Verdi: A SZICÍLIAI VECSERNYE

Verdi József, olasz zeneköltő A szicíliai vecsernye című operáját 2009. május 23-án mutatta be a Magyar Állami Operaház - olasz nyelven. A veretes szöveg nyersfordítását, mely alapjául szolgált a feliratozáshoz, én készítettem.



Kompozíciós és színvázlat a II. felvonás 1. képéhez
"Oh, Paaaaaatriaaaaaa!"
No, ez nem a MAO megrendelésére készült...

Az Opera sajnos nem tartott igényt a műfordításra - manapság ritka a honi nyelvű előadás, de alább mellékelem azt is, ha már 10 évet elbütykörésztem vele.
Tehát:


A SZICÍLIAI VECSERNYE
(Les Vèpres Siciliennes – I Vespri Siciliani)

Opera 5 felvonásban

Szövegét írta:
Eugen Scribe és Charles Duveyrier

Olasz változat:
Ettore Caimi

Olaszból fordította:
Csákovics Lajos Zsolt

Zenéjét szerezte:
Giuseppe Verdi

SZEMÉLYEK:

GUY DE MONTFORT
(Guido di Monforte)
Anjou Károly, nápolyi király szicíliai helytartója
Bariton

BETHUNE
Francia tiszt
Basszus

VAUDEMONT GRÓF
Francia tiszt
Basszus

ARRIGO
Ifjú szicíliai
Tenor

GIOVANNI DA PROCIDA
Sziciliai orvos
Basszus

ELENA HERCEGNŐ
Ausztriai Frigyes herceg húga
Szoprán

NINETTA
A hercegnő komornája
Alt

DANIELI
Szicíliai
Tenor

THIBAULT
(Tebaldo)
Francia katona
Tenor

ROBERT
(Roberto)
Francia katona
Basszus

MANFREDO
Szicíliai
Tenor

Szicíliai nép, francia katonák, nemesek, apródok, udvarnép,
két vezeklő, hóhér
A báli jelenetben: két szellő, najádok, faunok, bacchánsok

Játszódik Palermóban, 1282-ben.



I. FELVONÁS

Palermo főtere

A háttérben utak és a város jelentős épületei: jobbra Elena hercegnő palotája, balra kaszárnya bejárata – egy köteg fegyverrel. Szintén balra a kormányzói palota, lépcsősorral.


1. JELENET
THIBALUT, ROBERT, FRANCIA KATONÁK, SZICÍLIAIAK, majd BETHUNE és VAUDEMONT

BEVEZETÉS és KÓRUS

(Thibault és Robert francia katonákkal asztalt hoztak a kaszárnya kapuja elé, azt körbeülve isznak. A szicíliaiak fel-alá sétálgatnak a téren, csoportokat formálnak, és ellenséges pillantásokkal méregetik a franciákat.)



FRANCIÁK
Szép hazám határa,
de messze vagy, te drága!
Rólad énekel
hős fiad, s rád pohárt emel.

SZICÍLIAIAK
Idegenek jármát
nyögi ma az ország,
hisz’ idegen ez mind,
elnyomó, gaz frank!
(Hódítók, elnyomók, bosszút állunk!)

FRANCIÁK
A győzelmek bére
a hős babérfüzére.
De mégsem esne jól,
hogyha nem járna véle bor!

SZICÍLIAIAK
Bosszút álljunk! Bosszút álljunk!
(Bosszút álljunk, bosszút álljunk,
Tovább ne várjunk!)
Véres bosszút álljunk,
többet már ne várjunk,
már a bosszúval ne várjunk,
szívünk hangja szól,
vad vágyunk forr!
Vad vágyunk forr, vad vágyunk forr!
Vad, véres bosszút állunk, már nem várunk,
a szívünk úgy forr!
Vad vágyunk forr! Vad vágyunk forr!
Vad vágyunk forr! Vad vágyunk forr!
Hogy minden bűnük megtoroljuk,
bennünk a vágy forrva forr!
Az forr, az forr,
a vad gyűlölet, bosszúvágy!
Vad vágy, mely forr!
Vad vágy, ami forr!
FRANCIÁK
A dicső had bére
dús babér füzére.
Arany babérfüzér a bére,
de nem járna jól,
de nem járna jól,
ha nem jut, ha nem jutna bor!
Mert mégse járna jól,
az, kinek nem jut poharába bor!
Győztünk, jár érte a bor!
Mert mégse járna jól,
az, kinek nem jut poharába bor!
Mert mégsem járna jól a győztes,
hogyha néki nem jutna bor!
Bor kell, bor kell, az kell harc előtt, harc után!
Bor kell, bor kell, az kell harc előtt, harc után! Hej!
Bort innánk, bort innánk, csak bort ide, bort!

THIBAULT
(Poharát emelve)
Éljen sokáig a franciák vezére!

ROBERT
A hon büszkesége, a győztes hadvezér!

THIBAULT
A kardja, mint a villám.

ROBERT
Jó atyánk a hadban.
szeretjük szívből őt ezér’!

(Bethune és Vaudemont gróf jönnek a kaszárnyából;
Robert kissé tántorogva megszólítja Bethune-t.)

Miénk e híres város,
a gyönyörű Palermo!
Vezérünk mondta így,
s nem így van-é? Miénk itt minden!

BETHUNE
Haha! Hisz’ a lábad reszket!
Te részeg vagy, fiam!

ROBERT
Megrészegít a boldogság;
itt oly szép mind a lány!

BETHUNE
(tréfálkozva)
Féltékenyfajta erre a férj,
és erkölcsös az asszony.

ROBERT
Mondd már!
Szüzet játszanak mindig,
míg csak nem lopsz tőlük csókot!
(Thibault-hoz)
Meglásd!

THIBAULT
S mit szól a férjük?

ROBERT
Jobb, ha nem szól az semmit,
mert attól tartok, karddal szegném kedvit!

FRANCIÁK
A győzelmek bére
a hős babérfüzére.
De tán nem esne jól,
hogyha nem járna véle bor!

A dicső had bére
dús babér füzére.
Arany babérfüzér a bére
de nem járna jól,
de nem járna jól,
ha nem jut, ha nem jutna bor!
Mert mégse járna jól,
az, kinek nem jut poharába bor!
Győztünk, jár érte a bor!
Mert mégse járna jól,
az, kinek nem jut poharába bor!
Mert mégsem járna jól a győztes,
hogyha néki nem jutna bor!
Bor kell, bor kell, az kell harc előtt, harc után!
Bor kell, bor kell, az kell harc előtt, harc után! Hej!
Bort innánk, bort innánk, csak bort!
A harcban győztes mindenkor,
Kit hőssé változtat a bor!
SZICÍLIAIAK
Virrad már a bosszú napja,
minden honfi szíve forr.
Bosszút álljunk,
véres bosszút álljunk,
többet már ne várjunk,
már a bosszúval ne várjunk,
szívünk hangja szól,
vad vágyunk forr!
Vad vágyunk forr, vad vágyunk forr!
Vad véres bosszút állunk már nem várunk,
szívünk vad lángja forr!
Már kél a nap, mely dönt, rajta, készülni jól!
Már kél a nap, a bosszúra készülni jól!
Már kél a nap, mely dönt, rajta, készülni jól!
Már kél a nap, a bosszúra készülni jól!
A szív mind forr, a szív,
a bosszú vágya forrva forr!

2. JELENET
ELENA HERCEGNŐ, NINETTA, DANIELI és ELŐBBIEK

JELENET és CAVATINA

(A gyászba öltözött Elena hercegnő halad át a téren, palotája felé Ninetta karján, Danieli követi őket; kezükben imádságos könyv. A szicíliaiak tiszteletteljesen üdvözlik, a hercegasszony barátságosan szóba elegyedik velük.)



VAUDEMONT
(Bethune-höz)
Mi bájos égi csillag,
kit erre jőni látok!
Hogy hívják e hölgyet,
ki ily ritka szép?

BETHUNE
Elena hercegasszony,
ki gyászruhában áll ott.
Fivérét e téren
egykor kivégezék.
E nő most a túszunk,
s a bátyját siratja.

VAUDEMONT
(Élénken)
A svábföldi király,
kit támogatott;
a vérpadra küldték
e bűnért legott!

BETHUNE
Halálának van ma
az évfordulója.

VAUDEMONT
S nem átall kiállni,
hogy emlékit óvja!

BETHUNE
(Nevetve)
S fohászkodna ám,
hogy sújtson le minket az ég!

VAUDEMONT
A bátyját megölték;
megértem szegényt.

BETHUNE
Vigyázva, grófom!
Önnek sem ildomos a pártjára kellni!

(Tiszteleg Elena felé és Vaudemont-nal visszatérnek a kaszárnyába.)

3. JELENET
ELŐBBIEK, kivéve VAUDMONT és BETHUNE

DANIELI
Mily gyászos nap,
melyen a hon legderekabb fiának
az ellenség kardja
kioltá ifjú éltét!



ELENA
(Félre, imádkozva)
Békére lelj, Federigo, én drága bátyám!
Éltednek szép virágát
a förgeteg letépte!
Vesszen érte a gaz!
Hadd vesszen a zsarnok gyilkos!
S e véráldozat láttán fásultan tűr a nép?
Nem kell, hogy másra várj!
Én leszek az, ki érted bosszút áll!



ROBERT
(Feltápászkodik az asztaltól.)
Biz’, a jóféle borhoz
mindig jár egy kis ének!
Halljuk, ti népség; tudtok francia nótát?

THIBAULT
Ki tudna itt?

ROBERT
(részegen)
Mit se félj!
Lássuk, ti lányok,
ki óhajt énekelni hát?
(Elena felé tántorog)
Gyönyörű hölgy, no lám!
Te dalolsz nékünk!

NINETTA
(Danielihez)
Mit képzel ez?

ROBERT
Nem hallasz tán? Mit én mondok, parancs.
És úgy vigyázz,
jobb, hogyha nem húzunk ujjat!
Ne kéresd magad, gyerünk!

NINETTA
(Dühödten úrnője védelmére kel.)
Te faragatlan zsoldos!

ELENA
(Visszatartva Ninettát)
Hallgass!

ROBERT
(Fenyegetően Elenához)
Dalolni fogsz! Dalolni fogsz, vagy én...!

ELENA
(Nyugodtan)
Jó! Itt a dal.

(Robert és Thibault a franciákkal visszaül az asztalhoz. A szicíliaiak lassanként körbeveszik Elenát. Elena az előtérbe jön.)


A széles tengeren tombol az orkán,
ordít a szél, erőtlen már a kormány,
a bárka összeroppan,
de mégse jajgat a tengerész,
mert szíve bízva dobban.
De meg se jajdul a tengerész! Ah!
Téged kér csupán, nagy Isten,
s téged kérve az égre néz,
szélvészt hatalmad lecsendesítsen;
benned bízik a tengerész,
téged hív a tengerész!
S így szól az Úr a mennyből dörgő hangon:
„Küzdj a bajban és megsegítlek én is!
Ne csüggedj, segítek rajtad!
Jövendő sorsod kezedben tartod!
Te döntöd el a sorsod.
Kezedben tartod a sorsodat.
Te, te döntöd el,
Te, te döntöd el a sorsodat!“
Ne félj hát, sose félj hát,
ó, tenger büszke népe,
a vésznek jön a vége,
ha nem vagy gyáva báb!
Az éggel szállna szembe,
ki bánatában gyenge.
Fel bátran, küzdelemre,
és meglátod, az Úr megáld!

SZICÍLIAIAK
Szeme lángol, szava tűz!

ELENA
(Jelentőségteljesen körbe pillant a népre)
De ne így! Kerüld a harcot,
hogyha falfehér az arcod!
Ugye szebb jövőt reméltek?
Érte tenni mért is féltek?
Előre hát!
Lehet égszakadás, ha a föld remeg,
vagy, ha a tengerek árvize árad;
tovább, ne félj, ha véget ér,
annak, ki bátor volt, ez meg nem árt!

SZICÍLIAIAK
Szeme tűz, szava éget;
ez a láng, ami éltet!
Vele tart, aki bátor,
nyomorult, aki vár.
Ez a sors megalázott,
nosza, dobd le a jármot,
kaszabold, aki bántott,
s a nagy ég maga áld!

Ez a sors megalázott,
nosza, dobd le a jármot,
kaszabold, aki bántott,
s a nagy ég maga áld!
A nagy Isten megáld,
majd a nagy Isten megáld!
ROBERT, THIBAULT, FRANCIÁK
(Ügyet sem vetve a körülöttük folyó történésekre)
A borral töltött kancsó
a harcos leghűbb társa,
mert mindig hasznát lássa,
ha nincs más boldogság;
ha éppen nincs más boldogság,
a borral töltött kancsó ád!

ELENA, SZICÍLIAIAK
Ah!
Ne félj hát, sose félj hát,
fel, tenger bátor népe!
ROBERT, THIBAULT, FRANCIÁK
Ah!
Hát éljen a jókedv,
mit ér a fránya bánat!

ELENA
A bajnak jön a vége,
ha nem vagy gyáva báb.
Tovább ne tűrje egy se …

SZICÍLIAIAK
Ne félj, ne félj!

ELENA
… az átkos szolgajármot!

SZICÍLIAIAK
Ne félj, ne félj!

ELENA
Fel, bátran küzdelemre,
s meglásd, az Úr megáld!

DANIELI, FÉRFIAK (basszus)
Ne tátsd tovább a szádat! Csak bátran!

Ne tátsd tovább a szádat! Ne várj!
Mi szent hazánk gyalázatát
csupán a vérük moshatja le!
Vérük mossa hát! Vérük mossa hát!
Ne tűrj tovább, ne tűrj tovább!
ELENA, NINETTA, SZICÍLIAIAK
Ne tátsd tovább a szádat! Előre bátran!
Ne várj tovább! Ne várj tovább!
Elég, a sértés túl sok már!
Kardot fogjunk hát, kardot fogjunk hát!
FRANCIÁK
Igyál, komám, igyál egy kortyot!
Furcsa dal! De csúnya lárma!
Miféle háborgás van itt?
Káros ez a dal, hallgassanak el!

DANIELI, FÉRFIAK (basszus)
Ne tátsd tovább a szádat! Csak bátran!

Ne tátsd tovább a szádat! Ne várj!
Mi szent hazánk gyalázatát
csupán a vérük moshatja le!
Vérük mossa hát! Vérük mossa hát!
No, rajta, kardra kapjunk hát
Mindnyájan már, itt várnunk kár!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne várj tovább!
ELENA, NINETTA, SZICÍLIAIAK
Ne tátsd tovább a szádat! Előre bátran!
Ne várj tovább! Ne várj tovább!
Elég, a sértés túl sok már!
Kardot fogjunk hát, kardot fogjunk hát!
Ne tűrj tovább, ne tűrj tovább!
No, rajta, kardra kapjunk hát
mindnyájan már, itt várnunk kár!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne légy puhány, ne várj tovább!
Ne várj tovább!
FRANCIÁK
Igyál, komám, igyál egy kortyot!
Furcsa dal! De csúnya lárma!
Miféle háborgás van itt?
Káros ez a dal, hallgassanak el!
Már túl nagy zajt, már túl nagy zajt,
Már túl nagy zajt kelt e furcsa dal!
Csak árt a dal, ha bánt a zaj!
Csak árt a dal, ha bánt a zaj!
Csak árt a dal, ha bánt a zaj!
Csak árt a dal!

(A szicíliaiak fegyverrel rontanak a francia katonákra; fegyvertelen ember jelenik meg a kormányzói palota lépcsőjén, egymagában, testőrök nélkül.)

4. JELENET
ELENA, NINETTA, DANIELI és MONTFORT

JELENET és QUARTETT

SZICÍLIAIAK
Ide tart!

ELENA
Itt a gróf! Hiába minden!
Előle félve elbújnak, nagy Isten!

(Montfort nyugodt pillantást vet a zűrzavarra, parancsoló gesztusára mindenki elmenekül a térről; a színen csak Montfort, Elena, Ninetta és Danieli marad.)

ELENA
(Magában)
Harag égeti szívem,
s tehetetlenül állok,
bár égve fűt a harag!
Beleborzad a lelkem,
oly lánggal fűt a harag!
Federigo, fivérem,
néked, íme, ígérem:
csak a bosszú, a bosszú vezérel, semmi más.
Sose múlik e szívben a vágy, a bosszúvágy.
Fivérem, ó, halld, tenéked ígérem,
csak a bosszú, a bosszú vezérli a szívem,
ó, csak egy, a bosszúvágy!
Fivérem, ím, ezt ígérem én:
nem vezérel már semmi más, csak a bosszú, bosszúvágy!
A bosszúvágy vezet tovább!
A bosszúvágy vezet tovább!
A harag, a harag, az vezet tovább!
NINETTA, DANIELI
(Magában)
Harag égeti szívem,
s tehetetlenül állok,
bár égve fűt a harag!
Beleborzad a lelkem,
oly lánggal fűt a harag!
Legyen ő maga példa,
legyen ő maga példa,
legyen példa a bátyád!
Neki jár ez a bosszú,
neki jár ez a bosszú,
s a bosszúvágy vezet tovább.
Idézi fivérét, ki meghalt e földért,
s csak a bosszú vezérli a szívét,
ó, csak egy: a bosszúvágy.
Fivérét idézi ő,
s ég a bosszú, ég a bosszú, a bosszúvágy!
A bosszúvágy vezet tovább!
A bosszúvágy vezet tovább!
A harag, a harag, az vezet tovább!
MONTFORT
(Magában)
Csak a gyűlölet éled,
meg az undor e képre.
Kár a harag.
Hiszen megvetem őket,
oly egyszerű, ostoba nép.
Kár a harag.
Ez a csürhe nem harcol,
nem harcol, csak szájal;
s belepusztul a gyáva,
a gyáva, mégse lép.
E csürhe nem harcol, nem harcol, csak szájal.
Elemészti e tétova népet a méreg,
veszte lesz a gyávaság!
A szája jár!
Folyton jár a szája,
mégsem harcol e gyáva nép.
Elér a vég, te gyáva nép!
Elér a vég, te gyáva nép!
Elpusztulsz tétlen,
harctól gyáván bújó nép!
Elpusztulsz tétlen,
harctól félő, csürhe nép!

5. JELENET

ELŐBBIEK, ARRIGO

JELENET és DUETT

ELSŐ FINALE
(Jön Arrigo, és Elenához siet; nem veszi észre Montfort-t, aki az ifjú közeledtekor megtorpan.)

ARRIGO
Ó, úrnőm!

ELENA
Hogyan, kit látok! Arrigo!
Szabadon jársz? Mondd, te vagy az?

ARRIGO
(Élénken)
Igen, valóban én!
A sors kegyéből újra közétek állok:
nem vagyok rabjuk!

ELENA, NINETTA
Hogy lehet ez?

ARRIGO
Bíráim féltek, igazul ítélkeztek mégis;
így mertek tenni Montfort ellenében.

ELENA, NINETTA
Ó, milyen jó hír!

ARRIGO
És felmentettek engem!
Csak az igazságom győzött,
nem kegyelmet nyertem!

MONTFORT
(Mosolyogva előlép)
Lám, milyen gőggel, hála nélkül szólasz róla,
ki kegyesen szabadon bocsátott téged!

ARRIGO
Nem is illeti hála.
Most erőt gyűjt, ezért pihen a kardvas,
de ő meg nem bocsát;
rút lesben áll, amíg lecsaphat újra.

ELENA
(Riadtan)
Ó, hallgass!

NINETTA
Ne beszélj!

ARRIGO
Ugyan mért?
Bár adná az Isten
egyetlen egyszer csak elébem őt,
én bosszút állnék!

MONTFORT
(Nyugalommal)
Hadd lássuk hát,
csak töltsd ki rajta mérged!

ARRIGO
Hogyan?

MONTFORT
Előtted áll.

ARRIGO
Ó!

ELENA
(félre)
Mi lesz vele, nagy Isten?

MONTFORT
Nos hát? Választ sem adsz talán?

ARRIGO
Szívesen adnék, de elvették a kardom.

MONTFORT
(A hátráló Elenához és Ninettához)
Ti menjetek!
(Arrigóhoz, aki követné a két nőt)
De te vársz még; parancsom hallod!

(Elena, Ninetta és Danieli a palota felé távoznak; Arrigo követné őket, de Montfort jelzésére marad..)

MONTFORT
Hogy hívnak téged?

ARRIGO
Arrigo.

MONTFORT
Nem máshogy?

ARRIGO
Az ellenségeimnek jobb, ha tudják, kit félnek.

MONTFORT
Beszélj atyádról!

ARRIGO
Nem ismerhettem őt,
mert büszke lelkű honfi volt,
kit messzeföldre űztek,
hogy otthonát ne lássa,
s megölte őt e bűntett.

MONTFORT
Így hát anyád, ki felnevelt?

ARRIGO
Édesanyám sem él már,
közel egy éve gyászolom,
hogy lelke mennybe szállt.
(Az égre tekint)
Ott látom nem soká’!

MONTFORT
Tudom, hogy laktál e várban is,
mi lázadásnak fészke,
hol elbukott a herceg.

ARRIGO
Itt, otthonában laktam ennek a hősnek, ...

MONTFORT
Egy pártütő!

ARRIGO
… ki engem arra méltatott,
hogy véle együtt küzdjek.
Ki úgy vezette léptem,
mint jó atyához illik;
előttem ő példa,
s a gyászban ő a fény!
Igen, érte öröm élni is,
s csak érte halok én,
csak érte haljak én!


Kiállok merészen,
e perc most enyém,
hogy gyűlöllek régen,
most végre kimondhatom én!
MONTFORT
(Magában, Arrigót figyelve)
Hogy lobog a vére!
E hevület szép.
Kiöntheti végre
kiöntheti végre a gyűlöletét.

ARRIGO
És cseppet se félek,
habár volna ok.
Kegyelmet sem kérek,
ha kell, boldogan meghalok.
MONTFORT
Hogy haragom félje,
van alapos ok,
úgy se hullik térdre,
ha most halni fog.

(Arrigóhoz)
Van, ami sért, mégse kelt haragot bennem.

ARRIGO
Nem büntetsz meg?

MONTFORT
Nem. Egész más veled a tervem.
Te még viheted többre, ha rám okosan hallgatsz,
hisz’ oly magasztos célokat nyújthat neked a sors!
Mert jól tudom, mi sarkall:
a férfiúi becsvágy!

ARRIGO
A becsvágy?
Mit akar ezzel?

MONTFORT
Jer, vár seregem rád!
Jer bátran, vár rád a sereg,
ha híven szolgálsz, rangot nyersz,
és elfeledjük ezt!

ARRIGO
Nem! Ez árulás! Nem! Nem!

Kiállok merészen,
e perc most enyém,
hogy gyűlöllek régen,
most végre kimondhatom én!
MONTFORT
Hogy fellángolt a vére!
Az ifjú tetszik nékem.
Kiönthette végre
a gyűlöletét.

ARRIGO
Egy cseppet se félek,
habár volna ok.
Kegyelmet sem kérek,
ha kell, boldogan meghalok.
MONTFORT
Haragom, hogy félje,
volna ok most arra,
úgy se hullik térdre,
ha most halni fog.

Eredj, te balga,
s jobb, ha elfelejted, bármit mondtam; kár volt!
Ám, mielőtt még útra kelsz,
adok egy jótanácsot:
(Elena palotájára mutat)
Itt e ház, nézd meg jól!

ARRIGO
Miért?

MONTFORT
Küszöbét soha többé át ne lépjed!

ARRIGO
Méghogy én?

MONTFORT
(Titokzatosan)
Úgy vigyázz,
a vágy, mi titkon éget,
romlásba juttat téged!

ARRIGO
(Meglepődik)
Hogyan?!

MONTFORT
Szavamra hallgass! Szerelmed elveszejt!

ARRIGO
Miről beszél?

MONTFORT
Ne színlelj, leplezni úgyse bírod!
Hisz’ látod, nincsen titkod,
szívedbe látok én!
Kerüld e házat! Neked ez a parancs!

ARRIGO
Mi jogon küldesz?

MONTFORT
Ne kérdezz! Nem hallasz? Menj!

ARRIGO
Te nem parancsolsz nékem!
E szív szabadon ver, nem fél!

MONTFORT
Zabolázzad meg a nyelved,
buta gőgöd megelégelem!
Lelkem vad haragra gerjed,
még ma rátok sújt kezem!
Lelkem oly vad haragra gerjed,
lelkem vad haragra gerjed,
még ma rátok sújt kezem,
lesújt kezem!

ARRIGO
Bármi büntetésre leljek,
nem riaszt a végzetem.

MONTFORT
Menj, te őrült!

ARRIGO
Sújts a porba; e büszke lelket
nem töröd meg így sosem!

MONTFORT
Zabolázzad meg a nyelved!
Buta gőgöd megelégelem!
ARRIGO
Sose törnéd meg a lelkem!

MONTFORT
Lelkem vad haragra gerjed
Még ma rátok sújt kezem!
ARRIGO
Nem tör énrám a félelem!

MONTFORT
Lelkem oly vad haragra gerjed,
lelkem vad haragra gerjed
és ma rátok sújt kezem!
Lesújt kezem!
ARRIGO
De bármi büntetésre leljek,
nem lesz bennem félelem!
Nem, nem, sosem!

De bármi büntetésre leljek,
bennem nem lesz félelem!
De bármi büntetésre leljek,
bennem nem lesz félelem!
MONTFORT
A lelkem vad haragra gerjed
és lesújt ma még kezem!
A lelkem vad haragra gerjed
és lesújt ma még kezem!

Fékezd a gőgödet!
És többé küszöbüket át ne lépd!
Néked parancsot adtam!

ARRIGO
Te?

MONTFORT
Én. S dühöm bárkinek egy a véggel!

ARRIGO
(A palota felé indulva)
Én mégse félek tőled!

MONTFORT
A vesztedbe futsz!

ARRIGO
Én érte meghalok
bátran!
MONTFORT
A véged vár!

(Arrigo Elena palotájába megy, Montfort felindultan, ám harag nélkül néz utána.)


II. FELVONÁS

Kies völgy Palermo határában

Jobbra virágzó domb, cédrusokkal, narancsfákkal borítva; balra Szent Rozália kápolnája, a háttérben a tenger látszik. Két férfi érkezik egy dereglyével, a partot kémlelve; a halász, ki oda vezette őket, távozik.

1. JELENET
PROCIDA, SZICÍLIAIAK

ELŐJÁTÉK, ÁRIA és KÓRUS



PROCIDA
Palermo!
Hazámnak földje, ma végre újra látlak!
Száműzetésem múltán köszöntöm kedves tájad.
Íme, lásd, térdre hullok, hogy elfogadd e csókot!
Néked esküdtem én: egyszer visszatér a fény.
Ígéretem beváltom.

Én szép Palermóm, százszor áldott földed;
Drágább vagy nékem, mint e múlandó lét.
Ah! Orcád emeld fel, bárhogy összetörtek,
Hadd lássam újra a régi fényt!
Hadd lássam újra a régi, a régi fényt!
Mennyi év telt a távolban érted,
Járva száz messzi országon át!
Ám nem volt senki, ki pártunkat fogná,
Így szóltak mind: „Fényes ősökhöz méltatlan vagy?
Rázd le béklyód és kelj fel; magad érj el diadalt!
Ragadj kardot magadért! Magad érj el diadalt!”
Én szép Palermóm, százszor áldott földed;
Drágább vagy nékem, mint e múlandó lét.
Ah! Orcád emeld fel, bárhogy összetörtek,
Hadd lássam újra a rég oly büszke fényt!
Hadd lássam újra, hadd lássam újra azt a fényt!
Gyulladjon újra, gyulladjon újra, ah!
Gyulladjon hát a büszke fény,
A régi fény!

(Manfredo és jónéhány társa partra vonják bárkáikat, érkeznek a domboldalról is, gyülekeznek.)

(Az egyikhez)
Te késedelem nélkül
vidd hírül hazatértem!
Buzdítsd a híveket a végső harcra!
(Egy másikhoz)
Te Arrigoért indulj,
küldd ide mindjárt; utána menj a várba,
s hívd a hercegnőt gyorsan! Minden perc drága!

(Ketten távoznak, a többiek Procida köré gyűlnek.)

A bosszútervről hallgass,
óvjad jól, ki ne lessék!
A zsarnok tőrbe essék,
vesszen el, ez a cél!

KÓRUS
A bosszútervről hallgass,
óvjad jól, ki ne lessék!
A zsarnok tőrbe essék,
vesszen el, ez a cél!
A zsarnok elpusztuljon, most egy a cél,
A zsarnok elpusztuljon, most egy a cél:
hogy vesszen a gyűlölt, a hitvány, a zsarnok!

PROCIDA
Szent a vágy, mely engem éget;
Gyújtsa lángra a honfi szívet!
Véget ér a gond a bánat,
Rajta hát, a cél közel!
Drága föld, ha így megváltlak,
Az se fáj, ha halni kell.
Szent a vágy, mely engem éget;
Gyújtsa lángra honfi szíved!
Drága föld, ha így megváltlak,
Vesszek el, hogyha veszni kell.

KÓRUS
A bosszútervről hallgass,
Óvjad jól, ki ne lessék!
A zsarnok tőrbe essék,
Vesszen el, ez a cél!
A zsarnok elpusztuljon, most egy a cél,
A zsarnok elpusztuljon, most egy a cél:
Hogy vesszen a gyűlölt, a hitvány, a zsarnok!

PROCIDA
Szent a vágy, mely engem éget;
Gyújtsa lángra a honfi szívet!
Véget ér a gond a bánat,
Rajta hát, a cél közel!
Drága föld, ha így megváltlak,
Az se fáj, ha halni kell.
Szent a vágy, mely engem éget;
Gyújtsa lángra honfi szíved!
Drága föld, ha így megváltlak,
Vesszek el, hogyha veszni kell.
Haljak érted, ha így megváltlak!
Boldog perc, amelyben érted halni kell,
ha veszni kell!
KÓRUS
Úgy, a bosszútervről hallgass,
óvjad jól, hogy ki ne lessék,
és a zsarnok tőrbe essék,
nékünk egy a cél!
Hogy vesszen, hogy a zsarnok tőrbe essen,
nékünk egy a cél,
hogy vesszen, bosszútervünk
óvjad jól, hogy ki ne lessék
és a zsarnok tőrbe essék
nékünk csak egy a cél!

Egy szót se! Egy szót se!
A bosszútervet őrizd!
Egy szót se! Egy szót se!
Csak résen légy és hallgass!
Hogy pusztuljon az aljas,
most nékünk egy a cél!
Hogy elpusztítsuk, egy a cél!
PROCIDA
Haljak érted, ha így megváltlak!
Boldog perc, amelyben érted halni kell,
ha veszni kell!

Most rajta!

KÓRUS
Csak el!

PROCIDA
Csak el!

Néma csöndben!
KÓRUS
Csak el!

PROCIDA
Most rajta!

KÓRUS
Csak el!

PROCIDA
El innen!

Szót se többet!
KÓRUS
Csak el!

PROCIDA
Egy szót se!

KÓRUS
Egy szót se!

PROCIDA
De cseppet se félj!
KÓRUS
Ne félj!

PROCIDA
Egy szót se!

KÓRUS
Egy szót se!

PROCIDA
El innen!

KÓRUS
Csak el!

(Procida egyedül marad.)

PROCIDA
Boldog az, ki halni mer,
Ha érted halni kell!

2. JELENET
PROCIDA, ELENA, ARRIGO

JELENET és DUETT

(Megpillantja Elenát és Arrigót, kik a kis templom felől érkeznek.)
A régi társak!
Ó, csakhogy újra itthon!
Herceg asszony! Arrigo!

ELENA
Ez ő!

ARRIGO
Jó Procida doktor!

PROCIDA
Én, szolgálatukra!

ELENA
Szívünk végső reménye!

PROCIDA
Bizáncot, spanyolföldet
segítségért bejártam…

ELENA
Aragónia hercege támogat minket?

ARRIGO
Fogja-e pártunk?

ELENA
Mit ígért, halljuk!

PROCIDA
Ah, semmit még!
Hajlandó lenne támogatni
a fegyveres harcot,
ha teljes Szicília népe fölkel.
De csak akkor segít!
Kész van-e hát a hazaföld?
Ügyünk hogy’ áll?
Ahogyan vártuk?

ARRIGO
Nincs jó hír.
Nehéz lesz véghezvinni
bármi tervet.
E nép álhatatlan:
ma lázad, holnap retteg.

PROCIDA
Majd összefognak mind,
ha ügyük közös célt talál.

ARRIGO
Próbáltam már.
Tettvágyukat a kétkedés legyőzi.

PROCIDA
Nos, jó. Találni kell egy módot,
hogy lázadni kényszerítsük őket!
Nincs messze már a nap,
mely öntudatra ébreszt,
mely lángra gyújtja vérük.
Egy végső gaztett,
mely bosszúra hajt a frankok ellen!

ARRIGO
(Elgondolkodva)
Tán épp ma jő e szent nap!

ELENA
Ma kézfogóra készül a város népe,
ünnepelni mennek, hogy az új párok nászát
az ég megáldja.

ARRIGO
Nagy tömeg gyűlik egybe.

PROCIDA
Nem is sejtve a veszélyt!
Hol forr a jókedv,
hol fölhevül sok ember,
ott elég lesz csupán egy szikra,
s a tűz lángra lobban!
Hát rajta!
Magasztos célunk, ma hősi tettre hív;
s ki teljesíti vágyunk, egy bajnok!

ARRIGO
Ki az?

PROCIDA
Te magad!

ARRIGO
Kérj bármit!

(Procida jobbra távozik.)

3. JELENET
ELENA, ARRIGO

ELENA
Hogy’ tudnék hálát adni néked
minden bátor tettedért?

ARRIGO
Hogy híven szolgálhatlak téged,
minden díjnál többet ér.

ELENA
És a zsarnok bosszújától
hősi lelked cseppet se fél?

ARRIGO
Bátran állok dühével szembe,
de félek, … de félek, … úrnőm, előtted én.

ELENA
(Magában)
Mit hallok?

ARRIGO
Ó, jaj, de félek előtted én.

ELENA
Mit hallok?

ARRIGO
Oly földöntúli fénysugár,
mely két szemedből árad;
e láng felgyújtja lelkemet,
hogy bízva, bátran elébed álljak.
A szívem, úrnőm, csak érted ég,
s a hőn áhított cél:
az érted vívott küzdelem,
s hogy érted vesszek én;
hagyj érted küzdenem,
ezt kérem én!
Ó, tudd meg, én asszonyom,
e szív érted lángol!
Hadd haljak érted én,
haljak meg érted én!

ELENA
(Magában)
Mit mondjak? Mit mondjak?



Éreztem, már a sír közel,
sorvaszt a bú, a bánat;
s elkínzott szívem mélyiben
új érzés lángja támad!
Ah! Nézz rám a fényes égből,
szenvedésem, kínom látod;
ó, bocsáss meg, drága bátyám,
hogyha szívem, e szív megtántorul!

ARRIGO
Ah! Igaz-e mindez?
Ah! S el nem űzöl engem?
Nem veted meg azt, aki
reád oly félve pillant?
ELENA
Ó, bátyám!

ARRIGO
Őt, aki hű katonád,
őt, aki hű katonád?
Nem rémít-e híved,
a nincstelen nyomorúsága?

Tőle, ki hű katonád,
tőle, ki hű katonád,
nyomorúság, nyomorúság,
nyomorúsága téged
nem riaszt mégsem el?
Tőle, ki hű katonád,
tőle, ki hű katonád,
nyomorúság, nyomorúság,
nyomorúsága téged
nem riaszt mégsem el?
ELENA
Ó, bátyám, kérlek téged,
bocsáss meg nékem, ah,
bocsáss meg nékem,
megnyitom szívem!
Drága bátyám,
bocsáss meg nékem, ah,
bocsáss meg nékem,
megnyitom szívem én!

Fivéremért, ha bosszút állsz,
királyoknál nagyobb
dicsfényben állsz elém.

ARRIGO
De itt a földön egymagam,
árván bolyonghatok.

ELENA
Fivéremért, ha bosszút állsz,
úgy én tiéd vagyok!

ARRIGO
Halld: bosszút állok én!

ELENA
Esküdj meg rá!

ARRIGO
Úrnőm, halljad az esküm,
szavam hallja az ég!

ELENA
Esküdj meg rá!

ARRIGO
Halld!

Igen, halljad az esküm,
szavam hallja az ég:
bosszút állok fivéredért!
ELENA
Íme, megáldom esküd;
s őrzöm szívemben én,
őrzöm szívemben én!

(Bethune érkezik egy csapat katonával)

4. JELENET
ELENA, ARRIGO, BETHUNE katonáktól követve

RECITATIVO

BETHUNE
(Levelet nyújt át Arrigónak.)
Lovag úr, ezt az írást
a kormányzó úr küldi.

ARRIGO
(Döbbenten olvassa)
Meghív engem a bálba?!

BETHUNE
Ez bizony nagy megtiszteltetés.

ARRIGO
Elutasítom.

BETHUNE
Az roppant durva sértés,
ha nem fogadja el!

ARRIGO
Én azt se bánom.

BETHUNE
Ha szépszerével nem jön,
volna más mód…
Tehát most rögtön kövessen!

ARRIGO
(Kardot ránt)
Ily gyámoltalan volnék? Rajta, lássuk!

BETHUNE
(Int a katonáknak, akik megragadják és lefegyverezik Arrigót.)
Vigyétek!

ELENA
Mire készül?

BETHUNE
(Int, hogy a katonák vihetik Arrigót.)
Parancsot teljesítek.
(Távozik.)

5. JELENET
ELENA, PROCIDA

ELENA
E szégyenteljes tettel
megcsúfolják a törvényt! Arrigo!

(Besiet Procida.)

PROCIDA
Mi az, mi baj?

ELENA
Arrigót újra foglyul ejtik!

PROCIDA
(Fájdalmasan)
Jövőnket hiába bíztuk rá!
Az útjába akadályt vetnek újra…
Most elveszítjük őt is!

ELENA
(Elszántan)
Soha! Nem hagyjuk el! Meg kell, hogy mentsük!

PROCIDA
Csak halkan! Nézze, ott, épp a nászmenet jön erre!

6. JELENET
ELENA, PROCIDA, NINETTA, DANIELI, MANFREDO, SZICILIAI NŐK és FÉRFIAK, majd
ROBERT, THIBAULT és FRANCIA KATONÁK
MÁSODIK FINALE
(Leányok, legények jönnek a domboldalon ünnepelve, tizenkét menyasszonyt kísérve; táncba kezdenek. Ninetta is közöttük van. A másik oldalról Danieli és a vőlegények érkeznek. Manfredo néhány barátjával Procida köré gyűlik. Ninetta és Danieli Elena elé térdel áldásáért. Tánc kezdődik, melyet Robert, Thibault és francia katonák érkezése szakít meg. Robert folytatásra ösztönzi a táncosokat, majd pihenjt vezényel embereinek. Azok részt vesznek a táncban, mely egyre élénkebbé válik. Procida az ünnepséget szemlélő Robert-hez és Thibaulthoz közelít.)

TARANTELLA

ROBERT
Csodás menyasszonyok!
Csak egy, ha jutna!

PROCIDA
(Robert-hez, a táncoló lányokat figyelve)
Úgy-e szépek?

ROBERT
Az ám!

PROCIDA
(Nevetve)
Tudom, mi jár fejében!

ROBERT
Ki vagy te, mondd?

PROCIDA
Frankhon őszinte híve.

THIBAULT
Jól beszéltél, barátom.

ROBERT
(A menyasszonyokat bámulva)
Mennyi tündéri lányka!

THIBAULT
Micsoda karcsú formák!

ROBERT
S mind esküvőre megy!

PROCIDA
(Megvonja a vállát)
Mit számit?

THIBAULT
Van vőlegényük.

PROCIDA
(Visszafogott hangon, célzatosan)
Badarság!
Kié a város?

ROBERT
Miénk.

PROCIDA
Hát erre gondolj!

THIBAULT
Legenda tán, hogy Róma…

ROBERT
Mennyi sok szabin leányt elraboltak!

PROCIDA
Bizony az rég volt.

ROBERT
(Vidáman)
Az nékem éppen úgy kijár,
a győzelmes franciák fiának!

(A tánc fokozatosan szilajabbá válik. Robert és Thibault csatlakoznak embereikhez. Egyre gyakrabban vetnek szerelmes pillantásokat a szicíliai lányokra. Robert hírtelen jelt ad, minden táncos felkapja társnőjét; azok a katonák, akik nem táncoltak, szintén megragadnak egy-egy leányt. Robert elkapja Ninettát. Danieli és a többi férfi vissza akarja ragadni a párját, de a katonák kardot rántanak. Danieli és társai meghátrálnak. Manfredo megszorítja kardja markolatát, de Procida leinti, s Elena védelmére küldi, aki a katonák s a szicíliaiak között áll.)

THIBAULT, ROBERT, KATONÁK
Nékünk az élet
víg háború.
A harc vágya éltet,
és nem rág a bú!
(A nőkhöz)
Átölelve tartom
szép testedet,
ne lökj el, galambom,
de légy kedvesebb!
SZICÍLIAIAK
Ne támadj a nőkre,
a nő védtelen!
Ki ily tettre képes,
az szégyentelen!
Gyalázat nevére,
ki nőket gyaláz!
Az úr verjen érte,
te aljas, galád!

ROBERT
(A menekülni próbáló Ninettához.)
Hallod, állj meg, te barna lányka!

NINETTA
Hagyjon engem! Hagyjon engem!

ROBERT
Ejnye, nem lesz semmi baj!
Hallod, állj meg!
Szerelmedért hálás leszek! Jer hát!

NINETTA
Hagyjon engem!

ROBERT
(A katonákhoz, Elenára mutatva)
E nőt ne illesse senki!
(Procidára mutatva)
E férfi őszinte hívünk,
És a kedvünkbe’ jár,
Tanácsot ad minékünk!
Azt mondom, azt mondom,
Hogy tisztelni kell, hogy tisztelni kell!

THIBAULT, ROBERT, KATONÁK
Nékünk az élet
víg háború.
A harc vágya éltet,
és nem rág a bú!
Átölelve tartom
szép testedet,
ne lökj el, galambom,
de légy kedvesebb!
Átölelve tartom
a szép testedet,
ne lökj el, galambom,
de légy kedvesebb!
Csókold meg, galambom
te hős kedvesed!
Csókold meg, galambom
te hős kedvesed!
Légy már kedvesebb!
Légy már kedvesebb!
Légy már kedvesebb!
Légy már kedvesebb!
Légy már kedvesebb!
SZICÍLIAIAK
Ne támadj a nőkre,
a nő védtelen!
Ki ily tettre képes,
az szégyentelen!
Gyalázat nevére,
ki nőket gyaláz!
Az úr verjen érte,
te aljas, galád!
Gyalázat nevére,
ki nőket gyaláz!
Az úr verjen érte,
te aljas, galád!
Rád sújt még a vétkes
paráználkodás!
Rád sújt még a vétkes
paráználkodás!
Vét, ki nőt gyaláz!
Vét, ki nőt gyaláz!
Vét, ki nőt gyaláz,
ki nőket gyaláz,
ki nőket gyaláz!

(Thibault, Robert és a katonák távoznak, magukkal cipelve Ninettát és a többi lányt. Danieli és a szicíliai ifjak csüggedten állnak, akárcsak Elena, Procida és Manfredo)


7. JELENET
PROCIDA, ELENA, MANFREDO, DANIELI, SZICÍLIAIAK és JEGYESEK

KÓRUS
Ez a perc megaláz!
Remegő dühöm ég,
ez a szív csupa láz,
heve már felemészt.
Hol a szó nem elég,
jön a kard, jön a tőr!
Sebesült fenevad
leszek én, aki öl!
Csupa láz, csupa láng,
dühöm ég!
Mire vársz, mire még?

ELENA
(Az ifjakhoz, Procidára mutatva)
Lám, ő megóvott engem!

PROCIDA
S nem érte bántalom!

DANIELI
Való!

KÓRUS
Igaz! Való!

ELENA
Mert nyíltan állt ki értem.

PROCIDA
Hitvány, ki meglapul!

DANIELI
Való!

KÓRUS
Igaz! Való!

ELENA
(Danielihez)
S te, lám! Megkövülten várod, …

PROCIDA
Mind nyúlszívű megint!

ELENA
…elveszik tőled párod!

PROCIDA
(Megvetően Danielihez és a többi férfihoz)
Mért nem ölöd meg mind?!
Mi tarthat vissza?
Miféle sérelemre vártok még?

ELENA
Mátkátok vette el az elnyomó;
néktek nem elég?

SZICÍLIAIAK
Ah!
Mire vársz? Ez a vég!
Te se tűrd, ami bánt!
Nem elég csak a szó,
igazán odavágj!
Gyere hát! Hol a kard?
Aki él, vegye föl!
Sebesült fenevad
vagyok én, aki öl!
ELENA, MANFREDO, DANIELI, PROCIDA
Mire vársz? Ez a vég!
Te se tűrd! Ne tovább!
Csak a szó nem elég.
Sok a bűn, ami bánt!
Gyere hát! Hol a kard?
Sose félj, hogy e föld
keserű nyomorát
letöröld!

EGYÜTT
Ha forr a szív, a sértett vér!
Csupa hév, csupa láz, vad lángot hány!
Ha forr a szív, csupa hév, csupa láz, lángja száguldva jár!
A láng, a vész, amit ér felemészt, lángja száguldva jár!
Árad szét, árad szét, pusztít már meg nem áll!

8. JELENET
ELŐBBIEK, FRANCIA KATONÁK, URAK és HÖLGYEK, HAJÓSOK

(A zajban egyszerre kellemes, vidám zene csendül a tenger felől. A szicíliaiak a partra sietnek, ahol meglátják az arra közeledő kivilágított, feldíszített hajót. Vaudemont, francia katonák, francia nemes urak és hölgyek, szicíliai hölgyek választékos öltözetekben utaznak a fedélzeten. A hajósok gazdag öltözéket viselnek; a hölgyek puha párnákon helyezkednek el, némelyik gitárt fog a kezébe, némelyik frissítőt vesz magához.)

BARCAROLA

KÓRUS
(A hajóról)
Ah!
Rengve ring a könnyű bárka,
rajta álmodozva várjuk,
hogy a gyertyafényes bálba
érve ránk talál az üdv.
Jövel, égi istenasszony
áldd meg ünnepünk ma éjjel;
legyen telve édes kéjjel,
mámor járja át szívünk!
Ah! Rengve ring a könnyű bárka,
rajta álmodozva várjuk,
hogy a gyertyafényes bálba
érve ránk talál az üdv.

PROCIDA
Mily díszes, jókedvű néppel telt bárka!
Ünnepre tarthat…

ELENA
Megy a várba, a bálra.

PROCIDA
Úgy vélük együtt bosszúnk a várba lép!

ELENA, MANFREDO,
DANIELI, KÓRUS
Hogy’ tenné?

PROCIDA
Biztos álarcba rejtve
a várba jutok én;
s legvégső perceiben
úgy lát a zsarnok,
mint rettenetes felhőt,
mely vétkeire sújt!

MANFREDO
(Remegve)
Lesz náluk kard!

PROCIDA
Nálunk lesz tőr, s van szívünk!

KÓRUS
(A hajóról)
Ah!
Rengve ring a könnyű bárka,
rajta álmodozva várjuk,
hogy a gyertyafényes bálba’
végre ránk talál az üdv.
Jöjj el, égi istenasszony
áldd meg ünnepünk ma éjjel;
legyen telve édes kéjjel,
mámor járja át szívünk!
ELENA, MANFREDO, PROCIDA
Mire vársz? Ez a vég!
Te se tűrd! Ne tovább!
Csak a szó nem elég.
Aki mer, odavág!
Üt az óra! Jön a bosszú!
Üt az óra! Jön a bosszú!
SZICÍLIAIAK, DANIELI
Mire vársz? Ez a vég!
Te se tűrd, ami bánt!
Nem elég csak a szó,
igazán odavágj!
Jön a bosszú! Jöjj, bosszú!
Jöjj, bosszú! Jöjj, bosszú!

ELENA, MANFREDO, PROCIDA
Gyere hát! Hol a kard?
Sose bánd, hogy e föld
keserű nyomorát, keserű nyomorát
vele majd letöröld!
Fegyvert kell fognunk hát!
Megsebzett szívünkből
gyilkos szörny ébred fel;
ez a szörny, aki öl!
Gyilkos lény ez a rém, aki öl!
Fegyvert kell fognunk hát!
Megsebzett szívünkből
gyilkos szörny ébred fel;
ez a szörny, aki öl!
Gyilkos lény ez a rém, aki öl!
Ez a rém, aki öl!
Ez a rém, aki öl!
Ez a rém, aki öl!
Jöjj, bosszú! Jöjj, bosszú!
Jöjj, bosszú!
SZICÍLIAIAK, DANIELI
Gyere hát! Hol a kard?
Sose félj! Gyere hát,
hogy e föld
keserű nyomorát,
keserű nyomorát
vele majd letöröld!
Gyere hát! Sose félj!
Iszonyú fenevad,
fenevad leszek én!
Gyere hát, tettre föl!
Gyere hát, tettre föl!
Iszonyú fenevad
leszek én, aki öl!
Fenevad, aki öl!
Gyere hát! Sose félj!
Iszonyú fenevad,
fenevad leszek én!
Gyere hát, tettre föl!
Gyere hát, tettre föl!
Iszonyú fenevad
leszek én, aki öl!
Fenevad, aki öl!
Fenevad leszek én,
aki öl!
Fenevad leszek én,
aki öl!
Jöjj, bosszú! Jöjj, bosszú!
Jöjj, bosszú!
KÓRUS
(A hajóról)
Ah!
Rengve ring a könnyű bárka,
rajta álmodozva várjuk,
Hogy a gyertyafényes bálba’
végre ránk talál az üdv.
Jövel, égi istenasszony,
legyen áldva ez az éjjel;
telve vággyal, telve kéjjel,
mámor járja át szívünk’,
a mámor járja át szívünk’,
a mámor járja át szívünk’!
Jövel, égi istenasszony,
legyen áldva ez az éjjel;
telve vággyal, telve kéjjel,
mámor járja át szívünket!
mámor járja át szívünk,
mámor járja át szívünk!
Ma telve a vággyal miénk az üdv!
Ma telve a vággyal miénk az üdv!
Ah, telve vággyal, telve kéjjel,
mámor járja át szívünk’!
A mámor vár ma és az üdv!

(A hajó folytatja útját; Procida, Elena, Manfredo, Danieli és a szicíliaiak csoportokban állva figyelik.)

III. FELVONÁS

1. kép

Montfort szobája a kormányzói palotában

1. JELENET
MONTFORT egyedül

ELŐJÁTÉK és JELENET

MONTFORT
(Asztalhoz ül.)
Ő gyűlölt engem, és volt miért!
Méltatlanul bántam véle,
erőszak árán lett nőmmé.
Elszökött tőlem… és gyűlölt,
majd’ tizenöt évig
fiunk elrejtve bujkált. S míg nőtt a gyermek,
anyja tanította gyűlölni apját!
Lám, kegyetlenebb volt,
mint én, kit ezzel vádolt!
(Egy papirost vesz elő)
Érezve végső percét,
a gyűlölettől hajtva
papírt fogott és tollat,
hogy szívem összezúzza.
(Olvas)
„Bár tenéked semmi nem szent,
egyet meg kell tudnod mégis.
Az ifjú hőst, Arrigót,
ha vesztőhelyre vinnék,
fejét ne vedd, mert önnön véred ontod!
A gyermeked ne öld meg!”
Hát ő az, az én fiam!

2. JELENET
MONTFORT, BETHUNE

JELENET és ÁRIA

BETHUNE
(Belép)
A lovag meghívásod gőgösen elutasította;
erővel kellett hoznunk.

MONTFORT
Sebaj!

BETHUNE
Szabjunk ki büntetést reá?

MONTFORT
Ne illesd!
Bánjatok jól, mély tisztelettel véle!
Bethune, leléphetsz!
És küldd most őt elémbe!

(Bethune távozik)

3. JELENET
MONTFORT egyedül


MONTFORT
A fény, a pompa körbevesz,
e jólét se’ boldogság,
mert érzem azt, hogy tönkretesz
a szívem mélyén égő forró vágy.
Oly kínzó a vágyam;
úgy éget, kínoz, tönkretesz
a bennem égő vágy,
s nem boldogít, mi körbevesz!
Oly kínzó a vágyam!
Többé nyugtot nem hágy!
Egy boldog képet látok,
mennyei fénysugarat,
a vágyam tán nem álom immár,
s végre véled élek én, fiam!
Bárhogy gyűlölsz, mégis érzem,
szívem rajtad győzni fog!
Lágyul a lelked itt, e fényben,
látod, jó atyád vagyok!
Szíved hajlik majd és szeretni fog! Így!
Ah! A fény, a pompa körbevesz,
e jólét se’ boldogság,
mert érzem azt, hogy tönkretesz
a szívem mélyén égő forró vágy.
Oly kínzó a vágyam;
úgy éget, kínoz, tönkretesz
a bennem égő vágy,
s nem boldogít, mi körbevesz!
Oly kínzó a vágyam!
Többé nyugtot nem hágy!
Egy boldog képet látok,
mennyei fénysugarat,
a vágyam tán nem álom immár,
s végre véled élek én, fiam!
Erre vágyom. Csak erre vágyom,
s a vágyam tán nem álom,
hogy véled élhessek én, fiam!
Hisz’ én csak erre vágyom,
s e vágyam tán nem álom,
hogy véled éljek én, jó fiam,
hogy végre véled éljek én, jó fiam!
Tevéled! Tevéled!
Csak erre vágyom!
Immár talán nem álom,
hogy véled éljek én, fiam!

(Két apród bekíséri Arrigót, majd meghajolva távoznak.)

4. JELENET
MONTFORT, ARRIGO

RECITATIVO és DUETT

ARRIGO
Álmodom mindezt!
Bár rab vagyok, senki sem bántott;
a szolgák körbevesznek,
úgy lesik óhajom, ugrani készen.
(Montfort-hoz)
Mire jó ez a játék,
ha végül úgyis büntetsz?
Ugyan, énrám mi vár még?
Vérpadra küldesz.

MONTFORT
Nagy tévedés.
Itt szabadlábon jársz,
senkitől nem kell félned,
gyalázkodásod nem bánt.
E várban engem tőrbe csalni nem tudsz.

ARRIGO
Megvédem ősi földünk
tőled, te zsarnok;
ez a szent küldetés!

MONTFORT
Hitványul küzdesz.
Én a kardommal sújtok,
te csak szájalva állsz.
No lám, arra sincsen merszed,
hogy arcomba nézzél!
(Merően nézi)
Hát lássuk! Előtted állok,
fegyvertelen vagyok…

ARRIGO
Ezért nem bántlak.

MONTFORT
Te őrült, hiszen én kegyelmet adtam…
Ilyen orcátlan választ érdemlek tőled?
Lám, te hőstettnek tartod, én puszta gőgnek.

ARRIGO
(Magában)
Mit akar? Mit akar?

MONTFORT
Látod, hogy hozzád nyíltan szólok,
nem bántlak téged, felforgatót.
Ellenség nékem az, kit óvok;
s nem suttog mégsem a szíved egy szót?

ARRIGO
(Ahogy őt hallom, remeg a lelkem,
hiába rejtem, rettegek tőle,
iszonyúan!)

MONTFORT
Midőn előtted kínlódva állok,
nem érzel forró szívdobbanást?
Midőn a könnyem csordulni látod,
a lelked mélyén cseppet se szánsz?

ARRIGO
(Pokoli kínok, amiket érzek!
Te szörnyű végzet, vesztemre vágysz?)

MONTFORT
Immár, Arrigo, tőled mit várjak?
Gyötrődő szívem nem hat reád.
Inkább anyádnak levelét lássad!

ARRIGO
Levél tőle?!

MONTFORT
Úgy van, tőle. Lásd!
(Magában)
Nézem az arcodat, szívem feléled:
végül a sors megadja nekem;
nem hiú álom az, hogy véled éljek!
Végre én is mondhatom, hogy: „Ő a gyermekem”!
ARRIGO
Tőle! Igazán! Anyám, magad írtad!
Leveled itt van, a keblemen!

(Felkiált)
Nagy ég! Mit látok?! Ó, szörnyű rejtély!
Eltölti lelkem vad félelem!

MONTFORT
(Magában)
Nézem az arcodat, szívem feléled;
érzem, hogy már nem áltatom magam,
többet nem szenved már az atyai lélek.
Íme ő a gyermekem, az édes fiam!
Ím ő a fiam! Ím, ő a fiam!
Fiam! Fiam!
ARRIGO
Megfagy a vérem! Uramisten! Uramisten!
Elborzad lelkem, végem van! Most végem van!
Beleborzad lelkem! Beleborzadtam!
Lesújt a végzet! Lesújt a végzet!

MONTFORT
Fiam, elfordulsz tőlem? Mi baj van?

ARRIGO
Ah! Borzad a lelkem.

MONTFORT
Nem érzed, mily szerencse ért?

ARRIGO
(Magában)
Ó, úrnőm, most elveszítlek!

MONTFORT
Mily hatalommal bírok,
nem is sejtetted eddig.
Montfort vagyok!

ARRIGO
(Magában)
Ó, úrnőm, most elveszítlek végképp!

MONTFORT
Bármire vágyol, tied lesz, ha kéred.
Akármit kívánj, megkaphatod tőlem!
Bőség, hatalom, vagyon, dicsőség…
Kívánj e földön bármit, máris a tiéd!

ARRGO
Nem kérek mást, hadd menjek el innen!
Éljek úgy, mint rég!

MONTFORT
Majd palotámban megszokod,
van, mire büszke légy:
e győzedelmes névre!

ARRIGO
Százszor is átok rá!

MONTFORT
Rémületes átok!
Gyűlöletet látok!
Elszorul a szívem,
nagy álmom oda van!
Mi rémes az ítélet,
mi ajkaidon éledt!
Az én fiam, a vérem
szór rám szitokszót!
Az elfajzott gyermek,
ki rám szitkot szór, szitokszót!
ARRIGO
Bár soha ne tudjam,
mit takar a múltam!
Úgy elszorul a szívem,
remény oda van!
De rémes ítélet,
mi ajakamon éledt!
A gyermeke őrá
rémes szitkot szórt!
Rá, az apjára
vad szitkot szórt, szitokszót!

MONTFORT
Megállj, Arrigo!
ARRIGO
Most elbocsáss!

MONTFORT
Megállj, Arrigo!
ARRIGO
Most elbocsáss!

Igen, engedj!
Ne kínozz, ne bánts tovább!
MONTFORT
Mért menekülsz?
Magad add csak a sorsnak át!



MONTFORT
Ó, látod, gyermekem,
rám nem hat átkod!
Rajtad is győzni fog
a szív kérő hangja.

ARRIGO
Ha tényleg szeretsz,
hát kérlek, engedj innen el!

MONTFORT
Ó, látod, gyermekem,
rám nem hat átkod!
Győz rajtad épp úgy
egy szent benső hang.
Meghallod majd. Megszólal majd e hang.
ARRIGO
Hadd menjek innen!
Hadd távozzam el!
Hadd menjek innen el!
Hadd menjek innen el!
Ha szeretsz engem, kérlek,
engedd, hadd menjek el!

Ah! Feléd… von a szívem…
De nem! Nem lehet mégsem!

MONTFORT
Mi tarthat vissza tőlem?

ARRGO
Közébünk áll egy árnyék!
Ez holt anyámnak árnya!
Őt megölted, te gyilkos!

MONTFORT
(Mélységes fájdalommal)
De gyermekem!

ARRGO
Micsoda szégyen és gyalázat!
Egyetlen percig tétovázni bírtam!
A szívem tétovázni mert!
MONTFORT
Ah! Hallgass énrám!
Drága fiam! Drága fiam!

Apádra hallgass!

ARRIGO
Édesanyám, a mennyekbe térve
te adj erőt, ha szívem gyönge már!
Gyermeked szólít, szánalomra kérve;
mondj a lelki üdvömért, ó, mondj el egy imát!
MONTFORT
Atyai szívem hiába kérlel,
Arrigo, tele daccal, nem hallgatsz rá?
Nyisd meg a szíved, ne titkold, mit érzel!
Hallgasd meg bátran a vér szavát!

Kérve kérlek, atyádra hallgass!
Végre halljad a véred hangját!

ARRIGO
Ah!
Gyermeked szólít, szánalomra kérve;
halld meg, ó, kérlek, és mondj egy imát!
Ott fohászkodj értem, kérlek, anyácskám,
ha szíved megszán!
Ott fohászkodj értem, kérlek, anyácskám,
Ha szíved megszán!
Anyácskám! Anyácskám!
Ah!
Anyácskám, kérlek, mondj el egy fohászt!
MONTFORT
Nyisd ki szíved, csak erre kérlel jó apád!
Úgy kér apád!
Hogy tárd ki szíved, csak erre kérlel,
ó, csak ezt kéri jó atyád, s meghallod úgy a vér szavát!
Hogy tárd ki szíved, csak erre kérlel,
ó, csak ezt kéri jó atyád, s meghallod úgy a vér szavát!
Ezt kérem tőled hát!
Ezt kérem tőled hát!
Ezt kérem tőled hát!
Ezt kérem hát!
Ezt kérem, hát halld a véred szavát!

(Arrigo indulatosan kiszakítja magát Montfort karjából, ki tekintetével követi, majd fájdalommal telten távozik.)

2. kép

Káprázatos terem a palotában

5. JELENET

(A terem bálra van előkészítve. Hölgyek és urak maszkban, s maszk nélkül járnak fel s alá. Elena, Arrigo és Procida is közöttük van. Montfort lép be apródok és palotaőrök kíséretében. Helyet foglal a számára fenntartott helyen, és jelzi, hogy mindenki helyet foglalhat. Jön a ceremóniamester, hogy fogadja parancsait, s hogy megadja a jelet az ünnepség megkezdésére.

A palermói udvar előtt a „Négy évszak” című balett kerül bemutatásra.

A NÉGY ÉVSZAK

–BALETT–

TÉL
Belép Jánusz isten, az év jelképeként. Egy aranykulccsal megnyitja a földet, és életre kelti az évszakokat.
Egy jég födte vesszőkosár emelkedik ki a földből, melyből előlép az év első szaka, a tél – szőrmékbe bugyolált, fiatal hölgy alakjában; mögötte három leány csomagokkal. Reszketnek a hidegtől. Az egyik lány egy vasdarabbal megüt egy követ, ami szikrát hány. Felgyullad a tűz. A lányok melegednek, a Telet maguk közé invitálják, az visszautasítja őket. A felmelegedés legjobb módja a táncolás!
TAVASZ
Szellőcskék lengik körbe a fagyos kosarat, és melegükkel felolvasztják a kosár körüli maradék jégdarabokat. Minden oldalról virágcsokrok emelkednek fel, A bokréták közül előlép a Tavasz, fiatal leány képében.
NYÁR
A virágok eltűnnek. A kosár megtelik kalászokkal. A Nyár ifjú leány alakjában kiemelkedik a kévék közül. A Nyár és társnői táncolni szeretnének, de túl meleg van. Elnyomja őket a forróság. Ifjú najádok lépnek elő a kosárból, hosszú, zöld fátylakat viselnek, amik a vizeket jelképezik. A Nyár és társnői úszást imitálnak. A leány fürdeni kíván.
ŐSZ
Belép egy ifjú lány. A lányok megriadnak. A faun elámul. A lányok eltűnnek, a faun követi őket. A távolból vidám zene hallik; a faun feszülten figyeli. A kosár megtelik gyümölcsökkel és szőlővesszőkkel. A faun körbe-körbe járja a kosarat, majd fölágaskodik. Összelapítja a venyigéket és leleplezi az Őszt és társnőit. Meglepődés.


HARMADIK FINALE

KÓRUS
Mi csodás, mi vidám,
mi boldog az este,
mit kínál repesve
a móka, a tánc!
Ha szerelmet kívánsz,
itt nem marad álom:
e mennyei bálon
ma párra találsz!
Ha csókokat áhítsz,
itt nem marad álom,
e mennyei bálon
ma párra találsz.
Ha csókokat áhítsz,
itt nem marad álom,
e mennyei bálon
ma párra találsz.

A sokaság szétoszlik a termekben, s a kertben, a szín üresen marad egy percre. Arrigo tér vissza, majd az álarcos Elena és Procida.

6. JELENET
ARRIGO, ELENA, PROCIDA

PROCIDA
(Arrigóhoz halkan)
Arrigo, minden lépésedet óvjuk.

ARRIGO
(Magában)
Mi ez? A képzeletem csal?

ELENA
Arrigo, minden lépésedet óvjuk.

ARRIGO
Fülem égi hangot hall?
(Elena és Procida leveszi álarcát)
Te vagy, úrnőm?! E házban? Uramisten!
Hogyha észrevesznek, véged!
Mért vagy itt? Még szökhetsz innen!

ELENA
Érted jöttünk.

PROCIDA
Ma végre bosszút állhatunk!

ARRIGO
Csitt! Könyörgöm, halkan!
Köztük én nem kell, hogy féljek,
Foglyuk nem vagyok. De ti...
Roppant nagy veszély les rátok.
Jobb, ha nem maradtok itt!

PROCIDA
Bennünk bízhatsz: megóv a kés!

ARRIGO
(Néhány belépő franciát vesz észre)
Jönnek, hallgass! Oda nézz!

HÁRMAN
Mi csodás, mi vidám,
mi boldog az este,
mit kínál repesve
a móka, a tánc!
Ha szerelmet kívánsz,
itt nem marad álom:
e mennyei bálon
ma párra találsz!
Itt nem marad álom,
e mennyei bálon
ma párra találsz.

(A hölgyek és urak visszatérnek a terembe. Arrigo, Procida és Elena még egy pillanatig magukban vannak.)

ELENA
(Arrigóhoz)
A forgatagban elvegyülve
itt van minden hívem.

PROCIDA
(Visszafogott hangon)
És álruhába rejtezve
a jelre várnak minden.

ELENA
(Arrigo mellére egy szalagot helyez.)
E selymet hordjuk, látod, mind,
ez menekít a vészben.

PROCIDA
Ez óv, midőn a tőr hegyét
megmártóztatjuk vérben!

ELENA
Még néhány perc és mindenütt
a bosszú kardja villan!

PROCIDA
A rég várt óra itt van:
Montfort-nak veszni kell!

ARRIGO
Uram Isten!
(Magában)
Ki menti meg?

PROCIDA
(Meglepődve)
Elsápadt arcod?

ARRIGO
Még valaki meghallja!

ELENA
De ki?

PROCIDA
(Meglátja a belépő Montfort-t)
Ő maga!

ARRIGO
(Magában)
Borzalmas este!

PROCIDA
(Arrigóhoz)
Néhány perc múlva itt!

(Montfort tűnik fel francia és szicíliai hölgyek között)

KÓRUS
Mi csodás, mi vidám,
mi boldog este,
mit kínál repesve
a móka, a tánc!
Ha szerelmet kívánsz,
itt nem marad álom:
e mennyei bálon
ma párra találsz!

Ha csókokat áhítsz,
itt nem marad álom,
e mennyei bálon
ma párra találsz.
Ha csókokat áhítsz,
itt nem marad álom,
e mennyei bálon
ma párra találsz.
E bálon szíved párra talál!
E bálon szíved párra talál!
Csupa víg kacagás,
csupa tűz, csupa láz!
Csupa víg kacagás,
csupa tűz, csupa láz!
Aki árva, itt ma párra talál!

(Elena és Procida távoznak.)

7. JELENET
MONTFORT, ARRIGO, majd MINDENKI

MONTFORT
(Arrigóhoz)
Tenéked új e fényes ünnep.
Kedvedre van?

ARRIGO
(Halkan)
Veszélyes néked itt maradni.
Menj!

MONTFORT
Ugyan már, miért?
Saját palotámban féljek?

ARRIGO
Ne kérdezz tőlem, de mégis,
úgy kérlek… indulj! Életed féltem én.

MONTFORT
(Boldogan)
Mit mondasz? Miattam kéred?
Életem félted, higgyem-e el?
Hát mégis megenyhül szíved?
Így félt apát a gyermek.
Már elmúlt, feledjük vétkeidet!
Jöjj ide, átölellek!

ARRIGO
Megállj! Menj innen!

MONTFORT
(Hűvösen)
Így nem megyek.

ARRIGO
(Lázban)
Csak néhány perc van tán,
és véres bosszú vár!

MONTFORT
Nem mernek támadni rám.

ARRIGO
(Melléhez emelve kezét)
Erre a jelre… esküt tettem én is…

MONTFORT
Hiába!
(Leszakítja a szalagot)
Aljas esküd jelét letépem én, te gyáva!
(Arrigo dühödt mozdulatot tesz)
Reszketsz? Rút terhit érzed
A hitvány cselszövésnek.
De ereidben – látom –
van jó francia vér!

ARRIGO
(Hevesen)
Ki hazájának szolgál,
nem vétkes semmiképp!
De te ne késsél, mentsd magad!
Könyörgök néked, végre menj!

MONTFORT
Nem mozdulok.

ARRIGO
(Észreveszi az összeesküvők közeledő csoportjait)
Már itt is vannak, nézd csak!
És körbevesznek téged…
A tőrük villan már!

(Procida és társai körbefogják Montfort-ot.)

PROCIDA
Itt van a vég, elnyomónknak nincs tovább!
Elő a fegyvert!

(Elena lendül elsőként, hogy Montfort-t ledöfje.)

ARRIGO
Ó, állj meg!

MONTFORT
Hej, franciák!

(Bethune-höz és Vaudemont-hoz)
Mind fogjátok el a pártütőt!
(A Procida mellén lévő szalagcsokorra mutatva)
Ki mellén selymet hord, bilincset rá!
(Arrigora értve)
Hagyjátok őtet! E becsületes férfi...

PROCIDA
Mekkora gazság!

MONTFORT
... óvta életemet.
Aggódott, hogy megölnek,
s leleplezte az ármányt:
hogy vesztemre törnek!

ELENA, DANIELI, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK
(Arrigóra mutatva)
Rút gyalázat, szörnyű vétek!
Rajtad ég, míg élsz, a bélyeg;
rád talál, galád, a szó,
megvetésünk, gaz áruló!
ARRIGO
Jaj, szívem halálra rémül,
és az arcom pírban lángol
szörnyű szégyenem jeléül!
Szégyenében arcom ég!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Ó, hatalmas Isten, áldva
száll feléd a hálaének:
Hőst nem adsz te orv halálra.
Ámde büntesd az árulót!

ELENA, DANIELI, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK
Nyomorult, nyomorult,
gaz áruló!
ARRIGO
Az arcom ég! Az arcom ég!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Az árulót, az árulót!

ELENA, DANIELI, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK
Ah! Hazám áldott tája,
ma elhagylak végleg;
gyalázatba rántja
neved rút árulás!
Terád majd kiárad
az új nap világa,
de fényét ne lássa
a bűnös tovább!

MONTFORT, BETHUNE
(Arrigóhoz)
Feléd száll a hála,
franciák ajka éltet;
megóvtad az édent,
ezért mondunk áldomást.
ARRIGO
E bűntettet várta
az őrjöngő végzet;
kiontottam véred,
én drága hazám!

ELENA, DANIELI, PROCIDA
Terád majd kiárad
az új nap világa,
de fényét ne lássa
a bűnös tovább!
ARRIGO
A remény sugára
Keblemben kiégett,
és bármerre nézek,
nem látok, csak gyászt!
Ó, jaj, rettentő gyászt;
nem látok, csupán szörnyű gyászt!
MONTFORT, BETHUNE
Engedtél a szíved
sugallatának,
s fényével árad
az Úr napja rád.

ARRIGO
(Elenához)
Ó, lássad pokoli kínom!
(Procida és a többi szicíliai felé)
Barátok, szánjatok meg!

PROCIDA, SZICÍLIAIAK
(Arrigóhoz)
Eridj! El innen! Te hitvány!
Ne közelíts, te áruló!

MONTFORT
(Arrigóhoz)
Tartanod tőlük nem kell!
Megadok néked mindent.

ARRIGO
(Reményvesztetten Montfort-hoz)
Nem kell tőled semmi!

PROCIDA, SZICÍLIAIAK
Takarodj innen!
Ne közelíts, te áruló!

PROCIDA
(Megvetéssel)
Most, hogy a zsarnok pártodra áll,
a szégyen kétszer is fejedre száll,
míg ránk a mártírok sorsa vár!
SZICÍLIAIAK
Menj! Menj! Menj!

Dicsőség nékünk, gyalázat rád!
Gyalázat rád!

ELENA, DANIELI, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK
Ah!
Hazám áldott tája,
ma elhagylak végleg;
gyalázatba rántja
neved rút árulás!
ARRIGO
E bűntettet várta
az őrjöngő végzet;
kiontottam véred,
én drága hazám!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Feléd száll a hála,
a hősének éltet;
megóvtad az édent,
ezért népünk áld.

ELENA, DANIELI, PROCIDA
Terád majd kiárad
az új nap világa,
de fényét ne lássa
a bűnös tovább!
ARRIGO
A remény sugára
keblemben kiégett,
és bármerre nézek,
nem látok, csak gyászt!
Nem látok már mást,
ó, csupán szörnyű gyászt!
SZICÍLIAIAK
A napfény, ha árad,
sugárát ne lássad,
te bűnös tovább!
MONTFORT, BETHUNE
Engedtél a szív
égi sugallatának,
ragyogó sugárával
árad az Úr napja rád.
FRANCIÁK
Sugárával
árad az Úr napja rád.

PROCIDA
Gyalázat rajtad!

MONTFORT, BETHUNE
Gyalázat rátok!

PROCIDA
Dicsőség ránk!

MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Dicsőség ránk!
ELENA, DANIELI, PROCIDA
SZICÍLIAIAK
Reánk!

PROCIDA, SZICÍLIAIAK
Gyalázat rátok!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Gyalázat rátok!

PROCIDA, SZICÍLIAIAK
Gyalázat rátok!
ELENA, DANIELI, ARRIGO,
SZICÍLIAIAK, FRANCIÁK
Gyalázat!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Gyalázat rátok!


MONTFORT, BETHUNE, PROCIDA, SZICÍLIAIAK, FRANCIÁK
Dicsőség ránk!
ELENA, DANIELI
Dicsőség nékünk!
ARRIGO
Dicsőség néktek!

ELENA, DANIELI, PROCIDA,
SZICÍLIAIAK
Dicsőség ránk, dicsőség!
Gyalázat rátok, dicsőség ránk!
Dicsőség nékünk, gyalázat rád!
Dicsőség nékünk, gyalázat rád!
Dicsőség ránk, dicsőség ránk!
Nékünk dicsőség!
ARRIGO
Dicsőség néktek, ah, gyalázat rajtam,
Dicsőség rátok!
Dicsőség rátok, dicsőség, dicsőség vár!
Dicsőség tinéktek!
MONTFORT, BETHUNE,
FRANCIÁK
Dicsőség nékünk, dicsőség nékünk!
Dicsőség nékünk, dicsőség nékünk!
Dicsőség ránk, dicsőség ránk!
Nékünk dicsőség!

Montfort intésére elhurcolják Procidát, Elenát és a szicíliaiakat. Arrigo a nyomukba sietne, Montfort visszatartja. Procida és Elena megvetően visszautasítják, míg ő könyörögve nyújtja karjait feléjük. Megsemmisülten tántorodik Montfort karjába.


IV. FELVONÁS

1. JELENET

Erőd udvara

Balról a börtöncellák előszobája, jobbról kapurostély, melyen át az erőd belsejébe látni, hátul katonák által őrzött pártázatos kapu.

ELŐJÁTÉK, RECITATIVO és ÁRIA

(Arrigo jelenik meg a kapuban, a katonák átengedik.)

ARRIGO
(Az egyik tiszthez)
A hercegnőhöz jöttem
a kormányzó nevében,
vele kívánok szólni.
Elém a foglyot!
(A tiszt a börtöncellák felé távozik. Arrigo a foglyok irányába néz.)
Engem vádol a sóhaj,
miattam vagytok itt,
ó, kedves társak!
Míg én, ki épp oly bűnös voltam,
ma láncot nem hordok.
Így lettem vétkes áldozat;
mert a sors fogta pártom,
nevemre hozta így a szégyent.
E könyörület bántó,
meggyalázott e jóság!
A tiszta erkölcs
az életemnél drágább.
Hogyan küzdhetek méltón
megvetésükkel szemben?
Tán nem is hajlandók látni,
szavamra egy sem hallgat.
Elvetemültnek hisznek,
büszke gőg lesz a vértjük.
Mindenki gyűlöl,
engem, ki kész meghalni értük.

Jajszó és bánat
könnyekkel vádol,
míg bennem lángol,
ég a szerelem.
Tündöklő álmom
szétfoszlott végképp;
én már a békét
így nem lelem.
Elűzve békém,
a boldog álom,
ah, már nem találom,
jaj, nem lelem!

Rettentő érzés,
mindenki gyűlöl,
megvetnek szívből.
Kínok kínja dúl!
Ám azt, hogy tőled
elvett e vétek,
mély megvetésed
hogy’ éljem túl?
A megvetésed, a megvetésed …
Ah, elvesztlek téged… Nem élem túl!

(Felfigyel.)
Ki az? Úgy félek!
Ó, jaj! Megáll a szívem! Elenám!
Ő jön, hogy átkot szórjon énrám!
Elátkoz engem! Elátkoz engem!
Ah! Szinte megfagy a vérem!
Mindennek vége! Mindenki elhagy!
Mindenki elhagy! Szánjatok, irgalom, szánjatok végre!
Hozzád könyörgök, esdek, szerelmem, ne vess meg!
Megbocsássad vétkem, ne űzz el!
Mindennek vége! Mindenki elhagy!
Mindenki elhagy! Szánjatok, irgalom, szánjatok végre!
Hozzád könyörgök, hozzád, szerelmem,
Ne lökj el, ne vess meg!
Meghalni volna jó, nem fájna úgy,
Mint megvetésed!

2. JELENET
ELENA, ARRIGO

NAGY KETTŐS

(Elena jön le a lépcsőn jobb felől egy tiszttel, ki Arrigóhoz irányítja, majd távozik. Elena Arrigóhoz közelít, majd ráismer.)

ELENA
Jaj, megremeg a szívem!
Csituljon el a mérgem!
Új gonosztettre készül az aljas áruló!

ARRIGO
(Rimánkodva)
Ó, fordítsd derűsen felém az orcád,
megbocsásd nagy vétkemet!
Esdekelve szólok hozzád:
engedd, hogy értetek haljak meg!

ELENA
(Gőggel)
Bűnödért nagy bért fizet
majd a lelkiismeret.
Megbocsássak? Neked? Ne kívánd,
azt ne várd, te áruló!

ARRIGO
Soha ártani én nem akartam,
de a végzet fordult ellenem.
Csak a látszat vádol a bajban,
de a szívem bűntelen!

ELENA
Csak a végzeted az, ami vádol,
lelked bűntől idegen?
Néked Isten megbocsáthat,
ám a néped soha nem!

ARRIGO
Soha ártani én nem akartam,
de a végzet fordult ellenem.
Csak a látszat vádol a bajban,
de a szívem bűntelen!
Csak a látszat, ami vádol,
csak a látszat, ami vádol,
ártatlan vádol, szívem bűntelen,
szívem bűntelen!
ELENA
Csak a sors, csak a sors,
csak a végzet, ami vádol,
de a szíved bűntelen?
Nagy az ég, neki számolj!
Nagy az ég, neki számolj,
de a nép csupa gyűlölet!
Nagy az ég, neki számolj,
de a nép odaveszett!
Ó, jaj!
Már a néped elveszett!

ELENA
(Megvetéssel)
Nem te voltál a hitvány,
ki kezemet lefogta;
s a zsarnok szívét
a büszke tőr
nem döfte át?

ARRIGO
(Kétségbeesve)
Atyámét!

ELENA
(Rémülten)
Atyádét?!

ARRIGO
Íme szívem halálos terhű titka:
a végzetteljes kapcsolat,
mi bűnöm szörnyű nyitja,
mi szégyenkezni kényszerít,
s elvette becsületem.
Én árulásra kárhozott,
mondd, mit tehettem volna?
Te hasztalanul adtad
fivéredért a sorsod.
Nekem többet kellett tennem:
gyűlölt atyámért így lettem becstelen!

ELENA
(Részvéttel)
Megrendít gyászos titka,
s e mély töredelem.

Ha nem álnok szóval ámít,
uram, oszlasd már a bánatát!
Te, ki látod, békét áhít,
uram, add meg óhaját!
Ha nem álnok, ha nem álnok,
könyörülj hát!
Uram, látod bánatát, nagy bánatát,
te szánd fájdalmát!
ARRIGO
Hidd el, álnok szó nem ámít,
gyötrő kín, mely engem bánt!
Csak az ég, csak az ég ura látja, mi fáj itt,
ő látja lelkem bánatát,
ő ki lelkembe lát!

ELENA
S a gyűlöletes kötelék?

ARRIGO
Már szétszaggatta szívem!
És visszadobtam kenyerét,
mit ő kínált fel nékem!
Itt állok újra szabadon,
a gyűlölettől égve!

ELENA
Eldobsz hatalmat, rangot?

ARRIGO
Mindannak örökre vége!
Csak egy, amit tőle kérhetek,
ha bántja, hogy szenvedek:
ha véled én nem élhetek,
haljak meg hát, haljak hát veled!

ELENA
Arrigo,
nem kell a szívem kérned,
már megbocsátott néked,
s a szégyen lángja éget,
hogy balgán megvetett.
Egy áldott, égi szóra
megenyhül, csitul e kín.
Imádlak, te drága
– e szót kimondva
megnyugszik lelkem,
s nem félem már a sírt.

Gyűlölködésnek átka
népeddel harcba hívott;
ez lett szerelmünk gátja,
egymástól elszakított.
Arrigo, Isten áldjon!
Megőrizd emlékemet!
Ha eljő halálom,
már nyugodtan várom,
te leszel álmom,
ha sírom eltemet.
Ah! Emlékezz rám!
A lelkem’ hívja már a menny!
Ah! Emlékezz rám!
A lelkem már hívja a menny,
s téged vár fenn!

ARRIGO
Te vársz reám? Te vársz reám?
Te vársz reám?

Mint sűrű éjben
a fény sugára,
e szó oly drága:
feloldoztál!
Már bármi érjen,
én bátran állom,
ha jő halálom,
immár, ah, immár véled ér!

ELENA
Mint égi lángja
a napsugarának,
a bűnbocsánata
úgy száll rád!
Ha bármi várna,
én bátran állom,
ha jő halálom,
immár, ah, immár véled ér!

ARRIGO
Nem vádolsz többé a vétkemért?

ELENA
Nem!

ARRIGO
Ah!
Mint sűrű éjben
a fény sugára,
e szó oly drága:
feloldoztál!
Hát bármi érjen,
én bátran állom,
ha jő halálom,
immár, ah, immár véled ér!
ELENA
Ah!
Mint égi lángja
a szép napsugárnak,
ím, a bűn bocsánata
rád úgy száll!
Akármi érjen,
már nyugodtan állom,
ha jő halálom,
ah, immár véled ér!

Várjon bármi sors csapása, bátran állom!

ARRIGO
Várjon bármi sors csapása, bátran állom!

ELENA
S ha jő halálom, s ha jő halálom,
melletted ér, melletted ér!
ARRIGO
Ha jő halálom, a vég,
ha jön halálom, melletted ér!

ELENA
Várjon bármi sors csapása, bátran állom!

ARRIGO
Várjon bármi sors csapása, bátran állom!

ELENA
S ha jő halálom, s ha jő halálom,
melletted ér, melletted ér!
ARRIGO
Ha jő halálom, a vég,
ha jön halálom, melletted ér!

ELENA
Több vád tőlem így nem ér!
Több vád tőlem így nem ér!
Majd a végzetem véled ér.
ARRIGO
Több vád tőled így nem ér!
Több vád tőled így nem ér!
Majd a végzetem véled ér.

Melletted ér!

ELENA
Melletted ér!

ELENA, ARRIGO
A boldog vég melletted ér!

3. JELENET
ELENA, ARRIGO, PROCIDA

JELENET és NEGYEDIK FINALE

(Katonák kíséretében feltűnik Procida.)

PROCIDA
(Halkan Elenához, Arrigóra nem pillantva.)
Itt van a hír, mit oly epedve vártunk!
Ez az írás a börtönkapun lopva juthatott át!

ELENA
(Olvas)
„Aragónia hajót küld népeteknek,
fegyverrel, s pénzzel telve;
már kikötésre készül…”

PROCIDA
(Csüggedten)
S én e láncokba verve!
Ó! Vajha vérem árán ki tudnék jutni!
Egy napra…! Egy percre…!
Add, hogy vágyam beteljen,
Istenem add, s vedd éltem!
(Észreveszi Arrigót)
Ám, ki ez itten?!
Mit keres az oldaladon, úrnőm?

ELENA
Azért jött ő, hogy bűnét mentse…

PROCIDA
Hogy újra tőrbe csaljon!

(Belép Montfort, Bethune és több tiszt követi)

Íme, jő már a társa!

4.JELENET
ELENA, ARRIGO, MONTFORT, BETHUNE és TISZTEK

BETHUNE
(Montforthoz, Elena és Procida felé mutatva)
Uram, velük mi lesz?

MONTFORT
Gyónjanak gyorsan, aztán a vérpad.

BETHUNE
A város lázadozva forrong…

MONTFORT
Fegyverben álljon mindenütt az őrség,
parancsszómra várva,
egyetlen pisszenés ha hallik,
a megtorlása: élet.
Minden értve?

BETHUNE
Így lesz minden.
(Meghajolva távozik.)

5. JELENET
ELŐBBIEK, kivéve BETHUNE

ARRIGO
(Montfort-hoz)
Mit készülsz tenni?

MONTFORT
Néhány perc van hátra,
s a pártütők nyakára
lesújt a bárd.

ARRIGO
Meghalnak?!

PROCIDA
(Magában, fájdalommal)
Most kell meghalnom, nagy Isten?
A hon jövendő sorsa függhetne tőlem!

ARRIGO
(Montfort-hoz)
Kevély ne légy, kegyelmezz meg!
Hallgass rám, kérlek, vagy
vélük együtt végezz ki engem!

ELENA
(Örömmel Procidához)
Hallod, mit kért?

PROCIDA
(Ridegen)
Nos, arra rá is szolgált: pusztuljon el!
De köztünk nincs helye!
(Arrigóhoz)
Tűnj el! Tűnj el!
Vértanúk sorsára te nem vagy méltó.

ARRIGO
Ah!

MONTFORT
(Arrigóhoz)
Ők sértegetéssel adnak hálát néked,
ki vér vagy tőlem!

PROCIDA
(Megdöbben)
Mit?!

ELENA
Ő az apja.

MONTFORT
S te vélük együtt vérpadra lépsz fel inkább,
minthogy vélem élhess?

PROCIDA
Ő… az apja! Ő… az apja!
Teljesedjék be hát a sorsunk!

PROCIDA
Búcsúzom tőled, a vérpadra állva;
áldjon meg Isten, én szent hazám!
Meghalni érted! – szólít a végzet,
s bár az volt vágyam, bosszút nem álltam;
rád szégyen vár!

MONTFORT
Ha végre forró fejük levágtam,
nem támad többet

az ártalmas láz!
ARRIGO
Ah! Ha téged, úrnőm, a vérpad vár ma,

egyetlen sír lesz ez a táj!

MONTFORT
Haláluk áldás Szicíliára,
úgy vár a béke,

a megtisztulás!
ARRIGO
De meg ne halj, lelkemnek álma,

avagy rám is a végem vár!

PROCIDA
Rabláncra verve
vár a vérpad!
ARRIGO
Haljak meg hát!
Haljak meg hát!
MONTFORT
A vesztük hoz majd
Megtisztulást!

PROCIDA
S bosszút nem álltam,
rád szégyen vár!

ELENA
Szicíliám, te drága,
utolszor látom tájad!

A lelkem égbe száll ma
de vigaszt nem talál!
ARRIGO
Ha vérpad vár ma reád,
csupán egy sírvilág e táj!
MONTFORT
Ha végre majd gaz fejük levágtam én,
nem dúl a láz!
PROCIDA
Búcsúznom kell,
és te bús igát viselsz, szegény hazám!

MONTFORT
Lesújt a hóhér bárdja!

Lesújt a hóhér bárdja,
s többé nem dúl a láz!
Ha elpusztulnak, áldást hoz Szicíliára,
és megtisztulást!
Békét hoz majd rád!
PROCIDA
Láncra verve vár a vérpad!
Bosszút nem álltam,
bár az volt vágyam, s rád szégyen vár!
Rád szégyen vár!
ELENA
Lelkem,
lelkem égbe szállva
nem várhat vigasztalást!
Nem várhat árva lelkem vigasztalást!
ARRIGO
Nem, meg nem halsz!
Nem, meg nem halsz!
Nem, meg nem halsz, lelkemnek álma,
vagy végem vár rám,
s véled rám bús végem vár!

PROCIDA
Ősi földünk,

most búcsúzom.
Rút igát hord a nép, nincs remény,
s nincs ki majd bosszút áll szégyenén.
Bosszúért felkiált szent hazám;
vértanúk kínja vár, vérpadon kínhalál vár!
Láncra verve vár a vérpad!
Bosszút nem álltam,
bár az volt vágyam, s rád szégyen vár!
Rád szégyen vár!
Rád szégyen vár!
Rád szégyen vár!
Csak szégyen vár, csak szégyen vár!
ELENA
Szicíliám, te drága,
utolszor látom tájad!
A lelkem égbe száll ma
de vigaszt nem talál!
Lelkem,
lelkem égbe szállva
nem várhat vigasztalást!
Nem várhat árva lelkem vigasztalást!
Ősök tája, szívem fájva fáj!
MONTFORT
Vesztük áldás Szicíliára,
Megtisztul földje!
Lesújt a hóhér bárdja!
Lesújt a hóhér bárdja,
S többé nem dúl a láz!
Ha elpusztulnak, áldást hoz Szicíliára,
és megtisztulást!
Békét vár e táj!
Boldog táj!
Boldog táj!
Békéd lesz már!
Békéd lesz már!
ARRIGO
Meg nem halsz te, lelkem álma,
vagy ma még végem vár rám!
Nem, meg nem halsz!
Nem, meg nem halsz!
Nem, meg nem halsz, lelkemnek álma,
vagy végem vár rám,
s véled rám bús végem vár!
Nem, meg nem halhatsz,
vagy várjon rám a végem már!
Haljak meg hát!
Haljak meg hát!
Ah!

PROCIDA
Az Isten óvjon hát!

SZERZETESEK
(kintről)
De profundis clamavi ad te, Domine!
Domine! Exaudi orationem meam!

PROCIDA
(Elenához)
Leányom, imádkozz!
Letérdepeljünk csendben!
A menny kitárul fényesen…

ELENA
Fivérem vár ott engem!

ARRIGO
(Montfort-hoz)
Ó, adj, ó, adj kegyelmet,
avagy a vérpadra
vélük együtt engedj!

MONTFORT
(Fölháborodva)
Mit? Örülj, hogy néked,
cinkosuknak nem kell félni!
Mi jogon kéred, hogy én
e lázadókat hagyjam élni?
Ám jól van, legyen! Teérted
úgy lesz, te hűtlen gyermek!
Szólíts atyádnak engem,
és e szóért kegyelmet nyernek!

ARRIGO
Nagy ég!

MONTFORT
(Az erőd kapun betóduló tömegre mutat)
Egy nép hiába esdekel,
de tőled egy szó elég!
Mondd ki hát! Mondd, „Apám vagy.”
– és rájuk nem sújt a vég!

ELENA
(Arrigóhoz)
Soha ne mondd atyádnak őt!
Meghalni kész vagyok.

ARRIGO
(Reményvesztetten)
Ó, úrnőm!

ELENA
Megbántad bűnödet, többet már ne tégy!

MONTFORT
(Erőszakosan)
Mondd, hogy „Atyám vagy.”,
s kegyelmet nyernek ők!
Mondd, csak egyszer! Mondd!

ELENA
Soha ne mondd atyádnak őt,
és megbocsátok én!

ARRIGO
Segíts meg, ó, nagy Isten!
SZERZETESEK
(kintről)
De profundis clamavi ad te, Domine!
Domine exaudi vocem meam!

(Megnyílik a rács jobb felől; láthatóvá válik a nagy ítélkező terem, melyhez egypár lépcsőfok vezet, s ahol négy bűnbánó fohászkodik éppen, s néhány katona áll fáklyákkal. Az első lépcsőfokon áll a hóhér, bárdjára támaszkodva.)

ARRIGO
Mit látok?!

MONTFORT
(Ridegen)
Kifente pallosát a hóhér, és csak
arra vár, hogy intsek!

ARRIGO
Kegyetlenül a vérüket ne ontsad!

(Két vezeklő elindul a lépcsőn , az egyik Procida, a másik Elena felé, hogy magával vigye.)

PROCIDA
(A vezeklőkhöz)
Induljunk hát!
(Elenához)
Halálba menjünk!

ELENA
Dicsőség!

ARRIGO
Ó, úrnőm!
Ó, úrnőm!

PROCIDA
Szép ősi földünk…

SZERZETESEK
De profundis!

ELENA
Szép ősi földünk…

ARRIGO
Borzalom!

ELENA, PROCIDA
…óvd ég!
SZERZETESEK
De profundis!

NŐK
Irgalom!

SZERZETESEK
De profundis!

(A hóhér átveszi Elenát)

NŐK
Irgalom!

SZERZETESEK
De profundis!

ELENA, PROCIDA
Ég áldjon téged,

SZERZETESEK
De profundis …

ELENA, PROCIDA
Szicíliám, te drága!
NŐK
Irgalom!

SZERZETESEK
… clamavi …

(Elena éppen fellép a terem lépcsőjére, mikor Arrigo kiáltásban tör ki)

Örökre Isten áldjon!
NŐK
Irgalom!
ARRIGO
Kegyelmezz! Atyám vagy!

MONTFORT
E szóra vártam én!
NŐK
Irgalmat adj!
SZERZETESEK
… ad te, Domine!


ARRIGO
Atyám vagy!

MONTFORT
(A hóhérhoz)
Ne sújtson le bárdod! Megálljunk!
Kegyelmet nyernek.
(Procida és Elena katonáktól körbe véve lemennek a lépcsőn, s Montfort előtt megállnak.)
Sőt, többet teszek ennél:
Hogy megszűnjék az átok,
a béke zálogául
a hercegnő s a gyermek
frigyét most megáldom..

ELENA
(Visszafojtott hangon)
Soha!

PROCIDA
(Elenához halkan)
Fogadd el! Fivéred... Tegyed érte...
A haza... A vágyunk! Tedd meg értük!

MONTFORT
(A néphez fordulva)
Békében távozzatok!
Megleltem gyermekem!

ELENA, ARRIGO
Mi váratlan nagy öröm ez,
A sok bánatnak vége!
Az ajkam néma, félve
most szóra nem talál!
Nem!
Nem talál! Nem talál!
MONTFORT
Mi boldogság, mi nagy öröm:
a sok bánatnak vége!
Kiáltsa mind az égre:
ránk a béke vár
Kiáltsa mind az égre:
ránk a béke vár
Kiáltsa mind az égre:
ránk a béke vár
NÉP
Mi boldogság, mi nagy öröm:
a sok bánatnak vége!
Kiáltsunk hát az égre:
reánk a béke vár!
Szálljon hát
fel az égre:
a béke vár, a béke vár!
PROCIDA
(Magában)
Mi boldogság, mi nagy öröm!
E föld rászolgált régen.
De jajszó száll az égre;
a bosszú készül már!
A véres!
A bosszú készül már!
A szörnyű, véres bosszú
készül már, az készül már!

ELENA, ARRIGO
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
Szerelmed, édes hívem,
e földre nyugtot ád!
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
Szerelmed nyújtja, hívem,
a béke zálogát.
Szerelmed nyújtja majd a béke,
a béke zálogát.
A béke zálogát!
A béke zálogát!
KÓRUS
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
A nászuk őrzi híven,
majd a béke zálogát!
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
A nászuk őrzi híven,
majd a béke, a béke zálogát!
Várva várt boldogság!
Már a béke zálogát!
MONTFORT
Az édes mámor elragad!
Öröm fog el! Megrészegíti a szívem.
Ah! E nász majd őrzi híven
A béke zálogát.
Átjár a vágyva vágyott, a várva várt boldogság,
mert kézfogójuk híven őrzi
immár a béke zálogát!
PROCIDA
A kéjes, boldog állapot
nem tart soká – nem tart soká, azt ígérem!
Ah! A sértett nép nevében
a bosszú sújt le rád!
A nép nevében vár rátok a bosszú,
a gyászos megtorlás!
A nép nevében vár rátok a bosszú,
a gyászos megtorlás!

ARRIGO
(Montfort-hoz)
Kérlek, a vágyunk teljesítsd,
s boldog leszek én! Ó, tedd meg!
Már holnap este kézfogónk legyen!

MONTFORT
Ma egybe keltek!
Ma este, hogyha alkonyul,
s az ég veresbe’ fürdik,
ha kondul majd az estharang!

ARRIGO
Tündérmesének tűnik!

PROCIDA
(magában)
Ily gyorsan?
Nagy Isten, adj erőt
a szörnyű tettre majd!

ELENA
Csak álom! Csak álom!
Enyém vagy hát?
ARRIGO
Csak álom! Csak álom!
Enyém vagy; higgyem végre hát?
MONTFORT
A béke, a béke,
a béke ráköszönt e tájra most végre hát!
PROCIDA
Jajjal, jajjal,
bosszúnk jajjal tör majd rád!
KÓRUS
A béke, a béke,
a béke szálljon végre ránk!

PROCIDA
Nem lesz béke, míg ők élnek,
szóljon bármily boldog ének,

a rabság érjen véget,
úgy vár csak béke ránk!
A kéjes, boldog állapot
nem tart soká, ígérem,
a sértett nép nevében
már a régen érlelt bosszú sújt le rá!
Nem lesz béke, míg ők élnek,
szóljon bármily boldog ének,
a rabság érjen véget,
úgy várhat béke ránk majd!
És e kéjes, boldog állapot
nem tart soká, mert a régen érlelt,
szörnyű, véres bosszú sújt le rá!
Nem lesz béke, míg él az elnyomó.
Nem tart soká e jókedv,
a bosszú sújt le rá.
A nép nevében vár rátok a bosszú,
a gyászos megtorlás!
A nép nevében vár rátok a bosszú,
a gyászos megtorlás!
Véget ér e boldogság,
zord bosszú sújt le rá!
Majd a mámor véget ér,
a bosszú sújt le rá!
Véget ér e boldogság,
zord bosszú sújt le rá!
Majd a mámor véget ér,
a bosszú sújt le rá!
Vár rátok már a véres bosszú,
hozva néktek száz halált!
Vár rátok már a véres bosszú,
hozva néktek száz halált!
Száz halált, száz halált, száz halált
hoz rátok bosszúnk, száz halált!
ELENA, ARRIGO
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
Szerelmed nyújtja, hívem
majd a béke zálogát.
Az édes mámor elragad,
megrészegíti szívem!
Szerelmed nyújtja, hívem
a béke zálogát.
A hű szerelem nyújtja a béke,
a béke zálogát,
majd a béke zálogát,
majd a béke zálogát!
Vár rá a boldogság,
vár rá a boldogság!
Rá a béke mámort ád,
mámort ád, mámort ád!
Vár rá a boldogság,
vár rá a boldogság!
Rá a béke mámort ád,
mámort ád, mámort ád!
Szívünk nyújtja a béke zálogát.
Szívünk nyújtja a béke zálogát,
zálogát, zálogát, s mámort ád, mámort ád!
MONTFORT
Az édes mámor elragad,
megrészegül így a szív,
megrészegül a szív,
megrészegül minden szív.
A mámor járja át a szívet,
mert a nászuk őrzi híven
a béke zálogát.
Átjár a vágyva vágyott,
a várva várt boldogság,
mert kézfogójuk híven őrzi immár
a béke zálogát!
Részeg mámor az, mi elragadja már,
Átjárja szívünket.
Részegítő kábulat
átjárja szívünket.
Részegítő kábulat
járja át szívünk.
A nászuk őrzi híven immár
örök béke zálogát!
A nászuk őrzi híven immár
örök béke zálogát!
Ránk talált, ránk talált,
ránk talált,
az áldott béke ránk talált!
KÓRUS
Átjár a vágyva vágyott, a
várva várt boldogság,
mert kézfogójuk híven őrzi
immár a béke zálogát!
(Lásd a béke zálogát!)
Részegítő mámor
átjárja szívünket!
Részegítő kábulat
járja át szívünket!
Részegítő mámor
átjárja szívünket!
Részegítő kábulat
járja át szívünket!
Mámort ád, mámort ád!
Ránk talált, ránk talált,
ránk talált, ránk talált,
az áldott béke ránk talált!

(Az őrség épületéből poharakat és üvegeket hoznak elő; a francia katonák együtt isznak a szicíliaiakkal. Montfort kézen fogja Arrigót és Elenát. Procida közeli barátaival marad.)

V. FELVONÁS

Gazdag kert Montfort palermói palotájában

Hátul lépcsősor, mely a kápolnához vezet; a
kápolnának csak a kupolája látszik a fák lombja fölött.
Jobbra a palota bejárata.

1. JELENET

KÓRUS

LOVAGOK
Víg ünneplő dal száll;
a szívünkből szól!
A menyegző tart már,
a jókedvünk forr!
A bőség jött el; vár
sok tánc és sok bor!
Mily áldott a béke,
mind érezzük jól!
Éljen hát a láng,
mely a szívet gyújtja fel!
Éljen, éljen a béke!
Éljen, éljen a béke!
Éljen soká, éljen a csók!

LEÁNYOK
Hazánk egén felgyúló csillag,
bocsáss reánk tündöklő fényt!
Orcád csodás, fehér virág,
vidám, ártatlan, szép!

LOVAGOK
Éljen, éljen a csók!

LEÁNYOK
Hazánk egén szivárvány virrad
miránk nyomán boldogság száll.
Kövesd tovább szíved szavát,
békét és üdvöt hozz ránk!

LOVAGOK
Víg ünneplő dal száll;
a szívünkből szól!
A menyegző tart már,
a jókedvünk forr!
A bőség jött el; vár
sok tánc és sok bor!
Mily áldott a béke,
mind érezzük jól!

LEÁNYOK
Hazánk egén szivárvány virrad
miránk nyomán boldogság száll.
Kövesd tovább szíved szavát,
békét és üdvöt hozz ránk!
LOVAGOK
(Tenor, Basszus II)
Vígan, vígan, vígan járd, dalolj!
Vígan járjad hát, éljen a csók!
(Basszus I.)
Vigadj, vigadj, vígan ropjad, dalolj,
Vigadj, vigadj, vígan ropjad, dalolj,
Vigadj, vigadj, vígan ropjad, éljen a csók!
Vigadj, vigadj, vígan ropjad, éljen, kell a csók!


LOVAGOK
(Tenor)
Éljen a boldog béke, éljen a csók!
Éljen, éljen a béke, éljen a jókedv, éljen a csók!
(Basszus)
Vigadj, vigadj, vígan ropjad, éljen a csók!
Éljen hát a béke és a jókedv, éljen a csók!
LEÁNYOK
Szép, áldott a béke
És áldott a csók!
Ah! Ah! Ah!
LOVAGOK
(Tenor, Basszus)
Éljen, éljen a béke, éljen a jókedv, éljen a csók!

LEÁNYOK
Áldott nászoddal

Kövesd tovább szíved szavát,
áldott lészen úgy a béke és áldott a csók!
Ah! Ah! Ah! Ah!
LOVAGOK
Vígan, vígan, vígan járjad, vigadj, éljen a csók!
Éljen a béke, éljen a jókedv, éljen a csók!

LEÁNYOK
Áldott nászoddal

Kövesd tovább szíved szavát,
áldott lészen úgy a béke és áldott a csók!
LOVAGOK
Vígan, vígan, vígan járjad, vigadj, éljen a csók!

Éljen, éljen a béke!

LEÁNYOK
És áldott a csók!

LOVAGOK
Éljen, éljen a csók!

LEÁNYOK
És áldott a csók!

Áldott, áldott, áldott a csók!
LOVAGOK
Éljen, éljen a béke és éljen a csók!

(Elena jön jobbról, a palota lépcsőjén, menyasszonyi ruhában. A leányok elébe járulnak, s virágot nyújtanak át neki.)


2. JELENET
ELŐBBIEK, ELENA

SICILIANA



ELENA
Hadd mondok hálát tinéktek;
e sok virág oly szép!
Jó látnom, rózsálló arcotok
mily boldog pírban ég!
Ó, jól tudom, hogy én
a fényes ég kegyeltje vagyok,
hisz’ tőletek, e szív
már annyi jót, s annyi szépet kapott!
Hálás nagyon, hálás nagyon a szív, a szív!
Oly andalító édes álom,
mely ismeretlen üdvöt ád;
a mennyek ajtajában várom,
hogy kábulatba ejt a vágy!
Szerelmes szívem megrészegíti
a boldog vágy, a boldogság!

LEÁNYOK
A hű szívért boldogság szálljon most rád;
dicső, délceg bajnok, ki méltó hozzád!
URFIAK:
Éljen a béke! Égjen a láng!
Éljen, éljen, égjen a láng!

ELENA
Hazámnak áldott tája,
reád most új nap kél!
A véres bosszú ma véget ér,
mit úgy megszenvedtél!
A fátyol fedje el,
hogy egykor félve rettegett a szív;
rám vár a boldog nász,
s ez rád is épp oly szép jövendőt hív.
Hálás vagyok; hálás nagyon e szív, e szív!
Oly andalító édes álom,
mely ismeretlen üdvöt ád;
a mennyek ajtajában várom,
hogy kábulatba ejt a vágy!
Szerelmes szívem megrészegíti
a boldog vágy, a boldogság!

LEÁNYOK
Szerelmes szíved, szerelmes szíved
betölti végre már a boldogság!
LOVAGOK
(Tenor)
Éljen a fáklya, éljen a fáklya,
melytől a szívedben felgyúlt a láng!
(Basszus)
Éljen a fáklya, amelytől kigyullad a láng!

ELENA
Az édes
álom vár rám, mely mámort ád!
Vár rám az álom, mámort ád!
Elbódít, elkábít, átjár a vágy!
Ah! A szívem átjárja a vágy!
A vágy, a vágy átjár!
LEÁNYOK
Nagy boldogság tölt el most hát!
Hű szíved már várja hű párja,
ó, mily boldogság, ő méltó hozzád!
Mily szép! Oly soká várt reád!
Csókot ád, ki méltó lesz hozzád, és vár a boldogság!
LOVAGOK
Éljen a fáklya, hadd égjen a láng!
Hát éljen, a fáklya,
és égjen hát a szíved mélyén forrón lobbant láng!
Hadd égjen a láng!
Lánggal égjen!
Lánggal égjen hát a szíved mélyén gyújtott forró vágy!

(Elena elbocsátja a leányokat, azok távoznak. Arrigo elgondolkodva jön le hátul a lépcsőn.)

JELENET

ARRIGO
A lanyha szellő járja
körbe vígan arcom,
s az édenkertnek illatával
bódít el.
A lágyan ringó tenger
halk mormolását hallom,
míg összecsendül hangom
édes énekkel.
Oly szép! Oly szép!
A fényben fürdő rétek,
a dúsan nyíló kertek,
mind azt suttogja:
vágyam teljesül,
a vágyam teljesül!

ELENA
Amíg csak egyet dobbanni bír,
e szív csak érted ver!

ARRIGO
Hogy szíved értem dobban,
ó, te áldott, jó,
e bútól megtört szív
sebére áldó szó!
A mennyek országába
nékem utat tár.
Mind elfeledve kínját
lelkem téged vár!
Te szép, te jó!
Te lenge szárnyú angyal,
te égi fénysugár,
az Isten küldött el,
hogy békét hozz,
hogy békét hozz,
hozz fényt reám!

ELENA
Amíg csak egyet dobbanni bír,
e szív csak érted ver!

ARRIGO
Az Isten küldött el,

ah, téged küldött, hogy fényt hozz rám!
ELENA
Ah! Ez a szív csak érted ver!

Csak érted ver!

ARRIGO
Hogy fényt hozz rám!

ELENA
Csak érted ver!

ARRIGO
Hogy fényt hozz rám!

ELENA
Csak érted ver!

ARRIGO
Ah! Hogy végre fényt hozz rám!

(Néhány lovag jelenik meg jobb felől, a palotából, Arrigót keresik, aki Elena jelzésére úgy dönt, hogy követi őket.)

Most engedj, kérlek, szaladok:
atyám üzent, hogy vár rám!
Csak néhány perc és jövök is!

ELENA
Öröm jöttödre várnom!

ARRIGO
Ég áldjon!

ELENA
Ég áldjon!

ARRIGO
Ég áldjon!

(Arrigo belép a palotába. A hátsó lépcsőn Procida érkezik.)

3. JELENET
PROCIDA, ELENA

NAGYJELENET és ZÁRÓ HÁRMAS

PROCIDA
Reád, felséges asszony, e naptól
nemzeti hősként tekint népünk.

ELENA
Miért?

PROCIDA
(Fojtott, örömteli hangon)
Hiszékeny ellenségünk védtelen hagyja
– amíg az ünnep tart – szerte a várost.
Miközben balgán, dorbézolásba kezdve
mind boldogan ünnepel majd;
nem is sejtik vesztük.

ELENA
(Aggódva)
Mi veszély leshet rájuk?

PROCIDA
Előtted fel kell tárjuk.
(Visszafojtottan)
Ajkadról alig szállt a forró esküszó,
épp véget ért a nagy templomi ünnep,
harangszó zeng, adva hírül a népnek,
ez a hang lesz a jelzés,
s Palermónkat vérben megfüröszti a bosszú!

ELENA
Szentségtörés!
Itt?! Az oltár előtt?!
Épp mikor esküt tettem?

PROCIDA
Föláldoznád egy szóért
hazádnak földjét?
Én bármit feladnék…

ELENA
Becsületed?

PROCIDA
Még azt is!

ELENA
Soha!

PROCIDA
Elhiggyem én,
hogy szíved eddig süllyedt?
Szeretni volnál képes
ellenséged fattyát?
Hiszen ő is a zsarnok
frankok vére!

ELENA
Ő a férjem!

PROCIDA
Még védeni mered?

ELENA
Igen!

PROCIDA
Ellent mondasz?

ELENA
Szilárdan!
(Meglátja a palotából kilépő Arrigót)
Oda nézz! Jön már!

PROCIDA
Hát rajta, neki hírt adj!
Fuss gyorsan, sose bánjad!
Hadd várjon rám a vérpad!

ELENA
Kiket árulok el! Ó, jaj!

PROCIDA
Hát rajta, indulj, néki hírt adj!
Menj csak gyorsan és ne bánjad,
sose bánd, hogy ezért a fejem hull;
vérpad, hadd várjon rám a vérpad,
hadd várjon rám a vérpad!
Csak rajta, gyorsan indulj már!
ELENA
Nem tehetem! S megöljem tán a férjem?
Ó, jaj, hogy’ ölném meg?!
Hogy’ ölném meg?! Hogy’ ölném meg?!

ARRIGO
(Boldogan siet Elenához, ki lehajtott fővel fogadja)
Ím, esküvőnket hirdeti,
fent száll a francia zászló,
és visszhangot ver harsogón,
árad szét a fényes kürtszó!

ELENA
„Ajkadról alig szállt a forró esküszó, …”

ARRIGO
Ne várass, drága, jöjj már!

ELENA
„… épp véget érne a templomi ünnep, …”

ARRIGO
Hisz’ vár reánk az oltár!

ELENA
„…harangok hangja
jelet ad majd a népnek,
Jön a vérengző bosszú!”
Ó, jaj! E percben mit tegyek, ó, nagy ég?

ARRIGO
(Elenát figyeli.)
Ajka reszket! Az arca milyen sápadt!
Mi az, mi rémít, és előlem rejted?
Ne hallgass! Ó, mondd csak!

PROCIDA
Úgy! Mondd csak! Volna merszed?

ELENA
Szörnyű a sors!

ARRIGO
Ne hallgass, kérlek!

ELENA
Rám sújt a végzet!

ARRIGO
Vad rémületet érzek!

PROCIDA
Benned hisz még hazádnak földje,
oltalmazd hát, megváltó légy!
Bátyád mit kért, emlékezz rá!
Az igaz út, amire lépj!
Az igaz út, amire lépj!
ELENA
Őt félrelökjem, áruljam el?
Szánj, drága bátyám, esengve kérlek!
Erősítsd lelkem, oszlasd a kínt!
Könyörülj, bátyám – esengve kérlek!
Erőt adj nékem, oszlasd a kínt!
ARRIGO
Szólalj meg, kérlek! Jaj, rettentő félsz!
Ne hallgass! Ne várj, szólalj meg hát!
Mért is hallgatsz? Nagy baj van, érzem!
Csak szólj és űzd el a rettegést!

ELENA
Ó, szánj meg, bátyám, szánj meg, jaj,
oszlasd, oszlasd a kínt!
PROCIDA
Hát most gondolj rá, mit bátyád kért!
Emlékezz rá, mit kért!

ARRIGO
Csupán egy pillantásod kérem,
Egyetlen szótól megnyugszom én!

ELENA
Bátyám, oszlasd a kínt!
PROCIDA!
Emlékezz rá, mit kért!

ARRIGO
Ha hallgatsz, félek, nagy baj van, érzem!
Szólj hát, és űzd el a rettegést!

ELENA
Erősítsd lelkem, oszlasd a kínt!
Könyörgök, bátyám, erőt adj nékem, oszlasd a kínt!
Kérlek, oszlasd e szörnyű kínt!
Erősítsd lelkem, oszlasd e kínt!
Könyörgök, bátyám, erőt adj nékem, oszlasd a kínt!
Kérlek, oszlasd e szörnyű kínt!
ARRIGO
De te csak hallgatsz, nagy baj van, érzem!
Oh, szólalj hát, és űzzed messze a rettegést!
De te csak hallgatsz, nagy baj van, érzem!
Oh, szólalj hát, és űzzed messze a rettegést!
PROCIDA
Emlékezz rá, amire kérlelt, az igaz útra!
Emlékezz rá, emlékezz rá!
Csak igaz út, amire lépj! Emlékezz rá!
Emlékezz rá, fivéred kért! Ő! Az igaz útra!
Emlékezz rá, emlékezz rá! Csak igaz út, amire lépj!
Emlékezz rá!

ELENA
Essen meg, bátyám, rajtam a szíved;
erőt adj nékem, oszlasd a kínt!
Oszlasd el, kérlek, e szörnyű kínt!
Oszlasd el, kérlek, e szörnyű kínt!
Irgalmazz hát!
ARRIGO
Egyetlen szótól megnyugszik lelkem,
Szívemből űzd el a rettegést!
Szívemből űzd el a rettegést!
Szívemből űzd el a rettegést!
Vad rettegés!
PROCIDA
Emlékezz rá, bátyád hogy’ kérlelt!
Megmondta ő, hogy merre lépj!
Megmondta bátyád, hogy merre lépj!
Megmondta bátyád, hogy merre lépj!
Emlékezz rá!

ELENA
(Egy pillanatig Procidát és Arrigót nézi, majd mély megindultsággal az utóbbihoz fordul.)
Nem lehet összetörni köztünk a múltnak gátját.
Feltűnt bátyámnak hajthatatlan árnya!
Vérben ázva… előttem áll!
Kérlek, bocsáss meg érte!
Nem leszek párod soha.

ARRIGO
Mit mondasz?

PROCIDA
Nagy Isten!

ELENA
Már e házasság sohasem köttetik meg.

ARRIGO
(Kétségbeesetten)
Szerelmem eltaszítod?

PROCIDA
(Dühödten, félre)
Így elárulja bosszúnk!

ELENA
Menj! Menj! Kerüld el az oltárt!

Menj már!
ARRIGO
Szerelmed játék volt tán?

PROCIDA
Bosszútervünknek vége!

ARRIGO
Szerelmed játék volt tán?
ELENA
(Magában)
Isten áldjon, lelkem!

ARRIGO
Ah!
PROCIDA
Bosszútervünknek vége!

ELENA
(Magában)
Megóvlak még úgy is, ha én halok meg érte!

ARRIGO
Meggyaláztad árva szívem,
lépre vitt a csalfa szó!
Porba sújtod balga híved,
verjen átkom, áruló!
Már a tőrt szívembe döfted!
Érted én ma meghalok!
Ó, te csalfa! Áruló!
Isten áldjon, búcsúzom tőled!
Isten áldjon, búcsúzom tőled!
Mert a szívem összetörted, bárhogy fáj,
légy te átkozott!

ELENA
Nem hazudtam, hű a szívem!
Néked én nem árthatok!
(Már csak egy út maradna nékem:
óvom őt, ha meghalok!
Óvom őt, meghalok!)
Már a nászharang ne szóljon!
Már a nászharang ne szóljon!
Szörnyű gyászt ne hozzon és gyalázatot!
PROCIDA
Azt hazudtad, hű a szíved,
sorsod is feláldozod!
Felmutattál – becsapva minket –
honleányi alázatot!
Hitvány! Szálljon szégyen rád!
Ó, te álnok, gyalázat rád!
Hordd a latrok gyalázatát!
Hordd a latroknak gyalázatát!
ARRIGO
Ó, te csalfa!
Hűtlen asszony, álnok, csalfa némber!
Mindörökre búcsú tőled,
érted én ma meghalok!
Te csalfa!
Itt a végső búcsú tőled, bárhogy fáj,
megöl nagy bánatom!

ELENA
Tovább nem bírom elviselni már e terhet!
Tudjad meg hát!
Most szembeszállok érted…

PROCIDA
(Halkan Elenához)
Rút gyalázat lesz a részed.

ARRIGO
Beszélj! Hadd lássak végre mindent!

PROCIDA
Csak rajta!
(Halkan)
Vesd oda társaid prédául annak, aki bátyád megölte!

ELENA
Nem, nem, nem! Nem bírom!
(Arrigóhoz rohan)
Nem ámított ajkam, néked őszintén esküdött:
mint senki mást – szeretlek téged!
S nem leszek nőd soha!

ARRIGO
Meggyaláztad árva szívem,
lépre vitt a csalfa szó!
Porba sújtod balga híved,
verjen átkom, áruló!
Már a tőrt szívembe döfted!
Érted én ma meghalok!
Ó, te csalfa! Áruló!
Isten áldjon, búcsúzom tőled!
Isten áldjon, búcsúzom tőled!
Itt a végső búcsú tőled, bárhogy fáj,
megöl nagy bánatom!
ELENA
Élni fog! Megóvom őtet!
Hadd ne érje bántalom!
Meg ne halj, óvlak már!
Hadd ne érje bántalom!
Meg nem hal, meg nem hal!
Meg nem halhatsz, óvlak én!
Már a nászharang ne szóljon!
Már a nászharang ne szóljon!
Szörnyű gyászt ránk ne hozzon és gyalázatot!
PROCIDA
Azt hazudtad, hű a szíved,
sorsodat feláldozod!
Színleg áldozatra készen
hazád becsaptad ott!
Hitvány, gyaláz a földed!
Hitvány, gyaláz e föld!
Földünk átkot szór most rád!
Ó, te álnok, elátkoz néped!
Ó, te álnok, elátkoz néped!
Hordd a latroknak gyalázatát!

ELENA
Te élni fogsz! Megóvlak téged!
Te élni fogsz! Megóvlak téged,
Így már nem érhet téged,
nem érhet semmi bántalom!
Már nem érhet bántalom!
Már nem érhet bántalom!
Nem érhet téged bántalom!
Nem érhet téged bántalom!
ARRIGO
Te csalfa némber, szívem megölted!
Te csalfa némber, szívem megölted!
Érted én ma meghalok!
Itt a végső búcsú tőled,
mert te hűtlen, érted én ma meghalok!
Érted én ma meghalok!
Érted én ma meghalok!
Te hűtlen, érted meghalok!
Te hűtlen, érted meghalok!
PROCIDA
Örök gyalázat már a részed!
Örök gyalázat már a részed!
Néped átkoz, szálljon kínzó szégyen rád!
Aljas, álnok, míg élsz, szálljon szégyen rád!
Az árulókra szégyen vár!
Rád nagy átok száll!
Az árulókra szégyen vár!
Rád nagy átok száll!
Az árulókra szégyen vár,
Az árulókra szégyen vár!

5. (UTOLSÓ) JELENET
ELŐBBIEK, MONTFORT
(Montfort jön a palotából az összes francia lovag és úrhölgy kíséretében.)

ARRIGO
(Montfort elé siet)
Ó, jöjj csak, lásd, édesapám, megszakad árva szívem!
Elena, bátyja szellemárnyát látva,
– pedig vágyunk volt rég –
asszonyom nem lesz!

MONTFORT
Az baj.
(Elenához)
Hiába ellenkeznél, szíved legyőz!
Mi haszna lenne? Hisz’ látom:
szerelmes mind a kettő.
És én, akit zsarnoknak hívsz
(Elmosolyodik)
most hadd maradjak számodra zsarnok!
Kezedet add, leányom!
(Egymásba fűzi a fiatalok jobbját)
Megáldom boldog násztok.

PROCIDA
(A hátulsó lépcsőhöz megy, s kezét felemeli)
A bronzharangok zúgják
szerteszét a jó hírt!

ELENA
Megállj, nehogy engedd őket!

MONTFORT
Csak adják hírül,
hogy kezdődik az ünnep!
Esküdj…

ELENA
Ó, várj! Ne engedd, kérlek!
(Megszólalnak a harangok.)
Jaj, a vesztedre törnek!
Fuss, ha lehet! Menj! Rohanj!

MONTFORT
Mi baj van, lányom?

ELENA
Nem hallod ezt a hangot?

MONTFORT
A város népe ujjong.

ELENA
Az estharang a jel!

ARRIGO
A nászra.

PROCIDA
Bosszulásra!

(A lépcsőkről és mindenfelől szicíliai férfiak és nők rontanak be fáklyákkal, kardokkal, tőrökkel.)

PROCIDA, KÓRUS
Halálra! Halálra!
Itt a bosszúperc! Itt a bosszúperc!
Halálra! Halálra!
Itt a bosszúperc! Itt a bosszúperc!
Ne kíméld, ne sajnáld, öld őket!
Most a megtorlás perce van itt!
Ne kíméld, ne szánjad, ne sajnáld!
Halálra!

VÉGE