Verdi – Ghislanzoni: AIDA (Ford.: Ormai F., 1875)

Az AIDA első magyar fordítása 1875-ből, Ormai Ferencz úrtól.

Isten ostora

A MÜPA-beli Attila előestéjén a kolozsvári operatársulat Attilája 1977-ből magyar nyelven!

Sole – Verdi: LA PREGHIERA DEL POETA (A költő imája)

A költészet napján...

A KÖLTŐ IMÁJA

(La preghirea del poeta)

Örök, nagy Isten, küldd le égi lángod,

Hadd gyújtsa fel a költő forró szívét;

Őrizzed útján, érje el, mit vágyott,

Zengje a múzsák győzedelmes hírét!

És hogyha híre messze földre szállott,

Szolgálva téged s szellemed sok hívét,

Úgy leljen rá, ha jő a végső reggel:

Hárfáját tartva, égre néző szemmel!

Nicola Sole után: Csákovics Lajos

Goethe - Balestra - Verdi: DEH, PIETOSO, OH ADDOLORATA (Margit imája)

MARGIT IMÁJA

(Deh, pietoso, oh Addolorata)

Nézz le énrám,

Keserves Szűzanya,

Irgalommal tekintsd árva híved!

Jaj, tudom, kard sebezte szíved,

Lelked enyhet nem találhat:

Halni láttad szent fiad.

Égi Szent Atyánkra nézel,

Hő fohászod néki küldöd,

Csillapítsa azt, mit érzel.

Más ki érezné át kínjaim,

Jaj, mi’ vég nélkül tud fájni,

Hogyha sajgó szívem feldobog,

Mennyi gyötrést kell kiállni,

Szenvedésem, óh, mi’ nagy?!

Más nem érti, te egymagad.

Érzem, hiába, bármerre menjek,

Szívem szenved, egyre szenved,

Itt van bent, nem múlik el!

Hányszor sírtam lopva, de hányszor,

Félrebújva száz meg százszor!

Szívem épp hogy el nem hagy.

Mennyi könnyem hullt is nékem,

Míg az ablak mellett álltam,

Míg e szép kis csokrot téptem,

Melyet Szűzanyámnak szántam!

És az első napsugár, ha

Rásüt árva kis szobámra,

Nem lel ágyban, talpon állva

Ébren őrlöm rég magam.

Jaj, ne engedj, kérve kérlek,

Szégyent, bús halált ne küldj reám!

Kínos véget így ne érjek,

Szánj meg engem, keserves Szűzanyám!

Johann Wolfgang Goethe ­­– Luigi Balestra – Csákovics Lajos

Romani – Verdi: IL MISTERO (A titok)

A TITOK

(Il mistero)

Hogyha minket bárhol látnak,

Úgy találják, hogy nyugtot leltem,

Már a vágy nem gyötri lelkem,

Oly nagy hévvel, oly nagy hévvel már nem ég;

Ám te kínlódásom láttad,

Mennyit küzdött a szívem ezért.

Mint a tó, ha meg se moccan,

Tükre sima, alszik mélyen,

Ám a láva forr a mélyben,

Bár nem látta senki rég,

Visszafojtva mégis ott van,

Mert a tűz nem hunyt ki még,

nem, nem hunyt ki még!

Egy-egy jajszó, egy-egy sóhaj

Csillapítja a féltést bennem,

Ám nem szűnik, bárhogy rejtem,

Folyton érzem, folyton érzem vad hevét,

Ajkam el nem árul szóval,

Szívem mélyén, mint síri mécses ég.

Ég a láng, ha bármi bántja,

Ég, ha nem táplálja semmi,

És ha tiltod, nincs mit tenni,

Úgy sem alhat, csak egyre perzselőbb,

Mert szívnek büszke lángja

Önmagából nyer új erőt.

Felice Romani – Csákovics Lajos