MARGIT
IMÁJA
(Deh, pietoso, oh
Addolorata)
Nézz
le énrám,
Keserves
Szűzanya,
Irgalommal
tekintsd árva híved!
Jaj,
tudom, kard sebezte szíved,
Lelked
enyhet nem találhat:
Halni
láttad szent fiad.
Égi
Szent Atyánkra nézel,
Hő
fohászod néki küldöd,
Csillapítsa
azt, mit érzel.
Más
ki érezné át kínjaim,
Jaj,
mi’ vég nélkül tud fájni,
Hogyha
sajgó szívem feldobog,
Mennyi
gyötrést kell kiállni,
Szenvedésem,
óh, mi’ nagy?!
Más
nem érti, te egymagad.
Érzem,
hiába, bármerre menjek,
Szívem
szenved, egyre szenved,
Itt
van bent, nem múlik el!
Hányszor
sírtam lopva, de hányszor,
Félrebújva
száz meg százszor!
Szívem
épp hogy el nem hagy.
Mennyi
könnyem hullt is nékem,
Míg
az ablak mellett álltam,
Míg
e szép kis csokrot téptem,
Melyet
Szűzanyámnak szántam!
És
az első napsugár, ha
Rásüt
árva kis szobámra,
Nem
lel ágyban, talpon állva
Ébren
őrlöm rég magam.
Jaj,
ne engedj, kérve kérlek,
Szégyent,
bús halált ne küldj reám!
Kínos
véget így ne érjek,
Szánj
meg engem, keserves Szűzanyám!
Johann Wolfgang
Goethe – Luigi Balestra – Csákovics Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése