2014. október 14., kedd

Tutino: A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK (nyers)







A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK
(Le braci)

Opera egy felvonásban

Márai Sándor azonos című kisregénye alapján
szövegét és zenéjét írta:
Marco Tutino

SZEREPLŐK:

KRISZTINA…………………….……..……szoprán
NINI………………………………….…...…alt
a fiatal KONRÁD …………………….…… tenor
a fiatal HENRIK ………….………………...bariton
KONRÁD………………………………...…bariton
HENRIK…………………………………….basszus

Játszódik egy kastélyban, a Kárpátok alján, 1940-ben



1940. Egy kastély terme a Kárpátok lábánál. Az öreg ezredes (Henrik) karosszékben ülve levelet olvas. Ölébe ereszti, majd hangosan maga elé beszél.


HENRIK
Hát visszajött. Végtére visszajött.
Ezernyolcszázkilencvenkilenc, július másodika, ez volt a vadászat napja. Negyvenegy év, és hány nap? Negyvenhárom. Sok idő telt el.

Henrik ezüstkolompot vesz fel a kis asztalról, és csenget. Belép Nini, a kilencvenegy-éves házvezetőnő.

Ülj le, Nini! Itt van a városban.

NINI
Tudom.

HENRIK
A Fehér Sasban szállt meg. Este eljön, itt vacsorázik. Újra látni akarja ezeket a helyszíneket. Mit gondolsz, lehet?

NINI
Lehet. Úgy legyen, mint utolszor?

HENRIK
Egészen úgy.

NINI
Ígérd meg, hogy nem izgatod magad.

HENRIK
Megígérem.

NINI
Aztán vége?

HENRIK
Igen.

Nini fölkel és kimegy. Henrik fölveszi a levelet, vet még rá egy pillantást, aztán egy fiókba helyezi.

Először a sértődés. Később a várakozás, és most… a bosszú.
Már nem emlékszem hogyan enyészett el a harag. Az idő múlásával az arcok elhalványulnak, nem marad más belőlük, csak egy lenge árny, valamilyen homályos ösvény a szívben. Kísértetek…
De egyszer csak fény vetül ezekre az arcokra, és amit éreztél újra felélénkül, és a távolság megtelik mozdulatokkal, távoli hangokkal, titkos fájdalmakkal. Két barát, sziámi ikrek, mi több: cinkosok az élet meglopásában…
 Most újraéled a múlt, s véle együtt a tudás bizonyossága. Tudni akarom az igazat.


A szín elsötétül.
Amikor újra kivilágosodik, két csupasz pengével párbajozó ifjú ront be. Az egyikük felülkerekedik, a másik sebesülten, fáradtan húzódik félre. Ekkor egy harmadik fiatalember érkezik sietve.


a fiatal HENRIK
Megsebesültél?

A fiatal KONRÁD
Semmiség. Karcolás…

a fiatal HENRIK
Mi okkal párbajoztatok?

A fiatal KONRÁD
Rákényszerített…

a fiatal HENRIK
Szólnod kellett volna; bizonyos dolgokat hagyj rám!

A fiatal KONRÁD
Igazad van… Apád is megmondta, emlékezel?
„Konrád soha nem lesz igazi katona.”

A fiatal HENRIK
Miért mondta ezt neked?

A fiatal KONRÁD
„Másféle ember.” Így mondta. Apám, anyám, te láttad őket. Az egyenruha, a kollégiumi díj, a színházjegyek, a pincérek borravalója… Mindezekért hónapokig nem esznek húst…

A fiatal HENRIK
Nem tudtam…

A fiatal KONRÁD
Eladták a jószágot, a földet, a házat.
Nem maradt nekik semmi. Az én szeretetemért, egy olyan életért, amilyen a tiéd, a testőr úri fiáé…

A fiatal HENRIK
Bocsáss meg!

A fiatal KONRÁD
Te nem tehetsz róla. Nehéz nekem így élni. Ez nem az én életem, mintha nem volnék a magamé; és a mozdulataim megállnak a levegőben, miközben azt kérdem magamtól, helyesen cselekszem-e, mibe kerül ez nekik. Huszonkét év lemondás… Már kívántam a halálukat.

A fiatal HENRIK
Értem.

A fiatal KONRÁD
Egyedül a zene… Csak ahhoz nincs szükségem senkire. Egyedül azzal tudok másféle ember lenni…

A múlt eltűnik, visszatérünk a kastélyterembe. Az ezredes esti öltözetben, Nini segít neki.


NINI
Nem akarod, hogy visszategyük a képet a helyére?

HENRIK
Megvan még? Azt hittem, elégetted.

NINI
Nincs semmiféle értelme elégetni képeket.

HENRIK
Az ő arcképe… Igen, helyezd vissza!

Henrik alaposan szemügyre veszi a környezetet.

Ez a karosszék jobboldalt állt. Konrád itt ült, a tűz mellett. Krisztina szemben, anyám helyén. A kristályváza tele volt dáliával.

NINI
Mit akarsz attól az embertől?

HENRIK
Az igazat.

NINI
Tudod jól…

HENRIK
Tudom a történteket.

NINI
Valamit még meg kell tudnod. Mikor Krisztina haldoklott, téged hívott. Azért mondom ezt, hogy tudjad ma este…

HENRIK
A gyertyák! Igen, ez hiányzott! A kék asztali gyertyák. Hozzátok be! Hadd égjenek, csonkig… Most menj!

Nini kimegy. Az ezredes az íróasztal fiókjából elővesz egy régi forgópisztolyt. Vizsgálja, ellenőrzi, működőképes-e, aztán visszateszi a helyére. Leül a szoba egyik sarkában.
Újraéled a múlt.
A szoba megtelik vendégekkel, egy koncert közönségével. Egyik oldalon Konrád beszélget egy fiatal hölggyel, Krisztinával, majd odébb megy, felindultnak látszik. Henrik lép a lányhoz.

A fiatal HENRIK
Valami baj van?

KRISTINA
Miért?

A fiatal HENRIK
Zavartnak tűnik.

KRISZTINA
Talán a koncert miatt, talán a várakozás…

A fiatal HENRIK
Mit mondott?

KRISZTINA
Semmit, igazán. Ne aggodalmaskodj, szerelmem! Tudod, milyen Konrád.

A fiatal HENRIK
Tudom, milyen. De gyakran kérdem magamtól, milyen vagy te?

A fiatal KONRÁD
(A közönséghez beszélve)
Chopin Polonéz-fantázia. Az apja francia volt, az anyja lengyel. Távoli rokonom. Bécsben keringőt játszanak, de ez a zene más; felébreszti a szenvedélyeinket, és a bűntudatot. Félelmet kelt.

A múlt elenyészik.
Felnyílik a társalgó ajtaja, keretében megjelenik egy öregember.

KONRÁD
Látod? Eljöttem.

HENRIK
Soha nem kételkedtem ebben.

Nagyon udvariasan kezet szorítanak.

Honnan jössz?

KONRÁD
Nagyon messziről… Odalent az ember lassan kuruzsló lesz. Láz, önkívület, a szenvedés befészkeli magát a vérbe, a szívbe, mint valami kábítószer, a feledés… A trópusból nem lehet kigyógyulni.

HENRIK
És Bécs? Elfeledted?

KONRÁD
Bécsben szegény voltam, de volt egy barátom… Ez a titokzatos kötődés megszűnt azzal a világgal. Azért a világért érdemes volt életet, halált elviselni. Most nem marad más, mint messzire menni.

HENRIK
Hová?

KONRÁD
Az időben.

HENRIK
Ez a világ számomra él, akkor is, ha nincs többé. Felesküdtem rá, hű maradok.

KONRÁD
Tudom. Te valódi katona maradtál.

Felemelik poharaikat, néma köszöntéssel kiisszák.

Mikor halt meg Krisztina?

Sötét.
Mikor a szín kivilágosodik, ugyanazon szalonban vagyunk – negyvenegy esztendővel korábban. Krisztina a tűz mellett ül elgondolkodva.

Konrád megérinti Krisztina vállát.

KRISZTINA
Te vagy?

A fiatal KONRÁD
(könyvet ad át neki)
Ajándékot hoztam neked.

KRISZTINA
Köszönöm, nem kellett volna…

A fiatal KONRÁD
Olvasd el! A trópusokról szól.

KRISZTINA
Nem változott az elhatározásod…

A fiatal KONRÁD
Nem. Ő hol van?

KRISZTINA
Hamarosan itt lesz.

A fiatal KONRÁD
Hamarosan.

KRISZTINA
Nagyon hamar…

A fiatal KONRÁD
A vadászat holnap…

KRISZTINA
Minden kész.

A fiatal KONRÁD
Krisztina…

KRISZTINA
Hallgass!

Belép Henrik.

A fiatal HENRIK
Micsoda szép este! Láttátok a csillagokat? Tökéletes napnak ígérkezik a holnapi. Milyen komolyak vagy…
Valami baj van?

A fiatal KONRÁD
Semmi. Ha megengeditek, rögvest hazamennék. A vadászaton nem szabad fáradtnak lennem.

A fiatal HENRIK
Jól van. Holnap találkozunk!

A fiatal KONRÁD
Jó éjszakát!

A fiatal HENRIK
Egy ideje megváltozott. Valamit titkol.

KRISZTINA
Olyan rég itt vagyunk, ebben az erdőben, a sűrűben, ahol folyton csapda vár ránk. Henrik, menjünk el innen! Vigyél a tengerhez, fáradt vagyok a hidegtől, ettől a metsző széltől, a néma éjszakáktól.
Táncolni szeretnék, embereket, zajt, gondtalanságot! Menjünk el innen, holnap…!

A fiatal HENRIK
Holnap? Hogyan tehetnénk? Ígérem, hogy hamarosan elmegyünk innen. De nem holnap.

KRISZTINA
Ahogy akarod.
(fogja a könyvet, és tüntetőleg olvasni kezd.)

A fiatal HENRIK
Mit olvasol?

KRISZTINA
Konrád ajándékát.

A fiatal HENRIK
„Trópusok”. Kedves gondolat tőle.

Sötét.
A múlt eltűnik.

A szalonba visszatér a két öreg, Henrik és Konrád, beszélgetnek.

HENRIK
Azon a reggelen – emlékezel?  –, vadásztunk, mi ketten. A magyar nyelvben összecseng és egymásból következik a két szó: ölés és ölelés… A vadász nem a zsákmányért öl. A pillanat volt ez, mikor az éjszaka elválik a nappaltól. Szétnyílik a világ függönye. A távolban egy szarvas haladt át az erdei úton. Mint a tigris mielőtt ugrana, mint a maráshoz fölegyenesedő kígyó, mint az áldozatára lecsapó sólyom, mondd meg nekem, Konrád: nem ezt a beteges vágyat érezted te is, amikor az erdőben fölemelted a puskát, hogy… megöljél?

Sötét.
A helyszín ugyanaz, amelyben a fiatal Konrád a zongoránál szerepelt. A három fiatal, Henrik, Konrád és Krisztina kacagva érkezik egy másik teremből, ahol éppen ünnep van. Mindhárman álarcot viselnek.

A fiatal KONRÁD
Legyen hát, föláldozom magamat: én veszem feleségül.

A fiatal HENRIK
Nincs mit tenni, kedvesem!

KRISZTINA (nevetve)
Mennyire különböztök! Azt kérdem magamtól: hogyhogy nem gyűlölitek egymást?

A fiatal KONRÁD
Gyűlölni egymást… Nem történhet meg, míg az élet próbára nem tesz minket.

A fiatal HENRIK
Ostobaság!
(poharat emel)
Miránk!
Hogy az idő gazságai meghátráljanak, s barátságunk ilyen maradjon!

KRISZTINA, A fiatal KONRÁD
Ilyen maradjon!

A fiatal HENRIK
A szeretet, a bizalom, az öröm, a gazdagság
tudom, nem fog eltűnni.
Nagy ajándék, amit most kaptam…
Ez az előny, amit a sors nekem szánt,
amit a sors nekem szánt.
A fiatal KONRÁD
A gőg, a tartózkodás, a zene, a tehetség
hova juttatnak?
Valaki vagyok, aki nem szeretnék lenni,
ez a gyötrelem, amit a sors nekem szánt,
amit a sors nekem szánt.
KRISZTINA
Mily különös pillanat, már távolinak tűnik.
Hova juttatnak?
Talán fogadalmam félelme,
ami egy szorongató sorsba zár,
ami szorongató sorsba zár.

Jelenet az ősbemutatóról.


A múlt eltűnik.
Ismét a két öregember, egymással szemben, a kastélyteremben.

HENRIK
Nem válaszolsz? Talán túl sok idő telt el… Amikor ölni akarsz, nem elég csak célozni. Emlékszel a pillanatra?

KONRÁD
Igen.

Konrád visszaemlékezése alatt a szín mélyén megelevenednek a történtek, akár egy patomímjátékban.

Csöndben érkeztünk az erdő mélyére.  Hirtelen feltűnt egy gyönyörű szarvas. Válladon céloztam, elég egy észrevétlen mozdulat, megváltozik a célpont. Így maradtunk, mozdulatlanul, egy végtelen pillanatig, figyelve, aminek meg kell történnie. Aztán az állat összerezzent, és egy ugrással eltűnt. Elmúlt a végzetes pillanat. Ekkor leereszthettem a fegyvert, vagy…

HENRIK
Vagy? Micsoda tökéletes helyzet! Tanúk nélkül, semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy te halálosan gyűlöltél… Hacsak… az ő naplója nem.

A múlt megelevenedik.


Krisztina egyedül, a kastély egyik szobájában. Naplót ír.

KRISZTINA
Tizenöt éves voltam, te voltál a legszebb férfi, akit valaha láttam. Anyám már meghalt, apám beteges.
Vigyél magaddal, gondoltam, mi egyformák vagyunk, mi ketten. A zene, séta hajnaltájt, egy virág illata és színe… Mennyire szerettem élni!
Vigyél magaddal, gondoltam, mi egyformák vagyunk, mi ketten. És te, akár egy kutya, amelyik zsákmányt visz, lába elé terítettél.
Gyáva vagy, Konrád.

HENRIK
Gyáva vagy, Konrád!

Újból a két öreg beszélget, a jelenben.

A vadászatot követő naptól eltűntél. Mindenütt kerestelek, de semmi. Nem fárasztlak?

KONRÁD
Egyáltalán nem. Mondd tovább!

HENRIK
Nem azért vagyunk itt, hogy megtudjam, szeretted-e a feleségemet, vagy ő szeretett-e téged. Más a kérdés.

KONRÁD
Mi, egészen pontosan?

HENRIK
Hol a határ ember és ember között? Hol az árulás határa? És végül: mi az én bűnöm (mindebben)? Mi az én bűnöm…? Minden megtörtént aznap. Te eltűntél. Krisztina nem beszélt többé. A bosszú, az én bosszúm ezért vagyok itt. Annak köszönhetem, hogy van még erőm megtudni az igazat. Ez az én bosszúm. És most felelni fogsz.

KONRÁD
Lehet, hogy igazad van. Ha tudok, felelek.

Belép Nini.

NINI
Kész a vacsora. Felszolgáljam?

Visszatér a múlt.
Nini Krisztinát figyeli élete utolsó éjjelén.


KRISZTINA
(mogorván ébred)
Hol vagyok?

NINI
Nyugodj meg! Ne fáraszd ki magad!

KRISZTINA
Szomjas vagyok, nagyon szomjas…

NINI
Tessék, igyál!

KRISZTINA
Te ki vagy?

NINI
Nini. A férjed házvezetőnője. Régóta együtt vagyunk már…

KRISZTINA
Nem emlékszem semmire…

NINI
A láz miatt van.

KRISZTINA
Haldoklom, ugye?

NINI
Mind haldoklunk, mióta megszülettünk. Ne izgasd magad! Nem használ.

KRISZTINA
Ő hol van? Hol van…? Itthagyott… A gyáva…

NINI
Hallgass! Ne beszélj róla…

KRISZTINA
Úgy összezavarodtam… Talán a háborúban…

NIN
Kiről beszélsz?

KRISZTINA
A férjemről.

NINI
Megharcolta a magáét…

KRISZTINA
De visszajött, ugye? Mondd, hogy visszajött! Legalább ő visszajött…

NINI
Krisztina, nyugodj meg, ne tedd ezt…

KRISZTINA
Hiányoznak, nagyon! Mindegyik.

NINI
Tudom. Nekem is. Most aludjál, pihenj!

KRISZTINA
Henrik… Henrik…

NINI
Cssss! Pihenj!

Újból a jelenben.
Henrik talpon, feszültnek látszik.

HENRIK
Két kérdés. Nem, nem amire gondolsz. Árulás, csalás, hűtlenség… Ez mind csak szó! Tisztázódtak az ő halálával.

Henrik egy fiókból bekötött, pecséttel ellátott könyvet vesz elő.

Álomban, félálomban, látom megint néha őt a kertben, florentinkalapban, fehér ruhájában.
(Átadja Konrádnak a könyvecskét)
Ez minden, ami utána maradt. Az után az este után nem láttam többet. Akarod, hogy együtt elolvassuk az üzenetét?

KONRÁD
Nem.

HENRIK
Így képzeltem.

Az ezredes lassú és megfontolt mozdulattal a kandalló parazsába dobja a kötetet.

Most már nincs tanú, aki ellened vallana. Az első kérdés: Tudott Krisztina arról, hogy akkor reggel meg akartál ölni?

KONRÁD
Most már erre a kérdésre sem felelek.

HENRIK.
Jó.

Az ezredes fölkel és nyugalmasan oda megy, ahová a pisztolyt helyezte. Kiveszi a fiókból, s nyugodtan visszaül Konrád elé, jól láthatóan kettejük közé helyezve a pisztolyt.

A jelen elhomályosul.

Ismét a teremben vagyunk, ahol Konrád készül koncertet adni. A két ifjú barát találkozik.

A fiatal KONRÁD
Ha tudnád, mennyire szorongok!

A fiatal HENRIK
Szorongsz? Hiszen már játszottál ezek előtt az urak előtt.

A fiatal KONRÁD
Nem csak emiatt… Tegnap megismertem egy lányt.

A fiatal HENRIK
Igazán? Mi ebben az újság?

A fiatal KONRÁD
Nem tudom. Ez valahogy most más. Szeretnék csak neki játszani... Meghívtam. Itt van.

A fiatal HENRIK
Hol?

Konrád megmutatja Krisztinát.

Ejha! Gratulálok.

A fiatal KONRÁD
Különös teremtés. Szegénysorból származik, de úgy jár, mint egy királynő.

A fiatal HENRIK
Alig várom, hogy megismerhessem.

A fiatal KONRÁD
Krisztina, ő Henrik, a legjobb barátom.

A fiatal HENRIK
Kisasszony, igazán örülök. Konrád ez alkalommal is igazi művésznek bizonyul.

KRISZTINA
Részemről az öröm. Sokat beszélt nekem Önről… Bizonyosra veszem, hogy jelentős jövő előtt állunk…

Ismét a jelenben.

HENRIK
Gyűlölöm a zenét! Annak köszönhetem, hogy egyetértésre találtatok. Aki zenét hallgat, elváltozik az arca, mintha félelmet ébresztene… Gyűlölöm a zenét. Tökéletes ürügy mindenféle gazembernek, aki el akar menekülni piszkos zsákmányával, zavartalanul.

KONRÁD
(komoran, úgy tesz, mintha nem látná maga előtt a fenyegető fegyvert.)
Azt mondtad, két kérdésed van. Mi a második?

HENRIK
Ez:

A háttérben lassanként újra megjelenik a vadászat helyszíne.

Mindent megéltem, mindent láttam. Békét és háborút, nyomorúságot és nagyszerűséget, téged gyávának, magamat gőgösnek. Láttam harcot és egyezkedést, láttam hidegséget és szenvedélyt. Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szüntelen vágyakozás, küzdelem valakiért, valamiért? Te is azt hiszed, hogy aznap, a vadászatén, nem számított élet vagy halál? Te is azt gondolod, hogy ott, az erdőben, úgy döntöttél, futni hagyod a szarvast, elmozdítod a puskacsövet, és végül megölsz engem?


Ebben a pillanatban a háttérben a vadászjelenet végre a végkifejletig jut: Konrád elsüti a puskát, Henrik a földre rogy, holtan.

KONRÁD
Miért kérdezel? Tudod, hogy így van.  
Nincs szükség fegyverre, a vadászatnak vége.

A két barát szótlanul búcsúzik, néma kézfogással, mindketten mélyen meghajolnak.

Sötét.

Mikor a szín ismét kivilágosodik, újra a kezdőszituációt látjuk. Az ezredes a karosszékben ül, mellette Nini.

NINI
Most nyugodtabb vagy?

HENRIK
Igen. Azt akartam, hogy az igazság legyen kimondva. Most már szabadon elmehetek… Halott vagyok, Nini.

NINI
Mind halottak vagyunk. Mind.
Krisztina csúnya nyavalyában. Konrád maláriában a trópusokon. Én kicsit később. Vénséges vénen… És te… Most már tudod. Törődj bele a sorsodba.

HENRIK
Az én világomban, amit elpusztítottunk, a drámák is követték a maguk belső szabályait… Manapság azt képzelik, minden újjászülethet a semmiből, emlékezet nélkül, a célok forma és összefüggés nélkül szétfoszlanak. Nem! Nem adom meg magamat ennek a barbárságnak. Kísértetek vagyunk csak, örökkön végzetünk céljának keresésére kényszerítve. A gyertyáknak lassan ki kell hunyniuk – csonkig égve.

KRISZTINA, NINI, fiatal KONRÁD, fiatal HENRIK,
KONRÁD, HENRIK
A gyertyáknak lassan ki kell hunyniuk – csonkig égve.
Csak kísértetek vagyunk…

VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása

Marco Tutino a darab ősbemutatóján a Zeneakadémia Solti György Termében 2014. okóber 9-én.
A hátsó sorban Altorjay Tamás (Henrik), Jean-Philippe Bijout (Konrád), Gyüdis Sándor karmester, Kiss Tivadar (fiatal Konrád), Szélpál Szilveszter (fiatal Henrik). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése