ALKALOM SZÜLI A TOLVAJT
avagy
AZ ELCSERÉLT POGGYÁSZOK
Vígopera egy felvonásban
Szövegét írta: Luigi Privaldi
Zenéjét szerzette: Gioacchino Rossini
Ősbemutató: 1812. november 24., Velence, Teatro San Moisè
SZEREPLŐK
DON EUSEBIO
Berenice nagybátyja
BERENICE
Alberto gróf jegyese
ALBERTO GRÓF
DON PARMENIONE
ERNESTINA
MARTINO
szolga
pincérek, szolgák, a fogadó személyzete – néma szerepek
AZ EGYETLEN FELVONÁS
(Vidéki fogadó terme, melyből számozott ajtók nyílnak a szobákba.
Sötét, viharos éjszaka)
Első jelenet
(Don Parmenione a terített asztalnál ülve lakmározik, a rusztikus asztalon olajlámpás világít.
Martino odébb, félrehúzódva a maradékot fogyasztaná, ámbátor minduntalan riadtan rezzen össze a mennydörgésektől és villámlásoktól.)
DON PARMENIONE
Csak szakadjon dühösen a záporeső,
csattogjon a mennykő, fütyüljön a szél;
én itt békés nyugalomban
akarom kipihenni magamat.
Milyen kellemes a felkorbácsolt tengert
a védőgát mögül figyelni!
(Mennydörög.)
MARTINO
(megijed)
Óh, átkozott villámlások,
hagyjatok végre enni!
DON PARMENIONE
Mi történt?
MARTINO
Ugyan, semmi, semmi…
DON PARMENIONE
Hiszen reszketsz.
MARTINO
Óh, uram, nem is!
DON PARMENIONE
Szedd össze magadat, és falatozz vígan!
MARTINO
Igazán köszönöm…
(Mennydörög.)
Jaj nekem! De rémes!
(Elejti a gazdája kínálta tálcát és el akar szaladni)
DON PARMENIONE
Hallod-e! Hé!
MARTINO
(megáll)
Mit parancsol?
DON PARMENIONE
Hová mégy?
MARTINO
Ne tartson vissza!
DON PARMENIONE
Űzd el, űzd el a félelmedet!
MARTINO
Nem tehetek kedvére…
DON PARMENIONE
Mit ácsorogsz ott, te bolond?
Ülj ide, mellém!
Még ha az ég a fejedre szakad is,
egyél, igyál, és ne zavartasd magad!
MARTINO
Szavamra, ön a sírba visz,
akár ülök, akár állok.
Mintha az ég ránk akarna szakadni;
hogy is ne rettegnék?
(Don Parmenione erőszakkal maga mellé ülteti a szolgáját, a lehetőségekhez képest igyekszik megnyugtatni és evésre bírni.)
Második jelenet
(Alberto gróf – háziszolgája kíséretében, aki miután gazdája poggyászát a Don Parmenioneé mellé lepakolta, elalszik a lócán; előbbiek)
ALBERTO GRÓF
Esztelen zordságodat,
ádáz sors, függeszd fel:
a szerelemistent sérted,
aki pártomat fogja.
Az elemeket hiába
buzdítod ellenem,
feletted s az elemek felett
győzni fog a szerelem!
(Mennydörög, villámlik.)
MARTINO
Irgalmas Isten! Segítség!
(Székestűl felborul.)
ALBERTO GRÓF
Ki van ott?
DON PARMENIONE
Mi vagyunk.
ALBERTO GRÓF
Ki?
DON PARMENIONE
Egy átutazót lát,
akit az időjárás itt marasztott.
ALBERTO GRÓF
Ugyanez az ok
száműzött ide engem is.
MARTINO
S ki tudja, az ördög
mikor viszi el innen!
DON PARMENIONE
Akkor hát mondjunk áldomást
ezzel a remek borral!
ALBERTO GRÓF
Elfogadom udvarias,
baráti meghívását.
(Csurig töltött poharakkal állnak, míg az ijedt Martino félrehúzódva figyeli őket.)
DON PARMENIONE, ALBERTO GRÓF
Éljen Bacchus, a bor istene,
éljenek a nők,
akik minden lélekben örömet ébresztenek,
akik boldoggá teszik a szívet
akár vihar közepette is
fittyet hánynak a veszélyre.
MARTINO
Mily rettenetes sors
ilyen bolondok közelében tartózkodni!
A fejük már olyan forró,
nem is tudják, mit cselekszenek;
de az ünneplésnek hamarosan
véget vet egy mennykő!
(Koccintanak és kiürítik a poharakat, majd visszaülnek.)
ALBERTO GRÓF
Igazi felüdülés utazás közben
jó modorú útitársat találni.
DON PARMENIONE
Ez esetben
részemről a szerencse.
ALBERTO GRÓF
Lekötelez.
Amennyiben nincsen ellenére,
Nápolyig utazhatunk együtt.
DON PARMENIONE
Az, uram, nem az én útirányom.
MARTINO
Hogyan!
DON PARMENIONE
Mi közöd hozzá?
ALBERTO GRÓF
Igazán sajnálom;
mert hát idegen vidéken
a nagy ismeretlenségben egyiket is,
másikat is könnyen érheti baj,
aki, hozzám hasonlóan, magában, lovon utazik.
DON PARMENIONE
Sürgős dolog lehet,
ami Nápolyba szólítja.
ALBERTO GRÓF
Házasság.
DON PARMENIONE
Derék!
ALBERTO GRÓF
Bizony.
DON PARMENIONE
A menyasszonyt ismeri?
ALBERTO GRÓF
Ajaj! Már nagyon izgatott vagyok,
hogy lássam, és mivel úgy veszem észre,
a vihar elvonulóban van,
engedelmével, távoznék is.
DON PARMENIONE
Ahogy tetszik.
MARTINO
És mi?
DON PARMENIONE
Hallgass!
ALBERTO GRÓF
Egy-kettő,
vedd a csomagokat, menjünk, sietek!
Ismételten köszönöm, minden jót önnek!
DON PARMENIONE
Sok boldogságot!
ALBERTO GRÓF
Úgy legyen!
(Alberto gróf megrázza a szolgáját, aki még nem egészen ébredt fel, véletlenül a másik utazó poggyászát veszi magához a gazdájáé helyett, és lassan távoznak.)
Harmadik jelenet
(Don Parmenione, Martino)
MARTINO
És mi mit csinálunk itt?
DON PARMENIONE
Távozunk.
MARTINO
Nápolyba?
DON PARMENIONE
Hiszen tudod.
MARTINO
De miért mondta,
hogy nem oda tart; miért nem
csatlakoztunk a másikhoz?
DON PARMENIONE
Mert nem óhajtom
mindenkinek orrára kötni, hogy mit csinálok.
Mert nem szenvedhetem, hogy olyannal
utazzak, aki mindjárt a grófot játssza előttem.
MARTINO
Hát akkor rendben.
DON PARMENIONE
Fizessük ki a számlát, és menjünk!
(Bontogatja a csomagot, amelyikben a pénzt tartja.)
MARTINO
Csodák csodája!
DON PARMENIONE
Na, szép!
(Hasztalanul próbálja kinyitni a csomagot.)
MARTINO
Mi az?
DON PARMENIONE
Nemtörődömséged miatt az utazó
a poggyászát összecserélte az enyémmel.
MARTINO
Azt hiszem, ez önnek nem válik kárára.
DON PARMENIONE
Mit beszélsz?
MARTINO
Ugyan, értjük mi egymást.
DON PARMENIONE
Gyorsan eredj…!
MARTINO
Hova?
DON PARMENIONE
A papírjaimat… a pénzt… az útlevelet…
Siess!
MARTINO
De hát hova?
DON PARMENIONE
Siess megkeresni!
MARTINO
Ahogy elrohant,
ebben a sötétben hol találjam meg?
DON PARMENIONE
És akkor most?
MARTINO
És akkor most hasznot kell húzni
a sors kegyéből!
DON PARMENIONE
Mit akarsz…?
MARTINO
Hagyja, hadd járjon ő az ügy végére.
DON PARMENIONE
Mit csinálsz?
MARTINO
Mit csinálok?
(Leveri a lakatot, leveszi a láncot és kinyitja az útitáskát.)
Íme: nyitva van!
DON PARMENIONE
Óh, micsoda gazember!
MARTINO
Csitt; itt egy erszény!
DON PARMENIONE
Hagyd békén!
MARTINO
Mennyi ékesség! Óh! Óh! Egy arckép.
DON PARMENIONE
Mutasd!
MARTINO
Hogy tetszik?
DON PARMENIONE
Micsoda szépség!
MARTINO
Ez meg mi az ördög?
DON PARMENIONE
Ez a menyasszony.
MARTINO
Remek! Itt egy díszruha!
DON PARMENIONE
Óh, milyen csinos és kedves arc!
MARTINO
Milyen finom fehérnemű!
DON PARMENIONE
Elvarázsol.
MARTINO
Egy útlevél.
DON PARMENIONE
Egy útlevél?
(Elveszi.)
MARTINO
Hogyne; és egy csomó váltó. Mondtam,
hogy nem fogja megbánni.
DON PARMENIONE
Ez ám a nagy húzás!
Alig térek magamhoz.
MARTINO
Nos?
DON PARMENIONE
Legyen!
MARTINO
Hogy?
DON PARMENIONE
Gyorsan pakolj vissza mindent!
MARTINO
Mire készül?
DON PARMENIONE
Én veszem nőül a menyasszonyt!
Micsoda szerencse, micsoda véletlen,
milyen szerencsés tévedés!
A szerelem rám mosolyog,
s én hálát adok a szerelemnek.
Martino, csak vidáman!
Menjünk, tegyük tiszteletünket!
MARTINO
De hogyan?
DON PARMENIONE
Micsoda együgyűség!
Nem vagy képes felfogni?
MARTINO
Mit is?
DON PARMENIONE
Figyeld, milyen ínyencfalat,
milyen pompás tészta
lebeg a szemem előtt!
MARTINO
Mihamar egy furkóssal
fogja megcsapni a kegy!
DON PARMENIONE
Mekkora marha, mekkora bolond,
milyen közönséges félénkség!
Más nevét bitorolni
valóban merész lépés,
és talán a bűnbánat kenyerét
kell majd rágcsálnom érte,
ám ha másnak aranyát élvezhetem,
ha minden egyéb érzésről le kell mondanom is,
a haszonról nem mondok le,
nem veszélyeztetem a megtiszteltetést!
Meg aztán ez a szép arcocska
minden tévelygést megbocsáthatóvá tesz.
MARTINO
Szóval, Don Parmenione?
DON PARMENIONE
Alberto gróf vagyok.
MARTINO
Ön Alberto gróf?
DON PARMENIONE
Úgy bizony!
Ez itten az útlevelem,
ami a révbe juttat,
ez itt az ajánlólevelem,
amit a szerelem írt alá.
MARTINO
De az Ég szerelmére…!
DON PARMENIONE
Fejezd be!
Nem hallgatok a tanácsaidra,
nem törődöm már a veszélyekkel:
a pajkos szerelem
hatalmába kerítette az elmémet;
és ez a drága arckép
ingerel, felpiszkál,
keblemben szívem
egyre vidámabb!
(Martino mindent visszapakol az útitáskába, és magávalviszi a gazdáját követve, aki lelkesülten előre indult.)
Negyedik jelenet
(Elegánsan feldíszített, nagy, földszinti átrium a márkinő házában kertre nyíló terasszal és a ház egyéb helyiségeibe vezető ajtókkal.)
(Don Eusebio, Ernestina, szolgák)
DON EUSEBIO
Nem engedem meg.
ERNESTINA
Az én feladatom…
DON EUSEBIO
Megbocsásson:
tisztában vagyok az illemszabályokkal.
ERNESTINA
Csakhogy ebben a házban én vagyok a szobalány.
DON EUSEBIO
Az ön esetében
tiszteletre és megértésre van szükség,
unokahúgom társnőjének hívja, nem szolgájának.
ERNESTINA
Tudom, hogy nagy kegyet tartogat a számomra,
de jelen körülmények között…
DON EUSEBIO
Valóban, nagyszabású
menyegzőre készül,
s a vőlegényt ma fényes
fogadtatásban részesítjük.
ERNESTINA
Szóval…
DON EUSEBIO
Éppen ezért
rangjánál fogva az alantas szolgálatokhoz
nem kell leereszkedni, s ha önnek is megfelel,
hogy ügybuzgalmának teret nyissunk,
a többiek irányítása legyen az ön gondja.
ERNESTINA
Nos, ezt megengedik?
DON EUSEBIO
Mi több: máris hallgassa meg
valamennyi óhaját,
és amit mond, aszerint parancsolgasson!
(El)
ERNESTINA
Még sincs okom
sorsomra panaszkodni, ha végtelen sok
nyomorúság között is…
Elég! Ne gondoljunk rá! Kövessenek!
(Távozik a szolgákkal.)
Ötödik jelenet
(Berenice, majd Ernestina)
BERENICE
Közel a pillanat,
melyben feleség leszek.
A szívem
mégsem boldog,
a szokott lángolást
már nem lelem magamban,
bágyadtságot érzek,
s nem értem, miért.
Elmém ne maradjon
a félelemtől elnyomott beteg;
uralkodj magadon,
ébredj, lelkem,
és csak a viszonzott szerelem
dobbanásainak engedj!
Férjhez menni valakihez,
akit soha sem láttam
anélkül, hogy tudnám,
szép-e vagy csúnya,
bolondságnak tűnik,
de ha azt a bizonyos valamit,
nem találom meg benne,
amit a magam módján
elképzeltem….
Óh, éppen rád van szükségem, Ernestina!
ERNESTINA
Parancsoljon!
BERENICE
Neked én nem parancsolok.
ERNESTINA
Végtére is…
BERENICE
Tudod, hogy jó atyám halála előtt,
egyik barátja fiának
ígérte el a kezemet.
ERNESTINA
Igen, beszélik.
BERENICE
És tudsz róla, hogy távoli utazásai után
ez az általam nem ismert vőlegény
ma érkezik meg.
ERNESTINA
Ezt is tudom.
BERENICE
E bizonytalanságban, miszerint ő tetszik-e
nekem, és én tetszem-e neki, kedves barátném,
szükségem van rád.
ERNESTINA
Beszéljen!
BERENICE
Nevet akarok cserélni veled.
ERNESTINA
Miképpen?
BERENICE
Te menyasszonnyá, én szobalánnyá változom.
ERNESTINA
Mit szól ehhez a bácsikája?
BERENICE
Velünk egyetértésben
szekundál majd a tervhez.
ERNESTINA
És milyen ok
késztette önt erre?
BERENICE
Ugyan, még nem érted?
Ki akarom deríteni, ki szerelmes kettőnk közül.
ERNESTINA
Gondolja meg…
BERENICE
Már meggondoltam.
ERNESTINA
Ilyen ürüggyel…
BERENICE
Te csak tégy kedvemre, a többi az én dolgom.
Hatodik jelenet
(Don Parmenione díszruhában és Martino)
DON PARMENIONE
Itt vagyok a nagy megmérettetés előtt.
MARTINO
Segítség!
DON PARMENIONE
Mit csinálsz?
MARTINO
Előre reszketek
a vihartól, mely előttünk sötétlik.
DON PARMENIONE
Eh, szükséges a kockázat a sikerhez.
MARTINO
De ha…
DON PARMENIONE
Hallgass, engedelmeskedj, és rögtön tudasd
mindenkivel, hogy megérkeztél!
MARTINO
Aki bolondnak született, sosem gyógyul ki belőle.
(El.)
DON PARMENIONE
Csupán afelől van kétségem,
hogy megelőztek vagy én jöttem előbb,
ám minden kellemetlenségből
kisegítenek ezek a papírok: és ha már mindenről
hajlandó vagyok lemondani, a menyasszonyt kivéve,
már nem is olyan nagy dolog az én esetem.
Ki közeleg vajjon? Ő az… Óh, milyen elbűvölő!
Embereld meg magadat, Don Parmenione,
az első hódolatot mutasd be neki!
Hetedik jelenet
(Ernestina és don Parmenione)
ERNESTINA
(magában)
Bátor légy, lelkem!
DON PARMENIONE
A kedves, a megnyerő személy,
akit az Ég férjéül szánt,
teljes hévvel közelít
drága párjához.
ERNESTINA
Nagyrabecsüléssel hajtok főt
nagy jósága és
udvariassága előtt.
DON PARMENIONE
(magában)
Nem hasonlít a képmásra.
ERNESTINA
(magában)
Elég furcsa, de kellemes.
DON PARMENIONE
(magában)
Ej, nem számít! A hatás megvolt.
ERNESTINA
(magában)
Bárcsak ő lenne a férjem…
ERNESTINA, DON PARMENIONE
(magában)
De, meg sem szólal? Mit csinál?
DON PARMENIONE
Márkinő!
ERNESTINA
Grófocskám!
DON PARMENIONE
Itt vagyok.
ERNESTINA
Én is itt vagyok.
DON PARMENIONE
Megengedi?
ERNESTINA
Menjünk a bácsikámhoz,
aki alig várja már, hogy lássa!
DON PARMENIONE
Önnel tartok, átadom magamat önnek,
legfénylőbb csillagom,
ahogyan a bohóc is átadja magát
annak, aki megindítja.
ERNESTINA
(magában)
Minél tovább nézem, annál jobban feltüzel
ez az illem, ez a derű.
(Don Parmenionénak)
Menjünk gyorsan a bácsimhoz,
aki alig várja már, hogy láthassa!
(El.)
Nyolcadik jelenet
(Alberto gróf és Berenice kétfelöl jőve
összetalálkozik.)
ALBERTO GRÓF GRÓF
Ha a szívem meg nem csal
most érzett dobbanásaival,
önben találom meg azt a szépséget,
aki a feleségem lesz.
BERENICE
Ekkora megtiszteltetésre méltó
nem, uram, nem vagyok,
kezének jeles ajándékát
más fogja élvezni.
ALBERTO GRÓF
Hogyan?
BERENICE
Az igazat mondtam.
ALBERTO GRÓF
Szóval…?
BERENICE
Ön tévedett.
ALBERTO GRÓF
De kegyed…
BERENICE
Számításba sem jövök.
ALBERTO GRÓF
A feleségem…?
BERENICE
Látni fogja.
ALBERTO GRÓF
Ez lehetetlenségnek tűnik.
BERENICE
Valónak fog tűnni.
ALBERTO GRÓF
(magában)
Óh, szerencsétlen tévedés,
óh, fájdalmas veszteség!
Miért nem a menyasszonyom
ez a kedves szépség?
BERENICE
(magában)
Óh, nagylelkű szerelem,
óh, áldott sors!
Nála kedvesebb férjet
nem is áhíthatok.
Kilencedik jelenet
(Don Eusebio, előbbiek, majd don Parmenione Ernestinával)
DON EUSEBIO
Hol az a vőlegény?
BERENICE
Éppen itt van.
DON EUSEBIO
Óh, hát megjött végre!
ALBERTO GRÓF
Szolgálatára.
DON PARMENIONE
(belépve, Ernestinához)
Hol az a nagybácsi?
ERNESTINA
Ott van, nem látja?
DON PARMENIONE
Óh, engedje meg, hogy végre…
DON EUSEBIO
Kicsoda ön, uram?
DON PARMENIONE
Alberto gróf vagyok,
immáron az ön rokona.
BERENICE
Igazán, ön?
DON PARMENIONE
Úgy bizony!
ALBERTO GRÓF
És én?
DON PARMENIONE
Fogalmam sincs.
BERENICE, ERNESTINA, DON EUSEBIO
Mily különös meglepetés,
milyen hallatlan eset!
Ki az igazi vőlegény,
s ki lehet az imposztor?
ALBERTO GRÓF, DON PARMENIONE
Felismertem a vetélytársat,
értem a fondorlatot;
merésznek kell lennem,
a félszegség hiábavaló.
DON EUSEBIO
Rajta, magyarázatot!
ALBERTO GRÓF, DON PARMENIONE
Mit is mondhatnék?
BERENICE
Igazolja magát!
ERNESTINA
Szólaljon meg!
ALBERTO GRÓF
Én vagyok a vőlegény.
DON PARMENIONE
Én vagyok az.
DON EUSEBIO
A bizonyítékot akarom, elvégre nagybácsi vagyok.
DON PARMENIONE
Bizonyítékot? Máris: tessék, itt van!
ALBERTO GRÓF
A bizonyítékot? Óh, gyalázatos óvatlanság!
DON EUSEBIO
Minden rendben van.
DON PARMENIONE
Igazolva vagyok.
BERENICE, ERNESTINA
(a grófhoz)
Ön megnémult.
ALBERTO GRÓF
Engem megcsaltak.
DON PARMENIONE
Ne higgyenek neki, ne is figyeljenek rá,
rosszindulatú koholmány,
hiszen bizonyítottan én vagyok a vőlegény.
DON EUSEBIO
Akkor hagyjon minket békén!
ALBERTO GRÓF
A bőröndömet, az érzéseimet
az életemet add vissza, te nyomorult,
aztán tárgyalhatunk a többiről!
DON EUSEBIO
Akkor hagyjon minket békén!
ALBERTO GRÓF
Le ezzel a ruhával!
DON PARMENIONE
Mondja csak!
DON EUSEBIO
Ez egy cselszövény.
DON PARMENIONE
Ne ingerelje!
DON EUSEBIO
Engedtessék…
DON PARMENIONE
Hallgasson!
ALBERTO GRÓF
Azt akarom…
DON PARMENIONE
Fejezze be!
DON EUSEBIO
Én vagyok…
DON PARMENIONE
Lássa be!
ALBERTO GRÓF
Érzem…
DON PARMENIONE
Távozzon!
BERENICE, ERNESTINA
Ugyan már, csillapodjék, az Égre!
MIND
Ennyi félreértéstől, e zűrzavartól
a sötétségben rettentő, zavaros örvény
támad, lecsap, elnyel, forog,
elvesztem az eszemet, elszáll.
Ám, ha színlelek, nem csapok zajt,
az elkövetkezőkben mindenre fény derül.
Tizedik jelenet
(Martino, majd don Eusebio)
MARTINO
Már nem tudom, mitévő legyek. A furkóstól
való félelem, óvatosságra késztet,
hogy bárkivel is találkozzam; éhes vagyok,
valami cipót keresni indulok;
vagy találkozom valakivel vagy nem;
vagy agyon verve pusztulok el, vagy az éhségtől.
DON EUSEBIO
Ön kicsoda?
MARTINO
(magában)
Íme a lehetőség!
DON EUSEBIO
Nos?
MARTINO
Uram!
Én vagyok a szolga…
DON EUSEBIO
Az utazóé?
MARTINO
Pontosan.
DON EUSEBIO
És mit csinál itt?
MARTINO
Én? Semmit.
DON EUSEBIO
Akkor távozzék!
MARTINO
Szeretnék…
DON EUSEBIO
Ne feleseljen!
MARTINO
De végtére is…
DON EUSEBIO
Azt mondtam, menjen!
MARTINO
És hova?
DON EUSEBIO
Óh, micsoda egy bolond!
A konyhába, enni!
MARTINO
(magában)
Fellélegeztem!
(El.)
Tizenegyedik jelenet
(Ernestina, majd Alberto)
ERNESTINA
Óh, micsoda sors jut nekem! Elvesztek egy hűtlent,
aki elcsábított, egy új szerelmes érkezik,
hogy elbűvöljön, és ezek…
ALBERTO GRÓF
Óh, végre megvan!
ERNESTINA
Mit keres, uram?
ALBERTO GRÓF
Az elszenvedett inzultus értelmét keresem.
ERNESTINA
És még mindig kitart…
ALBERTO GRÓF
Én vagyok Alberto gróf.
ERNESTINA
Ön merész.
ALBERTO GRÓF
E merészség az igazi
nemességből fakad. Egy álnok szélhámos miatt
megbélyegzettnek tűnhetek,
de a jogosultságom, az ön tévedése rövidesen
helyére fog kerülni.
ERNESTINA
Velem kapcsolatban,
uram, bármiféle jogot hiába reklamál,
ugyanis az én kezem soha nem lesz az öné.
ALBERTO GRÓF
Akkor hát ön a méltánytalanságait
a másokéival egyesíti ellenemre?
Ha egy előzetes és szerencsés érzés
foglalja el szívét, elfogadom és áldom
e szép ártatlanságot, ám ha egy mélységesen
igaztalan tévedés vezérli sértésemre,
megtalálom az útját, hogy megbosszuljam.
A legszentebb kötelezettség esküje
alól is legyen felmentve,
nem kér szerelmet öntől,
ki nem szereti önt.
Tökfej, aki korlátozni akarja
egy szív szabadságát.
Ám ha méltatlan gyanúval
szándékozik beárnyékolni,
a nemes haragot,
amit tisztességem gyújt,
elmémtől felfegyverzetten,
a hiú vakmerőség felbőszít,
és sápadtá tesz.
(Távozik.)
ERNESTINA
E megingathatatlan szavakat, e biztos tekintetet
látva és hallva,
lehetetlennek tűnik, hogy hazudna.
Tizenkettedik jelenet
(Berenice, majd don Parmenione)
BERENICE
Hogy felismerjem a csalást, ki mutatja meg
a megoldást? Erős a gyanúm,
hogy ez a vőlegény egy vakmerő,
aljas kalandor;
de hogyan tudhatom meg az igazságot?
DON PARMENIONE
(magában)
Eddig jól megy.
BERENICE
(magában)
Próbára akarom tenni.
DON PARMENIONE
Óh! Kit látok!
BERENICE
(bókol)
Uram!
DON PARMENIONE
Ügyes, kislány, tetszel nekem.
BERENICE
Igazán?
DON PARMENIONE
Persze; és ha jól viseled
magadat, és tapintatos leszel,
talán még a támogatásommal is
honorálom.
BERENICE
(félre)
Micsoda gazember!
DON PARMENIONE
Hogyan?
BERENICE
Igazán megtisztel.
DON PARMENIONE
Már eldöntöttem,
hogy az esküvőm után
különféle nőket állítok szolgálatomba,
avégett, …
BERENICE
Után?
DON PARMENIONE
Nyilván.
BERENICE
Ne feledje a szólást:
aki a gazda nélkül csinál számvetést,
alkalmasint
újra kell számoljon!
DON PARMENIONE
Ejnye! Csak ne olyan bizalmasan;
ha ennél a háznál kívánsz maradni,
ügyelj rá, hogy ne okoskodj nekem többet,
különben…
BERENICE
Uram! Ön még nem férj.
DON PARMENIONE
Ha nem is vagyok, az leszek.
BERENICE
Az elég kétséges.
DON PARMENIONE
Hogyhogy kétséges?
BERENICE
Előbb tegye rendbe a dolgait,
aztán majd beszélünk.
DON PARMENIONE
Micsoda? Ilyen hangot
üt meg egy hitvány szolga velem szemben,
és nem is fél?
BERENICE
Ön téved: én nem vagyok az.
DON PARMENIONE
Hát akkor ki vagy?
BERENICE
Huncut kis manó vagyok,
aki összezavarja az elméjét
annak, akinek nincs elég esze.
DON PARMENIONE
Elég legyen! Hallgass, hagyj békén!
BERENICE
Én vagyok…
DON PARMENIONE
Mondd már, a fene vigyen el!
BERENICE
Én vagyok…
DON PARMENIONE
Pimasz kis szolga.
BERENICE
Óh, egészen más, uram, én vagyok
a menyasszony.
DON PARMENIONE
Ön a menyasszony?
BERENICE
Pontosan; én vagyok az.
DON PARMENIONE
És a másik?
BERENICE
Ő a testvérnéném.
DON PARMENIONE
(félre)
Ha ez igaz, jól megcsináltam!
BERENICE
(félre)
Kezd zavarba jönni.
DON PARMENIONE
Ettől a különös beszédtől
nem lettem igazán meggyőzve;
ám ha véletlenül mégis úgy lenne,
tévedésem megbocsátható.
BERENICE
Önt igazi, nagy gazfickónak
tartja itt mindenki;
ám ha az ellenkezőjét próbálná bizonygatni,
én is tudom, mit kell tennem.
DON PARMENIONE
A leveleim...
BERENICE
Láttam azokat.
DON PARMENIONE
Az ajánlóleveleim...?
BERENICE
Olvastam.
DON PARMENIONE
Akkor hát mi a baj velem?
BERENICE
Vizsgáztatni akarom.
Édesatyja jól van?
DON PARMENIONE
Kiváló egészségben, ahogyan mindig is.
BERENICE
Hiszen itt azt írta, hogy beteg volt...!
DON PARMENIONE
Így akart megtréfálni.
BERENICE
Hogy hívják a húgocskáját?
DON PARMENIONE
Csúnya neve van, éppenséggel Pandorának.
BERENICE
Leveleiben Hajnalkaként említette.
DON PARMENIONE
A ifjú korára kívántam utalni.
BERENICE
És mi újság a peres ügyével kapcsolatban?
DON PARMENIONE
A bíróság nekünk adott igazat.
BERENICE
De mi is a pereskedés tárgya?
DON PARMENIONE
Nem tudom elmagyarázni, hosszadalmas ügy.
BERENICE
(magában)
Nincs már itt tévedés, célhoz értem,
lelepleződött az arcátlan, hitvány csaló!
Lángot, dühöt érzek szívemben,
és nem vagyok képes indulatomat palástolni.
DON PARMENIONE
(magában)
Egyre inkább felülbírálom ezt az isteni vállalkozást,
szinte már bánom is, hogy belevágtam;
borzong a szívem,
de erő és lélekjelenlét kell a színleléshez.
BERENICE
Így hát, grófocskám?
DON PARMENIONE
Mit tehetek önért?
BERENICE
Adja át üdvözletemet édesatyjának!
DON PARMENIONE
Szíves örömest megteszem.
BERENICE
És a kedves húga?
DON PARMENIONE
Most is épp olyan jó, amilyen szép.
BERENICE
Megnyerte a pert?
DON PARMENIONE
Legalább is így ígérték nekem.
BERENICE
Így hát minden a megfelelő úton halad?
DON PARMENIONE
Minden amerre mennie kell.
BERENICE
Ah, pimasz,
kellemetlen, arrogáns ember!
Fejezze be a hazudozást,
vakmerősége lelepleződött;
maga egy csaló,
egy hitvány kalandor,
ezt a viselkedést
el nem tűrhetem.
Erőszakkal vagy szépszerén,
távoznia kell innen.
DON PARMENIONE
Szemtelen lány,
nevetséges, meggondolatlan!
Nincs veled elszámolni valóm,
nem kívánok veled vitába szállni,
nemesember vagyok,
egy lovag,
helyt állok a tetteimért,
tudom, mihez tartsam magam.
Erőszakkal vagy szépszerén,
elégtételt követelek.
Tizenharmadik jelenet
(Don Eusebio, Ernestina és Martino)
DON EUSEBIO
Nincs menekvés.
ERNESTINA
(Martinóhoz)
Beszélned kell.
MARTINO
Mit követtem el?
DON EUSEBIO
Mondd el nekünk az igazat!
MARTINO
Az igazat? De hát, uram,
lehet ilyet követelni egy szolgálótól?
ERNESTINA
Elég a kifogásokból.
DON EUSEBIO
A gazdádról akarunk hallani tőled.
MARTINO
Szeretnék...
ERNESTINA
Áruld el a nevét!
MARTINO
Sajnálom.
DON EUSEBIO
Származása...?
MARTINO
Biztosíthatom...
ERNESTINA
Rangja...
DON EUSEBIO
Mit csinál?
ERNESTINA
Mit gondol?
MARTINO
Mit óhajtanak?
ERNESTINA
Mindent megtudni tőled.
MARTINO
Akkor füleljenek!
A gazdám egy férfi,
mindenki tudja, aki látja,
látszólag úriember,
s talán valóban az.
Nem öreg, nem fiatal,
nem csúnya, nem egy szépség,
nem paraszt, nem is fejedelem,
nem gazdag, nem nyomorog.
Egy szóval olyan, mint bárki más
a társadalomban.
Érdeklik a nők,
szereti a bort és a játékot,
szívesen veri magát adósságba,
de ritkán fizet,
mindenről véleménye van és kritizál,
jóllehet ő maga tudatlan,
mindenki előtt mélyen érzőnek mutatkozik,
de csak magát szereti,
törekszik rá, hogy békében
és egészségben éljen;
egy szóval olyan, mint bárki más
a társadalomban.
(Elszalad.)
DON EUSEBIO
Hallod-e, várj csak, hova mégy?
(Utánamegy.)
ERNESTINA
Ha igaz volna,
ami igaznak tűnik, remélhetném,
hogy vágyaimat beteljesülni lássam!
(Távozik.)
Tizennegyedik jelenet
(Don Parmenione és Alberto gróf közeledik.)
ALBERTO GRÓF
Éppen önt kerestem.
DON PARMENIONE
S én éppen az ön nyomában jártam.
ALBERTO GRÓF
Orcátlan csalása miatt
nem röstelli magát?
DON PARMENIONE
Miután eltulajdonította
útipoggyászomat
még ennyire bátor?
ALBERTO GRÓF
Mit kezdjek én a maga rongyaival?
DON PARMENIONE
Én pedig nem törődöm
a maga gazdagságával.
ALBERTO GRÓF
Rendben van, adja hát vissza!
DON PARMENIONE
Visszakapja,
amint visszaadta az én tulajdonomat.
ALBERTO GRÓF
És az álnévért, kompromittált tisztességemért,
az igaztalan megaláztatásért,
ellopott menyasszonyomért jóvátételt kérek.
DON PARMENIONE
Óh, ez már másik ügy!
ALBERTO GRÓF
Nem hajlandó?
DON PARMENIONE
Ahogy mondja.
ALBERTO GRÓF
Hozzám hasonlóan?
DON PARMENIONE
Azonos a válaszunk.
ALBERTO GRÓF
Nem tűröm el...
DON PARMENIONE
Nem engedhetem...
ALBERTO GRÓF
Szavamra, meg fogja bánni!
DON PARMENIONE
Én pedig kijelentem, hogy nem bánok meg semmit.
Tizenötödik jelenet
(Berenice, előbbiek)
BERENICE
Mi ez a hangzavar!
DON PARMENIONE
Mit akarsz te itt?
BERENICE
Csak nyugalom!
ALBERTO GRÓF
(magában)
Óh, milyen szép!
DON PARMENIONE
Nos, mi dolgod?
BERENICE
(Don Parmenionéhoz)
Ha szerencsétlenségemre
ön lenne a vőlegényem, akkor semmi;
ám ha ...
ALBERTO GRÓF
És ha bebizonyosodna,
hogy én vagyok a vőlegény?
BERENICE
Akkor másként beszélnék.
DON PARMENIONE
Annál jobb.
BERENICE
(Don Parmenionéhoz)
Eh, tudom én, hogy másért lángol,
nálam bájosabb, kedvesebb kis hölgyért.
DON PARMENIONE
Úrnőd az, a menyasszonyom.
BERENICE
Így igaz!
ALBERTO GRÓF
Akkor ebben megegyezhetünk,
ha a másik a menyasszonya, átengedem önnek,
és az elszenvedett inzultusért megbocsátok.
DON PARMENIONE
Így a legjobb.
ALBERTO GRÓF
Ám, ha a valódi Alberto grófnak
a díja ez, az elbitorolt nevet,
a megsértett jogokat, elgázolt becsületemet
és e kezet, mely engem illet, akarom.
DON PARMENIONE
És így véget ér ez a kellemetlen zűrzavar.
BERENICE
Ám, ha bizonytalan,
melyik is a menyasszonya, nem kevésbé kétséges
az én sorsom, hogy az öné legyek-e.
Ne kössenek ilyen egyezséget a jelenlétemben,
mielőtt engedélyemet megszereznék!
Ön a menyasszonyát követeli,
ön a hősszerelmest adja,
ám, uraim, kik maguk,
kinek van igaza, ki ravaszkodik?
Ha az ármányt kibogozzák
még lehet az ügyből valami.
DON PARMENIONE
Ha ön menyasszony akar lenni,
én nem vagyok tovább Alberto gróf.
ALBERTO GRÓF
Ha nem utasítja vissza a szívemet,
nőül veszem, még bizonytalanságban is!
BERENICE
Mily édtelen szavak!
Mily lekötelező ártatlanság!
(félre)
Óh, be ne csapj, szerelem,
ily végzetes rejtelemben!
Világítsd meg az igazságot,
aztán megbeszéljük!
ALBERTO GRÓF, DON PARMENIONE
Ha ön tisztességes ember,
én őszinte leszek,
fedje fel az igazságot,
aztán megbeszéljük!
BERENICE
Szóval, senki sem beszél?
ALBERTO GRÓF
Én önt akarom bármi áron.
DON PARMENIONE
Én a másik szépséget választom magamnak.
BERENICE
Tudni akarom az igazat!
ALBERTO GRÓF
Megmondtam önnek.
DON PARMENIONE
Válaszoltam önnek.
ALBERTO GRÓF, DON PARMENIONE
Egyezségünk megköttetett.
BERENICE
Nem tűröm el ezt a megaláztatást,
tudni akarom, hogy kik maguk,
kinek van bátorsága becsapni engem,
ki tökélte el, hogy hallgat,
ki bujkál, visel álarcot,
csúfolkodik továbbra is;
és ezt a nyomorult merényt
késve bánja meg?
(El.)
ALBERTO GRÓF
Várjon!
DON PARMENIONE
Mi az?
ALBERTO GRÓF
A megkötött egyezséget
be kell tartania.
DON PARMENIONE
Kész vagyok rá.
ALBERTO GRÓF
Közösen
ellenőrizbünk kell, melyikőjük a menyasszony.
DON PARMENIONE
S aztán, ahogyan megbeszéltük...
ALBERTO GRÓF
Minden a megállapodás szerint megy végbe.
Tizenhatodik jelenet
(Don Eusebio, Ernestina, majd don Parmenione)
ERNESTINA
Az ön balfogása végtére
csak egy kis hanyagság, nem bűn.
DON EUSEBIO
De ha a szolga nem beszél,
rokona lennék egy csalónak.
ERNESTINA
Nem hinném.
DON EUSEBIO
Miért?
ERNESTINA
Mert őt minden vágya
egyes egyedül hozzám fűzi.
DON PARMENIONE
(Belép.)
Ím, lába elé borulok, bálványom!
ERNESTINA
(Don Eusebióhoz)
Látja?
DON EUSEBIO
Óh! A tréfa
a végéhez közeledik: az ön kiléte
többé nem titok.
DON PARMENIONE
Még ha az is lenne,
azért jöttem, hogy lezárjak minden kérdést,
nem vagyok tovább Alberto gróf,
Don Parmenione vagyok.
ERNESTINA
Ön a castelnuovoi Parmenione?
DON PARMENIONE
Pontosan,
Ernesto grófnak, ki most súlyos beteg,
barátja vagyok, akit arra kért, kutassa fel
elszükütt húgát.
ERNESTINA
Megtalálta: én vagyok az.
DON PARMENIONE
Ön?
DON EUSEBIO
Mit hallok?
ERNESTINA
Ah! Sajnos megejtett
egy alávaló lelkű,
ki nem tudván győzni erényességemen,
magamra hagyott itt.
DON PARMENIONE
Minő árulás!
DON EUSEBIO
Már értem...
DON PARMENIONE
Elég; ha már nincs módom,
azt a hitványt megbüntetni, az ön jó híre
védelmében talán nem hiúság
felajánlanom kezemet.
Visszavedlem azzá, aki voltam,
s bocsánatot kérek tévelyedésemért,
ha férje lehetek,
többre nem is vágyom.
ERNESTINA
Becses ajánlatát elfogadom.
DON EUSEBIO
De ki lehet
a másik jövevény?
DON PARMENIONE
Ő az igazi vőlegény,
mindent elmondtam.
ERNESTINA
Milyen szép pillanat ez!
DON PARMENIONE
Milyen szerencsés nap!
DON EUSEBIO
Én el vagyok képedve.
ERNESTINA, DON PARMENIONE
Örökre az öné leszek.
ERNESTINA, DON EUSEBIO, DON PARMENIONE
Fusson híre
a váratlan eseménynek!
Örömömet
mindenkivel meg kívánom osztani.
Tizenhetedik jelenet
(Alberto gróf és Berenice)
BERENICE, ALBERTO GRÓF
Óh, mennyire hálás vagyok
a szerelmi kínoknak,
ha a fájdalmak díja
ekkora öröm!
BERENICE
BÍzhatom benned?
ALBERTO GRÓF
Még mindig kételkedsz?
BERENICE
Enyém vagy tehát?
ALBERTO GRÓF
Te vagy a menyasszonyom.
BERENICE, ALBERTO GRÓF
Gyöngédséget érzek
gyülemleni keblemben,
ennyi érzelem
elhomályosítja a gondolatokat.
Zárójelenet
(Martino és az előbbiek, majd Don Eusebio Ernestinával és Don Parmenionéval)
MARTINO
Nagyságodék, csak vígan,
minden kuszaság elsimult.
BERENICE
Mit mondasz?
ALBERTO GRÓF
Mi történt.
MARTINO
Ez a helyzet, nincs semmi baj,
minden jóra fordul.
ALBERTO GRÓF
Vagyis?
BERENICE
Beszélj!
MARTINO
Éppen érkezik,
aki mindent világosan elmondhat.
DON EUSEBIO
Ah, unokahúgom!
ERNESTINA
Barátném!
DON PARMENIONE
Szolgája vagyok.
BERENICE
Mi ez a nagy vidámság?
ALBERTO GRÓF
Honnan e víg kedély?
DON EUSEBIO
Nem látják?
ERNESTINA
Nem értik?
DON PARMENIONE
Ha méltóztatnak meghallgatni,
mindent elmondok.
Ön, uram, arra választott engem,
hogy a sorsommal játsszam
az ön tulajdona révén:
s hogy valóban bírhassam azt,
a hitvesét is
a magaménak akartam,
s csupán ez az arckép volt az,
ami bűnössé tett
egy ily nagy megtévelyedésben.
BERENICE
Hogyhogy?
ALBERTO GRÓF
Ez itt a húgom
képmása.
A jegyesemnek
küldte ajándékba.
DON PARMENIONE
Felismertem, hogy tévedésbe estem,
de akkor már késő volt.
DON EUSEBIO
Tehát?
DON PARMENIONE
Cserébe megtaláltam éppen azt,
akit kerestem.
MARTINO
A szerelem így ezennel
két legyet üt egy csapásra.
DON PARMENIONE
Csak remélhetem, hogy megbocsátanak...
BERENICE
Már rég megbocsátottam.
ERNESTINA
Részemről boldog vagyok.
ALBERTO GRÓF
Megölelem önt, s megbocsátok.
DON ESUEBIO
És a móka
kettős kézfogóval zárul!
MIND
Ilyen békés örömben
legyen része minden szívnek,
és a szerelem istene tegye
folytonossá örvendezésünket;
és ha az alkalom
tolvajjá is teszi az embert,
olykor-olykor lehet rá indok,
hogy szemet hunyjunk fölötte.
VÉGE
Csákovics Lajos nyersfordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése