A CSÓNAKOS
(IL BARCAIOLO)
Evezz,
evezz, hallgat a szél,
nincsen
hullám, derűs az égbolt,
épp
csak egy békés szellő
üdíti
a levegőt és a tengert.
Evezz,
evezz, óh, hajós,
evezz,
evezz, óh, hajós!
Most,
amikor minden mosolyog ránk,
Ily
szeretetteljes pillanatban,
lelkemet
az elégedett boldogság
mámorára
kívánom hagyni.
Evezz,
evezz, óh, hajós! Óh, hajós!
És
ha a tomboló vihar
mindkettőnket
a halálba ragad,
boldog
lesz sorsom,
oldaladon
adhatom ki a lelkemet.
Igen,
melletted akarom kiadni lelkemet.
Evezz,
evezz, óh, hajós,
Boldog
lesz sorsom,
melletted
akarom kiadni lelkemet.
Evezz,
evezz, óh, hajós!
ÉJNEK IDEJÉN
(A MEZZANOTTE)
Amikor
az est sötétre válik
és
meglátod a csillagokat az égen,
csendesen,
csendesen eljössz hozzám,
hogy
hajlékomban újra rám találj.
Az
éjszaka csendjében,
szerény
fedelem alatt,
gyere
csak, óh, kedvesem,
vigasztalni
a te nimfádat:
énekeld
dalodat,
míg
én az erkélyen várok rád.
Ah!
Ám
nem csupán számodra kell
ajtót
nyitnom, a sötét éjnek is;
a
szemérmes hold szégyenében
eltakarná
az arcát…
Nem
csak kettesben leszünk,
az
illendőség nem engedné meg;
úgy
kívánom, legyen ott egy harmadik is,
és
ez a harmadik: a szerelem.
Énekeld
hát dalodat,
míg
én az erkélyen várok rád!
Csöndben,
csöndben eljössz hozzám,
nem
leszünk csak kettesben,
úgy
akarom, hogy a szerelem legyen a harmadik.
Ah!
AZ ELÁRULÁS
(LU TRADEMIENTO)
Ah,
csalárd! Elhagytál!
Eldobtál
magadtól azért a másikért!
Értem;
ő szebb nálamnál,
de
meglátjuk, hívebb-é is!
A
csalfaságot, amit te velem tettél,
egy
nap sem telik bele, ő is megteszi veled,
és
a könnyeket, amik most a torkomat fojtogatják,
kamatostul
meg fogod fizetni!
SZERELEM ÉS HALÁL
(AMORE E MORTE)
Hallgass
meg egy haldoklót,
hallgasd
meg utolsó szavát:
e
száradt virágot emlékül
hagyom
neked, Elvira.
Jól
tudod, mennyire
drága
volt számomra:
kebledről
oroztam el aznap,
amikor
enyém lettél.
Akkoron
a szerelem jelképe,
most
a fájdalom záloga;
pihenjen
ismét kebleden
ez
elszáradt virág.
Érintse
meg szívedet,
ha
az a szív nem érzéketlen,
hogyan
raboltam el tőled,
hogyan kerül vissza
hozzád!
ALKONYAT
(LE CRÉPUSCULE)
Kél
már a hajnal, s a te ajtód zárva?
Szépségem,
miért is szunnyadsz még?
A
rózsák ébredésének óráján
te
nem kellsz fel?
Óh,
kedvesem,
hallgass
ide:
szerelmesed
énekel
és
zokog itt!
Ajtódat
zörgeti mind:
a
hajnal így szól: Én vagyok az új nap!
A
kismadár így szól: Én vagyok a harmónia!
Végül
így szól a szívem: Én vagyok a szerelem!
Óh,
kedvesem,
hallgass
ide:
szerelmesed
énekel
és
zokog itt!
Imádlak,
angyalom; szeretlek, asszonyom.
Isten
általad tett engem teljessé:
ő
adta lelkedet, hogy szerethessem,
és
szépségedet, hogy bámulhassam.
Óh,
kedvesem,
hallgass
ide:
szerelmesed
énekel
és zokog itt! 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése