Dohnányi – Góth: A TENOR (Ford.: Harsányi Zsolt, 1929)

A tenor 1929. február 9-i bemutatójának magyar szövegét Harsányi Zsolt írta, alább ez a szöveg olvasható.

Harsányi Zsolt

A TENOR

VÍGOPERA HÁROM FELVONÁSBAN

A „BÜRGER SCHIPPEL” CÍMŰ VÍGJÁTÉK UTÁN

Szövegét írta: GÓTH ERNŐ

Fordította: HARSÁNYI ZSOLT

Zenéjét szerezte: DOHNÁNYI ERNŐ

SZEREPLŐK:

A HERCEG                                               bariton

HICKETIER, gazdag polgár                     buffó basszus

JENNY, a felesége                                     mezzoszorprán

THEKLA, a lánya                                      szoprán

KREY, hercegi hivatalnok                         buffó tenor

WOLKE, nyomdász                                   basszus

SCHIPPEL, szegény városi muzsikus       tenor

MÜLLER, polgár                                      tenor

SCHULTZE, polgár                                  basszus

Játszódik: egy kis középnémet székvárosban, a XIX. század vége felé

I. FELVONÁS

(Módos nappali szoba Hicketier házában.

Az ablaknál dobogó és varróasztalka, középütt zongora, hátul a főbejárat, jobbra ajtó az ebédlőhöz. Délelőtt.)

1. jelenet

(Jenny, Thekla)

kintről harangszó

THEKLA

(az ablakhoz lép)

Már harangoznak! Most indul a menet.

Óh, miért kell ily ifjan menni szegénynek!

JENNY

(az asztalnál ül)

Ja, ja. Mily semmiség egy ember élte.

Szegény kis Naumann! Óh, de nagy kár érte!

Mily hasznos ember volt, és milyen sokat ért ő!

THEKLA

És milyen táncos volt, és milyen zeneértő!

JENNY

És az a hang!

THEKLA

Hang, taktus, intonáció,

és tiszta minden moduláció!

JENNY

Őbenne megvolt a valódi hajlam.

THEKLA

Meg, meg! Milyen nagy volt egy-egy Schubert-dalban!

Hogy szárnyalt az a lágy tenorja!

JENNY

Így van ez bizony! Ez a világnak a sorja!

Ez óriási kár, elvész egy ilyen kincs.

A kvartett itten áll, és tenor nincs.

THEKLA

Nincs. S aki volna, abban sem erő,

sem énektudás. Óh, ez leverő!

JENNY

A mi férfikarunk vele nyerte meg

három alkalommal a serleget.

Óh, ez az eset milyen kárt tett,

most mihez kezdjen a kvártett,

Ha tenorja nincs, semmit sem ér.

THEKLA

(kétségbeesetten)

Ez végzetes! Ez szörnyű kár!

Ha, nézz csak ki, apa jön-e már?

JENNY

(kinéz az ajtón)

De, ő az, Wolke meg Krey.

Három ember a kvártett… Óh, ezt nézni fáj!

2. jelenet

(Előbbiek, Hicketier, Krey, Wolke)

HICKETIER

(az ajtóban)

Tessék! Méltóztassék erre menni!

(Wolke és Krey belépnek, némán üdvözlik a hölgyeket. Hicketier sietve megöleli Theklát)

Így ni, a pihenés jót fog tenni.

WOLKE

Bizony, temetés még így sose gyötört meg.

Ő dísze és fénye a Polgári körnek,

most ott van a sírban. Ez rémes! Ez rémes!

KREY

Na, ja, persze hogy ez rémes.

WOLKE

(kétségbeesetten)

Nagy ég, nagy ég, nagy ég! Nem lehet bírni!

HICKETIER

Óh, légy hát férfi, nem szabad most sírni!

Mi éppen így szerettük őt, de lásd,

a hitben keressük a vigasztalást!

KREY, WOLKE

Most nyugodjék szegény békével!

Ámen!

THEKLA, JENNY

Békével! Ámen!

HICKETIER

Mi dolgozzunk in Gottes Namen!

KREY

(gyorsan)

Hát persze!  A kvártett sorsa a fontos,

erről van szó!

HICKETIER

Jól mondod, a kvartettet menteni kell!

Diadalmas hírének most is épp úgy zengeni kell!

Bár gyászol a szívünk, de itt tenni kell,

ugyanis az idő gyors munkát rótt ránk:

egy hét van hátra, és még sok a próbánk.

A serleget pedig meg kell nyerni,

ha bármi történik! Barátim: gátra fel tehát!

KREY

(gyorsan)

Prímtenor kell itt, nem pedig a gát!

WOLKE

(a zongorához lép)

A boldogult ezt hogy hozta itt:

(játszik és érzelgősen énekelni kezd)

„Drága lény, oh, drá…”

(az „A”-nál elbicsaklik a hangja)

Emlékszel-e rá? Az volt az „Á”!

KREY

Kérlek szépen, én nyíltan kijelentem:

a kvartett bukásán a sor, mert nincs tenor..

WOLKE

(szomorúan)

Mert nincs tenor.

HICKETIER

(ünnepélyesen)

De van tenor!

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE

Ki, hol van ő? Hát ez meglepő!

Azonnal érte elfutunk.

Volna, kiről mi nem tudunk?

Ki lenne az? Óh, mondd meg nekem, hogy hol van!

Én megkeresem!

Csak mondd meg nekem!

HICKETIER

Hohó, hohó! Hiszen szólni sem tudok,

ha kaptok így a szón!

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE

Nos, halljuk végre azt a szót,

Naumann helyett ki lesz az utód!

HICKETIER

Hogy helyét betöltsük szíveinkben,

nem lehet az! Pótolni nem lehet.

De hát, adónkat e bús ravatalnál letudtuk,

és áldoznunk kell most a dalnak,

a szent muzsikának, az égi toroknak,

a művészetnek, a férfitoroknak.

KREY, WOLKE

Az ősdalárda mi vagyunk!

THEKLA, JENNY

De szólj, mert máskülönben itthagyunk!

HICKETIER
Ez kényes ügy, és tartok tőle én,

hogy akit mondok, nem finom legény.

De hát, a hangja! Az színaranyból láva,

úgy omlik, mintha trombita hangja szállna!

Nem szárnyalt hang soha még így versszövegen át!

Még így nem érzett hang egy kantilénát!

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE

Hát, végre mondd a lényegét!

Csak egyet mondj meg: a nevét!

HICKETIER

Kimondanom nem egyszerű,

mert nem túlságos népszerű.

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE

(aggodalmasan)

Hogyhogy, nem úri faj?

Jaj, nagy a baj!

HICKETIER

Ez bizony baj: nem közülünk való,

csak éhenkórász ő és széltoló.

(Wolkéhoz és Kreyhez, hogy a nők ne hallják)

Törvénytelen gyerek, honnan jött, tudja ég,

egy lókötő, mit mondjak róla még?

Őt úriember nem is ismeri.

WOLKE

(kétkedve)

A hangja szép?

HICKETIER

Az isteni!

És benne bízom erős hittel.

Hát megnevezem: a fuvolás, a Schippel.

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE

Schippel?!

WOLKE

A kócos Schippel, az a rongy?

Ő mivelünk? Ilyet ne mondj!

KREY

Schippel?

Az a csirkefogó? No, hát ez jó!

THEKLA, JENNY

A kócos Schippel? Borzalom!

JENNY

Biz’ én sose fogadom!

KREY, WOLKE

Schippel! Oh, borzalom!

HICKETIER

Ő rémes ember, jól tudom én,

de hangja nekünk főnyeremény!

A lényeg itt, hogy a hang,

az zengjen úgy, mint érc harang,

mert nyerni hírt meg serleget,

ha hőstenor nincs, nem lehet.

Majd énekel ő, a hangja kell,

és azután nem nagyon érdekel.

WOLKE, KREY

(megnyugodnak)

Helyes. Danol ő, mert hangja kell,

egyébként minket nem érdekel. De nem ám. Nem ám.

HICKETIER

Most megvallom, hogy már előbb

a házamhoz rendeltem őt,

és minden percben megjöhet.

JENNY

Hogy eljön? Nem élem túl!

E tiszta házban Schippel úr!

KREY

Mint vendég? Nahát! Nyíltan kimondom…

HICKETIER

Csak hagyd el! Ha baj van, nem nagy a gondom,

megmutatom, merre az út, és…

(a kirúgás gesztusát mutatja)

(csöngetés az előszoba felől)

Íme, már be is vonult!

JENNY

Én elmegyek, hogy ne is lássam!

Te is gyere, Thekla! Gyere már!

(Jenny Theklával kisiet.)

3. jelenet

(Hicketier, Wolke, Krey, Schippel)

SCHIPPEL

(hetykén betoppan)

A kocsmában talált a hír.

No, tessék, kedves Hicketier!

HICKETIER

Hicketier úr, ha szabad kérnem!

SCHIPPEL

(fesztelenül és vidáman)

Ja, persze, úr! Óh, hogyne, értem!

Nincs modorom, már az igaz.

De hát a modor nem nagy vigasz,

ha nincs, ami kéne: virsli vagy egy májas!

Mit tudják maguk, mi az az éhség! Mennyire fáj az!

És ázni-fázni, s nem bírni a téllel…

HICKETIER

Ne fáradozzon a szónoki hévvel!

Engem ez hidegen hagy, s ép úgy itt az urakat.

WOLKE

(biccentenek)

Wolke.

KREY

Krey.

SCHIPPEL

Nevem Schippel, nevem Schippel.

(elégedetten néz körbe)

Jó mód van itten! Kép, kanapé!

Jó karszék, bársonyos…

(megsimogat egy bársonyszéket)

Itt lenni nem rossz!

Itt csupa mód, nekem meg egy flóta,

száraz kenyeret hoz ez évek óta.

Úgy, télen, ha jól megy, egy nap három márka,

és megy a télikabát zálogházba.

HICKETIER

(türelmetlenül)

Ez szép, de már eleget beszéltünk,

ideje, hogy a tárgyra térünk.

Egy tenor kéne, megbízható:

a hangja úgy tudom, hogy elég jó.

Álljon be hozzánk, rögtön beléphet!

SCHIPPEL

(nagyon megörül)

Beléphetek a kvártettbe, tényleg?

KREY

Azaz… vagyis

(gyorsan)

Talán előbb

énekelne itt egy próbaszámot!

SCHIPPEL

Hát, persze! Hogyne! Amennyit csak tetszik.

Pár modernebb zeneszám remélem, lesz itt.

HICKETIER

(Wolkéhoz)

Te, Wolke, te menj, és zongorázz!

KREY

(átad Schippelnek egy köteg kottát)

Itt van kótta bőven, ez úri ház.

(rövid lapozgatás után Wolke elé helyez egy kottát)

A drága sárga napsugár

kiált a tájon át.

„Hahó, az élet várva vár!

Vándorlegény! Ki hát!

Ne tétovázz, oh, jöjj ki már,

vár kint az ifjúság!

Napfényes mind a szemhatár,

s a fákon száz virág!

Oly zöld a lomb, oly dús a nyár,

mért vonz tovább, bohó,

a boldogságod erre jár,

hajrá, most légy mohó!

Mit vársz? Fogd át a drága lányt,

fogd át fehér nyakát!

Szorítsd erős bilincs gyanánt,

és zárd reá a szád!

Mit vársz?...”

WOLKE

(játék közben)

Hiszen ez kolosszális!

KREY

Kapitális!

WOLKE

Piramidális!

SCHIPPEL

„… Szorítsad rá a szád!”

HICKETIER

Bravó!

WOLKE

(ujjongva)

A serleget, azt máris nyertük!

KREY

Hát, kérem, ezt elég jól énekeltük.

SCHIPPEL

(elégedetten)

Na, elég jól ment.

(megveregeti Wolke vállát)

Egész jó volt a kíséret!

HICKETIER

(Kreynek)

Ebadta! Máris a nyakunkra ül.

KREY

Az ám! És milyen szemtelenül!

SCHIPPEL

(Hicketierhez, kabátjánál megragadva)

Hát, megfelelek! Jó, felcsaphatunk!

(Kezet nyújt)

HICKETIER

(nem ad kezet)

De kérem, ilyen jóban nem vagyunk!

SCHIPPEL

(elképed)

No, hallja! Nem fog vélem kezet?

HICKETIER

Nézze, ezt nem jól fogja fel!

Mint ember, ön nem érdekel,

s ha százszor együtt énekelünk is.

Hohó, de rangunk, az van nekünk is!

Mi bárkivel nem cimborálunk,

s ha ön vakmerő, sokra nem viszi nálunk!

Énekeljünk együtt, az nagyon szép,

ám, hogyha baráti térre lép,

hát, sajnálom, kérem, azt nem lehet!

SCHIPPEL

(kiáltozva)

De ember! Nem nyújt nekem kezet?

Elfújtam a dalt, és máris mehetek?

Egy flótás, édes Istenem,

danolni jó lesz, de egyébre nem?

A hangom az jó, de rossz a kezem?

Hohó, ti nagy urak, ezt nem teszem.

Jó mulatást!

(sietve el)

(általános megdöbbenés)

HICKETIER

(dühöngve)

A nyavalás!

A nyavalás! Ez mégiscsak példa nélkül áll!

Én fogadom, bezáratom egy hétre!

WOLKE

De kérlek szépen, csillapodj, az égre!

HICKETIER

Ilyen rongy! Ilyen egy piszkos! Rongy! Piszkos!

KREY

No, és most mi lesz? Most bent ülünk a szószban.

Szép, szép, hogy nincsen rangja,

de nagyszerű a hangja!

HICKETIER

Csak hagyd a gazfickót, itt nem zenél ő!

Vállon ver egy ilyen ingyenélő!

WOLKE

(megdöbbenve, tanácstalanul)

Jó, de hát a hangja! Ah, az a hang!

Jaj, nagy a baj!

(kintről zaj hallatszik)

4. jelenet

(a Herceg, Hicketier, Wolke, Krey, később Thekla)

HERCEG

Egy kis vizet… és egy széket… és egy kendőt!

HICKETIER

(megrökönyödve)

Fenség, itt nálam… Óh, a keze?

HERCEG

Nincs semmi baj, a ló, az megijedt, leestem…

Nemde Hicketier?

HICKETIER

Igen, fenség… Úgy van. Szabad látnom?

(kiszól az ajtón)

Hé, vizet, frissen!

HERCEG

Szédültem kissé,

de érzem, hogy semmi bajom se lesz….

THEKLA

(érkezik a vízzel és a kötözőszerekkel)

Óh, fenség, milyen szerencse ez…!

Szabad látnom? Kissé a csukló megdagadt,

valaki doktorért gyorsan elszalad.

HERCEG

(elbűvölten)

Nem, kérem, ne hagyjon itt!

(Thekla bekötözi)

Szép kis kéz, nagyon jól esik!

A házikisasszony, ugyebár?

THEKLA

(térdet hajt)

Igen, fenség!

HERCEG

(magában)

Egy ritka kismadár.

A házam innen egy kődobás,

s nem tudtam, hogy a szomszédom ily csodás.

(Hicketierhez)

Lesz szíves, és megmondja a lovászomnak,

hogy várjon egy orvos fent készenlétben!

(Hicketier, Krey és Wolke buzgón elsiet)

THEKLA

A fájdalom, remélem, szűnik szépen.

HERCEG

(élénken)

Hát persze! E kis kéz az írja,

kit ez simogat, az bírja

jól a bajt. Egy ilyen szép leány

mint bűvös balzsam, úgy hat rám!

THEKLA

Óh, fenség, tréfál!

HERCEG

(mindjobban nekihevül)

Nem, így érzem én,

és édes vággyal csüggök szép szemén,

sóváran nézem, drága kis leány!

THEKLA

Meghallják, papa bejöhet ám!

HERCEG

Hát, jó! De még ma látnom kell!

THEKLA

Az Istenért! Nem!

(Hicketier jön, vele Krey és Wolke)

HERCEG

(sebtében odasúgja)

Tízkor az ablak alá jövök el!

HICKETIER

Már minden teljesült a parancs szerint.

(a herceg bólint)

HERCEG

(észreveszi a koszorút a zongorán)

Nézd csak, mit látok itt: a serleget!

A kvártett nyerte, ugye? Azt hallom,

hogy nagyszerűen bevált a férfikar.

(Wolkéhoz)

A bariton, nem?

WOLKE

(mély meghajlással)

Könyvnyomdász, Wolke.

HERCEG

(Kreyhez)

És ön a tenor?

KREY

(mély meghajlással)

Revizor, Krey.

HERCEG

Nagyon örvendek, uraim.

Részt fognak most venni, remélem, megint

az idei versenyen. Ja.

Egyletük fontos ideálokat ápol,

mert önök hűséges honfiak gyanánt

dallal is támogatják a dinasztiát.

E korban, melyben a destrukció

kikezdi mindenütt, ami jó,

sok gondot kell még vállalni magunkra.

Csak próbáljanak, és menjen az a munka!

Fogadják legfelső köszönetem!

(szalutálva távozik)

5. jelenet

(előbbiek a herceg nélkül)

HICKETIER

Hol van egy szék? Úgy reszketek.

WOLKE

(széket visz neki)

Hát persze, megérti ezt akárki.

Nem kis dolog így, a herceg előtt állni.

(elérzékenyülten)

Ez nagyszerű!

Olyan volt az egész, mint egy álom.

KREY

Az ám! De most danolni kell minden áron!

S egy kvártetthez három, az kevés!

WOLKE, HICKETIER

Persze, persze, ez nagyon nehéz! Ez nagyon nehéz!

KREY

Most ki legyen a hőstenor, ha nem Schippel?

HICKETIER

Egy szót se halljak róla!

Én többet be nem engedem!

WOLKE

Jó, jó! De hát a hangja!

HICKETIER

Ne protegáld! Igazán szégyen!

WOLKE

De hogy leszünk hát mégis négyen?

HICKETIER

Beszélhet énnekem bárki!

KREY

A hercegre gondolj! Munkához kell látni!

WOLKE

Eh, mit! Schippel a zöldfában iszik megint,

egy szó, és visszajön, mint a pinty!

HICKETIER

(felháborodva)

Én hívjam, én, Gottlieb Hicketier?

KREY

Hát persze, itt az ember hiába sír!

THEKLA

Menj, kérlek, Wolke csatlakozik.

Egy szó elég, és Schippel nem habozik,

hogy visszajöjjön. Itt a kalapod!

WOLKE

No, jöjj! Hozzuk azt az alakot!

HICKETIER

Az arcom pírja lobogó,

de kell az a csirkefogó!

(távozik, Wolke követi)

WOLKE

(visszafordul, Kreyhez)

És most egyedül marad a lány,

most láss neki, most fogd meg ám!

KREY

(siránkozva)

Óh, jaj, mér’ vagyok annyira félénk?

HICKETIER

(kintről)

Hé, Wolke!

WOLKE

Már megyek is!

(Kreyhez)

Csak főzd, légy vakmerő és élénk!

(el)

6. jelenet

(Thekal, Krey)

(Thekla álmodozva áll az ablaknál)

KREY

(félénken közeledik Theklához)

Kisasszony, azaz Thek… Kedves Thekla, ha tán szabad…

THEKLA

(feléje fordul)

Mi tetszik? Ja, úgy! Ön itt maradt?

KREY

Itt. Az alkalmat már oly régen vártam,

hogy forró szívemet kitárjam.

THEKAL

Oh, hogy megijeszt! Nos, mit óhajt?

És mit nyög? És miért sóhajt?

KREY

(magában)

Na, most mi lesz velem, nagy ég!

Óh, bár egy szót kimondanék,

bár félelmemben a térdem roggyan,

muszáj, hogy azt a vallomást kimondjam.

THEKLA

Amit kíván, megteszem, kérem!

KREY

Óh, bár lehetne, épp ezt remélem!

THEKLA

De mit? De mit?

KREY

Hogy szívesen

hallja azt a szót, mely éget szüntelen.

THEKLA

De milyen szót? Nem értem ezt.

Az ember valóban félni kezd.

KREY

(magában)

Na, most mi lesz velem, nagy ég?

Óh, bár egy szót kimondanék,

bár félelmemben a térdem roggyan,

muszáj, hogy ezt a vallomást kimondjam.

THEKLA

Szentséges Isten! Félek, hogy értem,

vallani készül! Rémes helyzet.

Mit szóljak, hogy most meg ne sértsem?

KREY

Óh, Thekla, kérem, nem találja ki,

hogy szívemben valaki

rég motoszkálni, furdalni kezd?

THEKLA

(nem akarja érteni)

Nem, nem, sehogy sem értem meg.

KREY

(magában)

Óh, jaj, óh, jaj, nem ért tehát. Nagy ég e nagy

bajon segítsél csak most át!

Ah, azt a szót, ha szólni merném,

a hajlamát talán megnyerném!

THEKLA

(magában)

Most mit tegyek? Szegény fiú!

Itt minden áltatás hiú.

Megmondanám nyíltan, ha merném,

hogy adjon túl e csacska tervén!

Óh, mért maradnak oly soká?

7. jelenet

(előbbiek, Wolke, Hicketier, Schippel, később Jenny)

WOLKE

(belépve)

Már itt vagyunk!

THEKLA

(magában)

Hála Isten!

SCHIPPEL

Jó napot! Ez másodszor is én vagyok.

THEKLA

Képtelen kedves, igazán.

                          

WOLKE

A férfikar végre megvan már!

HICKETIER

(mogorván)

Finom, vegyes kis férfikar.

SCHIPPEL

Azonnal kérek egy kis kegyet,

lesz szíves bemutatni engemet!

HICKETIER

De kérem, miért? Ez furcsa beszéd!

Ez a hölgy a kvártettbe nem vesz részt.

WOLKE

De kérlek, ez elvégre is illik.

HICKETIER

Még ezt is! Hát, jó.

(bemutatja)

Thekla, a lányom.

THEKLA

(nem túl szívélyes)

SCHIPPEL

(öntudatosan, de udvariasan)

Pardon, ha bármit ellenükre tennék,

de végre vendég vagyok itt talán.

Ezt megígérték nekem, nemde?

WOLKE, HICKETIER

Meg hát! És eddig még nincs megszegve.

SCHIPPEL

A hangom ára nem zsold, nem pénz!

Beállok én, de nézzenek

szegénynek bár, de úrnak.

Egy kis tisztelet kéne, hogyha vesszük.

KREY, WOLKE

(nagyon barátságosan)

De kérem, tudja, mi őszintén tesszük.

HICKETIER

Az csak magán múlik, mily szemmel nézzük.

KREY

Hisz önt sérteni nem ízlésünk.

WOLKE

Egy művész, mint ön!

SCHIPPEL

Bár külsőm szerény,

(Theklához)

de elvégre vagyok annyi, mint más legény.

THEKLA

Isten hozta nálunk!!

(kezet nyújt Schippelnek)

SCHIPPEL

(örömtől ragyogva)

Mily édes lány!

HICKETIER

(félre)

Mit meg kellett érnem! És egyáltalán…

SCHIPPEL

Nos, szent a béke, ugyebár?

(Hicketier is kezet nyújt kelletlenül)

SCHLIPPEL

Így egészen más a hangulat már.

Bár néha egy heves szót elejtek,

óh, de most már jóra válik a helyzet,

most jóra válik a helyzet.

Ha jó körben mozgok, a szívem dobban

THEKLA

A kvártett végre most összeállhat,

s a bűvös hang az égig szállhat.

Mily lágyan cseng az érce majd,

óh, áldás, hír kísérje majd!

KREY, WOLKE, HICKETIER

(nagyon hangosan)

Na, csak hogy szent a házban a béke,

s a kvártett újra élhet végre!

Megéri bőven ezt a bér:

győzelem, s a drága babér!

JENNY

(kötényét kötve belép)

Urak, a leves az asztalon vár.

SCHIPPEL

(bizonytalanul)        

Igen, de én… Vajjon szabad?

HICKETIER

(némileg erőltetve)

Üsse kő! Tisztelje meg a házamat!

(Schippel Hicketier rémületére karját nyújtja Theklának. Min távoznak – utolsóként Krey, aki elgondolkodva hátramarad, majd utánuk megy. Függöny.)

II. FELVONÁS

(Hicketier házának kertje az udvar felől.

Jobbra zárt sövény, balra hátul félig látható, nyitott kocsiszín.  A ház bal sarkán, az első emeleten Thekla szobájából nyíló erkély.

A földszinti, nagy ablakon látni az első felvonásból ismert szobát, ahol a kvartett éppen próbál.

Este.)

Előjáték és 1. jelenet

(a Herceg, Thekla, a kvartett a szobában)

HERCEG

(fekete köpenyben belopódzik balról,

óvatosan körbekémlel)

Ez furcsa volt! Míg az útam ide ért,

sűrű az éj, s az utca vaksötét.

A házak mentén úgy osontam, hogy még!

(néhány lépést tesz előre)

De hopp, vigyázzunk, ott egy lámpa ég!

Nem alszanak itt.

(beles az ablakon)

Ah, ezek ők, a kvartett, a négyes!

Kispolgárok, be édes!

(Az előjáték alatt az énekesek elhelyezkednek a szobában a próbához, mindegyik kottát tart maga elé. Hicketier vezeti a próbát – kezében vastag pálcával, mellyel időnként kopog és láthatóan magyaráz, aztán újra nekikezdenek.)

SCHIPPEL, KREY, WOLKE, HICKETIER

(a szobában)

Halld, hogy csattog a madár,

édes hangja, óh, be lágy!

Ablakocska, nyílj ki már, jöjj ki nékünk, mindenem,

Halkan vár itt rád a vágy!

HERCEG

De nem látom őt, tán alszik már?

(az árnyékba húzódik)

Fent van-e még? Megvár-e engem?

(igyekszik az énekhez kapcsolódni)

Vágyam hangja, óh,  be lágy!

Ablakocska, nyílj ki már!

Óh, nem nektek, csak nekem!

(Az erkélyajtó kinyílik, Thekla lép elő)

Óh, Thekla! Te vagy az?

THEKLA

Csitt, csitt, csak halkan, mert hallanak!

És láthatják itt az ablakom alatt!

HERCEG

Ki merne rólam hinni rosszakat?

Nincs semmi baj, a zaj zavar csupán.

Egy percre jöjj ki hát!

Jöjj hát, te drága lány!

THEKLA

Mennék, én szívesen,

(némi reszketés után, szívből)

de félek ám!

HERCEG

Én angyalom, én álmom. Hát mondd,

hát szeretsz, drága lány? Óh, engedj szépen

E két szép szempár csillagába néznem,

hogy boldogságomat olvashassam...

THEKLA

Fenség, egy szót se, vagy inkább lassan!

Úgy dobog a szívem, és dadogok.

Óh, fenség, e nagy kegy, zavart vagyok...

(ezenközben a szobában sört szolgálnak fel nagy korsókban, isznak, és Schippelt éltetik)

KREY, WOLKE, HICKETIER

Éljen sokáig, éljen sokáig, éljen ő!

THEKLA

Ki van itt nálam? A néphez hajlamos hercegi ház?

Vagy egy legény, aki nőre vadász?

Tisztesség rám ez? Óh, vagy csak szégyen?

HERCEG

Óh, higgyél az álmoknak hercegében,

ki népe közt jár titkon, névtelenül,

s' a nő, kiért a herceg szíve hevül,

az egy kislány, a nép csodás virága.

THEKLA

Az álmom! A mesebeli királyfi

eljött értem; a szívem reszket.

HERCEG

Óh, jöjj! A létrán könnyedén leveszlek,

ne tétovázz!

THEKLA

(rajongással)

Varázslatos éj,

csodát hozó, most hoztad el,

amit várva vártak az álmok,

ábrándosan, lobogón, de némán.

HERCEG

(vágyakozva)

Thekla, óh, drágám, jöjj, óh, jöjj!

THEKLA

Heinrich, hercegem! Már jövök!

(lemászik a létrán)

SCHIPPEL, KREY, WOLKE, HICKETIER

(újra nekikezdenek, erősen ordítva)

„Mi szebb a világon vadász életénél,

Ki élne vígabban, vadász a’ mint él?

Majd a kürt szavára hever a zöld fűben,

majd űzi a szarvast mezőn, sűrűben.

Királyi öröm ez, nemes múlatság ez,

erőt, bátorságot és jókedvet ád.

A kürtök szavára a bércek visszhangja

oly hangosan zeng és víg életre kelt!

Joho tralala, tralala, tralala!”

HERCEG

Te drága!

(elébe megy)

Add a szád!

(ölelkeznek)

THEKLA

Úgy félek, és úgy vágyom rád, …

HERCEG

Te szép, te drága, imádlak én!

THEKLA, HERCEG

Óh, bűvös, bájos, bűvös, bájos éj!

THEKLA

Te édes!

HERCEG

Most jöjj velem!

(Thekla és a herceg behúzódnak a kocsiszínbe)

2. jelenet

(Hicketier, Wolke, Krey, Schippel – kilépnek a házból)

SCHIPPEL

Ez nagyszerű máris, ez fényesen szól!

Még egy-két próba, és a versenyen győzünk!

WOLKE

Éljen Schippel, ő a mi hősünk!

HICKETIER

Az tény, hogy hangja remekel,

és győznünk csakis vele kell.

(megveregeti Schippel vállát)

Minden rendben lesz, becsülje csak meg magát!

Na de most távozzunk! Későre jár. Jó éjt!

WOLKE

Jó nyugodalmat! Gyerünk! Jó éjt!

KREY

(Wolkéhoz)

Mi ketten megyünk együtt. Jó éjt!

SCHIPPEL

Jó éjt!

(Schippel a ház mögé oson. Wolke és Krey búcsút vesznek tőle, megállnak elöl. Hicketier bemegy a házba.)

WOLKE

Hát, mondd, mit szólt Thekla? Hogy áll az ügy?

KREY

Nem jól. Én nem tudom, de ha látom,

meghülyülök, és nem lelek szavakra.

WOLKE

Jó, jó. De, amit mondtál, hogy fogadta?

KREY

Én nem tudom, talán nem is értette meg…

WOLKE

Eh, menj! Én már nem is értelek!

Tebenned nincsen igazi vér!

Aki bátor és támad, az mindent elér!

Megkaphatod őt, te csak ne félj!

KREY

Óh, bátoríts! Beszélj, beszélj!

(Wolke, Krey hátrébb húzódva észreveszik, hogy Schippel a kertben lődörög, kíváncsian figyelve odébb húzódnak)

 WOLKE

(súgva)

Nézd csak, ez Schippel! Itt maradt még!

Mit akar ez?

KREY

Nézzük, mi lesz?

WOLKE

Csak várjunk, bújjunk ide el!

Valamit tervez, figyelni kell!

(az árnyékban elrejtőzve lesbe állnak)

3. jelenet

SCHIPPEL

Ily lázban, hogy lehetne most aludni,

mely űz, és nem hagy engem ágyba jutni!

Tépi és rágja lelkemet,

vad vágy, a mámoros, vad gyűlölet!

Mert magamban gyűlölöm, mert gyűlölöm őket,

e jól fésült, hájas főket,

amikben csak gőg ül, más semmi nincsen.

De páholyban ülnek, mert náluk minden!

Potrohukra vastag aranylánc fűződik,

vérforralóan szépek a nőik!

Óh, vérforralóan!

Be szép volt, be szép…

Még érzem finom kis kezét…

Óh, Thekla, te bűbájos, édes lány!

Most fekszik az ágyban s’ alszik talán…

A formás kis testet csipke fedi lágyan,

a válla, a keble… Lázít a vágyam!

Jó volna egyszer átölelnem.

(ringató gesztust tesz, majd hirtelen elhatározással)

De csak bátran! El muszáj őt nyernem!

Mér’ ne? Akit a kvartett jónak talál,

vőnek is jó az, így áll a bál.

S ha azt mondják, nem, akkor nincs ének.

Bánom is már azt a serleget én,

mást várok, mást! És van remény!

Nem kell már semmi egyáltalán,

csak ő, ő, a drága, bűbájos lány!

Úgy éget a vágy, oly szép a szád!

És azt hiszem, ott a kis szobád…

Itten van egy létra, felmegyek én!

(föl akar mászni a létrán; Krey és Wolke előrontanak)

4. jelenet

(Schippel, Krey, Wolke, majd Hicketier)

KREY

Hé, lent maradni!

WOLKE

A csirkefogó!

KREY

(elkapja Schlippelt)

Hé, mit akar? Mit akar itt?

SCHIPPEL

Mi az? Mars! Mer’ kaptok egy-két pofont!

KREY

Nézd csak, a koldus miket mond!

SCHLIPPEL

(megragadja Kreyt)

Gazemberek! Majd adok én!

WOLKE

Becsukatlak ám!

SCHIPPEL

Mit lestek engem?

KREY

Piszkos zsivány!

SCHLIPPEL

Nincs hozzám semmi közötök!

Pusztuljatok hát,

mert véresen gázolok rajtatok át!

Nem törődöm én semmivel!

HICKETIER

(kirohan a házból)

Az Istenért, mi van itt?

Mi folyik itt? Milyen vad zsivaj!

SCHIPPEL

Csak mink vagyunk, nincs semmi baj.

HICKETIER

(értetlenül)

Ti itt? Miért maradtatok még?

KREY

Épp idejében lefüleltük

az ipsét!

SCHLIPPEL

Eh, berúgott a szegény, félrebeszél.

WOLKE

Bezáratom én!

SCHLIPPEL

Mert én csupán… Ugyanis kérem…

KREY

Én voltam, aki tetten értem,

figyeltük őtet percek óta már,

nem voltunk restek résen lenni.

WOLKE

Itt somfordált ez a szamár,

létrát hozott, be akart menni,

ezt merte tenni.

HICKETIER

Egy szót sem értek!

(Schippelhez)

Mi ez a lárma hát?

A házam körül

mit oldalog itt?

SCHIPPEL

Ez egyszerű.

Még nem voltam álmos,

hát, gondoltam, egy kissé

járok itt a kertben,

és hajnalig várok.

HICKETIER

Ez nem rossz: a kertben járogat!

De hátha a zaj fölkelti lányomat!

SCHIPPEL

(hirtelen elhatározással)

Épp ezt reméltem, ez nem lenne hátrány,

mert akkor a drágát ma még egyszer látnám.

HICKETIER

No, nézd csak, milyen szemtelen!

SCHLIPPEL

Nono, bánjon csínján velem,

csak egy rossz szó, és kockán a serleg!

Mióta egyszer láttam, bennem él a képe,

szívem sóváran és összetépve

csak őt imádja és csak rája vár.

HICKETIER

Ez lázító! Ez botrány!

SCHLIPPEL

Ugyebár?

Ez lázító, hogy egy rongy proletár

ily előkelő csodákra vár;

de mért vezettek csodák felé?

Mért húztak szurtos odvamból elé?

Nem hagytak ottan a rongyos ágyon,

most én is napfényes gyönyörre vágyom!

(A herceg és Thekla időközben feltűnik a háttérben, de nem merészkednek előrébb, a létrát nem érik el.

Thekla hallja Schippel vallomását, utána mindketten eltűnnek újra.)

HICKETIER

Az szép! De ne hozza Theklát elő!

Ön messze ment, ön túl vakmerő!

SCHIPPEL

Meglehet. De most lelkem sötét zugán

a férfiasság is éled már,

a sorsom szégyenét, kínját, baját,

azt eldobom, akár egy szennyes ruhát.

A lelkem egy új világba néz,

ott vár rám a jómód, az élet, a pénz!

Ez vár! E szépet, jót mind e világon,

mint összes álmot a lányában látom.

5. jelenet

(Előbbiek, majd Jenny)

HICKETIER

Nahát, ez már… Megbolondult?

SCHLIPPEL

Óh, nem, csak a szívem úgy elszorult…

HICKETIER

Az ördög vigye el!

JENNY

(besiet)

Mit lármáznak itt?

HICKETIER

Én nem állok jót, mindjárt pofon vágom!

WOLKE

(előre lép, magában)

Botrányos ez!

JENNY

(Hicketierhez)

De mit tett, hát, mit?

SCHIPPEL

(Jennyhez)

Mert a lányt imádom!

JENNY

(Hicketierhez)

Mit mondott?

WOLKE, KREY

No, most mi lesz?

Ha ily dolgot merészel,

az nincs józanésszel.

HICKETIER

(Jennyhez)

Na, tessék!

JENNY

Megtébolyult.

SCHLIPPEL

Meg ám, meg ám!

A szívemet hajtja a láz, várom őt!

JENNY, HICKETIER

(Schippelhez)

Hát ne ordítson úgy!

SCHLIPPEL

(erőteljesen)

Én szeretem őt!

JENNY

(magában)

Ez skandalum!

HICKETIER

(dühösen Schippelhez)

Hallja!

SCHLIPPEL

Imádom őt!

HICKETIER

Most csend, mert én odavágok!!

SCHLIPPEL

(önkívületben)

Én mást nem érzek, én mást nem látok,

nincs semmi, csak ő, a bűvös álom;

egy életem nékem és egy halálom!

HICKETIER, KREY

Hát, ez bolond!

HICKETIER

(Schippelhez)

Legyen elég!

Mért kényszerít, hogy botomat elévegyem?

WOLKE, KREY

Példátlan ez! Hát meddig tart?

JENNY

(Schippelhez)

Hallgasson már,

vagy itt mindjárt odavág a sétabot!

JENNY, KREY, WOLKE, HICKETIER

Hát vége mégse lesz? Ez tűrhetetlen állapot!

Hol van a sétabot?

SCHLIPPEL

Az mindegy, akárki hogy kiabál!

Bárhogy szidnak, az úgysem imponál,

csak rossz nevelésről tesz tanúbizonyságot,

itt az én modorom jó, csupán annyit látok.

HICKETIER, WOLKE, KREY, JENNY

Hogy befogadtuk, csak az a kár,

a hála ez, a hála ez ugyebár!

Hát ez sok már!

Nahát, ez mégis sok már!

SCHIPPEL

No, nézd csak, még hálát adjak én?

Azt mégsem!

(előre lép, Hicketierhez)

Sőt, mondok szebbet még:

én nőül kérem gyermekét!

Mert másképp szó sincs dalolásrúl.

Már látom, hogy másé lesz a serleg.

HICKETIER

Én, istenuccse, holtra verlek!

SCHLIPPEL

A szívem szíveddel vágyva társul!

Óh, drága leánykám, úgy várlak én!

Óh, jöjj, óh, jöjj, imádlak én!

WOLKE, KREY, HICKETIER, JENNY

Miket mesél? Félrebeszél.

Most már elég a hülyeség!

Hiszen ez már egy rémregény!

Beteg ez, szegény, őrült szegény!

HICKETIER

Mit serleg nekem, zene?

Ott egye meg a fene!

JENNY

(Hicketierhez)

Na, szépen felfedezted őt,

most Schippel úr a vőd.

HICKETIER

Eh, mit! Csak hagyjuk, úgyse bánom!

Hisz rá se nézne Thekla lányom!

SCHIPPEL

Ennek a gondját bízza rám!

WOLKE, KREY

Adja a bankot,

unom e hangot!

Ez kéne még! Szemtelenség!

Micsoda hülyeség!

                                                                                     

HICKETIER

Csinos kis vő! Thekla meg ő!

Csak hagyjuk, úgyse bánom!

Hisz rá se néz a lányom!

SCHLIPPEL

Ő azt majd tisztán látja ám,

milyen hű és milyen tiszta szerelmem,

hogy vágyom őt, lelkembe ölelném,

ez úgy fog hatni őreá,

hogy párom lesz majd nemsoká!

6. jelenet

(előbbiek, Thekla majd a herceg)

JENNY

Te, Thekla, te itt?

WOLKE

Na, nézd csak!

HICKETIER

Te, Thekla itt? Itt kint? Éjszaka te?

HERCEG

(méltóságteljesen előlép az árnyékból)

Én voltam a kísérete.

JENNY, KREY, WOLKE, HICKETIER

A fenség! A herceg! Mi történt itt, kérdem.

Theklával ketten? Ezt nem nagyon értem.

HICKETIER

Bocsánat, az apa szíve beszél,

e kényes helyzet, fenség…

HERCEG

Csak hagyja,

nincsen semmi baj! Tiszta a tény:

itt menvén el este, benéztem én,

hogy ma még egyszer köszönetet mondjak.

Itt lárma volt kint, és civakodtak…

Sajnálom hát, hogy gondjai voltak.

Az egész ennyi!

(Hicketierhez)

Majd beszélünk holnap.

(el)

THEKLA, JENNY, KREY, WOLKE, HICKETIER

Jó éjt, fenség! Fenség, jó éjt!

7. jelenet

(előbbiek, kivéve a herceg)

SCHLIPPEL

Ez nagyszerű! Még meg is köszönik!

KREY

Mit célozgat? Mit akar itt?

JENNY

Ja, úgy! Ez egész más!

Thekla nem hibás!

SCHIPPEL

Haha! Ez jó! Még magyaráznak!

Óh, mily gyalázat!

HICKETIER

Mi ez? Mit mond?

KREY, WOLKE

Tisztára bolond!

SCHLIPPEL

(fájdalmasan)

Ez találkája volt!

JENNY

Az Istenért, nem! Óh, jaj!

SCHLIEPPEL

Egy pásztoróra!

HICKETIER

Agyonverem!

KREY

Gazfickó, hogy merészel?!

SCHIPPEL

(rezzenéstelenül)

Még egyszer mondom: egy pásztoróra!

S’ még imádtam őt, óh, én szamár!

HICKETIER

Mily borzalmas gyanú! Mily szörnyű percek!

WOLKE

Csak Schippel hazudhat, nem pedig a herceg…

JENNY

Óh, Thekla, szegény kicsi magzatom,

csak állsz és szenvedsz hallgatagon!

SCHIPPEL

(határozottan)

És most már a dolgokon fordítni kell.

(nyomatékkal)

Egy hercegi szeretőt, azt nem veszek el!

HICKETIER

(őrjöngve)

Egy szeretőt? Felspékelem!

KREY

(előre lép)

Bocsánatot kér? Igen vagy nem?

Ha nem, nagyon meg fogja bánni!

SCHIPPEL

Mi az? Óhajt velem kiállni?

Kiállok én, tisztelt uram.

WOLKE

Lám, mersze, az van!

HICKETIER

Egy bot kell, más ott céltalan!

KREY

A Thekla híre szent! És én védem azt.

HICKETIER

Sértheti őt egy ilyen sültparaszt?

SCHIPPEL

Pardon, ki dalkörbe odavaló,

az párbajképes úrnak is jó,

és így nekem is jár szatiszfakció!

HICKETIER

Ez nagyon jó!

WOLKE

Itt baj lesz még!

SCHLIPPEL

Krey úr, hogyha olyan nagylegény,

rendelkezésére állok én!

JENNY

Mi? Párbaj?

WOLKE

Párbaj!

HICKETIER

Kiállasz ezzel?

WOLKE

Szép, szép, de hát a négyesünk?

Már olyan jó, és most szétesünk?

JENNY

Nézd, ez még most is énekel!

HICKETIER

A négyest már az ördög vitte el!

SCHIPPEL

Óh, nincs baj! Mink győzünk majd, semmi kétség!

Énekelek én, hangomat ne féltsék!

Hisz a párbaj elvégre várhat.

HICKETIER

Nem hittem róla!

WOLKE

Szavai imponálnak!

WOLKE, HICKETIER

Rendben van, a párbaj, az várhat!

JENNY

Óh, csak már vége vón’ az éjszakának!

WOLKE

Micsoda éj! A herceg, Thekla, a kvartett…

HICKETIER

(fásultan, kimerülten)

Majd rendbe jön minden… Jó éjszakát!

JENNY

Jó éjszakát! Kezd reggel lenni…

(Jenny, Thekla, Hicketier bemennek a házba; Wolke és Schippel hátrafelé távoznak. Krey marad elől.)

SCHIPPEL

A serlegre nézve ne féljen senki,

ott leszek mindig, ha próba lesz!

(el)

KREY

(lassan elgondolkodva)

Párbajozom? Én? Én? Én párbajozom?

(lassan el)

III. FELVONÁS

(erdei tisztás)

1. jelenet

(Thekla)

THEKLA

(balról jön)

Itt van a tisztás, amelyet mondott.

Te szív, te szív, miért e bú, e gondok?

Csak fájsz, és sohasem szűnsz meg fájni?

Még mindig sajogsz, hogy el kell válni?

Óh, hogy ne égne, hogy ne fájna:

utolszor vár a lázas szája…

Te szív, te szív, te légy csak józan,

a vágy, az vágy marad, ez jól van.

Óh, miért nem lettem főúri nő,

egy bárónő, büszke, feltűnő,

sőt, ha grófi korona szállna rám,

ő lenne párom a vágy jogán!

De így majd élek, hova a sors sodort,

férjemnek vállalom Krey revizort.

Meg kell tennem, apám így döntött,

bár szívesebben mennék Schippelhez én.

Tegnap óta oly híres, és nagyszerű legény.

Igazi jellem, férfi,

még az életveszélytől sem tér ki!

Talán még ma lelövik őt!

Hogy trilláz a fákon a madárhad!

Oly vidáman csicsereg, hangicsál!

Nem érzik ők: sorsuk mit kínál.

Mit tudják, mily balga élet ez,

s’ mily bánat vár, majd ha este lesz.

Te szív, te szív, te légy csak józan,

a vágy, az vágy marad csak, és ez jól van.

2. jelenet

(Herceg, Thekla)

HERCEG

Thekla, te drága! Te vársz reám!

(ölelkeznek, Thekla szelíden elhúzódik)

Te álmok álma, te szép leány!

THEKLA

A tűz, az sok! És most már céltalan,

mert most már válni kell.

HERCEG

Óh, fájdalom!

THEKLA

Óh, fáj nékem is, de az álomnak vége.

HERCEG

Thekla, te drága! Ne váljunk, kérlek az égre!

Légy a csókom édes és titkos társa!

THEKLA

Az álomnak vége, be kell hogy lássa.

Egy herceg is le kell mondjon néha.

HERCEG

De mért? Szeretni édes, jó a csók…!

THEKLA

Óh, vannak dolgok, meg nem oldhatók.

Rab vagyok én, ezzel mért nem számol?

HERCEG

Mindez szóbeszéd, igaz csak a mámor!

THEKLA

Mily szép szavak, ám én tisztán látok!

Hisz éppen önt kötik szabályok,

melyek a rangkülönbségtől nőnek.

Egy herceg kell, hogy tisztelje őket.

HERCEG

 (félhangosan)

De egymást két szív, ha ennyire szereti?

THEKLA

Az nem segít. Szét kell őket tépni.

A sorsunk nem egymásnak szánt,

egy herceget meg egy Hicketier-lányt.

HERCEG

Óh, Thekla, hogy fáj ez! Hát nem szeretsz?

THEKLA

A szív forró, de a fej dönt, ha baj van.

HERCEG

Míg élek, nagy seb lesz ez rajtam!

THEKAL, HERCEG

(lassan, fokozatosan erősödve)

Míg élek, mindig foglak hűn imádni,

míg bármerre járok, s’ történhetik bármi.

Bár mindörökre széjjelválunk,

s’ egymásra már mi nem találunk,

a lelkem rád fog vágyni fájva,

te elmúlt látomások álma.

Ez minden, mit sorsunk forgása hágy:

egy régi vágy, egy drága vágy!

THEKLA

Most menjen! S’ mielőtt mennénk,

itt van egy gyűrű, régi emlék:

nagyanyám hordta még, családi kincs!

HERCEG

Thekla, még egy csókot!

THEKLA

Egy végsőt, több nincs!

(megcsókolja, majd elsiet)

HERCEG

Nem látom már!

(a gyűrűt vizsgálja)

Egy szív, kedves, mint ő.

Az álomnak vége. Elmúlt. Agyő!

(El)

3. jelenet

(Schippel)

SCHIPPEL

(frakkban és cilinderben jön, körülnéz)

Itt van a hely, itt fogok pokolra menni.

Mily kár, egy életet tönkretenni!

Ezt jól megcsináltam, se Thekla, se élet!

A végzet elereszt most a szélnek!

Miért tolakodtam a fényre elő?

Most Krey úr engem hasba lő.

A serleget meg tudtam nekik nyerni.

A vége: itt marad egy nagy semmi.

Érdemes volt ily hírt aratni,

hogyha a hős a fűbe fog harapni?

Fantáziám máris rémeket lát,

már érzem a golyót a mellemen át.

Nem, nem, ezt szavamra, nem szeretem!

Ez nem megy! Amiért Theklára vágytam,

és Krey úrnak tyúkszemére hágtam,

most párbajozni bőszen kiálljak,

és essem áldozatul a halálnak?

Oly kedves volt az élet, oly nyájas.

Megvolt a flótám, mulattam én,

a lányok azt mondták: csinos legény,

a férfiak fizettek sört nekem;

és Krey úr most pisztollyal jön nekem?

Már reszket a térdem is, lábaim rogynak!

Krakéler vagyok én? Vagy talán hadnagy?

Vége a dalnak, nincs többé flóta,

véres végzet, óh, milyen rémes nóta!

A becsület végett… A szó, az szép,

de józan ember szépen messze lép!

(hirtelen elhatározással)

Ez, ez lesz a legjobb, ha meglépek én,

mert keresztüllőnek a helyszínén.

Itt várjak szépen, míg belém talál?

Ez marhaság, bölcs ember félreáll.

A mennyekbe ráérek menni fel,

ez az élet még énnékem megfelel.

A rangom az nem polgári bár,

a kocsmában tánc, muzsika, nóta vár.

Az élet, az élet, az élet, az drága kincs!

Hogy meghaljak, arra kázus nincs!

(el)

4. jelenet

(Krey, Wolke, Hicketier)

(Wolke és Hicketier karon fogva vonszolják lépésről lépésre a teljesen elgyengült, tehetetlen Kreyt, az összeesik, erre megint összeszedik, egy darabon előrébb noszogatják. A játék végig ismétlődik a zene alatt.)

WOLKE

Ne félj, ne félj! Könnyen kell venni,

meglátod, minden jól fog menni.

KREY

(kétségbeesetten)

Óh, kérlek, a sors olyan dőre,

még néhány perc csak, és meg vagyok lőve.

HICKETIER

Ne félj, nem lesz baj, még mindig magyarázzak!

WOLKE

Fáj a fejed? Nincsen-e lázad?

Sápadt vagy ám!

KREY

Ne kérdezz már,

mikor a végzet oly vészesen vár,

mily szépen és jól lehetne élnem!

HICKETIER

Az ördögbe! Tartsd magad reményen!

WOLKE

Majd lábra állsz, azt hiszem, ezzel:

(a zsebéből kis flaskát vesz elő)

Fogd, húzzál egy jót, tele van szesszel!

KREY

A búcsúkortyom!

(iszik)

És most jön a sorsom!

HICKETIER

Szedd össze magad, csak fel a fő!

KREY

Óh, jaj, Schippel biztos jó lövő!

WOLKE

Majd te lövöd le őt, hogyha te kezded!

KREY

Mért nem lehet ülni? A térdem úgy reszket.

 (siránkozva)

Még sohasem fogtam én kezemben fegyvert.

HICKETIER

Hát, veled az ég aztán igazán megvert!

WOLKE

Ja, neked könnyű, rád ő nem lövöldöz!

HICKETIER

Te ember, ne légy ennyire gyáva!

Szép kis párbaj lesz, na, meg vagyok áldva:

de Schippel bezzeg ám ember a talpán.

Ez így van, be kell látnom. Vedd tudomásul,

egy pár nap óta kezd nekem imponálni.

Az tudja férfiasan csinálni.

Egy pár olyan rémes helyzetet élt át,

hát, mondhatom, hogy vehetnél róla példát!

Lemondott Thekláról! Bámulatos.

A herceg dolga, az persze, ha rossz

volt formában, de lényegében semmi

kifogás nem lehet. Nem kell ezt úgy venni.

De Schippel a becsületre nagyon kényes.

Az eljárása direkt úri és fényes.

És milyen finom volt a karban részt vett,

és jól helyt állt, és a serleg miénk lett!

És végül: most is kiáll nagyszerűen,

mikor halni kell! Kimondom egyszerűen,

hogy: ez a Schippel férfi ám!

KREY

És nagyszerűen lő talán.

HICKETIER

(dühösen, magában)

Mily gyáva, lenézem őt;

köszönöm szépen az ilyen vőt!

WOLKE

(Hicketierhez)

Látod, hogy fél szegény,

hát mit dicséred azt a csavargó flótást!

HICKETIER

A flótás, kijelentem én,

az tegnap óta dzsentlemén.

Kit tegnap a herceg is meggratulált.

WOLKE

(idegesen nézi az óráját)

Már nyolcz óra! Késünk! Mi lesz hát?

Itt illenék már lenniök. Nyolc óra!

KREY

(reménykedve)

Ah, úgy, talán megfeledkeztek róla.

WOLKE

Azt mégse. Nem, nem. Az nem valószínű.

KREY

(metszően)

Engedj meg, estig itt várjak talán?

5. jelenet

(Schippel, Müller, Schultze és az előbbiek)

SCHIPPEL

(az előbbieket még nem látva Müllerhez)

De Müller, mondja, mit akar tőlem?

Hát halottat csinál belőlem.

Már messze járnék ezalatt.

MÜLLER

Az gyáva, ki mostan megszalad.

Krey biztos a levegőbe lő.

KREY

(reszketve)

Óh, jaj, a halálszag érezhető.

(Némajáték.

Roppant külsőséges üdvözlések cilinderlengetéssel, az alábbiak szerint:

Wolke, Krey, Hicketier a színpad közepén állnak, miközben Müller, Schippel és Schultze oldalról érkezve elvonulnak, s mindegyikőjük előtt külön megemelik a cilinderüket, amire viszonzásul ugyanez történik a túloldalról.

Először Müller megáll Hicketier előtt, majd Krey előtt, mialatt Schippel áll Hicketier elé, majd Müller Wolke elé lép, Schippel Krey elé, Schultze pedig Hicketier elé, és így tovább. A jelenetnek le kell játszódnia a zene hossza alatt.

Müller és Schultze kilépik a távolságot, megjelölik a helyeket.

Schippel jön jobbra előre, Krey balra hátul áll meg.)

SCHIPPEL, KREY

(magának)

Óh, hogy ilyet megérjek!

Óh, megesznek a férgek!

Szívem szegény, dobogsz te még,

de nem tart már soká ez,

Óh, árva Schippel/Krey,

a perc közeleg, érted valóban kár lesz.

Még élek, még nincs semmi baj,

de nem soká meghalok, jaj!

MÜLLER

Kétszeri golyóváltás! Éles töltésekkel!

SCHIPPEL, KREY

Óh, hogy ilyet megérjek!

Óh, megesznek a férgek!

SCHULTZE

Háromig olvasok, aztán vigyázz!

SCHLIPPEL, KREY

Na, lelkem, most az égbe szállsz!

SCHULTZE

Most figyelni, urak! Olvasok: egy, kettő, három!

(Krey a „három”-nál összeesik, Schippel egy pillanattal később a levegőbe lő.)

WOLKE

(Kreyhez siet)

Az Isten szerelmére! Krey, óh, Krey!

SCHIPPEL

Most omlik vére!

SCHULTZE

Mi lelte őt?

(Wolke feltámasztja Kreyt)

HICKETIER

Elesett már a lövés előtt!

MÜLLER

Na, nincs baj, nem történt semmi, semmi!

SCHIPPEL

(fellélegezve)

Hát, akkor el lehet menni?

(Müller Kreyhez vezeti)

KREY

Élek tehát, s’ tovább is élek, nemde?

SCHLIPPEL

Hát, kérem, nézzen a szemembe!

WOLKE

(Kreyhez)

Add a kezedet hát!

KREY

Kezeljünk ketten,

hisz én voltaképpen mindig szerettem.

MÜLLER, SCHULTZE

(Hicketierhez)

Mi gratulálunk, Krey úr, hősnek bizonyult.

SCHULTZE

Tetőtől talpig jellem.

MÜLLER

Igazi úr!

(Müller és Schultze távozik. Roppant formális cilinderlengetések, miként a színrelépésnél)

6. jelenet

(Schippel, Krey, Wolke, Hicketier)

KREY majd SCHLIPPEL

Ez volt ám a megpróbáltatás,

s’ most semmi csűrés csavarás, mily drukkolás.

WOLKE

Vége, ha jó, minden jó,

ez ma is elmondható!

HICKETIER

Hát kérem, ezt ön fényesen állta!

(megrázza Schippel kezét)

WOLKE

Valóban imponálni kezd,

ki hitte volna róla ezt?

HICKETIER

Úgy ám! Most Schippel új világba léphet át,

befogadja őt a jó társaság.

Messze megbámult dalnok, fennkölt dalár,

a félreértés megszűnt ma már.

Keblemre, drága jó barát!

SCHIPPEL

Mily megható!

HICKETIER

Közénk tartozol tehát,

zengjen rá bérceken, völgyeken át

víg áldomás, víg áldomás!

KREY, WOLKE, HICKETIER

S’ a kvartett teljes, mily csodás,

óh, mámorító változás!

(Magasztos hangulatban elérzékenyülten, átölelve egymás vállát, a következő dalt éneklik, mialatt lassan elhagyják a színt, úgy, hogy a két befejező taktus már a színen kívül hangozzék el.)

SCHLIPPEL, KREY, WOLKE, HICKETIER

Wer hat Dich du schöner Wald

aufgebaut so hoch da droben?

Wohl den Meister will ich loben

so lang noch mein Stimm’ erschallt,

Lebe wohl, du schöner Wald!

VÉGE


 A szövegbe iktatott képek az ősbemutató évében, illetve az azt követő két-három esztendőben készültek, és az akkori szcenírozást mutatják.

Hicketier - Szende Ferenc
Jenny - Budanovits Mária
Thekla - Nagy Margit
Schippel - Laurisin Lajos
Herceg - Palló Imre
Wolke - Maleczky Oszkár
Krey - Szügyi Kálmán
Müller - Toronyi Gyula
Schultze - Palotay Árpád

Díszlet: Oláh Gusztáv

Rendezte: Márkus László