„...A következő év újabb Verdi-bemutatót hoz: 1857. november 10-én színrekerül a Traviata. A színlap természetesen magyarosítva, Tévedt nő címmel hirdeti a művet. A három főszerepet Hollósy-Lonovics Kornélia (Violetta), Jekelfalussy Albert (Alfréd) és Füredi Mihály (George Germont) énekelték. A színlap külön kiemeli, hogy "az első felvonásbeli bútorzat Rotter Mátyás, bécsi cs. kir. udv. színházi szertárnok készítményei".
A sajtóhangok általában igen nagy elismeréssel nyilatkoznak az előadásról. Hollósy Kornélia, aki egyébként is mind a sajtónak, mind a közönségnek elsőszámú kedvence, általános sikert arat. Van olyan lap, amely külön kiemeli, hogy "költői ízléssel öltözött". "...igen kedves jelenés volt mint mindig, dallamait kiváló szépen énekelte, de miután e szerepben a koloratúra ének kisebb térre van szorítva, a tökéletesen drámai elemű előadás mellett, föladatát nem oldhatá meg a szokott fényes sikerrel." Jekelfalussy Albert sajnálatosan csak néhány évig működött a Nemzeti Színházban. A nagy jövőt ígérő tenoristát külföldre csábították, ám mielőtt befutott énekes lehetett volna, fülbaj támadta meg. Alfrédját szintén egyöntetűen dicsérik. "Az előadást illetőleg első helyen Jekelfalussy említendő, ki Alfrédet meleg érzéssel és több helyütt meglepő szép művészettel énekelte." Füredi a bemutatón ugyan betegen énekelt, de a második előadásra már meggyógyult és ő is nagy tapsokat aratott áriájával. (Jegyezzük még meg, hogy a premier Hollósy Kornélia jutalomjátéka volt, de lemondott honoráriumáról a színház nyugdíjalapja javára.)
Amilyen sikerben részesült az előadás, ugyanolyan egyöntetűséggel támadják a kritikusok a darabot. Kifogásolják a kitűnő dráma operásítását - egy tüdővészes nő nem énekel! -, erkölcsileg is nehezményezik (bár bíznak abban, hogy a szöveget úgysem érteni). A legnagyobb elmarasztalás azonban a zenét érinti. "...ez opera nagy része tánczene, mely mélységgel s jellemzési erővel alig bír. Nem hatja meg szívünket, hanem szeretnénk egyik vagy másik áriáján eljárni egy keringőt." "...a könnyű zenét kedvelő közönség szívesen fogja hallani." "Traviata a világon sehol sem tetszett, s mindössze is Verdivel rokonszenvező egypár olasz színház adja kis közönség és gyér tetszés mellett. Mindamellett a mi örökké »verdiző« színházunk sok erőt és költséget fordított rá." "A zenevilágban jelenleg annyira népszerű Verdinek kétségkívül leggyengébb műve, melyben az annyira hajhászott könnyű francia társalgási hangot nem tudta eltalálni, s a mellett dallamai, melódiái mind elkoptatott visszaemlékezések." A Szépirodalmi Közlemények bírálatát érdemes teljes terjedelmében közölni: "Most már tudjuk, miért nem akarta a rendezőség a Traviata szót bukott nőre fordítani. Félt a szójátéktól; hátha nem a nőre, hanem az operára vonatkoztatja a közönség; és igaza volt; mert a Tévedt nő most már bukott is egyszersmind, és a közönség jóízléséről tesz tanúságot, hogy e dalmű semmi tetszést nem vívott ki magának. A kompilatio, vagy akarám mondani, a kompositio, annyira tele van reminiscentiákkal, hogy az ember szinte kétségbe vonja a tulajdonjog érvényét. Majd Robertből, majd Tellből, Foscariből, Macbethből, sőt egy ismeretes sörházi hárfanótából is találunk benne egy-egy darabot, úgy, hogy a phantasia valóságos orgazda lomtárában lenni képzeli magát. Tudjuk ugyan, hogy a rendezőség azért többször fogja ez operát adatni, hogy a jelentékeny költségeket, mibe került, behajtsa; csak azt sajnáljuk, hogy a nemzeti színház igazgatósága olyan zeneművekre fordítja a jelentékeny költségeket, melyek által nem hogy mívelné, de még elrontja a közönség zeneízlését. Avagy miért nem szerezett meg egy jó operát Rossinitól, a Traviata helyett, mely ahol csak megfordult, megbukott." (1857. november 15.)
Ez a kritika megy a legmesszebb, még a tényeket is meghamisítja. Ugyanis megint csak az történt, hogy a sajtó támadó hangja ellenére előadásról-előadásra zsúfolásig megtelik a Nemzeti Színház nézőtere. Jellemző a Hölgyfutár december 1-i glosszája: "Egy bizonyos lap azt mondja a Traviata utóbbi előadására, hogy »érdektelen zenéje unalmat okozott«. Mi Verdiről nem vagyunk ugyan a legmagasabb fogalommal, de azt a körülményt, hogy a Traviata előadásai mindig jobban és jobban megtöltik a színházat, legfölebb is csak bárgyúságból tekinthetnők a jelen voltak unatkozási jelének."
Mint már a Rigolettóval kapcsolatban is megemlítettük, külön kell beszélnünk Brassai Sámuel kritikájáról, az egyetlen a műhöz méltó írásról. A Magyar Posta - egy aránylag kis példányszámú és nem túl ismert lap - hasábjain jelent meg a cikk.
"»Üres volt tegnap a színház?« -, »hogyne, hisz a Tévedt nőt adták!« - ez maholnap stereotyp szóváltás lesz a Váczi utczán, s azon salonokban és kávéházakban, hol méltónak tartják színházról s drámaügyről szólani. Jól esik Verdinek! Jehova nemcsak az atyák bűneit látogatja meg a fiakban; hanem ezek bűneit is rováson tartja. Hogy is lehetne máskép? Ernani trombitái, Trovatore kalapácsai s Rigoletto drasticus jelenetei után melyik elfogult ne érezné a Tévedt nő polgári lyráját üres pengettyűnek?" Brassai ezután óva inti a kritikusokat, nehogy előregyártott elméletek és előítéletek alapján nyilatkozzanak. Majd így folytatja: "A helyett »A Tévedt nő Verdinek leggyengébb műve« - úgy kelle vala magát kifejeznie, hogy »leggyöngédebb műve«. Legalább ez az én hitem és vallomásom."
"A Tévedt nő szövegét nincs miért analyzálni. Csak Gauthier Margitra kell utalni. Ha valaki ezt nem ismerné, tán ismeri a Camelliás hölgyet, ha ezt sem, tán ismeri Manon Lescaut-t. Aki egyiket sem, azzal szóba sem állok. Hanem bezzeg szóba kell állanom azokkal, kik e szöveget általjában alkalmatlannak nyilvánítják a zenére. Az illető uraknak untalan Gauthier Margit kísérteteskedik a fejökben s midőn Tévedt nőt mondanak, akaratuk ellen is amarra gondolnak. A kérdés az, hogy az operaszöveg készítője lelt-e zenére alkalmas motívumokat, azaz érzelmeket és helyzeteket az emlegetett drámában? Ki tudta-e azokat eszélyesen szemelni, s érthető cselekvénybe összefűzni? A mi a két első kérdést illeti, ugyan mi zeneellenes vagy zenére alkalmatlan volna abban, hogy egy víg társaság egy estélyre, tánczra összegyűl, ott fecseg, éljenez és tánczzenére tánczol; hogy ott egy pár fiatal személy összetalálkozik s szerelmi vallomásokat tesz egymásnak? Ez az első felvonás tartalma, s ha ezen zenei szövegmotívumok ellen harminc más operában senki sem tett kifogást, bíz én nem tudom, mi joggal tehetne a Tévedt nőben? - De már a második felvonásban nyert pere van ellen-felemnek - kecsegteti ő magát. Itt Alfréd atyja Violettát ráveszi, s fiát reá akarja venni, hogy mondjanak le egymásról. »Hogy lehet okoskodást zenére tenni?« kiáltja diadallal a hibáztató. Csak lassan, édes úr! Ön ismét Gauthier Margitra gondol s én a Tévedt nőről beszélek; Ön okoskodást mond és én azt persuasiónak, reábeszélésnek nevezem. Hogy pedig az igazi persuasiónak az esedezéstől kezdve a hízelgésig menő számtalan árnyalataira a zenének a legalkalmasabb eszközei ne lennének, azt a ki tagadná, annak minden létező operapartitúrát meg kellene castrálni, hogy tanúbizonyságokat ne lelhessünk ellene. Hová lenne a Próféta, ha Fides nem akarná reábeszélni fiát, hogy hagyja oda bűnös méltóságát? Hová - de minek hegyre földet hordani? Legyen elég ezer közül az egy felhozott példa." Brassai ebben a stílusban, ezzel a kérlelhetetlen logikával elemzi végig a Traviata dramaturgiáját s nem fukarkodik a gúny fegyverével sem. "»De a kártyázás!« Ah! ez már más. Meyerbeernek szabad volt egy egész introductiót csinálni kockázásból, Scribe-nek is szabad szöveget bogozni hozzája; de Verdinek vétek, fináléja kis epizódjául használni fel! S Alfrédnak utána következő kitörése; vajjon mivel alábbvaló a Donizetti híres és kedvelt »Maledetta«-jánál?" Azt a kifogást, hogy tüdővészes nő nem énekelhet, így hárítja el: "...én általában azt vélem, hogy vagy az operával egészen fel kell hagynunk, vagy megengednünk, hogy minden oly körülményekben, a hol az életben beszélnek, ott énekelhetnek az emberek... Edgar kardjába ereszkedik, halálos sebet kap s utolsó vonaglásáig énekel: de Violetta ne énekeljen! Bellini a haldokló Rómeót váltig énekelteti; de Verdinek nem szabad! Ez a kritikai osztó igazság, uraim?" "És általában az egész opera oly és annyi melodikai kincsekkel gazdag, hogy akármelyik többi művével versenyezhet a szóbanforgó zeneszerzőnek, úgy hogy nehezemre esnék a legjelesbeket kimutatni, mert azt hinném, hogy igazságtalanságot követnék el az elhallgatottakon. Megjegyzem, hogy a dallami előny éppen nincs a kifejezés rovására megvásárolva ezen daljátékban." (1857. december 1.)
A cikk további részében megint csak Brassai konzervativizmusa ütközik ki: Wagner-ellenes támadással fejezi be írását. - A többi lapok, a többi kritikusok természetesen nem hagyták válaszolatlanul Brassai tanulmányát. Igy például a Hölgyfutár így ír: "A kacér Tévedt nő, hivatása szerint újabb meg újabb hódításokat tesz. Közelebb csábjaival jeles zenetudósunkat, Brassait hálózta be, ki is állt a síkra és lándzsát tört mellette." A ledorongolásban élenjáró Szépirodalmi Közlemények újabb cikkében még jobban nekimegy a darabnak és ismételve kimondja, hogy "a Tévedt nő nem gyöngéd, de gyönge mű."
A Nemzeti Színház előadási statisztikájában a Traviata el is marad az Ernani, a Trubadur és a Rigoletto sikerszériája mögött. Ugyan majdnem minden évben előadásra kerül, 1866-ban fel is újítják, a 28 év alatt csak 85 előadást ér meg. Több vendégszereplés fűződik a darabhoz, így pl. Adelina Patti és Desirée Artôt is ebben lép fel. Artôt 1862-ben és 1865-ben is Violettát énekli, és óriási, mindent elsöprő sikere sem tudja a kritikusoknál elhallgattatni a darab lepocskondiázását. 1862-ben "jövendöli" az egyik bíráló: "... valamint másutt, úgy nálunk se fogja magát soká feltartani."”
Ide kívánkozik még Kakas Márton (vagyis Jókai Mór) korabeli kritikája is:
„Tévedt ez a tévedt nő, mikor arra a gondolatra tévedt, hogy ide tévedjen mi hozzánk. Már prózában eléggé kiismertük, hogy kicsoda és micsoda? s most ujra bekoczogtat, hogy már most jobban fogja magát viselni, már most énekel. Ezért neveztetik tévedt nőnek. Tévedései abból állnak, hogy innen is amonnan is régi operákból énekelget eszébe jutó dolgokat, s azt hiszi, hogy igy támad abból uj opera. Legnagyobb tévedése azonban az, mikor tüdővészes állapotában egy egész felvonáson keresztül végig énekel; igy tart diétát, már Dumastól is elég merész gondolat volt valakit hektikával ölni el a szinpadon; de Verdi bátorsága tulment rajta: ő a szegény beteget tüdővészben halálra énekelteti. Felszólitom az egész orvosi fakultást, hogy illik-e ez? és szabad-e illyesmit illy humanus században, mint a mienk, behunyt szemekkel nézni? nem kötelessége-e doctor Tormaynak ez ellen erélyesen felszólalni? Hiszen ha ezt valami charlatán kuruzsló meglátja, még recipe gyanánt fogja ordinálni szegény tüdővészes embereknek, hogy csak jó sokat énekeljenek, attól lesz az ember egészséges. Hollósy különben igen szépen énekelt s a kit az a gondolat nem bántott, hogy ő most halálos beteg, az igen sok élvezetet talált szépséges dalaiban. Nem tudom ki, ezt a jámbor ohajtását fejezé ki közelemben, hogy e szerep még is inkább Lesznievszka számára van irva. Már hiszen, hogy az illusió tökéletes legyen, azt magam is szeretném látni, hogy hiteti el a derék lengyel delnő a publikummal, hogy ő most száraz betegségben hal meg? Bárcsak akadna valami jámbor samaritánus, a ki ezt a szegény eltévedt nőt utba igazitaná.”
Ide kívánkozik még Kakas Márton (vagyis Jókai Mór) korabeli kritikája is:
„Tévedt ez a tévedt nő, mikor arra a gondolatra tévedt, hogy ide tévedjen mi hozzánk. Már prózában eléggé kiismertük, hogy kicsoda és micsoda? s most ujra bekoczogtat, hogy már most jobban fogja magát viselni, már most énekel. Ezért neveztetik tévedt nőnek. Tévedései abból állnak, hogy innen is amonnan is régi operákból énekelget eszébe jutó dolgokat, s azt hiszi, hogy igy támad abból uj opera. Legnagyobb tévedése azonban az, mikor tüdővészes állapotában egy egész felvonáson keresztül végig énekel; igy tart diétát, már Dumastól is elég merész gondolat volt valakit hektikával ölni el a szinpadon; de Verdi bátorsága tulment rajta: ő a szegény beteget tüdővészben halálra énekelteti. Felszólitom az egész orvosi fakultást, hogy illik-e ez? és szabad-e illyesmit illy humanus században, mint a mienk, behunyt szemekkel nézni? nem kötelessége-e doctor Tormaynak ez ellen erélyesen felszólalni? Hiszen ha ezt valami charlatán kuruzsló meglátja, még recipe gyanánt fogja ordinálni szegény tüdővészes embereknek, hogy csak jó sokat énekeljenek, attól lesz az ember egészséges. Hollósy különben igen szépen énekelt s a kit az a gondolat nem bántott, hogy ő most halálos beteg, az igen sok élvezetet talált szépséges dalaiban. Nem tudom ki, ezt a jámbor ohajtását fejezé ki közelemben, hogy e szerep még is inkább Lesznievszka számára van irva. Már hiszen, hogy az illusió tökéletes legyen, azt magam is szeretném látni, hogy hiteti el a derék lengyel delnő a publikummal, hogy ő most száraz betegségben hal meg? Bárcsak akadna valami jámbor samaritánus, a ki ezt a szegény eltévedt nőt utba igazitaná.”
Az előadáson az alábbi szöveggel énekelték a darabot:
A Traviata-fordításokkal foglalkozó korábbi bejegyzések:
De nem érte meg... - az öreg Germont áriájáról
Egy PEZSGŐ életű DUETT - az első felvonásbeli bordalról
