A TITOK
(Il mistero)
Hogyha minket bárhol látnak,
Úgy találják, hogy nyugtot leltem,
Már a vágy nem gyötri lelkem,
Oly nagy hévvel, oly nagy hévvel már nem ég;
Ám te kínlódásom láttad,
Mennyit küzdött a szívem ezért.
Mint a tó, ha meg se moccan,
Tükre sima, alszik mélyen,
Ám a láva forr a mélyben,
Bár nem látta senki rég,
Visszafojtva mégis ott van,
Mert a tűz nem hunyt ki még,
nem,
nem hunyt ki még!
Egy-egy jajszó, egy-egy sóhaj
Csillapítja a féltést bennem,
Ám nem szűnik, bárhogy rejtem,
Folyton érzem, folyton érzem vad hevét,
Ajkam el nem árul szóval,
Szívem mélyén, mint síri mécses ég.
Ég a láng, ha bármi bántja,
Ég, ha nem táplálja semmi,
És ha tiltod, nincs mit tenni,
Úgy sem alhat, csak egyre perzselőbb,
Mert szívnek büszke lángja
Önmagából
nyer új erőt.
Felice Romani – Csákovics Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése