatérte a tornajátékról!
A brittek királynője
minden szívnek öröme.
Mily boldog lesz a nap,
ha magasztos szerelemnek adj át magát.

UDVARONCOK
A királyné!

(Belép Erzsébet)

DÁMÁK, LOVAGOK
Bizony, számunkra még szebb lészen
Albionnak tiszta csillaga,
midőn egyesülni látandjuk
franciaföld ragyogásával.
Ünnepelve csodálandjuk
a szerelem hatalmát.

MÁSODIK JELENET

No. 2. Recitativo és Cavatina

ERZSÉBET
Igen, Franciahon uralkodója
kezemmel együtt Anglia trónját kívánja.
Kétségeim vannak még affelől,
elfogadjam-é e magas ajánlatot;
ám ha britt híveim javát az szolgálja,
hogy Hymen oltára elé járuljak,
ez a jobb fog uralkodni
egyaránt Franciahon és Anglia sorsán.
(magában)
Ah! Midőn az oltár elé vezet
az Égi tiszta szeretet,
midőn felölteni szólít
Hymennek rózsás fátyolát,
egy másik szív elveszi tőlem
a drága szabadságot!
S miközben végzetes gátat
látok emelkedni közöttünk,
másik szerelemre mosolyogni
lelkem nem képes.

TALBOT
Egy ily boldog napon
csupán Stuartnak siráma
fogja zavarni Britanniát?

UDVARONCOK
Kegyelmet, kegyelmet Stuartnak!

ERZSÉBET
Ej!
E napnak örömét megzavarni
nem hittem volna.
Miért kényszerítetek siratnom
a bűnös főt,
szomorú sorsát?

CECIL
Ah, add a bárdnak a fejet,  mely végzetes
aggodalmat, gyászos széthúzást támaszt
még láncra verten is, a szerelem lángjával.

UDVARONCOK
Kegyelem!

ERZSÉBET
Hallgassatok!
Még nem tudok dönteni.

Ah! Szállna alá a mennyből egy fénysugár,
mely megvilágítja elmémet;
talán akkor keblemben
megszólal az irgalom!
Ám, ha az alávaló elragadta
szívem minden kedves reménységét,
a bosszú keserves napjának fölkeltét
nem fogom tovább késleltetni!

UDVARONCOK
Bárcsak Erzsébet jó szíve
hajolna az irgalomra!

CECIL
Emlékezz, Erzsébet,
mindennemű irgalmasság veszélyt jelent!

ERZSÉBET
Ah! Szállna alá a mennyből… stb.

No. 3. Jelenet

ERZSÉBET
Miért nem látom köztetek Leicestert?
Csak ő marad távol az általános ünnepléstől?

CECIL
Itt van!

HARMADIK JELENET

(Belép Leicester,
kezet csókol Erzsébetnek.)

ERZSÉBET
Gróf! Éppen felőled érdeklődtem.

LEICESTER
Bocsásd meg nékem,
ha haboztam utasításod szerint tenni.
Mit parancsolsz?

ERZSÉBET (Lehúzza egyik gyűrűjét és átnyújtja Leicesternek)
Fogd, vidd el gyűrűmet
a francia küldöttnek,
térjen vissza hercegéhez a hírt mondani,
hogy a felajánlott frigyet tudomásul vettem.
(Meg sem rezdül az arca!)
(Leicesterhez)
Ám a koronát, mit felajánlott
még visszautasíthatom,
s hogy szabad vagyok.
Fogd hát!
(Háládatlan!)

LEICESTER (közömbösen)
Engedelmeskedem.

ERZSÉBET
Isten veled!

(Csókra nyújtja a kezét, és távozik udvarhölgyei, a főurak és Lord Cecil kíséretében; Talbot is indul utána, de Leicester karonragadja, a színpad elejére vonja, titkon akar szólni vele.)

NEGYEDIK JELENET

LEICESTER
Kerestetettél a tornán, óh, Talbot?

TALBOT
Igen.

LEICESTER
Mit kívánsz hát?

TALBOT
Szólni hozzád.
Riadalmas és drága lészen
minden szavam a számodra.
Jártam Fotheringhay-ban…

LEICESTER
Mit hallok!

TALBOT
Láttam szerencsétlen Stuartot!

LEICESTER
Ah! Halkabban szólj e falak között!
Milyennek tűnt?

TALBOT
Mint a szerelem angyala, szép, mint régen,
és magasztos még mindig.

LEICESTER
Óh! Mily méltatlanság a kegyetlen sorstól!
S mit mondott neked?
Beszélj hát!

TALBOT
Előbb meg kell bizonyosodnom róla,
hogy bízhatok a szívedben.

LEICESTER
Beszélj! Megesküszöm rá.

No. 4. Cavatina

TALBOT (írást és képet ad át Leicesternek)
Ezt az arcképet, ezt a levelet
Stuart neked küldi;
kezéből vettem át, nem sokkal korábban
még könnyeivel öntözte.

LEICESTER
Óh, boldogság!

TALBOT
Mily érzelemtelten ejtette ki a nevedet!

LEICESTER
Óh, öröm!
Ah! Felidézem szépséges orcáját,
mily imádatra, bámulatra méltó,
feltündöklik előttem,
mint azon a napon, amikor megsebzett.
Látom még, mintha arcán
bágyadt mosoly tűnne fel,
mely egykor oly drága volt nékem,
rabláncra verte sorsomat.

TALBOT
Élete bealkonyult,
és nálad keresett segítséget.

LEICESTRE
Óh, emlékek! Óh, drága arc!
Boldogan halok meg érte!

TALBOT
Hogyan döntöttél?

LEICESTER
Kiszabadítom.
Vagy véle együtt halok meg!

TALBOT
Babington sorsa, a veszély
nem rettent vissza?

LEICESTER
Minden félelemmel, minden veszéllyel
szembeszállok érte.
Ki akarom szabadítani!

Ha ő híven szeret engem
szeméről letörlöm a könnyeket,
s ha fel kell áldoznom magamat,
büszke leszek a végzetemre.

TALBOT
Ne hagyd őt sírni,
ha a végső órán
nem menekülhet!

(Talbot távozik; Leicester a másik ajtó felé indul, ahol összetalálkozik a királynővel, aki meglátja arcán a zavarodottságot.)

ÖTÖDIK JELENET

No. 5. Jelenet és Duett

ERZSÉBET
Zavarban vagy?

LEICESTER
Én ugyan nem. (Micsoda találkozás!)

ERZSÉBET
Talbot tartott veled megbeszélést?

LEICESTER
Igen. (Mi lesz itt?)

ERZSÉBET
Gyanakszom rá,
az a nő mindenkit elcsábít.
Ah! Talán Stuarttól kaptál
üzenetet, óh, gróf?

LEICESTER
Gyanúd fölösleges.
Hiszen ismered Talbot hűségességét!

ERZSÉBET
Csakhogy ismerem a szívedet.
Valld meg az igazat, parancsolom!

LEICESTER
(Ó, Egek!) Királynő…

ERZSÉBET
Fedezed előttem?!
Értem.
(Távozni akar.)

LEICESTER
Ah, ne menj el! Hallgass meg!
Ugyan, állj meg! Egy levelet…

ERZSÉBET
Ide a levéllel!

LEICESTER
(Gyászos végzet!)
(Térdre ereszkedik és átnyújtja a levelet.)
Íme, királyi lábaid előtt
adom át.
A négyszemközti kihallgatás kegyét
kéri tőled általam.

ERZSÉBET
Álljon fel, gróf!
Túl sokat tesz meg érte.
A gőgös azt hitte,
így megtántoríthat engem;
de hiába reménykedik ebben.
(Kinyitja a levelet, gyorsan átfutja és haragja megdöbbenéssé változik.)
Mily érzelmes!

LEICESTER
(Megrendült!)

ERZSÉBET
Hogy én ereszkedjem le a börtönbe…

LEICESTER
Igen, királynőm.

ERZSÉBET
Hová tűnt ereje annak,
ki három koronát is viselni óhajt?

LEICESTER
Mint villámfény a sötét éjben,
felvillant, eltűnt, szertefoszlott.

ERZSÉBET
A sors kereke
elhalványította nagy gőgjét.

LEICESTER
Ah, kegyelmezz! Érte esd szívem.

ERZSÉBET
Amit ő birtokol, igaz-e?

LEICESTER
(E szó szíven üt!)

ERZSÉBET
Az Udvarnál mindenki így hiszi.

LEICESTER
És csalatkoznak.

ERZSÉBET
(Hazug!)

LEICESTER
Mindössze a szánalom egyesít vele.

ERZSÉBET
(Szereti! Szereti!
Óh, harag! Óh, harag!)
És bájos? Beszélj!

LEICESTER
Igen.

ERZSÉBET
Igen! Igen! Igen!

LEICESTER
Igen!

A szerelem képmása volt
az élet hajnalán;
orcája egy angyalé volt,
mely megjelenik, és szerelemre gyújt;
mennyei lélek volt,
rebegése szelíd,
szép az öröm napjaiban,
szép a gyötrelmében.

ERZSÉBET
Elhiszem neked, hogy egy angyal,
ha ennyire dicséred;
ha egy tömlöc nyomorában is
elvarázsol minden szívet.
Tudom, hogy megszédít minden lelket,
csábít minden vágyat.
(Ha te őt szereted, óh, hitszegő,
reszkesd szenvedésemet!)

LEICESTER
De… Nem… Királyném,
Hiszem… Én…
Szép az öröm napjaiban,
szép gyötrelmében.
Jöjj!

ERZSÉBET
(Ezt kéri a kegyetlen!)

LEICESTER
Teljesítsd vágyamat!

ERZSÉBET
Hol? Mikor?

LEICESTER
Ma
a börtöne környékén
közelgő vadászat idején
menj az erdőbe!

ERZSÉBET
Gróf, ezt kívánod?

LEICESTER
Erre kérlek.

ERZSÉBET
Értem. (Óvatlan lélek!)
Rád bízom magamat.

LEICESTER
Ah! Csak te, csak te tudod
megvigasztalni a szenvedőt!

ERZSÉBET
Megteszem neked. (De meglátod
meg fogom bosszulni magamat.
Vetélytársam már kinyújtotta
fejem felé a kezét,
a királyi koronát
le akarta szakítani;
de a gőgös veszítvén
még szilajabbá válott,
a szeretett szívtől
akart megfosztani.
Ah! Súlyosan megsértett,
Megbüntetem érte!)

LEICESTER
Jöjj hát, királynő,
mutatkozz irgalmasnak,
meg fogod látni az isteni,
ártatlan szépséget.
Nővére vagy,
irgalmazz neki,
kebledben a gyűlöletnek
mondj megálljt!

ERZSÉBET
Hallgass, hallgass!
Hol van? Hol van a hatalom?
A három korona kevélysége hol van?

LEICESTER
Add vissza nyugalmát, s boldoggá teszel!
Jöjj, Királynő!

MÁSODIK FELVONÁS

Park Fotheringhay-ben. Kétfelől sűrű fás rész, középütt széles kilátás nyílik a tengerre.


Mária sietve jön a ligetből, Hanna valamivel lassabban követi; őrség is látható.


ELSŐ JELENET

No. 6. Jelenet és Cavatina

HANNA
Lassítsd léptedet, Királynőm!

MÁRIA
Ugyan?! Nem örvendsz,
hogy szokatlan örömnek
tártam ki a keblemet?
Nem látod? Börtönöm a tágas égbolt!
Elrévedek! Óh! Mily drága boldogság
vesz körbe!

HANNA
Tudod, hogy a fájdalom,
mi rád vár e falak között?

MÁRIA
Lásd: a réteken
illatozva és szépségesen
a virágok ezere nyílik,
és rám, igen, rám mosolyog,
és a kis zefír, mely Franciahon
szép partjai felől érkezik,
örömöt hoz nékem,
mint boldog kora ifjúságom idején.

Ó, felhő, mi könnyedén szálldogállsz a légben,
te vidd el szeretetemet, sóhajaimat
az áldott földre, hol egykor nevelkedtem.
Óh, szállj le szelíden, végy szárnyaidra,
vigyél Franciahonba, vigyél el a szenvedésből!
De a felhő szívtelenül mégis elrepült,
az áldott földre, mely egykor felnevelt.

(A távolból trombiták hangja hallatszik.)

Mily hangok!

VADÁSZOK (kintről)
A fák közé, a vadászatra!
Lessük a szarvast
a mohos dombról,
majd űzzük vidáman
a csermely partján,
tükröződjék a habokban;
szaporán siessetek
megsebezni a szarvast!

MÁRIA
Mily hangok!

HANNA
A királyi vadászat jelzésének tűnik!

MÁRIA
Közelednek a hangok…
A paripák…

VADÁSZOK
A királynő!

MÁRIA
Ah! Mily végzetes név!

HANNA
A zsarnok vág át a parkon.

MÁRIA
Szomorú nyugovásom békéjét
új rémülettel kívánja sújtani.
Én kértem, s nem merem látni őt,
nem érzek magamban akkora bátorságot!
Maradjon, maradjon az imádott trónuson,
tekintete maradjon távol tőlem,
túlzottan is megvetett vagyok,
senki nem szán engem.

HANNA
Megérkezett.
Meneküljünk!

MÁRIA
Meneküljünk; a szívem nem képes türtőzni!

HANNA
Szíve nem képes türtőzni, nem!

MÁRIA
Ah, igen! Szomorú nyugovásom… stb.

MÁSODIK JELENET

No. 7 Jelenet és Kettős

(Belép Leicester)

MÁRIA
Ah! Nem csal meg az öröm?
Te vagy az, Robert? Te vagy?

LEICESTER
Az érkezett, ki szeret téged,
hogy letörje láncaid.

MÁRIA
Végre megszabadulok börtönömből?
Szabad leszek? És mindörökre a tiéd?
Zaklatott szívem alig hiszi el!

LEICESTER
Erzsébet ide tér
a maga királyi személyében
vadászat ürügyével;
mutatkozz alázatosnak előtte!

MÁRIA
Alázatosnak előtte?

LEICESTER
Ma így kell tenned.

MÁRIA
Egek! Mit hallok?
Távoztasd tőlem e gyászos képet!
(Vissza akar vonulni.)

LEICESTER
Ha szeretsz, maradj!

MÁRIA
Kénytelen vagyok?

LEICESTER
Remélned kell!

MÁRIA
Mindenkitől elhagyatva
a kegyetlen bánat prédájaként,
elnyomva, vigasz nélkül,
mit sem remélhet a szívem.
Könnyekre kárhoztattam,
örökös sóhajokra,
csupán a te szereteted
adhat enyhet nagy bajaim között.

LEICESTER
Nem, ne veszítsd el hitedet!
Ő a trónuson is nemes…

MÁRIA
Mit reméljek?

LEICESTER
...maradt az ő szíve,
leveled megindította…

MÁRIA
Mit nem mondasz?

LEICESTER
és szemében láttam…

MÁRIA
Nagy Ég!

LEICESTER
megcsillant a könny.

MÁRIA
Ah!

LEICESTER
Ha hallgatsz rám, és megbízol bennem…

MÁRIA
Mit reméljek?

LEICESTER
meglátod, minden megváltozik.

MÁRIA
Kiismertem már
a szívét.

LEICESTER
De irgalom
is lakozik benne.

MÁRIA
Nem annak a számára, ki árnyékot vet a trónra.

LEICESTER
Nemet mondasz? Akkor én magam,
ha ő süket lesz könyörgéseidre,
én magam fogok bosszút állni!

MÁRIA
Mit beszélsz? Mit tehetnél? Bajba sodornád magadat értem? Ah, ezt nem akarom!

LEICESTER
Ah! Igen, megteszem!

MÁRIA
Ah! Ha szívem sosem remegett
a halálnak kegyetlen arca előtt,
ne kényszeríts rá,
hogy a te életedért reszkessek!
Csupán azt akartam, arra vágytam,
hogy hűnek és kedvesnek lássalak;
miattad reménykedem, hogy állapotom
nem lesz ily nyomorúságos.

LEICESTER
Igen, hűségemre, becsületemre fogadom,
és erre megesküszik téged szerető szívem:
felülemelkedsz még a balsorson,
mely minden dicsőségedet elragadta.
És, ha trónt nem is ajánlhatok,
sem egy uralkodói jobbot,
legalább felajánlhatom azt a kezet,
amely felnyitja börtönödet.


MÁRIA
Ne sodord bajba magad!

LEICESTER
Esküszöm, hogy felülemelkedsz a balsorson.

MÁRIA
Ah! Nem!

LEICESTER
Igen, a hűségben…

MÁRIA
Ah!Azt nem akarom!

LEICESTER
becsületben kitartó vagyok.

MÁRIA
Ah! ne kényszeríts rá,
hogy a te életedért reszkessek!

LEICESTER
Igen, hűségemre, becsületemre fogadom... stb.

(Mária távozik; Leicester sietve a betoppanó Erzsébet elé siet.)

NYOLCADIK JELENET

No. 8. jelenet

ERZSÉBET
Miféle hely ez?

LEICESTER
Fotheringhay.

ERZSÉBET
Óh, gróf! Hová hoztál?

LEICESTER
Ne kétkedj,
Máriát tüstént színed elé vezeti
a bölcs Talbot.

ERZSÉBET
Minő áldozatot hozok teérted!
Látod?
Zavard el a vadászokat
a szomszédos fasorokból,
túl nagy embertömeg van az ösvényen.

(Leicester egy intésére elvonulnak a vadászok, az udvaroncok külön csoportokban gyülekeznek a háttérben)

CECIL (Erzsébethez)
Nézd, királynőm, hogy’ imád Anglia!
Ah! Tudod, hogy e fejet kéri tőled.

ERZSÉBET
Hallgass!

LEICESTER (Erzsébethez)
Hah, emlékezz rá,
azért vezettelek ide,
hogy vigaszt nyújts
húgod fájdalmas életére.
A kéz, amely elhagyatottságba lökte,
korábbi boldogságát
visszaadhatja.

ERZSÉBET
(Gyűlölöm őt!
Folyton csak rá emlékeztet!)

(Belép Mária, Talbot és Hanna kíséretében.)

KILENCEDIK JELENET

TALBOT
Jöjj!

MÁRIA
Jaj, hagyj!
Vezess vissza menedékembe!

ERZSÉBET, LEICESTER,
CECIL, TALBOT
Itt jön!

MÁRIA (Hannához)
Óh, Istenem!

No. 9 Hatos

ERZSÉBET
Még mindig ugyanolyan:
fennhéjázó, gőgös;
hivalkodó lelke
haragra gyújt;
De hallgat; lesújtja
a jogos rémület.

MÁRIA
Arcán látszik
e zsarnoki nőnek
az iszonytató ítélet,
a kevély megvetés.
Lelkemet lesújtja
a kegyetlen félelem.

TALBOT
Hallgasson végre
a királyi kebelben
a végzetes harag,
a vak düh,
ami kegyetlenül sújtja
ezen szerelmetes liliomot.

HANNA
Lelkemre nehezedik
a végzetes félelem.
Óh! Mily próbatétel
elé állítja ezt a szívet!
Nagy Ég, mentsd meg az elnyomottat
az újabb haragtól!

LEICESTER
A boldogtalan arcán
nyomot hagy a szenvedés.
A zsarnoki csillagok
még nem csillapodnak.
Bár megmenthetném
a sok fájdalomtól!

CECIL
A visszafojtott bosszút
már kitörni érzem,
ádáz küzdelemben
vergődik a szívem.
Örök fájdalom
lesújtott áldozata lesz.

No. 10 A két királynő párbeszéde

LEICESTER (Erzsébethez)
Légy hát támasza!

ERZSÉBET (Leicesterhez)
Elmenekülnék tőle inkább!

TALBOT (Máriához)
Ne húzódj vissza!

MÁRIA (Talbothoz)
Közel vagyok a pokolhoz.

ERZSÉBET (Leicesterhez)
Túlzottan büszke.

LEICESTER (Erzsébethez)
A kegyetlen sorstól
meghurcoltan áll előtted.

MÁRIA
(vonakodva térdet hajt Erzsébet előtt)
Holtan a világ, holtan a trónus számára,
térdelek lábad elé.
Csupán megbocsátásodért esedezem:
ne mutatkozz hajthatatlannak!
Ah! Nővérem, legyen elég neked,
a gyalázat, mit rám mértél!
Óh, emeld magadhoz a boldogtalant,
hogy szíveden pihenjen meg!

CECIL (Erzsébethez)
Ne higgy neki, akárhogy rimánkodik,
hazug az ajka!

ERZSÉBET (Máriához)
Nem, ez a hely, mely igazán illik tehozzád:
porban és szégyenben.

MÁRIA
(Tűrnöm kell!)
(Erzsébethez)
Ki tett téged
hozzám ily rideggé?

ERZSÉBET
Ki? Te magad.
A lelked, az a lélek, mely önhitt,
hitvány, gonosz…

MÁRIA
(El kell ezt szenvednem?!)

ERZSÉBET
Eredj, kérdezd, te nyomorult,
elárult hitvesi ágyadat,
szerencsétlen férjed
bosszulatlan árnyát;
karjaidat, gyalázatos szívedet,
ami szerelmes enyelgésben
csupán a szórakozást és árulást keresve,
csak a csábításban mesterkedik!

MÁRIA (Leicesterhez)
Ah! Robert,
nem bírom tovább!

LEICESTER (Máriához)
Istenem, mire készülsz?

CECIL (Erzsébethez)
Ah, ne adj hitelt, könyörgöm,
ennek a hazug ajaknak!

LEICESTER (Máriához)
Végy erőt állhatatos lelkeden!
Süt még rád a reménysugár.
Ne hagyd, hogy életed és becsületed
legyen az ára az egyszer már elnyert kegynek,
a kegynek, melyet szerelmünktől
oly sokszor megtagadott az Ég.

ERZSÉBET
Minő szavak jelenlétemben!
Beszélj, gróf!

LEICESTER
S mit mondjak?

ERZSÉBET
Hol van hát a szerelem varázsa,
és az a hőn imádott orca?
Bár mindenki, aki dicsőítésére lobbant,
jutalmat nyert érte;
ám a Stuart fejére
örökös szégyent hozott.

MÁRIA
Ah, mit hallok!
Nem bírom tovább.
Ah, Robert,
Nem bírom tovább.

LEICESTER
Óh, Istenem, fékezd magad!

MÁRIA
Micsoda sértés!
Óh, gonosz gúnyoló!

ERZSÉBET (Máriához)
Minő szavak! Reszkess, reszkess!

HANNA, LEICESTER, TALBOT (Máriához)
Mit beszélsz? Hallgass, óh, hallgass!

CECIL (Máriához)
Reszkess! Reszkess!

MÁRIA
Ah! Nem, nem!



Boleyn tisztátalan leánya,
te beszélsz becstelenségről?
Méltatlan és szégyentelen kéjnő,
melletted eltörpül az én szégyenem.
Megszentségtelenítette az angol trónt,
hitvány fattyú, a te lábad!

ERZSÉBET
Őrség, hé!

(Katonák lépnek be)

HANNA, LEICESTER, TALBOT
Minő szavak! Elment az esze!
Jóságos Ég! Elveszett!

CECIL, UDVARONCOK
Minő szavak! Elment az esze!
Nincs több reménye.

No. 11 Záró stretta

ERZSÉBET (Máriához)
Eredj, készítsd magad, te őrjöngő,
a végső csapás elviselésére:
gyűlölt fejedet
szégyenbe borítom!
(az őrséghez)
Hurcoljátok el ezt az őrjöngőt,
aki magára mondott ítéletet!

CECIL
A hatalmas Ég bosszút
áll immár a kevélyen!

(Erzsébet sebesen távozik; Cecil követi)

MÁRIA
Köszönöm, Ég, végre fellélegeztem!
Elmenekült tekintetem elől.
Megszégyenülve maradt lábamnál,
fénye elhomályosult.

HANNA, TALBOT
Minő szavak! Szerencsétlen nő!
Megsértetted Erzsébetet!
Tán, ah, tán elégtételt vesz
a sértésért!

LEICESTER
Ah! Elveszítelek, óh, meggondolatlan nő,
midőn meg akartalak menteni.
Midőn híven visszatértem hozzád,
a végzet villámmal sújtott ránk.

UDVARONCOK
A királyné a legnagyobb szégyent:
a vérpadot szánja neked.
Igen, hallgass, jöjj, reszkess,
minden reménysugár elsötétült!

TALBOT (Leicesterhez)
Jöjj, Leicester,
Erzsébet meg ne halljon téged!

MÁRIA, LEISCESTER
Isten veled! Örökre!

HANNA
Hallgass hát! Ah, jöjj!

ERZSÉBET (az őrséghez)
Hahó! Vigyétek!

(Az őrök Máriához közelednek, hogy elhurcolják.)

ERZSÉBET (Máriához)
A rád váró vérpadon
megleled bosszúmat!
(Az őrökhöz)
Hurcoljátok el a dühöngőt,
aki ítéletet mondott magára!

MÁRIA (Meglátja körben az őröket,
növekvő elragadtatással szól hozzájuk)
Vezessetek hát a halálba most;
dacolok a végzettel!
A győzelem egyetlen pillanata
minden szenvedésért kárpótolt.

LEICESTER
Ah! Elveszítelek… stb.
midőn híven megtértem hozzád,
a végzet villámmal sújtott ránk.
Örökre elhagyjuk egymást.

HANNA. TALBOT
Minő szavak! Szerencsétlen nő! Stb.
Ah! Mily gyötrelem ez
annak, aki meg akart menteni!

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Galéria a Westminster palotában

A királynő egy asztalka mellett ül, az asztalon papiros; mellette áll Cecil.

No. 12 Duettino

CECIL
S te még gondolkodsz, még várakozol?
Még él, ki téged semmibe vesz?
Aki ellened hangolta Európát,
és oly sokszor fenyegette életedet?

ERZSÉBET
Téged hallva teljes súlyával szívemre
nehezedni érzem megcsúfolt tisztességemet.
Ám, óh, Istenem, ki véd meg engem
az igaztalan vádaktól?

CECIL
Az Ég, a hívő Albion s az egész világ,
ahová imáid híre elzeng
és Stuart szívéé és vétkeié,
s a rád hozott gazságoké...

ERZSÉBET
Ah! Hallgass!
Bemocskolt engem.
Mily kevély lett, hogy’ kéjelgett diadalmában!
Mily tekintetet lövellt felém!
Ah! Hívem, békére vágyom,
és ő elragadta tőlem azt.

CECIL
Nem hagy fel zaklatásoddal,
ha életben marad.

ERZSÉBET
Döntöttem.
Haljon!
(Fogja a tollat, hogy aláírja az ítéletet; majd bizonytalanul megtorpan és feláll.)
Számomra végzetes az élete,
félbeszakítani kívánnám, óh, igen!
ám szívem visszatartja a kezemet,
elmémre fátyol borul.
A gyalázatost látni, hallani vélem,
megrémít, elrettent,
és a nyugalom reményét
fenyegetőn elragadja tőlem.
Ah, jóságos Ég, adj erőt a léleknek,
mely oly könnyen esik kétségbe!

CECIL
Ah! Miért lett elméd
váratlanul ily zaklatott?
Ne tarts attól, hogy valaha is elveszíted
korábbi megbecsülésedet!
A kiejtett szavakért,
a meg nem büntetett gyalázkodásokért,
minden angol ezen pillanatban
elégtételt venne!
Írd alá az ítéletet, ezt az uralkodók
meg fogják bocsátani.

MÁSODIK  JELENET

No. 13. Terzett

ERZSÉBET
Igen.

(Erzsébet bizonytalankodik; amint megpillantja a belépő Leicestert, sietve aláírja a papirost, és átadja Cecilnek.)

LEICESTER
Királynő!

ERZSÉBET
Hamarosan elérkezik kivégzése.

LEICESTER
Egek, minő szavak!
(meglátván az okiratot)
Ez talán…

CECIL
Az ítélet.

LEICESTER
Az ítélet?

ERZSÉBET
Igen, az ítélet, te áruló!
Elégedett vagyok.

LEICESTER
Elítélted az ártatlanságot!

ERZSÉBET
Még szólni mersz?

LEICESTER
Ah! könyörgöm, legalább
a végső csapástól kíméld meg!
Hajolj könyörgéseimre,
avagy sújts az én szívemre!
Senki nem kényszeríthet téged,
akaratod szabad!

CECIL(halkan Erzsébethez)
Ne hallgass az érdemtelenre,
most hogy már megszabadultál!

ERZSÉBET
Hiábavaló a te könyörgésed,
Meg sem hallom tanácsodat.
E gőgős nő veszte
veszélyeztetettségem vége is.
Vére árán még szabadabban
kap erőre az én hatalmam.

LEICESTER
Ah! Irgalom, királynőm!
Senki nem kényszeríthet téged…

CECIL
Ah, aki miatt tűzbe borult a birodalom,
annak pusztulnia kell!
Az alávaló utolsó napja,
a béke első napja.

LEICESTER
Kegyetlen asszony, húgod
halálát írtad alá.

ERZSÉBET
És végig kell nézned
utolsó perceit;
pusztulnia kell szerelmednek,
a végzetes pillanatot követően,
amelyben a harci ágyú
háromszor eldördül.

LEICESTER
Azt akarod, hogy végignézzem?

ERZSÉBET
Elhallgass!

LEICESTER
Azt akarod?

ERZSÉBET
Elhallgass!
Minden könyörületesség kihalt belőlem.

LEICESTER
Királynőm!

ERZSÉBET
Eredj, te méltatlan; arcodra ült
a szívedet lesújtó rettenet!
Iránta való szerelmednek készítsd a sírt,
ha Stuart meghalt!

CECIL
Ah, királynőm, derűs az orcád,
a béke, a boldogság visszatért immár belé.
Ez, óh, ez a legszebb nap
trónod és Anglia számára!

LEICESTER
Megyek, megyek, arcodon látom,
önkívületben vagy, fellángolt haragod.
Istápra, barátra, támaszra
lel szívemben a szerencsétlen.

ERZSÉBET
Eredj, te méltatlan!
Szerelmed számára készítsd a sírt! stb.

HARMADIK  JELENET

Stuart Mária börtöne a Fotheringhay kastélyban.

No. 14. Jelenet

MÁRIA
Az arcátlan síromban akart sértegetni,
de a gyalázat visszahullott rá.
Óh, a hitvány! Hát nem a Tudorok lánya vagyok? Hitvány! Ám Robert…
A zsarnoki nő haragja talán őrá fog sújtani.
Ah, egyedül én vagyok mindenki balsorsának az oka!

(Belép Talbot és Cecil az ítélettel.)

NEGYEDIK JELENET

MÁRIA
Mit kívánsz?

CECIL
Én hozom a szomorú hírt.
Ez itt az írás, mely kijelöli életednek
utolsó napját.

MÁRIA
Hát így ítélkeznek Angliában egy királynő felett?
Óh, elvetemültek!
És a hamis írások…

CECIL
A királyság…

MÁRIA
Elég!

CECIL
De…

MÁRIA
Elég legyen most! Távozz!
Talbot, te maradj!

CECIL
Óhajtod, hogy egyik lelkipásztorunk elkísérjen
a halálos úton?

MÁRIA
Visszautasítom. Maradok, aki voltam:
idegen a szertartásaitok számára.

CECIL (távozóban)
(Most is fennhéjázó és gőgös.)

ÖTÖDIK  JELENET

No. 15. Nagyjelenet és gyóntatási kettős

MÁRIA
Óh, jó Talbotom!

TALBOT
Engedélyt kértem Erzsébettől, hogy láthassalak
a véres óra előtt.

MÁRIA
Ah! Igen, adj vigaszt,
könnyíts a lelkemen a végső út előtt!

TALBOT
Mégis rezzenéstelen arccal fogadtad
a végzetes hírt.

MÁRIA
Óh, Talbot! Szívemet nem látod arcomon?
Reszket.
És Leicester?

TALBOT
Végig kell néznie
végzetedet;
a királynő parancsa.

MÁRIA
Óh, a boldogtalan!
Mily fájdalmas büntetés lesz ez neki!
És a zsarnok ujjongani fog!
És a bosszú villáma még most sem sújtja le!

TALBOT
Óh, hallgass!

MÁRIA
Elszakított Skóciámtól, trónomtól,
vallásomtól; Robert mellett
békét találhattam volna,
de börtönre leltem.

TALBOT
Mit mondasz?
Isten nem nyújt megnyugvást a megpróbáltatások között?

MÁRIA
Ah, nem, Talbot, sosem!
Bűneim sápadt kísértete
mindig, mindig megjelenik
az Ég és énközöttem,
és megzavarva a holtak álmát
megidézi a sírból Henrik vérmes árnyát!
Talbot, látod?
Az ifjú Rizzio véráztatta teteme!

TALBOT
(Széttárja köpenyét, láthatóvá válik papi öltözete; kebléből előveszi a feszületet.)
Ah, leljen nyugtot tévelygő képzeleted!
Már a halhatatlanság századai közelednek.
Szívedet minden földi érzelemtől menten
viszed a vérpadra.

MÁRIA
Igen, bűneimet lemosni
vérrel vegyítve sietnek könnyeim.
Halld, e kereszt elé
kívánom helyezni őket!

TALBOT
Bízz!

MÁRIA
Ah, az Égből szól a hangod!

Midőn a nap rózsás fénnyel
ragyogott fel rám,
midőn lelkem
boldog képzetekben örvendezett,
a szerelem bűnössé tett,
a szerelem a poklot nyitotta meg előttem.
Az ő édes mosolyára
meggyűlöltem a férjemet.
Henrik! Henrik! Jaj, szerencsétlen,
miattam kellett meghalnia,
ám gyászos hangja
szívem közepébe talált! Ah!
Imádott árnyék, ah, csillapulj,
már a halált érzem keblemben.
Elégedj meg könnyeimmel,
elégedj meg szenvedésemmel!

TALBOT
Ah! Te boldogtalan, Isten bocsánatáért
könyörgök számodra.

MÁRIA
Bocsáss meg a hosszas sóhajtozásokért,
és imádkozz értem az Éghez!

TALBOT
Még egy bűnt
meg kell bánnod.

MÁRIA
Jaj, mi lenne az?

TALBOT
Szövetkeztél Babingtonnal?

MÁRIA
Ah, hallgass! Végzetes tévedés volt az!

TALBOT
Gondold meg, hogy a hatalmas Isten,
a bűnök büntetője,
mindent látó tekintete elől
nem bújhat el egy hamis szív sem.

MÁRIA
Nem! Még gondolatban sem mertem volna soha
kivonni magamat az Ég akarata alól;
ah, sajnos sűrű fátyol
takarta eddig előlem az igazságot.
Igen, egy haldokló szív esküje
kér kegyelmet az Úristentől.
Esküszöm az Istenre!

TALBOT
Az Úr kegyelme
száll már a fejedre.

MÁRIA
Igen, igen!

TALBOT
Hagyd boldogan a börtönben
ezt a gyötrelmes életet,
angyallá változva lépsz
a vigasztaló Isten elébe;
és a legtisztább öröm
ragadja magával lelkedet,
feledésbe merülnek a dobbanások,
melyek megzavarták szívedet!

MÁRIA
Most, hogy silány életem
fénye kihunyóban van
egyedül az Ég adhat békét
szomorú szívemnek.
Ah, ha a sok könny
tápláléka volt lelkemnek,
a végső fájdalom
oltsa ki hosszas szívdobbanásaimat.

TALBOT
Tehát ártatlanul…?

MÁRIA
Lépek a halálba.

TALBOT
Boldogtalan! Ártatlanul halsz meg.

MÁRIA
Igen, ártatlanul, esküszöm.

(Mária Talbotra támaszkodik, és belép a kastély belsejébe, szüntelenül a feszületre nézve.)

 
HATODIK JELENET

A kivégzőteremmel szomszédos csarnok; a háttérben zárt kapu. Éjszaka.

No. 16. A halál himnusza

MÁRIA HÍVEI
(egyesek)
Láttátok?
(mások)
Láttuk.
(Mind)
Óh, iszonytató eszközök!
A vérpad… A bárd…
A gyászos terem…
És a morajló tömeg
a lépcső közelében
a végzetes emelvénynél.
Micsoda látvány! Micsoda borzalom!
Az alávaló csürhe
az áldozatra vár.
A királyi áldozatra!
Óh, kiszámíthatatlan sors!
Ám egy királynő
kegyetlen halála
Angliára nézvést örök
gyalázat és szégyen!

(Belép Hanna.)

HETEDIK JELENET

No. 17. Nagyjelenet és Ima

HÍVEK
Hanna!

HANNA
Halkabban szóljatok itt!

HÍVEK
Hol van a boldogtalan?

HANNA
Szomorúan, lesújtva közeledik.
Óh, a ti fájdalmatokkal
ne nehezítsétek az ő szenvedését!

HÍVEK
Hallgatunk.

(Belép Mária, fekete gyászban, nagy pompával, koronáját viselve, Talbot követi.)

NYOLCADIK JELENET

MÁRIA (híveinek)
Végre újra látlak benneteket.

HANNA, HÍVEK
Elveszítünk téged!

MÁRIA
Egy jobb élet jut részemül.

HÍVEK
Ah!

MÁRIA
Jobb sorsot fogok élvezni, igen.
Megelégedetten szállok az Isten ölelésébe,
ám ti meneküljetek el e kínteli földről!

HÍVEK
Meghasad a szívünk!

MÁRIA
Ugyan, ne sírjatok!
Hanna, csak te maradj,
te vagy a legkedvesebb,
fogd ezt a könnyáztatta vásznat;
szememre ebből tégy komor kötést
majd ha örökre eltűnik számára a napvilág.
Ám ti még zokogtok?
Gyűljetek körém, híveim,
s az irgalmas Éghez
küldjük utolsó buzgó és forró fohászunkat!

Óh, hallgasd meg egy alázatos ima hangját,
irgalom áldott istene!
Bocsánatod oltalmába fogadj be,
más menedéke nincsen szívemnek.

HANNA, HÍVEK
Óh, hallgasd meg egy alázatos ima hangját,
irgalom áldott istene!
Bocsánatod oltalmába fogadd be,
más menedéke nincsen a szívnek.

MÁRIA
Ah! Igen! Isten!
Szárnyakon fogadj bocsánatod oltalmába,
Más menedéke nincsen szívemnek!

HANNA, HÍVEK
Szárnyakon fogadd bocsánatod oltalmába,
Más menedéke nincsen a szívnek!

MÁRIA
A sírás hiábavaló; szólít az Ég.

HANNA, HÍVEK
Felejtsd el életed elővigyázatlanságait!

MÁRIA
Ah!

HANNA, HÍVEK
Szűnjék a fájdalom, szűnjék a szenvedés,
Az Ég jóságosan megbocsátott!

MÁRIA
Szűnjék a fájdalom, szűnjék a szenvedés,
Az örök szeretetből táplálkozom majd!

HANNA, HÍVEK
Boríts fátylat a múlt szenvedésekre,
Az Ég jóságosan megbocsátott!

MÁRIA
Isten, ah, igen!
Az örök szeretetből táplálkozom majd!
Megbocsátott.

HANNA, HÍVEK
Óh, Isten, ah, irgalom!
Az Ég jóságosan megbocsátott.

(Eldördül az első ágyúlövés a kastélyból)



No. 18. Ária

HÍVEK
Óh, ágyúszó!

KILENCEDIK JELENET

(Kinyílik a színpad mélyén az ajtó, láthatóvá válik egy nagy lépcsősor, rajta az őrség és az igazságszolgáltatás fáklyás tisztjei; Cecil jön a lépcsőn.)

CECIL
Közeleg már halálod perce.
Erzsébet óhaja, hogy minden kívánságod teljesüljön. Szólj hát!

MÁRIA
Nem vártam tőle ily nagy irgalmasságot.
Egy csekélységet kérek tőled.
Hanna hadd kísérjen a vérpadig!

CECIL
Ott lesz.

MÁRIA
Ha első fohászomat meghallgattad,
Ah, halljad a másikat is.

Vidd el egy haldokló szív bocsánatát
annak, ki megsértett, aki elítélt!
Mondd neki, hogy boldog marad a trónon,
Hogy szép napjait nem fogom megzavarni.
Britanniára és életére
mennyei kegyért könyörgök.
Ah! Ne bántsa önvád;
vérem mindent eltöröl!
Ah, vidd egy haldokló szív bocsánatát!
Ah! Ne bántsa önvád;
vérem mindent eltöröl!

HANNA, TALBOT, HÍVEK
Zsarnok pallos! Megszakítasz egy életet,
amely minket édességgel töltött el.

CECIL
Elbizakodottsága elnyeri büntetését;
a békét látom visszatérni közénk!

UTOLSÓ JELENET

Leicester, előbbiek, majd az igazságszolgáltatás tisztjeinek feje.

TALBOT
A gróf érkezik.

MÁRIA
Ah! Mily gyászos jelenetbe érkezik!

LEICESTER (Máriához)
Viszontlátlak!
Elveszetten, igazságtalan kínoktól elgyötörten,
a halál szájában...

MÁRIA
Fékezd, fékezd bánatod!
Ég áldjon örökre!

CECIL
Közel az idő!

LEICESTER
Ah, nem tudlak elhagyni!

CECIL
Közel az idő!

LEICESTER (Cecilhez, aki el akarja távolítani Máriától)
Takarodj, te hitvány!

MÁRIA
Hallgass!

LEICESTER
Reszkessetek! Mind csupa lelketlen!
Féljétek az Istent,
az ártatlanok bosszulóját!

MÁRIA
Magadat is elveszejted!

(A második ágyúszó dörren.
A hóhér és segédei megindulnak a lépcsőn, körülfogják Máriát.)

HÍVEK
Ah! Miért is nem olthatom véremmel
elvakult haragjukat!

CECIL
Ütött az óra!

LEICESTER (Cecilhez)
Gyalázatos!

MÁRIA (Leicesterhez)
Robert! Robert! Hallgass meg!
(Leicester karjára támaszkodik)
Ah! Bár egykor ebből az ölelésből
karodat kivonni kényszerültél,
most vezess elszántan a halálba
utolsó szerelmes vigasztalásként.
És ártatlanul kiontott véremmel
csillapítsd a sértett Eget,
ne idézd a hitszegő Angliára
a büntető Isten ostorát!

LEICESTER, TALBOT, HANNA,
HÍVEK
Minő szavak! Mily iszonytató balvégzet! Ah!

CECIL
Immáron biztosítva van Anglia békéje, igen!

MÁRIA
Hanna, Isten veled! Robert, Isten veled!
Ah! Ha egy napon ebből az ölelésből... Stb.

(Harmadszor dördül az ágyú. A lépcsőn megjelenik a hóhér négy vörösbe öltözött segédjével.)

TALBOT, HANNA, LEICESTER,
HÍVEK
Ártatlanul, szégyenben hal meg.

CECIL
Immáron biztosítva van Anglia békéje,
meghal a birodalom ellensége.

(Mária Talbot támogatásával, őrökkel körülvéve elindul a vérpad felé. Leicester tenyerébe temeti az arcát.)

VÉGE

4 megjegyzés:

  1. Szia Lajos,
    tudsz arról, van-e magyar fordítása Cilea Adriana Lecouvreur operájának?
    Üdvözlettel László

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Laszló, ezt a kérdést sajnos csak most vettem észre! Az Adriana Lecouvreurből Nádasdy Kálmán készített műfordítást még valamikor a harmincas években, de legjobb tudomásom szerint nem jelent meg nyomtatásban. És bizonyára készült nyersfordítás az Operaház előadásának a feliratozásához a '90-es évek elején...

      Törlés
  2. Nagyon szépen köszönöm ezt a fordítást is. Egy régi vágyam teljesült ezzel.

    VálaszTörlés