Én és az operák: Donizetti: BETLY

Gaetano Donizetti:

Betly

vígopera két részben

eredeti szöveg: Gaetano Donizetti

magyar szöveg: Somai Miklós

Szereplők:

Betly, Max húga…………………………szoprán

Dániel, fiatal kisbirtokos……………...……tenor

Max, őrmester………...………………….bariton

Parasztok, katonák……...………………….kórus

Történik: Svájcban, Appenzell kantonban

Dániel nemrég telepedett le e vidéken. Fülig szerelmes Betlybe. Ez utóbbi azonban hallani sem akar házasságról. A parasztok gonosz tréfát eszelnek ki…

Vidéki táj. A háttérben Appenzell hegyei, egyik oldalon Betly házikója. Parasztok jönnek, mindenki cipel valami tejterméket: vajat, sajtot, túrót és egyéb dolgokat.

Parasztok: Dániel: (a színfalak mögött dalol, jódlizik, trillázik) Parasztok:		Nézd, az égnek homlokán, Hajnal pírja feldereng, Új, derűs nap vár reánk, Hív a vásár, menni kell. Fel hát! Menjünk! Betly. Hé! Üres a ház. Ej, Betly, hé! Hol ez a lány? Tán csak nem ment máris el?... És a tréfa? Nem bukhat el. És a terv? Nem bukhat el, Mert Dániel, mert Dániel Semmit sem sejt. Nemsokára visszatérünk, Remek móka, mit ígérünk, Lenne min nevetni végre, Hogyha tréfánk célba ér. A vérünk pezsdül, Remek móka, mit ígérünk, Lenne min nevetni végre, Hogyha tréfánk célba ér. Este nyolckor visszatérünk, Vaskos tréfa az, mi készül, Majd meglátjuk, merre fordul, Szegény pára hogy jár pórul. Lenne min nevetni végre, Hogyha tréfánk célba ér… Ha célba ér, ha célba ér. Ah!... De vigyázat, jön már A tréfának tárgya. Víg dalocska ajkán, S a levelünk nála. Hát nézzük, hát nézzük! És halljuk, és halljuk! Hogy mit mond, hogy mit mond, mit mond. Csak lássuk, csak halljuk!
Dániel: (Futva, táncolva érkezik, kezében levél. Nem vesz észre senkit. A parasztok elhúzódnak a színpad különböző sarkaiba.) Parasztok: (kissé előbújnak rejtekükből) Dániel: (nem veszi észre a parasztokat)		Álmodom, vagy éltem Jóra fordul? Drága Betly, én leszek férjed?! Már az érzés túlnő rajtam, Szíven, lelken, mit tagadjam. A vérem lázban, Balszerencsém véget ér. Betly enyém lesz, És én a férje, Nélküle immár nem él e szív, Nem, nem, nem, nem Nem, nem, nem, ah! Már az érzés túlnő rajtam, Balszerencsém véget ér, Túlnő az érzés. Ah! Balsors nem érdekel. Majd ha egy boldog órán Ránk szórja fényét a hold. Én akkor füledbe súgom, Minden bánatom. Kárpótol lám az ég, A bánat véget ér; S én tőled, drága lánykám, Többé el nem válhatok. Úgy ám, többé Én el nem válhatok. Úgy ám, én tőled El nem válhatok. Bekapta horgát e hal. Úgy örül már a máj, Bekapta e hal horgát. Lám, milyen fényes cselvetés! Bekapta hát e hal horgát. Úgy ám, eztán, te drága lány, Énvelem élsz már. Ah! Többé már nem, Nem hagylak el. Kárpótol lám az ég, A bánat véget ér. Többé már nem, Nem hagylak el, Én többé el nem hagylak már. Többé nem hagylak, Te drága lány, Én, el nem hagylak már.
Dániel: (meglátja a parasztokat)		Én jó barátim, Ha már itt vagytok éppen, Gyertek bálba ma vélem.
Parasztok: (időközben körülvették Dánielt)		Miféle bálba?
Dániel:		De kérem, ez aztán furcsa! Éppen ti ne tudnátok, Hogy az isteni lányka, Az édes Betly, A szertelen kis vadóc Ma este szépen Kezét nyújtja nékem.
Parasztok:		Néked? Ne viccelj!
Dániel: (közben a parasztok nevetgélve indulnak útjukra)		Hiszen meg is írta a drága. És ha ez kevés, Még álmodtam is róla. Ha jobban megrágja A dolgot az ember, Ki más lenne, mint én, Méltó e nászra? De… most jut eszembe, Betly nem járt ma erre?
Egy paraszt:		Úgy véljük, kora reggel Beszaladhatott a városba e nő.
Dániel: (Parasztok el.)		Nincs hát mit tenni, Kivárom míg megjő.
Dániel: (Dániel el.)		Íme, itt van a levél, Melytől lelkemben éled A földi érzés… Bár néminemű kétség Az ügyről szólva Még szívemet mardossa. Betly nemrég még szóra sem Méltatott. Akkor hogyan?... Ej, vinné el a kánya, Ami elmúlt. Már tegnap óta csak epekedem Némán, S a Holdat lesem. Ennyi szerelmi gyötrelemtől Nálam mindig megnő Az étvágy. A tarisznyám telve Minden földi jóval; Amott a bükkfának Pázsitos ölében Én elfogyasztom szépen, Amit hoztam. (És alszom is egy jót!) És azután jöjjön a lány! Nem bánom.
Betly: (kosárkával a kezében közeleg) (Betly bemegy a házba.)	Ebben a takaros, Szép kicsi házban Élek itt szabadon, Derűs boldogságban; Ábrándos férfinép Nem ér fel hozzám, Hű szívem szenvedély Nem járja át. Nem, nem, nem, Nem, nem, nem… Hogyha egy gavallér Azt hiszi magáról, Ugrom, ha bármit kér, Csak mert a párom; Azt mondom könnyedén, Baráti szóval: Ott van az ajtó, Használja bátran! Oh, boldog, szabad élet, Lám, ez az, ami éltet, Nem házasodom én, nem, Soha, soha, soha már! Trallala… Ám ha egy férjet Hoznék a házba, S egy napon jó uram, Kérdőre vonna; Hogy mondjam könnyedén, Baráti szóval: Ott van az ajtó, Használja bátran? Oh, boldog, szabad élet… Trallala… Ábrándos férfinép Nem ér fel hozzám, Hű szívem szenvedély Nem járja át. Oh, nem, oh, nem, oh, nem, Oh, nem!!! Hű szívem szenvedély Nem járja át. Ah… nem járja át.

Dániel: (előjön a bükkfa mögül) (Betly előlép.)	Jaj, a hasam úgy teli! De az alvás, Biz abból nem lett semmi! Ez az írás, Nyugodni tőle ki bírna? De, hisz épp itt jő, ki írta!
Betly:	Oh, nicsak, Dániel itt van.
Dániel:	Igen, én itt vagyok. De mondd, te merre jártál?
Betly: (keresztet vet)	Csak a postán, Levelet írt Max, Az én jó bátyám, Ki a seregben szolgál. Már alig várom, Hogy újra itt álljon. Tizenöt éve, hogy elment. Mintha tegnap lett volna… Ah! Jól emlékszem, Mikor el kellett menjen, Mennyire meghitten Vett búcsút szüleinktől… Nyugodjanak békében! És mikor végre énrám Került a sor, ő így szólt: Az ég áldjon húgom, Remélem, visszatérek Az esküvődre, És táncba viszem majd A fehérnépet.
Dániel:	Oh, mily kellemetlen nékem, Hogy ez a tánc elmarad.
Betly:	Mi az? Hogy értsem?
Dániel:	Ha még ma hozzám jönnél, Amilyen messze van A te kedves bátyád… Hogy lenne képes?
Betly:	Ha még ma hozzád mennék?? Te nem vagy észnél!
Dániel:	De hiszen magad írod, hogy Enyém leszel.
Betly:	Jó Dániel, hallgass a szómra: Ez bizonnyal egy tréfa.
Dániel:	Tréfa, tréfa? Egy tréfa volna?
Betly:	Egy kis móka, Semmi kétség.
Dániel:	Hát csak móka? Megcsaltak engem? Oh, bár süllyednék el menten!
Betly:	Csak ne hagyd el lelki békéd, Csak ne csüggedj Dániel!
Dániel:	Lelki békém Megtalálni nem tudom, Oh, nem tudom!
Betly:	De…
Dániel:	Ah, a fájdalom, s a szégyen Járja árva szívem át.
Betly:	Ej, hát! Ne bánkódj!
Dániel:	Oh, gyötrelem! Oh, jaj! Én tönkrementem; Az eljövendő nászról Már tud az egész környék.
Betly:	Már tudják?
Dániel:	Levágtam otthon minden szárnyast. Százat! És hízót, hármat.
Betly:	Mit mondtál, mennyit?
Dániel:	Hízót, hármat. Fél tucat birkát A vágóhídra küldtem; És két szép marhát!
Betly:	De mondd, miért?
Dániel:	Azért, hogy nászunk méltó legyen.
Betly:	Ah, mondd csak, Hogy tehettél, hogy tehettél, hogy tehettél ilyet?!
Dániel:	És még…
Betly:	És még???
Dániel:	Megírattam Szépen a jegyző úrral…
Betly:	A jegyző úrral?
Dániel:	A házassági okmányt.
Betly:	De már ez több a soknál!
Dániel:	És téged illet mindenem, Ha egyszer meghalok.
Betly:	Állj meg, állj meg!
Dániel:	Ah! Betlykém, A hitvesem, A hitvesem te légy!
Betly:	Hagyd abba!
Dániel:	Ah!
Betly:	Mily szégyen ér!
Dániel:	Oh, légy enyém!
Betly:	Hagyd abba! Elvennél engem?
Dániel:	Két marhát leöltem…
Betly:	Elvennél engem?
Dániel:	Még gyűrűt is vettem…
Betly:	Nékem?
Dániel:	Igen.
Betly: (fojtott dühvel)	Ostoba mamlasz, Mit képzelsz rólam… Hogy hozzád menjek, No, arra várhatsz. S ha el nem állnál, Ez őrült násztól, Úgy kerüld mától, A házam táját. Éretlen tacskó, Szemtelen fickó, Ajánlom, kerüld el, A házamat. Ah!...
Dániel:	Kegyetlen asszony! Értek a szóból, Most félreállok, Nem kell, hogy aggódj. Nincs már itt dolgom, Távozom végleg, De téged, Betly, Az ég megáldjon! Éltem kioltom, A tóba ugrom, Nem látom többé Szép arcodat.
Betly: Dániel: (Betly el.)	Ah! Éretlen tacskó, Szemtelen fickó, Ajánlom, kerüld el A házamat! Úgy! Ajánlom, kerüld el jól, Kerüld el jól A házam, a házamat, Jól elkerüld. Úgy!... Kerüld a házam jól el. Ah, éltem kioltom, A tóba ugrom, Nem látom többé Szép arcodat. Többé nem látom, Többé nem látom, Nem látom szép arcod, Te büszke nő… Ne űzz a házadtól el.
Dániel: (dobpergés hallatszik) (félrevonul)	Most aztán mit tegyek? Ilyen az élet; E nő mire megjő, Én már nem élek, Vízbe fulladtam régen. Nem, … az olyan nedves! Egyszerűbb volna pisztollyal, Avagy késsel. Csak el ne vétsem! Meg aztán, Nincs hozzá merszem. Kétségbeejtő helyzet! Mi ez a lárma? Ah! Bakák jönnek erre… Ellenség talán vagy barát? Ah, már látom! Nincs okom félelemre. Meg vagyok mentve! Szerelmi bánatom Angyalbőrbe rejtem; Katonának állok, Vár rám a sereg.

Katonák:		Rá se ránts szél, ha fú, Nap, ha perzsel, Vagy ha fázol, s a hó térdig ér. Hadparancs bármi Tájékra rendel, Éld a zsoldosnak víg életét! És ha útközbe’ tán Megpihennél, Még a varjú se károgna rád. Nincs, ki megkérdené, Mit szeretnél, Semmi szánalmat, jó szót ne várj! Te semmit ne várj! Nem! Te semmit ne várj! Ah! Rá se ránts szél, ha fú… ………
Max: Max és katonák: Katonák: Max: Katonák: (Dániel előjön.)		Itt megállunk egy percre, Jó cimboráim, Míg alábbhagy a nap tüze. Újra éled a szív Eme szép hegyek láttán, Ha az ember hazatér Annyi év múltán. Már érzem, már hallom, Nincs távol az otthon. Nem ábránd, nem álom, Újra látom e hont. Már érzem, már hallom… Ah! Újra látom e hont: Szép hazám. A zászlód alá, drága Helvéciám, Hívó szódra összegyűl mind a nép. S ha rád rontanak Ellenséges hadak, Senki nem kíméli életét. Szép érted élni, te drága hon, Boldog, ki érted hal. Nincs még egy ilyen Hősi nép a földtekén, Mindenki tisztel és csodál… Úgy, úgy! Nincs még ily hős a földön, Kit minden nép csodál. Úgy, úgy!... Akit minden nép csodál… A zászlód alá, drága Helvéciám… ……… Nincs több ily nép a földtekén, Kit mindenki tisztel és csodál… Szép hazám! Nincs több ily nép a földtekén, Nincs több ily hős nép már… Szép hazám!
Max:	Hé, barátocskám! Mondd csak; Herisau ugye nincs már túl messze?
Dániel:	Biz’ azt én nem így látom: Háromórányi járásra van innen. Ám hogyha akarnak, Ma éjszaka nálam is elalhatnak. (Koszt és kvártély fejenként három koronáért.) A nevem Dániel Birman.
Max:	Oh, mit hallok? A te nevedtől hangos Az egész környék. Azt vettük hírül, Hogy a tanyádon Nagy lakoma készül.
Dániel:	Semmi nem lesz már abból…
Max:	De miért? Mi történt?
Dániel:	A lakomának lőttek! De én csöppet se bánom: Katonának állok! Puskát e kézbe, És tarisznyát e vállra! Mától fogva Állok szolgálatára!
Max:	Csak ne siess oly nagyon!
Dániel:	Muszáj, ha mondom, Különben megöl a bánat.
Max:	Ugyan miféle bánat?
Dániel:	Én olyan, oly nagyon Reménytelenül Szeretek egy leányt… Ő meg kiadta utam, Rám se néz már.
Max:	És ki volna e nő?
Dániel:	Itteni lányka, itt él e házban, És Betlynek hívják.
Max:	(Betly!)
Dániel:	Úgy tudom, van egy bátyja, De az beállt katonának; A neve Max Starner őrmester.
Max:	(Ah! E lány a húgom!) S e lányka itt él hát Eme házban?
Dániel:	Ahogy mondja.
Max:	Nos, barátocskám, Csak gyorsan, Menj a dolgodra!
Dániel:			Hogyan?
Max:			Ha közénk akarsz állni, Egy pár okiratra szükség lesz. Járj csak utána nyomban!
Dániel:			Jó, jó! Értek a szóból, Indulok máris. De hányra jöjjek vissza?
Max: (színlelt haraggal)			Holnap hajnalra!!!
Dániel: (Dániel el.)			Én szerencsétlen! (Jól van.) Megyek…

Max: (a vidéket kémleli) (néhány katona közelebb lép hozzá)		Úgy látom, ama úton, Mely a városba vezet, Egy szép hölgy közeleg… Nagy ég! Álmodom én? Vagy tényleg Betly volna? Ez ő, nincs semmi kétség, A húgom, ki ott jő! Oly rég várom e percet… Hogy, … de megálljunk! Tán jobb, ha még kivárunk. Ej, hű bajtársak! A legjobbkor jöttök, Épp szükségem van rátok.
Katonák:		Szólj hát, s megyünk, Csak mondd, mit kéne tennünk!
Max:		Kifosztani e házat kíméletlen, És lerontani mindent!
Katonák:		Kifosszuk? Ezt épp te kéred? Te, parancsnok?
Max:		Csak tegyétek, mit mondok! Minden más az én gondom.
Katonák: (Betly megjelenik, épp, mikor a katonák berontanak a házba)		Lesz vodka, gin és sör, Kezünk mindent besöpör. Kirámoljuk a házat, Feldöntünk széket, ágyat. Megosztozunk a koncon, Lecsúszik majd a torkon,… Jó vodka, gin és sör, Kezünk mindent besöpör, Csak rád vár ez a ház, Tiéd, mit ott találsz. Fel hát!...
Betly:		Szent Isten! Nincs hát Önben Irgalom, szánalom? Jó tiszt úr, nagyon kérem, Tán csak nem visz mindent el!
Max:		E szót én meg se hallom, Mit tesznek, nem sokallom.
Katonák: (kintről)		Csak adj ki minden ételt!
Katonák: (a házból)		Itt benn már úgysem fér el!
Betly:		Ah, nagy ég!...
Max:		Mit tesznek, Azt nem sokallom én.
Katonák: (kintről)		Nem fér el, Ott bent már úgysem fér el.
Katonák: (a pince felől érkeznek)		A borospince zárva, De a torkunk már kiszáradt! Kiszáradt!
Max: (Betlyhez)		A kulcsot!
Betly: (Odaadja a kulcsot.)		Oh, én árva!
Max:		Csak hadd mondjak még annyit: Jó tíz nap múlva indulok, S ha addig lesi óhajom, Én mintaszerű osztagom Majd hátrahagyom itt.
Betly:		Egy osztag! Egy egész osztag! (Nagy ég! De mért pont itt?!)
Max:		(Bár számára ez borzalom, De mégis csak jó vicc!)
Katonák:		Megosztozunk a koncon, Lecsúszik majd a torkon…
Betly: (menekülni próbál)		Jaj lesz néktek, Útonállók!
Max: (útját állja)		Bájos angyal, Kérem, várjon!
Katona:		Minden kész az orgiához!
Max:		Kész az asztal! Piáljunk! Zabáljunk! (Ő feladta már a harcot, Nincsen benne semmi hit.)
Betly:		Ah! A kéz hideg, a térd remeg, Jaj, hogy szökhetnék innen meg? Jó Dániel, jöjj, óvj meg engem, Különben meghalok.
Max, katonák:		Fel hát!
Betly:		Most érti szívem, mit veszít, Ha hű barátja nem segít. Jó Dániel, jöjj, óvj meg engem, Különben meghalok. Dániel, Dániel, jó Dániel, Jöjj és óvj meg! Dániel, Dániel, Jó Dániel, segíts nekem! Jöjj, ments meg! Ah! Óvd meg becsületem! Ah, jöjj már!... Jöjj már, oh, jöjj el! És mentsd meg életem!
Max:		(E tréfa roppant szellemes, Csak Dániel ne késsen el. Ha, ha, ha, ha!... Csak Dániel ne késsen el! Ha, ha, ha, ha, ha, ha!... Bárcsak jönne már! Jó Dániel ne késsen el!)
Max:		Mars!...Fel hát!...Csapat, állj! Mars!... Tram, tram, trapata plan…
Katonák: (karonfogják Betlyt és menetelésre kényszerítik)		Mars! Nosza hát! Mars!... Fel hát!...No, menjünk már!... Csapat állj!...Mars!... Tram, tram!...Tratratratra…
Betly:		Dániel! Dániel! Jöjj már!... Ah, jöjj már! Jöjj hát!
		Rövid szünet
Betly kunyhójának előtere. Jobbra állófogas. Középen asztal, körülötte székek. Részeg katonák esznek-isznak, s közben próbálnak cicázni Betlyvel. Ez utóbbi egy idő után kiszabadítja magát, és megkeresi a sodrófáját, hogy a jelenet végén azzal fenyegesse meg a katonákat.
Katonák: (Betly eltűnik egy oldalajtón.) (Betly sodrófával a kezében jön vissza. Katonák el.)	Nézd, mily nyájas ez a lány! Sörből, borból nincs itt hiány. Kapd el, húzd meg, add tovább, Senki szomjan nem hal már. Minden jóból megárt a sok, Ácsi pajtás! Rám ne taposs! Hé! Hó! Rám ne taposs! Rám ne taposs! Mondd, mit látok, te honleány! Szárazföld ez vagy óceán? Gúnyt űz mivélünk száz kobold, Mért, hogy együtt kél nap és hold? Meg nem ússzuk szárazon, Együtt jár a nap és a hold. Jaj, mit látok? Álmodom? Együtt jár a nap és hold. Cimborám, most légy okos! Nem lehetsz ily kótyagos! Gúnyt űz vélünk szűz kobold, Együtt jár a nap és a hold… A nap, a hold, a nap, hold.
Betly: (Dániel belép, kissé megijed a sodrófa láttán.) Dániel: (szütyőjében még ott van a házassági szerződés)			Oh, a fejem szétrobban! Ha e részeg csürhe Még soká marad nálam, Úgy szétszedi a házam, És mindenből kiforgat. Oh, Dániel oly jó fiú, talán segít. Ha rá tudnám őt venni… Ah, láss csodát! Épp itt jő! Figyelj rám, Betly! Most nincs értelme Haragudnod énrám, Amiért visszatértem.
Betly:			Hisz nem vagyok rád mérges…
Dániel:			Azt bölcsen teszed, édes, Mert ezúttal nem te vagy az, Ki iderendelt engem, hanem egy Őrmester, derék ember, És katonái szintén Nemesek és bátrak. És velük híved Útra kél maholnap. Beállok zsoldosnak én is, Szavamat adtam rá nékik.
Betly:			(Ha elmegy, mit tehet vélem E részeg csürhe?...) Jó Dániel, figyelj rám!
Dániel:			Rád?
Betly: (megsimítja a sodrófát)			A jó barátok Szebben búcsúznak el.
Dániel: (elpirul)			Nem, nem, ha én most maradnék, Csak szenvedésem nőne.
Betly:			Egyetlen percre, csak egyre…
Dániel:			(Hogy kérlel! Nagy Isten! Csak nem, hogy szeret mégis?) Hát én nem bánom, de…
Betly:			Mi baj?
Dániel:			Utadban lennék.
Betly: (D. kalapját, tarisznyáját a fogasra teszi)			Utamban? Ugyan! Maradj hát nálam, Élvezd a percet, és csak Ne gondolj semmi másra!
Dániel:			(Nem is számítottam én Ily pálfordulásra.)
Betly:			Csak ülj le itten szépen, S várj, amíg szólok.
Dániel:			Érted bármire kész E kéz,…s e homlok.
Betly: (zaj, és röhögés odakintről)			Most, hogy Dániel Itt maradt velem, Szabadabban ver szívem. De jaj! Mi az már megint? Nagy Isten! Úgy félek! Ó, Dániel!
Dániel:			Mi az? Mi történt?
Betly:			Hát nem hallod-e lármát? Könyörgök, ne hagyj itt, Maradj velem! Te ide ülsz e székre, És én te melléd.
Dániel:			Én ide? S te mellém?
Betly:			Úgy! Te csak őrködj, S figyelj!
Dániel: (ültében ásítozni kezd)			(Ah, ez a szív, ah, ez a szív, Mily boldogságban fürdik! Ah!) Gyorsan jött ez édes mámor, Árva lelkem örömtől táncol. Ámha mindez puszta álom, Inkább átalszom az életem.
Betly:			(Lám, mily boldog! Oh, mennyire jó és Kedves e hősszerelmes Hozzám. Ah!) Nékem minden nap mennyország, Énrám Dániel vigyáz. Nékem minden nap mennyország, Mert énrám Dániel vigyáz, Énrám Dániel vigyáz, Lám ő vigyáz. (Csak nem nyomja el az álom?)
Dániel: (ásít)			Ez a mámor ne érjen véget…
Betly:	Ha a csönd így untat téged, Akár társaloghatnánk…
Dániel: (bambán)	Akár társaloghatnánk?
Betly:	Akár társaloghatnánk,… Akár társaloghatnánk!
Dániel:	Ámha mindez puszta álom, Már én átalszom az életem.
Betly:	(Lám, mily jó és mennyire jámbor, Énrám most már ő vigyáz.)
Dániel: (ásít)	Jó, hát szóljunk… Néhány szócskát…
Betly:	Mit is mondtál?
Dániel: (eldől)	Én imádlak té-…. (ged…)
Betly: (próbálja felrázni)	(Már nincs ébren.) Jaj, ne nyomjon el az álom! Dániel, én jó barátom, El ne aludj már, Ébresztő fel!
Dániel: (felébred, és Betly kezét csókolgatja) (ásítozik, végül elbóbiskol) Betly: (egyre közelebb húzódik a fiúhoz, végül hozzásimul)			Nem, nem, nem,… Ó, mily égető e mámor, Árva lelkem örömtől táncol, Ámha mindez puszta álom, Jobb, ha átalszom az életem. Átalszom az életem, Átalszom, ah, ah,…Az éjszakát. (Minden óra nékem drága, Mert ma énrám Dániel ügyel. Énrám ma ő ügyel… Itt ma énrám Dániel ügyel, Itt reám ma ő vigyáz.)
Max: (flaskával a kezében belép és eljátssza a részeget)			(Lám, a húgom mily ügyes! Bravó, bravisszimó! De most rajtam a sor!) Szépek a nők, jó a bor, És győz a szerelem!
Betly: (felugrik)			Segítség!
Max: (elkapja, erőszakkal magához öleli)			Állj! Várjon kissé…
Dániel: (ébredezve)			Jaj! Mi van megint!? Uram! Ön szerint, illik ez?
Max: Dániel: Max:			Mi közöd hozzá? Tán nőd ez, vagy a húgod? Hogyan, kérem? Tán a nénéd? Vagy jó Nagyanyád, unokád, kecskéd?
Dániel:			De…
Max:			A nemjóját! Kutya teringettét! Hogyha semmi jogod Nincs e nőre, Nos, akkor hátra arc, és Irány előre!
Dániel:			Nem értem, menjek el? De mégis, mit képzel?
Max: (Betlyhez)			Lassan a testtel, Nem vagyok én süket. És ne feleselj vélem! Ily szimpla ügyben Nincs szükség senki másra. Kegyed hát menjen Szépen a dolgára!
Betly:			De hogy merészel? Mit képzel? Mit képzel?
Max: (Kihúzza a kardját, Betly a kunyhóba menekül.)			Ne feszítse a húrt! Tűnjön már el! Ez a bájos nőcske itten, Enyém mától, vita nincsen. Nem ajánlom, nem tanácslom, Hogy a tervnek Bárki ártson, jó barátom. Azt is nyíltan Meg kell mondjam: Egyet szúrok, és Véged nyomban. Egyet szúrok, egyet sújtok, Egyet szúrok, és Te meghalsz azon nyomban. A kis nőcskét add át nékem, Avagy hívjál papot szépen. Azt azonban nem ajánlom, Hogy a tervnek bárki ártson. Azt is nyíltan meg kell mondjam, Egyet szúrok, s véged nyomban. Egyet szúrok, véged nyomban, Egyet sújtok, s fejed porban, Fejed porban.
Dániel:			Ó, hogy átengedjem Önnek Árva éltem ünnepnapját; Ah, a szívem kitépném inkább, Drága Betlym én nem adnám.
Max: (a házból kukucskáló Betly tanúja lesz a jelenetnek)			Én úgy látom, nincs más hátra: Döntsön párbaj köztünk hát! Kard ki kard! Kard ki kard! Döntsön párbaj köztünk hát! Kezet rá!
Dániel:			(Nem értem őt.)
Max:			No, rajta! No, bátran!
Dániel:			Lám, itt kezem.
Max:			Hogyan? Te reszketsz?
Dániel:			Én? Ugyan!
Max:			Tán csak nem félsz?
Dániel:			Nem, Uram!
Max:			Hát, úgy legyen! Amott, hol az árnyak az égig Érnek, én várlak téged. Ott, ama rémséges kőszikla ormán, Pontosan nyolckor számítok rád. Óraütés lesz a jelzés a harcra, Párviadalra egymásnak esünk. De egyikünk teste leomlik a földre, Mert írva vagyon, hogy halnia kell…
Dániel:			Jaj nekem!
Max: (kihívón)			Dániel! Mi lesz?!
Dániel: (tétován)			Őrmester!
Max:			Eljössz hát?
Dániel: (eltökélten) Dániel és Max:			Ott leszek. Ah! Oly csodás a szerelem, Fölpezsdíti vérem, Vár reám a győzelem, Ámor, adj erőt!
Dániel:			(De jaj, mi lesz, ha elbukok, Vagy gyávaságból megfutok? Hisz máris izzad két kezem, És szívem úgy dobog.)
Max:			(Csak játssza, hogy bátor, Hisz látni, hogy fél. A két keze izzad, És szíve dobog.) Fel hát! Menjünk!
Dániel és Max: (Max nevetve távozik)			Oly csodás a szerelem, Fölpezsdíti vérem, Vár reám a győzelem, Ámor, adj erőt! Te adjál erőt! Úgy kérlek, Te adjál erőt.
Betly: (előjön a házból, gyöngéden nézi Dánielt)			(Mily szörnyűséges helyzet! Szegény kis pára, Még megverekszik értem! Oly megható volt látni, Hogy fél a szentem.) Nos, Dániel! Mi újság?
Dániel: (eleinte rémülten, majd megjátszva a hőst) (indulni készül)			Az őrmester már nincs itt?!... Nem ment könnyen,… De végül mindent megértett,… És búcsúzás közben A bocsánatom kérte. De most, hogy immár Minden dolgom Sikerült elintéznem…
Betly:			Hát mégis elmégy? Ezek szerint így döntöttél?
Dániel:			Így döntöttem.
Betly:			(Hogyan marasztaljam?)
Dániel:			Betly! Ég áldjon, én álmom! Ám, el ne feledd, hogy Dániel barátod, Mennyire gyöngéden imádott. És, hogy e szív Nem képes elveszíteni Orcád angyali képét. Csak legalább… egy kérést… Ha megengednél nékem… Búcsúzzunk szépen, E végső percben.
Betly: (összeölel-keznek)			(Ugyan ki állhatna ellen?... Ha kosarat adok,… Elmegy, vesztébe rohan, És megöleti magát A párbajban.)
Max: (belép, a távolból harangszó hallatszik)			(Mit látok?! Hisz épp így akartam.) Barátom, hallod-e, mondd csak, Hogy a távolban Nekünk kongatnak éppen?
Dániel: (elvonul a dolgaiért)			Nyolc óra volna?!… Jó, jó, indulok nyomban. Csak magamhoz veszem Pisztolyom és jó szablyámat. (Nagyon úgy érzem én, Hogy ma kardélre hánynak.)
Betly: (behízelgőn)			Drága őrmester úr kérem, Az ön tervéről szólva, Nos, arra kell hogy kérjem, Tegyen le róla.
Max:			Hát ezt meg mégis Hogy érti?
Betly:			Önök párbajozni fognak, Jól tudom. Hogyha megölné… Jaj, Istenemre! Azt túl nem élném.
Max:			Túl nem élné?
Betly:			Túl nem élné.
Max: (értetlenül)			Ki nem élné túl?
Betly: (rögtönözve)			Hát… az ő családja, Apraja nagyja.
Max:			Hisz árva, mint az ujjam! Persze, Ha házasember volna,… akkor… hitemre! Még meggondolnám, Párbajozzam-e véle.
Betly:			Hát nem tudja, Hogy ő házasember?!
Max:			Házasember?
Betly: (Dániel érdekében színészi alakításba fog.) Max: (úgy tesz, mintha elhinné) Betly:			Kérem, értse meg, Ő házasember. Párja, s három leányka vár rá. Érző lény nem tépne széjjel Ily családi harmóniát. Nem von Önre Jó fényt ez a párbaj. Értem, értem, Értem én… Nem von Önre glóriát. Nem von Önre Jó fényt e párbaj, Nem von Önre glóriát. Ez a párbaj nem von glóriát.
Dániel: (megjelenik pisztollyal és karddal)			Én készen állok.
Max:			Egy csöppet várjon, barátom! Úgy látszik, Nem említett egy fontos dolgot! Ön házasember, És mint ilyen, ugye érti?
Dániel:			Én házas volnék?
Max:			És gyermekeknek atyja.
Dániel			És gyermekek atyja?
Betly: (Dániel mellé kerül, súgva figyelmezteti)			Úgy bizony! (Ellent ne mondj, Különben véged.)
Dániel:			Ó, tényleg, El is felejtettem, Hogy már van feleségem.
Max:			És ki volna az oldalborda?
Betly: (megijed)			Ah!
Max:			Merthogy beszélnem kell véle… Azon nyomban, gyorsan, na, Hol van?
Betly: (hirtelen ötlettől vezérelve)			Ön előtt áll!
Max: (össze-ölelkezteti őket)			Hogyan? Kegyed? Hát mért nem mondták?! Hagyjuk a párbajt, S legyünk barátok! Ti is öleljétek meg egymást!
Betly: (megöleli Dánielt)			(Csak a tréfa kedvéért.)
Dániel:			Ó, jaj! Ez már kínzás!
Max:			No, elég! Szükségem volna A házassági okiratra.
Dániel:			Azt óhajtja látni? (Nincs mit tenni: Betly szignója nélkül Nem ér semmit.)
Betly: (odafut a fogashoz, kikapja a szütyőből és titokban aláírja a házassági szerződést)			Egy pillanat!
Max:			Én várok, de jaj, ha Bármi hibát találok!
Betly:			Uram, íme az irat!
Dániel:			(Most végem, azt hiszem, És senki sem sirat.)
Max:			Én úgy látom, ez rendben, Hisz szignálták mindketten.
Dániel: (semmit sem értve)			Mit mondott, kérem?
Betly: (magyará-zólag)			(Félreérted, ez csak egy tréfa. Hiányzik róla Max bátyám Jóváhagyása. A nélkül érvénytelen.)
Max: (kihallgatja Betlyt, és lopva ő is aláírja az okmányt)			Egészen remek! Még az Ön bátyja, Max, is aláírta. Az okmány érvényes, Nincs semmi híja.
Dániel:			Max?!
Betly:			Max! Nagy Isten! Hát te vagy?
Max:			Ki más volna, mint én, Jer, húgom! Öleld át Hazatérő bátyád!
Dániel: (parasztok özönlenek be)			Hej, cimborák! Gyertek gyorsan! Barátim, barátim! Nem tudom, hogyan is mondjam; Az történt vélem, Hogy a kis Betly Mától fogva A feleségem!
Betly: (megadva magát a sorsnak)			Lám, varázsütésre, Megleltem én a párom. Ah! Már nincsen bennem félelem, Ma jóra fordul életem. A boldogság oly végtelen, Ez érzés új nekem. A rátarti leány kigyógyult, Leszállt már a magas lóról. Én el nem válok tőled, Csak érted élek már. Ah, ah, …
Parasztok:			Jó Betlynk, lásd, végre boldog, Arca szerelemtől lángol. Ne félj, kislány, e tűztől, Terád szép élet vár.
Betly:			Csak érted élek már, Élek már.
Kórus:			Terád szép élet vár. Szép élet vár…