Verdi: ALZIRA

Ez a darab Magyarországon mindössze egy – koncert – előadást ért meg, ezt is kissé megkésve: 2005 márciusában, a Tavaszi Fesztivál keretében. A fenti fotó az egyik próbán készült. Mellékelem az akkori szereposztást és a darab akkor megjelent rezüméjét.

Verdi: Alzira - magyarországi bemutató

koncertszerű előadás

Alzira: Fodor Beatrix
Zamoro: Kóbor Tamás
Gusman: Rezsnyák Róbert
Alvaro: Bretz Gábor
Zuma: Mester Viktória
Ovando: Bundovics István
Ataliba: Asztalos Bence
Otumbo: Haramza László

Vezényel: Pál Tamás
Közreműködik: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara, Nemzeti Énekkar, karigazgató: Antal Mátyás)

Az Alzira Verdi nyolcadik operája, bemutatója 1845. augusztus 12-én volt a nápolyi S. Carlo Színházban. A híres és nagytekintélyű nápolyi operával ekkor lépett Verdi először szoros munkakapcsolatba, a színház sztárlibrettistája, Salvadore Cammarano írta az opera szövegkönyvét. Cammarano korábban több Donizetti- (mint például a Lammermoori Lucia, Roberto Devereux), Mercadante- (La vestale) és Pacini- (Saffo) opera sikeréhez járult hozzá és később Verdinek is írt újabb librettókat (A legnanói csata, Luisa Miller, A trubadúr). Valószínű, hogy Cammarano hírneve hozzájárult ahhoz, hogy Verdi – munkamódszerétől eltérően – a szövegkönyv kialakításában nem vállalt jelentős szerepet. Az operát nagyon rövid idő alatt, betegséggel küszködve komponálta. A premieren a kor nagyszerű énekesei működtek közre, de az opera csak mérsékelt sikert aratott. Később újra elővették és valamivel nagyobb sikerrel játszották, de a színpadokról ezután gyakorlatilag eltűnt. Bár 1967-ben Rómában újra színre vitték, az Alzira továbbra is ismeretlennek számít.
Az opera későbbi megítélésének alaphangját maga Verdi adta meg, amikor évekkel később így nyilatkozott: „Quella é proprio brutta” – micsoda csúnyaság. Ám az 1967-es felújítás tapasztalata és a Verdi-irodalom nem osztja ezt a vélekedést.
A darab Voltaire „Alzire, ou Les Américains” című drámájának cselekményét követi. A történet a 16. századi Peruban játszódik. Az inkák egyik vezére, Otumbo foglyul ejti Alvarót, a spanyol kormányzót. Kínzócölöphöz kötteti, ám szerencsére Zamoro, az inkák fővezére megakadályozza a gyilkosságot. Alvarót azzal engedi szabadon, hogy mondja meg a fehéreknek, az indiánok nem vérszomjas barbárok. Zamoro azért gyűlöli a fehéreket, mert fogva tartják jegyesét (Alzira) és annak atyját (Ataliba), az inka törzsfőt.
Alvaro visszatér Limába és lemond Peru kormányzásáról, a hatalmat átadja fiának, Gusmanónak. Az inkákkal kötendő békét házassággal kívánja megpecsételni. Gusmanónak feleségül kell vennie Alzirát. Ám Alzira Zamoróba szerelmes. Meghitt találkájukat Gusmano zavarja meg és foglyul ejti az inka harcost. Amikor Alvaro felismeri Zamoróban egykori megmentőjét, arra kéri fiát, hogy engedje szabadon. Gusmano vonakodva engedelmeskedik apjának, azzal, hogy majd a csatatéren jön el az ő ideje.
A második felvonásban a spanyolok győzelmüket ünneplik. A hadifoglyok között van Zamoro is, akit Gusmano máglyahalálra ítél. Alzira most már szerelme életéért cserébe hajlandó hozzámenni Gusmanóhoz. Zamorót szabadon engedik, de a házasságkötés napján visszatér, és mielőtt Alzira kimondaná az „igent” a templomban leszúrja Gusmanót. Zamorót azonnal elfogják, de a haldokló kormányzó megbocsát neki és visszaadja Alzirát.

ALZIRA

Zenés tragédia két felvonásban, előjátékkal

Szövegét írta: Salvatore Cammarano
Fordította: Csákovics Lajos Zsolt

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi


SZEREPLŐK

ALVARO, Peru kormányzója basszus
GUZMAN, a fia, Peru kormányzója bariton
OVANDO, spanyol tiszt tenor
ZAMORO, inka vezér tenor
ATALIBA, inka vezér basszus
ALZIRA, a lánya szoprán
ZUMA, Alzira testvérnénje mezzoszoprán
OTUMBO, inka harcos tenor

Spanyol katonák, inka férfiak és nők

Játszódik: Limában és Peru más területein, a XVI. Században



ELŐJÁTÉK

„A fogoly”

ELSŐ JELENET

Tágas síkság a Rima folyó partjánál.
Keletre méltóságteljes fellegek, melyeket a kelő nap vörösre fest.
Otumbo lép be indiánjai élén, a láncra vert Alvarót hozzák.

OTUMBO, INDIÁNOK
(Míg mások egy fához kötözik Alvarót)
Halj meg, hitvány, de érezd a szégyent,
Istened nem óv meg, te őt hiába hívod!
Gyáván jajgatsz, halálod reméled;
Végtelennek érzed, mi rád vár, a kínod!
Halj meg! Vár rád keserű halál!
Halj meg, vár rád keserű halál!
Halj meg! Halj meg! Halj meg! Ah!
Harcban elhunyt sok édes fivérünk,
Véres táncunk ti járjátok vélünk!
Zengjen ajkunkon győzelmi ének,
Míg a lelkét kiadja e gaz!
Végsőt sóhajt nemsoká e gyáva gaz!
Végsőt sóhajt nemsoká e gyáva gaz!
Halj meg! Halj meg! Halj meg!
Harcban elhunyt sok édes fivérünk,
(m.f.)
Halj meg! Halj meg!
Vár reád a szörnyű, szégyenteljes végzet!
Halj meg! Halj meg!
Vár reád a szörnyű, szégyenteljes végzet!
Itt a véged! Itt a véged!
Vérbe’, meggyalázva halj meg!

ALVARO
(Kínhalálom a bosszút ne szítsa,
Megbocsássad a vétkük, Uram!)

(Az indiánok örömkiáltásokat hallatva a fogolyhoz szaladnak, némelyek dárdával, lándzsával, égő, parázsló fadarabokat tartva, s „Halj meg!” kiáltásokkal tüzelik magukat, mígnem egy kenu köt ki a parton.)

OTUMBO, INDIÁNOK
Halj meg!
Egy csónak!

(Egy indián – Zamoro – száll ki a kenuból.)

MÁSODIK JELENET

INDIÁNOK
Ah!

OTUMBO
Te?

INDIÁNOK
(Zamoro lábához vetik magukat.)
Zamoro!



ZAMORO
Mind talpra! Mért van e fogoly?
(Előre lép, s szemügyre veszi a foglyot. A tiszteletreméltó öreg láttán meghatódik.)
Ne ünnepeljük vérrel, hogy visszatértem!
Nem vágyom erre.
Adjátok át a foglyot!

OTUMBO, INDIÁNOK
Vedd, nagyúr!

ZAMORO
(Levéve Alvaro kötelékeit)
Távozz!

ALVARO
Ó, nagy ég!

ZAMORO
Menj tieidhez vissza!
Ők minket úgy hívnak, barbár vadember.
Mondd el, egy vadembertől visszakaptad élted!

ALVARO
(Átöleli Zamorót)
Mit szó nem ír le híven,
Elmondja majd a könnyem!

(Zamoro intésére Alvaro távozik egy indián kíséretében.)

OTUMBO
Mondd, melyik isten
Segített életed megóvni?
Mi régen holtnak hittünk.

ZAMORO
Az ellenség még most is
Hiszi azt, hogy kivégzett;
Halálra kínzatott szinte a lelketlen Guzman!
Ó, már e puszta névre
Lángra lobban a vérem, vad lázban égve!

Mi rémes, egy inka fővezért
E gyáva halálra kínzat;
S e vad, kegyetlen gyilkosok,
Kik minket barbárnak hívnak!
Galád pribék gyötört szüntelen,
Kihunyt szememből az élet fénye,
De szívemben még a láng izzott,
Így meg nem haltam, meg nem haltam mégse!
Tudd meg, hogy élek, szívtelen,
De téged elér most a vég!
Ölelj meg újra szerelmesen,
Alzira, hisz’ élek még!
Guzman, te aljas, elér a vég!
Vágyom, hogy megölelj, szerelmesen,
Alzira élek még! Élek még! Élek még!
Alzira, élek még!

OTUMBO
Atyjával együtt őrzik őt,
Limában túszul estek!

ZAMORO
Mi szörnyű hír! De esküszöm,
Hitvány spanyol had tőled
Mátkám kimentem!

OTUMBO, INDIÁNOK
Még van remény?
Tudsz bízni benne?

ZAMORO
Remélek!

Hogy testem újraéledett,
Nagy vándorútra keltem:
Megjárva rejtett ösvényen
Sok távoli vidéket,
Felbujtva mind a törzseket
Harcolni hívtam őket…

OTUMBO, INDIÁNOK
Eljönnek?

ZAMORO
Készíti fegyverét
Száz és ezer bősz harcos,
Hogy egyesülve, elszánt szívvel
Kezdjük el a harcot.
Egyetlenegy nap kell csak,
S a népünk kegyetlen bosszút áll.

OTUMBO, INDIÁNOK
Csak jönne már e szent nap,
Hisz’ várjuk mi régen!

ZAMORO
Eljő!

OTUMBO, INDIÁNOK
De jó lesz! De jó lesz!

ZAMORO, OTUMBO, INDIÁNOK
Jöjj, harcos isten, gyújtsd lángra szívünk,
Töltsd el a lelkünk, állj harcba vélünk!

ZAMORO
Sok durva hódító szomjazza vérünk,
Őnékik holtan aranyat érünk!
Mind szörnyű, véres halállal haljon!

OTUMBO, INDIÁNOK
Odavesszen, de mind!

ZAMORO
Mind szörnyű, véres halállal haljon!
OTUMBO, INDIÁNOK
Odavesszen, de mind!

ZAMORO
Kihányja testük, a vérük, a vért a föld!

OTUMBO, INDIÁNOK
Bennünk a gyűlölet új lángja éled!
Az lesz a legdicsőbb, ki többet ölt!

ZAMORO
Bennünk a gyűlölet…
OTUMBO, INDIÁNOK
Halál!

ZAMORO
… új lángja éled!
OTUMBO, INDIÁNOK
Halál!

ZAMORO
Az lesz a legdicsőbb, igen, a legdicsőbb,
Ki többet ölt! Halál!
OTUMBO, INDIÁNOK
Haljon!

ZAMORO
Halál!
OTUMBO, INDIÁNOK
Haljon!

ZAMORO
A gaz mind vesszen!
OTUMBO, INDIÁNOK
Haljon!

ZAMORO
Halál!
OTUMBO, INDIÁNOK
Haljon!

ZAMORO
A gaz mind vesszen!


Vad kínnal haljon! Vad kínnal haljon!
Halál! Halál! Halál!
OTUMBO, INDIÁNOK
Halál! Halál! Halál!



ELSŐ FELVONÁS

„Életért életet”

ELSŐ JELENET

Tér Limában.
A spanyol katonák katonazenére parádéznak.
A tisztek beszélgetve csoportokba tömörülnek.

KÓRUS

TISZTEK
1. CSOPORT
Fent, a kormányzói háznál
Járt egy hírnök.

2. CSOPORT
Írt a császár!

3. CSOPORT
Írt a császár!

1. CSOPORT
De mért?

2. CSOPORT
Ma szólít
Tán a harcba.

MIND
Újra hódít!
Hogyha száll a büszke zászló,
Fölhevít a harci láz.
Vérpezsdítő és megváltó,
Egy a célunk, a hódítás!
Hogyha száll a büszke zászló,
(m.f.)
Lángra gyújtó a harc megváltó.
Egy a célunk, a hódítás.
A hódítás! A hódítás! A hódítás!

MÁSODIK JELENET

(Alvaro, Guzman, Ataliba és tisztek lépnek be.)

ALVARO
Hozzátok én most fontos ügyben szólok.
Megtört az évek súlya,
Túlontúl nagy terhet róna rám már a kormány.
Urunk, a császár, erősebb kézre bízza:
Utódom lesz fiam.
(Guzmant bemutatja a katonák előtt.)

KATONÁK
Éljen sokáig!

GUZMAN
Halljátok, ím legelső rendelésem:
Köttessék béke köztünk, s az inka nép közt!
Áldott uralkodónknak
Meghódolásra kész törzsi főjük.

ATALIBA
Esküm letettem a császárnak én.

GUZMAN
Népüknek itt, e perctől
Megnyittassék a város!
De úgy ígérted, lesz békezálog;
Megédesítve majd ezt a percet..

ATALIBA
Alzira? Igaz… Ám, úgy találom,
Még ma nincs kész a nászra.
Oly bús a lányom,
Szívében egyre gyászol…

GUZMAN
Tudom jól, mi bántja.



Egy őrült, régi emlék,
Mi szívének egyre fáj még.
A holtak földjéről visszajár
Érte egy síri árnyék.
Kit élve már legyőztem,
Ma holtan kell, hogy féljem.
Száz hős csatát megéltem,
Egyetlen szív mégis ellenáll,
Egy csöppnyi szív ellenáll.
Egyetlen szív az, mi nékem még ellenáll.
Egyetlen szív az, egyetlen szív az, mi ellenáll.
Egyetlen szív az, egy nő gyönge szíve,
Egyetlen szív az, mi nekem ellenáll!
Egy szív az, mi nékem még ellen áll.
Száz hős csatában győztem, győztem,
De szíve ellenáll, a szíve ellenáll!

ALVARO
Csak légy elég kitartó,
S a szíve rád talál.

ATALIBA
Ne kényszerítsd a gyászolót!
Várj még a násszal!

GUZMAN
A szívem,
Ha lángol, percnyi késedelmet
El nem tűr! A kérést
Te még ma teljesíted!
Az apja vagy, vezér:
Parancsolj, rimánkodj, mindegy!

ATALIBA
Meglesz, nagyúr, ne félj!
(Távozik.)

GUZMAN
Mindazt, mi földi vágy lehet,
A sorsom megadta nékem:
Lábamhoz csúsznak térden,
S dicsérik hős nevem, nagy hős nevem.
Ám, míg a sors nem adja őt,
A szívem meg nem békül;
Alzira szíve nélkül
A világ kevés, oly kevés nekem!
Ah! Igen, Alzira szíve nélkül
Túl kevés a világ, a Föld nekem!
Kevés a világ a Föld nekem!
Kevés a világ nekem!
Kevés a Föld nekem!

ALVARO, KATONÁK
Bár adná ég, hogy végül
Alzira még tiéd legyen!
Tiéd legyen!

GUZMAN
Mindazt, mi földi vágy lehet,
(m.f.)

Kevés a Föld és kevés e nagy világ nekem!
Kevés e Föld, e Föld, ha szívét el nem nyerem!
Elnyerem! Elnyerem! Ah, igen!
ALVARO, KATONÁK
Bár adná ég, hogy végül ő tiéd legyen!
Adja az ég, hogy végül ő tiéd legyen!
Adja Isten, hogy Alzirád tiéd legyen!
(Távoznak.)

HARMADIK JELENET

Ataliba lakrésze a kormányzói palotában.
Zuma közelít halkan, indián leányoktól követve.

ZUMA
(Félrehúzza a függönyt, mely az alvó Alzirát takarta.)
Elszunnyadt. Virrasztott szegény egész éjjel,
Nem jött álom szemére. Gyötörte kínja,
Úgy sírt az árva... Megvirradt, míg végre
Elszenderült.

NŐK
Szánjátok őt meg, istenek
Találjon a lelke békét!
Szépséges álmot küldjetek,
Mely néki enyhet ád

ALZIRA
(Álmában)
Zamoro...!



ZUMA
Csak egy név!
Ébren, álmában, folyton...

ALZIRA
(Fölriadva körülnéz, mintha keresne valakit.)
Hová...? Eltűnt...! Hát álom!

ZUMA
Alzira, ó, szíved, mondd, mért ver úgy?

ALZIRA
Mert innen
Megpróbál szabadulni.
Oda, hol párom vár... Szárnyalni messze,
E gyilkos, mérgezett légtől!

NŐK
Nincs nyugtod!

ALZIRA
Őt láttam újra.

ZUMA
Láttad?

ALZIRA
Elmondom.



Vízre szálltam ócska sajkán,
Azzal próbáltam elszökni innen.
Ámde elsötétül minden,
Rémes orkán, tenger árja támad rám!
Itt a vég! Az arcom halvány!
Hogy várnék jajszómra bármi választ?
Zúg a tenger, már eláraszt,
Elnyel hát az óceán!
Ekkor jött egy kósza szellem,
S vélem föl, a légbe szállott!
Benne – ó, nagy ég! – kit látok?
Őt, kit szívem oly vágyva várt!
Ím, a nagyvilág e percben,
Mintha nászruhába bújna;
Szól egy csodahang lelkemben újra,
Szerelemnek dala száll áradón a légen át!
Ím, a nagyvilág e bűvös percben
Mintha már a nász…, a nászruhába bújna,
Szól egy csodahang lelkemben újra,
Édes dallam száll, a vágy dala száll!
Édes dallam, vágy dala száll! Ah!
Szerelemnek édes hangja száll!

ZUMA, NŐK
Nézd, esdekelnek híveid:
Ne zaklasd gyönge lelked!
Ne kínlódj többet, elfeledd
Ez áldatlan szerelmet!
Megcsalt az álom, higgy nekünk!
Mi haszna érte égned?

ALZIRA
Meg nem csalt!

ZUMA, NŐK
Alzira, légy erős: Zamoro meghalt!

ALZIRA
A Földnek!
Egy szebb világban érzem, ő él még,
Él és énrám ott vágyva vár!

Azon a fényes csillagon,
Amely az éjben lángol,
Zamoro szíve értem ég
Soha nem múló vágytól!
Sugara, érzem, engem hív;
Fölemel, zsong, oly lágy!
Majd véle e fényben egyesít
Az örök, a szent, a boldog vágy!
Örökös, boldog vágy,
A boldog vágy, a boldog vágy!
Örökös vágyban, örökös vágyban ott vár!

ZUMA, NŐK
Véget nem érő fájdalom,
Izzó szerelmes vágy!
Szívében forró a vágy, forró a vágy!

ALZIRA
Azon a fényes csillagon,
(m.f.)

Ott vár a boldogság!
Ott vár a boldogság!
Ott vár rám, ott vár rám a boldogság!
ZUMA, NŐK
Véget nem érő fájdalom
E hű szerelmi láng!
Híven lángol, forró e vágy!

NEGYEDIK JELENET

(Belép Ataliba.)

ATALIBA
Lányom!

ALZIRA
(Lehajtott fővel mélyen meghajol atyja előtt.
Ataliba intésére Zuma és a nők távoznak.)
Felség!

ATALIBA
Ígéretem beváltom, haladék nincs:
Kezedet kell, hogy nyújtsad...

ALZIRA
Guzman kéri? S te neki adsz?
Atyám, feledni tudnál annyi száz véres holtat?
Alvaro trónod fegyverrel lopta el,
Ám mégis élni hagyott, megölni nem mert;
Míg ez a Guzman vőlegényemtől,
Kit te nékem szántál elvette trónját…
Gyötörte… s megölte Zamorót…

ATALIBA
Érte sírtunk.
De gondolj most a népre! Rabszolgák lettek.
Nincs isten, mely megóvja őket.
Királyuk már csak szolga…
Még egy reményük volna:
a szerelem, mely érted emészti Guzmant...


ALZIRA
Szerelmes?!
Ily tiszta érzés ilyen kegyetlen szívben
Hogy tudna élni?

ATALIBA
Ha ajkairól hallod,
Mennyire lángol szíve érted... Nos, akkor,
Biztosan érzem, hajlani fogsz a nászra.

ALZIRA
Nem!

ATALIBA
Szót se többet, lányom!
Magam döntöttem róla.
(Távozik.)

ALZIRA
Inkább halálom!

ÖTÖDIK JELENET

(Belép Zuma.)

ZUMA
Felséges húgom, kapuőrök tudtomra adták,
Künn várja egy ifjú a népből,
Engedd színed elébe!

ALZIRA
Szólj: beléphet!
(Zuma távozik.)
Mi végre
Kíván elébem állni?

HATODIK JELENET

(Zamoro jő.)

ZAMORO
Életem fénye!

ALZIRA
Ő az, a szellem!

ZAMORO
Nem! Én vagyok!
Még itt a földön élek!

ALZIRA
Élsz? Hogyan? Nem csak álom?
Te vagy?

ZAMORO
Igen, én!

ALZIRA
Nagy ég!

ZAMORO
Hazudtak néked!

ALZIRA
A fő, hogy élsz!

ZAMORO
Alzira, drága!

ALZIRA
Zamoro!

ALZIRA, ZAMORO
Lelkem oly boldog, beleszédül;
A szívem, nézd hogy’ ver!
Oly boldog szívem, oh, nézd csak,
E szív hogy’ ver!

ALZIRA
De mily varázs, mely visszaad
E boldog percben?

ZAMORO
Hogy élek?
Nem értem én sem, hogy’ lehet,
Oly gyilkos kínok értek!
De mondd, való a szörnyű hír,
Hogy nékik esküt tettél,
S e gaz spanyolhoz...


ALZIRA
Te bennem bízni nem tudsz?

ZAMORO
...Guzmanhoz mennél?

ALZIRA
Csalfa, kósza hírnek
– szerelmes párom – ne higgy!

ZAMORO
Szeretsz-e mindig?

ALZIRA
Így mindig!

ZAMORO
Add esküd!

ALZIRA
Örökre így!

ALZIRA, ZAMORO
Lelkem oly boldog, beleszédül;
A szívem, nézd hogy’ ver!
Oly boldog szívem, oh, nézd csak,
E szív hogy’ ver!

ZAMORO
Szeretsz hát mindig?

ALZIRA
Így mindig!

ZAMORO
Add esküd!

ALZIRA
Hitemre, így!

ALZIRA, ZAMORO
Mint égő nap sugára
Árad rám a fényed.
Mit elvett tán az élet,
Téged ad érette!
Tört bálvány csalfa árnya
Tűnjön el, téged fel nem ér ő!
Nincs isten nékem élő
Már senki más, csak te!
Ah! Nincs isten énnékem élő
Már senki más, csak te,
Nincs más, csak te!
Nincs más, csak te!
Ah!
Mint égő nap sugára
(m.f.)
Nincs isten számomra más, csak te!
Nincs isten számomra más, csak te, csak te!
Nincs isten nékem más, csak te!

HETEDIK JELENET

(Belép Guzman és Ataliba, mögöttük spanyol tisztek és katonák,
Zuma, indián nők.)

GUZMAN
(Meglátja Alzirát Zamoro karjaiban.)
Mily vakmerőség! Mi ez?!

ALZIRA
Guzman!

ATALIBA
Kit látok?

GUZMAN
Miféle hitvány…?! Hisz’ téged,
Ismerlek én! Zamoro!

ZUMA, NŐK, SPANYOLOK
Zamoro!

ZAMORO
Én: Zamoro,
Kitől elloptad minden kincsét a földön,
Alzira szíve az, mit elvenni nem tudsz,
Enyém örökre már!

GUZMAN
A méreg szétvet!
Legények, lefogni ezt a barbárt!

ALZIRA
Ne!

ATALIBA
A békére jól vigyázz!

GUZMAN
Ne engem oktass!
Ő tört be bűnös szándékkal hozzám,
Ő itt a szószegő!

ZAMORO
Alzirámat elvinni jöttem.
Hogy ő a mátkám, bárki tudja.

ALZIRA
Ez így van!

ZAMORO
Alzira régen vár rám.

GUZMAN
Az, ami rád vár, ami rád vár, az a vérpad!

ATALIBA
Nagyúr!

GUZMAN
Tüstént a vérpadra véle!

ALZIRA
Meg ne öljed!

ZUMA, NŐK, SPANYOLOK
Nagy ég!

ALZIRA
(Elkeseredetten Zamoro és a katonák közé veti magát.)
Megállni!

ZAMORO
Párbajra bátran hívtalak,
Vélem kiállni féltél!
Rabláncra vert a szolgahad,
S te börtönre ítéltél.
A béklyó, s bitófa rémített,
Azt emlegetted akkor,
Ma vérpad, vesztőhely árnya,
Az véd csupán e kardtól.
S te volnál hős?! Te volnál hős?!
Egy gyávalelkű hóhér,
Az vagy te, nem vitéz!

GUZMAN
(Jelezve katonáinak, hogy vigyék el Zamorót)
Parancsot adtam! El vele!

ALZIRA
Segíts, nagy ég!

NYOLCADIK JELENET

(Alvaro lép be.)

ALVARO
Mi baj?

ALZIRA
Él még Zamoro,
De hóhérnak adná fiad!

ALVARO
Kit látok?
Hisz’ ő az, nagylelkű pártfogóm,
Ki élve elbocsájtott!

ZUMA, NŐK, SPANYOLOK
Az ő?

ALZIRA
(Alvaróhoz)
Ne engedd meghalni!

ALVARO
Kíméld meg őtet!

GUZMAN
Nem én!


ALVARO
Kérlek!

GUZMAN
Így akarja sorsa:
Ma néki halni kell!

ALVARO
(Guzman lába elé térdel.)
Ím, a porba rogyva kérem:
Hallgass atyádra hát e percben!

GUZMAN
Sorsa újra nékem adta,
Bárki védje, meg kell ölnöm.

ALVARO
Visszakaptam tőle éltem,
Bár a halálra szántak engem!

GUZMAN
Alzirámat, ki elragadta,
Az nem élhet már a Földön.

ALVARO
Kész vagy őt bakónak adni?

GUZMAN
Érted én mindent megtennék...

ALVARO
Mondd, mi bír szívedre hatni?

GUZMAN
Szótlanul halálba mennék,

Ám, ha őt most élni hagyom,
Nékem rosszabb bárminél!
ALVARO
Guzman, erre nem vagy képes,
Hogyha bennünk egy a vér!

ALZIRA
Ah! Nékünk – lám – a boldog élet
Nem volt több, csak tünde álom;
Újra megtalálva téged
Sűrű felleg hull le, párom.
Ám, ne félj, ha tán megölnek,
El nem tépnek úgy se tőled;
Sorsod nékem sorsom épp úgy,
Élve-halva, bármi ér!

GUZMAN
Ah! Érted én, érted én kész vagyok.
ALVARO
Kész vagy őt bakónak adni?

ALZIRA
Ám ne félj, ha tán megölnek...
ZAMORO
Élj csak, Alzira, élj, de híven!

GUZMAN
Vérem ontva, bátran meghalok.
ALVARO
Mondd, mi bírna a szívedre hatni?

ALZIRA
El nem tépnek úgy se tőled!
ZAMORO
Tiszta szívvel tartsd meg az esküt!

GUZMAN
Ám, ha őt most élni hagynám,
Rosszabb lenne bárminél! Ah!
ALZIRA
Sorsod nekem sorsom épp úgy,
Élve-halva, bármi ér, ha bármi ér!
ZAMORO
Élj, Alzira, élj, de híven;
Tiszta szívvel tartsd az esküt! Híven élj!
ALVARO
Kész vagy őt bakónak adni?
Guzman, erre nem vagy képes!
ATALIBA, ZUMA, NŐK
Ó, e harag szűnne végre;
Egyre forr, de mit sem ér!
KATONÁK
Harcba szállt a véggel egyszer,
Újabb harcot túl nem él.
ALZIRA
Nékünk – lám – a boldog élet
Nem volt több, csak tünde álom!
Újra megtalálva téged
Sűrű felleg hull le, párom.
Ám, ne félj, ha tán megölnek,
El nem tépnek úgy se tőled;
Sorsod nékem sorsom épp úgy,
Élve-halva, ha bármi ér!
ZAMORO
Élj, Alzira, élj, de híven,
Tiszta szívvel tartsd az esküt!
Gyűlöld őt, a gyilkost, mélyen,
Boldogságunk tőle vesztjük.
Folyton újra hallja tőled:
Engem vágysz csak, bár nem élek!
Rám a kínok kínja vár majd,
Bosszút állj szerelmedért!
ATALIBA
Bár e harag szűnne végre!
Egyre forr, de mit sem ér!
Bár e harag szűnne végre!
Mind egyre forr, de mit sem ér!
Ez mit sem ér!
ZUMA, NŐK
Bár e harag szűnne végre!
Egyre forr, de mit sem ér!
Nem ér! Nem ér!
Bár e méreg szűnne végre,
Mit sem ér!
KATONÁK
Harcba szállott a végzettel,
A végzettel egyszer,
Újabb harcot túl nem él!
Nem, nem! Új harcot túl nem él!
Már harcba szállt a véggel egyszer,
Újabb harcot túl nem él!
Nem, nem! Újabb harcot túl nem él!
Nem, túl nem él!
ALVARO
Kész vagy őt bakónak adni?
Mondd, mi bír szívedre hatni?
Guzman, erre nem vagy képes,
Hogyha bennünk egy a vér!

Guzman, erre nem vagy képes,
Hogyha bennünk egy a vér! Nem!
Guzman, erre te nem vagy képes,
Más e vér!
GUZMAN
Érted én mindent megtennék!
Vérem ontva halálba mennék!
Ám, ha őt most élni hagynám,
Nekem rosszabb lesz az mindennél!
Nekem rosszabb lesz az mindennél!
Nékem az rosszabb bárminél!
Ne kérj! Ne kérj!

Rosszabb lenne az mindennél!
Ne kérj! Ne kérj!
Rosszabb lenne az mindennél!
Ne kérj! Ne kérj!
Az rosszabb mindennél!
Az rosszabb mindennél!
Ne kérj!
ALVARO
Guzman, erre te nem vagy képes,
Más e vér!
Guzman, erre te nem vagy képes,
Más e vér!
Te nem vagy képes rá!
Te nem vagy képes rá!
Nem, nem!
ALZIRA
Ha bármi ér, ha bármi ér,
Ne félj, ne félj!
A sorsunk egy lesz, hogyha bármi ér!
ZAMORO
Bosszút állj ezért! Bosszút állj ezért!
Ezért, ezért!
Szerelmem, bosszút állj szerelmedért!
ATALIBA
Méreg mit sem ér! Méreg mit sem ér!
A harag mit sem ér!
A harag mit sem ér!
Nem ér!
ZUMA, NŐK
Ez mit sem ér!
A méreg mit sem ér!
Nem ér! Nem ér!

A vad harag semmit sem ér!
Nem ér!
KATONÁK
Többet túl nem él! Többet túl nem él!
Nem él! Nem él!
Egy újabb harcot túl nem él!
Nem, nem!

(A távolból erősödő zaj hallatszik.)

GUZMAN
Mi ez? Mi történt?

KILENCEDIK JELENET

(Belép Ovando.)

OVANDO
A Rimán
Özönlik át az ellen!
E házra törni kíván…
Jő egyre több, tán ezren!
A harci zajban értem,
E nép mit kiált fel nékem:
Tőled vezérük kérik.
Add át Zamorot nékik!

ALVARO
Fiam!

ALZIRA, ATALIBA
Ó, Guzman!

ZAMORO
Ölj meg tehát,
De bosszút állnak!

ALVARO
Mért vársz még?

GUZMAN
Így legyen,
Ha a sorsa így kívánja!
Győztél ma rajtam, tiédért
Életét nyerje vissza!

ZAMORO, ALVARO, ATALIBA, NŐK, KATONÁK
Mégis?!

ALZIRA
Élni fog?

GUZMAN
(A katonákhoz)
Elengedjétek rögtön!
(Apjához lép, hogy megölelje.)
Nos, jöjj és öleld át a fiad!
(Zamoróhoz)
Vár a harctér,
A harcmező terád ...

ZAMORO
Megvívunk!

GUZMAN
Ott kiontom
A véredet, galád!

Féld a kardom, a halálra készülj!
Bárhova lépek, a vetélytárs te vagy!
Már, ha a végzet a bakónak nem hagy,
Akkor kardommal én sújtok le majd terád!

ALZIRA
Pajzsod leszek, nem hagylak el téged,
Majd, ha e kegyetlen támad a harcban.
Baj nem érhet, amíg vasa rajtam
Át nem döf, mint a pajzsodon át,
Ha át nem döf rajtam, pajzsodon át! Nem!
ZAMORO
Látom előre már csúnya véged!
Várj, te kevély, elveszted a harcot!
Véres fődről levágom a skalpot;
Régen les már a halál terád!
A halál, a halál les rád!
A halál les már rád!
GUZMAN
Reszkess! Reszkess!
Csak reszkess, reszkess, csak reszkess!
Remegj!

GUZMAN
Ha már a végzeted, a végzeted ma nem lett a hóhér,
Akkor majd én leszek, majd én leszek,
S e kard, mert ezzel döflek át!
Hát reszkess!
OVANDO, KATONÁK
Ah! Ha már a fegyverek, a fegyverek
A harcra mind készek!
Mutassuk meg nekik, mutassuk meg nekik,
Hogy hol lakik az Isten!
(Reszkess! Ah!)
ALVARO, ATALIBA, NŐK
Ah! Nem lehet vége hát,
Nincs vége a harcnak, a vérnek!
Kegyetlen harc, kegyetlen harc
Ne térne újra vissza!
Bár ne térne vissza!
ZUMA
Ah! Nem lehet vége hát,
Nincs vége hát a harcnak és a vérnek!
Ó, jaj!
ALZIRA
Nem! A kard nem ér! Nem!
ZAMORO
Ah! Megskalpollak én még!

ALZIRA
Nem érhet baj, amíg a kard, a vas
Nem rajtam vágott át!
Nem érhet baj, míg át nem vág rajtam!
Baj nem ér, míg a pajzsodon át nem vág!
Óvlak! Óvlak!
Kard nem jár át!
ZAMORO
Mert ez a kéz ma még, e kéz ma még
Fejedről skalpot vág!
Megskalpollak én. De régen les halálod terád!
Már a halálod vár rád, a halál vár rád!
Vár rád! Vár rád, a véres halál vár rád!
Halál vár rád!
GUZMAN
Lesújt e kard, lesújt e kard, vigyázz,
Ma még lesújtok rád!
Hát reszkess, reszkess!
Hát reszkess, reszkess!
Kardom úgyis lesújt, lesújt terád!
Hát reszkess, reszkess!
Hát reszkess, reszkess!
Reszkess! Hát reszkess! Reszkess!
ZUMA
Kegyetlen harc, a szörnyű harc
Ne térne most újra vissza!
Nem sokára a vérük beissza,
Árva föld, újra rőt vérrel mossa porát!
Ó, jaj! Ah! Ah!
ALVARO, ATALIBA, NŐK
Hamarost újra vérrel,
újracsak rőt vérrel issza
Vétlen földünk mocskos sárrá magát!
Árva földünk újra
Vérükkel mossa porát!
Vért lát!
Így hát vér mossa át a föld porát!
Vért lát! Vért lát!
OVANDO, KATONÁK
Levágjuk mind, az ám, de mind, mind,
Ne várjon itt irgalmat egy sem!
Rajta, fel, győztes csatára hát!
Fel, harcolni hát!
Fel, harcolni hát!
Rajta!
Rajta, fel, győztes csatára hát!
Harcra fel hát!


GUZMAN
Féld a kardom, a halálra készülj!
(m.f.)

ALZIRA
Pajzsod leszek, nem hagylak el téged,
(m.f.)
ZAMORO
Látom előre már csúnya véged!
(m.f.)
GUZMAN
Reszkess! Reszkess!
(m.f.)


GUZMAN
Ha már a végzeted, a végzeted ma nem lett a hóhér,
(m.f.)
OVANDO, KATONÁK
Már a fegyverek, a fegyverek
(m.f.)
ALVARO, ATALIBA, NŐK
Ah! Nem lehet vége hát,
(m.f.)
ZUMA
Ah! Nem lehet vége hát,
(m.f.)
ALZIRA
Nem! A kard nem ér! Nem!
ZAMORO
Ah! Megskalpollak én még!

ALZIRA
Nem érhet baj, amíg a kard, a vas
Nem rajtam vágott át!
Nem érhet baj, míg át nem vág rajtam,
Pajzson át, pajzson át, pajzson át nem vág!
Nem vág át, nem vág át, nem vág át,
Nem vág, nem vághat át!
Kardja, kardja rajtam át nem vág!
Kardja, kardja rajtam át nem vág!
Rajtam nem vág át!
ZAMORO
Mert ez a kéz ma még, e kéz ma még
Fejedről skalpot vág!
Megskalpollak én. De régen les halálod terád!
Már a halálod vár rád!
Régen vár halálod terád!
Halálod, halálod vár rád!
Véres halálod vár rád!
Vár rád! Vár rád!
Régen vár halálod terád!
Halálod, halálod vár rád! Vár rád!
Vár rád! Régen vár, halál vár terád!
Vár rád! Régen vár, halál vár terád!
Vár rád! Vár rád! Vár rád!
Vár rád! Vár rád!
GUZMAN
Lesújt e kard, lesújt e kard, vigyázz,
Ma még lesújtok rád!
Hát reszkess, reszkess!
Hát reszkess, reszkess!
A kardom úgyis lesújt rád!
A kardom úgyis lesújt rád!
A kard sújt rád! A kard sújt rád! A kard sújt rád!
A kardom, a kardom úgyis lesújt terád!
Sújt terád!
A kardom úgyis lesújt rád!
A kardom úgyis lesújt rád!
A kard sújt rád! A kard sújt rád! A kard sújt rád!
A kardom, kardom úgyis lesújt terád!
Sújt terád!
Kardom, kardom lesújt terád!
Kardom, kardom ma lesújt terád!
Kardom, kardom lesújt terád!
A kard sújt rád!
ALVARO, ATALIBA, NŐK
Hamarost újra vérrel,
újracsak rőt vérrel issza
Vétlen földünk mocskos sárrá magát!
ALVARO, ATALIBA
És újra vérrel, és újra vérrel
Itathatja mocskos sárrá
Árva földünk vétlen porát.
Vért lát!
És újra vérrel, és újra vérrel
Itathatja mocskos sárrá
Árva földünk vétlen porát.
Vért lát!
Ó, jaj! Földünk tán újra vér mossa át!
Ó, jaj! Földünk tán újra vér mossa át!
Vért lát! Vért lát! Vért lát!
NŐK
Újracsak rőt vérrel
Áztatja át majd sárrá
Árva földünk vétlen porát.
Vért lát!
Újracsak rőt vérrel
Áztatja át majd sárrá
Árva földünk vétlen porát.
Vért lát!
Vért lát nemsoká! Vért lát nemsoká!
Rőt vér földünk áztatja át!
Vért lát! Vért lát! Vért lát!
OVANDO, KATONÁK
Levágjuk mind, az ám, de mind, mind,
Ne várjon itt irgalmat egy sem!
Rajta, fel, győztes csatára hát! Fel, harcolni hát!
Fel, győztes csatára hát!
Fel, győztes csatára hát!
Fel, harcoljunk hát!
Fel, harcoljunk hát!
Fel, harcoljunk, harcoljunk hát!
Rajta, fel, győztes csatára hát!
Fel, győztes csatára hát!
Fel, harcoljunk hát!
Fel, harcoljunk hát!
Fel, harcoljunk, harcoljunk hát!
Rajta!
Fel hát! Harcra hát! Vár győztes csatánk!
Fel hát, harcra hát! Vár győztes csatánk!
Fel hát! Rajta, fel, győztes csatára hát!

(Guzman és a többi harcos fegyverével dühödten hadonászva elhagyja a termet, Zamoro és Ataliba az ellenkező irányba távozik; Alzira követné őket, de a nők visszatartják.)



MÁSODIK FELVONÁS

„A vadember bosszúja”

ELSŐ JELENET

Lima erődjén belül.
Spanyol katonák tivornyáznak.

KATONÁK
(Koccintgatva)
Vígan igyunk a győzelmes napra,
Császárunkra, a honra, a hadra!
Győztünk hamar, most jöjjön a móka;
Minden hősünk a zsákmányra vár!
Töltsed! Töltsed! Töltsd meg, gyerünk!
Húzd meg! Húzd meg! Jó bort nyelünk!
Gyorsan töltsed! Bátran húzd meg!
Gyorsan töltsed! Bátran húzd meg!

Ah! Rajta, húzd meg jó spanyol harcos módra,
Mert a jó bor büszke hősnek kijár!
Töltsed! Húzd meg! Húzd meg, gyerünk!
Töltsed! Húzd meg! Húzd meg bátran!

(Indián foglyokat vezetnek át a színen erős katonai őrizettel,
a foglyok között ott van Zamoro is.)

Töltsed! Húzd meg! Vígan igyunk a győzelmes napra,
(m.f.)
Töltsed! Töltsed! Húzd meg! Igyunk!
Igyunk jó spanyol harcos módra,
Mert a jó bor a hősnek kijár!

MÁSODIK JELENET

(Guzman érkezik, majd Ovando.)

GUZMAN
Vitézek, szép munka volt!
A fényes szerzeményt,
Gazdag zsákmányt szétosztjuk holnap.

KATONÁK
Dicsérjük a hőst,
Guzman vezért!

OVANDO
Ezt küldi néked a haditörvényszék.
Itt van az ítélet, melyre vártál.
Kész már, csak írd alá a végzést!

GUZMAN
(Az írást olvassa)
„Lázadás bűntettében bűnös Zamoro.
Hajnalra kelve a tűzre vettessék teste.”

HARMADIK JELENET

(Feltűnik Alzira.)

ALZIRA
Ne hagyd! Kegyelmezz, Guzman!

GUZMAN
Kinek?

ALZIRA
Nekem. Ha ő meghal, én is...!

(Guzman jeladására Ovando és a többi spanyol távozik.)

GUZMAN
Megmenteni Zamorót te magad tudnád.
Van még egy módja…

ALZIRA
Ah! Vegyed tehát a vérem!

GUZMAN
Én jobbod kérem!

ALZIRA
Mit?

GUZMAN
Oltárhoz állunk! Vélem, ha egybe kelsz
Száműzöm őt, de élni fog;
Szavamra mondom!

ALZIRA
Mégis, hogy árulnám el őt?!

GUZMAN
Vagy ráállsz, vagy máglyán elég!

ALZIRA
Mi rémes, kegyetlen kérdés!



GUZMAN
Válassz! Válassz!

ALZIRA
(Kétségbeesett zokogással Guzman elé veti magát.)
Úgy zokog a lelkem,
Csak sírok, úgy félek,
Már elhágy a lélek.
Hisz’ látod, mi lettem:
Csak vagyok, nem élek...
Csak vagyok, nem élek.
Ha rákényszerítesz,
Hogy esküm megszegjem,
Meggyilkolsz, kegyetlen,
Meghalok előbb...
Azzal meggyilkolsz engem,
Meggyilkolsz a’ percben,
Meghalok, de menten,
Meghalok a lábad előtt...

GUZMAN
A könnyed, a hangod
Csak felkavar engem,
Mert féltékeny lázban
Kigyújtja a lelkem!
Halálát alá kell most írnom,
Ha ajkad színt nem vall.
Zamoro, ha meghal,
Te ölted meg őt!
ALZIRA
Ah! Kegyetlen!

Ha rákényszerítesz,
Hogy esküm, hogy esküm megszegjem,
Meggyilkolsz, de menten, meggyilkolsz, de menten.
Meghalnék a lábad előtt!
GUZMAN
Halálát még ma alá is írom,
Ha ajkad, ha ajkad érte nem vall!
Zamoro, ha meghal, megölted őt!
Megölted őt! Te ölted meg őt!

ALZIRA
Ha rákényszerítesz,
(m.f.)
A lábad előtt!
Meghalok lábad előtt! Kegyetlen!
Meghalnék a lábaid előtt!
GUZMAN
Halálát még ma alá is írom,
(m.f.)
Zamoro, ha meghal, te ölted meg őt!
Aláírom, s nem baj! Zamoro, ha meghal,
Te ölted meg őt!

GUZMAN
(Az ítélet aláírására készül.)
Nos, haljon!

ALZIRA
Várj, te szívtelen! Hagyd élni!

GUZMAN
Éljen?! Alzirám, enyém vagy mégis?
Most válaszolj!

ALZIRA
Hagyd élni!

GUZMAN
Hahó!

NEGYEDIK JELENET

(Ovando jön.)

GUZMAN
Figyelj most, de jól!
Ne máglyát, nászi ágyam
Készítsd mára!
E lány lesz a párom!

OVANDO
Párod?

GUZMAN
De fölséges nászesti
Ünnepre vágyom!
A várost még ma fáklyatenger
Fénye öntse el!

OVANDO
Értem.

GUZMAN
Vidd szét a jó hírt!

ALZIRA
Jaj!

OVANDO
Minden úgy lesz!

GUZMAN
Menj!

(Ovando távozik.)

Ah!
Szerelmem, elönt a boldogság!
Én többet ennél nem kérek már.
Nem él a világon oly ember,
Ki jobban szeretne téged!
Szerelmem lángja oly nagy,
Tűzében a szív elolvad!
Vadember szíve e lobogást,
Nem, meg nem érti, soha nem érti meg!

ALZIRA
Mit tegyek hát, ó, én nyomorult?!
A végzet erre késztet!
A hű szerelmet adom el,
Hogy hű szerelmet védjek!
Halál, ó, jöjj el értem,
Csupán te vagy reményem!
Oltár elé nem boldogan,
Csak bús áldozatként léphetek,
Mint áldozat léphetek!
GUZMAN
A szívem oly boldog!

Szerelmem, elönt a boldogság!
Én többet ennél nem kérek már.
Nem él a világon oly ember,
Ki jobban szeretne téged!

A szívem oly boldog!
Ily nagy szerelmes lobogást
Egy vad nem érthet meg!
Egy barbár soha nem érthet meg!
Nem, nem, nem érthet meg!
Egy vad nem érthet meg!
Barbár nem érthet meg!
Egy vad nem érthet meg!
Nem érthet meg! Nem érthet meg!
ALZIRA
Halál, ó, jöjj el értem,
Te vagy csupán reményem!
Oltár elé nem boldogan,
Csak bús áldozatként léphetek,
Mint áldozat léphetek!
Túl nem élem! Meghalni léphetek!
Túl nem élem! Meghalni léphetek!
Ott haljak meg! Ott haljak meg!
Ott haljak meg érted!

ÖTÖDIK JELENET

Félelmetes barlang, melyet a bejárat hasadékán át a hold fénye gyéren világít meg. A szín egy ideig üres, majd Otumbo lép be óvatosan és ráüt egy arany vértre; ekkor a legyőzött indiánok maradéka a barlang zugaiból előbújva Otumbóhoz lép.

OTUMBO
Bajtársak!

INDIÁNOK
Beszélj!

OTUMBO
Tán jobbra fordul a sorsunk:
Az átkozott arany, mi csak vészt hozott ránk,
Segít most talpra állnunk a bajban.
Pénzért az őrök hagyják Zamorót
Hadd szökjön el ma este még.
Álruha rejti bizton.

INDIÁNOK
Mily jó hír!

OTUMBO
Csak várjunk!
Ha igaz, hamarosan itt lesz!

INDIÁNOK
Nem ő jön éppen?

OTUMBO
(A barlang szájához lép.)
De ő az!


HATODIK JELENET

(Zamoro lép be, spanyol egyenruhát visel.
Mindnyájan földre borulnak előtte, ő int, hogy emelkedjenek föl.
Lassan, szomorúan körül hordozza tekintetét, majd szégyenkező
pillantást vet álöltözetére. Csönd.)



ZAMORO
Földresújtott nagyság
Maradék, gyönge magva!
Reménye veszve van…

OTUMBO
Most visszakapta:
Megszabadulva itt vagy,
Népünk reménye!

OTUMBO, INDIÁNOK
Szíved haragját megőrizd,
Rejtőzz csak el, míg a bosszú napja virrad!
Bíztasd a néped!

ZAMORO
Bujdokoljak titokban újra?
Szökve, hontalan? Szégyenpír éget!
Tőle távol élni bújva?
Nékem ez tovább már nem élet!
Bátran álltam én a vészben,
A halálra nevetve néztem,
Ámde most tovább e terhet
El nem bírom, összeroppant a végzetem!
Ó! Túl nem él egy bús szerelmet
Még egy harcos szíve sem!
Túl nem él egy bús szerelmet
Még egy harcos szíve sem!
Túl nem él egy bús szerelmet
Még egy harcos szíve sem!
Túl nem élhet, túl nem él egy bús szerelmet
Még egy harcos szíve sem!

OTUMBO
Menj csak el, ne bánd!
Mit ér a hűtlen asszony?
Feledd el őt, e csalfa inka lányka
Mást nem érdemel!

ZAMORO
Kegyetlen sejtés...
Mondd csak…!

OTUMBO
Alzira...

ZAMORO
Beszélj! Ne hallgass!

OTUMBO
Ő elárult.

ZAMORO
Hazudsz, te aljas!

OTUMBO
Nézd meg jól, sok fáklya lobban
Arra lent, hol áll a város!

ZAMORO
És?

OTUMBO
Alzirád s véle Guzman
Egybekelnek még ma…

ZAMORO
Hallgass!
Ő a másé?!

(Vad kiáltást hallatván haját tépkedi, egész testében remegve.)

INDIÁNOK
Nagy ég!

OTUMBO
Zamoro!

INDIÁNOK
Vad dühétől elvakul.

ZAMORO
Ó, miért, miért is élek?!
OTUMBO, INDIÁNOK
Végre csillapodj, nagyúr!

ZAMORO
Nem gyáva könnyek perce ez,
A véres bosszú vár ma!
Nem hívtak ők a nászra,
Hívatlan, ám elmegyek.
Ha fél a bosszú istene,
Ha düh szívében nincsen,
Úgy majd a véres isten
Neked én magam leszek!
A véres bosszúisten,
Véres bosszúisten én magam leszek!
A véres bosszúisten, véres bosszúisten,
Alzira, én leszek!

OTUMBO, INDIÁNOK
Megszállt a rontódémon,
Vesztedbe az vezet!
Vesztedbe vet! Vesztedbe vet!

ZAMORO
Nem gyáva könnyek perce ez,
(m.f.)

INDIÁNOK
(Zamorot visszatartva.)
Vesztedbe futsz!

Vesztedbe futsz! Vesztedbe futsz! Ah!
ZAMORO
Csak hagyjatok! Csak hagyjatok!

A bosszú vagy halál vár reám!
INDIÁNOK
Vesztedbe futsz!

(Zamoro dühödten elrohan.)



HETEDIK JELENET

Nagy terem a kormányzói palotában.
Az erkélyen át a kivilágított város látszik.
A középen emelvény, melyre három-négy lépcső vezet.
Mindenütt spanyol katonák, a vezérek az emelvényen állnak.
Alzira társnői gyülekeznek. Vidám zene szól.

NŐK
Szép Amerika felvidulj!
Tűnjenek el a könnyek!
Gyermeked – íme – nászra vár,
Rá boldog napok jönnek!
Már örökétig béke lesz,
Beköszönt majd e friggyel.
Boldogan élünk, hidd el,
Nem lesz több durva harc!
Örvendj e hírnek, ősi föld,
Viduljon minden arc!
(m.f.)
Örülj e hírnek, te drága, ősi föld!
Viduljon arcod, e drága arc!
Ím, véget ért a harc!
Ím, véget ért a harc!
Nincs többet harc! Nincs többet harc!
Nincs többet harc, viduljon minden arc!

(Belép Guzman, Alzira, Alvaro, Ataliba, Ovando, Zuma.)

GUZMAN
Büszke, délceg vitézek! Tinéktek hála,
Újra győztünk a harcban.
Íme: e lány, kit díszben láttok,
Ma este vélem oltárhoz áll!
Vár Isten háza. Tanúnak jertek el
Az ünnepélyes perchez!
Boldog nász ez; másfajta ünnep nékem,
Ki eddig harci mámorhoz szoktam.
Megfoghatatlan érzés.

ALZIRA
(A szívem borzad!)

GUZMAN
Ha fölzeng a fanfár, ha győzelmet hirdet,
A mámor úgy átjár, kigyújtva a szívet.
De oltárhoz állni, hol ég és föld láthat,
A nővel, kit szíved oly vágyódva kér...
S tiéd… végre érzed, elérhetted vágyad,
Az száz büszke, győztes csatával felér!

ALZIRA
(A szívem borzad!)

GUZMAN
De oltárhoz állni, hol ég és föld láthat,
A nővel, kit szíved oly vágyódva kér...
S tiéd… végre érzed, elérhetted vágyad,
Az száz büszke, győztes csatával felér!

ALZIRA
(A szívem borzad!)

GUZMAN
A templomba menjünk!

ALZIRA
Ily szörnyű percben alattam nyílj meg, Föld, nyelj el engem!

GUZMAN
Nyújtsd kezed felém!

(Alzira jobbjáért nyúl, ám mielőtt megfoghatná a lány remegő kezét,
egy katona ráveti magát, és tőrt döf a mellébe.)

NYOLCADIK JELENET

ZAMORO
(Spanyol uniformist visel.)
E kézre szolgálsz te rá, neked csak ez jár!

ZUMA, KÓRUS
(Ráismernek Zamorora)
Gaz lázadás! Zamoro!

ALZIRA
Ah!

ZAMORO
Én tettem!
(Száz fegyvert emelnek feléje.)
Sújts bátran! Örvendezz vesztemen,
Te hűtlen! Jer, idd a vérem!
Te pedig, Guzman, megtanuld tőlem,
Milyen a hős halál!

GUZMAN
Másféle hősi tartást
Tanítok néked most én…

Sok véres isten, mind bosszúszomjas…
Borzalmas vétkeket rónak reád…
Én egyre hallom: „Bosszút ne folytass!”
Így szól az Úr nekem, ő megbocsát!

ALZIRA, ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Elnézi bűnét!
ZAMORO
Elnézi bűnöm!

GUZMAN
(Alzirára nézve)
Ő nőm lett volna, de kényszerre tette…
Mert téged óvott… Szeresd e lányt!
(Alzirát Zamoro karjaiba vezeti.)
Így, kéz a kézben, egymást szeretve
Áldjátok majdan, ki megbocsát!

ALZIRA, ZAMORO
(Sírva Guzman lábához térdelnek.)
Elhinni nem merem, szavad varázslat!
Csudálva, félve nézek rád.
Áldom az Istent, ki megbocsáttat,
Ki néked ily tiszta lelket ád!
GUZMAN
Kéz a kézben, így!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Nagylelkű ember, mi tiszta lélek,
Ki élni hagyja bősz gyilkosát!
Könnyem kicsordul figyelve téged,
Elsiratva Isten bajnokát!

GUZMAN
Így, kéz a kézben élve tovább…

ALZIRA, ZAMORO
Áldott, ki néked nagy lelket ád!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Könnyem kicsordul így látva téged...

GUZMAN
Áldjátok együtt porait annak, ki megbocsát!

ALZIRA, ZAMORO
Ámulva, félve nézek reád!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Gyászolva Isten hős bajnokát!

GUZMAN
Hisz’ élni szép...
ALZIRA, ZAMORO
Áldott az Isten, ...

GUZMAN
Szerelmes szívvel...
ALZIRA, ZAMORO
Ki megbocsáttat.

GUZMAN
Áldjátok együtt
Ki megbocsát, ki megbocsát, ki megbocsát!
ALZIRA, ZAMORO
Áldott, aki néked, ki néked nagy lelket ád!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Lám, élni hagyja bősz gyilkosát!

GUZMAN
Áldjátok együtt porait annak, ki megbocsát!
ALZIRA, ZAMORO
Áldott, ki néked nagy lelket ád!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Lám, élni hagyja bősz gyilkosát!

GUZMAN
Hisz’ élni szép...
ALZIRA, ZAMORO
Áldott az Isten, ...

GUZMAN
Szerelmes szívvel...
ALZIRA, ZAMORO
Ki megbocsáttat.

GUZMAN
Ki megbocsát,
Áldjátok együtt, ki megbocsát, ki megbocsát!
ALZIRA
Áldott, ki néked, áldott, ki néked nagy lelket ád!
ZAMORO
Áldott, ki néked, áldott, ki néked,
Nagy lelket ád!
ZUMA, OVANDO, ALVARO, ATALIBA, KÓRUS
Lám, élni hagyja bősz gyilkosát!

ALVARO
(atyai szíve minden melegével)
Jaj, meg nem halhatsz, én drága fiam!

NÉHÁNY TISZT
Távozzunk innen!

ALVARO
Kegyetlenek!

GUZMAN
(Végső erejét összeszedve apjához fordul.)
Apám...

ALVARO
Szívemre jöjj hát!

GUZMAN
(Apja kezét homlokára helyezi áldás gyanánt.)
Az Isten áldjon!
Tedd még... kezed... rám...!

ALVARO
Gyermekem!
(Csak ezt az egy szót bírja kimondani, de ezer áldás rejlik e szóban. Guzman kiadja lelkét.)

Meghalt!
ALZIRA, ZUMA, ZAMORO, OVANDO, ATALIBA, KÓRUS
Meghalt!

VÉGE


A fordító köszönetet mond Pál Tamásnak a fordításhoz nyújtott értékes segítségéért.