Verdi – Solera: OBERTO, SAN BONIFACIO GRÓFJA (nyers)

OBERTO,

SAN BONIFACIO GRÓFJA

Opera két felvonásban

Szövegét írta: Temistocle Solera

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

SZEREPLŐK

CUNIZA, Ezzelino da Romano húga    mezzoszoprán

RICCARDO, Salinguerra grófja           tenor

OBERTO, San Bonifacio grófja            basszus

LEONORA, a lánya                               szoprán

IMELDA, Cuniza társnője                     mezzoszoprán

lovagok, hölgyek, udvarhölgyek, vazallusok, hírnök

Játszódik:

Ezzelino kastélyában, Bassanoban és környékén,

1228-ban

I. FELVONÁS

1.kép

Kies vidék.

Jobbra, a háttérben Bassano városa látszik.

ELSŐ JELENET

(Lovagok, hölgyek, vazallusok gyülekeznek, Riccardo Salinguerra gróf üdvözlésére.)

KÓRUS

Bíborpiros, szeretetre méltó fénnyel

tűnik fel reszketőn a hullámok fölött

egy csillag, mely nékünk,

legyőzve a sötétet, boldog napot hirdet.

S mintha előtte valamennyi égitest

félve bújna el:

ez a csillag az Amatunzia (Vénusz)

külsejét ölti magára.

Fordulj felénk kegyes védszellem;

erre a földre boldogságot

te áraszthatsz még;

távozzanak a háború fellegei

Itália városai fölül,

a boldog nászi ágyra

a szerencse mosolyog.

RICCARDO

Köztetek vagyok! Felébredt immár a nap,

amely vágyaimat sietteti.

Ezt az ujjongást, ami körülvesz,

ezt a fogadtatást néki köszönhetem,

egyedül néki, aki engem

a szerelem minden örömével kecsegtet.

KÓRUS

Óh, boldogok! Immáron beteljesül

minden szív kívánalma.

RICCARDO

Mintha már hallanám is kiáltásait

irigy ellenségeimnek;

kevély fejüket

látni fogom a földre hullni!

Óh! Ki védheti meg őket

a sértett Salinguerrák förgetegétől?

Ezzelinóhoz emelkedtem,

lesújtok az ostobákra.

KÓRUS

Jöjj boldog ujjongás közepette oda,

hol a szerelem vár!

Látni fogod az ősök fényét

még tündöklőbben felragyogni.

MÁSODIK JELENET

Leonora

LEONORA
Ah, végre kiürült a tér!

Az észtelen ujjongást a gyűlöletes tornyok közé

vitte a vazallusok tömege, míg itt végre

elnémult a lakodalmi ének…

Lakodalom? Másik nővel?

Csakhogy én váratlanul betoppanok! Én is

esküt teszek annál az oltárnál!

Óh, atyám! Mekkora bánatot

szerez neked e boldogtalan, midőn

a szülőföldtől távol meghallod,

hogy méltatlanná vált rád. De nem marad bosszulatlan

a gyalázat, és ez lesz

a nap, amelyik elhozza bosszúmat.

A szülői házban

egy angyal jelent meg nekem,

arcán szerelem

és szépség ragyogott.

Remény táplálta

szerelmes szívemet…

Ah! Elárult a háládatlan,

minden örömet elragadott tőlem.

Óh, bárcsak elfojthatnám szívemnek

végtelennagy szerelmét!

Az ifjúi ártatlanság,

óh, bárcsak visszatérhetne!

Akkor aranyló és fehér felhőkön

kerubokról álmodtam,

most gyötrelemről és szégyenről,

most könnyről és sóhajról!

(A város felé indul.)

HARMADIK JELENET

Oberto

OBERTO

Óh, szülőföldem, végre viszontlátlak,

drága, vágyott föld! A vendégszerető parton is,

amely befogadott, egyre csak

nálad jártak gondolataim.

Szomorú oka van , hogy visszatértem hozzád,

szeretett pátriám… Ismét könnyeimmel

kell áztatnom az édes hazaföldet,

aztán megint istenhozzádot mondanom!

Ha testvérnéném baljós írása

nem tévesztett meg,

a lánynak már ide kellett érkeznie. Hajh! De merre

lellek, óh, hálátlan leányom! Megrettenek…

Talán atyádnak utolsó napját jelölted ki.

NEGYEDIK JELENET

Leonora, Oberto

LEONORA

Napnyugtakor

kezdik csak a lakodalmat. Legyen hát!

Félhomályba burkolódzva

könnyebben fogok a kastélyba

észrevétlenül bejutni…  Óh, egek! Kit látok!

OBERTO

Mily hang! Ő az!

LEONORA

Te, atyám?!

OBERTO

Én vagyok.

LEONORA
Ezen a helyen találkozunk, örök Isten!

OBERTO

Nézz rám! Szememben

a fájdalom nyomát látod.

Szemérmetlen orcádon

a rettegés jegyei!

Nem volt elég neked a veszély,

melybe szerencsétlen atyád sodródott…

Becsületét is bemocskoltad

hajlott korára.

LEONORA
Atyám! A lelkemet szaggatod,

tekinteted megrémít!

Leányod vagy megbosszultatik,

vagy meghal.

Egy elárult és nyomorult lánynak

adj egy ölelést, óh, atyám!

Erre kér anyám a mennyből,

s boldog lesz a mennyben.

OBERTO

Anyád?

LEONORA

A mennyből

látja könnyemet, és sóhajt.

OBERTO

Vétkedet látja és elborzad.

Hallgass! Hordd el magad! Eredj!

LEONORA
Segíts meg kegyesen,

Ég, aki a szomorúakra rámosolyogsz!

Most, kit mellém vezéreltél,

mentsd meg az atyámat!

OBERTO
Nyújtsd nékem segítő karodat,

Ég, aki az elnyomottakra rámosolyogsz!

Azért jöttem e tájékra,

hogy bosszút vegyek becsületemért!

Halld! Azon magos tornyok között

rejtőzik a csábító;

ott tárd fel a vétkét,

mosd le a gyalázatot vagy halj meg!

Akkor adatik meg számodra

atyád szeretete!

LEONORA
Igen! Azon magos tornyok között

visszhangozzék hangom!

Sújtson az oltárra és dörögjön

rémítően a hitszegőre!

Esküszöm, kiérdemlem

atyám szeretetét!

OBERTO

Fogadj egy ölelést, óh, bűnbánó,

legyen ez az ígért megbocsátás záloga;

ám, ha a gyalázatot többre tartod az életnél,

ez lesz az utolsó, amelyben tőlem részesülsz.

LEONORA
Atyám ölelésének védelmében

magamat is erősebbnek érzem;

ha a gyalázatot többre tartanám a becsületnél,

ez legyen az utolsó, amelyben tőled részesülök!

(Bassano irányába távoznak.)

2. kép

Pompázatos terem Ezzelino palotájában

ÖTÖDIK  JELENET

KÓRUS

Boldog jegyesmátka,

jöjj közénk híveddel!

Olyan vagy, mint a rózsás

hajnal, mely felékesíti és beragyogja az eget.

Mint az euganei dombok gerincének

hófehér palástja, szíved olyan tiszta;

a völgyek lilioma büszkélkedhet

hozzád hasonló makulátlansággal;

A te orcád a mennyeknek

képe idelent,

ajkadon mosoly,

szívedben erény.

HATODIK JELENET

Cuniza, Riccardo, Imelda, Kórus

CUNIZA

Elég, elég, híveim! E napon

szereteteteknek új bizonyságát kaptam.

Az Ég jutalmazzon meg érte benneteket! Menjetek,

hamarosan hívatlak újra.

RICCARDO

Cuniza, ah, úgy tűnik,

e szépséges napon árny

vetül bájos homlokodra.

CUNIZA

Ah, hiába rejteném!

Egy boldog szerelem gondolata

számomra olyan, mint egy álom, kedvesem!

Ám szertefoszlik, midőn a szívem azt súgja:

hiába keresem, nem lehetséges.

A szívemet elárasztó boldogság

titkos félelemmel vegyül,

s mintha egy rejtélyes hang

zokogna fel a szívemben.

RICCARDO

Új nap ragyogjon rád derűsen,

ah, űzz el minden fölösleges félelmet!

Új hang éledjen kebledben,

amely örömről és szerelemről szól!

Egy gyászos látomás képét az oltár elé

ne hozd magaddal ily napon;

ha szomorú emlék maradna néked,

az nagy bánat lenne számomra.

CUNIZA

Ah, bocsáss meg!

RICCARDO

Vigasztald egy mosollyal azt,

aki órákon belül a férjed lesz!

A félelem és a remény közt hánykódva

szívem nem tud megnyugodni.

CUNIZA

Múló álomhoz hasonlatosak

a kétségeim, hidd el!

RICCARDO

Megnyugtatlak, biztosítlak,

nélküled meghalnék!

E kéz immáron adja vissza

boldogságodat, nyugalmadat;

egy szívet, egy lelket

formáljon belőlünk!

Rohannak majd az éveink,

mint a tiszta vizű patak,

mígnem a sírbolt

kéri holt tetemünket!

(Távoznak.)

HETEDIK JELENET

Imelda, Leonora

IMELDA

Szóval súlyos ok

vezérelt a kastélyba?

LEONORA
Olyas dolog, ami Ezzelino húgát is

erősen érdekelheti.

IMELDA
Bátorság, idegen!

Várj itt!

Rövidesen itt lesz a hercegnő.

LEONORA
Ah, keblemben miért versz

oly nagyon, szívem? Atyám

amott elrejtőzve hallgat engem! Bocsánatát

ki fogom érdemelni! A gonosz előtt

ne lásson reszketni.

Állj mellettem, nagy Ég, a rettenetes pillanatban!

NYOLCADIK JELENET

Cuniza, Leonora

CUNIZA

Szép idegen, mit kívánsz?

LEONORA
Erényességed híre vezérelt színed elé

egy szerencsétlent…

CUNIZA

Beszélj nyíltan!

LEONORA

Nos…

Egy boldogtalan ember leányát

látod magad előtt; Oberto neve

tán nem ismeretlen számodra.

CUNIZA

Ah! Obertóé, az ellenségé?

LEONORA
Visszafogottan beszélj! Velem együtt

ő is e falak közé lépett.

CUNIZA

A kastélyba? Óh, egek!

LEONORA
A harag késztette e végső lépésre.

Itt van a közeledben…

CUNIZA

Ő?

LEONORA

Lásd!

CUNIZA

(Félek!)

KILENCEDIK JELENET

Oberto, előbbiek

OBERTO

Én vagyok az! Egy szerencsétlen embert

láss magad előtt, asszonyom!

Ha irgalmat remélhetek még,

akkor szívedtől remélem azt.

A kegyetlen sors megcsúfolt,

de becsületemet sértetlenül megőriztem;

most elárulta, bemocskolta

egy gazember még a tisztességemet is…

CUNIZA

Egek, mit tettél! Micsoda veszélynek

tetted ki életedet, meggondolatlan!

Mit kívánsz tőlem? Szólj, add elő,

megteszem, amit tudok!

LEONORA
Mindent megtehetsz, s egyedül te teheted meg!

Ám szívedet fogja átdöfni,

ha a bűnöst és a bűntettet

remegve megnevezem…

CUNIZA

(Mily balsejtelem dermeszti meg szívemet!)

Mondd hát!

OBERTO
Azt tőle várd!

Azután a bosszúállást rád bízom

vagy a kardomra.

LEONORA
Álnéven, álruhában

örök szerelmet ígért nekem;

leigázta szívemet,

majd hitszegőn elárult…

Mindent, de mindent, békémet és becsületemet

elrabolt tőlem egy alávaló férfi …

OBERTO

Másik nőért!

CUNIZA

Egek! Ki az?

Hogy hívják?

LEONORA

Te magad vagy az.

OBERTO

Salinguerra az áruló.

CUNIZA

Egek! Riccardo! Óh, micsoda borzalom!

OBERTO

Azon a megviselt arcon

az igazat láthatod,

de ha szemednek nem hiszel,

higgy a haragomnak!

Megszegtem Ezzelino

kemény törvényét, és magammal

hoztam e földre

hűséges kardomat is.

CUNIZA (Obertohoz)

Fékezd keserű szavaidat,

heves haragodat csillapítsd;

nagy veszélybe

sodorhatnak!

(Leonorához)

Nem csak téged hozott szégyenbe

egy szerencsétlen érzelem…

Ám biztosan tudom, bosszút állok érte,

vagy szívemben elfojtom.

LEONORA

Óh, nagylelkű nő! Tőrt

döftem a szívedbe.

De legalább a hitvány

nem ragadta el becsületedet.

Te még gyűlölheted,

ám én reménytelen vagyok!

Méltó vagyok bocsánatodra,

méltó az irgalmadra.

CUNIZA

Nagy árat kell miattad fizetnem…

LEONORA
Elhiszem.

CUNIZA

Nagy kín ez nekem…

LEONORA
Tudom.

CUNIZA

Szememben…

LEONORA
Látom,

megcsillan már a könny.

CUNIZA

Ám ez legyen az utolsó, óh, te boldogtalan,

mely orcámat mossa!

A szívet remegtető harag

az árulóra le fog sújtani!

OBERTO, LEONORA
Óh, igen! Az utolsó könnycsepp

csordul orcádon;

A szívet remegtető harag

az árulóra le fog sújtani!

(Cuniza egy közeli szobába vezeti Obertót.)

CUNIZA

Barátaim, ide!

TIZEDIK JELENET

Riccardo, Imelda, lovagok, hölgyek, előbbiek

CUNIZA

(Riccardóhoz, Leonorára mutatva)

Lásd!

RICCARDO

(Megdermedek! Szétvet a düh!)

CUNIZA

Lásd őt!

RICCARDO

Nos hát!  Szerettem,

de csalfának találtam.

LEONORA

Ebben a pillanatban ismerek rád:

méltó hozzád néltánytalan vádaskodásod!

Megcsaltál, becsaptál,

immár sértegetsz is.

MIND

(Boldogtalan! Arcán

látszik a fájdalom kínja!)

OBERTO

Ki merészelte őt sértegetni?

LEONORA
(Óh, egek!)

CUNIZA

(Elárulta a lányt!)

RICCARDO

(Az apja!)

CUNIZA

(Ah, túlzott merészség!)

MIND

Oberto!

OBERTO

Igen, én vagyok.

MIND

Ki hozta ide?

OBERTO

Isten vezérelte lépteimet!

MIND

Erre a látványra rémületet

érzek minden tagomban!

Lelepleződött, és holtan

fog a hazaföldre roskadni.

OBERT

Erre a látványra rémületet

érzek minden tagomban!

Meg fogok halni, ám holtan

roskad össze velem együtt ez a hitvány.

OBERTO

Nem elég egyetlen áldozat

ennek a gazembernek,

az atyát és a leányt is

megöli gyáván,

elragadja becsületüket,

sértegeti, gúnyt űz belőlük…

Óh, te ostoba! Egy kardot

még fel tudok övezni!

RICCARDO

A sértésre adott válaszomat

hallani fogod, vénember,

ha a haragomat

egészen fellobbantod;

ha nem lenne szívemben

jóindulat irányodban,

megmutatnám neked,

hol a becsület ösvénye!

LEONORA

Ismeretlen a te számodra

a tisztesség ösvénye!

A becsület nem rejtőzködik,

mindig csak egy arca van.

Megtaposva, megalázva,

megcsalatva állok

előtted, te gőgös,

s nem szégyelled magadat?

CUNIZA

Lelkemet hazug

esküvel hitegettem,

s megnyitottam a tiszta

érzelmek örömének;

de képes leszek legyőzni

szívem csalódását,

már érzem, hogy gyűlöletté

válik szerelmem.

IMELDA, KÓRUS

Óh, nagy Ég, ne fordítsd el

barátságos tekintetedet!

Csitítsd felháborodásodat,

békével nevess ránk!

Ha egy szív hitszegő volt,

ha egy lélek csalfa,

azt a lelket büntesd,

büntesd azt a szívet!

MÁSODIK FELVONÁS

1. kép

ELSŐ JELENET

A hercegnő lakosztálya

Udvarhölgyek, Cuniza, majd Imelda

KÓRUS

(Boldogtalan! Megcsalatott szívében

kavarognak a szomorú gondolatok.

Boldogtalan! A szerelem hívószavára

megbízott az első esküben.)

IMELDA

Riccardo óhajt szólni veled.

CUNIZA

Riccardo? Mi lehet még,

amit mentségére felhozhatna? Egy napja még

édesen csengett e név szívemben,

akár a harmat, mely életre kelti

a hervadó virágot nyár idején.

Óh, kedves emlékek! Óh, becses érzelmek!

Ki ragadott ki benneteket szívemből?

Óh, ki adja vissza a lángoló gondolatokat?

Arca, lelke oly szépnek

mutatkozott előttem, a szerelemről szólt nekem;

Egy pillantása, egy édes mosolya

az életet jelentette számomra, a boldogságot, az édent!

Mint imádságok a rideg sírboltot,

immár nem hatják meg szívemet.

IMELDA
Mit parancsolsz tehát?

CUNIZA

A hitszegőt visszatérítem Leonórához.

IMELDA
És te?

CUNIZA

Első esküjéhez

személyesen vezérelem.

A hízelkedésnél és a ragyogásnál,

a csalfa körbeünnepléseknél

az erény fényessége

többet jelent az én szívemnek.

A boldogtalan lány fájdalma

találjon enyhet keblemen,

a barátság szent érzése

többet ér a szerelemnél.

KÓRUS

Ah, igen, ilyen nagy és becses személyhez

nem méltó az áruló!

MÁSODIK JELENET

2. kép

Lovagok kara

LOVAGOK

I. CSOPORT

Hová lett a csillag, amely felragyogva

szállott ma az égre?

II. CSOPORT

Gyászos fátyol takarta el,

elsápadt az a csillag.

I. CSOPORT

És az öröm, a kacagás,

mely szerelmet ígért nekünk?

II. CSOPORT

Egy csapásra mind eltűnt

mint egy csalóka álom.

EGYÜTT

Vigasztalja a megcsaltat,

akinek nincs több reménysége,

hogy ebben az életben társak

a balszerencse és az erényesség!

HARMADIK JELENET

Oberto, majd a Lovagok

OBERTO

Még késik! Talán nem lelt rá a küldönc,

vagy gyáva lenne? De nem! Nem hiszem. Végre

beteljesíthetem bosszúvágyamat!

Nincs menekvése kardom elől!

A borzalmas árulás

az alávaló vérét követeli;

karom nem ernyedett,

kardom villámként csapkod.

S ha mégis elhullna az aggastyán,

ha így van megírva az Égben,

a másnak bűne

mégse nehezedjék becsületére!

KÓRUS

Oberto! Oberto!

OBERTO

Mily boldog kiáltás!

Talán elárult a hűtlen hírnök?

KÓRUS
Nem kell félned Ezzelinótól,

jöjj, Cunizához, aki megment téged!

OBERTO

Távozzatok! Hamarosan nála leszek.

(A kar távozik.)

Megment? Mit számít? Bosszút akarok!

Csakhogy te, gőgös ifjonc,

nem fogsz gyöngének látni!

Egyikünknek vagy másikunknak a végzet

az utolsó napját hozza.

Holttestemből csatakiáltás

tör majd föl:

Oberto a Salinguerrákat

haldokolva megátkozza!

Íme, ő az! Nyugodt vagyok.

Lépj be, derék vitéz!

NEGYEDIK JELENET

Riccardo, előbbi

Nem gyöngéded leányzók

megmérettetése lesz ez.

Meghalni jöttél ide, vagy véghezvinni

silány gaztettedet. Ránts kardot,

védd magad!

RICCARDO

Csak egy pillanat,

heves agg! Egyenlőtlen párharcra

szólítsz meglehet… Visszautasítom.

OBERTO

Micsoda rongy ember vagy!

Legalább ez a tetted legyen kevésbé hitvány!

RICCARDO

Hagyd a gyalázkodást,

a sértegetés nem vall igazi bátorságra.

OBERTO

A harcban hitványaknak, csak a nőkkel szemben hősöknek nyilvánítom a Salinguerrákat.

RICCARDO

Hitványak a harcra? Ah! Azt akarod?

Kardommal felelek.

(Kardot ránt.)

ÖTÖDIK JELENET

Cuniza, Leonora, előbbiek

CUNIZA

Megállj! Ah, ezen a földön

túl sok becstelenséget műveltél már!

RICCARDO

Jaj, a szégyen és a méreg

harcot vív keblemben.

Erre a tekintetre önvád

keseríti el szívemet.

Hajh, tárulj fel, óh, föld mélye,

és nyelj be engem, könyörgöm!

LEONORA

Ő aljas és áruló,

és még mindig szeretem!

Ah, a szerelem lobogását

ki tudná eloltani?

Inkább választanám a halált,

úgy sincs szívemnek más reménye.

CUNIZA

Nyomorult! Nem átallott

hozzám kihallgatásért folyamodni,

miközben szívét újabb

rémes gyalázatosságnak nyitotta meg!

(Leonorához)

Boldogtalan! Vigasztalódj,

visszatér szívedre!

OBERTO

Ah, gazember! Kardom elöl

nem, nem menekülhetsz!

Mint Isten villáma,

mindenütt rád fog találni.

Véreddel fogod lemosni

az atyáról a gyalázatot!

CUNIZA

Gróf, látod, rettenetes

helyzetbe kevertél minket.

Megbocsátok neked. Rendbe hozni

a gyalázatosságot még te vagy képes.

RICCARDO

Parancsolj!

CUNIZA

Ennek a boldogtalannak

esküdtél egykor szerelmet.

LEONORA

(Óh, nagylelkű nő!)

CUNIZA

Ragyogjon hát az esküvő öröme!

RICCARDO

Ez a parancsod?

OBERTO (Riccardóhoz)

(Színlelned kell, ha nem vagy gyáva!

Aztán várj rám az erdőben!)

RICCARDO (Obertóhoz)

(Ott leszek, őseimre mondom.)

CUNIZA

Riccardo, nos?

RICCARDO (Kezét nyújtja Leonorának)

Csupán a kezem felelhet helyettem.

LEONORA

Atyám! Igaz lehet?

CUNIZA

Bár az Úr is rád nevetne!

LEONORA

Ah, Riccardo, ha szerencsétlen szerelmesedhez

visszatérsz bűnbánva, őszintén,

ahogyan első esküvésed idején,

teljes szívemet neked adom!

RICCARDO

(Boldogtalan! Bájos orcáján

szerelem ragyog, s én mégis elárultam.

Boldogtalan! A becsület elszólít oda,

ahol ismét megsebezhetlek!)

OBERTO

(Óh, remegő keblemben egy pillanatra

csituljatok, haragos gondolatok!

Az alávalónak vérével fogom lemosni

nevemről a szégyenletes gyalázatot!)

CUNIZA

(Óh, bár feledhetném a pillanatot,

amelyben megnyitottam szívemet a szerelem előtt!

Hajh, végül nevessen a boldogtalan leányra

a béke, mely nekem többé nem adatik meg!)

(Oberto az erdő felé távozik, a többiek a másik irányba.)

HATODIK JELENET

Lovagok kara

LOVAGOK

I. CSOPORT

Láttátok őket?

II. CSOPORT

Óh, igen! A két gróf

kezet adott egymásnak.

I. CSOPORT

És a szívük?

II. CSOPORT

Hiába, hiába!

Az arcukon harag látszott.

MIND

Ah, balsors! Hiszen a keresztről

csak a békét hirdette az Isten!

Hangja süket fülekre talált,

az ember a vérben leli örömét.

Óh, balsors! Hisz egyazon földnek

ragyogó sarjai mindketten!

Békét végre! A testvérháborút

elátkozta az Úristen!

(Váratlanul párbajzajt jelenít meg a zene.)

I. CSOPORT

Óh, mi ez a zaj!?

II. CSOPORT

A csupasz kardpengék ádáz összecsapása!

MIND

Óh, kegyetlen pillanat!

Siessünk, nézzünk utána!

(Az erdőbe sietnek.)

HETEDIK JELENET

Riccardo

kezében karddal, besiet, mintha üldöznék.

RICCARDO

Egek, mit tettem! Azzal a vérrel

szennyeztem be a kardomat…

Hová rejthetem

a bűnt, a szégyent?

Ah, szökni kell!

Óh, Istenem! Ki jajgat?

Tévedtem… A szél süvöltött.

Ah, nem! Utolsó sóhaja ez

egy szerencsétlen haldoklónak.

Irgalmas Ég, kegyelmes Ég,

(Imára kulcsolja kezét)

ha szabad nekem még bármit is kérnem,

jaj, bocsáss meg egy boldogtalannak,

ments meg engem, könyörgöm!

Óh, lelkifurdalás! A haldokló

árnya mindörökre követni fog.

NYOLCADIK JELENET

Cuniza érkezik kifulladva Imeldával,

majd a Kórus

CUNIZA

Hol van? Hiába keresem!

Mily balsejtelem nehezedik szívemre!

A sír fagyát érzem

ereimben, szívem közepén.

IMELDA
Jön valaki.

KÓRUS

Megtaláltuk!

Az erdőben, dermedt holtan…

CUNIZA

Egek!

KÓRUS
Vérébe fagyva

Leonora atyját.

A lány gyanítva a párbajt

a fák közé sietett,

látta lesújtani szerelmét;

s elájult a fájdalomtól.

CUNIZA

Ah, kegyetlenek! Óh, igaznak bizonyultak

balsejtelmeim! Vezessetek

a szerencsétlenhez!

KÓRUS

Közeledik!

MIND

Óh, borzasztó látvány!

KILENCEDIK JELENET

Leonorát a színre vezetik

CUNIZA

Jöjj, óh, te szerencsétlen, csupa könnyre

és boldogtalanságra sújtott lány!

Szívemen találj biztonságot,

nem, nem hagylak el többé!

KÓRUS

Szíveden találja meg

a kiállt fájdalmak jutalmát!

LEONORA

Mindent elvesztettem! Mindent! A végső csapást

az ég akaratából látnom kellett!

Szerencsétlen apám! Apám, bocsáss meg!

Nem ő gyilkolt meg! Én vagyok az, aki megölt téged!

KÓRUS
Csillapodj, csillapodjon fájdalmad,

baráti szíven pihensz!

LEONORA
Én szerencsétlen! Ezen a helyen

hűtlen szerelmemet kerestem…

Itt becsapott a szívtelen…

Itt alázott meg, és gyalázkodott velem…

Itt kellett kiállnom, óh, Istenem

sértett atyám tekintetét!

Azért jöttem, hogy megöljem őt

a csábító kezével!

UTOLSÓ JELENET

Hírnök érkezik, levelet nyújt át a hercegnőnek,

előbbiek

KÓRUS

Hírnök érkezett?

Mit akarhat? Mi lesz most?

(Cuniza reszketve olvassa, majd felkiált)

CUNIZA

Hallgasd meg óhaját, nagy Ég;

Irgalmazz meg neki!

(Leonorához lép, halkan súgja neki)

Salinguerra elmenekült Itáliából,

külhonban keres menedéket.

Bocsánatodat kéri,

javait, hűségét,

ahogyan az első szerelem idején…

LEONORA (félbeszakítja)

Hallgass, óh, Istenem, ne folytasd!

Rejtsd el a vérszennyezte papirost,

amelyet ő írt!

Apa nélkül, megátkozottan,

egy cella vár rám.

Mindenütt vért látok…

Elégetnek a forró lángok!

A könnyem, a fájdalmam,

ah, siettessék halálomat!

(A hölgyek karjába omlik)

KÓRUS

Szerencsétlen! Kegyetlen gyötrelem

csapott le rá, s megrohanta a szívét!

Nyögdécsel… Siráma

bárcsak irgalomra bírná az Eget!

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása