Zandonai – Ricordi: FRANCESCA DA RIMINI (nyers)

FRANCESCA DA RIMINI

Opera négy felvonásban

Szövegkönyvét Gabriele d'Annunzio azonos című tragédiája nyomán

írta:Tito Ricordi

Zenéjét szerezte: Riccardo Zandonai

SZEREPLŐK

FRANCESCA DA RIMINI                  szoprán

PAOLO                                                 tenor

GIOVANNI                                            bariton

MALATESTINO                                    tenor

ADONELLA                                          szoprán

ALTICHIARA                                         alt

IJÁSZ                                                       tenor

BIANCOFIORE                                       mezzo

GARSENDA                                           szoprán

ÉNEKMONDÓ                                        basszus

OSTASIO                                                  basszus

SAMARITANA                                        mezzo

TOLDO BERARDENGO                       tengo

RABSZOLGALÁNY                               mezzo

TORONYŐR                                            bariton

RAB HANGJA                                         tenor

Ősbemutató: Torino, Teatro Regio, 1914. február 19.

ELSŐ FELVONÁS

Udvar Polenta urainak várában. Rácsszerűen áttört

márványkerítésen túl napfényes, virágzó kert. Fent

oszlopos folyosó húzódik, amely jobbra főúri

lakosztályokba vezet és karcsú pillérei közt kettős

kilátást enged. Jobbra tágas kapu, mellette alacsony

vasrácsos ablak, amelynek résein át boltíves

folyosókkal keretezett másik nagyobb udvar látszik. A

lépcső mellett bizánci stílben faragott kőmedence,

tele földdel, mint valami nagyobb virágcserép, benne

nyíló rózsák.

GARDESENDA

Ó, Adonella, egy énekmondó van

Az udvarban. Biancofiore, egy

Énekmondó. Most érkezett!

BIANCOFIORE

Kérjük meg, hogy énekeljen.

ALTICHIARA

Te vagy az a Gianni…

ÉNEKMONDÓ

Édes hölgyeim…

ALTICHIARA

Te vagy az a Gianni, aki

Bolognába valósi? Gian Figo?

GARSENDA

Vagy Gordello vagy Ferrarából?

ÉNEKMONDÓ

Édes hölgyeim, nem lenne itt számomra egy kis…

GARSENDA

Mi? Szalonna?

ÉNEKMONDÓ

Nem lenne itt számomra egy kevés skarlátszövet?

ADONELLA

Élcelődni akarsz velünk? Figyelünk ám.

BIANCOFIORE

De hát ki vagy? Az a Gianni…

ALTICHIARA

Ó, nézd csak, Biancofiore, hogy néz ki!

Nem illik az ujjashoz a lábbeli.

GARSENDA

Nézd már, Adonella, egy szál

Nadrágban indult útnak.

BIANCIFIORE

Nézd csak, Altichiara,

Mi van a kezében.

ALTICHIARA

Egy ócska kabát.

GARSENDA

Nem, nem, ez egy romagnai szoknya.

ALTICHIARA

Akkor hát Gordello vagy, nem Gianni Figo.

ADONELLA

Nem, inkább zsidó.

ALTICHIARA

Kalmár vagy vagy énekes?

ADONELLA

Mondd csak: mit hoztál?

Rongyokat vagy dalokat?

BIANCOFIORE

Hagyd a tréfát, gúnyolódó!

Most meglátjuk, hogy tud-e énekelni.

Rajta, énekmondó,

Énekelj nekünk egy szép dalt.

Madonna Francesca ismer egy szépet,

Mely így kezdődik: „Csodálatos szerelem

Emészt engemet”. Ismered?

ÉNEKMONDÓ

Igen, eléneklem,

Ha adnak egy darab skarlátszövetet.

ALTICHIARA

De mit akarsz azzal a szövettel?

ADONNELLA

Legyünk résen.

ÉNEKMONDÓ

Hálás lennék, ha

Megfoltoznátok

Ezt a szoknyát.

NŐK

Hát ez nagyszerű!

A szoknyádat akarod skarlátszövettel befoltozni?

ÉNEKMONDÓ

Ha lenne itt egy kis szövet, kegyeskedjetek

Megtenni nekem ezt a szívességet.

Van egy szakadás a mellén, egy meg

A könyökén: itt ni.

Van két kis darab?

NŐK

Persze hogy van: és megjavítjuk,

Ha énekelsz nekünk.

ÉNEKMONDÓ

Ismerem az összes lovag történetét

És az összes lovagi cselekedetet,

Melyek Artúr király idejében történtek,

Különösen sokat tudok Trisztánról és Lancelot

Lovagról, és a gall Parcifálról, ki

Jézus Urunk véréből ivott,

Ismerem Galeassót és Galvant,

És még sok-sok másikat.

Az összes históriát.

NŐK

Itt jó sorod lesz.

Szólunk is Madonna Francescának,

Tetszik neki az ilyesmi; és biztos

Hogy bőkezűen meg is jutalmaz érte.

ÉNEKMONDÓ

Csak adjon előleget.

GARSENDA

Milyen előleget?

ÉNEKMONDÓ

Két kis darab skarlátszövetet.

ADONELLA

Még többet is kapsz majd:

Nagy ajándékokat.

Örömteli hír, hogy úrnőnk menyasszony.

Guido úr hozzáadja egy Malatestához.

NŐK

Addig is mesélj nekünk.

Csupa fül vagyunk.

ÉNEKMONDÓ

Miképpen küldte Morgana Artúr királynak

a pajzsot, mely előre megjósolta neki a

vitéz Trisztán s a szépséges Izolda nagy szerelmét.

És miképpen ivott Izolda Trisztánnal

Együtt a bájitalból, melyet anyja, Lotta neki

És Marco királynak szánt,

És miként haltak meg a szerelmesek

E tökéletes italtól.

„Eljött a hajnal,

És Marco király és a jó Trisztán felkelének…”

OSTASIO HANGJA

Mondjátok meg az apúliai rablónak,

Hogy a vérében mosom majd meg

A kezem és a lábam.

ALTICHIARA

Íme Ostasio úr.

NŐK

Menjünk innen.

ÉNEKMONDÓ

De a szoknyám!

Rátok bíztam a szoknyám és a szövetet.

ALTICHIARA

Gyere vissza fél háromkor,

Addigra kész lesz.

OSTASIO

Mit csinálsz itt, bitang?

Kivel beszéltél? Az asszonyokkal? Minek jöttél?

Válaszolj!

Paolo Malatesta a gazdád? Gyerünk,

Felelj!

ÉNEKMONDÓ

Uram, ne szorítson ennyire. Jaj!

OSTASIO

Paolo úrral jöttél?

ÉNEKMONDÓ

Nem, uram.

OSTASIO

Hazudsz.

ÉNEKMONDÓ

Igen, uram.

OSTASIO

Az asszonyokkal beszéltél.

Mit mondtál? Biztos Paolo úrról

Beszéltél. Róla beszéltél?

ÉNEKMONDÓ

Nem, uram, hanem Trisztán úrról.

OSTASIO

Jártál valaha a Malatestáknál Riminiben?

ÉNEKMONDÓ

Soha, uram.

OSTASIO

Nem ismered hát Szép Paolót?

ÉNEKMONDÓ

Nem volt szerencsém megismerni.

OSTASIO

Ezek az énekmondók és udvari emberek

Romagna fekélyei, rosszabbak

A császárbarát csőcseléknél. ((Rőtszakállú Frigyes hívei))

Nyelvük, mint a nőké, mindent tudnak,

Mindent kibeszélnek; elhintik híreiket és pletykáikat

Szerte a világban.

Ha a Malatesták énekmondója lenne,

Az asszonyok máris mindent tudnának

Paolóról, és hiábavaló lenne a csel,

Melyet Ön, Ser Toldo, oly bölcsen

Tanácsolt nekem.

SER TOLDO

Oly szegény és toprongyos volt,

Hogy nem hinném,

Hogy egy olyan nemes lovag kíséretéhez tartozna,

Mint Paolo, ki bőkezűen bánik az ilyenekkel.

De jól tette, hogy befogta a száját.

OSTASIO

Addig persze nem lehet nyugtunk,

Míg a házasság meg nem köttetett. Félek,

Ser Toldo, hogy botrányba torkollik.

SER TOLDO

Ön már csak ismeri

A húgát és tudja, milyen

Büszke a természete.

Ha meglátná Gianciottót.

A púpos hátát, durva arcát,

őrült, ördögi tekintetét

Mielőtt a házassági szerződés

Kezeink közt lenne,

Sem az apja, sem ön, se senki más

Nem tudná rávenni,

Hogy hozzá menjen feleségül.

Tehát ha Önnek tényleg

Ennyire fontos ez a házasság,

Nekem úgy tűnik, nincs más

Módja ennek, csak az, amit mondtam.

Tekintve, hogy Paolo Malatesta jött ide

Teljes felhatalmazással

Mint Gianciotto képviselője,

Hogy megkérje Madonna Francesca kezét,

Haladék nélkül nyélbe kell

Ütni a menyegzőt,

Ha nyugalmat akarunk.

OSTASIO

Igaza van,

Ser Toldo: nem késlekedhetünk tovább.

Ma este atyám hazatér Valdoppióból;

Intézzük úgy, hogy holnapra minden készen álljon.

SER TOLDO

Így van, Ostasio úr.

OSTASIO

Most jöjjön velem, Ser Toldo.

Paolo Malatesta vár minket.

NŐI KAR A felső szobákból ének hallatszik.

Ó jaj! Most érzem csak,

Milyen a túl nagy szerelem.

Ó jaj! E lángolás hogy perzseli

Szívem. Ó jaj!

FRANCESCA

A szerelem szól ajkukon.

NŐI KAR

Ó jaj, kíméletlen fájdalom,

Mely a bús szívben lakozol. Ó jaj.

FRANCESCA

Mint gyors patak, melyet

Szem nem lát,

Olyan az én lelkem…

NŐI KAR

Mily fájdalmas gyász az életem. Ó jaj.

SAMARITANA

Francesca, hová fogsz menni?

Ki szakít el tőlem?

FRANCESCA

Felriasztasz.

SAMARITANA

Ó, nővérem, hallgass rám:

Maradj még velem!

Maradj velem itt, ahol születtünk!

Ne menj el! Ne hagyj itt!

Had’ legyen ágyam a tiéd mellett!

Hogy éjszakánként érezzelek.

FRANCESCA

Megérkezett!

SAMARITANA

Ki? Ki szakít el tőlem?

FRANCESCA

Itt van, húgom.

SAMARITANA

Név nélkül és arc nélkül. Soha nem láttuk.

FRANCESCA

Talán én láttam.

SAMARITANA

Te? Mikor?

Együtt élünk, együtt lélegzünk.

Életem nem más, mint szemeid tükre.

Hol láthattad őt nélkülem?

FRANCESCA

Nyugodj meg, lelkem, kis galambom,

Miért vagy ily zaklatott? Nyugalom.

Nyugodj meg. Hamarosan eljön a te napod is,

És te is elmész a fészekből; és akkor

Álmomban nem hallom majd, mikor hajnalban

Mezítláb az ablakhoz szaladsz,

Nem látlak majd hófehéren mezítláb

Az ablakhoz futni,

Kicsi galambom, és nem hallom, amikor azt mondod:

„Francesca, feljött a hajnalcsillag,

A csirkék pedig nyugovóra térnek.”

SAMARITANA

És élni kell, ó jaj,

Élni kell mégis!

Az idő elröpül,

Elröpül örökre!

FRANCESCA

És meg kell halni, ó jaj,

Meg kell halni mégis!

Az idő elröpül,

Elröpül örökre!

SAMARITANA

Ó, Francesca, megfájdítod a szívem,

És nézd, egész testem remeg az ijedtségtől.

BIANCOFIORE

Madonna Francesca!

GARSENDA

Jöjj, Madonna Francesca!

FRANCESCA

Ki szólít?

MIND

Gyorsan, Madonna Francesca,

Gyere és nézd!

Szaladj!

Itt jön a jegyesed!

BIANCIFIORE

Ott megy az udvaron a fivéreddel.

GARSENDA

Gyorsan, Madonna Francesca.

MIND

Szaladj! Ők azok! Ők azok!

GARSENDA

Ó, milyen szerencsés!

Ez a világ legszebb lovagja!

ADONELLA

Magas és délceg. Vonulása fenséges!

BIANCOFIORE

És milyen fehérek a fogai!

Nem láttátok? Nem láttátok?

GARSENDA

Milyen szerencsés az, ki szájon csókolhatja!

FRANCESCA

Hallgassatok már!

ALTICHIARA

Elmegy. Végigmegy az árkádok alatt.

FRANCESCA

Hallgassatok, hallgassatok el!

MIND

Ó, lombos datolyapálma,

Ó, szép szerelem,

Most mi legyen?

ALTICHIARA

Úrnőnk sír.

DONELLA

Sír? Miért sír?

BIANCOFIORE

Mert fáj a szíve a boldogságtól.

ADONELLA, ALTICHIARA

A szívét rögtön megsebezte.

GARSENDA

Ha Francesca szép, ez a Malatesta éppoly szép.

SAMARITANA

Ó, Francesca, Francesca, lelkem.

Kit láttál? Kit láttál?

FRANCESCA

Kit láttam?

Kedves húgom, vigyél innen,

Vigyél magaddal,

Vigyél be a szobába,

Csukd be az ablakot,

Adj egy kis árnyékot,

Adj egy korty vizet,

Fektess le a kiságyadra,

Takarj be egy fátyollal,

És hallgattasd el ezt a lármát,

Ezt a háborgást, mit a lelkemben érzek.

GARSENDA

Jön, jön! Madonna Francesca.

MIND

Íme itt jön a kert felől.

FRANCESCA

Ne, ne! Fussatok, lányok,

Fussatok, nehogy idejöjjön!

Ne! Fussatok, lányok,

Menjetek elébe!

Menjetek elébe,

És adjátok át neki üdvözletemet.

NŐK

Íme itt van.

Itt van közel.

NŐI KAR

A májusi réten

Vad rezeda közt íjász

Üldözi a vadat.

Vad lakomán

A messzi városban

Egy szív sóvárog…

MÁSODIK FELVONÁS

Emelt térség egy kerek tornyon, a Malatesták rimini-i

várában. Két oldallépcső - tíz-tíz fokkal - a

torony legfelső terraszára visz. A kettő közt egy

harmadik lépcső csapóajtón át az alsóbb emeletekre

vezet. Ide látszanak a derékszögű guelforomzatok a

mellvédekkel és lőrésekkel. Hatalmas hajítógép szegi

fel fejét a ferde rúdon és otromba gerendavázával,

kenderből sodort köteleinek kuszáltságával szélesen

terpeszkedik el a terrasz egyik felén. Nagy kelevézek

súlyos nyilak számára, négyszögletes hegyű

hajítódárdák, kővetők s más kötélszerkezetek állonganak

szanaszét, csigákkal, hengerekkel, emeltyűkkel és

motollákkal. A fegyverekkel és hadigépekkel

meredező Malatesta-torony büszkén tekint kifelé a

fülledt levegőbe és fejedelmien néz el Rimini városa

fölött, amelyből csak a ghibellin-fellegvár

zegzugos fecskefark-ormózata látszik a messzeségben.

A jobboldali várfalon kapunyílás, a baloldalon szűk

csapóajtóval ellátott rés, amelyen át az adriai tengerre

nyílik kilátás. Mikor a függöny szétmegy, a

toronyőr éppen tüzet éleszt egy gőzölgő katlan alatt.

Fúvócsöveit, emelőit, tűznyilait és hajítógránátjait

sorba rakta a sáncfal tövében és körös-körül

mindenféle csataszerszámot halmozott fel. Fent a

terraszon a hajítógép mellett kifelé kémlel egy ifjú

szerszámíjász.

TORONYŐR

Üres-e még mindig a város főtere?

ÍJÁSZ

Olyan üres, mint a pajzsom.

TORONYŐR

Senki nem jön elő.

FRANCESCA

Belingerio!

TORONYŐR

Ki szólít? Ó, Madonna Francesca!

FRANCESCA

Felment a csapóajtóhoz Giovanni úr?

TORONYŐR

Nem, még nem, asszonyom. De várjuk.

FRANCESCA

És senki más?

TORONYŐR

Senki más, asszonyom.

FRANCESCA

Valaki a lépcsőn megy felfelé.

Ki az, aki jön?

TORONYŐR

Talán Giovanni úr.

FRANCESCA

Ki vagy? Ki vagy?

PAOLO HANGJA

Paolo.

PAOLO

Francesca!

FRANCESCA

Adja meg a jelet, Paolo, adja meg a jelet.

Ne féljen tőlem, Paolo. Engedje meg, hogy itt maradjak

És halljam a nyilak kilövését.

Egy szép sisakot kéne adnia nekem,

Kedves sógor.

PAOLO

Majd adok.

FRANCESCA

Most tért vissza Cesenából?

PAOLO

Cesenából ma jöttem meg.

FRANCESCA

Egy kissé lefogyott, és

Sápadt is, úgy látom.

PAOLO

Gyógyszert nem szedek, füvekkel

Sem gyógyítom magam, húgom.

FRANCESCA

Nekem volt egy gyógyfüvem

Abban a kertben, ahová egyszer belépett

Oly ruhában, melynek „Kegyes csalás” a neve.

PAOLO

Nem láttam,

Nem tudtam, hol vagyok,

Sem azt, hogy ki vezetett arra az útra,

Nem láttam mást csak egy rózsát,

Mely élénkebben tárult elém,

Mint egy friss seb széle, és egy

Dalt hallottam a levegőben.

FRANCESCA

Szemeim ama hajnalt látták,

Látták a szemeim ama hajnalt

Szégyennel és rettenettel telve.

PAOLO

Szégyennel és rettenettel!

A hajnal engem sem lelt ágyban.

A béke elszállt Paolo Malatesta lelkéből,

És nem is tért vissza, nem is fog soha.

Soha, soha.

Hogy halhatnék meg?

FRANCESCA

Úgy, mint a gályán az evezőhöz láncolt

Rab. Így kell meghalnia.

Megkondul Santa Colomba harangszava.

Egyszerre felocsúdnak és összeborzadnak

Hol vagyunk? Ki szólít?

Paolo, mit csinál?

TORONYŐR

A jel! A jel!

Ez a Santa Colomba harangja!

ÍJÁSZ, TORONYŐR

A tűz!

Éljen Malatesta!

Az íjász meggyújt egy gyújtónyilat és a

városra lövi. A csapóajtón át ordítva, kapkodva

egy csapat íjász rohan fel, megtelik velük a szín.

ÍJÁSZ

Éljen Malatesta úr és a Guelf párt!

Halál Parcitade úrra és a Ghibellinekre!

Az oromfalról tüzes nyílzápor világítja meg a

ködöt. Paolo Leveszi sisakját és

sógorasszonyának adja

PAOLO

Íme a sisak, mit Önnek szánok.

FRANCESCA

Paolo!

Paolo fölrohan a toronyba. Bozontos feje

kimagaslik a munkában sürgölődő zsoldosok közül.

Francesca eldobja az ajándékba kapott sisakot

és Paolo után fut, a harci zajban nevét kiáltozva.

PAOLO

Adjatok egy íjat!

FRANCESCA

Paolo! Paolo!

PAOLO

Egy íjat, egy nyilat!

FRANCESCA

Paolo!

FRANCESCA

Paolo!

PAOLO

a sikolyra megfordul és megpillantja

Francescát a veszélyes tolongás közepette.

Felkap egy pajzsot és azzal védi a nőt

Ó, Francesca. Menjen le innen.

Letuszkolja az egyik oldalsó lépcsőn. Francesca

kikandikál a festett pajzs alól, hogy lássa

sógorának sebből vérző, szép arcát

Milyen őrültség ez?

FRANCESCA

Ön az őrült! Ön az őrült!

PAOLO

Hát nem kell meghalnom?

FRANCESCA

De nem most,

Nincs még itt az ideje!

PAOLO

De most van itt az ideje, ha

Ön nézi, ahogy kilehelem lelkem,

Ha az Ön kezei tartják fejemet.

Szilaj mozdulattal a ráccsal elzárt ablakréshez

vonszolja a nőt és kezébe adja a rács felvonására

szolgáló kötelet

Emelje fel a rácsot!

FRANCESCA

Ebben a harcban

Isten ítélkezik a nyilak felett.

Testvérem az Úrban, a csalás foltja,

Mi lelkedet nyomja,

Nagy szeretettel legyen megbocsátva.

PAOLO

Ó, Ugolino, rossz helyen találtalak el!

ÍJÁSZ

Ó, Ugolino Cignatta úr lezuhant

A lováról.

Meghalt! Meghalt!

Éljen Malatesta!

Sürgés-forgás az íjászok csapatában. Néhányan

halottakat és sebesülteket cipelnek le a csapóajtón

keresztül. - Paolo Malatesta fejét nyíl

súrolja, úgy hogy sűrű haját is felborzolja.

Francesca felsikolt és elereszti a kötelet.

Felugrik, kezei közé fogja sógora fejét, úgy keresi

haja közt a vélt sebet. Mégjobban megrémül,

látva, hogy Paolo arca az ő érintésére halálsápadt lett.

A kézíj a földre esik.

FRANCESCA

Paolo! Paolo!

Mi lehet ez, Istenem?

Paolo, Paolo! Nem vérzik,

Nincs rajtad egy csepp vér sem,

Mégis haldokolsz!

Paolo!

Paolo.

PAOLO

Nem halok meg!

Francesca. Nem ért hozzám penge.

FRANCESCA

Ép és sértetlen! Térdelj le!

PAOLO

Az Ön keze ért hozzám,

És lelkem széthasadt szívemben,

És nincs erőm tovább élni…

FRANCESCA

Térdelj le!

PAOLO

Azután hogy ily hatalmas

Erővel éltem…

FRANCESCA

Az életedért, térdelj le! Térdelj le,

És adj hálát Istennek!

PAOLO

Minden bátorságom összeszedtem tomboló szívembe,

És ide van zárva az én szerencsétlen szerelmem ereje is.

FRANCESCA

Elvesztél! Elvesztél!

Mondd, hogy bolond vagy! Az életedért,

Mondd, hogy bolond vagy,

És hogy nyomorult lelked nem hallja,

Mit ejt ki szád.

A toronylépcső ajtajában megjelenik a sánta.

Tetőtől talpig páncélban van, kezében szárd

lándzsát tart. Felbiceg az utolsó lépcsőkön,

felérve magasra tartja szörnyű dárdáját, durva

hangja túlharsogja a harci zajt.

ÍJÁSZOK

Győzelem! Éljen Giovanni Malatesta úr!

GIANCIOTTO

Istenemre, lusta népség,

Pribék fajzat,

Legszívesebben mind belevetném

A folyóba, mint valami terhet.

Nem állhatom a felfordulást. Rajta,

Le kell hajítani egy nagy hordót.

Mondd, Berlingerio, hol van a fivérem, Paolo?

Smaragdis megjelenik az ajtónyílásban, átveszi

úrnőjének halkan suttogott parancsát és

eltűnik. Francesca a küszöbön marad

PAOLO

Itt vagyok, Giovanni. Én voltam

A rácsos ablaknál.

GIANCIOTTO

Egy ilyen lövés csakis

Egy Malatesta kezétől származhatott,

Hetvenkedő íjászok!

A rabszolgalány kancsóval és kehellyel tér

vissza. Francesca az ajtótól férjéhez lép.

Gianciotto öccse felé sántikál

Paolo, jó hírt hozok neked.

FRANCESCA

Üdvözlet, uram, Önnek,

Ki győzedelmeskedett.

GIANCIOTTO

Kedves asszonyom, hogy

Kerül Ön egy ilyen helyre?

FRANCESCA

Biztos nagyon szomjas lehet.

GIANCIOTTO

Igen, nagyon szomjazom.

FRANCESCA

Smaragdi, hozz bort!

GIANCIOTTO

Hogy lehet, hogy gondoltál

Szomjamra? Én drága nőm!

FRANCESCA

Tessék, igyon. Sciói bor.

GIANCIOTTO

Először, legyen kedves, Ön igyon egy kortyot.

Édes újra látni az Ön arcát

Csata után, és egy kupa jó bort kapni Öntől,

És egy hajtásra kiinni azt.

Boldog így a szív. Igaz Paolo?

Paolo, gyere. Nem vagy szomjas?

Hagyd el a görögtüzet a görög borért.

Asszonyom, töltse tele a kupáját,

És igyon belőle Ön is egy kortyot,

Tiszteletünk jeléül, és köszöntse,

A tökéletes íjászt.

FRANCESCA

Már köszöntöttem.

GIANCIOTTO

Mikor?

FRANCESCA

Mikor lőtt.

Igyon, sógor, a kehelyből,

Melyből fivére ivott. És adjon

Isten jó szerencsét

Egyiknek is, másiknak is,

És nekem is!

Zűrzavaros lárma hallatszik a torony aljáról

FRANCESCA

Borzalom! Nem látják? Nem

Látják Malatestinót amott?

Fáklyás harcosok hozzák a karjukban.

Megölték! Ó szegény apja!

Malatestinot sebesülten hozzák fáklyás emberek

a toronylépcsőn. Olyan, mintha halott lenne.

Sötétedik. - Francesca odasiet, a menethez,

amely az egyik oldallépcsőn halad lefelé. Az

íjászok abbahagyják dolgukat és némán állnak

sorfalat. Gianciotto és Paolo szintén sietnek.

Két íjász a vérző ifjút hozza, négyen hosszúnyelű

fáklyákat visznek. A sebesültet leteszik

egy kötélcsomóra. Gianciotto fiatal öccsének a

testét tapogatja és érverését vizsgálja

GIANCIOTTO

Francesca, nem, nem halt meg!

Lélegzik és ver a szíve. Látja?

Magához tér. A test kicsit gyenge, de

Magához tér.

Kézzel dobták, nem parittyakő!

Semmi baj.

Malatestino! Igyál, Malatestino.

MALATESTINO

Elszökik, elszökik…

Nem biztonságos a börtön.

Mondom, hogy meg fog szökni.

Apám, adj engedélyt, hogy

Elvágjam a torkát! Én fogtam őt el.

GIANCIOTTO

Malatestino, nem ismersz meg?

Montagna jó kezekben van. Nyugodj meg,

Nem szökik meg.

MALATESTINO

Giovanni, hol vagyok?

Ó, sógorasszony, és Ön?

Mi van a szememben?

GIANCIOTTO

Egy darab kő jól eltalált.

Nagy a fájdalmad?

MALATESTINO

A rabló ghibbellinek kövei

Nem okoznak fájdalmat.

Kötözzetek be, adjatok innom,

Aztán nyeregbe! Nyeregbe!

GIANCIOTTO

Látsz?

MALATESTINO

Egy szem is elég.

ÍJÁSZOK

Éljen Malatestino Malatesta!

MALATESTINO

Nyeregbe! Nyeregbe!

Malatestino futva el

GIANCIOTTO

A hordót! A hordót!

Minden kész van?

Kész? Rajta!

Az emberek hörgő kiáltozásokkal kísérik a súlyos

tűzhordó lassú felemelését és a hajítógépre

való felgördítését. Az oromfalak felett izzó

fénybe gyullad a levegő s lassanként az egész

égboltot megvilágítja a tömérdek gyújtószerszám

ÍJÁSZOK

Győzött Malatesta! Győztek a guelfek!

Vesszenek a ghibellinek!

Hadd lángoljon minden!

Vesszen Parcitade!

Vesszenek a ghibellinek!

Éljenek a guelfek! Éljen Malatesta!

HARMADIK FELVONÁS

Díszes lakószoba. A falai kisebb mezőkre vannak

osztva, amelynek festményei a Tristan-ének egyes

jeleneteit ábrázolják, madarak, gyümölcsök, virágok

és mindenféle mozgalmas csoportok közepette. Fönt

a falakon girlandszerű fríz fut körül, rajta egy szerelmi

dal szavai olvashatók: „Melghio m'é dormire

gaudendo, cavere penzieri veghiando". Jobb

sarokban dúsan elfüggönyözött ágy. Balra nehéz

kárpitokkal eltakart ajtó. Hátul ablak, mely az Adriára néz.

A kijárati oldalon két rőf magas kis emelvény

muzsikusok számára. Ennek négyszögletű mezőit finom,

áttört fafaragványok töltik ki. Az ablaknál olvasószék,

rajta kinyitott könyv: Lancelot története.

A könyv nagy, hófehér pergamen lapokból áll, amelyeket

két, tűzpiros bársonnyal beragasztott deszkatábla

tart össze. Mellette nyugágy: párnás padféle,

hát- és kartámaszok nélkül, sok tarka vánkossal,

amelyek majdnem az ablakpárkány magasságáig

halmozódnak, úgy hogy a rajtuk heverő az egész rimini-i

parton végig láthat. Kis asztalon ezüst kézitükör

áll, arany csecsebecsék, csövek, üvegcsék, zacskók,

övek és más holmik közt. A zenészek emelvénye mellett

nagy ezüst karos gyertyatartók. Szanaszét kis

zsámolyok és lábtámasztó padok. A padló közepe táján

egy csapóajtó fogantyúja látszik. Ezen az ajtón

át a teremből egy alsóbb helyiségbe jutni. 

FRANCESCA

És Galeotto így szólt: „Úrnőm, légy kegyes”.

„Én megtenném” szólt a hölgy, „bármit is kér,

De nem kért semmit…”

GARSENDA

Madonna, hogy lehet, hogy ennyire

Szégyenlős volt Lancelot lovag?

BIANCOFIORE

A szegény királynő meg alig várja,

Hogy megadja azt, mit nem kértek tőle.

DONELLA

Azt kellett volna mondania: „Ó, hős lovag,

Búskomorsága mit sem ér.”

FRANCESCA

Hallgass, Donellla! Fáradt vagyok ahhoz,

Hogy a fecsegéseteken derüljek.

Smagardi, jön már a sólyom?

SZOLGÁLÓ

Nem jön, Úrnőm: eltévedt.

DONELLA

El fog veszni, Madonna.

Rosszul tette, hogy elengedte.

FRANCESCA

Szaladj, Donella

A solymárhoz, mondd el neki, mi történt,

És hogy keresse mindenütt.

BIANCOFIORE

„Március elején újra itt vagy,

Ó, fecske, ki a tengerentúlról,

Derűs országokból jössz…”

FRANCESCA

Igen, igen, Biancofiore,

Zenét, zenét!

Keresd meg Simonettót, Biancofiore.

BIANCOFIORE

Igen, Madonna.

FRANCESCA

És ibolyakoszorút akarok.

Március elseje van.

BIANCOFIORE

Igenis, Madonna, pompás lesz.

FRANCESCA

Isten áldjon benneteket.

Smaragdi nem jön?

SZOLGÁLÓ

Úrnőm, nem jön.

Ne szomorkodj!

FRANCESCA

Ó, Smaragdi, miféle bort hoztál nekem

Akkor este a toronyban, mikor a városban

Dúlt a harc? Bájitalt?

SZOLGÁLÓ

Úrnőm, miket beszélsz?

FRANCESCA

Mintha alattomos ital lett volna.

Rosszul fogadta azok teste,

Kik ittak belőle,

Az én sorsom pedig gyötrelemmé vált.

SZOLGÁLÓ

Taposs rám! Taposs rám!

Zúzd össze a fejem két kő között.

FRANCESCA

Állj fel!

Nem a te hibád, az enyém.

Ó, elmém maradj tiszta,

Ne kergess az őrületbe!

Mi szállt meg engem? Egy démon tart fogva.

Nem tudok imádkozni, nem tudok többé imádkozni.

SZOLGÁLÓ

Szóljak neki?

FRANCESCA

Kinek?

Láttad felszállni a lovára Giovanni urat?

SZOLGÁLÓ

Igen, úrnőm, az öreggel

És Malatestino úrral.

FRANCESCA

Félek tőle. Óvj meg tőle!

SZOLGÁLÓ

Kitől félsz, úrnőm?

FRANCESCA

Malatestinótól.

SZOLGÁLÓ

A vak szeme ijeszti meg?

FRANCESCA

Nem. A másik, amelyikkel lát. Szörnyű.

SZOLGÁLÓ

Ne csüggedj, úrnőm. Figyelj.

Ellátom én a baját annak, akitől félsz.

Ismerem azt az italt, ami félreállít és feledést küld.

Ezt adod majd neki…

A varázsigét is megtanítom…

DONELLA

Itt vannak a zenészek,

Hogy daloljanak és táncoljanak

Oboával, dudával, lanttal

Rebekkel és monokorddal.

BIANCOFIORE

És itt az ibolyakoszorú.

Ez majd elűzi a rosszkedvét.

GARSENDA

Ma van március elseje!

Az énekhez tánc kell,

A tánchoz ének.

Rajta, Simonetto, játssz!

Az emelvényen elhelyezett muzsikusok

előjátékba kezdenek. Adonella megoldja az

aranyzsineget és szétosztja a virágot társnői közt,

akik magukat felékesítik. De egyet, amelyik -

külön tisztség jeléül - két fecskeszárnnyal van

díszítve, magának tart meg. Biancofiore egy

hálóból négy, festett fából készült fecskét vesz

elő. Ezek mindegyikének a mellkasára egy-egy

kurta nyél van erősítve. Odaadja a fecskéket.

társnőinek, akik táncállásba helyezkedve, balkézzel

nyelüknél fogva magasra tartják a madárfigurákat

BIANCOFIORE

Itt a március, a február

Elolvadt a jéggel.

Vegyük le a prémet,

És öltözzünk selyembe.

Gázoljunk át

Friss patakok vizein

Hajladozó lombos fák között,

Hangszerrel és szerelmes énekkel,

Vagy szedjünk ibolyát

A mezőn, hol a legillatosabb a fű,

Mezítláb a tavaszi napon.

ALTICHIARA, DONELLA

Ó, vidám teremtmény,

Vezesd ezt a táncot,

Fekete, fehér ruhádban,

Ahogy szoktad.

Költözz ide

A szép szobába, mely ragyog nappal és éjjel

Az ír virágszál, Izolda történetétől,

Melyet itt látsz. Hozz egy fűzért,

Azokból, melyeket neveltél,

MIND

Hisz e szép hölgy ki itt ül

Nem Francesca…

Hanem maga a Tavasz!

FRANCESCA

Menjetek, vigadjatok estig

Az udvaron. Donella, vezesd őket!

Boldog tavaszt!

Ne, Smaragdi, ne! Menj, szaladj és

Mondd meg neki, hogy ne jöjjön

Smagardi!

Isten hozta, sógor.

PAOLO

Meghallottam

A zenét, eljöttem hát, hogy átadjam

Üdvözletemet visszatértem

Alkalmából.

FRANCESCA

Jó hamar visszatért: az első fecskékkel.

Az udvarhölgyeim voltak, akik

A márciusköszöntő balladát

Énekelték.

PAOLO

Önről, Francesca, soha semmi

Újság nem jutott el hozzám. Semmit nem

Tudok Önről azóta a veszedelmes

Este óta, mikor egy kupa borral kínált,

És jó szerencsét kívánva búcsúzott el.

FRANCESCA

Nem emlékszem rá, uram.

Sokat imádkoztam.

PAOLO

Nem emlékszik?

FRANCESCA

Sokat imádkoztam.

PAOLO

Sokat szenvedtem.

FRANCESCA

Paolo, hagyjon nekem békét!

Édes feledve élni,

Még ha csak egy órára is, a kimerítő

Viharoktól távol.

Ne idézze fel, kérem,

A múltnak árnyát ebben a friss fényben,

Mely végre megnyugtat.

Legyen béke ezen a tengeren,

Mely tegnap még oly vad volt.

Ma pedig olyan, mint a gyöngy.

Adjon nekem, adjon nekem békét.

PAOLO

Tegnap ibolyakoszorúban

Jelent meg nekem egy réten,

Egy tisztáson, ahol egyedül voltam,

Jó darabon eltávolodván

A kíséretemtől. Megjelent

Az ibolyákkal, ajkára visszatértek

A szavak, miket egykor mondott:

Nagy szeretettel legyen neked megbocsátva.

FRANCESCA

Ily szavak elhangoztak,

És mennyei öröm őrzi őket…

Most üljön az ablakhoz.

Ide üljön. Beszéljen magáról.

Hogyan élt?

PAOLO

Miért akarja, hogy felidézzem,

Szívemben életem nyomorúságát?

Nekem közömbös volt minden,

Mi másoknak tetszett.

Ellenség volt a fény.

Barát az éjszaka,

Ahol a csendből, mi bennem támad,

És az örök fájdalomból,

Hasonlóan a forráshoz, mi szomjat olt,

És hasonlóan a lánghoz, mi éget,

Hűvösség és tűz, enyhülés és fájdalom,

Egyszer fenyegetőn és tombolón, mint a vihar,

Máskor szelíden, mint a fény,

Egy látogató jött hozzám,

Ki úgy hajolt fölém, mintha

Állandó virrasztásomból táplálkozna;

És mikor elment,

Amikor a csillagok pislákolni kezdtek,

Se tűz, se forrás nem volt többé,

Csak az Ön arca.

FRANCESCA

Ó,Paolo, Paolo!

PAOLO

Az Ön arcát mutatta,

Mely az én fájdalmamban ázott.

FRANCESCA

Paolo, ha megbocsátottam Önnek,

Miért gyúl fel újra a bűn a szemében?

Jaj, már érzem, hogy e száraz

Fuvallatban elhervad tavaszunk.

PAOLO

Most miért veszi le az ibolyakoszorút?

FRANCESCA

Úgy érzem, már nem friss.

PAOLO

Ó, micsoda szavakkal találkozik tekintetem!

És Galeotto így szólt: „Úrnőm, légy kegyes”.

„Én megtenném” szólt a hölgy, „bármit is kér,

De nem kért semmit…” Folytatja?

FRANCESCA

Nézze, milyen fehér a tenger!

PAOLO

Olvassunk néhány oldalt, Francesca.

„Úgy van, úrnőm”mondja akkor Galeotto,”nem mer semmit,

Nem is fogja soha kérni, hogy szeresd, mert fél.”

Így szól a hölgy…

Most olvassa Ön, amit a hölgy mond.

Most legyen Ön Ginevra.

„Úgy legyen…”

FRANCESCA

„Úgy legyen,” szól a hölgy, „megígértem;

De ő az enyém, és én az övé legyek teljesen,

És minden rossz forduljon jóra…” Elég, Paolo.

PAOLO

Nem, nem! Olvassa tovább! Folytassa!

FRANCESCA

„És a királynő látja a lovagot,

Aki nem mer semmit tenni,

Majd szorosan megöleli,

És hosszan szájon csókolja.”

MIND

Tavasz!

PAOLO

Francesca!

FRANCESCA

Ne, Paolo!

 NEGYEDIK FELVONÁS

1. rész

Nyolcszögű terem, amelynek világosszürke kőfalaiból

öt látszik. Fent a csupasz kőalapzaton, aranymezőben

egyszarvúakat ábrázoló friz fut körül. A hátsó falon

nagy üvegablak, amelyen át a hegyvidék látszik. Az

ablakmélyedésben ülőkék. A tompa szögben hajló

jobboldali falban vasvértes kis ajtó, ezen keresztül

lehet lejutni a földalatti tömlöcbe. A szemközt

baloldali falon magastámlájú pad áll, ez előtt pedig

hosszú, keskeny, megterített, étellel-itallal megrakott

asztal. A két másik szomszéd falban egy-egy

széles ajtónyílás: a baloldali, amelyik az asztal

közelében van, Francesca lakosztályába vezet, a

jobbfelőli a folyosókra, lépcsőkre nyílik. Köröskörül vas

fáklyatartók. Szarufákra és gerendákra bőrtüszők,

kardszíjak, puzdrák és más felszerelési tárgyak vannak

felaggatva, a falakhoz támasztva dzsidák, lándzsák,

gerelyek, dárdák, szekercék és korbácsok láthatók.

FRANCESCA

Miért vagy ilyen furcsa?

Vérszomjas vagy,

Mindig lesben állsz,

Mindenkinek ellensége vagy.

Minden szavadban sötét fenyegetés.

Hol születtél?

Nem szoptatott az anyád?

Pedig milyen fiatal vagy!

MALATESTINO

Felizgatsz. Az is felizgat,

Ha rád gondolok. Szünet nélkül.

Te vagy a mérgem.

Elkaplak, elkaplak egyszer.

FRANCESCA

Hozzám ne érj, eszelős,

Vagy hívom a fivéred. Tűnj innen! Sajnállak.

Perverz kölyök vagy.

MALATESTINO

Na és kit hívsz?

FRANCESCA

A fivéred.

MALATESTINO

Melyiket!

FRANCESCA

Ki ordít? Hallottad?

MALATESTINO

Az, akinek halnia kell.

FRANCESCA

Ó, nem bírom tovább hallgatni! Éjjel is

Csak ordít, ordít, mint egy farkas;

És ordítása a szobámig hallatszik.

MALATESTINO

Figyelj rám! Giovanni napnyugtakor a pesarói

Városházába indul. Te már elláttad

Útravalóval. Figyelj. Én adhatnék neki

Egy egész másféle útravalót…

FRANCESCA

Mit akarsz mondani?

Fenyegetni mersz?

Vagy árulásban mesterkedsz testvéred ellen?

MALATESTINO

Árulásban! Sógorasszony,

Azt hittem ez a szó megégeti ajkad,

De látom ajkad sértetlen maradt,

Csak egy kicsit fakó. Rosszul ítéltem meg…

FRANCESCA

Ó, hogy ordít! Hogy ordít!

Ki kínozza? Miféle új kínzást

Találtál neki?

Fejezd be!

Nem akarom tovább hallgatni.

MALATESTINO

Megyek is. Elintézem, hogy legyen

Egy nyugodt éjszakája, mély álma,

Gyötrelem nélküli,

Mivel ma éjjel egyedül alszik…

FRANCESCA

Mit csinálsz, Malatestino?

a falhoz lép és kiválaszt a fegyverek

közül egy kis szekercét

MALATESTINO

Én leszek a hóhér,

Az Ön kérésére,

Sógorasszony.

FRANCESCA

Megölöd? Úgy véled, túl sokáig

Késlekedtél, ó, te szörnyeteg.

MALATESTINO

Francesca, figyelj,

Figyelj rám! Ha kezed hozzám érne,

Ha hajad végighúznád

Lázas homlokomon…

FRANCESCA

Borzalom! Borzalom!

MALATESTINO

Ám legyen!

Jó éjt, sógorasszony!

FRANCESCA

A legmélyebb álmot!

GIANCIOTTO

Drága hölgyem, engem várt?

Miért remeg és miért ily sápadt?

Jéghideg a félelemtől.

Miért?

FRANCESCA

Nemrég Malatestino itt járt,

Mikor a rab üvölteni kezdett.

És mikor látta, hogy megrémiszt engem,

Dühbe gurult, és elviharzott

Azon az ajtón át a börtönbe,

Bárddal a kezében, hogy megölje.

Kegyetlen ez az Ön fivére, uram,

És nem állhat engem.

GIANCIOTTO

Miért mondja, hogy nem állhatja Önt?

FRANCESCA

Nem tudom. Úgy érzem.

GIANCIOTTO

Talán kimutatta rossz szándékát?

FRANCESCA

Még csak egy suhanc, és mint egy

Kutyakölyök, mindenkibe belemar… Jöjjön.

Uram, frissítse fel magát, mielőtt

Lóra ül.

GIANCIOTTO

Malatestino talán csal…

FRANCESCA

Hagyja csak, miért gyötrődik azon, mit

Csak mellékesen említettem?

Jöjjön, egyen.

A tengeri úton megy majd?

Hűs szellő alatt lovagol majd.

És már éjfél előtt feljön a hold.

Mikor ér Pesaróba, a polgármesterhez?

GIANCIOTTO

Holnap három fele.

FRANCESCA

És sok időt tölt majd távol?

lentről Montagna irtózatos üvöltése hallatszik

GIANCIOTTO

Vége. Nyugodjon meg,

Asszonyom. Elcsendesül minden.

Isten így veszi el az életét

Minden ellenségünknek.

FRANCESCA

Malatestino visszajön.

Nem akarom látni.

MALATESTINO HANGJA

Ki zárta be?

Sógorasszony, ott van? Ön zárt be?

GIANCIOTTO

Várj. Kinyitom neked.

MALATESTINO HANGJA

Ó, Giovanni!

Nyisd ki. Hozok neked

Egy szép érett gyümölcsöt az útra.

Szeptemberi füge.

Jó nehéz.

Siess!

GIANCIOTTO

Jövök már.

MALATESTINO

Fogd. Oltsd el.

Veled volt a feleséged?

GIANCIOTTO

Velem. Mit akarsz tőle?

MALATESTINO

Tudod hát, hogy mi ez a gyümölcs,

Mit az asztalodra hoztam?

GIANCIOTTO

Nem félsz szembeszállni apánkkal?

MALATESTINO

Nézd, milyen nehéz! Nézd!

Meleg van.

Rajta, adj innom.

Miért emészted magad?

Ne emészd magad miattam, Giovanni

Én hű vagyok hozzád.

Téged Gianciottónak hívnak,

Engem meg Szemnek…

De Paolót Szépnek!

GIANCIOTTO

Te is milyen fecsegő lettél.

Ne igyál. Hanem felelj.

Mit tettél Francescával?

MALATESTINO

Én? Mégis mit mondott?

GIANCIOTTO

Elsápadtál.

MALATESTINO

Mit mondott?

GIANCIOTTO

Felelj!

MALATESTINO

Nem tudok.

GIANCIOTTO

Jól vigyázz, Malatestino.

Rossz vége lesz annak, ki hozzáér nőmhöz!

MALATESTINO

És ha a fivér azt látja, hogy

Valaki hozzáér fivére nőjéhez,

És ezért bosszús, és azon igyekszik,

Hogy megszűnjön e szégyen,

Mondd csak, akkor is ő a bűnös?

És ha emiatt azzal vádolják, hogy

Rossz szemmel néz a nőre,

Vajon jogos a vád?

GIANCIOTTO

Malatestino, pokolfajzat,

Ha nem akarod, hogy kitépjem

A másik szemed is, melyen

Át gonosz lelked a világot gyötri, beszélj!

Beszélj!

MALATESTINO

Nem lepett meg, hogy az, aki

Decemberben útra kelt, hirtelen

Hivatalát felmondva már februárban

Újra itt volt?

GIANCIOTTO

Paolo? Nem, nem. Nem lehet.

Malatestino, gyere ide.

Biztos vagy benne? Láttad őt?

MALATESTINO

Igen.

GIANCIOTTO

Hogyan? Mikor?

MALATESTINO

Többször is bement…

GIANCIOTTO

Hova ment be?

MALATESTINO

Bement a szobájába…

GIANCIOTTO

Hát aztán! Ez semmi. A sógora.

Elbeszélgethet vele.

MALATESTINO

De éjjel.

Istenem, ne bántsd!

Ne szoríts ennyire! Hagyj békén!

GIANCIOTTO

Jól hallottam?

Azt állítod… Ismételd meg!

MALATESTINO

Igen. Éjjel. Láttam.

GIANCIOTTO

Összetöröm a csontod, ha hazudsz.

MALATESTINO

Éjjel bemenni, hajnalban kijönni.

Akarod látni, és elfogni?

GIANCIOTTO

Muszáj lesz, ha meg szeretnél menekülni halálos szorításomtól.

MALATESTINO

Ma éjjel akarod?

GIANCIOTTO

Akarom.

2. rész

Ismét a képekkel ékes szoba, az elkárpitozott

ágygyal, a zenésztribünnel s az emelvénnyel, mely a

nyitott könyvet tartja. Négy viaszgyertya ég egy vas

karos gyertyatartóban, két meggyújtott dupla mécs

áll egy asztalkán.. A nyitott ablakon át a világos

nyári éjszakába látni. Az ablakfülke padján egy

cserép bazsalikom áll, mellette arany tányéron

frissen szedett szőlő.

ADONELLA

Elnyomta az álom. Alszik.

BIANCOFIORE

Igen. Alszik. Milyen szép!

Ma éjjel nem kell asszonyunknak énekelnünk.

ALTICHIARA

Elfáradt.

BIANCOFIORE

A rab már nem ordít.

GARSENDA

Malatestino úr levágta a fejét.

ALTICHIARA

Igazat beszélsz?

GARSENDA

Igen, alkonyat előtt.

ALTICHIARA

Honnan tudod?

GARSENDA

Smagardi mondta.

BIANCOFIORE

Most a tenger felé lovagolnak

A csillagok alatt, a levágott fejjel.

GARSENDA

Végre fellélegezhetünk,

Most, hogy a sánta és a vak odébb álltak.

FRANCESCA

Ó, ne, ne! Nem én vagyok! Nem én vagyok!

Jaj! Jaj! Megmarnak, segítség!

Kitépik a szívemet, segíts, Paolo!

GARSENDA

Madonna, Madonna, mi vagyunk itt.

Látja, Madonna, mi vagyunk.

ALTICHIARA

Ne ijedjen meg.

ADONELLA

Nincs itt senki. Mi vagyunk csak.

Senki nem akarja bántani, madonna.

FRANCESCA

Mit mondtam? Kértem valamit?

Mit tettem, Istenem?

BIANCOFIORE

Csak rosszat álmodott, Madonna

GARSENDA

De már vége. Mi vagyunk itt.

Minden békés.

FRANCESCA

Késő van?

GARSENDA

Hajnali négy óra lehet.

ADONELLA

Szeretné, ha megfésülnénk éjszakára?

FRANCESCA

Nem, már nem vagyok álmos. Várok.

GARSENDA

Megoldjuk a lábbelijét?

BIANCOFIORRE

Beillatosítsuk?

FRANCESCA

Nem, jó lesz így.

Nem vagyok már álmos.

Menjetek csak. Addig majd olvasok.

Fogj egy gyertyatartót, Garsenda.

Most menjetek.

Milyen sápadtak vagytok!

FRANCESCA

Ó, Biancofiore, milyen kicsi vagy!

Nem sikerül meggyújtani a gyertyád?

Te vagy a legjobb szívű, kicsi galambom!

Gyere ide!

Milyen szőke vagy!

Hasonlítasz Samaritanára.

Emlékszer rá?

BIANCOFIORE

Igen, úrnőm.

Az ő kedvességét nem lehet elfelejteni.

A szívemben úgy őrizem őt, mint egy angyalt.

FRANCESCA

Bájos volt húgom, igaz, Biancofiore?

Bárcsak itt lenne velem, bárcsak

Itt állna ágy az enyém mellett.

BIANCOFIORE

Ön sír, Madonna.

FRANCESCA

Ő is megrendült, hallottam,

Hogy ver a szíve. És így szólt: „Ó, nővérem,

Hallgass rám, maradj még velem. Maradj velem itt,

Ahol születtünk.

Ne menj el! Ne hagyj el engem!”

BIANCOFIORE

Ó, Madonna, Madonna,

Összetöri a szívem,

Miféle bánat szállta meg?

FRANCESCA

Ne sírj!

Nyugodj meg, Gyújts meg a gyertyád,

És menj Isten hírével.

Ne sírj! A szomorú gondolatok elszállnak.

Holnap már énekelni fogsz. Menj.

BIANCIFIORE

Isten óvja Önt, Madonan!

FRANCESCA

Jöjjön hát a végzetem!

Ó, Smaragdi! Ó, Smaragdi!

PAOLO HANGJA

Francesca!

FRANCESCA

Paolo, Paolo!

PAOLO

Ó, életem, még soha nem volt ily

Őrült a vágyam.

Úgy éreztem, már hiányoznak

szívemből a szemedben

Élő szellemek. A keblemből kitörő erő

Elveszejtett az éjben, mint szörnyű

Vérfolyam;

És lelkemben nem volt többé félelem.

FRANCESCA

Bocsáss meg! Bocsáss meg!

Egy rossz álom jobban, mint egy csapás

Széthasította lelkem akár egy fűszálat és

Úgy tűnt, elveszetten fekszem a köveken.

Bocsáss meg, bocsáss meg, édes barátom!

Felnyitottad a szemem,

Megszabadítottál a szorongástól.

Még nincs itt a hajnal.

A csillagok nem halványulnak el a tenger felett.

A nyárnak nincs vége. Te az enyém vagy,

Én a tied,

És a tökéletes boldogság

Életünk tüzéből születik.

PAOLO

Fázol?

FRANCESCA

Nyitva az ajtó, és az éji szellő

Befúj rajta. Nem érzed?

Csukd be az ajtót.

PAOLO

Gyere, gyere, Francesca!

Hosszú élvezetes órák állnak előttünk.

Elviszlek, elviszlek oda, hol feledés vár.

És az éj és a nap összekeveredik a föld felett, mint

Egy közös vánkos felett. Mert többé nincs hatalma vágyunkon

Az elmúló időnek.

FRANCESCA

Csókold meg a szemem, csókold meg a homlokom,

És az arcom, és a nyakam…

Fogd, a csuklóm, az ujjam…

Így… Vedd el a lelkem és

Forgasd fel.

PAOLO ÉS FRANCESCA

Add a szád.

Még! Még! Még!

GIANCIOTTO HANGJA

Francesca, nyisd ki az ajtót! Francesca!

PAOLO

Bátorság! Bátorság! Én levetem magam

Ezen a csapóajtón.

Te meg nyisd ki az ajtót.

Csak ne remegj!

GIANCIOTTO HANGJA

Nyisd ki Francesca, vagy meghalsz! Nyisd ki!

A kitárt ajtón porosan, teljes fegyverzetben beront

Gianciotto és a dühtől magán kívül öcsét keresi

szemével. Rögtön megpillantja Paolót, aki, fejjel és

vállal még a mélység felett, azzal bajlódik, hogy

kiszabadítsa köpenyét, amelynek szárnya megakadt a

csapóajtó kiálló horgán. Francesca a váratlan látványra

iszonyúan felsikolt, mialatt a sánta öccsére

rohan és hajánál fogva ráncigálja elő.

FRANCESCA

Engem ölj meg! Itt vagyok!

A férj elereszti a zsákmányt. Paolo a túlsó

oldalon kiugrik a csapóajtó aknájából és kirántja

tőrét. A sánta visszahőköl, kardot ránt és vadul

ront öccsére. Francesca villámgyorsan veti

magát közéjük, de férje akkora erővel sújtott le,

hogy nem bírja visszatartani a kardcsapást,

amely Francesca mellét hasítja át. Francesca

meginog, megfordul saját, maga körül és Paolo

elé kerül, aki elejti tőrét és karjában fogja fel

az elhanyatlót. A sánta pillanatig megdermedve

nézi, ahogy haldokló feleségének ajkát ennek

kedvese egy csókkal zárja le. Tébolyultan a haragtól

és fájdalomtól második kardcsapással öccsét döfi le

Ó, Paolo!

VÉGE

Varsányi Anna nyersfordítása