Verdi – Cammarano: A TRUBADÚR (nyers)

A TRUBADÚR

Opera négy felvonásban

Szövegét Antonio García Gutierrez azonos című drámája nyomán írta: Salvatore Cammarano

Zenéjét szerezte: Giuseppe Verdi

Ősbemutató: Róma, 1853. január 19.

SZEREPLŐK:

LUNA grófja, fiatal aragón nemes

(bariton)

LEONÓRA,

Aragónia hercegnőjének udvarhölgye

(szoprán)

AZUCENA, biscagliai cigányasszony

(mezzoszoprán)

MANRICO, Urgel herceg tisztje, Azucena feltételezett fia

(tenor)

FERRANDO, Luna gróf fegyvereseinek kapitánya

(mélybasszus)

INES, Leonóra bizalmasa

(szoprán)

RUIZ, katona Manrico oldalán

(tenor)

ÖREG CIGÁNY

(basszus)

HÍRNÖK

(tenor)

Leonora társnői, rendtársnői, a gróf hívei és szolgái, fegyveresek, cigányok

A történet Biscagliában és Saragosában játszódik a XV. század elején.

ELSŐ FELVONÁS

„A PÁRBAJ”

Első jelenet

No. 1 - bevezetés

Terem az Aljafería-palotában;

egyik oldalt Luna grófjának lakrészébe vezető ajtó.

A színen Ferrando és a gróf számos szolgálója, kik az ajtónál hevernek, a háttérben néhány fegyveres járkál.

FERRANDO (A szolgálókhoz, kik már félig alszanak.)

Ébresztő! Ébresztő! A grófot

éberen kell várnunk,

míg ő hölgyének

erkélyi közelében

tölti az éjet.

SZOLGÁK

A féltékenység ádáz kígyói

mérgezik kebelét.

FERRANDO

A trubadúrban, ki éjszakánként

a kertekből küldi dalát,

joggal lát vetélytársat!

SZOLGÁK

Elnehezült pillánkról

elűzni az álmot,

beszéld el nekünk grófunk fivérének,

Garcíának igaz történetét!

FERRANDO

Elmondom én, gyűljetek körém!
(A szolgák engedelmeskednek.)

FEGYVERESEK (Ők is közelebb jönnek.)

Mi is!

SZOLGÁK

Figyeljetek, figyeljetek!

(Mindenki Ferrando köré gyűlik.)

Elbeszélés

FERRANDO

Boldogan élt két fiával

a jó Luna gróf.

A másodszülött hű dajkája

a bölcső mellett aludt.

Egy szép nap – hajnalhasadáskor –

felnyitá szemeit,

s kit talált a gyermek mellett?

KÓRUS

Kit? Mondd! Kit? Ugyan kit?

FERRANDO

Egy undok cigánynőt, komor vénasszonyt!

A boszorkányság minden jelképe övezte!

Zord arccal, vérben forgó, sanda szemekkel

bámulta a kisfiút.

Borzalom fogta el a dajkát,

kiáltása felszakadt a légbe,

és ekkor, elébb, mint ajkam kimondaná,

a szolgák már be is rohantak a szobába,

s fenyegetőzve, ordítozva, zajt csapva

elzavarták a gonosz nőt, ki bemerészkedett.

KÓRUS

Jogos volt lelkük felindulása,

az esztelen vénasszony provokálta őket!

FERRANDO (tovább mesélve)

Bizonygatá, hogy a kisfiú

horoszkópját akarta felállítani...

Hazugság! A kis boldogtan egészségét

lassú láz emésztette!

Sápadtan, lankadtan, leverten

reszketett egész éjjel.

Álló nap keservesen sírt...

Rontás volt rajta!

(A szolgák és a fegyveresek megborzadnak.)

Az üldözött vajákos nőt

elfogták, és máglyára ítélték,

ám megmaradt az átkozott

lánya, a kegyetlen bosszú szolgálója!

Ez az istentelen elvetemült tettet vitt végbe...

Eltűnt a kisfiú, majd előkerültek

– a félig hunyt parázs között ugyanazon a helyen,

ahol egykor a boszorka elhamvadt –

egy gyermek... Ó, jaj! ...csontjai

félig elégve, még füstölögve!

KÓRUS

Óh, gyalázatos nő! Óh, alávaló asszony!

Gyűlölet és borzongás rohan meg!

NÉHÁNYAN

És az atyja?

FERRANDO

Pár szomorú napig élt.

Mégis szívében egy ismeretlen sejtelem

azt súgta neki, hogy a fiú

nem halt meg; és halála előtt

úgy kívánta, hogy urunk esküdjék neki,

nem hagy fel a nyomozással… Ah, hiába volt!

FEGYVERESEK

Hát nem tudott meg róla

soha semmit?

FERRANDO

Semmit sem tudott meg… Óh, bárcsak

ráakadtam volna arra a nőre

valaha is!...

FEGYVERESEK

De képes volnál felismerni

a nőt?

FERRANDO

Számításba véve

az elmúlt esztendőket… képes volnék.

FEGYVERESEK

Ideje volna pokolra küldeni

az anyja mellé.

FERRANDO

Pokolra? Úgy tartják,

hogy a gonosz boszorkány kárhozott lelke

még a földön lakozik, és sötét éjjel

különböző alakban meg-megmutatkozik ennek-annak.

KÓRUS (rettegve)

Igaz, igaz!

FEGYVERESEK

Volt, aki a háztető szélén látta!

Hol búbos bankává, hol bagollyá változik!

SZOLGÁK

Máskor meg hollóvá; ritkábban kuvikká,

hajnalban elillan, mint a villám!

FERRANDO

A gróf egyik szolgája meghalt félelmében,

aki arcul ütötte a cigányasszonyt!

(Mind elsápadnak a babonás félelemtől)

Bagoly képében jelent meg neki

a csöndes szoba mély nyugalmában!

Villogó szemekkel bámult rá, bámult rá!

A levegőt gyászos üvöltés járta át,

éppen akkor ütötte el az éjfélt…

(váratlanul éjfélt kongatnak a toronyban)

MIND

Ah! Legyen átkozott a pokoli boszorka!

(Néhány dobütés hallatszik. A szolgák az ajtó felé indulnak, a fegyveresek a háttérbe sietnek.)

Második jelenet

A palota kertjében.

Jobbra a lakosztályokba vezető márványlépcső; késő éjjel van, a holdat sötét fellegek takarják

No. 2 - Kavatína

LEONORA, INES

INES

Miért álldogálsz még? Későre jár, jöjj;

a hercegasszony

kéretett, hallottad!

LEONORA

Még egy éjszaka,

hogy nem látom őt…

INES

Veszedelmes tüzet

táplálsz! Óh! Hogyan, hol

fogant benned

az első szikra?

LEONORA

A tornajátékon! Ott tűnt fel

sötét páncélban és sisakban,

sötét pajzzsal és üres címerrel

az ismeretlen harcos, aki dicsőséget

szerzett a versengésen; én helyeztem

babért a győztes fejére! Időközben polgárháború

tört ki,  s nem láttam őt többet, csak mint arany

álom tünékeny képét, hosszú idő

telt el így… de aztán…

INES

Mi történt?

LEONORA

Halld!

A békés és szép éjszaka

hallgatott, a borútlan égen

a hold ezüstös arca

derűsnek és kiteltnek mutatkozott,

midőn felzengni a légben,

mely az eladdig oly néma volt,

egy lant édes és panaszos

akkordjait hallottam,

és mélabús dalokat

énekelt egy trubadúr.

Könyörgő és alázatos dal volt,

mintha istenhez esdene egy férfi;

s benne ismételgetett

egy nevet… Az én nevemet!

Fürgén az erkélyre siettem…

Ő volt az, ő maga!

Oly boldogság járt át, minő

csak az angyaloknak adatik meg!

Megmámorosodott szívem és tekintetem előtt

a föld mennyországnak látszott.

INES

Midőn elmesélted, aggodalommal

telt meg a lelkem! Félek.

LEONORA

Hiába!

INES

Kétkedem, és gyászos előérzetet

kelt bennem e titokzatos férfi!

Próbáld meg elfeledni!

LEONORA

Mit mondasz? Óh, elég!

INES

Engedj a baráti tanácsnak!

Engedj…

LEONORA

Elfeledni őt! Ah! Oly szavakat

mondasz, melyeket lelkem felfogni sem képes!

A szerelemtől, amely

szóval ki sem fejezhető,

a szerelemtől, amelyiket csak én érthetem meg,

megrészegült a szívem!

A sorsom teljessé

csak őmellette válhat;

ha nem élhetek érte,

érte fogok meghalni!

INES

(Soha nem kell megbánnia annak,

aki egyszer így szeretett!)

(Felmennek a palotába)

Harmadik jelenet

GRÓF

No. 3 – Jelenet, románc és hármas

GRÓF

Hallgat az éjjel. Az uralkodóasszony

már bizonnyal álomba merült,

ám udvarhölgye virraszt!

Óh, Leonóra!

Te ébren vagy; elárulja nekem

arról az erkélyről az éjjeli lámpa

egy reszkető sugára…

Ah! Szerelmes lánggal

ég a vér bennem!

Látnom kell téged…

hogy meghallgass…

Indulok… Számunkra döntő

e pillanat…

(A szerelemtől elvakultan ront a lépcsőhöz, egy lant akkordjai szólalnak meg; megtorpan)

A trubadúr! Megremegek!

MANRICO (a fák közül)

Elhagyatva a földön,

kegyetlen harcban a sorssal

csupán egy szívben reménykedik

a trubadúr!

Ám ha e szívet bírja,

szép, szűzi hűségben,

minden királynál nagyobb

a trubadúr!

GRÓF

Óh, mily szavak! Óh, féltékenység!

Nem tévedek… Leonora jön le!

(köpenyébe burkolódzik)

Negyedik jelenet

LEONÓRA, GRÓF

LEONORA (a gróf felé szaladva)

Én lelkem!

GRÓF

(Mit csinál?)

LEONORA
A szokottnál

későbbi az időpont! A szívem dobbanásaival

számoltam a perceket! Végre ide vezetett

a szerelem kegyesen – a karjaimba…

MANRICO (hangja a fák közül)

Hűtelen!

(E pillanatban a hold is előbújik a felhők közül, s fényt vet egy arcát sisakrostéllyal takaró alakra.)

Ötödik jelenet

MANRICO, előbbiek

LEONORA
Minő hang!... Ah, a sötétség

tévedésbe vitt!

(felismeri a férfiakat, és felzaklatva Manrico lába elé veti magát)

Neked szántam

szavaimat, nem neki…

Neked, aki lelkemnek

egyedüli vágya, óhaja vagy…

Szeretlek, esküszöm, szeretlek

határtalan, örök szerelemmel!

GRÓF

Mit merészelsz?

MANRICO

(felemelve Leonórát)

(Ah, nem is vágyom többre!)

GRÓF

Szétvet a düh!

Ha nem vagy gyáva, fedd fel magadat!

LEONORA

(Jaj nekem!)

GRÓF

Áruld el a nevedet!

LEONORA

(halkan Manricóhoz)

Hajh, az ég szerelmére…!

MANRICO

(felhajtván a sisakrostélyt)

Ismerj rám:

Manrico vagyok!

GRÓF

Te?! Hogyan?!

Vakmerő bolond!

Urgel híve, halálra

ítélt, meg merészelted közelíteni

e palota kapuit?

MANRICO

Miért késlekedsz? Gyerünk hát, hívd

az őröket, és vetélytársadat

szolgáltasd ki

a hóhér bárdjának!

GRÓF

Végzetednek perce

sokkal közelebb van,

te esztelen! Gyere!

LEONORA

Gróf!

GRÓF

Haragom áldozataként

ki kell ontanom véredet!

LEONORA

Óh, egek! Állj meg!

GRÓF

Kövess!

MANRICO

Menjünk!

LEONORA

(Mit tegyek?

Egyetlen kiáltásom

elveszejtheti.) Hallgass meg!

GRÓF

Nem.

A megvetett szerelem féltékeny lángja

lángol rettentően bennem!

A te véred, óh, nyomorult,

hamarosan csillapítja!

(Leonórához)

Azt merted mondani neki, te oktalan: „Szeretlek”!

Nem élhet tovább!

Oly szót ejtettél ki,

amelyik halálra ítélte őt!

LEONORA

A pillanat végre adjon helyt

igazságos haragodnak,

én, egyedül én vagyok oka,

sajnos, e nagy lángolásnak…

Sújtsd, óh, sújtsd haragodat

a bűnösre, aki megalázott téged!

Forgasd meg a vasat e szívben,

amely nem akar és nem képes szeretni téged!

MANRICO

Hiábavaló a gőgös dühöngése,

általam leszúrva fog összerogyni!

A halandó, kit szerelemre gyújtottál,

a szerelem által vált győzhetetlenné.

(a grófhoz)

A sorsod már eldőlt!

Ütött immár az órád!

Az ő szívét és a te sorsodat

a végzet nekem tartogatta!

(A vetélytársak kivont karddal távoznak, Leonora ájultan rogy össze)

MÁSODIK FELVONÁS

A CIGÁNYNŐ

Első jelenet

Romos kunyhó egy hegy lábánál, Biscayában. A háttérben szabadon álló, nagy tábortűz. Hajnalodik.

Azucena a tűz mellett ül, közvetlenül őmellette Manrico köpenyébe burkolódzva egy pokrócon, sisakja a lábánál, kardja a kezében, meredten bámulja azt. A közelükben cigányok csapata.

AZUCENA, MANRICO, CIGÁNYOK

No. 4  – Kórus és dal

CIGÁNYOK

Nézd! Az égnek hatalmas boltozatja

levetette arcáról az éjszaka sötét leplét;

özvegynek látszik, aki végre leveti magáról

a gyászos ruhákat, amelyek burkolák.

Munkára, munkára! Üssed! Kalapáld!

(Megragadják a szerszámaikat; hol a férfiak, hol a nők ütemesen kalapácsolni kezdik

az üllőket, majd mindnyájan egyszerre énekelni kezdik az alábbi dalocskát.)

Ki szépíti meg a cigányember életét?

A bűbájos cigánylány!

FÉRFIAK

(egy pillanatra felfüggesztve a munkát, a nőkhöz)

Tölts egy kortyot! Kitartást és bátorságot

ad az ital testnek és léleknek.

(A nők töltenek nekik durva kupákba)

Óh, nézd csak, nézd csak! Egy napsugár

csillan élénken a poharamban!

NŐK

Óh, nézd csak, nézd csak! Egy napsugár

csillan élénken a poharadban!

EGYÜTT

Munkára, munkára! Üssed! Kalapáld!

Ki szépíti meg a cigány életét?

A bűbájos cigánylány!

AZUCENA (énekelni kezd, a cigányok körbeveszik.)

Sistereg a láng! – A fékevesztett csőcselék

siet a tűzhöz – mámoros az ábrázatja!

Örömkiáltások – visszhangoznak mindenütt;

pribékek gyűrűjében – egy asszony közeledik!

Baljósan fénylik – a rémes arcokon

a komor lángnyelv, – amely az égre csap.

Sistereg a láng! – odaér az áldozat

talpig feketében, – kócosan, meztélláb!

Vad halálsikoly – szakad fel,

a visszhang megismétli – szikláról sziklára verődik.

Baljósan fénylik – a rémes arcokon

a komor lángnyelv, – amely az égre csap.

CIGÁNYOK

Szomorú a nótád.

AZUCENA

Olyan szomorú,

mint a gyászos történet

amelyről szól.

(Manrico felé fordítja tekintetét és halkan suttog.)

Bosszulj meg! Bosszulj meg!

MANRICO

(Folyton e titokzatos szavak!)

ÖREG CIGÁNY

Társaim, megvirradt:

hogy kenyeret szerezzünk, rajta, rajta, menjünk le

a közeli falvakba!

FÉRFIAK

Menjünk!

Szerszámaikat zsákba dugva csapatostól megindulnak

lefelé a meredélyen; danájuk mind messzebbről hallatszik.

CIGÁNYOK

Ki szépíti meg a cigányember életét?

A bűbájos cigánylány!

 No. 5 – Elbeszélés

MANRICO (fölkel)

Most kettesben vagyunk; óh, mondd el

azt a gyászos történetet!

AZUCENA

Hát, te nem ismered;

éppen te? Persze, fiúcska, lépteidet

a becsvágy

messzire vitte… Öreganyádnak keserves vége

ez a história: a kevély gróf

boszorkánysággal vádolta meg őt, bizonygatván,

hogy rajtakapták egy gyermek, a gróf fia mellett…

Ott égették meg, ahol most a tűz lobog!

MANRICO

(riadtan visszahőköl a lángoktól)

Jaj, a szerencsétlen!

AZUCENA

Béklyóban vezették

rettentő vesztéhez!

Fiammal karomon

sírva követtem őt.

Végtére megpróbáltam

utat törni hozzá, ám hiába…

Hiába igyekeztem a boldogtalant

megállítani és áldását kérni!

Ocsmány szitkok közepette,

kardokkal döfködve,

a máglyához űzték

a gyalázatos pribékek!

Akkor, megtört hangon:

„Bosszulj meg!” – kiáltotta.

Ez a szó örök visszhangot

hagyott szívemben.

MANRICO

Megbosszultad?

AZUCENA

Arra vetemedtem, hogy elragadtam a gróf gyermekét,

ide hoztam magammal…

A lángok már lobogtak.

MANRICO (iszonyodva)

A lángok?! Egek! Te talán…?

AZUCENA

A gyerek zokogott…

Úgy éreztem, a szívem

megszakad, összetörik,

mikor is zavaros árnyakként,

mint egy álomban, feltűnt

a szörnyűséges kísértetek

pokoli látomása!

A pribékek és a vesztőhely…!

Anyám holtra vált arca…

Rongyosan, ziláltan!

A kiáltást,

az ismert kiáltást hallom…

„Bosszulj meg!”

Görcsösen kinyújtom kezemet…

Megragadom az áldozatot…

odavonszolom a tűzhöz, belelököm…

Megszűnik a végzetes kábulat…

Eltűnik a borzasztó jelenet…

Csupán a láng lobog fel,

és emészti prédáját!

Körbetekintek,

s ott látom magam mellett

a nyavalyás grófnak fiát!

MANRICO

Ah! Hogyan?

AZUCENA

A saját fiamat,

a fiamat égettem el!

MANRICO

Mit mondasz? Micsoda borzalom!

AZUCENA

Még most is úgy érzem,

égnek áll a hajam!

(Azucena összetörten visszaroskad ülőhelyére, Manrico az iszonyattól és a meglepetéstől sújtva némán áll. Pillanatnyi csönd.)

No. 6 – Jelenet és kettős

MANRICO

Nem vagyok a fiad?

De ki vagyok akkor, ki?

AZUCENA

(buzgón, mint aki saját tévedését akarja helyre igazítani.)

A fiam vagy!

MANRICO

Hiszen azt mondtad…

AZUCENA

Óh! Meglehet…

Mit vársz? Amikor eszembe jut az az iszonytató

dolog, elborult lelkem

bolond szavakat ad a számba… Anyád…

Gyöngéd anyád nem voltam-e mindig?

MANRICO

Tagadhatnám?

AZUCENA

Hogy még életben vagy, nem nekem

köszönheted-e? Éj idején, a pelillai

harcmezőre, ahol a hír szerint

elestél, nem mentem-e

eltemetni téged?

Kihunyó lelkedet

nem födözte-e föl, s kebledben

nem tartóztatta-e anyai szeretetem?

És mennyit ápoltalak,

hogy sok sebed begyógyítsam!

MANRICO (nemes büszkeséggel)

Melyeket a végzetes napon szereztem…

Ám mind itt vannak a mellyemen!  Egyedüliként

a már szétkergetett ezrek közül, az ellenséggel

szembe fordultam! Az aljas De Luna

rámrohant csapatával; elestem,

de vitézként estem el!

AZUCENA

Ez volt a köszönet

életéért, mit a gyalázatosnak

a párviadalban

te meghagytál! Milyen különös,

iránta érzett szánalom vakított el?

MANRICO

Óh, anyám! Ezt magam sem tudom megmondani!

Nem tudván kivédeni a kemény támadást,

már a földre került;

a magasban megvillant a csapás

melynek át kellett volna döfnie…

amikor egy rejtélyes mozdulattal megáll,

lehanyatlik a kezem…

Idegeimet hirtelen

jeges borzadás járja át;

miközben kiáltás száll a mennyekből,

s azt mondja nekem: „Meg ne sebezd!”

AZUCENA

Ám a hálátlannak lelkében

egy szó sem szólt a mennyekből!

Óh! Ha a végzet újra

harcba taszít az átkozottal,

teljesítsd, fiam, akár az Istenét,

teljesítsd az én parancsomat!

Ezt a pengét markolatig

szúrjad, döfjed a hitványnak szívébe!

MANRICO

Igen, esküszöm rá: ez a penge

a hitványnak szívébe fog merülni!

(Távoli kürtszó hallatszik.)

Ruiz elküldte a szokásos hírnököt!

Talán…

 (Ő is megfújja a vállán lévő kürtöt.)

AZUCENA

Bosszulj meg!

(Elgondolkodva marad, szinte tudomást sem véve a történésekről.)

Második jelenet

Előbbiek, HÍRNÖK

MANRICO (a hírnökhöz)

Lépj ide!

A harci események, mondd, folytatódnak?

HÍRNÖK

(Átad egy írást, Manrico olvasni kezdi)

Adjon választ a levél, mit neked hoztam!

MANRICO

„Castellor hatalmunkban van,

a herceg parancsa szerint neked kell

felügyelned a védelmet. Amint tudsz,

sietve jöjj!

Az est leszálltával,

halálod téves hírétől megcsalatva,

a közeli Szent Kereszt kolostorban

fátylat ölt Leonóra.”

(fájdalmasan felkiált)

Óh, jóságost Ég!

AZUCENA (összerezzen)

(Mi történt?!)

MANRICO (a hírnökhöz)

Sebesen menj a völgybe,

és készíts elő nekem egy lovat!

HÍRNÖK

Futok…

AZUCENA (közbelépve)

Manrico!

MANRICO

Sürget az idő…

Száguldj, várj rám a domb alján!

(A hírnök sietősen távozik.)

AZUCENA

Azt reméled, azt akarod…?

MANRICO

(Őt elveszítsem? Óh, szívszorító!

Elveszíteni azt az angyalt?!)

AZUCENA

(Magánkívül van!)

MANRICO

(Felhelyezi a mellvértet, kapja a köpenyét.)

Isten áldjon!

AZUCENA

Nem! Állj meg! Hallgass meg!

MANRICO

Eressz!

AZUCENA (parancsolóan)

Állj meg! Én beszélek hozzád.

Gyönge vagy még, hogy veszélyeknek tedd ki magad

vad és magányos utakon!

Esztelen, fel akarod fakasztani

keblednek be nem hegedt sebeit?

Nem, ezt el nem viselném…

A te véred az én vérem!

Minden kiontott csepjét

az én szívemből hullatod!

MANRICO

Egy pillanaton múlhat

szerelmem, reménységem!

Nem, sem a földnek, sem az Égnek

nincs elég ereje visszatartani!

Ah! El az útamból, anyám;

jaj neked, ha ittmaradok!

Lábad előtt látnád

fiadat belehalni a fájdalomba!

(Távozik, Azucena nem tudja tartóztatni.)

Harmadik jelenet

No. 7 – Ária

Oszlopcsarnokkal ellátott belső udvar egy félreeső helyen, Castellor közelében. Hátul fák. Éjszaka.

a GRÓF, FERRANDO és NÉHÁNY KÍSÉRŐJÜK óvatosan előmerészkedik – köpönygeikbe búrkolózva.

GRÓF

Minden elhagyatott, még a levegőben sem hangzik

a szokásos zsoltár…

Időben érkeztem!

FERRANDO

Merész dolog, óh, uram,

amibe belevágsz.

GRÓF

Merész bizony, amit ez a dühödt szerelem

és a sértett büszkeség

megkíván tőlem. Vetélytársam elesett,

vágyaim elől minden akadály elhárulni látszott;

új és még hatalmasabb támad:

az oltár! Óh, nem! Leonóra

nem lehet másé!

Leonóra az enyém!

Mosolyának egy villanása

a csillag fényét is legyőzi.

Szép orcájának ragyogása

új bátorságot tölt belém!

Ah! A szerelem, a szerelem, melyben lángolok

szóljon hozzá az érdekemben!

Egyetlen pillantásának napsugara oszlassa el

szívemnek háborgását!

(Megkondulnak a harangok)

Minő hang! Óh, egek!

FERRANDO

A kondítás

a szertartás közeledtét jelez.

GRÓF

Ah! Mielőtt elérne

az oltárhoz… Elragadjuk!

FERRANDO

Ah, óvatosan!

GRÓF

Hallgass!

Meg sem hallom… Menjetek! A bükkös árnyékában

bújjatok meg!

(Ferrando és a fegyveresek visszahúzódnak.)

Ah! Hamarosan

az enyém lesz! Egészen átjár a tűz!

(Aggodalmasan leskel abba az irányba, amerről Leonórának kell érkeznie, miközben Ferrando és a kíséret tagjai suttognak.)

FERRANDO, KÍSÉRET

Csak bátran! Menjünk! Rejtőzzünk

az árnyékban, titokban!

Bátran! Menjünk! Csönd!

Legyen meg az akarata!

GRÓF (túlhevülten)

Számomra, sorsdöntő óra,

siettesd pillanataidat,

az öröm, mely reám vár,

nem halandó öröm.

Egy ellenséges isten hiába

szegül szembe velem, még egy isten sem

rabol el tőlem, asszony!

(Lépésenként távolodva a kórussal együtt elrejtőzik a fák között.)

No. 8 – Finálé (III. felv.)

KÓRUS (a kolostorból)

Ah! Ha a tévelygés még elhomályosítja

óh, Éva lánya, szemed fényét,

a halálhoz közel, meglátandod,

hogy csak árnyék, csak álom volt,

sőt, egy álom árnya

a reménység idelent.

Jöjj, a fátyol takarjon el

minden emberi szem elöl;

világi gondolat vagy érzés

itt nem létezik többé.

Fordulj az Ég felé, s az Ég

megnyílik teneked!

Negyedik jelenet

LEONORA NŐI KÍSÉRETtel, INES, majd a GRÓF, FERRANDO, KÍSÉRETük, később MANRICO

LEONÓRA

Miért sírtok?

NŐK

Ah! Hát,

örökre itthagysz minket.

LEONÓRA

Óh, kedves barátnéim,

sem mosoly, sem reménység, sem virág

nem terem nekem a földön! Felé kell

fordulnom, aki az elesettek egyetlen

támasza, és a bűnbánó napok után

a kiválasztottak közé, elvesztett szerelmesemhez

juttathat újra egy napon. Töröljétek meg szemeteket,

és övezessetek az oltár elébe!

(befelé indulnak)

GRÓF (hirtelen előront)

Nem, soha!

NŐK

A gróf!

LEONÓRA

Jóságos Ég!

GRÓF

Számodra nincs másik oltár,

csak a nászi!

NŐK

Micsoda vakmerőség!

LEONÓRA

Esztelen! Hát ide jöttél?

GRÓF

Hogy megszerezzelek!

(Már éppen hatalmába kerítené Leonórát, ám közte és zsákmánya között, akár egy alvilágból támadó kísértet, ott terem Manrico.

Általános döbbent kiáltás.)

LEONÓRA
Elhiggyem… Elhihetem?

Téged látlak magam mellett?

Ez álom, ez látomás,

egy emberfeletti csoda!

A hirtelen, nagy

 boldogságot

el sem bírja elszorult szívem!

Te szálltál alá a mennyből,

vagy én vagyok veled a mennyben?

GRÓF

Hát, a holtak elhagyják

a halál örök birodalmát;

az én káromra elereszti

zsákmányát a pokol!

Ám, ha élted fonalát

nem is tudtam elszakítani

ha élsz, s ha élni vágysz,

menekülj tőle (Leonórától) és tőlem!

MANRICO

Sem az Égben nem jártam, sem

a pokolba vezető út rettentő ösvényén…

Az aljas pribékek halálos

csapásokat mérnek, ez igaz!

Ellenállhatatlan ereje

van az áradat hullámának!

Ám egy isten összezavarja a nyavajásokat!

Az az isten segít meg.

NŐK (Leonórához)

Az Ég, amiben bíztál,

megszánt téged.

FERRANDO, KÍSÉRET (a grófhoz)

A végzettel állsz szemben,

az védelmezi őt!

Ötödik jelenet

RUIZ - FEGYVERESEK hosszú sorával, előbbiek

RUIZ

Éljen Urgel!

MANRICO

Az én vitéz harcosaim!

RUIZ

Gyere!

MANRICO (Leonórához)

Kövess, te nő!

GRÓF (akadályozva)

Azt reméled?

LEONÓRA

Ah!

MANRICO (a grófhoz)

Megállj!

GRÓF (Kardot ránt)

Elvenni őt tőlem? Nem!

RUIZ, FEGYVERESEK (körbeveszik a grófot)

Félrebeszélsz!

FERRANDO, KÍSÉRET

Mit akarsz, uram?

(Ruiz emberei lefegyverzik a grófot.)

GRÓF

(elvakult dühvel)

Az értelem minden fényét elveszítettem.

LEONÓRA

(Megrémít…)

GRÓF

Tombol a szívem!

RUIZ, FEGYVERESEK (Manricóhoz)

Jer, a sors rádmosolyog!

FERRANDO, KÍSÉRET (a grófhoz)

Csillapodj! Nem gyávaság most engedni!

(Manrico magával viszi Leonórát, a grófot visszatartják; a nők a zárdába menekülnek.

Gyors függöny.)

HARMADIK FELVONÁS

A CIGÁNYASSZONY FIA

Első jelent

KATONÁK, ÍJÁSZOK, majd FERRANDO

Katonai tábor. Jobbra Luna grófjának díszes sátora, mely fölött a legfőbb katonai vezér jelvényével ellátott zászló leng. A távolban Castellor vára tornyosul. Mindenütt katonák csoportjai; némelyek játsszanak, mások fegyverüket tisztítják, jönnek-mennek; később a gróf sátrából kilép Ferrando.

No. 9 – Kórus

KATONÁK

Ma még kockát vetünk, nemsoká

egészen mással szórakoztatjuk magunkat!

MÁSIKAK

Ez a kard most meg van tisztítva a vértől,

rövidesen vér fröcsköli be.

(Íjászok nagy csapata vonul át a táboron.)

KATONÁK

A segítség, amit kértünk!

MÁSIKAK

Daliás megjelenésűek!

MIND

Castellor többé nem

verheti vissza a rohamot.

FERRANDO

Így van, vitéz barátaim.  Hajnalban

a kapitány szándéka szerint

minden oldalról megrohanjuk a várat.

Ott biztos a bőséges zsákmány,

több is, mint remélnénk!

Győzzetek, s a miénk!

MIND

Te táncba hívsz minket!

Felzeng, harsan a harci kürt,

harcba szólít, tusára, rohamra;

Holnap a lobogónkat

kitűzzük a magas vár fokára. (a paralelepipedon alakú lőrésekkel ellátott pártafalakra a magasban…)

Nem, ezidáig sohsem mosolygott

a győzelem boldogabb reménnyel!

Haszon és győzelem vár ott ránk,

zsákmány és dicsőség vár ott!

(Szétszélednek.)

Második jelenet

A GRÓF

(Kilép a sátorból, sanda pillantást vet Castellor felé.)

No. 10. – Jelenet és hármas

GRÓF

Vetélytársam karjaiban!  Ez a gondolat

üldöző démonként követ

mindenüvé! Vetélytársam karjaiban! Ám sietek,

éppen virrad a hajnal,

sietek és szétválasztom őket… Óh, Leonóra!

(Zajongás)

Harmadik jelenet

FERRANDO, előbbi

GRÓF

Mi történt?

FERRANDO

A tábor mellett

egy cigánynő ténfergett; felderítőinktől

megzavarva

futásnak eredt; attól tartva, hogy

egy nyomorult kém,

a nyomába eredtek…

GRÓF

Utolérték?

FERRANDO

Elfogtuk.

GRÓF

Te

láttad őt?

FERRANDO

Nem. A járőr

vezetője számolt be nekem

az esetről.

GRÓF

Itt van!

(Közeledő zaj.)

Negyedik  jelenet

Előbbiek, AZUCENA, megbéklyózott kezekkel, a FELDERÍTŐKtől vezettetve, további KATONÁK kíséretében

FELDERÍTŐK

Előre, óh, boszorkány, előre!

AZUCENA

Segítség! Eresszetek! Óh, ti dühöngők,

mi rosszat tettem?

GRÓF

Közelebb!

(Azucenát a gróf elé vonszolják.)

Felelj nekem,

és ne merj hazudni!

AZUCENA

Kérdezz!

GRÓF

Hova mégy?

AZUCENA

Nem tudom.

GRÓF

Mit?

AZUCENA

Cigányasszony szokása

cél nélkül vinni

kóborló lépteit,

fedele az égbolt,

hazája a nagyvilág.

GRÓF

És honnan jössz?

AZUCENA

Biscayából, ahol mostanáig

a kopár hegyek adtak hajlékot.

GRÓF

(Biscayából!)

FERRANDO

(Mit hallok! Mily gyanú…!)

AZUCENA

Szegény napokat láttam,

mégis elégedett voltam helyzetemmel,

fiam volt egyetlen reménységem…

Elhagyott! Elfelejtett, a hálátlan!

Magányosan bolyongok,

hogy megtaláljam azt a fiút,

azt a fiút, aki szívemnek

oly rettenetes szenvedést okozott,

akit annyira szeretek,

amennyire anya a földön még soha!

FERRANDO

(Az arca!)

GRÓF

Mondd, régen

eljöttél azok közül a hegyek közül?

AZUCENA

Régen, igen.

GRÓF

Emlékszel

egy kisgyerekre, grófi sarjra,

akit elraboltak kastélyából,

tizenöt esztendeje, és oda vitték?

AZUCENA

És te, mondd… Ki vagy?

GRÓF

Az elraboltnak fivére.

AZUCENA

(Ah!)

FERRANDO

(Észrevéve Azucena rosszul palástolt riadalmát)

(Igen!)

GRÓF

Nem hallottál

hírt róla?

AZUCENA

Én? Nem. Engedd,

hogy fiam nyomát kutassam!

FERRANDO

Maradj, elvetemült!

AZUCENA

(Jaj, nekem!)

FERRANDO

Lásd,

aki a gyalázatos, borzasztó tettet

elkövette…

GRÓF

Folytasd!

FERRANDO

Ő az!

AZUCENA (csendben Ferrandóhoz)

(Hallgass!)

FERRANDO

Ő az, aki a gyermeket

elégette!

GRÓF

Ah! Álnok!

KÓRUS

Ő az!

AZUCENA

Hazudik…

GRÓF

Sorsod elől

most nem menekülsz el!

AZUCENA

Hajh…!

GRÓF

Szorosabbra

azt a gúzst!

(A katonák teljesítik.)

AZUCENA

Óh! Istenem! Óh, Istenem!

KÓRUS

Ordíts csak!

AZUCENA (kétségbeesetten)

S te nem hallasz,

óh, Manrico, óh, fiam?

Nem sietsz szerencsétlen

anyád segítségére?

GRÓF

Igaz lehet?

Manrico anyja?

FERRANDO

Reszkess!

GRÓF

Óh, sors! Az én hatalmamban!

AZUCENA

Jaj, lazítsatok, ti kegyetlenek,

fájdalmas kötéseimen…

Ez az irgalmatlan  kínzás

lassú halál…

Gonosz atyának

még galádabb fiacskája,

reszkess! Él a nyomorultak Istene,

és Isten meg fog büntetni!

GRÓF

A te ivadékod, te alávaló cigánynő,

ő, az az áruló?

A te kínzásoddal

szíven üthetem őt is!

Öröm szállja meg keblemet,

milyet szóval ki sem fejezhetni!

Fivérem hamvai

általam bosszúltatnak meg!

FERRANDO, KÓRUS

Te aljas, hamarosan

máglyát látsz emelkedni, óh, igen!

Nem csupán a földi tűz

lesz a büntetésed!

A pokol lángjai

örökös máglyát jelentenek számodra;

ahol bűnhődni és égni

fog a lelked!

(A gróf intésére a katonák magukkal hurcolják Azucenát. A gróf a sátrába megy, Ferrando követi.)

Ötödik jelenet

Terem Castellor kápolnája mellett, a háttérben erkéllyel.

MANRICO, LEONORA és RUIZ

No. 11 – Ária

LEONORA
Mily harci zajt hallottam az imént?

MANRICO

Komoly veszély van! Fölösleges

titkolózni!

Holnap hajnalban

támadni fognak minket.

LEONOR

Jaj, nekem! Mit mondasz?

MANRICO

Ám ellenségeinket

le fogjuk győzni… Mi is vagyunk olyan

vakmerők, mint ők, van kardunk és bátorságunk!

(Ruiznak)

Te menj, a hadi készületeket

– rövid távollétemben – rád bízom!

Semmi nem maradhat el!

(Ruiz távozik)

Hatodik jelenet

MANRICO és LEONORA

LEONORA

Mily szomorú fény ragyog

a mi nászunkra!

MANRICO

Ugyan, a gyászos gondolatot

oszlasd el, kedvesem!

LEONORA

Megtehetem?

MANRICO

Szerelem… Határtalan szerelem

szól e pillanatban szívedhez.

Ah! Igen, szerelmem, azáltal, hogy

én a te, s te az én hitvesem leszel,

lelkem még rettentehetetlenebbé válik,

karom még erősebbé;

Ám, ha sorsomnak lapjain

írva vagyon,

hogy az áldozatok között

kardtól ledöfve kell maradnom,

utolsó leheletemig

rád gondolok majd,

és – csak megelőztelek a mennyben –,

úgy tűnik majd számomra a halál!

(Megszólal a közeli kápolna orgonája.)

Misztikus hangok árja

tisztán száll szívünkre.

Jöjj, a templom oltára megnyitja nekünk

a szűzi szerelem boldogságát!

(Mialatt boldogan indulnak a templom felé, váratlanul berohan Ruiz.)

RUIZ

Manrico!

MANRICO

Mi az?

RUIZ

A cigánynő…

Jer, lásd béklyóban!

MANRICO

Óh, Istenem!

RUIZ

A kegyetlenek kezétől

meggyújtva már a máglya…

MANRICO

(Az erkélyhez lépve)

Óh, Egek! Tagjaim megremegnek…

Felhő takarja el a szememet!

LEONORA

Te reszketsz!

MANRICO

Meg kell lennie! Tudd meg! Én vagyok…

LEONORA
De hát, ki?

MANRICO

A fia!

Ah! Hitványak! A kegyetlen látványtól

szinte eláll a lélegzetem…

Szedd össze a mieinket, siess,

Ruiz… Menj! Gyere vissza! Száguldj!

(Ruiz távozik)

Annak a máglyának rettenetes lángja

minden idegszálamat feltüzelte, lángra gyújtotta!

Aljasok, oltsátok el azt, avagy én hamarosan

a ti véretekkel oltom el…

Fia voltam már mielőtt megszerettelek,

a te szenvedéset sem tud visszatartani.

Szerencsétlen anyám, sietek, hogy megmentselek,

vagy, hogy legalább veled rohanjak a halálba!

LEONORA

Nem tudom elviselni e gyászos csapásokat!

Óh, mennyivel jobb lenne meghalni!

(Ruiz visszatér fegyveresekkel.)

RUIZ, FEGYVERESEK

Harcra, harcra! Itt vagyunk, hogy

küzdeni siessünk melletted, vagy veled haljunk!

(Manrico sietve távozik Ruizzal és a fegyveresekkel, miközben a távolból fegyvercsörgés és harci zaj hallatszik.)

NEGYEDIK FELVONÁS

A KIVÉGZÉS

Első jelenet

RUIZ, LEONORA

Az Aljafería-palota egyik szárnyánál.

A sarkon vártorony rácsos ablakokkal.

Vaksötét éjszaka. Két köpönyegbe búrkolódzott alak érkezik: Ruiz és Leonora.

No. 12 – Jelenet és ária

RUIZ (halkan)

Megérkeztünk; ez a torony, ahol az állami

foglyok sínylődnek… Óh, a boldogtalant

ide hurcolták!

LEONORA

Eredj,

hagyj magamra, ne aggódj értem…

Talán meg tudom menteni.

(Ruiz távozik.)

Értem félni? Biztos,

gyors menedékem van.

(Tekintetét egy ékkőre függeszti, amely jobb kezét díszíti.)

E sötétbe búrkolódzott éjszakán

melletted vagyok, és te nem tudsz róla…

Síró szél, mely körülöttem susogsz,

óh, vidd el hozzá irgalmasan sóhajaimat!

A szerelemnek rózsás szárnyain

indulj, fájdalmas sóhaj,

a szerencsétlen fogolynak

vigasztald gyötrődő elméjét!

Mint a reménység fuvallata

szállj abba a szobába,

ébreszd fel emlékét

a szerelmes álmoknak!

De, jaj, ne beszélj neki óvatlanul

szívem kínjairól!

(Megszólal a lélekharang.)

HANGOK BENTRŐL

Irgalmazz a léleknek, mely indul már 
az útra, ahonnan nincs visszatérés,

irgalmazz neki! Isteni jóság,

ne legyen a pokol birodalmának martaléka!

LEONORA

Ez a hang, ezek a gyászos, ünnepélyes imádságok

komor rettegéssel töltik meg a levegőt!

A szorongás, mely egészen eltölt, megdermeszti

ajkamon a lélegzetet, a szívben a dobbanást!

(Elgondolkodva áll néhány pillanatig, aztán magához tér, s indulni akar, ekkor sóhaj kél a toronyból, és szomorú hang hallik; megáll.)

MANRICO (hangja a toronyból)

Ah, a halál mindig

késve érkezik

annak, aki vágyik meghalni!

Isten veled, Leonora!

LEONORA

Óh, egek! Úgy érzem, összeesem!

HANGOK BENTRŐL

Irgalmazz a távozás előtt álló

léleknek, amelyik nem tér többet vissza!

Irgalmazz neki, isteni jóság,

ne legyen a pokol birodalmának martaléka!

LEONORA
Mintha a rettenetes toronyban, ah,

a sötétség szárnyain a halál suhanna!

Jaj! Talán e kapuk csak akkor nyittatnak meg,

amikor ő már hideg tetem lesz csupán!

MANRICO (a toronyból)

Véremmel fizetek

a szerelemért, melyet irántad éreztem!

Ne felejts el engem!

Leonora, Isten veled!

LEONORA
Téged, téged elfeledni?!

Meg fogod látni, hogy a földön az én

szerelmemnél nincsen nagyobb erő!

Kíméletlen harcban legyőzi a végzetet,

s magát a halált is legyőzendi!

Vagy életem árán is

megváltom a te életedet,

vagy véled mindörökre egyesülve

a sírba szállok.

Második jelenet

GRÓF, KÍSÉRŐK

Ajtó nyílik, a gróf lép ki rajta és néhány követője. Leonora félrehúzódik.

No. 13 – Jelenet és kettős

GRÓF

Hallottátok? Amint hajnalodik,

vérpad a fiúnak, máglya az anyának.

(a kísérők belépnek a toronyba.)

Talán visszaélek a teljhatalommal,

amivel a herceg felruházott! Ide juttatott

végzetem asszonya! Hova tűnhetett?

Bevettem Castellort, hír sincsen

felőle, hiábavaló volt

oly sok kutatás!

Ah! Hol vagy, kegyetlen?

LEONOR (előlép)

Előtted.

GRÓF

Mily hang! Hogyan! Te vagy az, nő?!

LEONORA

Láthatod.

GRÓF

Miért jössz?

LEONORA

Ő már közel van

a végórához, s te ezt kérdezed?

GRÓF

Merészkedtél…?

LEONORA

Óh, igen; kegyelmet

kérek a számára…

GRÓF

Mit?! Képzelegsz!

Én szánjam meg a riválisomat?

LEONORA

Az irgalmas Isten suggalja…

GRÓF

Csak a bosszú az én istenem… Menj!

LEONORA

(kétségbeesetten a gróf lába elé veti magát)

Lásd, a keserű könnyek

folyóként patakzanak a lábadnál!

Nem elég a könny? Ontsd ki,

idd a véremet!

Taposd meg holttestemet,

de mentsd meg a trubadúrt!

GRÓF

Ah! A méltatlan alaknak meg akarom

keseríteni a sorsát,

ezernyi ádáz gyötrelem közepette

megszázszorozni halálát;

minél jobban szereted, annál rémesebben

lángol fel haragom.

(Indulni akar, Leonora belecsimpaszkodik.)

LEONORA

Gróf!

GRÓF

Nem hagyod abba?

LEONORA

Kegyelem!

GRÓF

Nem tudsz olyan árat kínálni,

hogy ezt elérhesd! Hordd el magad!

LEONORA
De egyet tudok… Egyetlenegyet!

És azt felajánlom neked.

GRÓF

Mondd, mi az az ár, beszélj!

LEONORA

(fájdalmasan égre emeli a jobbját)

Én magam!

GRÓF

Egek! Azt mondod…?

LEONORA
És be is fogom

tartani ígéretemet.

GRÓF

Teljesül az álmom?

LEONORA
Nyisd meg nekem

az utat e falak között…

Hogy beszélhessek vele… hogy az áldozat

elszökhessen; és a tied vagyok.

GRÓF

Esküdj!

LEONORA
Esküszöm az Istenre, aki

lelkembe lát!

GRÓF

Hahó!

(A gróf a torony kapujához siet, ahol megjelenik egy őr; míg a gróf annak fülébe suttog, Leonora beszippantja a gyűrűbe zárt mérget.)

LEONORA
(A tied leszek, de hideg, lélektelen holttestként.)

GRÓF (Leonorához)

Ő élni fog!

LEONORA
(Felemeli szemét, amit az öröm könnyfátyola takar)

(Élni fog! Nem ujjonghatok,

nem szólhatok, Uram!

Ám a heves szívdobogással

hálát ad neked a szívem!

Feltartóztathatatlan végemet immár

örömmel telve várom…

Haldokolva elmondhatom neki:

én mentettelek meg!)

GRÓF

Mit beszélsz magadban? Fordulj felém!

Beszélj felém újra,

vagy képzelgésnek hiszem,

amit eddig hallottam…

Te az enyém! Te az enyém! Ismételd meg!

Nyugtasd meg a kétkedő szívet!

Ah! Alig hiszem,

amit tőled hallottam!

LEONORA

Menjünk!

GRÓF

Megesküdtél, gondolj rá!

LEONORA

Szent a fogadalmam!

(Belépnek a toronyba.)

Harmadik jelenet

AZUCENA, MANRICO

Rémisztő börtön. Az egyik szegletben rácsos ablak, a háttérben ajtó. A boltozatos mennyezetről bágyadt fényű lámpa lóg. Azucena egy durva pokrócon hever; Manrico közvetlenül mellette ül.

No. 14 – Záró finálé

MANRICO

Anyám, nem alszol?

AZUCENA

Többször is híttam,

ám kerüli szememet az álom… Imádkozom…

MANRICO

A hideg levegő gyötri

a tagjaidat talán?

AZUCENA

Nem, csak elmenekülnék

ebből az élőknek szánt sírveremből,

mert úgy érzem, megfulladok, amint levegőt veszek…

MANRICO (kezeit tördelve)

Elmenekülni!

AZUCENA (fölkelve)

Ne szomorkodj!

A kegyetlenek már nem árthatnak nekem.

MANRICO

Ah! Hogyhogy?

AZUCENA

Látod? Sötét kézjegyét

már homlokomra nyomta

a halál ujja!

MANRICO

Jaj!

AZUCENA

Egy néma,

kihűlt holttestet találnak! Sőt,

egy csontvázat!

MANRICO

Hagyd abba!

AZUCENA

Nem hallod? Emberek közelednek…

A hóhérok…  A máglyára akarnak

hurcolni… Védd meg anyádat!

MANRICO

Biztos lehetsz,

senki nem jön…

AZUCENA

(ügyet sem vetve Manricóra, iszonyodva)

A máglya!

Rettenetes szó!

MANRICO

Óh, anyám! Óh, anyám!

AZUCENA

Egy napon ádáz csapat öreganyádat a máglyára

vezette… Nézd a rettenetes lángot!

Már eléri őt! Már lángol a haja,

az égre szikrázik!

Tekintsd a szemét,

kifordul az üregéből! Jaj! Ki szabadít meg

e kegyetlen látványtól?

(Felzaklatva roskad Manrico karjaiba.)

MANRICO

Ha még szeretsz, ha a fiú

hangja hatással van anyja szívére,

a lélek rettegései elől

az álomban keress menedéket, pihenj és nyugodj meg!

(A pokróchoz vezeti.)

AZUCENA

Igen, a fáradtság legyűr, óh, fiam…

Békésen lehúnyom a szememet…

Ám, ha a máglya rettentő lángja

fellobogni látszik, akkor ébressz fel!

MANRICO

Pihenj, óh, anyám! Az Isten küldjön rád

kevésbé szomorú képeket álmodban!

AZUCENA (félálomban)

Hegyeinkbe… visszatérünk…

Az egykori békét… élvezzük ott…

Te énekelsz… lantodon játszol…

békés álomban alszom majd én!

MANRICO

Pihenj, óh, anyám! Én meghajolva és némán

az ég felé fordítom elmémet.

(Azucena elalszik, Manrico mellette térdepel.)

Zárójelenet

előbbiek, LEONORA, majd a GRÓF, PRIBÉKEK

Megnyílik az ajtó, belép Leonora, előbbiek, végezetül a gróf fegyveres kísérettel.

MANRICO

Egek! Nem csal meg a félhomály?

LEONORA

Én vagyok, Manrico!

MANRICO

Óh, Leonorám!

Ah, megadod nekem, irgalmas Isten,

ezt a nagy örömet mielőtt meghalnék?!

LEONORA

Te nem halsz meg! Megmentésedre jöttem!

MANRICO

Hogyhogy? Mentésemre? Igaz lehet?

LEONORA

Isten veled!

Ne tétovázz! Siess! Távozz!

(Az ajtó felé mutat.)

MANRICO

S te nem jössz?

LEONORA

Maradnom kell!

MANRICO

Maradnod?

LEONORA

Jaj, menekülj!

MANRICO

Nem!

LEONORA

(az ajtó felé akarja tuszkolni)

Jaj neked, ha késel!

MANRICO

Nem!

LEONORA
Az életed…!

MANRICO

Nem törődöm vele…

Te nő, nézz csak rám!

Kitől szerezted… és milyen áron?

Nem akarsz beszélni? Rettentő megvilágosodás!

A vetélytársamtól! Értem… Megértettem…!

Eladtad ezt a nyomorúságos szerelmet…

Eladtad a szívet, amit nekem esküvel ígértél!

LEONOR

Óh, mennyire elvakít téged a harag!

Óh, mennyire igazságtalan, kegyetlen vagy velem!

Higgy nekem… Menekülj, vagy véged van,

az ég sem menthet meg!

(Leonora Manrico lába elé zuhan.)

AZUCENA (álmában)

Hegyeinkbe… visszatérünk…

Az egykori békét… élvezzük ott…

Te énekelsz… lantodon játszol…

békés álomban alszom majd én!

MANRICO

Tűnj el innen!

LEONORA

Ne zavarj el…

Látod? Lankadva, elnyomottan, erőtlenül…

MANRICO

Menj! Irtózom tőled!

Megátkozlak…

LEONORA

Ah, hagyd abba!

Nem átkoznod, imádkoznod

kellene értem Istenhez

ezen az órán!

MANRICO

Borzongás járja

át a keblemet.

LEONORA (hasraesik)

Manrico!

MANRICO (sietve fölemeli)

Asszony, tárd föl előttem…

Mondd el!

LEONORA

A halál van kebelemben…

MANRICO

A halál!

LEONORA

Ah, a méreg

gyorsabban hatott,

mint gondoltam…!

MANRICO

Óh, mennykő!

LEONORA

Érzed? Hideg a kezem…

(mellkasához nyúl)

Ám itt… Itt rettenetes tűz

lángol…

MANRICO

Mit tettél? Óh, egek!

LEONORA

Mintsem máséként éljek,

a tiedként akartam meghalni…!

MANRICO

Esztelen! S én ezt az angyalt

merészeltem átkozni!

LEONORA

Nem bírom tovább!

MANRICO

Jaj, boldogtalan!

(Belép a gróf, megáll a küszöbön.)

LEONORA

Eljött a pillanat! Meghalok…

(Búcsúzóul megszorítja Manrico kezét)

Manrico! Most a te kegyelmedet …

kérem… mennyek ura…

Mielőtt… másé lennék…

A tiedként … akartam meghalni!

(Meghal.)

GRÓF

(Ah! Be akart csapni engem,

és meghalni érte!)

(Manricóra mutatva a fegyvereseknek)

Hurcoljátok a vérpadra!

MANRICO

(a fegyveresek között távozóban)

Anyám! Óh, anyám, Isten veled!

AZUCENA (felébredve)

Manrico! Hol van a fiam?

GRÓF

A halálba rohan…

AZUCENA

Ah, állítsd meg! Hallgass rám!

GRÓF

(Az ablakhoz rángatva Azucenát)

Látod?

AZUCENA

Egek!

GRÓF

Vége!

AZUCENA

Ő volt az öcséd!

GRÓF

Ő?! Micsoda borzalom!

AZUCENA

Bosszulva vagy, óh, anyám!

GRÓF (elszörnyedve)

S én még élek!

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása